Elhasznált ágyneműjéből a pelyhet, tollat korszerű német technológiával kitisztítva, és új pehelybiztos anginba töltve gyönyörű paplant, párnát készítünkÖnnek,igenkedvezőáron! 30/212-8120 www.paplanszerviz.hu
munka@naf.hu
A gazdasági semlegesség hoz sikert
n Gazdasági sikert Magyarországon a gazdasági semlegesség hoz majd – jelentette ki a miniszterelnök a Somogy vármegyei Kötcsén.
A Polgári Magyarországért Alapítvány által évről évre szervezett kötcsei találkozó helyszínén Orbán Viktor azt mondta: új világgazdaság jött létre az elmúlt időszakban, ehhez alkalmazkodni kell, és új gazdaságpolitikára van szükség. A találkozón arról beszél, hogy ez a gazdaságpolitika milyen legyen – tájékoztatta a miniszterelnök az újságírókat.
Ennek a gazdaságpolitikának „a szíve közepe és lényege” a gazdasági semlegesség, mert meggyőződése, hogy gazdasági sikert Magyarországon a gazdasági semlegesség hoz majd – fogalmazott. Ebben az évben a magyar gazdasági növekedés Európa első harmadában van –jelentette ki Orbán Viktor kérdésre válaszolva. Hozzátette: ezzel nem elégedett, akkor lesz az, ha a magyar növekedés Európában az első lesz. Három-öt százalék közti növekedést szeretnének elérni, ez pedig nem lehetetlen a következő évben – mondta.
Arról is beszélt, hogy a reptér a nemzeti vagyonnak a visszavásárlása.
A Vodafone megvásárlása pedig történelmi lépés, hogy Magyarországnak legyen magyar kézben lévő infokommunikációs, telekommunikációs, nagy nemzetközi erejű cége.
„Ezek mind fontos, szükséges lépések” – jegyezte meg. Orbán Viktor kijelentette: „a mostani állapotunk jól mutatja”, hogy időben megéreztük, hogy a blokkosodás helyett inkább egy egységes világgazdaság minden fontos szereplőjével ápolt jó kapcsolat adhat megoldást a magyar gazdaságnak. A jegybank és a kormány közötti vitákról elmondta: a gazdaságról mindig lesznek viták, mert van, aki egyfajta módon, mások meg másfajta módon képzelik el a jó gazdaságot.
A jegybank és a kormány között viszont ne legyen vita. „Ha van vita, annak megvannak az okai, erről Orbán Balázs világosan beszélt” –
mondta a politikai igazgató korábbi nyilatkozatára utalva, amely a jegybankelnök és a gazdaságirányításért felelős miniszter személyes jellegű vitájáról szólt. A magyar egészségügy helyzetéről szóló kérdésre a kormányfő azt válaszolta, hogy 8 ezerrel több orvos van most, mint 2010-ben.
Megemelték a béreket, a klimatizált helyiségek száma minden évben nő.
„Tehát minden évben megyünk előre az egészségügyben is”, de természetesen nem értünk a munka végére – tette hozzá. A Fidesz és a polgári jobboldal állapotáról Orbán Viktor felidézte: 45 százalékot kaptak az európai parlamenti választáson, ami a legjobb európai eredmény, ezzel listavezetők.
Mi vagyunk Európa legerősebb politikai szervezete.” Hozzátette: az utánuk következő legerősebb párt 30 százalékot szerzett.
„Hol írjam alá ‚26-ra ezt?” – tette fel a kérdést, köszö -
netet mondva a fiataloknak a támogatásért.
