









n Szantorini után két bő két hónappal Isztambulban rengett a föld, komoly pánikot okozva a metropoliszban élők körében. A nyaralási főszezon előtt különösen érdekes írást közölt egy német turisztikai portál a földrengések által különösen veszélyeztetett nyaralóhelyekről.
A törökök már pontosan tudják, milyen egy igazán erős földrengés: 2023 februárjában Törökországot és Szíriát sújtó természeti
katasztrófa tízezrek halálát okozta, és a tudósok már jóideje újabb pusztító földrengést jósolnak az Isztambul körüli régióban. A te -
rület alatt futó tektonikus lemezek eltolódása ugyanis bármikor esedékes, és a prognózisok szerint egy 7,0s vagy annál nagyobb erősségű földrengésben csúcsosodhat ki.
A német turisztikai portál rámutat: az úgynevezett eurázsiai lemez és az afrikai lemez Törökország alatt találkozik, ahol az anatóliai és az égei-tengeri mikrolemez is egymásnak sodródik. Ez pedig konkrétan érinti az Antalya turisztikai központ körüli régiókat és az égei-tengeri török üdülőterületeket is.
Törökország az ötödik helyen szerepel az 1900 és 2021 között regisztrált 170 földrengéssel, a Statista weboldal globális rangsorára hivatkozó elemzés megemlíti a listában a különösen gyakori földrengések
révén ugyancsak szereplő másik népszerű európai turisztikai fellegvárat, Görögországot is. Görögországban 1900 és 2021 között 102 földrengést regisztráltak, Kréta népszerű üdülőszigete a földrengések gócpontja, miután a szeizmikusan különösen aktív égei-tengeri szigetív közepén fekszik. Az Égei-tenger keleti részén fekvő görög szigetek, Leszbosz, Khiosz, Szamosz, Kos és Rodosz is kockázati zónának számítanak. A
Jón-tengeren Kefalonia, Zakynthos és Lefkas szigeteit gyakrabban éri földrengés – mutat rá az összefoglaló. Mint emlékezetes, Szantorini februárban szerepelt a hírekben a szigeten és környékén érzékelt enyhe földrengés sorozat kapcsán, ami olyan pánikot keltett, hogy a félt utórezgések és egy esetleges nagyobb erejű földrengéstől tartva jószerint teljesen kiürült a holtszezonban egyébként is elég néptelen sziget.
n Lassan kezdődik a nyaralási szezon, és aktuálissá válik adott esetben az euróváltás. Érdemes-e még kivárni ezzel vagy jobb most nyélbeütni a váltást? A Világgazdaság elemzőket kérdezett.
Az árfolyamok tekintetében most a bizonytalanság az, ami a legbiztosabb – foglalta össze egy mondatban Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza. A Világgazdaság arról kérdezte a hazai elemzőházakat, megéri-e még kivárnia az euró- és dollárváltással azoknak, akik a nyáron terveznek külföldre utazni.
Regős Gábor szerint azt látni, az árfolyam erősen reagál egyegy hírre, és egy rosszabb hír általában jól látható gyengülést okoz. A következő időszak árfolyammozgásai szempontjából érdekes lesz május első teljes hete, hiszen ekkor az EKB, valamint a lengyel és a cseh jegybank is tart kamatdöntő ülést. - A mostani gyenge, 408-409 körüli árfolyamhoz képest bőven van tér erősödésre, kérdés, hogy mekko -
rára és milyen időtávon. A 400as szint eléréshez kedvező piaci körülményekre van szükség, és kérdés, hogy ezek a kedvező körülmények mennyire tudnak tartósak lenni
– fogalmazott Regős Gábor.
A jelenlegi szinteknél erősebb forintra számít Rodic Ádám, az MBH Elemzési Centrum makrogazdasági elemzője is: a vállalat előrejelzése 403 körüli átlagos euróárfolyammal számol a nyári hónapokra, azonban mivel sok a felfelé mutató kockázat, valószínű, hogy ennél gyengébb lehet majd a nyáron a forint. A szakértő kiemelte, a vámháború okozta bizonytalanság nem kedvez a feltörekvő piaci devizáknak, így a forintnak sem, azonban véleménye szerint mindez nem jelenti azt, hogy már nem láthatunk 400 alatti eurót nyárig.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint a forint lassan ugyan, de gyengülni fog az év végéig, ez azonban nem jelenti azt, hogy rövidtávon ne jöhetnének korrekciók a keresztbe, így a 400–403as szint ismételt megérintése is elképzelhető lehet. Lényegesen eltérő előrejelzést adott Zakár Tivadar, a BÉT ki-
jelölt tanácsadójaként működő Univerz Invest Zrt. befektetési igazgatója – aki a tavaly év végi, forint árfolyamáról szóló VG-poll során a legpontosabb előrejelzést adta –, szerinte az árfolyam realitása a 410–418-as szint környékén van az idén, de akár a 420-as magasságot is elérheti az euróárfolyam.
