FORRÁS
HÉVÍZ VÁROS LAPJA
Fél lábbal már az NB II.-ben a lányok!
A döntő első meccsén tíz góllal verte a Lentit a Hévíz kézilabda-alakulata 7. oldal

HÉVÍZ VÁROS LAPJA
A döntő első meccsén tíz góllal verte a Lentit a Hévíz kézilabda-alakulata 7. oldal
Idén is átadták a város napján Hévíz elismeréseit. Most az ünnepi testületi-ülésen elhangzott méltatások rövidített változatát közöljük.
Hévíz Város Kultúrájáért:
Laborfalvi Lászlóné
Mintegy két évtizeden át tanított zongorista növendékeket a Hévízi Illyés Gyula Általános Iskolában. Ez idő alatt számtalan iskolai és városi rendezvényen működött közre énekes és hangszeres szólisták, valamint a gyermekkórusok zongorakísérőjeként. Korrepetitorként több tehetséges növendék versenyeredményéhez járult hozzá regionális, országos és nemzetközi versenyeken.
Éveken keresztül önzetlenül segített az általános iskola nyári kórustáboraiban. Huszonöt éve a Musica Antiqua együttes tagja. Egykori kolléganőivel együtt zenél a Hévíz Quartett kamaraegyüttesben, és továbbra is segíti a hévízi zeneiskola munkáját.
Hévíz Város
Fejlesztéséért és
Egészségügyéért:
Karsádi György
Hévíz főépítésze volt több mint tíz éven át. Nemcsak vállalt feladatként, hanem szívügyeként tett a város épített környezetének fejlődéséért, az épített örökség védelméért, valamint a városfejlesztésért.
A díjazottak és a képviselő-testület tagjai az ünnepi ülés után
Hévíz Város
Turizmusáért:
Vancsura Miklós
Irányítása alatt látványos fejlesztési és rekonstrukciós programok indultak a hévízi kórházban, 1994 és 2004 között képviselőként Hévíz város közéletének is aktív szereplője volt. Tevékenysége, kiemelkedő munkássága elismeréseként részesült Hévíz város képviselő-testületének legmagasabb elismerésében 2012-ben, amikor Hévíz díszpolgára lett. A város turizmusáért a mai napig kiemelkedő munkát végez.
Hévíz Város
Közszolgálatáért:
Huszonöt éve dolgozik a városnak, a városért. Először a Gróf I. Festetics György Művelődési Központ, most pedig a HÉVÜZ Kft. munkatársa, s elengedhetetlen része minden hévízi és környékbeli rendezvénynek. Példaértékű
munkáját precizitás, megbízhatóság jellemzi. 2010ben a Festetics György Művelődési Központ munkatársaként a város kulturális életében nagy hozzáértéssel és odaadással végzett munkájáért megkapta a Pro Cultura Hévíz díjat.
Hévíz Város
Sportéletéért:
Holczbauer Zsófia
2010-ben igazolt a Hévíz női kézilabdacsapatához, és 2011-ben már jutalmazták a városi sportgálán. Abban az
évben tagja volt az NB II.-es bronzérmes felnőtt csapatnak. Négy éven keresztül volt a másodosztályú ifjúsági bajnokság gólkirálya: 93 ifjúsági bajnoki mérkőzésen 848 gólt szerzett. Másfél évtizede a Hévíz meghatározó és egyik leghűségesebb játékosa, aki irányítóként és átlövőként is kiemelkedő teljesítményre képes. A hévízi női kézilabda több mint hatvanéves történetének mérkőzésrekordere, a közelmúltban játszotta 250. bajnoki meccsét a felnőtt csapatban, s meglőtte 800. gólját.
Hévíz Város
Díszpolgára:
Molnár Jánosné
Ponyicsányi Mária
Hévízen született, s itt végezte általános iskolai tanulmányait. A középiskola után a Szombathelyi Tanítóképző Intézet hallgatója volt, ahol tanítói képesítést nyert. Gyakorló éveit az Alsópáhoki Általános Iskolában teljesítette, utána a Karmacsi Általános Iskola nevelőtestületének lett tagja. 1981 augusztusától egészen 2007. évi nyugdíjazásáig a Hévízi Általános Iskolában dolgozott. A pedagógus pályára az a tanári attitűd inspirálta, amely meglátja a tanítványban a lehetőséget, a tehetséget. A tanári pályán kezdettől fogva egységben értelmezte az oktatást és nevelést. A városban tanuló gyermekekért, valamint Hévíz városáért végzett hosszú évekig tartó önzetlen munkája közismert. (Forrás -in Formáció)
Brutális adatok
a turizmusban
Idén még a tavalyi turisztikai rekordévhez képest is tizenegy nappal korábban, május 6-án fogadhatta Magyarország az ötmilliomodik vendégét. Soha nem pihent ennyi magyar az ország határain belül, és soha nem érkezett ennyi külföldi turista hozzánk az év ilyen korai szakaszában – közölte a Visit Hungary az MTI-vel.
