akár képernyőn – mindig hatalmas öröm”
■ Sári Évit színpadi szerepeiből és énekesi munkásságából egyaránt jól ismeri a közönség. Nemrég a Nagy Duett színpadán láthattuk, ahol Schmuck Andorral alkottak párost. Beszélgetésünk során mesélt közös munkájukról, aktuális fellépéseiről, a színház és a popzene világához fűződő kapcsolatáról, valamint jövőbeli álmairól is.
– Nemrég ért véget számotokra a Nagy Duett, amelyben Schmuck Andorral énekeltetek együtt. Hogyan élted meg ezt az élményt, és hogyan értékeled a szerepléseteket?
– Kellemes kirándulás volt számomra. Szép emlékek kötnek ehhez a stúdióhoz, hiszen 2018-ban a Sztárban Sztár döntőseként itt értem el második helyezést. Akkor is csodálatos időszakot éltem meg, és most, a Nagy Duett során is hasonló érzések kísértek. Bár ez a műsor inkább az előadóművészet szórakoztató, könynyed oldalát villantja fel, a produkciók komoly próbatételt jelentettek: hétről hétre új számokat kellett létrehoznunk profi körülmények között. Amikor megkerestek, azonnal igent mondtam. Szerettem azokat a dalokat, amelyeket elő kellett adnunk. Andor rendkívül kedves, közvetlen személyiség, aki nagyfokú alázattal vetette bele magát a közös munkába. Bár kívülről talán egyszerűnek tűnhet ez a műfaj, valójában rengeteg gyakorlást és felkészültséget igényel, hogy valaki igazán jól teljesítsen. – Ismertétek egymást korábban is? Milyen könnyen alakult ki köztetek az összhang?
– Nem találkoztuk korábban személyesen, csak hírből ismertük egymást, de az összhang szinte magától értetődően kialakult közöttünk, hiszen Andor nagyon barátságos és alkalmazkodó természetű, én pedig szintén igyekeztem rugalmasan együttműködni. Néha egy kicsit viszsza kellett őt fognom, mert hajlamos volt még a próbák alatt is tréfálkozni, de ez sosem komolytalanságból, hanem jókedvű természetéből fakadt. Kölcsönösen támogattuk egymást, és mindig a közös cél lebegett a szemünk előtt.
– Véleményed szerint mi volt a párosotok legnagyobb erőssége?
– Úgy érzem, Andor szerethetősége és kellemes hangszíne volt az egyik legfőbb erényünk. Sokan kedvelik őt, ami óriási előnyt jelent egy ilyen
műsorban. Időnként elbizonytalanodott egy-egy dal közben, különösen, amikor egyszerre kellett énekelnünk, de összességében remekül helytállt.
– Melyik feladat jelentette számodra a legnagyobb próbatételt?
– Az első adásban operettet kellett előadnunk, ami számomra nem a legtesthezállóbb műfaj, így ez komoly kihívást jelentett. A második héten sajnos megbetegedtem, napokig beszélni sem tudtam, ami szintén nehezítette a felkészülést. A harmadik fordulóban színészi és táncos elemekkel kiegészített produkcióval kellett színpadra állnunk, ami különösen nagy összpontosítást igényelt. Bár az élő adásban előfordultak kisebb hibák, úgy érzem, hogy összességében sikeresen teljesítettük a ránk bízott feladatokat.
Sokszínű pálya
– Hol találkozhat veled mostanában a közönség?
– Május elején lesz a következő Macskák blokk a Madách Színházban, majd a Pretty Woman és a Mamma Mia! következik. A PS Produkció előadása, a Vámpírok bálja ezúttal az Erkel Színházban lesz látható június elején. Mindezek mel-
estek és a Retro koncertek is, amelyen a ’60-as és ’70-es évek slágereiből szemezgetünk. Április közepétől megkezdődött a Shrek próbaidőszaka is a József Attila Színházban, amelynek augusztus elején lesz a bemutatója a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A Sárkány szerepét formálom meg benne.
– Ha az eddigi színházi szerepeidre gondolsz, van olyan, amelyik különösen közel áll a szívedhez?
– Nehéz lenne egyetlen karaktert kiemelni, mert mindegyik előadás különleges számomra. A Sakk című produkció különösen közel áll a szívemhez, mert Florence karaktere véleményem szerint a musical irodalom egyik legszebb szerepe. De a We Will Rock Youban a Killer Queen gonosz, groteszk figuráját is szeretem.
