metil-amin vegyület jöhet létre, amelyet összefüggésbe hoztak már korábban a vastagbélrák kockázatának emelkedésével is. A hús füstölése szintén rákkeltő hatású policiklikus aromás szénhidrogének (PAH) keletkezéséhez vezethet.
Egy 2020-as tanulmány szerint az akrilamid károsítja a DNS-t és apoptózist, vagyis sejthalált idéz elő. A sült ételek fogyasztása más
n A rák összetett betegség, mivel számos különböző típusa létezik, amelyek eltérő okokból alakulhatnak ki. Nem ismerünk minden tényezőt, azt ugyanakkor tudjuk, hogy a genetikai háttér mellett döntő szerepet játszik az életmódunk is. Egyes vizsgálatok azt állítják, a rosszindulatú daganatok 80-90 százaléka külső tényezőkhöz köthető. Különösen az étrend meghatározó, mivel napjainkban rákkeltő ételek sokaságát visszük be szervezetünkbe. Köztudott, hogy például a cukor és az alkohol romboló hatással bír, sőt, egyes tudósok szerint a tejtermékek is veszélyesek lehetnek. Az antioxidánsok viszont fontos szerepet játszanak a rákmegelőzésben. Egyes élelmiszerek növelhetik a kettes típusú cukorbetegség és az elhízás kockázatát, amelyek összefüggésbe hozhatók bizonyos rákfajtákkal. Más élelmiszerek olyan egészségre káros anyagokat tartalmazhatnak, amelyek növelik a daganatképződés esélyét. Fontos megjegyezni, hogy a rákkeltő anyagok nem mindig okoznak betegséget. Sok múlik a genetikán, illetve a káros anyagnak való kitettség mértékén és időtartamán. Érdemes tehát tudni, melyek azok a rákkeltő ételek, amelyeknek fogyasztását érdemes elkerülni.
Feldolgozott húsok és rákkockázat
Feldolgozottnak minősül minden olyan húsfajta, amelyet füstöléssel, sózással, vagy pácolással tartósítottak. A legtöbb ilyen jellegű termék a vörös húsok közül kerül ki. A leggyakoribb feldolgozott húsok közé tartozik többek között a virsli, a szalámi, a kolbász, a sonka, a sózott vagy szárított marhahús.
A feldolgozott húsok előállítása során rákkeltő vegyületek kerülhetnek a termékekbe. A Trusted Source 2018-as cikke szerint például a hús nitrittel történő pácolása során N-nitrozo-di-
A 2019-es vizsgálat szerint a vastagbélrákos esetek növekedése a feldolgozott húsokkal van kapcsolatban. Még ugyanebben az évben megjelent egy másik tanulmány, amely a gyomorrák kialakulását is a feldolgozott húsokkal hozta összefüggésbe. Korábban valószínűtlennek tartották, mára azonban bebizonyosodott, hogy a feldolgozott húsok mellrákot is okozhatnak.
Sült krumpli és rák összefüggése
Ha keményítő tartalmú ételeket magas hőfokon sütünk vagy főzünk, akkor egy akrilamid nevű szerves vegyület jön létre. A sokak által kedvelt hasábburgonyának és chipsnek példának okáért különösen magas az akrilamid-tartalma. 2018-ban kimutatták, hogy patkányok szervezetében az akrilamid rákot okoz, embereknél pedig „potenciálisan rákkeltő” hatású lehet.
donítható, amelynek szintjét a tejfogyasztás növeli a szervezetben, ez fokozhatja a prosztatarákos sejtek termelődését. A tejtermékek
letkezik. Az acetaldehid amellett, hogy károsítja a DNS-t, az immunrendszer működését is megzavarja. Ez kettős csapás a szervezetre, mert a rákképződés fokozódása mellett a test nem fog tudni védekezni a tumorok ellen. Mindemellett nőknél az alkohol növeli az ösztrogénszintet, a folyamat pedig mellrákhoz vezethet.
problémákat is okozhat, például nagy szerepet játszhat a kettes típusú diabéteszben és az elhízásban. Utóbbiak az oxidatív stressz révén gyulladást idézhetnek elő a szervezetben, ami fokozza a tumorok megjelenésének kockázatát.