Forrás: Magyar Nemzet
Fejér vármegyében, valamint Székesfehérvár 80 km-es körzetében
Jelentkezzen nevelőszülőnek, ha
• elhivatottságot érez nehéz sorsú, családjukból kiemelt gyermekek befogadására és nevelésére
• foglalkoztatási jogviszonyban szeretne munkavállaló lenni
• 24. életévét betöltötte
• megfelelő lakáskörülményekkel rendelkezik
• büntetlen előéletű
• vállalja a 60 órás nevelőszülői tanfolyam, és később a Központi Oktatási Program elvégzését, melyen való részvételt intézményünk térítésmentesen biztosítja 2025 tavaszán tervezzük elindítani a következő 60 órás képzést Székesfehérváron, melyre szeretettel várjuk jelentkezését.
JELENTKEZNI LEHET: Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ Székesfehérvár, Berényi út 102. • Telefon: 06 30 106 1892 email cím: gorkat.gyvk@szt.istvagyvk.hu
n Habár a budapesti lakásárak érezhető emelkedésen mentek keresztül az elmúlt időszakban, ennek ellenére a régiós fővárosok között nem számít drágának – derült ki az Ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely azt vette górcső alá, hogy 2024 végén a cseh, lengyel, szlovák és román fővárosban hány havi átlagfizetésből jött ki egy 50 négyzetméteres használt lakás ára.
„Budapesten a használt társasházi lakások átlagos négyzetméterára már 2024 második felében átlépte az egymillió forintos lélektani határt a KSH adatai szerint. Azóta pedig fokozatos drágulás jellemezte a budapesti lakáspiacot. Az Ingatlan. com lakásárindexe szerint márciusban 18 százalékkal emelkedtek a fővárosi lakásárak éves összevetésben. Sokakat meglephet, hogy a jelentősnek mondható drágulás ellenére a budapesti lakásárak a régiós fővárosok mezőnyében viszonylag olcsónak számítanak” – részletezte Balogh Lász-
ló, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A régiós országok statisztikai hivatalainak, valamint nemzeti bankjainak 2024 4. negyedéves adatai alapján az árakat tekintve Prága a legdrágább, forintra átszámolva 2,2 milliós átlagos négyzetméterárával. Majd Varsó következik 1,5 milliós összeggel, utána pedig Pozsony közel 1,4 milliós átlaggal. A budapesti alig több
így teljesít Budapest a régiós versenyben
mint 1 millió forintos középértéket mindössze a bukaresti 850 ezer forintos átlag múlja alul, az utóbbival a román főváros a legolcsóbb. Az adott fővárosra jellemző átlagfizetéseket nézve is relatíve olcsónak mondható Budapest. „A magyar fővárosban a múlt év utolsó negyedévében az átlagfizetés meghaladta az 553 ezer forintot, így 7,7 év alatt jönne ki egy 50 négyzetméteres lakás ára. Ezzel szemben Prágában 11,7 évre jutó átlagbérből lehet megvásárolni egy ekkora lakást. Így ebben az összevetésben is a cseh főváros a legdrágább” – emelte ki az ingatlanszakértő. A második Varsó, ott 10 évnyi átlagbérre van szükség egy ekkora lakás megvásárlásához, míg Pozsony 9 évvel a har-
madik. Budapestnél csak Bukarest olcsóbb, a román fővárosban 6,5 év alatt összejöhet a példalakás ára. Az ingatlanközvetítő portál a régiós fővárosok albérletárait is összehasonlította egymással. Ebben azt vizsgálták, hogy a különböző fővárosokban egy szintén 50 négyzetméteres lakás átlagos bérleti díja hogyan aránylik a helyi nettó átlagkeresethez. Az eredményeket ismertetve Balogh László közölte, hogy Budapest, Prága és Bukarest lényegé -
ben holtversenyben végzett. A cseh fővárosban az átlagfizetés 44 százaléka elég egyhavi lakbérre. Budapesten 45 százalékos, Bukarestben pedig 46 százalékos ez a mutató. Drágábbnak mondható Varsó, ahol az átlagbér 53 százalékát viszi el a lakbér. A nettó átlagkeresetek legnagyobb részét Pozsonyban kell kifizetni a kiadó lakásokért: ott a nettó átlagbér 57 százalékát kell kifizetni egy 50 négyzetméteres kiadó lakásért.