Színpadon és képernyőn
– Egy időben a popzene is fontos szerepet játszott az életedben. Most mennyire van jelen?
– Ma már elsősorban a fellépéseimen énekelek popdalokat, új saját anyag készítésén jelenleg nem dolgozom. A mostani zenei irányzatok kevésbé illenek hozzám. Természetesen, ha adódna egy lehetőség vagy
lett folyamatosan járjuk az országot a showműsorunkkal, amelyet szeretnénk minél szélesebb körben bemutatni. Táncosokkal, látványos koreográfiákkal és gyönyörű jelmezekkel tesszük különlegessé ezeket az alkalmakat, amit rendkívül élvezek. Ugyancsak közel állnak a szívemhez a Best of Máté Péter és Cserháti Zsuzsa
találkoznék egy olyan zeneszerzővel, akivel közösen tudnánk alkotni, szívesen belevágnék ismét.
– Egy tévés szereplés után általában több megkeresés érkezik. Most is tapasztaltad ezt?
– Egyelőre még nem érzékelem ennek a hatását, de korábban, például a Sztárban Sztár után valóban lettek
újabb felkérések. Az ismertség sokat számít: ha a közönség lát valakit a képernyőn, könnyebben megjegyzi az arcát. Sajnos sok tehetséges színész és énekes marad lehetőség nélkül, ezért is örülök, hogy vannak ilyen műsorok és sokszor gondolnak rám és hívnak.
– Mennyire vonz a televízió világa, akár műsorvezetőként?
– Jól érzem magam a kamerák előtt is. A TV2-n futó Innovátor című műsort Péter Szabó Szilviával közösen vezetem, és nagyon élvezem a munkát benne. Boldogan vállalok hasonló feladatokat, hiszen szórakoztatni – akár színpadon, akár képernyőn –mindig hatalmas öröm számomra. Műfajokra nyitottan
– Milyen értékek határoznak meg téged a művészi munkádban?
– Számomra az alázat, a megbízhatóság és a csapatmunkára való fogékonyság kiemelten fontos. Hiszem, hogy a tehetség önmagában kevés: az is lényeges, hogy az emberre lehessen számítani, és hogy jó legyen vele dolgozni.
– Végezetül: milyen álmaid, vágyaid vannak a jövőre nézve?
– Ebben a szakmában nehéz előre tervezni, hiszen sok minden a felkérésektől függ. Nyitott vagyok új darabokra, friss szerepekre, és szívesen megyek castingokra is. Szeretném a showműsorainkat továbbfejleszteni. Aktívan koncertezem, sok helyre hívnak fellépni, bízom benne, hogy ez még sokáig így lesz, na meg abban is, hogy újabb színházi szerepek is rám találnak. Remélem, hogy a jövőben is lesz lehetőségem új kihívásokkal gazdagodni és szakmai téren tovább fejlődni. Budai Klára
Még több járművel indul az idei nosztalgiaszezon
Május 1-jén startolt a BKK nosztalgiaszezonja, mely az előző években is népszerű belvárosi vonalokon közlekedő klasszikus járműveken felül a főváros külső kerületeiben is készül időszakos meglepetésekkel.
GYERMEK- ÉS FELNŐTT SZEMVIZSGÁLAT
DR. SZŰCS KATALIN
már sejthetjük, hogy a 2025ös nosztalgiaszezon minden korábbinál látványosabbnak ígérkezik. Erre készülve a BKK kapacitásnöveléssel, helyszíni kártyás fizetési
A lelkes szakembereknek, az egykori hazai járműgyártás sokszínűségének és persze a kimagasló kötöttpályás múltnak köszönhetően Budapest szerencsére nem szűkölködik működőképes, gyönyörű és eredeti villamosokban. Ha a klasszikus Ikarus buszokat, a változatos trolikat és a BKV büszkeségét, az 1969-ben gyártott első Budapestre szállított szovjet metrókocsikat is beleszámítjuk,
lehetőséggel és új helyszínek és vonalak bevonásával bővíti már tavaly is népszerű nosztalgiakínálatát. A méltán közkedvelt pesti rakparti villamos, az N2 idén is rendszeresen közlekedik majd különböző ikonikus típusokkal, ahogy viszszatérnek az N18-as és az N19-es nosztalgiamenetek is. Ugyancsak állandó menetrenddel indul a kabrió Ikarus 630cas busszal üzemeltetett N109-es számú belvárosi körjárat, és lesznek menetrenden felüli, a normál díjazás szerint igénybe vehető retró viszonylatok is. Ezek a R járművek, míg az N jelzésű nosztalgia vonaljegy 500, a napijegy pedig 2000 forintba kerül. A részletes menetrendek és típusok elérhetőek a bkk.hu/nosztalgia oldalon.