A Nemzeti Turisztikai
Adatszolgáltató Központ adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek, ami 18 százalékkal több, mint egy éve ilyenkor. A magyarok utazási kedvét igazán a húsvéti ünnep és a tanítási szünet robbantotta be, s kimagasló eredményeket hozott a májusi hosszú hétvége is. Idén május 6-ig mintegy 6 százalékkal több hazai turista kapcsolódott ki hazánkban, mint 2024 azonos időszakában. Húsvétkor több mint 164 ezer, a tavaszi vakáció idején pedig 338 ezer hazai vendég kelt útra, míg a májusi hoszszú hétvégén 136 ezer honfitársunk pihent hazai tájainkon. Az eddig hazánkba érkezett nemzetközi utazó többsége Németországból, Romániából, Olaszországból, az Egyesült Királyságból és Ausztriából jött. Legnagyobb számban Budapestet keresték fel, ahol 20 százalékkal több külföldit regisztráltak a szálláshelyek, a fővároson kívül pedig Sárvárra, Hévízre és Bükre látogattak a legnagyobb számban. (MTI)
A kereszténydemokrácia alapelvei Hévízen is segítenek a tiszteletbeli elnök szerint. Képünkön az alakuló ülés résztvevői
Megalakult a Kereszténydemokrata Néppárt hévízi alapszervezete. A fürdővárosi elnök Hermann Katalin, tiszteletbeli elnök pedig Vancsura Miklós lett, aki több mint három évtizede tagja a kisebbik kormánypártnak.
Az alapszervezet titkárának Strázsai Zoltánt választották, az alapítók között pedig egy nyugdíjas galériatulajdonos és egy diplomás ifjú hölgy vállalta a munkát. A KDNP alapszervezete most újraalakult Hévízen, hiszen a
nem sokkal a rendszerváltás után már működött egy fürdővárosi csoport.
Szakmai alapon
– Szakmai alapon szeretnénk működni – szögezte le
Hévízi ítésze is volt a Pannon Egyetem Nagykanizsa tavaszváró kondérpartijának. A hallgatók s az oktatók által készített étkeket Borda Attila, a fürdővárosi Le Primore Hotel séfje, Fenyvesi Károlyné, a felsőoktatási intézmény Varázskonyhájának motorja, illetve Kóti Luca HÖK-elnök értékelte (képünkön). Az ízes versengésnek nemzetközi résztvevői is voltak, így ismerkedhettek meg a résztvevők a nigériai levessel és a maracujás pohárkrémmel. (FOTÓ: ZH)
HÉVÍZI FORRÁS – IMPRESSZUM:
HÉVÍZI
HÉVÍZI VÁROS LAPJA
Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Dr. Kovács Juliánna ügyvezető igazgató
Hermann Katalin. – Vancsura Miklós, a kórház korábbi főigazgatója elsősorban a tóvédelemmel és a turizmussal foglalkozik majd, jómagam pedig az egyetemes magyar kultúra és azon belül a keresztény kultúra népszerűsítésével és megismertetésével.
Feszült időszak
A tiszteletbeli elnök lapunknak kijelentette: ugyanolyan feszült időszakot élünk, mint három évtizede – ezért vállal ismét közéleti szerepet. Szerinte Hévízen is újra kell értelmezni a közjó fogalmát, amely meghatározza a szakemberek és a társadalmi felelősséget vállalók mindennapjait. Ebben a munkában akar szerepet vállalni.
A kereszténydemokrácia
alapelvei
– Újra kell fogalmaznunk a hévízi terméket, s ehhez szükség van az erőforrások újraértékelésére, felmérésére és újjáépítésére. Ez igaz a tó, a gyógyvíz és a város teljes egészének összehangolását illetően, s persze szük-
ség van a kapcsolatok rendezésére is – a szobakiadók, a szállodák s a turizmus további szereplői között. Nagyon sok közösség van, amelynek munkáját össze kell fésülni – szögezte le Vancsura Miklós.
