Paparazzi
Korlenyomat a Honeybeast új dala
A Honeybeasttől soha nem állt távol a kísérletezés, az Eladó azonban több szempontból is kilépés az eddigi komfortzónájukból. A szöveg mindannyiunk számára ismerős érzéseket közvetít.
Balla Eszter: Új kihívások és régi szenvedélyek
a színpadon és a kamerák előtt
■ Február 8-án volt az Egy bizonyítás körvonalai című előadás premierje a Centrál Színházban, amelyben Balla Eszter Claire alakját kelti életre. A premier kapcsán beszélgettünk vele a karakter megformálásának kihívásairól, a próbafolyamatról és arról, milyen új tapasztalatokat szerzett a munka során. Szó esett színházi és filmes feladatairól, valamint arról is, hogyan hangolja össze hivatását a családi élettel.
– Milyen kihívásokat jelentett számodra Claire karaktere, és hogyan készültél fel a megformálására?
– Viszonylag távol áll az én személyiségemtől ez a karakter, úgyhogy ilyen szempontból mindenféleképpen kihívás volt megtalálni az ő motivációit és döntéseit, valamint megfejteni azt, hogy miért is lett ennyire kemény, domináns egyéniség. Ez egy kiválóan megírt darab, ami segített a megértésben. És természetesen sok rendezői segítséget kaptam Puskás Tamástól azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne Claire-t minél hitelesebben megjeleníteni.
– Mit gondolsz, milyen szerepet játszik az általad alakított karakter a történet egészében?
– Tulajdonképpen a bonyodalmat okozza. Olyan szempontból mindenképpen, hogy történik egy haláleset, az édesapánk meghal, ami egy rendkívül fontos életesemény. Az édesanyáról nincs szó a darabban, de sejteni lehet, hogy ő már nincs az élők sorában. Ez hoz egy olyan élethely-
igazán bensőséges előadás, hiszen eleve a kisszínpadon játsszuk, és mindössze négyen szerepelünk benne. Egészen más hangulata volt a kezdetektől fogva. Összejött négy olyan színész, aki a próbafolyamat során mindvégig csendesen a saját karakterét kereste. Szívvel-lélekkel dolgoztunk a jeleneteken. Nem is lehetett volna másképp, hiszen meglehetősen fajsúlyos, nehéz jelenetekből áll az előadás.
– Hogyan hatott rád személyesen ez a darab és a benne feldolgozott témák?
– A repertoáromon eddig túlnyomó többségben vígjátékok és zenés előadások voltak, ezért borzasztóan jólesett ezúttal egy drámai figurát eljátszani. Hálás vagyok Puskás Tamásnak, hogy megkínált ezzel a feladattal. Színpadon és filmvásznon
– Jelenleg milyen előadásokban lehet még találkozni veled?
– Leszerződtem a Centrál Színházhoz, ettől az évadtól kezdve társulati tag vagyok. Jelenleg öt futó előadásom van. Ezeken kívül megtartottam két darabot, a Hatszín Teátrumban játsszuk Rényi Ádám novelláiból
zetet, amiben én, a nővér azt gondolom, hogy a kezembe kell vennem az irányítást. Eddig a távolból segítettem a családot, főként anyagilag, bár erősen vita tárgya, hogy mit adtam hozzá az ő életükhöz.
– Milyen volt együtt dolgozni Puskás Tamás rendezővel és a színésztársaiddal ebben a produkcióban?
– Szeretem a nagy darabokat, a nagy vígjátékokat, a zenéseket, amikor sokat lehet bolondozni. Ez viszont egy
A hosszú élet titka című előadást, és a Belvárosi Színházban pedig már 2016 óta fut a Párterápia. Nemsokára kétszázadik alkalommal gördül majd fel a függöny.
– Hogyan egyezteted össze a színházi munkát és a családi életet, különösen három gyermek édesanyjaként?
– Az az igazság, hogy sokáig otthon voltam, és kevés előadásban vállaltam munkát, szabadúszóként ezt megtehettem. A gyerekek már nagyobbak lettek, számomra pedig érkeztek lehetőségek, amiket elfogadtam. A gyerekek ebben szocializálódtak, megértik. Cserébe igyekszünk az együtt töltött időt minőségivé tenni.
– A színházi feladataid mellett több filmes produkcióban is találkozni lehet a neveddel. A legújabb a S.E.R.E.G. Mesélnél róla?
