Kakukkfüves gombakrémleves
HOZZÁVALÓK (4 személyre):
1 tk olívaolaj, 5 dkg vaj, 1 k fej vöröshagyma, 4 db újhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 80 dkg csiperkegomba, só, bors, 2 ág friss kakukkfű, 1 tk rozmaring, 1.5 dl száraz fehérbor, 1 dl tejszín, 1 tk friss kakukkfűlevél, 0.5 csok petrezselyem.
ELKÉSZÍTÉS:
1. A gombákat 4-5 mm-es szeletekre, a vöröshagymát és az újhagymát félfőre, a fokhagymát apróra vágjuk. Egy fazékba öntjük az olívaolajat, közepes lángon melegíteni kezdjük. Hozzáadjuk a vajat, és ha felhabzott, jöhetnek a hagymák, sózzuk, időnként kevergetve pár percig fonnyasztjuk, majd hozzáadjuk a gombát, sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük friss kakukkfűvel, rozmaringgal, és kevergetve dinszteljük 6-8 percig, amíg a gomba összeesik és kiengedi a levét.
2. Ha megpuhult a gomba, felöntjük a fehérborral, 1-2 perc alatt elpárologtatjuk az alkoholt, és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi a gombákat. Forrás után nagyjából 6-8 percig főzzük, ezután eltávolítjuk a kakukkfűágat, és botmixer vagy turmixgép segítségével krémes állagúra pürésítjük a levesalapot.
3. A krémlevesalaphoz hozzáadjuk a tejszínt, majd egyet forralunk rajta, és fűszerezzük 1 teáskanál friss kakukkfűvel és a petrezselyemmel.
1.4 kg sertéscomb, 2 ek só, 1 tk őrölt fekete bors, 2 tk majoránna, 2 tk oregánó, 1 tk köménymag, 0.5 tk fahéj, 2 tk római kömény, 2 tk őrölt koriander, 1 ek fokhagymapor, 2 tk pirospaprika, 2 ek barna cukor, 1 ek sűrített paradicsom, 4 ek étolaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg ketchup, 1 dl narancslé, 1 ek worcestershire-szósz, 1 ek szójaszósz, 1 ek balzsamecet, 1 dl víz. Tálaláshoz: 12 db hamburger buci, 20 dkg cheddar sajt, vagy szósz, 1 üveg csemegeuborka szeletelve.
ELKÉSZÍTÉS:
1. Egy nagy méretű keverőtálban, amibe a hús is elfér, összeállítjuk a pácot. Beletesszük a sót, az őrölt fekete borsot, a majoránnát, az oregánót, a köménymagot, a fahéjat, a római köményt, az őrölt koriandert, a fokhagymaport, a pirospaprikát és a barna cukrot. Hozzákanalazzuk a sűrített paradicsomot, felöntjük olajjal és az egészet jó alaposan összekeverjük. A húst a pácba helyezzük, jól bedörzsöljük a páccal, hogy mindenhol bevonja a felületét. 2. A sütőt 130 fokra előmelegítjük. Egy hőálló, vastag falú edényben közepes lángon olajat hevítünk, ebbe tesszük a páccal bekent húst és minden oldalát körbepirítjuk. Hozzáadjuk a megtisztított és cikkekre vágott vöröshagymát, a maradék pácot és beletesszük a ketchupot, a narancslevet, a worcestershire-szószt, a szójaszószt, a balzsamecetet és a kevés vizet. Jól elkeverjük és felforraljuk. Ha felforrt, lefedjük és az előmelegített sütőbe tesszük 4 órára.
3. Az elkészült húst villával szálaira bontjuk, összekeverjük a szafttal és szendvicsben tálaljuk.
Mandulás
körtetorta
HOZZÁVALÓK (4 személyre):
9 ek vaj, 9 ek cukor, 2 db tojás, 8 tk liszt, 20 dkg darált mandula, 0.5 tk sütőpor, 3 db körte, szeletelt mandula.
