Eger 2024.08.16

Page 1


KÖRZETI

2024. augusztus 16., XXXV/33.

egyfókuszú és munkaszemüveg lencsék

AKCIÓVAL szept. 30-ig!

Az M.KONTÉNER KFT.

hulladékokról érdeklődjenek elérhetőségeinken! Árváltoztatás jogát fenntartjuk!

Leadáshoz szükséges iratok: személyazonosító igazolvány, lakcímigazolvány, adóigazolvány.

Érdeklődni: 06-36/310-947, 06-30/224-8208

Bűncselekményből származó hulladékot nem veszünk át!

Növények, amiket augusztusban is érdemes ültetni

■ Kezdenek kiürülni a konyhakertben az ágyások, de októberig még rengeteg idő van. Mutatjuk, mit érdemes ültetni, hogy egészen a fagyokig legyen friss zöldséged!

Lassan fel lehet szedni a hagymát és meg lehet tisztítani az elöregedett rukkola helyét. Kikerült a kapor, de a retek más sokkal korábban, így egyre több a szabad felület az ágyások között. Érdemes egy kicsit felkapálni a terepet és miután elegyengettük a talajt, lehet is ültetni, jöhet a másodvetés! Lássuk, milyen konyhakerti növényekkel érdemes próbálkozni:

Nem lőhetünk mellé a céklával

Ezt az egészséges zöldséget nemcsak savanyítani lehet, készülhet belőle saláta, főétel, köret és még szendvicskrém is. Ha most vetsz néhány sort, őszig bőven megnőnek a gumók, és mivel könnyű tárolni, egész télen lesz mihez nyúlni. Fontos, hogy az ágyást alaposan készítsd elő, legyen gyommentes, és ne feledkezz meg a bőséges öntözésről!

Jöjjön az uborka is!

Bár még a tavaszi vetésűek is teremnek, azért mostanra a tövek kezdenek kifáradni,

ha van sok szabad hely a kertedben, érdemes ültetni pár tövet, hiszen télire ezeket a legjobb elrakni. Válassz fürtös, elrakásra való fajtákat. Mivel nyár van, rengeteg vízre lesz szükségük, de megéri, mert még ősszel is friss, finom uborkákat szüretelhetsz, és téli eltevésre is marad bőségesen.

Hüvelyeseket ilyenkor is érdemes ültetni

Bár zöldborsót mindenki tavasszal vet, még ilyenkor is érdemes, de csakis rövid tenyészidejű fajtákat. Arra készülj fel, hogy a tavaszihoz képest kevesebb lesz a termés, és kisebbek lesznek a hüvelyek, de ha van sok felesleges hely a konyhakertedben, érdemes borsót vetni augusztusban is, hiszen a friss zöldborsónál nincs finomabb. Vethetsz zöldbabot is, de ilyenkor érdemes zöldhüvelyű fajtát választani, az nem lesz szálkás.

A kert kincse a téli retek

Még bőven beérik a kicsi piros hónapos retek, hiszen

magvetéstől számítva 6 héten belül fogyasztható. Ha lehet, augusztus első harmadában kerüljön földbe. A fekete retek ideje is most van. Ez a zöldség nemcsak finom, de nagyon egészséges is, hiszen rengeteg benne a vitamin, magas az ásványianyag-tartalma, és segít, ha emésztési problémákkal küzd valaki. Emellett a torokfájást is enyhíti. Őszre pont szedhető, ha most veted el a magjait.

A csemegekukoricának nincs késő

Bőven megnő, és termést is hoz a fagyokig, érdemes pár sort vetni az üres ágyásokban. Mivel nedves talaj kell neki a fejlődéshez, a nyári nagy melegben jobban kell figyelni az öntözésre.

Zöld leveles növényeket folyamatosan lehet szüretelni Újra eljön a saláta ideje! De érdemes újraindítani a rukkolát, a sóskát és spenótot is, hiszen így egészen a fagyokig folyamatosan tudtok majd szüretelni róla. Tápanyagban gazdag földbe kell vetni, spenótból pedig érdemes az új-zélandi fajtát választani; a magyar spenót lehet, hogy felmagzik ősszel.

Lakáskultúra

Ne limonádéval oltsuk a szomjunkat a nyári hőségben!

A forró nyári napokon előszeretettel fogyasztunk hűsítő italokat, köztük az otthon is könnyen és gyorsan elkészíthető, édes-savanykás limonádét, jó sok jéggel megpakolva, hiszen csak vízre, citromra és cukorra van szükség hozzá. Ám nem biztos, hogy ez a legjobb választás a szomjunk oltására.

Persze, tudjuk, a tökéletes ital a szomjunk oltására a tiszta víz, de azért akad még mellette néhány olyan folyadék, amik alkalmasak erre a feladatra. Azt gondolnánk, hogy a házilag is könnyen elkészíthető, nagy népszerűségnek örvendő limonádé is közéjük tartozik, ám legnagyobb bánatunkra sajnos nem így van! Eláruljuk, miért nem!

Dehidratáló italok

Sajnos számos olyan ital van, amelyeket hiába fogyasztunk lelkesen a nyári hőségben,

több kárt okozunk velük magunknak, mint hasznot. A boltokban vásárolható gyümölcslevek, üdítőitalok tele vannak hozzáadott cukorral, amitől csak még szomjasabbak leszünk. A dehidratáló folyadékok közé tartoznak az alkohol- és a koffeintartalmú italok is – persze ezek nem vagy nem csak a bennük lévő cukor miatt!

Bár a limonádé édes-savanyú íze igen csábító a nagy melegben, és fő összetevője a víz, figyelembe kell vennünk a többi felhasznált alapanyagot

is, és bizony a cukor, amit beleteszünk, szintén csak kárt csinál. A cukor ugyan energiát ad, ám ezzel együtt dehidratál is az ozmózis révén. Az ozmózis az a folyamat, amely során a víz távozik a sejtekből annak érdekében, hogy helyreállítsa a vér egyensúlyát. Hogy az elveszett mennyiséget pótolják a sejtek, több vízre lesz szükségük. Mivel a legtöbb limonádét cukorral ízesítik, a víz és a citrom hidratáló hatása erősen lecsökken a cukor által okozott ozmózisfolyamat miatt.