– A főszereplő feleségét alakítom benne, aki a civil vonalat képviseli a történetben. Szerettem ezt a munkát is. A közeljövőben egy készülő független filmben, Fliegauf Bence következő nagyjátékfilmjében fogok játszani.
– A korábbi filmes feladataid közül melyekre emlékszel legszívesebben vissza?
– Nem forgattam túl sokat az életemben, viszont a két nagy kultfilm, a Kontroll és a Moszkva tér a mai napig meghatározóak, azóta már a következő generációk is nézik, és folyamatosan érkeznek rájuk a visszajelzések. Szívesen emlékszem vissza a Kölcsönlakásra is, amit Dobó Katával forgattunk. Az egy ízig-vérig közönségfilm.
Zenei gyökerek
– Mi inspirált arra, hogy színésznővé válj?
– Sosem éreztem, hogy ez egy tudatos döntés, egyszerűen ebbe az irányba terelődtem. A nevelőapukám zeneiskolában dolgozott, édesanyám ének-magyar szakos tanárnő volt, a zene a mindennapjainkban a kezdetektől ott volt. Zeneiskolás lettem, fuvoláztam két évig, kórusban énekeltem, majd drámatagozatos gimnáziumba kerültem, ahol egy ambiciózus tanárom elég erősen errefelé terelt. Sokáig nem tudtam, mivel szeretnék majd foglalkozni, de idővel, nagyjából tizenhat éves koromra neki köszönhetően megvilágosodtam. – Melyek azok az értékek és elvek, amelyek mentén a munkádat végzed a színpadon és azon kívül?
– Egyfelől, és ez is az édesanyám nevelése talán, azt vallom, minden munka munka, a legapróbb is. Ugyanolyan szintű energiával és odaadással igyekszem elvégezni mindegyik feladatomat, bármi is legyen az. A másik pedig az, hogy mindig fontosnak tartottam a körülöttem lévő emberekkel a munkát, olyan értelemben, hogy mindenki jól érezze magát. Nem szeretem a konfliktusokat, arra törekszem, hogy ha felmerül egy probléma, azt értelmesen vitassuk meg. És nemcsak a színészkollégákra gondolok. Elengedhetetlennek tartom a háttérben tevékenykedőket, akik öltöztetnek engem,
a hajamat, a sminkemet készítik vagy a titkárságon a munkatársakat. Mindegyikük hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy mi a színpadon a legjobbat tudjuk nyújtani. Örülök, hogy egy csapatnak a tagja lehetek, egy kicsit olyan társulati tagként a színház, mint egy második család. Szabadúszóként az ember ezt nem tudja megélni. Támogató háttér
– Hogyan kezeled a szakmai kihívásokat és a stresszt, amely a színészi pályával jár?
– Voltak mélypontok és biztos, hogy lesznek is még. Ilyenkor még lényegesebbé válik a család által adott biztonság. Szerencsésnek mondhatom magam, mert fantasztikus családom van, a férjem maximálisan támogat és az édesanyám is közel áll hozzám, velük meg tudom beszélni a gondjaimat. Valljuk be, ez egy kegyetlen szakma tud lenni, sok esetben kiszolgáltatott a színész. A kellemes időszakokat igyekszem jól megélni, a nehéz időszakokat pedig ép lélekkel átvészelni. – Van olyan szerep vagy műfaj, amelyet különösen kedvelsz, vagy amelyet még nem próbáltál, de szívesen kipróbálnád?
– Egyáltalán nincs bennem hiányérzet. Sokféle műfajban kapok lehetőséget, amit nagyon élvezek. Persze, a zenés darabokban komfortosabban érzem magam, az az én igazi terepem, de a prózától sem ijedek meg, sőt, fontos, hogy az életem része legyen az is.
– Milyen szakmai célokat tűztél ki magad elé a következő évekre?
– Nagyrészt a Centrál Színház határozza meg most a jövőbeli sorsomat, ha ott adódnak új lehetőségek, akkor elsősorban azokkal kell számolom. Más területen viszont vannak konkrét terveim. Elindítottam egy koncertet Budapest titkai címmel a Budapest Jazz Club felkérésére, amit szeretnénk új helyszínekre is elvinni.
Budai Klára
Fotók:
Álláspont
Már nem az álláskeresők hajtanak a cégekre, hanem fordítva
■ A vállalatoknak folyamatosan alkalmazkodniuk kell a gyorsan változó munkaerőpiac kihívásaihoz, ha meg akarják szerezni és meg is akarják tartani a legtehetségesebb munkavállalókat.