A tiszteletbeli elnök szerint mindebben segítenek a kereszténydemokrácia alapelvei: a szubszidiaritás, illetve a közjó gyakorlata, s ezeket a jövőben szeretnék a hévízi mindennapok részévé tenni. (vl)
A vezető tisztségviselők
Elnök: Hermann Katalin üveg- és porcelánművész, művészettörténész, a hévízi Gróf Festetics György Művelődési Központ igazgatója. Tiszteletbeli elnök: Vancsura Miklós mérnök-közgazdász, a hévízi Tófürdő korábbi főigazgatója, aki 2007-től a Sárvári Gyógyés Wellnessfürdő ügyvezető igazgatója volt. Titkár: Strázsai Zoltán agrárés minőségügyi szakmérnök, a Strázsai Pincészet tulajdonosa, a hévízi önkéntes tűzoltó egyesület elnöke.
Felelős szerkesztő: Varga Lívia Kiadja: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Szerkesztőség: 8900 Zalaegerszeg, Kossuth út 45–49., e-mail: hevizforras@maraton.hu. Hirdetési információ: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8900 Zalaegerszeg, Kossuth út 45–49., e-mail: hevizforras@maraton.hu. Nyomdai munkák: Extra Média Nyomda Kft. – 8000 Székesfehérvár, Fecskepart Felelős vezető: Szabó Dániel • Megrendelés száma: HVF 6/2025 Megjelenik 3000 példányban. Terjeszti a MédiaLOG-DMHM Kft. • HU ISSN 2416-2817 • A szerkesztőség fenntartja magának a jogot az olvasói levelek tartalmának szerkesztésére és közlésére. A Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft. politikai hirdetéseket nem fogad be.
Repülőjáratok esetleges indításáról is tárgyalt május elején Naszádos Péter, Hévíz polgármestere és Michael Ruhl, a hesseni Mezőgazdasági, Környezetvédelmi, Szőlészeti, Erdészeti, Vadászati és Honvédelmi Minisztérium államtitkára. Az egyeztetések folytatódnak.
A német kormánytag a város napjára érkezett Hévízre Astrid Staubach, a testvérváros Herbstein polgármesterének társaságában. Michael Ruhl ünnepi beszédében leszögezte: Németország különleges kapcsolatot ápol Magyarországgal, s emlékeztett a magyarság bátorságára „a változás éveiben, hisz átvágták az első lyukakat a vasfüggönyön, és ezzel nagyban elősegítették és lehetővé tették a berlini fal leomlását 1989-ben, majd az azt követő német újraegyesítést 1990-ben”.
Herbsteinnel a fürdőváros pontosan 30 éve, 1995-
ben írta alá a partnerségi szerződést, amelynek a két város hasonlósága is alapot adott.
– Mindkét település mintegy ötezer lakossal és turisztikai orientációval rendelkezik, valamint fürdőzési lehetőségekkel. El kell ismerni, Hévíz turisztikai infrastruktúrája lényegesen jobban felszerelt, mint Herbstein városáé, és Hévízen 10-15-szöröse a vendégéjszakák száma, mint Herbsteinben – szögezte le Michael Ruhl, aki szerint a két országot összeköti „az európai eszme, amely nem Brüsszelben, hanem a tagállamokban, régiókban,
körzetekben és településeken nyugszik, és amely az emberek találkozásán és eszmecseréjén virágzik és él”.
Mint mondta, a testvérvárosi kapcsolatokat nem szabad természetesnek venni: gondozni kell azt.
– A maihoz hasonló találkozásokon virágzik a kapcsolat, hisz az emberek együtt élnek át eseményeket és közösen ünnepelnek. Vannak időszakok, amikor intenzívebb a kapcsolat, s vannak periódusok, amikor egy partnerségi kapcsolat megszűn-
ni tűnik. Ezért nagyon hálás vagyok Naszádos Péter polgármester úrnak és Astrid Staubach polgármester aszszonynak, hogy kezdeményezték a Hévíz és Herbstein közötti partnerség további elmélyítését – fogalmazott az államtitkár. (pá)
Elsősorban a hazai turistákra, valamint a környező országokból érkező vendégekre számít Hévízen a múlt csütörtöktől vendégeket fogadó Le Primore Hotel & SPA, ami Magyarország legnagyobb prémium spaszállodájaként nyitja meg kapuit.
Alfred Hackl igazgató az MTI-nek elmondta: az ötcsillag superior minősítésű hotel 285 szobájában több mint 600 vendéget tud fogadni. Elsősorban a magyar turistákra számítanak, de a környező országokból érkező, valamint német és svájci szállóvendégekre is építenek.
Kétszáz hévízinek ad munkát
A beruházás mintegy 34 milliárd forint volt, amelyhez mintegy 8 milliárd forint támogatást nyert el a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretéből a tulajdonos Event Horizon Capital Zrt. A
szálloda jelenleg 250 alkalmazottat foglalkoztat. Mintegy kétszázan Hévízről és térségéből járnak be a munkahelyükre, további ötven munkatársuk pedig Fülöp-szigeteki.