Mit igyunk akkor? Ha azonnali hidratációt keresünk a forró, fülledt napokon, a tiszta vízen kívül vagy mellett készítsünk házilag gyümölcsleveket. Ezek csak természetes cukrokat tartalmaznak. Sőt, ha vízzel hígítva

fogyasztjuk őket, még intenzívebb lesz a hidratáló hatásuk. Hozzájárulhatnak még a hidratációhoz a levesek, a koffeinmentes és gyógynövényes teák. Bár nem folyadék, mégis érdemes megemlíteni a görögdinnyét, amelynek

90 százaléka víz, így kiválóan hidratál, akárcsak a barack. Továbbá a tiszta vizet is feldobhatjuk gyümölcsdarabokkal, például citromkarikákkal, áfonyával, málnával, eperrel.

Mindmegette.hu

Fotók: Shutterstock
Fotók: Shutterstock

Isten éltessen, Magyarország!

DUGULÁS-ELHÁRÍTÁS

Falbontás nélkül, tisztán, hétvégén, ünnepnapokon is. 06-30/49-52-633

VALUTAÁRFOLYAM

2024. augusztus 13. Valutanem Vétel Eladás

Dugulás-elhárítás

WC-k, tartályok, csapok javítása, cseréje, mosó- és mosogatógépek bekötése, egyéb vízvezetékszerelési munkálatok elvégzése. 06-20/341-5456

DUGULÁS-ELHÁRÍTÁS

bontás nélkül, profi gépekkel, kedvező áron, 0-24 óráig. Garanciával! CSŐKAMERÁZÁS! Tel.: 06-20/958-8397

Apró

HÁZ,

HÁZRÉSZELADÁS

AKCIÓ! Andornaktályán. Áreső! Kizárólag 2024 augusztus hónapban -15 % árkedvezménnyel eladó 2022-ben épült 160 nm egyszintes, modern, fiatalos családi ház. Dupla garázs. Napelemrendszer. Terasz. Kedvezményes ár: 119M Ft! Tel.: 06-70/771-5523

*1468086*

ANDORNAKTÁLYA csendes részén dupla garázsos, 2 szintes, jó állapotú családi ház eladó (akár egri lakás beszámítással is)

51,9M Ft. Tel.: 06-20/975-1413

*1467793*

ANDORNAKTÁLYA szép utcájában földszintes, új, minőségi családi ház energiatakarékos kivitelben eladó. 140M Ft. Tel.: 06-30/998-1046, Kovács Mária

*1468300*

ANDORNAKTÁLYÁN 4 szobás családi ház dupla garázzsal, csendes helyen eladó. Ár: 69,9M Ft. Tel.: 06-30/998-1046, Kovács

Mária

Fair Exchange Kft. Eger, Kossuth L. u. 5. Tel./fax: 36/414-263

Nyitva: H-P: 8-18, Szo: 8-13

EGER KÖRZETI SZUPERINFÓ

Kiadó:

SZUPERINFÓ MAGYARORSZÁG MÉDIA

KIADÓI Korlátolt Felelősségű Társaság

Szerkesztőség: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. Tel.: 36/312-701

E-mail: eger@szuperinfo.hu

Felelős vezető: dr. Kovács Julianna

Főszerkesztő: Honfi Gábor

Főszerkesztő-helyettes: Juhász Emőke

Ügyfélszolgálat: Tóth Mónika

Tördelőszerkesztő: Juhászné Báthory Beáta

Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt., Nyomda - 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Felelős vezető: Marancsik Roland nyomdavezető

Terjeszti: MédiaLOG-DMHM Zrt. (hétfő-szerda)

Megjelenik: 25.000 példányban, Egerben és környékén

Lapzárta: kedd 16 óra

Internet: www.szuperinfo.hu

A kiadó előzetes engedélye nélkül a lapban megjelent hirdetéseket felhasználni tilos!

A kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket vagy körülményeket keresni, amelyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a megrendelőre hárítja.

EGERBEN újszerű, panorámás utcában igényes családi ház eladó. Ár: 140M Ft. Tel.: 06-30/998-1046, Kovács Mária

*1468298*

EGERSZALÓK Hőfürdőn 3114 nm-es, panorámás zártkert, 20 nm-es víkendházzal eladó. 20M Ft. Tel.: 06-20/994-7013

*1467790*

FELSŐTÁRKÁNYBAN nagyon különleges, újszerű, dupla garázsos luxus családi ház eladó. Ár: 119M Ft. Tel.: 06-30/998-1046, Kovács Mária

*1468295*

FIGYELEM! Nagy-Egedi városrészben 200 nm-es, 5 szobás családi ház ár alatt eladó. Iár: 104M Ft. Tel.: 06-30/998-1046, Kovács Mária

*1468304*

MEZŐKÖVESD központjában 1 nappalis, 4 hálós ház üzletrésszel, dupla garázzsal, napkollektorral, medencével eladó. Ár: 64,9M Ft. Tel.: 06-30/998-1046, Kovács Mária

*1468301*

NAGYTÁLYÁN felújított, 50 nm-es családi ház 20 nm-es félkész bővítéssel eladó. Ár: 29,9M Ft. Tel.: 06-30/998-1046, Kovács Mária

*1468308*

*1468297*

ÁRCSÖKKENÉS! Eger kedvelt villanegyedében full panorámával rendelkező, igényes családi ház eladó. Nagy konyha, két terasz. Kiváló befektetés! Ár: 104MFt helyett 99M Ft. Tel.: 06-70/771-5523

*1468085*

BELVÁROSKÖZELI, 3 szobás, 100 nm-es családi ház garázzsal eladó. Ár: 59M Ft. Tel.: 06-30/998-1046, Kovács Mária

*1468293*

BELVÁROSKÖZELI 70 nm-es, felújított családi ház eladó, vagy kisebb lakásra cserélhető. 44,9M Ft. Tel.: 06-20/975-1413

*1467791*

BESENYŐTELKEN, a Fő úton 539 nm-es telken nappali+2 szobás, felújított családi ház eladó. 21,5M Ft. Tel.: 06-70/778-2372

*1467794*

BOGÁCS központi részén, csendes utcában 2 külön bejáratú, 4 szobás felújítandó családi ház eladó. 36,9M. Tel.: 06-20/994-7013

*1467787*

EGER, Hatvani hóstyán eladó két családi ház egy telken. Téglából épültek. Pincével és terasszal csendes környéken. Ár: 89M Ft. Tel.: 06-70/771-5523

*1468088*

EGER, Kisasszony úti családi ház 67 nm-es felsőszint eladó. +kert 50 nm, +tároló 15 nm. Ár: 29M Ft. Tel.: 06-30/490-7184

*1459998*

FELNÉMETEN, új utcában földszintes, 4 szobás, hangulatos családi ház nagy garázzsal eladó. Ár: 87,9M Ft. Tel.: 06-30/998-1046, Kovács Mária

*1468296*

SZUPERINFÓ LAPZÁRTAVÁLTOZÁS!