Az automatizáció és a mesterséges intelligencia új szintre emelte a toborzást, miközben a soft skillek jelentősége soha nem látott mértékben nőtt. A vállalkozásoknak a nyitott pozíciókra jelentkezők mellett fókuszálniuk kell a passzív jelöltekre is, akik egyedi és személyre szabott megkeresésekre reagálnak. Hogyan gyorsíthatók fel a kiválasztási folyamatok anélkül, hogy a minőség csorbulna?
A sikeres toborzási stratégia 2025-ben az adatvezérelt, digitálisan támogatott, de emberközpontú megközelítésben rejlik.
Az önéletrajzok gyorsabb szűrése, a chatbotok által támogatott előinterjúk és az adatelemzésen alapuló döntéshozatal mind hatékonyabbá teszik a folyamatokat. – Azok a cégek, amelyek gyorsan alkalmazkodnak az új trendekhez, és erős employer brandinget építenek, az úgynevezett puha képességekre is fókuszálnak és hatékonyan használják az AI nyújtotta lehetőségeket, versenyelőnybe kerülhetnek a legjobb tehetségek megszerzésében és megtartásában – fogalmazott Katkics Attila, HR szakértő.
Stabilan működő csepeli fémhulladék kezelő cég keres:
LAKOSSÁGI ÁTVEVŐT
Feladata a beérkező hulladékok mérése és minősítése. Targonca tudás előnyt jelent.
Bérezés: havi nettó 350 ezer forint és 13. havi bér
A munkavégzés helye a cég csepeli központja, INTERMETAL KERESKEDŐHÁZ Kft. 1211 Budapest, Budafoki út 5–7.
Ha szeretne egy jó csapat tagja lenni, családias légkörben, kiszámítható munkarendben, versenyképes fizetéssel és hosszú távú megbecsüléssel, jelentkezzen nálunk!
VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT!
Jelentkezés: HÓBOR JÓZSEF 06-30/591-8148
E-mail: hobor.jozsef@intermetal.hu
Ismerjük meg jelölteket!
Bár a technikai tudás és a hard skillek továbbra is elengedhetetlenek, egyre nagyobb figyelem irányul a kritikus gondolkodásra, a rugalmasságra és a kommunikációs készségekre, tehát általában véve a soft skillekre.
Együtt Trabach Janikáért!
Néhány hónappal ezelőtt, az Emberöltő Alapítvány a Szarvasi Család- és Gyermekjóléti Központtal való együttműködésben kérte a cégek, a civil szervezetek és a lakosság összefogását a Trabach család ügyében. Követőink már tudják, hogy alapítványunk/intézményünk minden esetben be szokott számolni arról, hogy alakult az eltelt időszakban a támogatott személy/személyek sorsa. Sajnos most rossz hírekkel jöttünk…
Mint sokak számára ismeretes, a tűzoltóként dolgozó családfőnél súlyos betegség visszatértét diagnosztizálták néhány hónappal ezelőtt. Akkor azt kértük mindenkitől, aki szívén viselte a család sorsát, hogy lehetőség szerint, teremtsük meg annak lehetőségét, hogy Jani teljes mértékben a gyógyulására tudjon koncentrálni. Nagy segítséget jelentett számukra, hogy valamelyest enyhült a rájuk háruló anyagai terhek súlya, köszönhetően a beérkező adományoknak.
Jani hatalmas akaraterejével, szerettei és barátai hathatós támogatásával és az ilyenkor szokásos egészségügyi kezelések felvételével úgy tűnt még decemberben, hogy legyűrte a gyilkos kórt. Most azonban újra harcba kell indulniuk, hogy végérvényesen leszámoljanak az agyi területeket támadó daganatokkal. Az ellenőrző vizsgálatok újabb tumor jelenlétét mutatták ki, amely jelenleg nem operálható. Mivel nagyon korai stádiumban lett felfedezve a betegség kiújulása és nem jelentkeztek még tünetek, így nagyon jó esélyekkel élhetnének egy németországi speciális kezelés adta lehetőséggel, ami célzottan támadná a rákos sejteket.
Elszántságban, erőben, optimizmusban most sincs hiány, de a terápia költségeinek előteremtésére önerőből nincs lehetőségük.
A helyzetet bonyolítja, hogy versenyt futnak az idővel!
