Grátisz
XXIV. évfolyam, 20. szám
BARANYA MEGYEI INGYENES, INFORMÁCIÓS ÉS HIRDETÉSI LAP
2020. augusztus 28., péntek
Az iskolák az Emberi Erőforrások Minisztériumától kaptak járványügyi intézkedési tervet
Közeleg a becsengetés, jövő héten kezdenek Augusztus utolsó hete az iskoláskorú gyermeket nevelő családoknál a készülődésről szól. A papírboltok hirdetik az iskolaszereket, a családok körében a vásárlásnál az egyik fontos szempont a kedvező ár-érték arány, és egyre többen keresik a minőségi, márkás termékeket. Egyes felmérések alapján a vásárlók elsősorban a grafitceruzák, színes ceruzák, tollak és filctollak, valamint a táskák esetében részesítenek előnyben bizonyos márkákat.
Az általános és középiskolákba már a tankönyvek kiszállítását is megkezdték, a tervek szerint augusztus 31-re mindenhova eljutnak majd a kiadványok. A könyvek a baranyai iskolákban is – mint országszerte mindenhol – az 1–12. osztályig, illetve a szakképzés rendszerében ingyenesen elérhetőek. Korábban akár 20-30 ezer forintot is elérhette egy-egy tankönyvcsomag ára, ez az összeg mostantól teljes egészében a családoknál maradhat. Az idei tanévkezdés más lesz
A felkészülés tehát már megvolt, azonban annyi biztos, hogy az idei tanévkezdés más lesz, mint az eddigiek, a koronavírus-járvány erre is rányomja bélyegét. A kormány rendes, osztálytermi tanítással tervez, de a jelenlegi helyzet így is beleszól a megszokott rutinba, így már a tanévnyitó rendezvények is máshogy zajlanak, mint általában. A nagy, közös ünnepségek szinte mindenhol elmaradnak, helyette, akárcsak a tanév
végén, az osztályok vagy évfolyamok most is külön-külön találkoznak. A tanévnyitó megszervezése csak egy dolog, hiszen az iskolák az Emberi Erőforrások Minisztériumától kaptak egy járványügyi intézkedési tervet, ebben többek között leírják azt, hogy a maszk használata lehetséges, de nem kötelező, a közösségi terekben pedig egyszerre csak annyi gyerek lehet, hogy tartható legyen a másfél méteres távolság.
Szőnyegtisztítás
akár háztól házig!
Vállaljuk nagy teljesítményű jesítményű y porológéppel darabszőnyegénekk portalanítását, atkamentesítését és szakszerű tisztítását
PLUSZ MOSODAI SZOLGÁLTATÁS!
06-20/969-3933
FELNŐTTKÉPZÉS „P.OK” MEI Alapítva: 1980
•
E-000203/2014
ÉRDEKLŐDJÖN! JELENTKEZHET! CSATLAKOZHAT!
TARGONCAVEZETŐ, Emelőgép-kezelő és + 5 szakmairányban GYÓGYMASSZŐR; ARANYKALÁSZOS GAZDA; ÉLELMISZER-, VEGYIÁRU-ELADÓ; BOLTVEZETŐ; ÉLELMEZÉSVEZETŐ; DIÉTÁSSZAKÁCS; ÉKSZERBECSÜS; MŰTÁRGYBECSÜS; ÓVODAI DAJKA; TB-ÜGYINTÉZŐ; IDEGENVEZETŐ; GYÓGYSZERKIADÓ SZAKASSZISZTENS; SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ; KONYHAI KISEGÍTŐ; HÁZI BETEGÁPOLÓ Tanúsítványt adó képzés Államilag elismert OKJ-s képzéseink, valamint a Munkaügyi Központ által támogatott képzések weboldalainkon megtekinthetők Jelentkezhet: www.prosperitasok.hu; www.okjkepzespecs.hu; Facebook-on, pok.mei@gmail.com Pécs, Rákóczi út 55. fsz. 4. munkanapokon 10–18 óráig Gaál Zoltánné intézményvezető, szakmai vezető 30/288-4000 A magabiztosság alapja a biztos tudás, ami megsokszorozza az erőt!