34. heti lapzártánk: aug. 21., szerda 12.00

Következő megjelenés: aug. 23., péntek Szerkesztőségünk aug. 19-20-án ZÁRVA tart.

Sebestyén Zoltán árnyékolástechnikai vállalkozó REDŐNY, RELUXA, SZALAGFÜGGÖNY, HARMONIKAAJTÓ ÚJ MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK FORGALMAZÁSA

EGER, tel.: 36/817-978, mobil: 30/9032-583 1388023

BELVÁROSI 135 nm-es, 1.em-i lakás szuper áron eladó. Ár: 75M Ft. Tel.: 06-30/9981046, Kovács Mária

*1468310*

EGER belvárosában eladó egy felújított, belső kétszintes (75 nm), első emeleti téglalakás, klímás és erkélyes. Garázzsal együtt megvásárolható. Ár: 46,9+8M Ft. Tel.: 06-70/771-5523

*1468087*

EGER, Károlyváros 4 lakásos társasházban felújított, 2.emeleti, 2+2 félszoba+erkélyes lakás, garázzsal eladó. 56M Ft. 06-20/994-7013

*1467829*

EGERBEN, a Cifrakapu téren 2. emeleti, 53/48 nm-es nappali+1 szobás, újszerű lakás eladó. 39,9M Ft. Tel.: 06-70/778-2372

*1467796*

EGERBEN, a Koháry úton 2+2 félszobás, első emeleti, jó állapotú, erkélyes lakás 3 nm-es saját tárolóval eladó. 49,9M Ft. Tel.: 06-70/778-2372

*1467795*

EGERBEN, a Lajosvárosban a Fadrusz utcában 54 nm-es, földszinti, kertkapcsolatos felújított lakás eladó. 40M Ft. Tel.: 06-70/778-2372

Eger, Széchenyi u. 21. fszt. +36 30 472-0617 www.ingatlanpalettaeger.hu

EGERBEN, a Vallon utcában 55 nm-es, 2 szobás, gázkonvektoros, II. emeleti, erkélyes lakás eladó. Ir.ár: 27,9M Ft. Tel.: 06-30/229-5301

FELÚJÍTOTT, VII. em.-i, 52 nm-es, 2 szobás, nagy erkélyes lakás eladó Egerben, a Felsővárosban, liftes épületben. Ir.ár: 31,9M Ft. Tel.: 06-30/472-0617

EGER, Felnémeten kétgenerációs, 7 szobás, jó állapotú családi ház 1600 nm-es, rendezett telken, lakhatásra és telephelynek, vállalkozásra, gazdálkodásra kialakítva eladó. Ir.ár: 84,9M Ft. Tel.: 06-30/229-5301

EGER kertvárosi részén kétgenerációs, 6 szobás, alápincézett, cirkós vagy vegyes tüzeléssel fűthető családi ház eladó 1800 nm-es telken. Ir.ár: 75M Ft. Tel.: 06-20/329-6566

EGERBEN, a Hatvani hóstyán 4+2 szobás, felújított, panorámás, garázzsal rendelkező családi ház eladó 350 nm-es telken. Ir.ár: 94,9M Ft. Tel.: 06-30/731-5250

EGERBEN, a Tetemváron 2 épületből álló, összesen 6+1 szobás, teraszos, műhellyel, nagy garázzsal rendelkező, vállalkozásnak+lakhatásra is alkalmas családi ház eladó 439 nm-es telken. Ir.ár: 109,9M Ft. Tel.: 06-20/731-5250

EGER belvárosában 70/84 nm-es, 3 szobás, cirkós, klimatizált, felújított, panorámás lakás eladó. Ir.ár: 53,9M Ft. Tel.: 06-20/329-6566

I. EMELETI, 93/106 nm-es, részben tetőtéri, nappali+4 szobás, gardróbos, világos, cirkós fűtésű lakás eladó Egerben, a Tihaméri hóstyán. Ir.ár: 57M Ft. Tel.: 06-30/472-0617

BELVÁROSKÖZELI, I. emeleti, 71 nm-es, 2,5 szoba+hallos lakás garázzsal, kerthasználattal, pincével eladó Egerben. Ir.ár: 46,7M Ft. Tel.: 06-30/229-5301

ZSÓRY-FÜRDŐ közelében, Szihalmon teljesen felújított családi ház eladó. Kis ház, azonos portán. Garázs az udvaron. Rendezett parkosított kert. Csendes környék. Ár: 26,5M Ft. Tel.: 06-70/771-5523

*1468082*

HÁZ, HÁZRÉSZKERESÉS

NÉMET, holland partnereim részére keresek családi házat, nyaralót. Tel.: 06-30/282-9225

LAKÁSELADÁS

*1466992*

ARANY János utcában 3. emeleti, most felújított 3 szobás lakás azonnali költözéssel is eladó. 36,5M Ft. Tel.: 06-20/975-1413

*1467801*

EGÉSZSÉGHÁZ utcában 2 szobás lakás eladó. 36,5M Ft. Tel.: 06-20/975-1413

*1467800*

*1467799*

EGERBEN, a Mekcsey úton 2 lakásos társasház egyik lakása eladó. 54,9M Ft. Tel.: 06-70/778-2372

*1467798*

EGERBEN, a Vörösmarty úton 3. emeleti, 73 nm-es, felújított lakás eladó. 37,9M Ft. Tel.: 06-70/778-2372

*1467797*

EGERBEN, Bazilikára panorámás, igényes, 67 nm-es lakás eladó. Diákoknak is alkalmas. Ár: 45M Ft. Tel.: 06-30/998-1046, Kovács Mária