A személyre szabott terápia előkészítése önmagában több hetet vesz igénybe és attól függ, hogy mikor indul be a folyamat, hogy összegyűlik-e és mikorra, a szükséges 80 ezer euró (20 000 euró diagnosztika, 60 000 euró vakcinafejlesztés), ami még nem tartalmazza a kiutazás, szállás stb. költségeit.
Keressük azokat a magánszemélyeket, cégeket és civil szervezeteket, akik bármilyen kisebb-nagyobb összeggel támogatni tudják
Trabach János gyógyulási folyamatát!
Segítsünk most mi annak a 4 gyermekes családapának, sportolónak, köztiszteletben álló embernek, aki foglalkozása révén oly sokak életét, vagyonát mentette már meg.
Hiszünk abban, hogy egy közösségi összefogás lelkiekben is rengeteget tud segíteni abban a küzdelemben, melyben Ők éppen benne vannak. Amennyiben szeretne a kezdeményezéshez csatlakozni, adományát a K&H Banknál vezetett HU 50 10408131-49565153-55491017 számú számlaszámra utalhatja el.
A közlemény rovatba kérjük, minden esetben tüntesse fel a „Trabach Jani” jeligét. Az adószámát is írja a közlemény rovatba, amennyiben jogi személyként kéri az adományozás összegéről az igazolás kiállítását. Bővebb információ: 06-20/296-2197 Köszönjük, ha átgondolja szerepvállalását!
50 forintos csomagolások
■ 2024-ben Magyarországon is elindult az új palackvisszaváltási rendszer, másnéven DRS (Deposit Return System). A cél Magyarországon is a 90 százalékos újrahasznosítási arány elérése, és nem állunk rosszul, a MOHU tájékoztatása szerint ugyanis decemberben ez a szám már meghaladta a 75 százalékot.
Pusztai Márk, a Minden Doboz Visszajár képviselője a hulladékgazdálkodási vállalat adatait elemezve elmondta, karácsony és szilveszter között volt olyan nap, hogy a visszaváltások száma rekordot döntve átlépte a napi 10 milliót. Ami szembetűnő, hogy arányaiban az üvegeket váltják vissza a legkevésbé a magyarok. Az összes kibocsátott csomagolásnak nagyjából a 8 százaléka üveg, de a visszaváltott csomagolásoknak csak az 5 százalékát teszik ki. Ehhez képest a legnagyobb darabszámban visszavitt
csomagolás a műanyag palack 58 százalékos aránnyal, a fémdobozok pedig 37 százalékát teszik ki az egésznek.
– Utóbbival kapcsolatban izgalmas, hogy a közel 360 millió visszaváltott dobozért a fogyasztók 18 milliárd forintot kaptak. A dobozok éves viszszaváltási aránya azonban még így is csak 41 százalékon van, ennek oka részben az, hogy az első hónapok nagyon alacsony számokat hoztak, de ahogy haladunk előre, egyre tudatosabbak a vásárlók – magyarázta a szakember.
Összehasonlításként megemlítette, hogy ha a 360 millió dobozt egymás mögé tennénk, akkor a sor másfélszer körbeérné a Földet az Egyenlítő mentén, az újrahasznosításukkal pedig 50 000 tonna szén-dioxid kibocsátást takarítottunk meg.
ÉLELMISZERIPARI ÜZEMÜNKBE
Csomagoló, töltelékkeverő dagasztó és pék
MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK!
Jelentkezz most!
Küldd el a pályázatodat az allas@tatarpek.hu email címre.
A gombák természetes erejének ismerete több évezredre nyúlik vissza. A gyógygombakivonatok az immunrendszer szabályozásán keresztül nyújtanak segítséget az egészség megőrzésében.
Max-Immun Gyógygomba Inf. Központ 1203 Budapest, Szent Erzsébet tér 8. +36-1/707-5021 www.max-immun.hu, info@max-immun.hu
Fotó:
2025. március 17.
KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FELSŐNYÁRÁDI BARNASZÉN HÁZHOZ SZÁLLÍTVA!
24 kg-os zsákokban, raklapra csomagolva közvetlenül a kitermelőtől, házhoz szállítva. Most 20% kedvezménnyel!
