Bankkártyát és Egészségpénztári kártyát is elfogadunk!
Tivien Kft
Nő a kereslet az „olcsó” lakáshitel iránt
n Fokozatosan növekszik a kereslet az akár tíz százalék saját erő mellett is felvehető lakáshitelek iránt: a júniusra kimutatott szerződéses összegnek már közel öt százalékát adták ezek a kölcsönök. A saját erő mértéke viszont általában is csökken a lakáshitel-piacon, ami az ingatlanárak emelkedésével is magyarázható lehet.
A januári bevezetés óta hónapról hónapra növekszik az akár tíz százalék saját erő biztosításával is felvehető lakáshitelek aránya az összes új szerződésen belül – derül ki a Magyar
Nemzeti Bank (MNB) adataiból. A jegybank statisztikái szerint az idén júniusban megkötött lakáshitel-szerződések 3,14 százalékánál haladta meg a hitel/ ingatlanfedezet arány (lo -
an to value, LTV) a nyolcvan százalékot, miközben a szerződéses összeget figyelembe véve 4,7 százalék közelében járt ez az arány –írja a Világgazdaság a jegybank adatai alapján. Ehhez képest márciusban még a darabszám alapján 1,4, a szerződés összeget figyelembe véve pedig két százalék közelében járt a nyolcvan százalék feletti LTV-vel jóváhagyott lakáshitel-szerződések aránya.
Január óta a bankoknak lehetőségük van a maximálisan előírt nyolcvanszázalékos LTV-arányt –amely egészen pon-
tosan a hitel és a fedezetül felajánlott ingatlan piaci értékének hányadosát jelenti – is túllépni, ha az igénylő az első saját lakása vásárlása érdekében vesz fel lakáscélú hitelt, és még nem töltötte be a 41. életévét. Az LTV-arány viszont ebben az esetben sem lehet magasabb kilencven százaléknál, miközben az első saját lakás vásárlásának a tényét (az ingatlan-nyilvántartási adatok alapján) az igénylőnek igazolnia kell.
Az új lakáshitel-szerződések volumene és az alacsony önerős hitelek aránya alapján egyébként nagyjából 18 milliárd forint körül mozoghat az a hitelösszeg, amelyet 2024. első felében nyolcvan százalék feletti hitel/fedezet arány mellett vettek fel az érintettek: ez
ugyan mindössze 2,8 százaléka az első hat hónapban kihelyezett összes lakáshitelnek, ám ha a jelenlegi tendencia folytatódik, mind az érintett hitelek összege, mind a tortán belüli aránya emelkedhet az előttünk álló időszakban.
Az MNB adatai szerint viszont nemcsak az első lakásos igénylőknél, hanem általában is növekszik a fedezetül felajánlott ingatlanok hitellel való terheltsége: a júniusban megkötött szerződések összegének nem egész harmadánál érte el az ingatlan értékéhez viszonyított saját erő az ötven százalékot, miközben 36,4 százalékánál már harminc százalék alatt maradt. Ehhez képest nem egészen egy évvel korábban, 2023 júliusában még csak 23,2 százaléknál járt azoknak a lakáshiteleknek az aránya, amelyeknél a saját erő harminc százalék alatt maradt. Forrás: Magyar Nemzet
Emelkedett a magyarok megtakarítása
n A hagyományosabb formák mellet a kockázatosabb befektetések szerepe is erősödött. A többség a váratlan helyzetekre és a jövőbeli kiadásokra gyűjti a megtakarítást.
A megtakarítani tudó magyarok idén átlagosan 46 135 forintot tettek félre havonta, ami több mint a duplája az öt évvel ezelőtti szintnek, 2019-ben ugyanis még csupán 21 970 forint volt ez az összeg. Az összeg azért kiemelkedő a bank szerint, mert a lakosság elkölthető reáljövedelme valamivel 15 százalék felett emelkedett ebben az időszakban. Ugyanakkor a magyar háztartások 47 százaléka úgy érzi, romlott az anyagi helyzete az utóbbi 2-3 évben, míg 2019-ben ez az arány csak 28 százalék volt. Talán ezzel is összefügg, hogy a magyarok egyre tudatosabbak a pénzügyeikben. Miközben 2019-ben 70 százalék tartotta fontosnak azt, hogy félretegyen, 2024-ben ez az arány már 80 százalék volt – derül ki az IMAS Interna-
tional az Erste Csoport számára készült, a 15 évesnél idősebb, bankkapcsolattal rendelkező lakosság körében végzett reprezentatív felmérésből.