Egészséges főzési módszerek rákmegelőzéshez
Az élelmiszerek, különösen a húsok túlfőzése rákkeltő anyagokat hozhat létre. Egy 2020-as cikk szerint a hús magas hőfokon történő elkészítése során rákkeltő PAH-ok és heterociklikus aminok (HCA-k) keletkeznek, amelyek a sejtek DNSének megváltoztatásával növelhetik a rák kockázatát. A veszély mérséklése érdekében érdemes biztonságos főzési módszereket alkalmazni. Ilyen a kuktában való főzés, vagy a párolás.
Tejtermékek és rák kapcsolata
Egyes kutatások szerint a tejtermékek közé tartozó sajtok, tejek, joghurtok fokozzák a prosztatarák kialakulásának veszélyét. Ez a káros hatás az ún. inzulinszerű növekedési faktor-1-nek (IGF-1-nek) tulaj-
rákkeltő hatásával kapcsolatos megállapításokat azonban még most is rengeteg vita övezi.
A cukorfogyasztás és rák kapcsolata
A cukros ételek és a finomított szénhidrátok közvetve növelhetik a rák kockázatát. Néhány példa arra, mely élelmiszerek tartalmazhatják ezeket az összetevőket: cukros üdítők, pékáruk, cukrozott gabonapelyhek, fehér kenyér.
A cukros, illetve keményítőtartalmú ételek féktelen fogyasztása növelheti a kettes típusú diabétesz és elhízás esélyét. Mindkét állapot növeli az oxidatív stresszt és gyulladást okoz a testben. A folyamatos gyulladásban lévő szervezetben előbb-utóbb megjelennek a tumorok. Érdemes finomított szénhidrátok helyett egészségesebb alternatívákat keresni, ilyen például a teljes kiőrlésű kenyér és tészta, vagy a barna rizs fogyasztása.
Alkohol
Amikor a máj az alkoholt lebontja, egy rákkeltő vegyület, acetaldehid ke -
Hogyan csökkenthető a rákkockázat?
Ahogy az előbbiekből is kitűnik, az étrend meghatározó szerepet tölt be a rákmegelőzésben. Szerencsére nem minden ételtől kell ódzkodnunk, vannak olyan élelmiszerek, amelyek kifejezetten védenek a daganatos megbetegedések ellen. Gyümölcsök és zöldségek: ezek antioxidánsokat tartalmaznak, amelyek védik a sejteket a DNS-károsodástól. Diófélék, gyulladáscsökkentő hatással rendelkeznek. A bab rostban gazdag táplálék, megfelelő rostbevitel csökkenti a vastagbélrák kialakulásának kockázatát.
Teljes kiőrlésű gabonafélék rostokban és antioxidánsokban gazdagok. A halak egészséges zsírokat, omega-3 zsírsavakat tartalmaznak. Bizonyos kutatások szerint az omega-3 zsírsavak csökkentik a gyulladást, ezáltal pedig gátolják a rákos sejtek megjelenését a testben. A jótékony hatással kapcsolatos bizonyítékok viszont még nem sziklaszilárdak, az omega-3 zsírsavak jótékony hatását jelenleg is vizsgálják a szakemberek.
Fotó: MW
Autóvásárlás helyett inkább félreteszik pénzüket a magyarok
n Alacsony fordulatszámon pörög a használtautó-piac Magyarországon. A JóAutók.hu közleménye szerint honfitársaink nem autóvásárlásra fordítják a reálbér-emelkedést, hanem továbbra is megtakarítanak. Az új autók a közeljövőben jócskán megdrágulhatnak, a használtpiacon közben a hibridek a legkeresettebb modellek.