Arra a kérdésre, hogy mennyire tartja etikusnak, hogy a vejéhez köthető cégektől vásárolt több mint 500 milliárd forint értékben irodaházat az állam, a kormányfő azt mondta: „az az etikus, hogyha betartjuk a szabályokat; minden szabályt”. Az európai uniós pénzek kérdésére Orbán Viktor azt válaszolta, hogy „ott van 12 milliárd a számlánkon”. Arról beszélünk, hogy nincsenek EU-s pénzek, „hogy a fészkes fenébe ne lennének?” - tette hozzá. A 12 milliárd euró arra vár, hogy bevonjuk a magyar gazdaságba. „Én meg arra várok, hogy a kiírt pályázatokat a magyar vállalkozók megvalósítsák, a költségvetés kifizesse, és mi utófinanszírozva azt megkapjuk. Tehát ma nem az a helyzet, hogy nincsen pénz, hanem ott van a pénz, csak nem tudjuk elég gyorsan bevonni” – fűzte hozzá.
Megjegyezte: a hétéves uniós költségvetésnek a leggyorsabb forrásfelhasználó országa első vagy második helyen a 27-ből éppen
Magyarország. „Tehát óvatos lennék még a kritikával is” – mondta Orbán Viktor, megjegyezve: a 12 milliárd euró hosszú évekig ki fog még tartani. A kiszivárgott béketerve kapcsán Orbán Viktor elmondta: ha az unió akkor elfogadta volna bármelyik elemét a javaslatnak, ma sokkal kevesebb lenne a baj.
Egyébként a békemisszió nem ért véget. Egész nyáron dolgoztam rajta, nemzetközi munkát végzünk, lesznek látványos kezdeményezések, amelyek már szeptember hónapban megjelennek” – tette hozzá.
A külpolitika lényegét a miniszterelnök barátságok és szövetségek építésében látja. Az, hogy két ország egymással nincs jó viszonyban, nem zárja ki, hogy Magyarország mindkettővel jóban legyen. Magyarországnak az az érdeke, hogy a világgazdaság ne essen szét blokkokra – emelte ki a kormányfő. Magyarország egyszerre tud jóban lenni az amerikaiakkal, a kínaiakkal, a japánokkal, az arabokkal, meg az Európai Unióval. Origo
Állásbörze
Vissza a vállalati szombatokhoz?
n Ezrek tüntettek ellene, de ez sem tántorította el a hatnapos munkahét bevezetésétől a görög kormányt. Merre megy a világ: a hatnapos, vagy inkább a négynapos munkahét felé? Mi a csábítóbb: a túlórapénz vagy a munkaszüneti napok?
A görög munkaügyi és szociális biztonsági miniszter a CNBC-nek azt nyilatkozta, hogy az új szabályozás semmilyen módon nem érinti a görög törvények által előírt általános 5 napos, 40 órás munkahetet, a törvénymódosítástól a fekete foglalkoztatás csökkenését várják – összegezte a Világgazdaságnak a változtatás lényegét Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa.
A döntés hátterében az áll, hogy Görögországban a második legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta az Európai Unióban, alacsony a részmunkaidősök aránya, miközben a legmagasabb
a ténylegesen ledolgozott munkaórák heti átlagos száma, valamint a legmagasabb a hosszú munkaidőben dolgozók aránya.
A görög kormány azt reméli, hogy az új modellel pótolni tudja a hiányzó munkavállalókat, és felveszi a harcot a feketepiaci foglalkoztatással.
A hatnapos munkahetet nem a görögök vezették be elsőként, a Samsung Koreában már meglépte. Több más ország ugyanakkor rövidebb munkaidővel kísérletezik, és inkább a négynapos munkahét felé fordulnának. Hazánkban a 2006–2010 közötti időszakban számos munkáltató váltott négynapos munkahétre átmenetileg azért, hogy kevesebb munkavállalótól
kelljen megválni, azaz minél többet meg tudjanak tartani a válság alatt. Ez arányosan csökkentette a kereseteket is.
Görögországban most visszatértek a nálunk sem ismeretlen rendszerhez, ami a hetvenes-nyolcvanas évekig általános volt Magyarországon is. A hatnapos munkahétből fokozatosan tértünk át, először lett minden második szombat szabad, végül teljesen kivezették a szombati munkanapot.