*1468305*

EGERBEN, Olasz utcában, csendes, zöld környezetben 1. emeleti, 64 nm-es+erkélyes lakás eladó. 35M Ft. Tel.: 06-20/994-7013

*1467830*

EGER,VÍZIMOLNÁR utcában 52 nm-es, 2 szoba+erkélyes, folyamatosan karban tartott, Eger patak mellett, Eged hegyi panorámás lakás eladó. 30M Ft. Tel.: 06-20/994-7013

*1467832*

LAJOSVÁROSBAN 3 szobás, 68 nm-es, nagy erkélyes, lakás eladó. 36,5M Ft. Tel.: 06-20/975-1413

*1467828*

MAKLÁRI hóstyán 67 nm-es, 3 hálós, 1. emeleti lakás eladó, udvari parkolóval. 52M Ft. Tel.: 06-20/975-1413

*1467826*

PETŐFI S. utcai, I. emeleti, cirkós lakás garázzsal eladó. Ár: 54,9M Ft. Tel.: 06-30/998-1046, Kovács Mária

*1468302*

RÓZSA Károly utcában eladó 57 nm-es, nagy erkélyes lakás. 29M Ft. Tel.: 06-20/975-1413

*1467803*

KERESEK Egerben, a Felsővárosban 2-3 szobás lakásokat ügyfeleink részére. Ár állapot és elhelyezkedés függvénye. Ellenőrzött érdeklődők, korrekt feltételek. Tel.: 06-30/731-5250 Makó Zoltán 1467855

ALBÉRLET

EGERBEN, a Lajosvárosban, Spárhoz közel 2 szobás lakás kiadó. Ár: 100.000 Ft+rezsi+2 havi kaució. Tel.: 06-20/321-1133

*1467314*

EGERBEN, a Széchenyi utca sétáló részén első emeleti, 2,5 szobás, felújított, bútorozatlan lakás hosszú távra kiadó. Bérleti díj: 250e Ft/hó+rezsi+3 havi kaució. Tel.: 06-70/778-2372

*1467837*

EGERBEN, a Vizimolnár úton 2 szobás, bútorozott, 4. emeleti lakás határozatlan időre kiadó. Állattartás nem megengedett. Ár: 150e Ft/hó+rezsi+2 havi kaució. Tel.: 06-70/419-6316

*1462879*

EGERBEN, az Almagyar dombon a Cecey Éva utcában nappali+3 szobás, bútorozatlan családi ház kiadó. Bérleti díj: 280eFt/hó+rezsi+3 havi kaució. Tel.: 06-70/778-2372

*1467839*

KIADÓ elegáns, belvárosi, 57 nm-es, teljesen igényesre felújított ingatlan lakásnak vagy irodának. 200e Ft/hó. Tel.: 06-20/975-1413

*1467842*

KIADÓ strand melletti 1. emeleti, 1 szobás felújított lakás. 135e Ft/hó. Tel.: 06-20/975-1413

*1467840*

SZÉPASSZONY-VÖLGYBEN telek, hétvégi ház víz, villany használattal kiadó. Tel.: 06-30/346-8890

*1462399*

ALBÉRLET

EGERBEN, Mátyás király út elején, a vasútállomáshoz közel 1,5 szobás, bútorozott lakás 1-2 fő nemdohányzó egyetemistának internethasználattal, alacsony rezsivel kiadó. Tel.:06-30/624-5704

ÉPÍTÉSI TELEK

*1467817*

ANDORNAKTÁLYA Eger felőli részén 934 nm-es építési telek eladó. 8M Ft. Tel.: 06-20/994-7013

*1467843*

FÜZESABONYBAN, az Ady Endre utcában 946 nm-es építési telek eladó. 4,5M Ft. Tel.: 06-70/778-2372

*1467845*

FÖLD, KERT

EGERBEN (barackosnál) körbekerített, 1600 nm zártkert eladó. Tel.: 06-30/267-4867

*1463990*

ÜDÜLÕ, HÉTVÉGI

HÁZ

JÓ nyaralási lehetőség! Jászszentandrási camping területén, a 130-as telken telepített, beépített lakókocsi eladó. Érd.:06-30/655-5359

*1463473*

ÜZLET, IRODA

EGERBEN 100-1000 nm közötti műhely, raktár kiadó. Jelentkezni munkanapokon az alábbi telefonszámon lehet 06-30/935-2619

*1467439*

ELEGÁNS irodaházban irodák kiadók, 50-95 nm-ig. Tel.: 06-20/975-1413

*1467834*

KATONA téren 196 nm-es üzlet eladó. Ár: 93,1M Ft. Tel.: 06-30/998-1046, Kovács Mária

*1468311*

KERTÉSZ úton 2 bejáratú iroda, 2 klímával, 2 WC-vel szép állapotban eladó. Ár: 39,9M Ft. Tel.: 06-30/998-1046, Kovács Mária

*1468309*

KIADÓ vasútállomás közelében 100 nmes, földszinti iroda, raktár, üzlet, ingyen parkolási lehetőséggel. 160e Ft/hó. Tel.: 06-20/975-1413

*1467833*

MOTORKERÉKPÁR

GYŰJTŐ régi motorokat vásárol Jawa, Simson, MZ, Romet, Pannonia, Danuvia, Csepel stb. és ezek alkatrészeit. Hívjon bizalommal! Tel.:06-30/565-4638

*1453941*

RÉGI motorkerékpárokat Simsont, MZ-t, Jawat, vásárolok. Üzemképtelenül, hiányosan is! Tel.:06-20/572-5142

*1455175*

SIMSON, Jawa, Romet, Mz, Komár stb, motorkerékpárokat, vázakat, blokkokat keresek!0670/6503168

*1463133*

JÁRMÛKERESÉS

AZONNAL, legmagasabb áron felvásárolom minden típusú személy- és teherautóját. Hívásra házhoz megyek, azonnal fizetek. Tel.: 06-70/600-5917

*1456457*

FELÚJÍTÁSRA már nem érdemes gépkocsit vásárolnék, akár műszaki nélkül is. Jelentkezni a 06-20/270-1890 hívásával lehet.