A kutatás szerint egyre többen vannak azok, akiknek van megtakarítása, a válaszadók 84 százaléka nyilatkozott így, míg 2019ben ez az arány még csak 65 százalék volt. A legtöbben váratlan helyzetekre (60 százalék), illetve pénzügyi tartaléknak (55 százalék) tesznek félre, de sokan gyűjtenek egy nagyobb jövőbeli kiadásra, lakás vagy autó vásárlására (37 százalék). Negyedik helyen az időskori öngondoskodás áll (34 százalék), míg nyaralásra 17 százalék, drágább elektronikai eszközre 17 százalék, oktatásra, képzésre pedig 14 százalék gyűjt.
A spórolt pénzüket a legtöbben továbbra is folyószámlán (38 százalék) és készpénzben (33 százalék) tartják. Ugyanakkor az értékpapír-befektetések aránya öt év alatt csaknem duplázódott (15 százalékra 8 százalékról) melyet az állampapírok lakossági térnyerése mellett a bankoknál és befektetési szolgáltatóknál kezelt ügyfélszám-
lák növekedése is alátámaszt. Az utóbbi időben egyre inkább teret nyernek a kockázatosabb befektetési formák is: a kriptodeviza aránya a megtakarításokon belül több mint a duplájára nőtt két év alatt, a 2022-es 2 százalékról 5 százalékra duzzadt. Az arany és a nemesfémek aránya is emelkedett, a 2019-es 5 százalékról 8 százalékra.
A mögöttünk hagyott öt esztendőben a duplájára nőtt azok aránya, akik a bankoktól származó információk alapján választanak valamilyen megtakarítási formát (29 százalék), és egyre többen böngészik az internetet, azon belül is a pénzügyekkel, befektetésekkel foglalkozó oldalakat is (43 százalék). Ezzel párhuzamosan visszaesett a család és a barátok, mint elsődleges információforrás szerepe. Forrás: vg.hu
Fotó: shutterstock
n A műanyag, ami számos szempontból megkönynyítette, és a mai napig könnyebbé teszi az életünket, úgy tűnik, jóval több veszélyt hordoz magában hosszú távon, ha elővigyázatlanul használjuk. A már jól ismert BPA mellett egy másik, szintén műanyaggyártásban használt vegyianyagcsoportról is kiderült: a szervezetben felhalmozódva nagyon komoly, akár végzetes károkat is okozhat. Ott van a gyerekjátékokban, az ételtároló edényeinkben és a parfümjeinkben is: ez a ftalát.
Több, egymástól független kutatás is alátámasztotta már, hogy a BPA (biszfenol-A), ami a műanyag ygyártáshoz használt egyik legfontosabb vegyület, felelős lehet többféle betegség kialakulásáért is. Ezek közé tartozik például a prosztata- és a mellrák, a cukorbetegség, a pajzsmirigy-zavar, különféle szívbetegségek, az asztma, de okozhat hormonális zavart, korai serdülést, agyi fejlődési rendellenességet, viselkedési zavart, elhízást és meddőséget is.
A BPA mellett egy másik, szintén a műanyaggyártásban, elsősorban élelmiszertároló edények és gyerekjátékok előállításához használt anyagot is górcső alá vettek a kutatók: a ftalátokat. Az Environmental Pollution című szaklapban megjelent tanulmány szerint, akiknél a magas volt a ftalát-koncentráció, azoknál fokozódott a szív- és érrendszeri megbetegedés miatt bekövetkező halálozás kockázata is.