A 3,4 hektáros területen épült hatszintes hotel egyedi építészeti megoldásokkal készült, csúcsgasztronómiát kínáló éttermekkel, a legfelső szinten penthouse lakosztályokkal, különleges tetőtéri medencével, s 300 fős konferenciaközpontot is kialakítottak. A 11 ezer négyzetméte-
res sparészleg gyógymedencéit saját kútból nyert termálvízzel töltik fel, továbbá szaunavilággal és különleges fürdő- és gyógyászati szolgáltatásokkal, gyerekrészleggel is várják a bármilyen korosztályhoz tartozó vendégeket.
A szállodaigazgató kiemelte: a beruházás és a mű-
ködtetés során kiemelt figyelmet kapott a környezetvédelem és a fenntarthatóság. Az építkezés védett lápterület mellett zajlott, a szálloda helyét pedig korábban illegális hulladéklerakónak használták. A környezet- és természetvédelmi hatóságokkal együttműködve a rekultiváció során 45 ezer köbméter ipari hulladékot szállítottak el a területről. A szállodát megújuló erőforrásokkal üzemeltetik,
a lehető legkevesebb műanyag felhasználásával, a hulladékok újrahasznosítására törekedve.
Főként magyarok
Alfred Hackl arról is beszélt, a szobák értékesítését három hónappal ezelőtt kezdték meg, s eddig csak Magyarországon kínálták a férőhelyeket, de már most is jöttek kisebb számban osztrák vendégek. (MTI)
Újabb százéves asszonyt köszöntöttek Zalában. Bódi Lászlóné a hévízi Szent Lukács Idősek Otthonának lakója, május eleje pedig igencsak mozgalmasra sikeredett számára, hiszen korábbi lakhelye, Esztergályhorváti küldöttsége is vizitált az idős, de erős néninél.
Mariska néni 1925. május 3-án született, tiszteletére pedig újfent felcsendült a Boldog születésnapot!, amit ezúttal az otthon lakói és dolgozói énekeltek el, majd az ünnepi tortáján a gyertyából formált százas lángját is elfújhatta az asszony. Lapunk kérdésére azt mondta, az elmúlt száz esztendőben „volt jó és rossz is, de azért az utóbbiból több jutott” – így érte meg idős éveit. Szerinte a sok dolog betege lett.
Idős,
– Hat osztályt elvégeztem, utána pedig mentem dolgozni. Később sok színdarabban játszottam, a templomban segítettem, és akinek baja, problémája volt, jöhetett hozzám. Hat idős embert gondoztam, sajnos, el is temettem őket. Ilyen volt az életem: dolgoz-
tam, amennyit bírtam –mesélte Bódi Lászlóné.
A munka a titok
Szerinte a hosszú élet titka a munka. „Nézze meg, másfél kilóval születtem, nem kerültem inkubátorba, de most mégis itt vagyok. Dolgoztam látástól vakulásig”, tette hozzá.
Polgármesterek köszöntése
Mariska nénit ezúttal nemcsak a Szent Lukács-otthon közössége, hanem Naszádos Péter hévízi és Brunner Tibor esztergály horváti polgármester is köszöntötte.
– Lehet mondani, Mariska néni művésznő volt, s ez mit sem kopott: ugyanaz a kisugárzás, karakter, erő.
A madarak és fák napja alkalmából díszalmafasor, valamint mini levendula liget telepítésébe kezdett a Hévíz Városáért és Ifjúságáért Egyesület a Nagy Imre utca parkjában.
Ez százévesen fantasztikus – emelte ki Naszádos Péter. – Gyerekkorom óta ismerem Mariska nénit, vagyis most már több mint 40 éve. Ő mindig aktív részese volt a közösségünknek, s akárcsak most: szervező, irányító egyéniség a saját közösségében – fűzte hozzá Brunner Tibor.
Az esztergályhorvátiak szombaton külön is köszöntötték Bódi Lászlónét, s fergeteges buli kerekedett. A faluból több mint huszan érkeztek, mert úgy vélik:
intézményvezető
Mariska néni egy gyöngyszem, éppen ezért gyakran jönnek hozzá a településről
látogatóba, s bíznak abban: még hosszú évekig felkereshetik. (vl)
Azon gyerekek tiszteletére ültettek most díszfát, akik a közelmúltban Hévízen születtek. Süténé Tüttő Beáta, a civil közösség elnöke elmondta, ezúttal két fa került a földbe, próbaképpen, azt vizsgálva: mennyire szeretik ezt a környezetet. A tervek szerint pünkösdkor folytatják az akciót.