*1467644*

MEGVESZEM személy- és teherautóját. Kortól, márkától és állapottól függően. Tel.:06-70/403-9928

*1454798*

SZEMÉLYAUTÓT, teherautókat, segédmotorokat vásárolok. Tel.: 06-70/200-1626

*1400246*

EGYÉB ELADÁS

ELADÓ: aszalógép, elektromos húsdaráló, táskavarrógép, kenyérsütő, hintaágy, lakósátrak, falétrák, nagy méretű leánderek, univerzális takarító mop. Tel.: 06-20/523-9080

*1465555*

ELADÓ Egerben: motoros permetező, szőlőbogyózó, terménydaráló, körfűrészgép, szőlőprés, mázsa, hordók, érlelő kádak, 2 db fateknő. Tel.: 06-36/420-399

*1467363*

SZÜRETELŐ konténer-csille, szüretelő puttonyok eladók. Tel.: 06-30/146-5893

*1467939*

10 mázsa szőlő eladó. Muskotály, zenit, cserszegi. Tel.: 06-30/529-4883

*1467208*

3 db 10 hl-es (30e Ft) és 2 db 30 hl-es (60e Ft) műanyag tartályok eladó. Tel.: 06-30/471-4333

*1466171*

EGYÉB KERESÉS

GYŰJTŐ keres, Apátfalvi, Bélapátfalvi, Hollóházi tányérokat, korsókat, kulacsokat, népi festett keménycserép tárgyakat, stb! Tel.: 06-30/565-4638

*1453942*

RÉGISÉGET, komplett hagyatékot vásárolok!

Bútorokat és kiegészítőket, fateknőt, babafürdető kádat, házi szőttes vásznat, zsákot, kázsmér kendőt, szoknyát, dunnát, porcelánt, falitányért, játékot, pedálos Moszkvicsot, katonai tárgyakat, kitüntetést, könyveket, szarvasagancsot, veterán autót, motort, kerékpárt. Bármi érdekelhet! Tel.: 06-30/475-7928

*1453937*

ANTIK dísztárgyakat, régi dunnákat, párnákat, tollpaplanokat felvásárolok. Hívásra házhoz megyek. Tel.:06-30/383-2447

*1467223*

ANTIKVÁRIUM vásárol könyveket, régi bútort, órákat, használati tárgyakat, hagyatékot. Tel.: 06-20/470-0898

*1388374*

KIRAKATI

-20% MINDEN BEMUTATÓ GARNITÚRA ÁRÁBÓL

2024. aug. 15 - szept. 15-ig

GRAMAR KŐ KFT. 3300 Eger, Kistályai u. 25/a. 06-20/444-5848, 06-20/969-3338

AZONNAL, legmagasabb áron felvásárolom minden típusú személy- és teherautóját. Hívásra házhoz megyek, azonnal fizetek. Tel.: 06-70/600-5917

*1467315*

ELSZÁLLÍTOM megunt bútorait, lomjait. Lakáskiürítés, lomtalanítás, garázsok, udvarok padlástól-pincéig. Hétvégén is. Tel.: 06-30/225-0188

*1427873*

LAKÁS kiürítését és annak elszállítását vállalom, vashulladékát megvásárolom. Tel.: 06-70/200-1626

*1400230*

MINDENFÉLE segédmotorokat, kapagépeket, fűrészgépeket, rossz radiátorokat vásárolok. Tel.: 06-70/200-1626

*1400237*

SZARVASAGANCS felvásárlás mindenfajta érdekel. Trófea, csillár, dirib-darab, fúrt, lakkozott, fehér, akár 100 éves is. Teljes vadászhagyaték is 3000Ft-800eFt-ig. Tel.:06-70/597-1275

TÁRSKERESÉS

*1462727*

ÉN egy egyedülálló építész vagyok, aki keresi párját 35-60 év közötti női korosztállyal. A kapcsolat lehet laza is, de a kémia határozza meg, hogy hosszútávon is jól működik-e a kapcsolat. 40 éve foglalkozom az emberi tudattal és a keleti pszichológiával, meditációval, kvantumfizikai gyógyítással, asztrológiával. Ha érdekel a dolog, itt megtalálsz: tel.: 06-30/482-5985, email címem: oros. jozsef@gmail.com

*1460627*

VÉNUSZ Társközvetítő Iroda. 37 éve sikeresen működő, hagyományos, nem online társközvetítő. Érd.: 06-70/314-3897

*1458324*

SZOLGÁLTATÁS KÍNÁLAT

ÁCS, tetőfedő, bádogos mindenféle régi tető felújítását, beázás megszüntetést, bádogozást, széldeszkázást, cserepeslemezelést is vállal. Tel.:+3630/456-9398, +3620/617-7616

*1467408*

ÁCS, tetőfedő, bádogos munkát vállalunk. Palatetők felújítása, új tetők, teraszok, garázsok építése. Lindab cserepeslemez kedvező áron bármilyen tetőre. Saját anyaggal dolgozunk. 10% kedvezmény augusztus végéig. Ingyenes felmérés. Tel.:+3620/272-5521

*1467359*

ÁCS, Tetőfedő, Bádogos munkát vállalunk A-Z-ig. Ingyenes helyszíni felmérés. 06-30/760-5814

*1467389*

ÁCS, -Tetőfedő, -Bádogosmester! Kisebbnagyobb tetőjavítás, beázások megszüntetése, kúpkikenés, széldeszkázás, karcoltlemez, cserepeslemez-fedés, minden színben, méretben. Szakszerű, precíz munkavégzés garanciával! Komplett tetők ácsmunkái. Tel.:06-20/225-6401

*1467357*

AZONNALI munkakezdéssel! Széldeszkázás, bádogos, ácsmunka, tetőkészítés, tetőjavítás, cserepeslemezelés, kúpkikenés, kéményszegés, ereszcsatornázás. Kedvezmény 40% 2024.08.31-ig. Tel.:06-70/305-1059

*1467394*

BOZÓTIRTÁS, fűkaszálás, magasgazvágás, fakivágás, veszélyes fakivágás, ágdarálás, telektisztítás. Tel.: 06-20/206-0202, web: lenyirom.hu

*1388125*

CSEREPESLEMEZELÉS 4500Ft/m2, bádogos, tetőfedő, ácsmunka, tetőjavítás, ereszcsatornázás, kúpkikenés, széldeszkázás, komplett tetőcsere kisebb javítások. Kedvezmény 25% 2024.08.31-ig. Tel.:06-30/123-4268