A ftalátok, emellett csakúgy, mint a BPA, az endokrin rendszerbe épülve befolyásolják a hormontermelést, így összefüggésbe hozhatók fejlődési, agyi, immunrendszeri és egyéb problémákkal, többek között a meddőséggel is: korábbi kutatások ugyanis már kimutatták, hogy a spermiumszámot és tesztoszteronszintet, ennek következtében a reprodukci-
A legnépszerűbb frizurák
nA divatvilág minden őszi/téli szezonban új trendeket állít elénk, de 2024 telén egy frizura különösen felkapottá válik: a pónifrufru. A Versace kifutóin uralkodó hajstílus nemcsak fiataloknak, hanem idősebbeknek is ideális választás lehet, így bátran kijelenthetjük, hogy az őszi hajtrend új sztárja megszületett.
ós képességet is jelentősen csökkentik. A ftalátok széles körben jelen vannak: műanyag padlóburkolatokban, gyermekjátékokban, kerti tömlőkben, orvosi csövekben, eső- és foltálló termékekben, valamint élelmiszer-csomagolásokban, mosószerekben, egyes testápolási termékekben, parfümökben, ruházatban, bútorokban és autóipari műanyagokban is megtalálhatóak. A kozmetikai termékekben azért alkalmaznak ftalátokat, hogy az illatanyagok tartósságát növeljék.
A kutatás vezetője, Dr. Leonardo Trasande a CNNnek elmondta: ezek a vegyületek befolyásolják a tesztoszterontermelést, fokozzák az elhízás és a cukorbetegség kockázatát. A legjobb, ha minél többször, magunk készítette ételeket fogyasztunk, előre csomagolt, félkész termékek helyett, és használjunk kevesebb műanyagot - különösen az élelmiszerekkel összefüggésben. A tudós hozzáteszi, a legfontosabb, hogy ne melegítsük műanyag dobozban a mikrohullámú sütőben az ételt, és ezeket semmiképp ne mossuk a mosogatógépben, ugyanis a magas hőmérséklet és a vegyszerek hatására ezekből is kioldódhat a ftalát, ami aztán a következő használatkor az abban tárolt élelmiszerekre, így a szervezetünkbe kerülhet. Forrás: origo.hu Ezért
A pónifrufru vagy bold bangs az idei év abszolút favoritja lett, a Milánói Divathéten többször is felbukkant. A bold bangs egyenes vágás sal készül, amely a frizura szívét képezi, szemben a laza curtain bangs stílussal. Ez a hajvágás nemcsak elegáns alternatíva, hanem rendkívül egyszerűen is formázható, különösebb eszközök nélkül. A fodrászok a frizurát nagyon egyenesen, szemmagasságban vágják, így a frufru hangsúlyosabbá válik, mint a hagyományos verziók. Az idei népszerű hajszínek nagyszerűen kiegészítik a póni frufrut. A meleg őszi árnyalatok, mint a karamell, a mézszőke vagy a gesztenyebarna, hangsúlyozzák a frufru finomságát, és még vonzóbbá teszik ezt a frizurát. A hajtrend
2024-ben a természetes, de ragyogó színek felé hajlik, amelyek tökéletesen illeszkednek az őszi hajápolás világába. Nemcsak fiatalok körében népszerű ez a frizura. A póni frufru azok számára is remek választás, akik már a 40-es vagy akár 50-es éveikben járnak. A rövid hajtrendek különösen kedveltek lettek a frufruval kombinálva, mivel fiatalos lendületet adnak a megjelenésnek. Az ilyen frizurák kevés hajból is stílusos eredményt nyújtanak, miközben kifejezetten jól állnak a kerek
archoz. A frufru különböző formákban és hosszúságokban viselhető. A pillangó frufru például egy lazább, nőiesebb változata ennek a stílusnak, amely szintén divatos lesz 2024 telén. A bold bangs stílusa kiemeli a frizura karakterét, és különösen izgalmas lehetőségeket kínál a hajformázás terén. Forrás: life.hu
Fotó: shutterstock
Fotó: shutterstock
Furcsa jelenségek a munkaerőpiacon
n Továbbra is rekordközelben van a hazai foglalkoztatottság, ám az utóbbi hónapokban egyértelműen enyhült a magyar munkaerőpiac feszessége.
Szeptemberben a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos száma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 699 ezerre
csökkent, ezzel párhuzamosan a munkanélküliek száma 220 ezer, a munkanélküliségi ráta pedig 4,5 százalékos volt – közöl-
RAKTÁROS
te a Központi Statisztikai Hivatal.
