Paplan, Párna készítés Elhasznált ágyneműjéből a pelyhet, tollat korszerű német technológiával kitisztítva, és új pehelybiztos anginba töltve gyönyörű paplant, párnát készítünk Önnek, igen kedvező áron!
Szaküzlet / Szerviz / Alkatrészek
Telefonszám: 96/313-953
Cím: 9027 Győr Kölcsey u.
Hozzávalók (6 személyre):
- 400 g póréhagyma
- 2 db sárgarépa
- 300 g gomba
- 2 ek vaj
- 300 g darált hús (marha és sertés vegyesen)
- 100 ml száraz fehérbor
- 1 l zöldségleves-alaplé
- 200 g ömlesztett sajt
- só
- frissen őrölt bors
- ½ csokor petrezselyem
1. A pórét tisztítsuk meg, vékonyan karikázzuk fel. A sárgarépát hámozzuk meg, hosszában vágjuk félbe, majd szeleteljük fel. A gombafejek tönkjét vágjuk ki, azután tisztítsuk meg a kalapokat, és vágjuk félbe.
2. Lábasban forrósítsuk fel a vajat, és süssük rajta fehéredésig a darált húst. Villával törjük morzsásra. Adjuk hozzá a pórét, a répát meg a gombát, és kevergetve pirítsuk együtt 3-4 percig. Ezután öntsük fel a borral és az alaplével, forraljuk fel, majd közepes lángon főzzük kb. 10 percig.
3. Keverjük a leveshez az ömlesztett sajtot, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk meg. A petrezselyem lecsipkedett, durvára vágott leveleivel megszórva tálaljuk.
Elkészítési idő: 35 perc
Hozzávalók (4 személyre):
- só
- olívaolaj
- 50 g parmezán sajt
- 125 g mozzarella sajt
- 250 g tagliatelle tészta
Gombás sajtleves darált hússal
- 4 db kis csirkemellfilé (kb. 120 g-osak)
- 50 g zöld pesto (üveges)
- kb. 500 g paradicsomszósz (üveges)
Hozzávalók (20 szelethez):
- 800 g kg szilva
- 2 db tojássárgája
- 350 g kristálycukor
- 2 tk őrölt fahéj
- 200 g szobahőmérsékletű vaj + a tepsihez
- 1 csipet só
- 1 tasak vaníliás cukor
- 4 db tojás
- 100 g étkezési keményítő
- 1 tasak sütőpor
- 250 g finomliszt + a tepsihez
Hasselback-csirkemell tésztával
1. A tésztát főzzük ki forrásban lévő, sós vízben a csomagolásán megadott utasítás szerint. Azután szűrjük és csepegtessük le. A főtt tésztát keverjük össze 2 ek olívaolajjal és a parmezánnal.
2. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Kenjünk ki egy kevés olívaolajjal egy tepsit.
3. A parmezánt reszeljük finomra. A mozzarellagolyót vágjuk félbe, majd vékonyan szeleteljük fel. A megtisztított csirkemellet éles késsel vágjuk be több helyen. De ne vágjuk át teljesen! Töltsük meg a „zsebeket”a pestóval és a mozzarellával.
Tepsis szilvás sütemény
1. A szilvákat mossuk meg, vágjuk félbe, magozzuk ki. Tegyük tálba a tojássárgájákat 200 g cukorral és az őrölt fahéjjal, majd villával alaposan keverjük össze.
2. Egy másik tálban keverjük krémesre kézi mixerrel a vajat a sóval, a vaníliás és a maradék kristálycukorral. Azután egyenként dolgozzuk bele a tojásokat, majd a keményítővel és a sütőporral elvegyített lisztet.