Szalai Piroska szerint a kettős hatás, a feszített munkaerőpiac, a munkaerőhiányos társadalom, továbbá a digitalizácó, a mesterséges intelligencia miatt egyes ágazatokban csökken a munkaerő iránti kereslet, miközben szakmák szűnnek meg, mások pedig új korszakot írnak majd ugyan, de attól nem kell tartani, hogy ne legyen majd munkánk. Forrás: vg.hu
2025-ben megduplázzák a gyermekek után járó családi adókedvezményt
bán Viktor a tusnádfürdői beszédében.
A kormányfő szerint a magyar falurendszert meg kell tartani, városi szintű szolgáltatásokat kell nyújtani, városokat és város környéki vidékeket kialakítani, megőrizve a falu történelmi jelentőségét". Origo.hu
n A magyar nagystratégia része az, hogy a társadalomnak szilárdnak és rugalmasnak kell lennie, ezért meg kell állítani a demográfiai hanyatlást. 2035-re demográfialiag önállónak kell lennünk. Ha békeköltségvetést tudnak alkotni, akkor a gyermekek utáni adókedvezményt meg kell duplázni, és be kell fogadni azokat, akik nyugatról jőve keresztény országban szeretnének élni, de most mi válogatunk – mondta Or-
Digitális állampolgárság, mi van, ha elvész a mobil?
n Könnyebb és egyszerűbb lesz az állammal kommunikálni szeptembertől. Elindult ugyanis a Digitális állampolgárság program, amelyben ha valaki részt vesz, akár egy QR-kóddal is igazolhatja magát a rendőri igazoltatásnál. Sőt, a telefon elvesztése esetén sem kell aggódni.
Egységes, jól átlátható mobilapplikáció segíti ezentúl az állampolgárok és a kormányzat különböző szervei közötti kommunikációt. A Digitális állampolgárság programról Cseh Tamás, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal vezetője számolt be a Rádió 1 Gong Téma című műsorában, amelyet a Baon szemlézett.
Cseh Tamás elmondta, hogy a Digitális állampolgárság program egy teljesen új digitális platform, amely alapjaiban megváltoztatja az eddig ismert elektronikus ügyintézést.
A digitális állampolgársághoz egy felhasználó profilt kell készíteni, amelyet a legegyszerűbben e-személyi igazolvánnyal lehet megtenni online. A későbbiekben lehetőség lesz egy videós online személyazonosításra is.
Ettől a hónaptól elérhetővé válik az alkalmazáson belül a személyazonosság igazolása, amely akár egy rendőri igazoltatásnál is helyettesítheti a személyi igazolványt, a vezetői engedélyt és a lakcímkártyákat. Gyakorlatilag a mobilalkalmazáson kereszt egy QR-kóddal igazolható a személy kiléte.
Sőt, innentől kezdve digitális erkölcsi bizonyítvány is igényelhető, amely egyébként Magyarországon az első digitális okmány lesz. A formanyomtatvá-
nyok kitöltése, kinyomtatása, aláírása, majd beszkennelése vagy elpostázása helyett egy gombnyomással megigényelhető az erkölcsi bizonyítvány, amely a megérkezése után egy gombnyomással továbbítható.
Az alapfunkciók között az összes személyes adat elérhető, valamint a tulajdonolt gépjárműveké is. A későbbiekben tehát nem kell ezen okmányokat külön lefénymásolni és aláírni, majd beszkennelni, csupán egy gombnyomás kell hozzá.
Az állami weboldalak látogathatók lesznek jelszó és felhasználói név nélkül is az alkalmazással, csupán egy QR-kódot kell előtte beolvasni. A kormányablakokba is foglalható vele időpontot. A későbbiekben lehetőség lesz digitális aláírásra is, így azt követően már nem lesz szükség a szerződések kinyomtatására, aláírására és beszkennelésére. Gyakorlatilag az asztali számítógépen vagy a laptopon keresztül egy QR-kóddal el lehet végezni egy hitelesített aláírást, és ez egy közokiratnak minősülő, teljes bizonyító erejű irat lesz.