A július–szeptemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos száma a 15–74
évesek körében lényegében nem változott, 4 millió 709 ezer volt. Vélhetően a szezonális hatások is szerepet játszottak abban, hogy szeptemberben csökkent a foglalkoztatottak és nőtt a munkanélküliek száma.
JELENTKEZZ! SÓSKÚT
Fontos számodra a kiszámíthatóság?
fix, egy műszakos munkarend szabad hétvégék stabil jövedelem mentori program modern munkakörnyezet
allas@mapei.hu
Az viszont nem tudni, hogy az ipar gondjai menynyiben határozzák meg a munkaerőpiaci folyamatokat. A szakértő szerint egyértelműen szenvednek a járműiparban tevékenykedő hazai cégek, és ha nem történik érdemi fordulat a következő hónapokban, akkor megkezdődhetnek az elbocsátások. Ugyanakkor öröm az ürömben, hogy a KSH szerint a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma kismértékben 4 millió 545 ezerre emelkedett, a külföldön dolgozók száma érdemben nem változott, 108 ezer volt, a közfoglal koztatottaké 10 ezerrel, 56 ezerre csökkent. Tavaly szep temberben a foglalkoztatottak száma historikusan is kiemelkedő szinten volt
– ezzel indokolta Comba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a foglalkoztatottak számának mérséklődését. Hozzátette: Magyarországon a munkanélküliség továbbra is az uniós átlag alatti. A kormány célja pedig, hogy a foglalkoztatási rátát 85 százalékra emelje, és mozgósítsa a mintegy 300 ezer főre tehető munkaerőpiaci tartalékot. Ehhez olyan uniós finanszírozású, aktivitást elősegítő programok is hozzájárultak, mint az Ifjúsági Garancia Plusz program, amely a 30 év alatti álláskereső és inaktív fiatalok munkához jutását segíti, eddig már több mint 9 ezren tértek vissza a munka világába.
Kiemelte, hogy a 30 év felettieket támogató – szintén uniós finanszírozású – programmal az idősebbek is részesülhetnek bértámogatásban, lakhatási, illetve utazási térítésekben, a projekt segítségével már csaknem 10 ezer álláskeresőnek sikerült elhelyezkednie. Forrás: vg.hu
Vásárolok Simson, Jawa, Romet, Puch, Komár! Motorkerékpárokat, blokkokat, vázakat!0670/650-3168
*92849*
SZOLGÁLTATÁS KÍNÁLAT
Ács, tetőfedő, bádogos mindenféle régi tető felújítását, beázás megszüntetést, bádogozást, széldeszkázást, cserepeslemezelést is vállal. +3630/456-9398, +36/20-617-7616
*93317*
eladó!
1x1x1m-ben sorba rakva bükk, tölgy, akác 26.000 Ft/m3 Hívjon bizalommal, rövid időn belül ingyenesen házhoz szállítjuk. Tel.: 06-30/432-9844
Ács, tetőfedő, bádogos munkát vállalunk. Palatetők felújítása, új tetők, teraszok, garázsok építése. Lindab cserepeslemez kedvező áron bármilyen tetőre. Saját anyaggal dolgozunk. 10% kedvezmény november végéig. Ingyenes felmérés. +36/20-272-5521
DUGULÁSELHÁRÍTÁS -Vízszerelés Érden és 30km-es körzetében. Ifj. Tisza Árpád: 06-30-685-98-96
Ács, tetőfedő, bádogos munkát vállalunk. Régi és új tető készítése, palatetők javítása, szigetelés, teraszok, garázsok építése. Lindab cserepeslemez kedvező áron bármilyen tetőre. Homlokzati szigetelést, festést vállalunk. Saját anyaggal dolgozunk. Ingyenes felmérés, 25% kedvezmény november 30-ig. +36306971114 *89928*
DUGULÁSELHÁRÍTÁS kiszállási díj nélkül Érd környékén. sapidugulaselharitas.hu Sápi Krisztián 30/451-4651
Helyi tetőfedő-bádogos! Beázás megszüntetése garanciával. Régi tető újrarakása, új tető készítése. Bádogosmunkák A-Z-ig. Nyugdíjas kedvezmény. Tel.: 06-70/904-9096, SOS munka: 06-30/5531342
Tetőépítést, bádogos, ácsmunkát, ereszcsatornázást, tetőjavítást, kúpkikenést, tetőáthajtást, lapostető-javítást, verébdeszkázást, mindenféle cserepezést, Lindab-lemezelést, egyéb munkákat az ország minden pontján vállalok. Kedvezmény 18% 2024.11.30ig. 06-20-471-8888.