ELKÉSZÍTÉS:
1. A mandulás körtetorta elkészítéséhez a vajat krémesre keverjük a cukorral. Hozzáadjuk egyesével a tojásokat és jól összedolgozzuk. Beleszitáljuk a lisztet, a sütőport, végül hozzákeverjük a darált mandulát.
2. Elsimítjuk a tésztát egy kivajazott, kilisztezett kapcsos tortaformában. A körtét megpucoljuk és elfelezzük, eltávolítjuk a magját és a szárát. Rátesszük körbe a tésztára, majd megszórjuk a szeletelt mandulával.
3. A 190 fokra előmelegített sütőben kb. 30-35 perc alatt megsütjük. Miután kihűlt a sütemény, porcukor megszórva, szeletekre vágva tálaljuk. Szöveg és fotók: Mindmegette.hu
Háztartás-vegyi termékeket gyártó cégünk megbízható munkatársat keres
FLAKONGYÁRTÓ munkakör
• Két műszakos munkarend, hétfőtől péntekig.
• Teljesítménybér.
• A feladat folyamatos felügyelet a flakongyártó gépek üzemeltetése során, valamint flakonok csomagolása és raktározása, és folyamatos minőségellenőrzése.
• Szükséges érettségi vagy szakmunkás végzettség.
MINŐSÉGELLENŐR munkakör
• Egy műszakos munkarend hétfőtől péntekig.
• Teljesítménybér.
• Szükséges vegyipari végzettség (technikum) és kémiai műszeres vizsgálatok alapszintű fogalma. Pályakezdőknek biztosítjuk a betanítást.
• Gyártásközi mintavételezés elvégzése, és a termelési folyamat meghatározott technológiai lépéseinek végrehajtása és dokumentálása a feladat.
Munkavégzés helye: Kistarcsa, Külső raktár körút 1/b.
Érdeklődni: 28/470-500 Dymol Kft. Fényképes önéletrajzzal: iroda@dymol.hu
szeptember 16 – október 31-ig!
Nyitva tartás: MINDEN NAP 8-16 h, szombaton és vasárnap is!
KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ, GARANTÁLTAN EGÉSZSÉGES
ALMÁT KÍNÁLUNK!
Szerezze be téli tárolásra almáját az Ipoly 2000 Fruct Kft.
IPOLYDAMÁSDI ALMÁSKERTJÉBŐL
Intenzív ültetvényen, integrált növényvédelmi technológiával termesztett Idared, Gála, Golden, Red Jonaprince, Pinova, Topáz, Jeromine és Burgred almafajták szerepelnek kínálatunkban.
ÁCS TETŐFEDŐ ÉS BÁDOGOS MUNKÁT VÁLLALUNK
- új tető ácsolás - cserepes lemez
Ingyenes felmérés!!!
- régi tető felújítása - beázások megszüntetése - fóliázás, lécezés, tető átrakása - vápa lemez, falszegő, - kúp cserepek cseréje, lapostető szigetelése - zsindelytető készítése javítása - kémény bontás helyreállítása - palatető felújítása és javítása!
Kisebb tető javításokat 30 000 Ft + áfa vállalunk. Cserepes lemez tető készítését anyagbeszerzéssel -10% kedvezménnyel vállaljuk számlaképesen. Érdeklődni az alábbi telefonszámon: 36 70 20190 92
A váci PACIFIC Óceán Kft. munkatársakat keres az alábbi munkakörök betöltésére:
• minőségbiztosítási asszisztens, középfokú végzettséggel
• munkaügyben, munkajogban jártas irodai asszisztens, jogosítvánnyal
• gépbeállító műszerész, műszaki végzettséggel
• irodai takarító, gyakorlattal, heti 5x3 vagy heti 3x4 órában
GÉP- SZERSZÁM
VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompresszort, kisgépeket. 06-70/624-5475
*1463670*
A Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Intézetéhez felvételt hirdet az alábbi munkakör betöltésére:
További részletek a https://www.nbgk.hu/2karrier/ weboldalon.