Hagyomány
Régre nyúló hagyománya van annak, hogy egy kisgyermek születésekor fát ültetnek, amely aztán vele együtt nő és fejlődik. A terv az, hogy idővel egy teljes fasor pompázzon majd itt a díszalmákból.
– A legfontosabb a közösségépítés, különösen olyankor, amikor a közelmúltban született gyerekek tiszteletére ültetnek
fákat. Ez nagyon szép kezdeményezés, sok településen van már hagyománya, s bízom abban, hogy ez Hévízen is folytatódik – szögezte le Nagy Bálint országgyűlési képviselő, aki részt vett a munkában.
Kitáncolják a májusfát
Az egyesület a dísz fák mellett levendulabokrokat is ültetett, s ezt az idilli ligetet is szeretnék idővel bővíteni. A Nagy Imre utcai parkban felállított májusfát pünkösdkor táncolják ki, s erre az alkalomra is várják az érdeklődőket.
A Gizella szeretetbálon (b-j) Kiss László esperes-plébános, Soltész Miklós államtitkár és Sáringer-Kenyeres Tamás, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöke (FOTÓ: HALÁSZ GÁBOR)
A Brunszvik Teréz Római Katolikus Óvoda javára tartottak Gizella szeretetbált a hévízi plébánia és a Hungarikum Programiroda szervezésében. Az eseménynek, amelyen több mint százötvenen vettek részt, a Le Primore Hotel adott otthont. A jótékony célok mellett a közösségteremtés igénye hívta életre tavaly az első bált, amelyet már akkor hagyományteremtő szándékkal szerveztek meg.
A megnyitó műsorát a hévízi óvoda növendékei adták, akik dalokkal, mondókákkal és tánccal örvendeztették meg a közönséget. A szervezők az est teljes bevételét az óvodának ajánlották fel: az összeget olyan célokra fordítják majd, amelyek a gyermekek javát szolgálják. A vendégeket Naszádos Péter, Hévíz polgármestere is köszöntötte, beszédében a közösség erejét emelve ki.
Az est fővédnöke Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár volt, aki leszögezte: „mindig öröm látni az összefogást, főleg ha az
A szeretetbálon az óvodások adtak műsort (FOTÓ: HALÁSZ GÁBOR)
gyermekekért és gyermekek bevonásával történik. Hiszen a gyermekmosoly minden eseményt megszépít”.
A politikus hozzátette: a közösség fontos döntése volt két évvel ezelőtt, hogy a hévízi óvoda katolikus szemléletű intézményként működjön tovább, erősítve azt az életszemléletet, amelyet a katolikus értékrend adhat.
Csapatépítő családi napot szerveztek a Szent Lukács Idősek Otthona dolgozóinak. Karácsonyné Kiss Enikő intézményvezető azt mondta: „Úgy gondoljuk, fontos, hogy ilyen programok is legyenek, mert kollégáink nagyon le vannak terhelve fizikailag és lelkileg is. Minden nap szembesülnek az elesettséggel, a kiszolgáltatottsággal, s ezt a feszültséget valahol le kell vezetni. A másik célunk pedig, hogy csapatot kovácsoljunk.”
A Hévízi Illyés Gyula Általános Iskola és AMI idén is képviseltette magát a „Tiszán innen, Dunán túl” országos népdaléneklési verseny döntőjében. Ide a területi és megyei minősítőt követően juthattak be a dalosok. A finálét május 10-én rendezték Budapesten, a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központban.
A diákok, Horvát Virág és Panka Rebeka ezúttal kisegyüttes kategóriában képviselte Zala vármegyét. A lányok produkcióját kiemelt arany minősítéssel jutalmazta a neves szakmai zsű-
Holczerné Szabó Ágnes és két tanítványa, Horvát Virág és Panka Rebeka (FOTÓ: ILLYÉS-ISKOLA)
ri: Bodza Klára, Maczkó Mária, Juhász Katalin. Felkészítő tanáruk: Holczerné Szabó Ágnes.
A hévízi református gyülekezet 48 hittanosa verselt és énekelt az anyák napi ünnepi istentiszteleten. Közösen a Kiskertemben 100 csodás szép virág című dalt is előadták, Szabó Siklódi Lia pedig Csézy Mama című szerzeményével örvendeztette meg a jelenlévőket. Egy héttel később meghitt anyák napi koncerten lépett fel a protestáns templomban az Illyés-iskola alsós és felsős kórusa, Holczerné Szabó Ágnes vezényletével.