Kismértékben nőtt a külföldről behozott használt autók száma szeptemberben, de az import még mindig elmarad a néhány évvel ezelőtti szinttől – olvasható a JóAutók.hu közleményében. A DataHouse adatai alapján írták, hogy a múlt hónapban majdnem 10 ezer használt autó kapott magyar rendszámot, ami éves szinten 8,5 százalékos növekedés. A portál vezérigazgatója szerint a magyarok továbbra is a megtakarításra fókuszálnak, nem pedig az autóvásárlásra.
A JóAutók.hu éves szinten 3-4 százalék körüli növekedést vár a külföldről behozott használt személyautók esetében – mondta Halász Bertalan. A portál vezérigazgatója szerint nincsenek meg a feltételek a piacon a havi átlagos 11 ezer darab autó behozatalához. Többek között azért, mert a reálkereset-növekedést a magyarok a megtakarításaikba teszik, és nem autót vásárolnak belőle. Hozzátette: a 400 forint fölötti euróárfo -
lyam a következő hónapokban rontani fogja a javuló számokat.
A legnépszerűbb import használt autók rangsora nem mutat nagyobb újdonságot, miután a sorrend a következő: Volkswagen –12,4 százalék, Ford – 8,7 százalék, Opel – 8,7 százalék, Audi – 6,7 százalék, BMW – 5,7 százalék, Mercedes – 5,5 százalék.
A használtautó-import
regisztrált 79 987-es értéket. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 89 047-et tett ki, ami 7,3 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi 83 016-os mennyiséget.
A hibridek a használtpiac legkeresettebb darabjai
Az elektromos autók nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az
jobb befektetésnek számít. A Smarter Media azt írta, hogy az ötéves hibridek kevesebb mint a szalonos értékük negyedét veszítik el, amikor továbbértékesítik őket.
Drága mulatság lesz az autóvásárlás
Új károsanyag-kibocsátási határértékek lépnek hatályba a jövő évtől az uni-
mennyisége 2024 első három negyedévében összesen 82 132 volt, ami 2,7 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában
EV-k újkori értékük majdnem felét elveszítik abban a pillanatban, hogy a használt piacra kerülnek. Ezzel szemben egy hibrid sokkal
óban, ez pedig jócskán felhajtja majd az új autók árát. Az Európai Unió először 2009-ben határozott meg kötelezően betartandó, flot-
taszintű szén-dioxid-kibocsátási határértékeket az unióban értékesítendő új személyautókra nézve. Ezt 2014-ben, majd 2019ben újabb szabályozások követték, amelyek fokozatosan egyre szigorúbb szén-dioxid-emissziós feltételekhez kötötték a járművek forgalomba hozatalát –írta a Smarter Media. Ezek az egymást követő szabályozások mind jelentős, jellemzően öt-hat éves türelmi időt hagytak az autógyártóknak, hogy fokozatosan elérjék a kitűzött célt. A legutóbbi, 2019-es rendelet nem abszolút határértékeket fogalmazott meg, hanem a 2021-re ténylegesen elért uniós átlagos szén-dioxid-kibocsátáshoz viszonyítva írt elő megadott mértékű emissziócsökkentést. Ez 93,6 gramm per kilométer flottaszintű, súlyozott átlagos szén-dioxid-kibocsátást jelent. Ezt az értéket kellene elérniük az autógyártóknak 2025-re. Ha nem sikerül, a jelentős bírságra számíthatnak. VG
Jelentősen szigorodnak a gyárak környezetvédelmi előírásai