Jelentkezni a pacific.hr.vac@gmail.com címen, a +36 30 949 3825-ös telefonszámon és személyesen lehet. 1393089 Ács munkák, tetőjavítás, lapostető szigetelés, kémény javítás. Tel: 20/451-3119
MOTORKERÉKPÁR
Simson, Jawa, Romet, Mz, Puch stb, motorkerékpárokat, vázakat, blokkokat keresek!0670/6503168
*1472682*
Simson robokók eladók 30-569-8504.
RÉGISÉG, ÉKSZER
*1476755*
Magas áron vásárolok bélyeggyűjteményeket, papír és fémpénzeket, 1945 előtti képeslapokat. Koleszár Zoltán 1064 Budapest Vörösmarty u 65 Tel:0620/936-4757
*1474675*
SZOLGÁLTATÁS KÍNÁLAT
Ács, tetőfedő, bádogos mindenféle régi tető felújítását, beázás megszüntetést, bádogozást, széldeszkázást, cserepeslemezelést is vállal. +3630/456-9398, +3620/617-7616
*1476454*
Ácsmunka, komplett tetőkészítés, tetőjavítás, bádogozás, Lindab-lemezelés, ereszcsatornázás, széldeszkázás, tetőszigetelés, beázás-javítás, kúpkenés. Kedvezmény 30% 2024.09.30ig. 06-30-550-0768.
*1476469*
Ácsmunkát, cserepeslemezelést, SOS tetőjavítást, komplett tetők készítését A-Z-ig anyagbeszerzéssel vállalom. Kedvezmény 30% 2024.09.30-ig. 06-30-203-5304.
*1476465*
Ács-tetőfedő munkát, ereszcsatornázást, kisebb-nagyobb javításokat, lapostető szigetelést, cserepeslemez fedést vállalok. Ingyenes kiszállás. 40% kedvezmény 2024.dec.31-ig. Tel.: 06/70/671-8392
*1473760*
Dugulás-elhárítás profi géppel gyorsan, tisztán, bontás nélkül. Tel.: 06-20/504-8705
*1427598*
Fakivágás alpintechnikával, területgondozás, bozótírtás, fűnyírás, hulladék elszállítással. 30/255-4466.
*1411425*
Kéményfelújítás, gáz- és vegyes tüzelésű kémények javítása, kialakítása, építése. Tel.:06-20/243-9279
*1427595*
PALATETŐ bontás nélküli felújítása színes, mintás, bitumenes zsindellyel.Ingyenes árajánlat készítés. www.palatetofelujitasjavitas.hu 06-30/229-2206
*1473264*
Tetőfedő, ács és bádogos munkát, régi tető felújítást, cserépforgatást, cserepeslemezelést, lapostető szigetelést, palatető javítást, széldeszkázást vállalunk saját anyaggal is. Kedvezményesen szeptember 30-ig. +36307346612
*1476474*
Tetőkészítés, bádogos, ácsmunka, tetőjavítás, lapostetők. Cserepeslemezelés, széldeszkázás, ereszcsatornázás, festétek. Terasz-, garázs-, kerítés építés, javítás. Ingyenes kiszállás. Nyugdíjasoknak 40 % kedvezmény.December 31-ig. Tel: 06-70-671-8392
*1476477*
ÁLLÁS
A Vakok Állami Intézete Budapest telephelyére azonnali belépéssel keres takarító, mosónő munkakörbe, akár nyugdíjast is.Érd: Habán János +36-20/439-1191 (Vakok Állami Intézete Budapest)
*1471187*
Németországi betanított vasipari munkára keresünk munkatársakat, nyelvtudás nem szükséges. Ingyenes szállással. Érdeklődni: 20/275-79-32 Velence- Acél Kft.
*1473984*
Apróhirdetés
felvételi
helyek GÖDÖLLŐN:
Tintapatron Szaküzlet Tesco Áruház 06 20 506 6080 Nyitva: H-P: 9-19 Szo: 9-18 Papírváros Papír-Írószer Szabadság tér 14-17. 06 20 623 6011 • 06 20 402 3044 Nyitva: H-P: 7.30-18
ELADÓ bükk, tölgy, akác TŰZIFA konyhakészen 1x1x1 m-es kalodában sorba rakva. Ár: 26.000 Ft/m3 Tavalyi kitermelés, ingyenes házhozszállítás.