A telefon elvesztése esetén sem kell aggódni, mivel az alkalmazás távolról letiltható. Amíg ez megtörténik, addig sincs gond, hiszen az applikáció csak biometrikus azonosítással indul, azaz ujjlenyomattal vagy arcfelismeréssel. Baon.hu
Mi lesz Miskolccal a barlangfürdő tragédiája után?
n Tragédiával ér fel a miskolci és környékbeli turisztikai vállalkozások számára az, ami szeptember 7-én hajnalra nyilvánvalóvá vált: több évig szinte biztosan nem nyit ki a súlyos tűzkárt szenvedett Miskolctapolca Barlangfürdő. Az a komplexum, amely két éve az energiasokk hatására bezárt, majd két hónapon belül újranyitott a helyi cégek támogatásával, miután drasztikusan csökkent a város vendégforgalma.
Jelenleg egy pánikhelyzet van és szinte sokkos állapotok uralkodnak, a barlangfürdő a város turizmusának az életében az első számú, hiszen ez az egyik legvonzóbb, legnagyobb attrakciónk, amely ha nincs, akkor az olyan, mintha a hévízi tavat elvennék Hévíztől vagy a Balatonnál lecsapolnák a vizet – fogalmazott Szendrei Mihály a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke a Boon.hu megkeresésére közvetlenül a tűzvész után.
A történtek mindenképpen egy súlyos helyzetet teremtenek a város turizmusában – mondta Szendrei a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei hírportálnak, miközben Miskolc leendő, megválasztott új polgármestere, Tóth-Szántai Mihály már azt is bejelentette, hogy mindenképpen és a lehető leggyorsabban újjáépítik a barlangfürdőt.
Nincs mese, több évről van szó
Miskolc turizmusát romba döntheti a barlangfürdő leégése, de korai még bármiféle jövőbeli tervet és gondolatokat megfogalmazni, egyelőre fel kell ocsúdni a sokkból az egyesületi elnöke szerint.
Nem ok nélkül pánikolnak a helyiek, mint arra a szakember emlékeztetett: az energiaválság idején, amikor két hétre bezárt
a barlangfürdő, volt több olyan szálláshely, ahol kilencven százalékról tíz százalékra esett vissza a kihasználtság, azonnal.
Ez a mostani egy teljesen új helyzet, ezért most még megítélni sem lehet, hogy mi lesz ennek a következménye.
A miskolci szállásadókban és vendéglátósok aggódnak, hogy a meglévő csoportok, akik le vannak kötve, azok meg fognak-e érkezni a városba, ha nincs barlangfürdő.
Hogyan tovább, Miskolc?
Egyértelmű, hogy nem holnap nyit meg újra a barlangfürdő, szembe kell nézni vele, hogy éveket is jelenthet, mire a város fő attrakciója újraindulhat – mondta a Világgazdaságnak Fekete-Angyal Enikő, a Bükki Kör elnöke.
Miskolc új attrakciókkal lép színre a turisztikai piacon, az Ehető Erdő program már óriási siker
Miskolc sokak fejében még mindig úgy él, mint iparváros, miközben a környéke, a természeti adottságai ennél sokkal többre jogosítják, mégsem történt meg az a határozott brandváltás, amely rámutatna a négy évszakos attrakciók sokaságát kínáló, különleges természeti adottságú város jelenlegi és múltbeli értékeire.
Különös helyzet, de a Büki Kört épp akkor hozták létre a miskolci és környékbeli tu-
risztikai vállalkozók, amikor a Miskolctapolca Barlangfürdő két éve bezárt. Az akkor kitűzött cél most létkérdéssé vált: új alapokra kell helyezni Miskolc turizmusát, méghozzá meglévő alapokra, hiszen a város a nemzetközi vonzerővel bíró fürdő mellett még legalább három izmos lábra állhat.