Raklapos n diószén
ABLAK
GABI ABLAKOK
6 légkamra – komplett kivitelezés
ABLAKOK, AJTÓK, ERKÉLYAJTÓK, ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKA
1202 Bp., Nagykőrösi út 203. Manna 75 Bt. Ny.: H-P: 9-17
T.: 06-30/694-1063
T/F.: 06-1/605-2388
www.gabiablak.hu
ADÁS-VÉTEL
KERESEK HANGTECHNIKAI e szközöket hangfalakat, bakelitlemezeket, erősítőket, lejátszókat! Tel.: 06-70/144-5041
ELADÓ! Verseny zongora, babakocsi, új ruhák, cipők, automata mosógép, műszaki cikkek. Tel.: 06-30/413-7441
KERESEK RÉGI s zámítógépeket, számítástechnikai eszközöket akár üzemképtelenül is! Tel.: 06-70/144-5041
ALBÉRLET
KIADÓ 46 nm -es lakás újszerű épületben Budapest, IX. kerület, Viola utcában. Első emeleti, kertre néző, erkélyes, bútorozott. Tel.: 06-20/444-4624
PESTERZSÉBETEN k ülön bejáratú bútorozott szoba hölgynek hosszútávra kiadó. 95000.- Ft rezsivel + 1 hó kaució. Tel.: +36-30/244-7690
AUTÓ
AUTÓFELVÁSÁRLÁS díjtalan kiszállással, kisteherautó is veszek. 06-20/442-9002 Csikós Tamás, dzsericarkft@gmail.com
REGISZTRÁLT AUTÓBONTÓBA vásárolok roncs autókat elszállítással. 06-30/219-2182, 06-20/506-5224
AUTÓFELVÁSÁRLÁS a zonnali készpénzfizetéssel! Állapottól függetlenül! Díjmentesen házhoz megyek: 06-30/682-1390
ÁLLAT
Karórákat, zsebórákat, faliórákat
PATEK PHILIPPE Arany: akár 4 000 000 Ft Acél: akár 2 000 000 Ft
Készpénzért vásárolunk! Kérem, jöjjön el hozzánk! Az árváltozás jogát fenntartjuk.
PATEK PHILIPPE 1930-AS ÉVEK
Acél: akár 1 000 000 Ft Arany: akár 2 000 000 Ft ROLEX OYSTER CHRONOGRAPH Acél: akár 1 000 000 Ft
Arany: akár 1 500 000 Ft OMEGA CHRONOGRAPH Acél:
VACHERON CONSTANTIN
Acél: akár 500 000 Ft Arany: akár 1 000 000 Ft
ROLEX KARÓRÁK 2 millió Ft-tól 10 millió vásárolomFt-ig
KERESEK: Angelus, Heuer, Marvin, Doxa, Bovet, Tavannes, Breitling, Vetta acél stopperos órákat 100 000–300 000 Ft-ig! (akár hibásat is)
Exkluzív üzletünk: Louis Galéria • II., Margit krt. 51–53. Tel.: 316-3651, 06-30/944-7935 • E-mail: galeria.louis@gmail.com (A 4-es, 6-os villamosról a Mechwart liget megállónál kell leszállni)
ELTARTÁS
KÖZÉPKORÚ NŐ kötne idős úrral, hölggyel életjáradéki szerződést, ápolással, mindenféle házimunkával. Tel.: 06-30/087-7643
IDŐS MÁR e setleg beteg, nyugdíjas? Nagyon szívesen segítek önnek bevásárolni kitakarítani és minden hétköznapi házi segítséggel kapcsolatosan számíthat rám. Hívjon bizalommal: 06-20/486-9697
IDŐS NYUGDÍJAS aki nem jön ki a nyugdíjából? Tartozásai, anyagi nehézségei vagy számlái vannak? Akár orvosi segítségre vagy ellátásra szorul? Segítek!! Bizalommal segítségére lehetek! Tel.: 06-20/486-9697
ÉLETJÁRADÉK
KIEGÉSZÍTENÉ NYUGDÍJÁT? Nagyobb összegű készpénzre van szüksége? Kössön életjáradéki szerződést! 06-30/188-5118
GÉP, SZERSZÁM
VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompresszort, kisgépeket. 06-70/624-5475
INGATLAN
HÉVÍZTŐL, A B alatontól és Kis-Balatontól is 10 percre eladó egy zöldövezeti, szép állapotú, 110 nm-es kiváló elhelyezkedésű lakás Sármelléken. (F) Tel.: 06-70/98-45-170 KERESEK BUDAPESTEN, l akótelepi lakást (13. em.), vagy tégla építésű, különálló, kertes, családi házat 45 m2-től, 45 M Ft-ig. (shandor.bp@gmail.com) HÉVÍZEN 61 m2-es földszinti lakás egyedi fűtéssel 500 méterre a tófürdőtől alkalmi áron eladó! Érdeklődni a 06-20/9356-160 telefonszámon. (F) JÁTÉK
65.405 Ft (68,13 Ft/kg) n Raklapos borsószén
2025. február 1-től a készlet erejéig érvényesek!
megrendelést a hazaiszen.hu weboldalon a webáruházban tudja leadni.