A Szivárvány-folyó a Hévízi-tóból ered! – írta a közösségi oldalára feltöltött képhez Naszádos Péter pol-
gármester. S ha jobban megnézzük: igaza van! E csodás természeti jelenség egyben azt is megmutatja: a fürdőváros cudar időben is lenyűgöző. A bejegyzés úgy zárul: „A többire pedig: Az idő igaz, S eldönti, ami nem az!”
Közösen szurkoltak
A szezonban utoljára lépett pályára itthon a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely május 11-én Finnország ellen zárta a 2026-os Európa-bajnoki selejtezők sorát. A helyszín ezúttal a Kanizsa Aréna volt, ahol telt ház előtt a hazai együttes 37-24 arányú győzelmet aratott. Ez egyben azt is jelenti, hogy a már biztos Eb-résztvevő magyar csapat veretlenül zárta a 2026-os kontinensviadalra vezető utat. A 2. selejtezőcsoport végeredménye: 1.
Polgármesterek a kézimecscsen (FOTÓ: FB / NASZÁDOS PÉTER)
Magyarország, 2. Montenegró, 3. Finnország, 4. Szlovákia. A férfi Európa-bajnokságot 2026. január 15.-február 1. között Dánia, Norvégia és Svédország közösen rendezi, a magyar válogatott az F-csoportba került Izland, Lengyelország és Olaszország társaságában.
A nagykanizsai találkozón közösen szurkolt Czigány Sándor alsópáhoki és Naszádos Péter hévízi polgármester, s a térségi barátság jegyében fotót is posztoltak a helyszínről. (vl, pá)
A Hévízi Forrás következő száma 2025. június 11-én, szerdán jelenik meg. Addig is várjuk ötleteiket, javaslataikat, véleményüket!
E-mail: hevizforras@maraton.hu
gyártása és szerelése. 20-40% kedvezménnyel közvetlen a gyártótól! KODEROLL KFT. 06-30/9361-535, 06-94/784-7444 konyatibor@gmail.com
A Hévíz nyerte az összevont vármegyei bajnokság felsőházi rájátszását, miután hazai pályán magabiztosan legyőzte legnagyobb riválisát, a jó erőkből álló Lenti együttesét. Sőt, az oda-visszavágós finálé első meccsét is megnyerte a GÓNA ellen – méghozzá idegenben, rendkívül magabiztosan.
A rájátszást záró csúcsrangadó elejét a vendégek kapták el, hiszen legjobbjuk, Március Boglárka vezérletével 3-0-ra elléptek. A házigazdák azonban nem zuhantak össze, próbálták saját játékukat játszani, s Molnár Anna révén jöttek a védések is. A 7. percben Holczbauer egyenlített, majd Nagy Laura megszerezte a vezetést.
A félidő közepén 9-6 állt az eredményjelzőn, s jött is Gódor Mihály időkérése, de az idegek harcát a zöld-fehérek bírták jobban, és megőrizték háromgólos előnyüket az első 30 perc végére.
A második félidő 16-13-ról folytatódott, a házigazdák pedig semmit sem bíztak a véletlenre. Minden pályára
lépő kihozta magából a maximumot, a kőkemény védekezés ötletes, néhol attraktív támadójátékkal párosult, így a Hévíz lépésről lépésre növelte előnyét, végül 29-23 arányú sikert aratott, és ezzel két ponttal a Lenti előtt megnyerte a felsőházi rájátszást. Sziva-Balogh 7, Holczbauer és Nagy 6-6, Buza pedig 4 góllal vette ki a részét a sikerből.
Kissné Gliba Adrienn vezetőedző, Hévíz SK: „Mindenképpen úgy akartunk lejönni ezen a meccsen a pályáról, hogy magabiztosan megvertük a Lentit. Többek között azért is, mert egy oda-visszavágós bajnoki döntő előtt állunk, s úgy vélem: a lélektani előny mindig
azé, aki az utolsó mérkőzést behúzza. Tudtuk, hogy kemény küzdelem vár ránk. Lentiben jó védekezéssel, de nagyon gyenge támadójátékkal nem sikerült nyernünk, ezért a hangsúly most a kemény védekezés mellett a pontos támadásbefejezésen volt.”
Lancz Katalin szakosztályvezető: Hévíz SK: „Lelkileg ez nagyon fontos siker a számunkra, hiszen Lentiben gyenge játékkal kikaptunk. Ezen a hétvégén mindenki vért ivott, fűtötte a csapatot a visszavágás vágya. Az elején idegesen, sok technikai hibával kezdtünk, és a kapusuk jól védett. Amikor viszont játszottuk a saját játékunkat, stabil védekezésből indulva gólokat lőttünk, akkor kiderült mindenki számára: be lehet venni a Lenti hálóját. Nagyon büszke vagyok a lányokra, mert lelkileg ez nagyon fontos mérkőzés volt: nem mindegy, hogyan kezdjük az előttünk álló két hetet.”