n Az ipari létesítmények levegőbe történő kibocsátására mostantól hazánkban is az Európai Unión belüli legszigorúbb szabályok vonatkoznak. Az Energiaügyi Minisztérium a magyar emberek egészségének és a környezet védelmének további erősítése céljából felülvizsgálta, és a hatósági tapasztalatok, valamint a lakossági észrevételek figyelembevételével több, különösen toxikus légszennyező anyag kibocsátási határértékét az uniós szabályozásnál szigorúbb szintre módosította a gyárak esetében. Az új szabályozás – a németországihoz hasonlóan – egyes légszennyező anyagokra vonatkozóan az Európai Unióban a legszigorúbb határértékeket állapítja meg, különös tekintettel a rákkeltő, mutagén, magzatkárosító (CMR) és a levegőben levő porhoz kötött, az egészségre különö -
sen veszélyes nikkel, kobalt, mangán (NCM) anyagokra. A környezetvédelmi hatóságok a módosításnak köszönhetően tevékenység típusától függetlenül szigorúbb, a korábbiak felére, illetve ötödére csökkentett határértékeket tudnak előírni az engedélyekben. A számottevően szigorúbb
rendelkezéseket az új beruházások esetében – azaz amelyek környezetvédelmi engedélyezési eljárása még nem indult el − a jogszabály hatályba lépésétől kell alkalmazni, a folya matban lévő engedélyezéseknél pedig 2027. január 1-től. A már működő gyárak esetében az új, eddiginél jó -
val szigorúbb kibocsátási határértékeket 2028. január 1-től kell alkalmazni. A kapcsolódó engedélyek
módosítását minden esetben az üzemeltetőknek kell kezdeményezni. Világgazdaság
Tartalmas ételek a családi asztalon
Rakott gombapaprikás
Hozzávalók:
-1 fej vöröshagyma
-olaj
-1 tk édes-nemes paprika
-1 ek sűrített paradicsom
-50 dkg csiperkegomba
-só
-bors
-2 dl tejföl
-1 ek liszt
-45 dkg szarvacska tészta
-reszelt trappista sajt
1.A
rakott gombapaprikás elkészítéséhez a megtisztított és apró kockákra vágott vöröshagymát egy kevés olajon megdinszteljük, majd meghintjük a fűszerpaprikával, és hozzáadjuk a sűrített paradicsomot is. Jól elkeverjük.
2.Hozzáadjuk a felszeletelt gombát, megsózzuk, megborsozzuk, és fedő alatt megpároljuk. Ha nem enged elég vizet, ezt pótolhatjuk egy kevés víz hozzáadásával.
3.Közben a tejfölt csomómentesre keverjük a liszttel, adunk hozzá egy keveset a gombaragu levéből, majd behabarjuk vele a paprikást.
4.Egy jénaiba öntjük a kifőzött és lecsepegtetett tésztát, ráöntjük a gombapaprikást, alaposan elkeverjük, majd megszórjuk gazdagon reszelt sajttal. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt összesütjük.
Sajttal és aszalt szilvával töltött, baconbe göngyölt pulykamell
Puncskrémes-szilvás kocka
Hozzávalók:
A tésztához:
-40 dkg szilva
-2 tk őrölt fahéj
-4 db tojás
-1 csipet só
-20 dkg porcukor
-1.5 dl meleg víz
-1.5 dl étolaj
-1 csomag sütőpor
-25 dkg liszt
-3 ek kakaópor
A puncskrémhez:
-1 csomag puncsos pudingpor
-3 dl tej
-10 dkg vaj
-10 dkg porcukor
-2 ek rum
A tetejére:
-5 szem szilva
-4 ek cukor
1.
Hozzávalók:
-30 dkg aszalt szilva
-2 dl vörösbor
-80 dkg pulykamell
-só
-bors
-10 dkg szeletelt bacon
-15 dkg reszelt sajt
-1 db tojás
1.A sajttal és aszalt szilvával töltött, baconbe göngyölt pulykamell elkészítéséhez az aszalt szilvát 30 percre beáztatjuk a vörösborba, majd leszűrjük.
2.A pulykamellet felszeleteljük és enyhén kiklopfoljuk. A szeletek mindkét oldalát megsózzuk, megborsozzuk.
3.Egy nagy darab alufóliára tesszük a baconszeleteket úgy, hogy enyhén fedjék egymást. Ezután ugyanígy fedésben rátesszük a hússzeleteket is.
4.A tojást felverjük, megsózzuk, megborsozzuk, összekeverjük a lereszelt sajttal, majd szétterítjük a hússzeletek közepén. Azután ráteszszük a lecsepegtetett aszalt szilvát, és a fólia segítségével szorosan feltekerjük.