Kombinált hirdetési lehetőség a Budapesti Szuperinfóban!
Hirdessen minimum 4 egységes felületet a Szuperinfó Budapest bármelyik lapszámában és a nyomtatott felület mellé most kedvezményesen veheti meg online hirdetését a facebook-on!
TEGYE HATÉKONYABBÁ MEGJELENÉSÉT!*
Az online hirdetés meghatározott területre szűrve, a lapban is megjelent grafikával kerül fel a Szuperinfó Budapest facebook oldalára illetve a fizetett kampány keretében a potenciális vásárlók hírfolyamára.
Megjelenés ára: 15 500 Ft+áfa/hét
A facebookos fizetett hirdetés a www.facebook.com/szuperinfobudapest oldalon tekinthető meg.
Kérje tanácsadónk segítségét és legyen Ön is jelen az online térben! Hirdetésfelvétel: 06-20/347-1442, budapest@szuperinfo.hu
biztosítani print hirdetés mellé.
MOSZKVAI KÖLYÖK k an őrkutyus gazdit keres. Tel.: 30/823-0272
ÁLLÁS
AZ ERFO Közhasznú Nonprofit Kft. budapesti telephelyére varrógép műszerészt keres teljes munkaidőben, varrodai gépek karbantartási feladatok ellátására. Követelmény: szakirányú végzettség, B kategóriás jogosítvány. Jelentkezni telefonon a 06-20/487-9250-es számon vagy e-mailen a hr@kezmu.hu címen lehet.
SOROKSÁRON, IDŐSEK OTTHONÁBA szociális gondozót, ápolót, terápiás munkatársat keresünk. Tel: 06-1-287-3302/109. E-mail: nazaret@szeretetszolgalat.hu Katolikus Szeretetszolgálat Názáret Otthon
LEINFORMÁLHATÓ HÁZASPÁR életjáradékot fizetne idős hölgynek vagy úrnak. Tel.: 06-30/225-6743, T.: 283-5083 FESTMÉNY
MAGYARORSZÁGI KASTÉLYFELÚJÍTÁSI program keretében keresünk régi festményeket. Tel.: 06-70/155-0778, janos.balogh1964@gmail.com
FOGÁSZAT
RUGALMAS ÉS HAGYOMÁNYOS f ogsorok készítése, javítása, rövid határidővel Budapesten a József krt.-on. Tel.: 06-30/334-1963
FOGTECHNIKAI LABOR VÁLLAL FOGSOR JAVÍTÁST, FOGPÓTLÁST, ALÁBÉLELÉST! PANKA DENT: 1094 BUDAPEST, BERZENCZEY UTCA 5–7. TEL.: 06-30/270-5677
GOMBFOCIT KERESEK ! 6 0-as évek trafikos gombfocijait keresi megvételre gyűjtő. Telefon: 20/947-0776, e-mail: ocsi@porto.hu
KÁDFELÚJÍTÁS
RÉGI, LEKOPOTT, f ürdőkádját, mosogatóját, zuhanytálcáját, mosdóját újrazománcozzuk a helyszínen. Színesre is! Tel.: 294-60-57, 06-20/33-12-456
KŐMŰVES
KŐMŰVES MUNKÁK A-tól Z-ig! Festést, burkolást vállalok! Tel.: 06-20/339-6002
LAKÁSFELÚJÍTÁS LAKÁSFELÚJÍTÁS, KŐMŰVES -munkák, burkolás, festés, víz-szennyvíz, hőszigetelés garanciával. Tel.: 06-70/256-1809
FELMENT AZ ARANY ÁRA!
FAZONARANY
25.000 Ft/g-tól
45.000 Ft/g-ig
Herendi
Ezüstök! 150 Ft/g-600 Ft/g-ig
Ezüst készletek kanalak, villák – hiányos is
TÖRTARANY
Minden fajta MAGAS ÁRON!