Forrás: vg.hu
n A nemzetközi mesterségesintelligencia- (MI-) versenyben való vezető szerepének megerősítése érdekében Kína bejelentette, hogy 2025. szeptember 1-jétől kezdve kötelezővé teszi az MI-oktatást az általános és középiskolákban. Az új kínai rendelet értelmében minden diáknak legalább évi nyolc órában kell MI-tanórákon részt vennie.
Az alsó tagozatos diákok interaktív foglalkozásokon ismerkednek meg az MI alapjaival, míg a felső tagozatosok már a való életben is alkalmazható példákat tanulmányoznak. A középiskolások még ennél is mélyebben, innovációra és új technológiákra fókuszálva projektek keretében sajátíthatják el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos ismereteket –írta az Asia Education Review.
Huai Csin-peng, Kína oktatási minisztere szerint az MI egy technológiai forradalom élén áll, amely hatalmas lehetőségeket kínál az oktatás számára is.
A miniszter bejelentette, hogy 2025-ben egy fehér
könyvet is közzétesznek az MI-oktatásról, amely stratégiai célokat és országos bevezetési terveket tartalmaz majd.
Kína lépése illeszkedik a globális trendekhez: Kalifornia már elfogadott egy törvényt, amely az MI-t a tanterv részévé teszi, míg Olaszország digitális kompetenciák fejlesztésére tesztel MI-alapú megoldásokat. Az MI-vel kapcsolatos ismeretek fiatal korban történő elsajátítása révén Kína tudatosan készíti fel lakosságát egy mesterséges intelligencia vezérelte jövőre.
- Anno az X generáció nem kapott számítógépeket az iskolába, de akik vásárol-
tak és beletanultak, nagyon jól jártak. Az Y generáció nem kapott internetoktatást, de akik vették a fáradságot erre, azok jobb karriert futhattak be. A Z generáció pedig nem kapott social media oktatást, de aki beletanult, azok között ma sok a sikeres influenszer –
fogalmazott a miniszter a technika szédületes iramú fejlődésévek való lépéstartás fontosságára rámutatva.
Idén januárban a DeepSeek – egy mindössze egyéves kínai startup – egy olyan MI-modellt mutatott be, amely alapjaiban változtathatja meg a technoló -
giai szektort és az Egyesült Államok MI-dominanciáját. A DeepSeek R1 modell az OpenAI, Google és Meta által fejlesztett modellekkel összemérhető képességeket kínál, miközben a fejlesztési költségei töredékét teszik ki azokénak.
Forrás: Magyar Nemzet
n A múlt hónapban a KSH 211 ezer állástalant regisztrált, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt. A foglalkoztatottság is egyre jobban alakul.
Idén a január–márciusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4 millió 692 ezer volt. A férfiak körében a foglalkoztatottak száma 2 millió 493 ezret, a nőké 2 millió 198 ezret tett ki. A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 525 ezer fő dolgozott, míg a közfoglalkoztatottak létszáma 65 ezer, a külföldön dolgozóké pedig 102 ezer volt. A 15–64 évesek körében a foglalkoztatási arány 0,4 százalékponttal meghaladta az előző év azonos időszaki értéket, így 75,2 százalékra emelkedett. A férfiak 79 százalékos foglalkoztatottsági rátája 0,7 százalékponttal felülmúlta az egy évvel korábbit.
Január és március között a 15–74 éves munkanélküliek száma az előző évhez képest 14 ezerrel, 213 ezerre, míg a ráta értéke 0,3 százalékponttal, 4,3 százalékra mérséklődött.
A férfiak esetében a munkanélküliek száma 116 ezret, a nőknél 97 ezret tett ki. A ráta a férfiak körében 4,5 százalék volt az év első három hónapjában volt, ami 0,4 százalékponttal elmaradt az egy évvel ezelőtt mért értéktől, míg a nők esetében lényegében megegyezett azzal, 4,2 százalék volt. A munkakeresés átlagos időtartama 13,1 hónap volt, munkanélküliek csaknem 42 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást. Forrás: vg.hu
n Megjelentek az első földieperárusok, akik még nem szabadföldit, hanem fóliasátor alatt termett gyümölcsöket árulnak. A megkérdezett kertészek szerint nagyon magas áron indulhat az eper szezonja.