Az elmúlt szombaton pedig megkezdődött a döntő. A
Két fordulóval a zárás előtt újra dobogós helyen áll a Hévíz SK a labdarúgó megyei I. osztályban. Az elmúlt két játéknapon egy-egy győzelemmel s vereséggel zárt a zöld-fehér együttes, amelyre két nagyon nehéz meccs vár a szezon befejezéseként.
Zalalövői TK–Hévíz SK 3-1 (1-1)
Hévíz: Mörk Má. - Filó (Kustán), Tóth, Czifra (Damina), Bertalics (Nagy D.), Szindekovics, Bontó, Reinprecht, Erdősi (Rózsás), Huszár (Mörk Mi.), Fábián. Edző: Páli Norbert. Gólszerző: Cseresznyés, Tóth, Kellner, illetve Bontó. Az első félidő gólváltását követően – Cseresznyés a 20., Bontó a 25. minutumban volt eredményes – kiegyenlített játék folyt a pályán, majd a 61. percben Tóth B. talált a hálóba, 2-1. Ezt követően a Hévíz nagy erőket mozgósított az
egyenlítésért, de igazán komoly lehetőségek csak a házigazdák előtt adódtak. A zalalövőiek a 93. percben Kellner révén tették magabiztossá sikerüket.
Hévíz SK–Zalakomár ESE-Zalakaros 6-3 (3-1)
Hévíz: Mörk Má.(Lucz)Nagy D. (Takács), Mörk Mi., Fábián, Tóth (Kustán), Czifra, Bontó, Rózsás (Bertalics), Reinprecht (Sabján), Filó, Erdősi (Pál).
Edző: Páli Norbert.
Gólszerzők: Erdősi (3), Bontó (2), Kustán ill. Neubauer (2), Madarász Z. Lendületesen kezdte a találkozót a Hévíz, az első
hévíziek most nem estek az előző heti hibába, mert már a meccs elejét is kontrollálták. Igaz, 1-0-ra a Lenti vezetett Horváth L. találatával – de hazai előnyre ekkor volt utoljára példa a találkozón. A zöld-fehérek ötletesen, fegyelmezetten és pontosan játszottak, s gyakorlatilag az első harminc percben eldöntötték a csatát, hiszen a szünetben 15-7 volt a javukra.
A Március Boglárka nélkül felálló Lenti a második félidőben sem tudta megszoron-
gatni riválisát, amely őrizte előnyét, sőt: még kettőt hozzátett a különbséghez, így: 29-19 lett a vége a zöld-fehéreknek. Mindez „az álmoskönyvek szerint” azt jelenti, a fürdővárosiak jó eséllyel teljesítik céljukat, s felléphetnek az NB II.-be, hisz szinte elképzelhetetlen, hogy ezt a különbséget szombaton 14 órától ledolgozza a pontvadászat második legjobb együttese…
A találkozón Sziva-Balogh 8, Nagy L. 7, Buza 6, Holczbauer 4, Galát 2, Lakatos és Kelemen pedig 1-1 gólt szerzett. (pá)
A nyomás végül eredményre vezetett: a házigazdák még a szünet előtt fordítani tudtak, 3-1.
A második játékrészben egyre inkább érvényesült a Hévíz mezőnyfölénye, amely újabb találatokban is megmutatkozott, s bár a
tíz percben több lehetősége is akadt a vezetés megszerzésére. Ennek ellenére a vendég Zalakomár egy gyors ellentámadás végén előnybe került, 0-1. A hazaiak továbbra is lendületesen futballoztak, és sorra dolgozták ki a helyzeteket.
Zalakomárnak sikerült szépítenie, de ez már nem veszélyeztette a végeredményt, 6-3.
Jelenleg így fest az élmezőny: 1. ZTE FC II. (61 pont), 2. Csesztreg (51), 3. Hévíz (47, +33), 4. Teskánd 47 (+30), 5. Szepetnek (43). A zöld-fehérek szombaton 17 órától a Szepetnekkel csapnak össze idegenben, egy héttel később pedig a Teskándot fogadják, ugyancsak 17 órától.
