Grátisz
XXVII. évfolyam, 22. szám
BARANYA VÁRMEGYEI INGYENES, INFORMÁCIÓS ÉS HIRDETÉSI LAP
2023. november 24., péntek
Az advent idén december 3-án kezdődik és szenteste gyújtjuk meg a negyedik gyertyát
Most következik a megnyugvás időszaka Bár az utóbbi évek gyakorlata szerint már szeptember-októberben megjelennek a boltokban az „újszerű” karácsonyfadíszek s kapható szaloncukor is, valójában ilyenkor ez még csak a ráhangolás időszaka. Az igazi karácsonyi készülődés ideje az advent, amikor a hagyományok szerint négy héten át vasárnapról vasárnapra sorban meggyújtjuk az adventi koszorú gyertyáit, melyek a hitet, a reményt, az örömöt és
a szeretetet szimbolizálják. Ebben az évben az utolsó gyertyagyújtás december 24-re, szentestére esik. A kezdetét pedig onnan tudjuk, hogy november 30-hoz, vagyis Szent András napjához legközelebb eső vasárnap az első – idén ez december 3. Szenteste lesz tehát a negyedik, mert szenteste még nem karácsony. Az adventi időszak kezdetét sokáig harangszóval jelezték. A heti három-, majd a két-
napos (szerda és péntek) adventi böjt és a szombati hústól való tartózkodás még a múlt század közepén is szokásban volt, miként a hajnali misék látogatása is. Az advent vallási színe mély lila és ez az időszak felkészít bennünket a Megváltó fogadására, míg ekkor a szentáldozás megtisztítja a lelkünket. Az advent vagyis adventus szó jelentése: „jön”. Az egyik legfontosabb kelléke pedig az adventi koszorú. Ennek a törté-
nete még a pogány időkig nyúlik vissza, amikor fűből, szalmából készült koszorúkkal igyekeztek távol tartani a rossz szellemeket. A mai adventi koszorú a középkorban terjedt el, azzal az üzenettel, hogy Krisztus maga a fény, ami eloszlatja a rosszat. A koszorú örökzöldekből készül, szimbolizálva ezzel az élet folytonosságát, a halhatatlanságot. A szúrós levelekből készült koszorú a töviskoszorút, míg a kör ala-
kú koszorú a lélek halhatatlanságát szimbolizálja. A fenyőtobozok, a dió, és a makkok pedig az életre és a feltámadásra utalnak. S azért van négy gyertya a legenda szerint, mert 4000 év telt el Ádám és Éva kiüldözésétől a megváltó születéséig. A gyertyák színe is jelentéssel bír, a lila az ima, bűnbánat és készülődés színe, harmadik vasárnap pedig rózsaszínt kell gyújtani, az öröm kifejezésére.
HIRDETÉS *1370728*
HIRDETÉS *1369509*
HIRDETÉS *1370432*
RAFTING OPTIKA
INGYENES SZEMVIZSGÁLAT A RÉGIÓ LEGMODERNEBB ESZKÖZÉVEL!
Takarmány- és állateledelbolt Pécs, Batthyány u. 2–4. (volt pezsgőgyár udvar) Házhoz szállítás megoldható. Rendelés: iroda@magtarhaz.hu +36-70/554-0155. Baromfi-, nyúl-, szarvasmarha- és sertéstápok. Papagáj- és galambmagkeverékek, grittek. Ásványi emésztők, Zoolit, Zoogritt, vitaminok. Futor, Jolovit, premixek és koncentrátumok.
Szőnyegtisztítás
akár háztól házig!
Vállaljuk nagy teljesítményű porológéppel darabszőnyegének portalanítását, atkamentesítését és szakszerű tisztítását.
MOSODAI PLUSZSZOLGÁLTATÁS!
06-20/969-3933
HIRDETÉS *1374816*
Pécsi új építésű, energiatakarékos
/napelemes fűtés és energiaellátás/,
80-120 m2-es lakások a Sorház utcában leköthetők.
Szemvizsgálat olyan csúcstechnolgóiás géppel , amely egyedülálló Baranyában és minden egyéb eszköznél részletesebb és pontosabb eredményt ad. FOGLALJ IDŐPONTOT WEBOLDALUNKON
RAFTING OPTIKA PÉCS PLAZA | (72) 769-122 PÉCS, CITROM U. 2-6. | (72) 216-299 WWW.RAFTINGOPTIKA.HU
ABB ONTOS A LEGP NÓZIS DIAG
álat g s z i v 8 sze s mindö
c sodper á m 0 9 nként szeme
Tel.: 06-30/464-8484
Pécsi 102 m2-es,
3 szoba-nappalis, 2 fürdőszobás lakás
eladó.
Tel.: 06-30/464-8484