5.A göngyöleget 185 fokra előmelegített sütőbe tesszük, és 1 órát sütjük, majd eltávolítjuk róla a fóliát, és további 15 perc alatt pirosra sütjük.
A puncskrémes-szilvás kocka elkészítéséhez a sütőt 180 fokra előmelegítjük, és egy 20×30 cm-es tepsibe sütőpapírt fektetünk.
2.A szilvát kimagozzuk, félbe vagy negyedekbe vágjuk és a vágott felével felfelé lerakjuk a tepsibe, majd megszórjuk fahéjjal.
3.A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből a sóval habot verünk.
A sárgákat fehéredésig keverjük a porcukorral, majd hozzáadjuk a vizet, az olajat és hozzászitáljuk a sütőporral vegyített lisztet. Ezután hozzáforgatjuk a tojáshabot is.
4.A massza felét a szilvára simítjuk, a maradékhoz hozzákeverjük a kakaóport, majd a sárga tésztára simítjuk. Egy villával kissé megcsíkozzuk, hogy márványos legyen és kb. 40 percig, tűpróbáig sütjük.
5.Közben elkészítjük a krémet és a szilvapürét. A puncspudingot megfőzzük a tejben, majd folpackkal letakarjuk, hogy ne bőrösödjön és kihűtjük. A vajat habosra keverjük a porcukorral, majd tovább keverve hozzáadjuk a rumot és a pudingot.
6.A püréhez a kimagozott szilvát kisebb darabokra vágjuk és a cukorral együtt puhára főzzük, majd egy botmixerrel pürésítjük, és egy szitán átszűrjük. Visszatesszük a tűzre és sűrű lekvár állagúra főzzük, ezután egy kislyukú habzsákba töltjük.
7.Ha a sütemény megsült, rácsra borítjuk, kihűtjük és a szilvás felére rákenjük a krémet, majd a szilvapürével díszítjük.
Állásbörze
Nem vehetik semmibe a jelentkezőket!
n A legtöbb munkavállalót zavarja, ha nem kap visszajelzést az állásjelentkezésére, ami gyakran bizonytalanságot szül. Ennek okát akadnak, akik magukban, a leadott pályázat gyenge minőségében látják vagy abban, hogy ők maguk nem voltak szimpatikusak a vállalatnak. Ez munkaerőpiaci feszültséget szül. A jó jelöltélmény és a vállalat pozitív munkaadói hírnevének fenntartása miatt viszont fontos odafigyelniük a cégeknek a visszajelzésekre.
A nagykorú magyarok negyede keres jelenleg aktívan munkát, akár a már meglévő állása mellett – derült ki a Profession felméréséből. Az elmúlt két évben állást keresőknek mindöszsze 5 százaléka mondhatta el magáról, hogy minden elküldött pályázatára kapott visszajelzést a hirdetőtől. Éleződik a munkaerőpiaci feszültség. Az álláskeresők 18 százaléka viszont soha egyetlen jelentkezésre sem kapott reakciót a munkaadóktól.
Ez a jelenség pedig gyakoribb az alacsonyabb végzettségűek esetében. A válaszadók 16 százaléka mondta azt, hogy csak akkor kapott választ, ha a pályázatok szűrése számára pozitív eredménnyel zárult
és behívták állásinterjúra, negatív eredmény esetén nem. Amennyiben egy cég nem kíván együtt dolgozni egy adott jelentkezővel, sok esetben semmilyen választ
nem küld nekik. Ez viszont kifejezetten rossz fényt vet egy vállalatra. Nemleges válasz esetén elég lenne csak egy akár automatikus értesítés az
eredményről – ezt a felmérésben résztvevők 55 százaléka mondta. 42 százalékuk viszont szívesen fogadna részletes indoklást is az elutasítás okáról és 44 százalék szívesen fogadna információt arról is, ha elhúzódik a kiválasztási folyamat. Az álláskeresők mindössze 3 százaléka mondta azt, hogy nincs szüksége semmilyen értesítésre.