Elkészítési idő: 105 perc
4. Tegyünk egymástól kellő távolságra négy fészket a tésztából a tepsire. Kanalazzunk mindegyikre a paradicsomszószból, rakjuk rá a csirkemelleket, végül toljuk az előmelegített sütőbe 45-50 percre. Elkészítési idő: 90 perc
3. Simítsuk a tésztát egy kivajazott, kilisztezett, kb. 32 × 39 cm-es tepsibe, és rendezzük el rajta a szilvát. Szórjuk meg a fahéjas-tojássárgájás keverékkel, és süssük a 175 fokra előmelegített sütőben kb. 50 percig. Végül vegyük ki, és sütőrácsra téve hagyjuk kihűlni. Felszeletelve tálaljuk. Fahéjas cukorral megszórt tejszínhab illik hozzá.
Szépen pörög a divat másodkézből is
A használtruha-piac a kiskereskedelem dinamikusan növekvő szegmense.
A használt divatcikkek európai piacának értéke meghaladja a 32 milliárd eurót, és az előrejelzések szerint 2028-ra eléri a 86 milliárd eurót.
Ma már nem a turkálókra kell gondolni, ha second hand ruhákról van szó, az adásvétel áttevődött az e-kereskedelmi platformokra. A közösségi médiában ugyanúgy, mint az erre a célra létrehozott portálokon gazdát cserélnek a megunt, de kiváló minőségű ruhák, garázsvásárok, zero waste (ingyen továbbadó) csoportok szerveződnek. A kutatások szerint a vásárlók azzal érvelnek, hogy még mindig jobb minőséget kapnak másodkézből, mint a fast fashion üzletekben, a plázákban található, relatíve olcsó ruhákat áruló üzletláncokban. Ráadásul a fast fashion üzletek a menynyiségi vásárlásra ösztönzik a vásárlókat, vagyis arra, hogy vegyenek minél többet a gyakran silány minőségű áruból. Ez azonban újabb
globális problémát generál: mi legyen a tonnaszámra szemétbe dobált ruhákkal?
Chile a divatipar egyik szemétlerakója, évente 59 ezer tonna kidobált ruha érkezik hajón a dél-amerikai országba. A felgyülemlett hulladék ruhákból akkora hegy keletkezett, hogy már műholdas felvételeken is látszik. Hasonló a helyzet Kenyában is, számos európai ország óriási mennyiségben szállítja oda a kidobott ruhákat.
Egy 2024-es brit felmérés szerint a megkérdezett fogyasztók több mint fele azt mondta, hogy a következő 12 hónapban több használt ruhát tervez vásárolni. Ezenfelül a válaszadók csaknem kétharmada azt is jelezte, hogy a használt holmikat – így a cipőket, táskákat is magában foglaló kategóriát – a „legélvezetesebb” kategóriának találta.
Iparági elemzések azt látják, hogy egyre nagyobb részt hasít ki a másodkézből vásárolt holmik forgalma a kiskereskedelemből. Ennek oka egyrészt az ár-érték kiváló aránya, illetve a környezetvédelmi megfontolá-
sok, mivel a fiatalok már ezt a szempontot is figyelembe veszik.
A nagy globális kiskereskedelmi platform, az eBay májusban kiadott 2024-es használtcikk-kereskedelmi jelentése szerint a „takarékos” címke alatt futó ruházati cikkek és kiegészítők eladásai 2023 márciusa és 2024 márciusa között világszerte több mint négyszáz százalékkal nőttek. Az eBay elemzése szerint jellemzően a millenniumi – negyven év alatti – és a még fiatalabbak, a Z generáció mozgatja a másodkezes kereskedelmet. Új szereplőként lépett erre a piacra és hazai vizekre a litván Vinted nevű platform. A litván cég 2008-ban online turkáló startupként indult, mára Európa vezető nemzetközi használtdivatcikk-piacává nőtte ki magát. Tavaly már 596,3 millió eurós bevételt értek el, szemben a 2022-es 370,2 millió euróval. Sőt a 2022-es 20,4 millió eurós veszteségből a múlt évben 17,8 millió eurós nettó nyereséget produkáltak.