*1467412*

ELHANYAGOLT kertek, telkek, udvarok rendbe rakását, bozótirtástól fakivágásig vállaljuk. Tel.:06-20/923-4251

*1456763*

FESTÉST, mázolást, tapétázást vállalok. Tel.: 06-30/494-3210

*1444494*

REDŐNY Doktor! Redőnyök javítása, újak készítése garanciával. Hétvégén is! 06-20/299-2233, 06-70/287-7851

*1467393*

HOMLOKZATI hőszigetelés, teljes körű lakásfelújítás, hideg-meleg burkolás Eger és környékén! Hívjon bizalommal! Ingyenes felmérés. Tel.: 06-20/270-1300

*1391800*

KOMPLETT tetőkészítés, tetőjavítás, bádogos, ácsmunka, Lindab-lemezelés, ereszcsatornázás, széldeszkázás, tetőszigetelés, beázás-javítás, kúpkikenés. Kedvezmény 30% 2024.08.31-ig. Tel.:06-30/550-0768

*1467397*

KERÍTÉSEK építését, javítását, festését vállalom. Tel.: 06-30/073-5081

*1466165*

KŐMŰVESMUNKÁT vállalok garanciával, szerkezetépítés, falazás, vakolás, térkövezés, stb., tervezést. Tel.: 06-70/305-8849

*1429271*

SÍREMLÉKEK készítése, betűvésés, felújítás, rövid határidővel, garanciával szeptember 1-ig nyugdíjas kedvezmény 20%. Tel.: 06-30/895-8467

*1450086*

LAKÁSFELÚJÍTÁST teljeskörű garanciával vállalunk. Szigetelést, térkövezést, lakatosmunkálatokat, salétromtalanítást, festést-tapétázást, régi tetők javítását többéves tapasztalattal. korrekt áron. Tel.: 06-70/385-5385

*1467891*

PALATETŐ bontás nélküli felújítása színes, mintás, bitumenes zsindellyel.Ingyenes árajánlat készítés.06-30/229-2206, www. palatetofelujitasjavitas.hu

*1465536*

SÍREMLÉKEK körüli betonozást, díszkavicsolást, járdalapozást vállalok Eger és környékén. Tel.: 06-20/923-4251

*1456757*

SZOBAFESTÉS, szigetelés, kőműves- és ácsmunkák megrendelhető. Tel.: 06-20/347-7181

*1449848*

Felesleges bútorait akár ingyen elszállítom. Hagyatéki lakáskiürítését teljes körűen vállalom, pincétől-padlásig, 24 órán belül, referenciával.

Tel.: 06-30/912-8061 1467605

SZOLGÁLTATÁS KÍNÁLAT

SZOBAFESTÉST, mázolást, homlokzati hőszigetelést vállalok. Tel.: 06-30/073-5081

*1466160*

TÉRKÖVEZÉS, aszfaltozás, kerítésépítés, kőművesmunkák, lakásfelújítás, bővítések. 10% kedvezmény szeptemberig. Tel.:06-30/744-2562

*1456880*

TETŐÉPÍTÉST, bádogos, ácsmunkát, ereszcsatornázást, tetőjavítást, kúpkikenést, tetőáthajtást, lapostető-javítást, verébdeszkázást, mindenféle cserepezést, Lindab-lemezelést, egyéb munkákat az ország minden pontján vállalok. Kedvezmény 18% 2024.09.15-ig. Tel.:06-20/998-8550

*1467354*

TETŐFEDÉS, bádogos, ácsmunka, cserepeslemezelés, tetőjavítás, ereszcsatornázás, lapostető-szigetelés kisebb javítások anyagbeszerzéssel. Kedvezmény 25% 2024.08-31-ig. Tel.:06-20/977-2731

*1467409*

ÚTÁTFÚRÁST több méretben, szennyvíz és ivóvízhálózat kiépítését, csőtörés javítását vállaljuk. Többéves tapasztalattal, korrekt árakon. Referenciával és garanciával. Tel.:06-70/385-5385

*1467890*

TŰZIFA ELADÓ

közvetlenül a termelőtől! (vastag fa és gallyfa)

Akác, tölgy, cser, bükk 28.500 Ft/m3 0-24 óráig hívhat, HÉTVÉGÉN IS! 06-30/431-39-67

VÁLLALOK ácsmunkát, bádogosmunkát, tetőfedést, cserepeslemezelést, kúpkikenést, széldeszkázást, SOS tetőjavítást, ereszcsatornázást. Tel.:06-70/635-5762. Kedvezmény 30% 2024.08.31-ig.

*1467400*

VÁLLALOK kőműves és ácsmunkálatokat, gipszkarton-szerelést. Tel.: 06-30/073-5081

*1466163*

VÁLLALOM kőműves szakmában mindenféle kisebb-nagyobb munkálatait, legyen szó teljes lakásfelújításról. Tel.:+36-70/223-4695

*1465799*

VÁLLALOM 25% kedvezménnyel 2024.08.08.-09.15.-ig! Vihar okozta károk javítása. Ács, kőműves dryvitozást, festést, kúpolást, kémények javítása, felújítása, kerítések építése, restaurálása, vizes-salétromos, penészes falak megszüntetése, betonozás, repedt-süllyedt falak stabilizálása. Mindenféle külsőbelső felújítást vállalok A-Z-ig. Ingyenes felmérés. Tel.:06-70/170-5930

*1468267*

AZ Aranyhíd Integrált Szociális Intézmény Heves Vármegye ápoló, gondozó, szakács, takarító, karbantartó, asszisztens és gazdasági ügyintéző munkakörben álláslehetőséget kínál határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban. További információ az állással kapcsolatban a +36-36/344-555–ös telefonszámon kérhető. Jelentkezni a titkarsag@ heves-aranyhid.hu e-mail címre küldött önéletrajzzal lehet.

*1460401*

JÓ kereseti lehetőséggel víz-gáz központi fűtés szerelőt és segédmunkást keresek füzesabonyi telephelyre azonnali kezdéssel. Jelentkezni a 06-20/224-6360-as telefonszamon vagy a bozsikepuletgepeszet@gmail. com címen lehet önéletrajzzal. Bozsik Károly E.V.