TŰZIFA ELADÓ
EUTR:
közvetlenül a termelőtől! (vastag fa és gallyfa) Akác, tölgy, cser, bükk 28.500 Ft/m3 0-24 óráig hívhat, HÉTVÉGÉN IS! 06-30/431-39-67
Szereti a házi tésztát ?… Készítsen Ön is !
Szereti a házi tésztát ?… Készítsen Ön is !
Vásároljon tésztavágó gépeinkből!
Vásároljon tésztavágó gépeinkből!
KOVAS KFT.
KOVAS KFT.
Tatabánya Búzavirág u. 8. 70/636-5101 www.kovasgep.hu www.tesztavago.hu facebook: Csillag tésztavágók
ÉRDEKLŐDJÖN! RENDELJEN!
Tatabánya Búzavirág u. 8. 70/636-5101 www.kovasgep.hu tesztavago@kovasgep.hu facebook: tésztavágó, csillag tésztavágók
ÉRDEKLŐDJÖN! RENDELJEN!
OPUS TIGÁZ
GÁZHÁLÓZATI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. gázszolgáltatási szünettel járó karbantartási munkát végez 2024. október 2-án 8.00 órától 2024. október 4-én 8.00 óráig. Ennek következtében a fent megadott időszakban Csomád, Dunakeszi, Erdőkertes, Fót, Őrbottyán, Veresegyház településeken a 20 m3/h és a felett vételező felhasználók vonatkozásában
A GÁZELLÁTÁS SZÜNETEL!
Érintett ügyfeleinket kérjük, hogy a gázszünet ideje alatt a veszélyhelyzet megelőzése és a szolgáltatás zavartalan újraindítása érdekében minden gázkészülék előtti csapot tartsanak zárva, és a gázvételezést szüneteltessék! A gázszünettel kapcsolatban további felvilágosítást kérhetnek a 06 (80) 300-300 éjjel-nappal hívható telefonszámon. A gázszolgáltatás kimaradásáért ügyfeleink megértését kérjük!
Észak‑Kelet Pest vármegye
Megjelenik: Gödöllő, Veresegyház és térségében minden pénteken. Lapzárta: kedd 12.00 óra Kiadó: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft Ügyvezető igazgató: Dr. Kovács Julianna Felelős vezető: Varró Lívia
Szerkesztőség, hirdetésfelvétel: 2600 Vác, Földváry tér 2.
Tel: 06 30 371 5708, www.szuperinfo.hu
E-mail: szuperi@szuperi.hu
Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt. 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Felelős vezető: Marancsik Roland, nyomdavezető
A Szuperinfó fizetett hirdetéseket tartalmaz, melyek valódiságát a szerkesztőség nem vizsgálja, tartalmáért felelősséget nem vállal.
A kiadó előzetes engedélye nélkül a lapban megjelent hirdetéseket felhasználni tilos!
A Kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak. MTI &
CSATLAKOZZON CSAPATUNKHOZ!
Az EDS Zrínyi Zrt. munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe Vácra:
• betanított munkás
• kötészeti gépkezelő
• nyomdaipari gépmester
• raktáros, targoncavezető (fogópofás gyakorlat előny)
Nyomdaipari tapasztalat előny!
Juttatások:
havi ösztönző bér, bérpótlék, SZÉP kártya, munkába járási támogatás akár céges busszal, munkaruha, élethelyzethez kapcsolódó juttatások, betanulást segítő mentorprogram, fejlesztési javaslatok jutalmazása, képzések, oktatások.
Foglalkoztatási forma: határozatlan időre szóló munkaszerződés.
Munkarend: 12 óra /nap, váltott műszak, 5 munkanap + 5 pihenőnap munkarend
Munkavégzés helye: 2600 Vác Nádas utca 8.
Jelentkezés: fényképes önéletrajzzal a megpályázott munkakör megjelölésével hr@eds-zrinyi.hu címen.
Várjuk kedves vásárlóinkat a megszokott kiváló minőségű almákkal és kedvező árakkal telephelyünkön!