Forrás: Magyar Nemzet
Bádogos Szaküzlet
Győr, Serfőződombi dűlő 3. (volt Zöldért telep a szabadhegyi vasútállomásnál)
T-18 horganyzott 0,45 nettó: 2.205 Ft /m2 (bruttó 2.800 Ft/m2)
LEMEZ német alapanyagból, matt 0,45 nettó: 3.150 Ft/m2 (bruttó: 4.000 Ft/m2)
A készlet erejéig! T-20 SZÍNES trapézlemez 0,45
nettó: 3.150 Ft /m2 (bruttó 4.000 Ft/m2)
SZÍNHIBÁS TRAPÉZLEMEZ 0,6
nettó: 2.520 Ft /m2 (bruttó 3.200 Ft/m2)
Tartalma:
- Francia saláta - Sonkatekercs
- Sajt tekercs
- Casino tojás
- Sült szűzpecsenye
- Sült csirkemell filé
Ára:
- Csabai töltött karaj (minimum 5 főtől)
Elvitelre: 2900,-Ft/ fő
Helyben fogyasztva:
Győr, Déry Tibor utca 11/A ∙ Telefon: 96/431-330 info@marcal-etterem.hu ∙ www.marcal-etterem.hu
Lakáspiac: mire elég 30 millió?
Országos átlagban már csaknem a 43 millió forinthoz közelít az otthonteremtésre fordított összeg, amennyiben egy élhető, megközelítőleg 57 négyzetméteres lakás vásárlását tervezi a vevő. A négyzetméterárak szerint azonban ennél kevesebb ráfordítás is elegendő lehet, attól függően, hogy hol keresünk eladó ingatlant.
Idei értékesítési adatai alapján vette sorra a Duna House, hogy mekkora alapterületű lakások kaphatók ma a vidéki vármegyeszékhelyeken 30 millió forintból, és hogy melyik fővárosi kerületekben érdemes belevágni az ingatlanvásárlásba a megadott keretösszegből.
Vevői érdeklődésben és a tranzakciószámokat illetően is fellendülést hozott a 2024-es év a hazai ingatlanpiacon: 92 ezer tranzakció valósult meg a Duna House becslése szerint a január–szeptember közötti időszakban, így az előzetes várakozásoknak megfelelően, a 110–130 ezres, éves sáv közepe körül fogja zárni az évet a piac. Erősnek ígérkezik a negyedik negyedév is az ingatlanpiacon, az aktív
kereslet mellett pedig törvényszerű, hogy az ingatlanárak is felfele mozdulnak – fogalmazott Máté Ferenc, a Duna House vezérigazgató-helyettese. Míg a pandémia idején a tágas terek és a saját kert vonzotta a vásárlókat, addig idén a használt ingatlanok piacán a lakások iránt volt számottevőbb kereslet: az országosan zárult adásvételek 54 százaléka társasházi tégla- vagy panellakás volt.
Országos szinten 9 százalékkal, 760 ezer forintra nőtt a használt lakások átlagos négyzetméterára, így egy 57 négyzetméteres lakás megvásárlása idén már 43 millió forintos kiadást jelent a vásárlók számára – tette hozzá a szakértő. A vevői igényektől függően azonban ennél kevesebb összegből is megoldható az otthonteremtés, de nézzük, mire pontosan.
A Világgazdaság áttekintette a vármegyeszékhelyek 30 millió forintig terjedő ingatlan-kínálatát: a négyzetméterárak alapján a legnagyobb, 95 négyzetméteres lakást Békéscsabán lehetett vásárolni, de Miskolcon és Szolnokon is kapható ennyiért 70 négyzetméter feletti lakás, Győrben és Veszp-
rémben azonban mindössze egy 40 négyzetméter körüli ingatlanra futja a keretből, Debrecenben pedig már a 800 ezret közelíti a négyzetméterár, így ott most csak egy 38 négyzetméteres lakást adnak 30 millióért. A fővárosban sem elképzelhetetlen 30 millió forintból ingatlant vásárolni, azonban lokáció és ingatlanméret terén is komoly kompromisszumokra kell készülni – hívta fel a figyelmet Máté Ferenc. Az idei értékesítési adatok alapján az átlagos
négyzetméterár már 8 fővárosi kerületben haladta meg az egymillió forintos határt.