gyermek- és felnőtt szemészszakorvos Vizsgálatra bejelentkezés szükséges!
Egészségpénztárakkal szerződött üzlet Szépkártya elfogadóhely
Best Optika 1191 Bp., Hunyadi u. 6. Telefon: 06-1/348-0953 bestoptikabp@gmail.com
Magyar találmánnyal az érszűkület ellen.
Mellékhatás- és fájdalommentes eljárás pulzáló, alacsony frekvenciájú hanghullámokkal.
Ha csökkenő járástávolság, görcsös lábszárfájdalom, hideg végtagok, szédülés, fülzúgás, cukorbetegségből adódó hajszálér keringési problémák, alacsony terhelhetőség okozzák rossz közérzetét, akkor mi javíthatunk rajta. Sonoterápia® Maglódon.
Érdeklődni:
2234 Maglód, Katona J. u. 25. Tel.: 06-20/9111-049 www.sonoterapia.info
A BUDAPEST-RÁKOSKERESZTÚR SZENT KERESZT FELMAGASZTALÁSA PLÉBÁNIA EGYHÁZI FENNTARTÁSÚ URNATEMETŐJÉBEN felekezettől függetlenül URNAFÜLKÉK MEGVÁLTÁSÁT, URNÁS valamint ZÁRTSZÓRÁSOS TEMETÉS LEHETŐSÉGÉT MINDKÉT TEMPLOMÁBAN KÍNÁLJA TELJESKÖRŰ TEMETKEZÉSI ÜGYINTÉZÉSSEL
Kegyeleti iroda nyitvatartása: Hétfőtől péntekig: 9.00-tól 13.00-ig
Tel.: +36 30 479 4738; éjjel-nappal hívható ügyelet: +36 30 926 7220 Cím: 1173 Budapest, Lázár deák utca 13/a. e-mail: szentpal@kegyelet.org honlap: https://szentkeresztplebania17.hu
Budapesti Javítóintézet
Készpénzért vásárolunk! Kérem, jöjjön el hozzánk!
06-20/998-2369 delakft2011@gmail.com
ABLAK
REDŐNY, SZÚNYOGHÁLÓ, RELUXA, MŰANYAG
NYÍLÁSZÁRÓK
10 éves gyártói garanciával, 40% kedvezménnyel 06. 15-ig! Ingyenes felmérés, gyors kivitelezés, kedvező áron! Tel.: 06-1/784-2849, 06-70/277-3807, www.ablakprofesszor.hu, info@ablakprofesszor.hu
ALBÉRLET
PESTERZSÉBETEN k ülön bejáratú bútorozott szoba hölgynek hosszútávra kiadó. 95000.- Ft rezsivel + 1 hó kaució. Tel.: +36-30/244-7690
AUTÓ
AUTÓFELVÁSÁRLÁS d íjtalan kiszállással. Kisteherautó is! 06-20/442-9002 Csikós Tamás, dzsericarkft@gmail.com
REGISZTRÁLT AUTÓBONTÓBA vásárolok roncs autókat elszállítással. 06-30/219-2182, 06-20/506-5224
AUTÓFELVÁSÁRLÁS a zonnali készpénzfizetéssel! Állapottól függetlenül! Díjmentesen házhoz megyek: 06-30/682-1390
Hirdetésfelvétel!
Apró- és keretes hirdetését az alábbi irodában is feladhatja:
XX., Kapucenter, Szűrös-Team Határ út 90., Tel.: 1/421-0071, 30/921-3560
ÁLLAT
TANYÁN NEVELT ko nyhakész csirkék 2,6–2,9 kg-os, 3500 Ft/db. 10 darabtól ingyenes házhoz szállítás. Tel.: 30/570-3547
MAGYAR KACSÁK 3,5–4 kg-os 3000 Ft/ db. 10 db-tól ingyenes házhoz szállítás. Tel.: 30/083-1912
ÁLLÁS
Budapesti Javítóintézet
GYERMEKFELÜGYELŐI és
RENDÉSZ pozíciókra keres munkavállalókat, minimum középfokú végzettséggel, határozatlan közalkalmazotti jogviszonnyal.