A bükki erdő kínálta gasztronómiai élmények már egyre keresettebbek, jövőre elkészül a komoly szenzációnak ígérkező felújított és újjáépített Diósgyőri Vár is.
Ráadásul a leégett barlangfürdő közelében, a tapolcai park túloldalán a 2020ra elkészült, a Covid miatt csak 2021 tavaszán nyitott modern, több csúszdával, beltéri és kültéri medencék sokaságával megépült Ellipsum Élmény- és Strandfürdő is reflektorfénybe kerülhet –mondta a Bükki Kör elnöke. Miskolc nem maradt fürdő nélkül, de tudjuk, hogy nem az Avasi Kilátó és nem a Lillafüredi palotaszálló, hanem a Miskolctapolca Barlangfürdő volt az, ami miatt ide jött a vendégek túlnyomó többsége.
A város eddig belesüppedt a barlangfürdő vonzereje nyújtotta kényelembe, de most kénytelen lesz újrapozicionálni önmagát. Ehhez az új polgármester mindenben partnernek mutatkozott már a barlangfürdő tragédiája előtt is, amikor a város turisztikai vállalkozóival intenzív tárgyalások kezdődtek. VG
Melengető ételek a hűvösebb napokra
Hagymakrémleves
Hozzávalók:
• 4 fej vöröshagyma
• 4 gerezd fokhagyma
• olaj
• 1 ek liszt
• 1 liter hús- vagy zöldségleves-alaplé
• só
• bors
• 2 dl főzőtejszín
1.A hagymakrémleves elkészítéséhez a hagymát megtisztítjuk és felvágjuk, a fokhagymát pedig felaprítjuk.
2.Egy közepes méretű fazékban a felforrósított olajon üvegesre pároljuk a kétféle hagymát, majd megszórjuk a liszttel, és felöntjük az alaplével.
3.Megsózzuk, megborsozzuk, és lefedve kb. 20 perc alatt megfőzzük, addig, amíg a hagyma megpuhul.
4.Beleöntjük a levesbe a főzőtejszínt, elkeverjük, egyet forralunk rajta, majd botmixerrel egyneművé mixeljük, és pirítóssal tálaljuk.
Dubarry-csirkemell
Hozzávalók:
• 0.5 db karfiol
• 40 dkg szeletelt csirkemell
• 1 ek olívaolaj
• só
• bors
A besamelhez:
• 2 ek vaj
• 2 ek liszt
• 4 dl tej
• szerecsendió
1. A csirkemellszeleteket sózzuk, borsozzuk és hagyjuk állni addig, amíg a karfiollal foglalkozunk.
2. A karfiolt a közepénél kettévágjuk, rózsáira szedjük, és forrásban lévő sós vízben 3 perc alatt félkészre főzzük. Tegyük a karfiolrózsákat jeges vízbe (azaz blansírozzuk), így megállítjuk a főzés folyamatát. Mivel még bekerül a sütőbe, így pont azt az állagot fogjuk kapni, amit szeretnénk. Nem túl kemény, de nem is pépes, pont jó.
• 2 dkg reszelt parmezán
• só
• bors
A díszítéshez:
• 20 dkg sajt
• 1 db újhagyma
• 1 csok. petrezselyem
3. A besamelmártáshoz a vajat felmelegítjük, hozzátesszük a lisztet és zsemleszínűvé pirítjuk, majd hozzáöntünk 3-4 deciliter langyos tejet. 15-20 percig kevergetjük, reszelünk bele egy kevés szerecsendiót, parmezánt, végül borsozzuk, sózzuk.
4. Egy serpenyőben olajat hevítünk, és 5-6 perc alatt oldalanként lepirítjuk a csirkemelleket. Várjuk meg, amíg szép, aranybarna színt kapnak.
5. A karfiolrózsákat ráhalmozzuk a csirkemellekre, leöntjük a besamelmártással, a tetejére sajtot reszelünk, és előmelegített sütőben, 220 fokon 15 perc alatt készre sütjük. A tetejét megszórjuk újhagyma zöldjével vagy petrezselyemmel, és már tálalhatjuk is.