A budai oldalt előnyben részesítő vevők nehéz helyzetben vannak, hiszen mindössze a XXII. kerületben maradt milliós határ alatt az átlagos lakásár, de ott is csupán egy 38 négyzetméteres alapterületű ingatlan férhet bele a megszabott keretbe.
A Duna túlsó partján viszont 14 fővárosi kerületben lehet minimum 30 négyzetméteres otthont
szerezni 30 millió forintból, amennyiért 40 négyzetméteres vagy annál nagyobb ingatlant mindössze hat kerületben, köztük a X., XV., XIX. és a XX. kerületben, valamint Csepelen kapni. A négyzetméterárak alapján a legnagyobb alapterülettel rendelkező fővárosi használt lakásra Soroksáron szerződhetnek a vevők, itt akár egy 46 négyzetméteres lakás is belefér a megadott összeghatárba a Duna House értékesítési adatai szerint. Forrás: vg.hu
Apró
ÁLLÁST KÍNÁL
Ausztriában(Weiden am See)fogtechnikai labor fémlemezes munkatársat keres teljes munkaidőbe. Érd.:Ceramic Design 003670/277-9554
Eladná vagy kiadná ingatlanát? Bízza rám a folyamatot! A piaci értékek pontos ismeretével segítek Önnek gyorsan és biztonságosan megtalálni a legjobb vevőt vagy bérlőt! Teljes körű ügyintézéssel, rugalmas megoldásokkal, biztonságos jogi háttérrel! Nagy Balázs, +36 30 330 9844
*88202*
JÁRMŰ, JÁRMŰALK.
Készpénzért autóját, teherautóját megvásároljuk. Házhoz megyünk. Teljes körű ügyintézés! +3670/669-7777.
*94234*
Suzuki, Opel, Volkswagen, Ford autók azonnali készpénzes megvásárlása. Tel.: +36-30/230-5656.
SZOLGÁLTATÁS
*36379*
Fakivágást, veszélyesfa-kivágást vállalunk, a zöldhulladék elszállítását, rakodását megoldjuk. +3670/905-3020.
Redőnyjavítás, készítés, gurtnicsere! Cégeknek is! Nyugdíjasoknak kedvezmény! Péter úr! +3620/238-1760
*77986*
IMPRESSZUM – GYŐR
Kiadó: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Felelős kiadó: Dr. Kovács Juliánna, ügyvezető igazgató Telefon: +36-30-689-9920 Nyomdai munkák: Mediaworks Hungary Zrt. Megjelenik: Győr és vonzáskörzetében
Terjeszti: MédiaLOG-DMHM Zrt. Lapzárta: kedd 14 óra gyor.szuperinfo.hu
E-mail: gyor@szuperinfo.hu
A Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft. politikai hirdetéseket nem fogad be. A kiadó előzetes engedélye nélkül a lapban megjelent hirdetéseket felhasználni tilos! A kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, amelyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a megrendelőre hárítja. A Szerkesztőség fenntartja magának a jogot az olvasói levelek tartalmának szerkesztésére és közlésére. Színhelyességért csak hozott PROOF esetén tudunk felelősséget vállalni!
A folyamatos stressz, a teljesítménykényszer, a túlterVáltozott a külföldi befektetők aránya az ingatlanpiacon, a belváros viszont továbbra is népszerű célpont. Vannak ugyanakkor szép számmal olyanok is, akik munkavállalás miatt vagy éppen nyugdíjasként vesznek magyarországi ingatlant.
A drága hitellehetőségek miatt elsősorban az vett lakást az elmúlt két évben, akinek ehhez nem volt piaci hitelre szüksége, hiszen a magas hitelkamatok rontották a megtérülést, emelték a költségeket – mondta lapunk megkeresésére a befektetői preferenciák kapcsán Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza.