*1451601*

MEZŐKÖVESDI Pékség munkatársat keres az alábbi pozíciókba éjszakai munakvégzéssel: -raktáros, -szeletelő, -csomagoló. Jelentkezni munkaidőben (8-16-ig) Matyó Pékség 06-70/545-5223, Kriston Kristóf e.v.

*1462614*

AWI hegesztőket keresünk, vékony anyag, 1 műszak, bér 3.500 Ft/óra. Tel.:06-70/6330463 (Ags-Technik Kft.)

*1467993*

DIÁKÉTKEZTETÉSHEZ tálalókonyhára keresünk konyhai kisegítőt reggeliztetéshez, ebédeltetéshez, vacsoráztatáshoz. Közelben lakók előnyben. Munkavégzés helye: Eger, Cifrakapu tér 24. Jelentkezni: 70/850-7820 (Eventus-Press Kft.)

*1468412*

MEZŐKÖVESDI Pékség pék, betanított pék munkatársat keres kiemelt bérezéssel, utazás térítéssel az alábbi pozíciókba: -dagasztó, -táblás, -kemencés. Jelnetkezni munkaidőben (8-16-ig) Matyó Pékség 06-70/5455223, Kriston Kristóf e.v.

*1462611*

NÉMETORSZÁGI betanított vasipari munkára keresünk munkatársakat, nyelvtudás nem szükséges. Érdeklődni: 20/275-7932 Velence- Acél Kft.

*1465461*

KIEGÉSZÍTÕ MUNKA

SZŐLŐKBEN, gyümölcsösökben munkát vállalok. Tel.: 06-70/200-1626

*1423599*

Vállalatunk több mint 10 éve az egyik vezető közétkeztetési társaság az országban, s hisszük, hogy további sikereinket akkor tudjuk elérni, ha csapatunkat folyamatosan fejlesztjük. Légy bátor, tedd meg az első lépést, hozd inspiráló ötleteidet és csatlakozz csapatunkhoz.

Milyen feladataid lesznek a mindennapokban?

• az étlap és adagszám alapján ellenőrzöd a nyersanyagok mennyiségét és részt veszel ezek előkészítésében, feldolgozásában,

• elkészíted és tálalod a napi adagszámnak és étlapnak megfelelően az ételeket,

• irányítod és ellenőrzöd a konyhai dolgozók munkáját,

• betartod és betartatod a HACCP rendszert.

Mit várunk el Tőled?

• van szakács végzettséged és házias ételek elkészítésében szerzett tapasztalatod,

• képes vagy emberek irányítására,

• pontos, precíz és igényes vagy a munkavégzés során,

• kiváló a szervezőkészséged.

Előnyként

• Hasonló munkaterületen szerzett gyakorlat Miért jelentkezz hozzánk?

• Fontos számunkra, hogy minden területen támogassuk a munkavállalóinkat:

 munkanapokon biztosítjuk számodra az ebédet (kiváló minőségű és jóízű ételekből választhatsz :) )

 utazási hozzájárulást biztosítunk, amellyel segítjük a bejárásodat

 munkavégzésed 1 műszakban történik

• Folyamatosan fejlődő vállalatcsoportunk élete a stabil háttér mellett újabb és újabb szakmai kihívásokkal támogatja a fejlődésedet

Kérlek vedd figyelembe, hogy azokkal a jelöltekkel tudjuk felvenni a kapcsolatot, akik releváns pályázói a hirdetésünknek!

Jelentkezni lehet önéletrajz küldésével a karrier@eatrend.hu email címre.

Eger, Mátyás király út 1. alatti NYÍLÁSZÁRÓ MINTATEREMBE

4 órás munkaidőbe keresünk KOLLÉGÁT (nyugdíjas is lehet).

Pénztárgép- és terminálhasználat előnyt jelent.

Jelentkezés: 06-30/670-4273 (SLV Metál Kft.)

Újra

ÁLLÁS

AZ ÉFOÉSZ Védőotthon (Andornaktálya) munkatársat keres az alábbi munkakör betöltésére: -szociális gondozó, -ápoló, -szociális, pedagógus vagy egészségügyi felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatárs. Jelentkezni a 06-30/421-7858-as telefonszámon lehet.

*1464791*

Ha új munkatársakat keres, az Ön hirdetése itt van a legjobb helyen! Ezt olvassa az egész város!

Kérjen ajánlatot e-mailben: eger@szuperinfo.hu 1421816

négylábú kollégákat keres a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol. A 10 és 36 hónap közötti életkorú, kifogástalan egészségi állapotú kutyusok gazdái 2024. szeptember 1-jéig, e-mailben küldhetnek előzetes ajánlatot a kutyavásárra.

A kiképzők oltási könyvvel vagy útlevéllel rendelkező, mikrochippel ellátott kutyákat várnak – ivartól és fajtától függetlenül. A sikeres keresőkutya-jelöltek a kiválasztás után 21 napos próbaidőn vesznek részt. Az érvényes ajánlattétel alapvető feltétele, hogy a kutyatulajdonos rendelkezzen FELIR-azonosítóval.

A feltételeknek megfelelő ebek tulajdonosai 2024. szeptember 1-jéig küldhetik el előzetes ajánlatukat a NAVnak a navkutyabeszerzes@ nav.gov.hu e-mail-címre.

Az ajánlatnak – többek között – tartalmaznia kell a kutya hívónevét, fajtáját, ivarát

és vételárát is. A hivatal ez alapján veszi fel a kapcsolatot azokkal az érdeklődőkkel, akiktől konkrét ajánlatot kér. A levélben a gazdának meg kell adnia e-mail-címét, adatait, illetve jeleznie kell azt is, hogy a kutyát magánszemélyként vagy gazdálkodó szervezetként – például egyéni vállalkozóként, kft.ként – szeretné eladni.

A NAV várja a négylábú tehetségeket, amelyek a jövő sikeres keresőkutyái lehetnek!

A kiírás részletes feltételei a NAV honlapján (www.nav. gov.hu) olvashatók.

TUDTA?

A magyar emberek 90 százaléka harminc percen belül

rá tud kapcsolódni egy gyorsforgalmi útra.

Egerben és környékén. Ingyenes felmérés.