15.000 Ft/g-tól 25.000 Ft/g-ig
VILÁGPIACI ÁR 19.000 Ft/g
MOTOR
RÉGI MOTORKERÉKPÁROKAT Simsont, Mz-t, Jawat, vásárolok! Üzemképtelenül, hiányosan is! Tel.: 06-20/572-5142
REDŐNY-RELUXA
HOFFMANN
Új műanyag nyílászárók visszajavítással. www.hoffmannablak.hu
Új műanyag és alumínium redőnyök, szúnyoghálók, napellenzők, árnyékolók beszerelése és javítása. www.hoffmannredony.hu
06-30/209-5987, 06-1/262-4724 info@hoffmannredony.hu info@hoffmannablak.hu 1161 Bp., Rózsa utca 37.
RÉGISÉG
2 kg törtezüstért akár 500 000 Ft-ot, 50g 14 karátos törtaranyért akár 1 000 000 Ft-ot fizetünk! Törtarany és fazonarany felvásárlás! Fazonarany: akár 26 000–46 000 Ft/g
KORREKT, MEGBÍZHATÓ, LEINFORMÁLHATÓ
20.000 Ft/g-tól NEMZETKÖZI ÁRAK
BRILIÁNS FELVÁSÁRLÁS ÓRÁK
1117 Kőrösy József utca 7-9. Fehérvári úti Vásárcsarnok fsz., PORCELÁN ÉS EZÜST ÜZLET (virág soron) Nyitvatartás: H–P: 1000–1700 Arany, ezüst, briliáns, fogarany és órás-, ékszerész hagyaték felvásárlás!
Minden fajta mechanikus óra
ASZFALTOZÁS, b etonozás, térkövezés, útépítés, csatornázás, kerítésépítés kedvező áron! 06-70/770-3547, 06-70/322-8659 TÁRSKERESÉS
KOMOLY KAPCSOLATRA, e lvált vagy özvegy hölgyet keresek. Tel.: 06-30/655-5145
EGYEDÜLÁLLÓ BUDAPEST középkorú férfi, jó anyagi háttérrel rendelkező magánvállalkozó keresi hasonló erényekkel bíró középkorú, idősebb hölgy partnerét ismerkedéshez, programozáshoz. Tel.: 06-70/749-1940 TETŐ
ÁCSMUNKA, KOMPLETT te tőkészítés, tetőjavítás, bádogosmunka, Lindab-lemezelés, ereszcsatornázás, széldeszkázás, tetőszigetelés, beázás-javítás, kúpkikenés. Kedvezmény 30% 2025.03.31-ig. Tel.: 06-30/550-0768
ÁCS, TETŐFEDŐ v állal beázás javítást, új tető készítést, cserepeslemez fedést, bádogosmunkákat. Kedvezmény 15%, április 15-ig. Jámbor István +36-30/919-4694
RÉGI TETŐFELÚJÍTÁS, tetőkészítés, bádogos, ácsmunka, cserepeslemezelés, kúpkikenés, széldeszkázás, ereszcsatornázás. 06-20/362-8311, 06-30/511-4550
ZÖLD JÖVŐ
ARANY, EZÜST PÉNZEK, PAPÍRPÉNZ, VALUTA
HONLAPUNKON a nap 24 órájában feladhatja hirdetését interneten! A NAP órájában 24 Budapest www.szuperinfo.hu Az árváltozás jogát fenntartjuk! 06-1/209-4245, 06-20/200-6084 dinasztiagaleria11@gmail.com • www.dinasztiagaleria.hu
Apró- és keretes hirdetését az alábbi irodában is feladhatja: Hirdetésfelvétel! XX., Kapucenter, Szűrös-Team Határ út 90., Tel.: 1/421-0071, 30/921-3560
Kiadó: Közérdekű Média és Reklám Kiadói Kft. • Szerkesztőség: szerkesztoseg@szuperinfo.hu
• A kiadásért felel: A kiadó ügyvezető igazgatója • Főszerkesztő: Lizák Anna
• Szerkesztő: Budai Klára • Tördelés: Fekete-Korpás Krisztina • Hirdetésfelvétel: budapest@szuperinfo.hu, 1094 Bp. Balázs Béla u. 27. • Tel.: 06-20/347-1442
IMPRESSZUM
• Terjesztés: terjesztes@szuperinfo.hu • Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. Székhely: 1225 Bp., Campona u. 1. Harbor Park, DC 10 ép. • Felelős vezető: Horváth Gábor nyomdaigazgató A Kiadó a megjelentetett hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja.