Francia rakott krumpli, tartiflette
Hozzávalók:
• 2 dl zsíros tejszín
• 1 gerezd fokhagyma
• 1 ek vaj
• 60 dkg krumpli
• só
• bors
• 12.5 dkg mozzarella sajt
• 1 tk friss kakukkfű
1.A vajat megolvasztjuk, a fokhagymagerezdeket összezúzzuk, majd mindkettőt összekeverjük a tejszínnel.
2. A krumplikat megpucoljuk, majd vékony, kb. 3 milliméteres szeletekre vágjuk, vagy legyaluljuk. Egy 26 × 18-as mélyebb tepsibe terítjük a krumpli egyharmadát, és ráöntjük a tejszínes szósz egyharmadát. Sózzuk, borsozzuk, majd megszórjuk a lereszelt sajt egyharmadával. Ezt a műveletet még kétszer ismételjük, a tetejére még ne tegyünk sajtot! Alufóliával lefedjük, majd 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük 75 perce, amíg a krumpli teljesen puha lesz.
3. Ha a burgonya készen van, leszedjük a fóliát, rátesszük a maradék reszelt sajtot, tegyük vissza 10-15 percre, és pirítsuk aranybarnára.
JÁRMÛ
Autó és kisteherautó felvásárlás díjtalan kiszállással, akár műszaki vizsga nélkül is, 06-20/442-9002 Tamás, dzsericarkft@gmail.com
Készpénzért autóját, teherautóját megvásároljuk. Házhoz megyünk. Teljes köru ügyintézés! +36-70/669-7777
n Korábban ismeretlen nevek, arcok és emberi történetek tárulnak fel a mohácsi csata 500. évfordulóját előkészítő kutatások során. Évek óta zajlanak a 2026-ra felvezető régészeti, antropológiai és történeti vizsgálódások. Ezek átütő erejű eredményeiről számolt be dr. Varga Szabolcs történész, a mohácsi csata kutatója.
Varga Szabolcs a Történettudományi Intézet Tudományos főmunkatársa, a hódoltság kori Magyarország és a mohácsi vész kutatója, aki jelenleg a várható új, a mohácsi csata részleteit bemutató kiállítás szakmai anyagán is dolgozik. Meglátása szerint a legfrissebb eredmények új megvilágításba helyezhetik azt, amit eddig az összecsapásról tudtunk.
A mohácsi hadszíntéren, illetve a tömegsírokban zaj-
ló munkálatok során a régészek és antropológusok együttesen dolgoznak.
A régészeti leletek és az új források bevonásával eddig ismeretlen részleteket tudhatunk meg a csata áldozatairól. A modern orvostudomány és antropológia segítségével már képesek vagyunk olyan következtetéseket levonni a csontokból, amilyeneket korábban még soha. A tömegsírokba temetett emberek életkörülményeiről, egészségi állapo -
táról, sőt rokoni kapcsolatairól is fontos információkhoz juthatunk, magyarázta a történész.Az egyik legérdekesebb eredmény, hogy az antropológusok arcrekonstrukciós technikákkal képesek lesznek a tömegsírok áldozatainak vonásait is rekonstruálni, így „arcot adva” azoknak, akik 1526ban vesztették életüket. Ez
különösen fontos, hiszen segíthet, hogy az egykori katonákra érzésekkel, saját történettel rendelkező személyekként tekintsünk. Bama.hu
Fél a vizsgálat fájdalmától és a műtéttől?
Szeretettel várjuk Az Év Magánrendelőiben
Székesfehérváron és Budapesten, ahol a vizsgálatot és akár a lézeres kezelést fájdalom- és szorongásmentesen, bódításban is elvégezzük.
Online: www.aranyerkozpont.hu vagy telefonon: +36 30 868 0244
Hasított, vágott (25, ill. 33 cm), szórt tűzifa kiszállítva Érdre