Grátisz
XXVI. évfolyam, 20. szám
BARANYA MEGYEI INGYENES, INFORMÁCIÓS ÉS HIRDETÉSI LAP
2022. szeptember 16., péntek
A szülők egyik feladata, hogy segítsék a gyerekek ráhangolódását az iskolára
A kisiskolásnak még nagyon fontos a játék Itt a szeptember, megkezdődött az iskola. Főleg az első osztályosok számára telik izgatottan ez az időszak – közülük a legtöbben alig várták az első becsengetést, hogy bepakolhassanak a szép, új iskolatáskába és átlépjék a tudás várának küszöbét. A szülőknek is komoly feladatai vannak ilyenkor, elsősorban azért, hogy az iskolára való ráhangolódást otthon is segítsék, a pozitív hozzáállást erősítsék: sokat segíthet a gyerekeknek, ha szülei, nagyszülei vi-
dám iskolai emlékeiről hallanak történeteket, és az is jót tesz, ha a tanszerek kiválasztásában a kis elsősök is segítenek. A mindennapi rutinon is érdemes szeptembertől kezdve kicsit változtatni. A kisiskolásoknak különösen fontos, hogy eleget aludjanak: este nyolc körül illene ágyba kerülniük. Ha a nyáron kissé lazább volt a „menetrend”, most már mindenképp kezdjünk el átállni a korábbi lefekvésre. És most se feledkezzünk meg az esti Meg kell tanulniuk tanulni is
VARGA TIBOR
ERB GRÁNIT
AUTÓFÉNYEZÉS
Pécsett, a Siklósi úti nagytemetővel szemben, a Shell-benzinkút mellett. Pécsett, a Faiskola úton, az Intersparral szemben. Telefon: 06-20/333-7399. www.erbgranit.hu
BAMA.HU
Része az életünknek!
Pagát Kft. 7623 Pécs, Mártírok útja 17. Tel.: 72/225-601, 532-571. www.pagat.hu
Síremlék akár 1–2 napos határidővel, készletről, garanciával! Ingyenes árajánlat-készítés, akár háznál is!
akár háztól házig!
Vállaljuk nagy teljesítményű porológéppel darabszőnyegének portalanítását, atkamentesítését és szakszerű tisztítását.
MOSODAI PLUSZSZOLGÁLTATÁS!
06-20/969-3933
„P.OK” MEI
SZAKMÁT TANULHAT! - Pénztáros és valutapénztáros 2 hónap
Az akció 09. 01-től 09. 30-ig tart.
06 94//999 120
Komplett gránit síremlékek 280 000 Ft-tól AJÁNDÉK vázával, betűvéséssel!
Szőnyegtisztítás
Alapítva: 1980 | E-000203/2014 | E/2020/000398 | B/2020/008001
Gyári kerítésrendszerek forgalmazása és kivitelezése.
SZEPTEMBERI AKCIÓK!
készítése, felújítása, tisztítása
FELNŐTTKÉPZÉS
7630 Pécs, Gerle u. 3. 72/311-336
Megrendelhető:
nem a televízióhoz és a számítógéphez kapcsolódik. Fontos még, hogy az elsős kisgyereket meg kell tanítani tanulni és elősegíteni a napirendje kialakítását. Biztosítani kell a nyugodt körülményeket, vagyis legyen a saját szobájában vagy akár a nappaliban egy íróasztala, megfelelő világítással. A napirend és az életében a rendszer azért fontos, mert ezáltal tanulja meg, hogy vannak kötelezettségek, és olyan feladatok, amelyeket időre el kell készíteni.
GRÁNIT SÍRKÖVEK ABLAKPÁRKÁNYOK 10 000 Ft/fm-től, KONYHAPULTOK készítése!
autókozmetika STANDOX fényezés teljes körű karosszériajavítás ingyenes alvázmosás után teljes körű üreg- és alvázvédelem csereautót biztosítunk a javítás alatt
Előfizetéssel jobban jár!
meséről! Ez kulcsfontosságú, hagyományát addig kell fenntartani, amíg a gyerek igényli. Az esti mese ugyanis fontos része lehet annak a rituálénak, amely lezárja a napot, amely megnyugtat, amikor ki lehet beszélni a feszültséget okozó történéseket is. A kisiskolás korú gyerekeknek még lételeme a játék. Az iskola után szükséges, hogy a szülők és a gyerekek valamilyen közös játéktevékenységben vegyenek részt. Ez lehet bármi, ami
- Regeneráló wellness szakember 8 hónap - Frissítő masszőr 4 hó - 2 hó - 1 hó - Pedagógiai asszisztens 5 hónap - Dajka 3 hónap - Demencia gondozó 6 hónap
- Élelmezésvezető 4 hónap - Raktáros 5-6 hónap - Targoncavezető 2 hónap - Emelőgép-kezelő 2 hónap - Földmunkagép-kezelő 2 hónap - Gépjármű emelő-hátfal kezelő 2 hónap
- Élelmiszer eladó 2-3 hónap
- Gyógyszertári szakasszisztens 6 hónap
- Ruházati eladó 2-3 hónap
- Betegkísérő 5 hónap
- Aranykalászos gazda 4 hónap
- Házi betegápoló
- Méhész 5 hónap
- Pénztárgépkezelő
A jövőben, az új képzési forma szerint is vállaljuk azokat a szakmát adó képzéseket, amelyeket 2020. december 31-ig OKJ-s képzésként kínáltunk. Kérem jelezze, hogy melyik szakmai képzésre van igénye. Várjuk szeretettel jelzését!
a Baranya megyei hírportál
Hírek percről percre
www.bama.hu
INGYENES TANÁCSADÁS! 7621 Pécs, Rákóczi út 55. fsz. 4-ben (6-os kaputelefon) munkanapokon 12.00–18.00-ig pok.mei@gmail.com | www.okjkepzespecs.hu | www.prosperitasok.hu Gaál Zoltánné intézményvezető, 06-30/288-4000 A magabiztosság alapja a biztos tudás, ami megsokszorozza az erőt!