Törtezüst: akár 250 Ft/g (hiányos étkészletet is) Törtezüst, fazonezüst: 300–1000 Ft/g Antik bútort, teljes hagyatékot vásárolunk!
HÁZHOZ MEGYEK
06-30/944-7935 galeria.louis@gmail.com
SZOLGÁLTATÁS
VÁLLALOM: C saládi házak felújítását, vizes, salétromos falak szigetelését, gomba- és salétrommentesítését, lapostetők hideg-meleg szigetelését, komplett tetőátfedést, előtetők elkészítését és mindenféle kőművesmunkát, dryvitozást. Festést, tapétázást, színezést, gipszkartonozást, vakolást, betonozást, burkolást, csatornázást, kúpolást, térkövezést, szegélyezést. Ács, bádogosmunkák. Beázások javítása. Nyílászárók cseréje. Mindenféle kisebb-nagyobb munkálatok. Villanyszerelési és vízszerelési munkálatok végzése. 20% kedvezménnyel! 2025.02.10-03.31-ig. Díjmentes kiszállás, ingyenes felmérés. Tel.: 06-20/275-4606
ÁCS SZERKEZET, tetőfedő, bádogos munkát vállalunk. Régi és új tető készítése, palatetők javítása, szigetelés, teraszok, garázsok építése. Lindab cserepeslemez kedvező áron bármilyen tetőre. Szigetelést, festést vállalunk. Saját anyaggal dolgozunk. Ingyenes felmérés, 25% kedvezmény április 15-ig. Tel.: +36-30/697-1114
SZAKEMBEREKKEL! Tetőkészítés, ácsmunka, cserepeslemezelés, zsindelytető-javítás, széldeszkázás, ereszcsatornázás, tetőszigetelés, kúpkikenés, SOS kisebb javítások. Kedvezmény 30% 2025.03.31-ig. Tel.: 06-70/635-5762
RÉGI HÁZAK i gényes felújítása garanciával (ács, tetőfedő, bádogos, kőműves, malterba kúpozás). Tel.: 06-20/512-9068
ÁCS, TETŐFEDŐ, b ádogos munkát vállalunk. Palatetők felújítása, új tetők, teraszok, garázsok építése. Lindab cserepeslemez kedvező áron bármilyen tetőre. Saját anyaggal dolgozunk. 15% kedvezmény április 15-ig. Ingyenes felmérés. Tel.: +36-20/272-5521
ÁCSMUNKA, c serepeslemezelés, tetőkészítés, bádogosmunka, tetőjavítás, ereszcsatornázás, lapostető-szigetelés, SOS kisebb javítások anyagbeszerzéssel! Kedvezmény 30% 2025.03.31-ig. Tel.: 06-20/977-2731
Több mint 40 éve KINCSVADÁSZATBÓL élek!
2 kg TÖRTEZÜSTÉRT akár 500 000 Ft-ot, 50 g 14 karátos TÖRTARANYÉRT akár 1 000 000 Ft-ot fizetünk!
Ezüsttárgyakért kimagasló árat fizetünk készpénzben!
Törtezüst: akár 250 Ft/g (hiányos étkészletet is)
Fazonezüst: akár 1000 Ft/g
Törtarany: 19 000 – 26 000 Ft/g Fogaranyat (foggal együtt is!) Törtarany és fazonarany felvásárlás!
Fazonarany: 26 000–46 000 Ft/g
KARÓRÁKAT, ZSEBÓRÁKAT, FALIÓRÁKAT
VÁSÁROLOK! Keresek Angelus, Heuer, Marvin, Doxa, Bovet, Tavannes, Breitling, Vetta acél stopperos órákat
300 000–1 000 000 Ft-ig! (akár hibásat is)
ROLEX KARÓRÁK 2 millió Ft-tól 10 millió Ft-ig vásárolom
Régi pénzek, kitüntetések felvásárlása
Gyémántos vagy brilles ékszerek akár 40 000-80 000 Ft/g
Kimagasló áron vásárolunk Herendi porcelánt!
Kávés- vagy mokkáskészlet akár 150 000 Ft
Teáskészlet akár 250 000 Ft Étkészlet akár 500 000 Ft (12 személyes készleteket a duplájáért vásárolunk!)
Vásárolunk színes, régi eozinmázas körpecsétes Zsolnay porcelánt! Töröttet is! 1 000 000–5 000 000 Ft-ig mérettől függően
Kérésére ingyen házhoz megyünk!