Tatabánya városában is megjelentek az első eperárusok, akik a Kemma.hu beszámolója szerint hazai árut kínálnak, kilónként 1500 és 2000 forintért. Ennél drágább szamócát is találtak a lap tudósítói: a helyi Gyümölcsbányába Kecskemétről érkezett az eper, ahol kilónkénti ára 3990. Az áruházakban a fél kilogrammos kiszerelés 1000-1500 között van, de az kizárólag importtermék.
A legtöbben egyelőre gyü mölcsnek viszik az epret, később majd kitűnő lekvárés szörpalapanyag is lesz a szemekből.
tunk érett szamócával. Évről évre előfordul, hogy olcsó importgyümölcs, főleg spanyol, olasz vagy görög szamóca kapható magyar eperként. Ez nemcsak a vásárlókat károsítja meg, de a hazai termelőket is ellehetetleníti.
A szabadföldi eper szezonja általában májusban indul, de fóliasátor alatt már április végén is találkozha-
Tóth Kata, a vérteszszőlősi eperföld egyik tulajdonosa szerint az áru eredete gyanús lehet a vásárlóknak, ha például nem kapnak számlát vásárlás után, de az őstermelői igazolvány bemutatása is sokat elárul, mivel csak a valódi termelők rendelkeznek ilyennel. Fontos továbbá az ár ellenőrzése is; például, a magyar eper általában drágább, mint az importált változat.
Végül, a szezonális gyümölcs választása is segíthet a hamisítványok kiszűrésében. Ha az epret nem szezonális időszakban árulják, nagy valószínűséggel importált termékről van szó. Tóth Kata arra is felhívta a figyelmet, hogy a hazai epret elsősorban az intenzív, édes íze miatt keresik a vásárlók, míg az importvál-
tozatok gyakran vizesebb állagúak és kevésbé aromásak. Idén magyar eper biztos hogy lesz, nagy munkával ugyan, de sikerült megvédeni a termést a márciusi fagyoktól.
A Délmagyar megkérdezett egy kertészt, aki próbálta megsaccolni az eper árát. „Szerintem, ha a tavalyi évet nézzük, vagy a tavalyelőttit,
akkor 5 ezer forint per kilogrammos ár környékén indul a szezon, ami egy hétig lesz tartható. Tehát eléggé össze fog érni a piac, elindulnak a többiek is, és ez mérsékelni fogja az árat” – nyilatkozta a portálnak Ocskó Péter kertész. Az árcsökkenés egyébként tavaly ennél lassabb ütemben következett be. Forrás: vg.hu
GÉP- SZERSZÁM
Ipari betonkeverő gép (új 200- 250l) garanciával eladó. Tel.:06-20/371-7038
JÁRMÛ
Készpénzért autóját, teherautóját megvásároljuk. Házhoz megyünk. Teljes körű ügyintézés! +3670/669-7777
Mohu szerződött partner autóbontó, autókat átvesz bontásra, szállítás ingyenes 30/9970-265
AUTÓ
Autófelvásárlás azonnali készpénzfizetéssel! Állapottól függetlenül! Díjmentesen házhoz megyek: 0630/682-1390
ÁLLAT
1éves vörös tojótyúkok, 10 db-tól, ingyenes házhozszállítással, májusra megrendelhetők, 1150Ft/ db. 06-20/214-7787.
SZOLGÁLTATÁS KÍNÁLAT
Ács szerkezet, tetőfedő, bádogos munkát vállalunk. Régi és új tető készítése, palatetők javítása, szigetelés, teraszok, garázsok építése. Lindab cserepeslemezt és cserepet kedvező áron bármilyen tetőre. Szigetelést, festést vállalunk. Saját anyaggal dolgozunk. Ingyenes felmérés, 25% kedvezmény május 31-ig. +3630/697-1114
Műanyag ajtó, ablak, redőny, reluxa, szalagfüggöny, szúnyogháló, párkány, napellenző, garázskapu, gyártása, beépítése, javítása, motorizálása 1-2 hetes határidővel.
NYUGDÍJASOKNAK +10% KEDVEZMÉNY! Az akció május 1-31-ig tart. 1546390
Tel.: 06-30/295-6555
Ács, -Tetőfedő, - Bádogosmester! Kisebb-nagyobb tetőjavítás, beázás-megszüntetés, kúpkikenés, széldeszkázás, karcoltlemez, cserepeslemez-fedés, minden színben, méretben. Szakszerű, precíz munkavégzés, garanciával! Komplett tetők ácsmunkái. Kedvezmény 30% 2025.05.31-ig.-ig. 06-20-225-6401.