„Gyilkos” zárás vár tehát Páli Norbert együttesére, amely – matematikailag –lehet akár második, illetve ötödik is. Az utolsó két forduló tehát ugyanolyan izgalmakat hozhat, mint a tavalyi szezonzárás – de erőt adhat a tény: a Hévíz SK akkor a második helyen ért célba… (pá)
Hévízen már voltak hasonló témájú előadások, de a résztvevők körét most szeretnék bővíteni
Fókuszban az egészség. Első alkalommal rendeztek edukációs családi sportnapot Hévízen, amelyen izgalmas és sokak érdeklődésére számot tartó témák kerültek szóba.
Torsa Dániel: A közösségépítés nagyon fontos Hévízen is
A sportkör, az önkormányzat és a Bázis SE közös rendezvényén számos előadást hallhattak az érdeklődők, s a szervezők szándéka az, hogy
e program folytatódik. Szeretnék ugyanis összehozni Hévízen azokat, akiket érdekel az egészséges táplálkozás és életmód, a stresszkezelés, illetve mindezek orvosi és holisztikus megközelítése, mondta el Torsa Dániel fő szervező.
– Tervezek előadásokat az addikcióról, a függőségekről, a szexualitásról, illetve min-
den olyan, magas stresszfaktorral bíró tényezőről, amely jelen van mindannyiunk életében. E programsorozat segíthet abban, hogy megküzdjünk mindennapi problémáinkkal, illetve fejlődhessünk, s mindenki egészségesen, boldogan élhessen – fogalmazott az önkormányzati képviselő.
Torsa Dániel úgy tervezi, a következő rendezvényeket elsősorban olyan időpontra
A résztvevők ezúttal Sallai-Kocsis Dóra, dr. Horváth Katalin és Dóber Viktória Virág (képünkön) előadásait hallhatták
szervezi, amikor az iskolákban, óvodákban szünet van, hogy a családosok, kisgyermekes szülők könnyebben időt szakíthassanak a programra. A második alkalom a nyár közepén, esetleg kora ősszel várható.
A képviselő, aki a Bázis SE vezetője, arról is beszélt: a sportcentrumba járók már kaptak ízelítőt e témákból, hiszen a közösségükben voltak hasonló témájú előadások, kiváló szakemberek közreműködésével. Ezt most szeretnék kiterjeszteni, s mindazokat várják, akiknek fontos a családjuk és az egészségük.
Első alkalommal szervezett egészségméréssel egybekötött véradást a Hévíz SK labdarúgó szakosztálya. A kezdeményezés nagyon sokakat vonzott.
A sportkör közösségi oldalán úgy kommentálta az eseményt: „egyértelműen megmutatta, hogy a közösség ereje mire képes a jó ügy érdekében”. Kapcsándy Mária, a Magyar Vöröskereszt Keszthelyi Területi Szervezetének vezetője kiemelte, a Hévíz Sportkör szervezésében még sosem tartottak véradást, s örömteli, hogy ezút-
Torsa Dániel önkormányzati képviselő
tal tíznél is többen első véradók lettek.
A sportkör vezetői fontosnak tartják, hogy megmozgassák közösségüket jó ügyek érdekében. Szerveztek már gyűjtést gyermekeknek és állatmenhelynek, most pedig arra kínáltak lehetőséget,
hogy a résztvevők a vérükkel életeket menthessenek.
Példamutatás is – Ez példamutatás is a gyerekeknek, fontos, hogy így neveljük őket – szögezte le Noé Dávid utánpótlás-vezető. – Ugyanakkor példamutatás a környezetünknek és az egyesület tagjainak is, vagyis: egymásnak. Ez a nap bebizonyította, együtt mi mindenre vagyunk képesek. Azt gondolom, mindezzel motiváljuk egymást, s közben az egyesületünk is fejlődik.
A szakember hozzátette, külön öröm és büszkeség, hogy több mint tíz fiatal első véradóként csatlakozott a
– A közösségépítés nagyon fontos, mert együtt gondolkodva sikeresebbek lehetünk, s az érzelmi támogatás előrevisz minket – fűzte hozzá Torsa Dániel, leszögezve, fontos, hogy nyitott legyen a program, hogy az érdeklődők ne csak meghallgassák az előadásokat, hanem beszélgessenek, segítsék egymást és kapcsolatokat építhessenek.
A résztvevők ezúttal Sallai-Kocsis Dóra életvezetési konzulens, dr. Horváth Katalin radiológus és Dóber Viktória Virág életmódszakértő, táplálkozási tanácsadó elődását hallhatták a városháza dísztermében. (vl)
Karakai András, a klub korábbi kiválósága, utánpótlásedző
kezdeményezéshez. „Ők most tették meg az első lépést az életmentés felé”, hangsúlyozta Noé Dávid. (pá)
Noé Dávid utánpótlás-vezető