Rövid határidő, precíz munka!

Hívjon bizalommal!

06 30 30 39 783

A zöldhulladék gyűjtés és zsák nélküli elszállítás megkönnyítése érdekében Társaságunktól edényzet vásárolható kedvezményes áron. ÚJ zöldhulladék gyűjtő edény

120 literes: bruttó 12.000 Ft

Érdeklődni Társaságunk telephelyén Eger, Homok utca 26. ügyfélszolgálati nyitvatartási időben, vagy a 36/513-200 telefonszámon lehet. További információ: www.egrihulladek.hu

Fekete Rózsa Temetkezés

Eger, Rózsa K. u. 1. (Nagybuszmegállóhoz közel)

Vezetékes szám: 06-36/788-629

Nyitva tartás: hétfő-péntek 8.00-16.00

Ügyeletes telefonszám: 06-70/341-61-91

GYÁSZHIRDETÉS az Eger Körzeti Szuperinfóban (visszavonásig érvényes) Eger, Trinitárius u. 1. - 36/312-701 50% kedvezménnyel

Sírkő Eger

Gránit és műkő síremlékek 690.000 Ft-tól Ajándék felirattal* Gyors, minőségi kivitelezés! *Augusztusi megrendelés esetén

Sírkő Eger - Slate Design Kft. 3300 Eger, Tárkányi út 92/G. (Agria Vállalkozói Park) Tel.:

A SIRÁLY PAPÍRBOLTOKBAN! TANSZERVÁSÁR

MINDEN TANSZER, TOLLTARTÓ, TORNAZSÁK 20 % KEDVEZMÉNNYEL.

Iskolatáskák, hátizsákok kedvező árakon. Széles választékkal, kedvező árakkal várjuk vásárlóinkat!

Akciónk augusztus 31-ig tart!

Üzleteink: Eger, Egészségház u. 11. Tel.: 36/786-517 Eger, Törvényház u. 7. Tel.: 36/322-245

TÁJÉKOZTATÁS szolgáltatás szüneteléséről

Az EVAT Zrt. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy a távhővezeték-hálózaton végzett felújítási munkálatok II. üteme miatt

2024. augusztus 29. 00:00 óraaugusztus 31. 06:00 óra között A HASZNÁLATI MELEGVÍZ SZOLGÁLTATÁS SZÜNETEL.

967 0514; + 36 70 432 1310 Eger vége táblától Felsőtárkány felé 200 m-re balra. E-mail: info@sirkoeger.hu - Web: www.SirkoEger.hu Nyitvatartás: H-P 8.00-16.00 óráig 1467936

MIKOR és HOL ingyenes programok ajánlója

Minden csütörtökön

10.15-11.30

3-1-2 MERIDIÁNTORNA

A tornát utcai ruhában végezzük. Mindenkit vár Varga Miklósné okleveles jógaoktató.

Helyszín: Civil Közösségek Háza (Eger, Kossuth L. u. 12.)

Aug. 15-20-ig, csütörtöktől keddig

VINO KÓSTOLÓ ÜNNEP

6 nap, 20 borász, végtelen élmény. Bor- és pezsgőkóstoló, gasztro- és kézműves kiállítók, koncertek, filmvetítések, tűzijáték, fesztiválhangulat.

Helyszín: Eger, Dobó tér

KIÁLLÍTÁSOK

BRÓDY100 - „Akit az Isten jókedvében teremtett” – kiállítás

Bródy Sándor életéről, sokszínű személyiségéről.

Megtekinthető: szept. 9-ig

Helyszín: Bródy S. Könyvtár (Eger, Kossuth L. u. 16.)

XXIII. NEMZETKÖZI MAGYAR

FOTÓSZALON Felvidéki régiójának kiállítása

Megtekinthető: aug. 28-ig

Szervező: A Magyar Fotóművészek Világszövetsége.

Helyszín: Agria Park (Eger, Törvényház u. 4. I. em.)

NÉGY ARC - Sárady Gyula szentendrei művésztanár, alkotóművész, fotográfus kiállítása

Megtekinthető: szept. 5-ig

Helyszín: Agria Park (Eger, Törvényház u. 4. I. em.)

DR. HIBAI KÁROLY, A SZEGÉNYEK ORVOSA

Megtekinthető: október 30-ig, a Líceum nyitvatartási idejében

Helyszín: Líceum, Tittel Pál Könyvtár (Eger, Eszterházy tér 1., II. em. 314-es terem előtti folyosó)

Augusztus 19., hétfő

FÁKLYÁS KIRÁLYKÖSZÖNTŐ ÜNNEPSÉG

18.30 Műsor a Dobó téri Minorita templomban 19.00 Habis László elnök köszönti

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

a megjelenteket 20.00 Fáklyás Királyköszöntő Ünnepség az Egri várban

Augusztus 20., kedd ÁLLAMALAPÍTÓ SZENT ISTVÁN KIRÁLYUNK TISZTELETÉRE RENDEZETT ÜNNEPSÉG

Szervező: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata

Augusztus 21., szerda 9.30 és 10.15 CIRÓKA - Mondókázó, játékos, zenés foglalkozás 0-3 éves gyermekek és szüleik részére.

Helyszín: Bródy S. Könyvtár (Eger, Kossuth u. 16.) 13.30-17.30 VÉRADÁS

Helyszín: Civil Közösségek Háza (Eger, Kossuth u. 12.)

Augusztus 23., péntek 14.00-17.00 VÉRADÁS

Helyszín: Parádfürdő Állami Kórház (Parádfürdő, Kossuth u.)

Augusztus 24., szombat BÜKKI VÖRÖS METEOR SPORTEGYESÜLET túrája - „OKT” Útvonal: Pilisszentkereszt – Kakashegy – Zsivány-sziklák – Dobogókő –Öreg-vágás-hegy – Kőrís-rét –Sikáros-rét – Szilágyi Bernát-forrás –Sikárosi erdészház – Kárpát-forrás –Öreg-nyílás-völgy - Pilisszentlászló Táv: 15 km, szint: 550 m

Találk.: 5.45 MÁV pu., hazaérk.: 20.15 Volán pu. - Túravezető: Jakab Béla

10.00-14.00 VÉRADÁS

Helyszín: Művelődési ház (Verpelét, Kastély u. 8.)

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.