*49952*
Ácsmunka, cserepeslemezelés, beázások megszüntetése, széldeszkázás, ereszcsatornázás, SOS tetőjavítások, festés-mázolás. Kedvezmény 30% 2025.05.31-ig. 0620-470-6982.
*49967*
Ácsmunka, komplett tetőkészítés, tetőjavítás, bádogosmunka, Lindab-lemezelés, ereszcsatornázás, széldeszkázás, tetőszigetelés, beázás-javítás, kúpkikenés. Kedvezmény 30% 2025.05.31-ig. 06-30-550-0768.
*49975*
Ácsmunka, tetőfedés, cserepeslemezelés, trapézlemezelés, tetőjavítás, cserepezés, ereszcsatornázás, lapostető-szigetelés, SOS egyéb javítások! Kedvezmény 30% 2025.05.31-ig. 06-20977-2731.
*49833*
Ácsmunka, SOS tetőjavítás, cserepeslemez-fedés, bádogosmunka, széldeszkázás, ereszcsatornázás, lapostető-szigetelés, kisebb javítások. Kedvezmény 40% 2025.05.31-ig. 06-30749-5485.
*50095*
Ácsmunkát, bádogosmunkát, tetőfedést, komplett tetők cserepeslemezelését, beázás-megszüntetést, kisebb-nagyobb javítást, tetőlécezést, széldeszkázást, kúpkikenést, tetőáthajtást vállalok. Kedvezmény 35% 2025.05.20-ig. 06-30408-5557.
*49931*
Betonozás Térkövezés Útépítés Aszfaltozás Kőműves munkák kerítés építés. Telefonszám: 06-70-561–51-97
*50560*
Duguláselhárítás, csőkamerázás, gyorsan, tisztán, alaposan. Folyamatos nyugdíjas kedvezmény. Gyömörei Péter, 0620/540-2591.
*37232*
DUGULÁSELHÁRÍTÁS
-Vízszerelés Érden és 30 km-es körzetében. Tisza Árpád: 06-30-685-98-96
*03164*
Régi tető felújítást, cserépforgatást, lapostető szigetelést, palatető javítást, komplett ácsbádogos munkák, homlokdeszka javítást és dobozolást, festést vállalunk saját anyaggal is. 25% kedvezmény május 31-ig. +3620/4463387
*50705*
TETŐFEDÉST, kisebb javításokat, bádogozást, ereszcsatornázást, széldeszkázást, teraszkészítést, lapostetőszigetelést, kúpcserépkikenést, Lindab lemezelést (7.500/m2), S.O.S. munkákat vállalok. Nyugdíjasoknak 28% kedvezmény, május 31-ig. 0630/124-5181
*49945*
TETŐFEDŐ, BÁDOGOS! Tetőfedés, cserepeslemezelés május 10ig 30% kedvezménynyel! SOS javítások, teraszépítés, kúpcserép kikenés, széldeszkázás, ereszcsatorna, kéményjavítás. 06-30/7820429
*45016*
Kiadó: Szuperinfó Magyarország , Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém Házgyári út 12. Felelős kiadó: Dr. Kovács Juliánna ügyvezető igazgató Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt. nyomda, 1225 Budapest, Campona utca 1., Harbor Park, DC 10 ép. Terjesztés: MediaLog-DMHM Zrt., Megjelenik: 16.450 példányban minden hétfőn Érd és agglomerációja Lapzárta: csütörtök 16 óra
Telefon: 06 20 591 6552
Email: pestmegyeiszuperinfo@maraton.hu, Hirdetés feladása: , online: www.szuperinfo.hu email: orsolya.csere@maraton.hu Akiadványpolitikaicélzatúhirdetéseketés tartalmakatnemjelentetmeg!Alapingyenes!
A Nyugat-Pest Vármegyei Szuperinfó ügyfélszolgálata bezárt, de hirdetéseiket továbbra is feladhatják a www.szuperinfo.hu oldalon, ahol válasszák Érdet. Ha további kérdésük van, hívják a 06 20 591 6552-es telefonszámot vagy írjanak emailt a pestmegyeiszuperinfo@maraton.hu címre!
Kiváló minőségű szlovák lucfenyő fűrészáru.
Lambéria, hajópadló többféle profillal, különböző méretekben.
Tetőfóliák, szigetelő anyagok.
Kalodázott tűzifa (kandallóba, bogrács alá).
OSB lapok (nútféderrel is).
Gipszkarton.