A Dunagép ZRt. százhalombattai telephelyén IRODAI ASSZISZTENS munkakörbe várja fényképes önéletrajzát az allas@dunagep.hu címre. Jelentkezési feltételek: SAP Business One és MS office (Excel, Word, Outlook) ismeretek. 1485822
A munkavállalók számára tehát fontos, hogy hozzájussanak a megfelelő információkhoz a toborzási folyamat egyes fázisaiban függetlenül annak eredményétől. Az indoklással a cégek segíthetik a jelentkezőket abban, hogy tudatosabban mérlegeljék a jelentkezéseiket és állítsák össze a pályázataikat, ez pedig a munkaadók számára hosszú távon több releváns önéletrajzot eredményezhet. A jelentkezőkkel való rendszeres kommunikációra odafigyelni gyakran erőforrásigényes, viszont annál fontosabb a cégek jó munkáltatói hírnevének fenntartása és javítása érdekében.
Forrás: vg.hu
Cél az egymillió forintos átlagbér
n Orbán Viktor szerint el kell érni, hogy két-három éven belül a mintegy hatszázezer forintos átlagbér egymillióra emelkedjen.
Lehetséges lenne az egymillió forintos átlagbér, ha meg tudunk állapodni a munkaadókkal és a munkavállalókkal – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban. Ezek a tárgyalások zajlanak, és a gazdasági miniszternek azt szabták feladatául, hogy az idei év végéig hozza tető alá az egyezséget. Legyen egy hosszú távú, több évre szóló bérmegállapodás, aminek a végén egy dátum és egy egymillió forintos havi átlagjövedelem van – összegzett.
elérése. Hozzátette: el kell érni, hogy Magyarországon az átlagbér egymillió forint legyen, és ennek érdekében több évre szóló bérmegállapodást kell kötni. Orbán Viktor közölte, három év
múlva elérhető lehet ez az átlagjövedelem.
A magyar kormányfő elmondta, hogy a kabinet célja az ezereurós minimálbér
A miniszterelnök egyebek között arról is beszélt, hogy az állami szektorban több területen jelentős le -
maradás van a bérekben. A tanárok bérrendezés szempontjából jobb helyzetben vannak, de azt is kifejtette, hogy az állami szektorban dolgozók nem tudnak lépést tartani a piaci szereplőkkel – ez alól a tanárok és az orvosok a kivételek.
Szerinte, ha a gazdasági növekedés 3–6 százalékos lesz három-négy éven keresztül, akkor tudunk mindenkinek bérprogramokat indítani. A következő bérprogram a vízügyeseké lesz, de a kormányfő a szociális, a kulturális szektorban is bérrendezést vetített elő. Világgazdaság
Tetőjavítást vállalok! Külső-belső festést, mázolást SOS munkálatokat! 06-70403-0553.
*85616*
VESZÉLYES FÁK KIVÁGÁSA, valamint visszavágása, sövénynyírás, bozótírtás, fűnyírás, fűkaszálás, zöldhulladék elszállítás. Elhanyagolt zöldterületek kezelését vállaljuk. Díjtalan kiszállás! Jakab József +36-20/3272220
*83334*
ELTARTÁS, GONDOZÁS TISZTELT NYUGDÍJASOK! Életjáradéki és eltartási szerződést kötök szebb jövőért! Hívjanak bátran, mindenféle segítséget vállalok! Tel.: 06-30/715-3186
*85383*
Fél a vizsgálat fájdalmától és a műtéttől?
Szeretettel várjuk Az Év Magánrendelőiben
Székesfehérváron és Budapesten, ahol a vizsgálatot és akár a lézeres kezelést fájdalom- és szorongásmentesen, bódításban is elvégezzük.
Online: www.aranyerkozpont.hu vagy telefonon: +36 30 868 0244
Kiváló minőségű szlovák lucfenyő fűrészáru.
Lambéria, hajópadló többféle profillal, különböző méretekben.