*92379*
VESZÉLYES FÁK KIVÁGÁSA, valamint visszavágása, sövénynyírás, bozótírtás, fűnyírás, fűkaszálás, zöldhulladék elszállítás. Elhanyagolt zöldterületek kezelését vállaljuk. Díjtalan kiszállás! Jakab József +3620/327-2220
Idősgondozást vállalok, akár eltartási szerződéssel. Rugalmas és emberszerető vagyok. 06-70/285-10-05 *93358*
VEGYES
Életjáradéki szerződést kötnék idős személlyel. Egyösszegben két és fél millió forintot és havi ötvenezer forintot fizetek.06-30/213-4063
NYUGAT-PEST, VÁRMEGYE
Kiadó: Szuperinfó Magyarország , Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém Házgyári út 12. Felelős kiadó: Dr. Kovács Juliánna ügyvezető igazgató Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt. nyomda, 1225 Budapest, Campona utca 1., Harbor Park, DC 10 ép. Terjesztés: MediaLog-DMHM Zrt., Megjelenik: 16.450 példányban minden hétfőn Érd és agglomerációja
n Az új-zélandi Dunedin város repülőterén táblákkal tiltják meg a hosszú búcsúzkodást. Az utasoknak mindössze három perc áll rendelkezésükre, hogy elbúcsúzzanak a családtagjaiktól és a barátaiktól a terminál bejáratánál.
Az érzelmes búcsú gyakori látvány a repülőtereken, de az új-zélandi Dunedin városát elhagyó utazóknak gyorsnak kell lenniük. Új, háromperces időkorlát áll rendelkezésre, hogy befejezzék búcsúzkodást. A cél a forgalom gördülékenyebbé tétele, mivel a hosszabb, érzelmes búcsúk gyakran torlódásokat okoznak – írja az APNews cikke alapján a Life.hu.
Az ölelkezési limitet szeptemberben vezették be, hogy „zökkenőmentesen menjenek a dolgok” – mondta Dan De Bono vezérigazgató, aki
elárulta, hogy az intézkedés megosztotta a közösségi oldalak olvasóit. – Azzal vádoltak bennünket, hogy megsértjük az alapvető emberi jogokat azzal, hogy korlátozni merjük az ölelkezési időt –mondta az igazgató, hozzátéve, hogy másoknak tetszett a változás.
A szabályt humorral kezelik, nincs szigorúan betartatva. „Nincsenek ölelésrendőrök” – mondta, De Bono, hozzátéve, hogy a parkolóban bárki tovább folytathatja a búcsúzkodást, ahol akár 15 percig ingyenesen ölelkezhetnek. Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy egy 20 másodperces ölelés már elegendő ahhoz, hogy felszabaduljanak a „boldogsághormonok” – mint az oxitocin és a szerotonin –, ami pozitív hatással van az emberek érzelmi állapotára.
Forrás: travelo.hu
PÁLYÁZZON VELÜNK OTTHONA
Műanyag ablakok, ajtók:
- Technológiánkkal pár óra alatt egy családi ház ablakai beépíthetők még télen is!
- Bontás és falsérülés nélkül is ki tudjuk cserélni a nyílászárókat. Nincs kosz, nem kell festeni! (Bontás esetén szakszerű faljavítás.)
- 5 év garancia
Fa nyílászárók utólagos gépi szigetelése:
- Működőképes fa ablakok szigetelése svéd horonymarásos technológiával, hézagmérés alapján, kosz és pormentesen a helyszínen.
- Egy lakás ablakai 1-2 óra alatt egy kabát áráért!