KÖZPONTI PSZICHOLÓGIAI VIZSGÁLATON VALÓ RÉSZVÉTEL KÖTELEZŐ
Elvárások:
• türelem • empátia
• elfogadókészség
T.: 0620/473-7664
titkarsag@bpjavito.hu
A VAKOK ÁLLAMI INTÉZETE B udapest telephelyére azonnali belépéssel keres takarító, mosónő, konyhai kisegítő és karbantartó-gépkocsivezető munkakörbe, akár nyugdíjast is. Érd: Habán János +36-20/439-1191 (Vakok Állami Intézete Budapest)
IRODASZÉK-JAVÍTÁS
FORGÁCH UTCAI SZERVIZÜNKBEN
Eltörött a görgő?
Kilazult a hintamechanika?
Nem bírta az irodaszék a túlzott terhelést? MEGJAVÍTJUK!
IRODASZÉK SZERVIZ: 06 (1) 412 0488
Bemutatótermünkben kipróbálható egyes modellek raktárról azonnal megvehetőek más modellek rendelhetőek rövid szállítással tárgyaló és irodai székek nagy választékban
1139 Bp., Forgách u. 9/B. Tel.: 06 30 542 22 02 www.irodaszekfutar.hu info@pannontheta.hu
NEVELŐI ÁLLÁS pozícióra keres munkavállalókat, felsőfokú pedagógiai végzettség szükséges, határozatlan közalkalmazotti jogviszonnyal. KÖZPONTI PSZICHOLÓGIAI
VIZSGÁLATON VALÓ RÉSZVÉTEL
KÖTELEZŐ
Elvárások: • türelem • empátia • elfogadókészség
T.: 0620/473-7664 titkarsag@bpjavito.hu
ELEKTRONIKA
ELEKTROMOS HÁZTARTÁSI gépek bontásra alkatrésznek eladóak. Panel, diódák, akkumulátor stb. Nagyobb mennyiségben. Tel: 06-20/962-1130
ELTARTÁS
IDŐS NÉNI 8 0 feletti gondviselését vállalom eltartási szerződéssel ingatlanért ott lakással vagy nálam is lakhat. Várom hívását 06-30/325-4575
ÉLETJÁRADÉK
KIEGÉSZÍTENÉ NYUGDÍJÁT? Nagyobb összegű készpénzre van szüksége? Kössön életjáradéki szerződést! 06-30/188-5118
LEINFORMÁLHATÓ HÁZASPÁR é letjáradékot fizetne idős hölgynek vagy úrnak. Tel.: 06-30/2256743, T.: 283-5083
ÉLETJÁRADÉKI SZERZŐDÉST kötnék idős személlyel. Egyszeri 3.000.000 Ft, havi 50.000 Ft járadék. Tel.: 06-70/403-3344
FELVÁSÁRLÁS
BUNDA FELVÁSÁRLÁS ar annyal. Tel.: 06-20/990-9150
FESTÉS-MÁZOLÁS
SZOBAFESTÉS 25000.-/szoba + mázolás, tapétázás, szakszerűen, garanciával, takarítással. Tel.: 06-30/849-6264
FOGÁSZAT
RUGALMAS ÉS HAGYOMÁNYOS f ogsorok készítése, javítása, rövid határidővel Budapesten a József krt.-on. Tel.: 06-30/334-1963
GÉP, SZERSZÁM
VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompresszort, kisgépeket. 06-70/624-5475
INGATLAN
LAKÁST VESZEK Budapesten 45 m2-től, 50 M Ft-ig. (shandor.bp@gmail.com, +36-70/545-2921)
ELADÓ
BUDAPESTI lakása, háza van?
Gyorsan hozzuk a vevőt, külföldieket is!