Aktuális kínálatunk: GÁLA DEVIL - GÁLA MUST - GÁLA GALAVAL - GOLDEN - RED JONAPRINCE
+36 20/939 7077
Szendehely – Rétság között a 2-es út 50-es kilométerénél található hűtőháznál Nyitvatartás: H-P: 8-17óra között, Szombaton: 8-15 óra között
Berkenye Gyümölcsöskert
07.20 Divat és dizájn
07.45 Noé barátai
08.20 A fantasztikus nagynéni
09.15 A kis Nicolas nyaral
11.00 Szerelmes földrajz
11.30 Itthon vagy!
12.01 Híradó
13.00 Jó ebédhez szól a nóta
13.25 Ízőrzők
13.55 A hét mesterlövész
16.00 A kiválasztottak
17.00 Főmenü
18.00 Híradó
19.40 Notting Hill-i cukrászda
21.15 Zsarutörténet francia-olasz krimi
23.10 A Teremtő gyermekei
06.10 Hupikék törpikék 07.05 Magyar népmesék 07.35 Timon és Pumbaa 08.50 A gumimacik 09.15 A gumimacik 10.05 Balu kapitány 10.35 Trendmánia 11.15 Otthon neked 11.50 Innovátor 12.30 Poggyász 13.10 Zöld Gömb - Vertikál Kupa 13.45 El a kezekkel a Papámtól! 15.50 Fordítsd oda a másik orcád is! 18.00 Tények 18.55 Tények Plusz 19.30 Sztárban Sztár All Stars 23.30 Mamma Mia!
06.25 Mölang 06.35 Mouk 07.00 Tom és Jerry 09.00 A semmi közepén 10.45 UEFA Bajnokok Ligája Magazin 20242025 11.20 Lime 12.00 Anyák gyöngye 13.00 Superman és Lois 14.00 Superman és Lois 15.10 Bűnvadászok 18.00 RTL Híradó 18.55 Fókusz Plusz 20.00 X-Faktor 22.00 Másnaposok amerikai vígjáték 00.15 A visszaút amerikai-kanadai dráma 02.40 Charleston olasz vígjáték
07.45 Öt kontinens
08.35 Bor, mámor, szerelem
10.15 Egy csodálatos aszszony 11.10 Család-barát
12.01 Híradó
13.00 Melissa, a Zöld Völgy lánya
13.45 Családi kör
14.40 Királyi konyha 15.05 Családi kör
16.00 Ridikül
17.20 Ízőrzők
18.00 Híradó
18.50
06.15 Mokka
08.45 Mokkacino
11.20 Csapdába csalva 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó
14.35 A múlt börtönében
15.40 Testvérek 16.45 A három nővér 18.00 Tények
18.45 Tények Plusz 19.55 Ázsia Expressz 21.30 A Kísértés 23.00 Nicsak, ki vagyok?A rejtélyek színpada magyar szórakoztató műsor
01.00 Tények Extra
01.30 Dr. Csont
02.20 Dr. Csont
06.00 Reggeli 09.00 Doktor Murphy 10.55 Fort Boyard - Az erőd 12.10 A gyanú árnyékában
13.15 Aranykalitka 14.20 S.W.A.T. - Különleges egység 15.20 A mentalista 16.35 Keresztanyu 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz 19.55 Fort Boyard - Az erőd
21.30 Kabát FC 22.40 RTL Híradó - Késő esti kiadás 23.10 UEFA Bajnokok Ligája 2024-2025
07.50 Már megint Malcolm
08.20 Adom a napom 09.20 Monk - A flúgos nyomozó
10.15 Psych - Dilis detektívek 11.10 Psych - Dilis detektívek
12.05 Doktor House 13.10 A Grace klinika 14.05 Monk - A flúgos nyomozó
15.05 Psych - Dilis detektívek
16.05 Doktor House 17.05 A Grace klinika 19.00 Az újonc 20.00 Adom a napom 21.00 A Spiderwick krónikák
06.15 Mokka 08.45 Mokkacino 11.20 Csapdába csalva 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó 14.35 A múlt börtönében
15.40 Testvérek 16.45 A három nővér 18.00 Tények 18.45 Tények Plusz 19.55 Ázsia Expressz 21.30 A Kísértés 23.00 Nicsak, ki vagyok?A rejtélyek színpada magyar szórakoztató műsor 01.00 Tények Extra 01.30 Dr. Csont 02.20 Dr. Csont
A gyanú árnyékában 13.05 Aranykalitka
S.W.A.T. - Különleges egység 15.20 A mentalista 16.35 Keresztanyu 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás
18.55 Fókusz 19.55 Fort Boyard - Az erőd
21.30 Kabát FC
22.40 RTL Híradó - Késő esti kiadás
23.10 UEFA Bajnokok Ligája 2024-2025
08.05 Neked szól!
08.50 Isten kezében
09.15 Katolikus krónika
11.00 Jó embert keresünk!
12.01 Híradó
12.55 Jó ebédhez szól a nóta
13.50 Csínom Palkó 15.25 Zenés Önök kérték
16.10 Delta 16.40 A Tenkes kapitánya
17.30 Borbás Marcsi szakácskönyve 18.00 Híradó 18.45 Hogy volt?! 19.45 Magyarország, szeretlek!
21.00 Tüske a köröm alatt
22.45 Anna Karenina
06.10 Hupikék törpikék 07.05 Magyar népmesék 07.40 Timon és Pumbaa 08.30 Star Wars 09.00 A gumimacik 09.50 Balu kapitány 10.45 Babamánia 11.20 Több mint TestŐr 12.00 Életmódi 12.30 SuperCar 13.15 Mint a hurrikán amerikai romantikus film 15.40 Mamma Mia! 18.00 Tények 18.55 Tények Plusz 19.15 Sztárban Sztár All Stars 23.00 Elhajlási engedély 01.20 A csodák könyve francia film
05.50 Fókusz Plusz 06.40 Mölang 06.55 Mouk 07.20 Tom és Jerry 09.20 A semmi közepén 10.00 A Muzsika TV bemutatja 10.40 Célirány 11.25 Az Év Hotele 12.10 XXI. század - a legendák velünk élnek 12.45 Columbo 14.25 Harry Potter és a titkok kamrája 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 19.00 Házon kívül 19.30 Sztárbox 21.05 Sztárbox 22.50 Monster Hunter –Szörnybirodalom
- görög drámasorozat 07.40 Magyar Világ 08.40 Bor, mámor, szerelem 10.10 Egy csodálatos aszszony 11.10 Család-barát 12.01 Híradó 13.00 Melissa, a Zöld Völgy lánya 13.45 Családi kör 14.40 Királyi konyha 15.05 Családi kör 16.00 Ridikül 17.20 Ízőrzők 18.00 Híradó 18.50 Egy csodálatos aszszony 19.45 Bor, mámor, szerelem 20.45 Kékfény 21.35 Columbo
06.15 Mokka 08.45 Mokkacino 11.20 Csapdába csalva 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó 14.35 A múlt börtönében 15.40 Testvérek 16.45 A három nővér 18.00 Tények 18.45 Tények Plusz 19.55 Ázsia Expressz 21.30 A Kísértés 23.00 Nicsak, ki vagyok?A rejtélyek színpada magyar szórakoztató műsor 00.01 Tények Extra 01.35 Dr. Csont 02.25 Dr. Csont
06.00 Reggeli 09.00 Doktor Murphy 10.30 Fókusz 11.15 Kalandra fal! 12.10 A gyanú árnyékában 13.20 Aranykalitka 14.20 S.W.A.T. - Különleges egység 15.20 A mentalista 16.35 Keresztanyu 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz 19.55 Fort Boyard - Az erőd 21.30 Kabát
06.15 Mokka
08.45 Mokkacino 11.20 Csapdába csalva 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó
Híradó 13.00 Melissa, a Zöld Völgy lánya 14.40 Királyi konyha 15.05 Családi kör 16.00 Ridikül 17.20 Ízőrzők 18.00 Híradó 18.50 Egy csodálatos aszszony 19.45 Bor, mámor, szerelem 20.45 Bagi-Nacsa Orf. 21.45 A java még hátravan fr.-belga film 23.50 Öt kontinens
14.35 A múlt börtönében