Emlékeztetett, az elmúlt két évben a magas kamat és a bizonytalan gazdasági környezet mellett a kereslet csökkent, a lakásárak az inflációnál kisebb mértékben emelkedtek: 2022 első negyedéve és 2024 első negyedéve között országosan 15,6, míg Budapesten 18 százalék volt „csupán” a növekedés mértéke. Ennek hatására a lakásárak jövedelemhez viszonyított nagysága is csökkent – egyébként a csúcsértéket pont 2022 első negyedévében érte el a mutató – világított rá Regős Gábor. Budapesten az MNB adatai szerint 2022-ben 34 900, míg 2023-ban 29 300 lakás
cserélt gazdát. Ezen belül negyedévente tudjuk, hogy milyen arányban vásároltak lakást külföldiek. Az arányuk az elmúlt két évben átlagosan 8,2 százalékot tett ki. Budapesten egyértelműen a belső kerületek voltak és maradtak a legnépszerűbbek a külföldiek körében (V–IX. kerület): itt a külföldi vásárlók aránya az egyes negyedévek átlagában 18,9 százalékot ért el. Ez az arány pedig jelentősen meghaladja az országos 57 százalékot.
Ők tehát nem feltétlenül az új lakást keresik – mutatott rá Regős Gábor –, a befektetési célnak a felújított, akár turisztikai célra is hasznosítható, jó helyen lévő lakás is megfelelő.
Lakáskiadási célból népszerűek lehetnek még Budapest azon kerületei is, amelyek metróvonal mentén vagy attól nem messze (például Zugló) fekszenek, az ott vásárolt lakásokat könnyű kiadni – ez azonban a belvároshoz képest csak másodlagos célpiac.
Van azonban olyan célcso-
A nyugdíjasok a Balatont keresik
port, amelynek újlakás-vásárlását nagyban elősegítette az MNB Zöld otthon programja – amint ez az új lakásokra vonatkozó hitelezés dinamikáján is meglátszik. Enélkül vélhetően egy részük csak használt vagy kevésbé zöld lakást tudott volna vásárolni. A program 2022 szeptemberének végén lezárult, de természetesen a lakások elkészülése időbe telik. A program feltétele a legalább BB energetikai minősítésű új ingatlan vásárlása vagy építése volt és összességében 8629 lakás megépüléséhez járult hozzá.
Regős Gábor hozzátette, az új lakásokra felvett hitelek aránya jóval kisebb, mint a használt lakásokra felvetteké, amiből arra következtethetünk, hogy a lakosság inkább az olcsóbb, használt lakásokat keresi – mutatott rá a szakértő.
Az idén indult a csok plusz, ami a korábbinál szűkebb kör részére egyben magasabb összegű kedvezményes hitelt biztosít és a használt lakások iránti keresletet is növelheti.
A külföldiek lakásvásárlására nem csak Budapesten van példa és nem is csak befektetési céllal vásárolnak Magyarországon ingatlant.
A két másik ok a munkavállalás, illetve a nyugdíjasévek magyarországi eltöltése.
Utóbbi esetben elsősorban az euróban kapott nyugdíjak jobb vásárlóértéke, a jobb közbiztonság és az alacsonyabb ingatlanárak játszhatnak szerepet. Hivatalosan a hazánkban élő német nyugdíjasok száma meghaladja a húszezer főt, ám a valóságban ennél jóval több nyugat-európai tölti el időskorát hazánkban. Nem mindenki jelentkezik át hivatalosan, illetve más országokból is érkeznek. Körükben nem elsősorban a nagyvárosok népszerűek, inkább a turisztikai desztinációk, például a Balatont vagy annak környékét keresik. Ennek megfelelően az elmúlt két évben Somogy megyében átlagosan 17,2, míg Zala megyében 17,4 százalék volt a külföldi lakásvásárlók aránya.
Regős Gábor azt mondta, a munkavállalás ott lehet jellemző, ahol multinacionális vállalatok működnek, és így magasabb a külföldi munkavállalók aránya. Ez főként a nagyobb városokra, különösen Budapestre igaz, vagy ahol nagyobb gyár van külföldi menedzsmenttel. Hozzátette, az új nagyberuházások is feltehetnek a jövőben egy-egy várost a térképre. Utóbbira jó példa Szeged, ahol az ingatlanpiacon máris nőtt az érdeklődés.