15.40 Testvérek 16.45 A három nővér 18.00 Tények 18.45 Tények Plusz 19.55 Ázsia Expressz 21.30 A Kísértés 23.00 Nicsak, ki vagyok?A rejtélyek színpada magyar szórakoztató műsor 01.00 Tények Extra 01.30 Dr. Csont 02.20 Dr. Csont
06.00 Reggeli 09.00 Doktor Murphy 10.55 Fort Boyard - Az erőd 12.20 A gyanú árnyékában
13.15 Aranykalitka 14.20 S.W.A.T. - Különleges egység 15.20 A mentalista 16.35 Keresztanyu 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz 19.55 Fort Boyard - Az erőd
21.30 Kabát FC 22.40 RTL Híradó - Késő esti kiadás 23.10 UEFA Bajnokok Ligája 2024-2025
07.40 A Nagyok 08.35 Bor, mámor, szerelem 10.15 Egy csodálatos aszszony 11.10 Család-barát 12.01 Híradó
06.15 Mokka 08.45 Mokkacino 11.20 Csapdába csalva 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó
14.35 A múlt börtönében
15.40 Testvérek 16.45 A három nővér 18.00 Tények 18.45 Tények Plusz 19.55 Ázsia Expressz 22.05 Ázsia Expressz 23.00 Nicsak, ki vagyok?A rejtélyek színpada magyar szórakoztató műsor 01.00 Tények Extra 01.30 Dr. Csont 02.20 Dr. Csont
06.00 Reggeli 09.00 Doktor Murphy 10.55 Fort Boyard - Az erőd
12.10 A gyanú árnyékában
13.15 Aranykalitka 14.20 S.W.A.T. - Különleges egység 15.20 A mentalista 16.35 Keresztanyu 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz 19.55 Fort Boyard - Az erőd
21.30 Kabát FC
22.40 RTL Híradó - Késő esti kiadás 23.00 Jóbarátok 23.30 Jóbarátok
Duna TV2 RTL Klub Viasat 3
A Naszálytej Zrt., váci telephelyére az alábbi területekre keres munkatársakat:
Munkakörök:
• TEJIPARI SZAKMUNKÁS
• BETANÍTOTT GÉPKEZELŐ
• LABORÁNS
• TARGONCÁS • HŰTŐGÉPÉSZ
• MIKROBIOLÓGUS LABORÁNS
Jelentkezés kizárólag fényképes önéletrajzzal a hr@naszalytej.hu e-mail címen.
Érdeklődni telefonon a +36 20 939-6838 telefonszámon lehet.
ELÉRHETŐSÉGEK:
Götz Kft.
TAKARÍTÓNŐKET KERESÜNK VÁCRA, AZONNALI KEZDÉSSEL!
Nyitott pozíciók:
• beugrós, szezonális munkaerő egy műszakban 6-14-ig hétfőtől-péntekig 15.951 HUF/nap-legfeljebb 90 napig
• bejelentett 6 v. 8 órás (délutános is) munkaerő hosszú távra, új területek nyitása miatt (tisztateres takarítási tapasztalat előnyt jelent), korrekt bérezés (bejárás térítve, SZÉP-kártya)
Téged keresünk:
• ha szeretsz csapatban dolgozni
• precíz és munkádra igényes vagy
• fontos a korrekt munkáltatói háttér, minden hónap 10.-ig beérkező bérfizetés átutalással
Nem egymást keressük:
• ha nem követed a vezetők utasításait
• magányos harcos vagy
• ha heti kifizetést vagy készpénzes fizetést szeretnél
Helyszín: Vác-Zollner telephelye. Nyugdíjasok jelentkezését is várjuk!
Érdeklődni: 06308213870
Jelentkezni önéletrajzzal: goetz_kitti@t-email.hu
A Váci Erdészetnél
2024. szeptember 15-től október 20-ig