LAURUS INGATLANIRODA – MUNKADÍJ 3,5% Ajánljalakásátismerőse is, jutalékot fizetünk! 06-20/9-600-600
KÁDFELÚJÍTÁS
RÉGI, LEKOPOTT, f ürdőkádját, mosogatóját, zuhanytálcáját, mosdóját újrazománcozzuk a helyszínen. Színesre is! Tel.: 294-60-57, 06-20/33-12-456 KERT
FŰNYÍRÁST, FŰKASZÁLÁST, b ozótírtást, sövénynyírást, viharkáros fák veszélytelenítését, kivágását, zöldhulladék elszállítást, kert rotálást, kertépítést, kerítés festést, rendszeres kert karbantartást, elhanyagolt kertek, nyaralók illetve egyéb zöldterületek kezelését cégünk vállalja díjtalan kiszállással. Jakab József 06-20/327-2220 KŐMŰVES
KŐMŰVES MUNKÁK A-tól Z-ig! Festést, burkolást vállalok! 06-20/339-6002
LAKATOS
LAKATOS MUNKÁT v állalok. Magánszemélyek és közületek jelentkezését várom. Hívjon bizalommal, ha keresi az igényes lakatos munkát. Tel.: 06-30/724-2843. KZM. Műhely.
2 kg törtezüstért akár 500 000 Ft-ot, 50g 14 karátos törtaranyért akár 1 000 000 Ft-ot fizetünk!
ILYEN MÉG NEM VOLT! Törtarany és fazonarany felvásárlás! Fazonarany: 26 000–46 000 Ft/g • Törtarany: 19 000–26 000 Ft/g
Exkluzív üzletünk: Louis Galéria • II., Margit krt. 51–53. Tel.: 316-3651, 06-30/944-7935 • E-mail: galeria.louis@gmail.com (A 4-es, 6-os villamosról a Mechwart liget megállónál kell leszállni)
INGYENES!
A VERTIKAL Group Nyrt. felvételt hirdet az alábbi munkakörben:
Munkavégzés helye: Budapest
Feladatok:
• hulladékszállítási feladatok ellátása láncos konténeres és multiliftes konténeres tehergépjárművel
• ügyfelekkel (építésvezetőkkel, magánszemélyekkel) történő kommunikáció, elszállítások adminisztrálása
• gépkocsival, tehergépjármű vezetésével kapcsolatos adminisztrációs feladatok ellátása
Elvárások:
• C+E kategóriás jogosítvány + 4374 Konténeremelő vizsga, GKI vizsga
• felelősségteljes, önálló, tervszerű munkavégzés
• munkához kapcsolódó dokumentumok precíz vezetése
• jó kommunikációs-, és problémamegoldó képesség
• csapatjátékos szemlélet
Előnyt jelent a pozíció betöltésénél
• konténerszállításban szerzett tapasztalat
• emelőgép-kezelői engedély előnyt jelent
• nehézgépkezelő jogosítvány (1111, 4511, 4572)
Amit kínálunk:
• belföldi munkavégzés
• stabil, kiszámítható munkahely
• azonnali munkakezdési lehetőség
• jó csapat, segítő, támogató kollégák
• versenyképes fizetés
• bejelentett munkahely
• fix- és mozgóbér
• útiköltség térítés
• munkaruha, céges telefon
JELENTKEZÉS MÓDJA:
Fényképes szakmai önéletrajzokat bérigény megjelöléssel a monika.zadori@vertikalgroup.hu e-mail címen, érdeklődni a +36 30/681 2467-es telefonszámon lehet.
Arany, ezüst, briliáns, fogarany és órás-, ékszerész hagyaték felvásárlás! Herendi
FELMENT AZ ARANY ÁRA!
FAZONARANY
25.000 Ft/g-tól
45.000 Ft/g-ig
TÖRTARANY
LAKÁSFELÚJÍTÁS
15.000 Ft/g-tól 25.000 Ft/g-ig
VILÁGPIACI ÁR 19.000 Ft/g
SZOBAFESTÉST, CSEMPÉZÉST, kőműves munkát, kisebb javításokat is vállalok. Tel.: 06-30/975-0053, miklosmolnar57@gmail.com
LOMTALANÍTÁS
LOMTALANÍTÁS! ingó elszállítás, hagyatéki lomtalanítás, ingatlanok teljes körű ürítése. Magyar Imre 06-30/703-0518
REDŐNY-RELUXA
HOFFMANN
Új műanyag nyílászárók visszajavítással. www.hoffmannablak.hu
Új műanyag és alumínium redőnyök, szúnyoghálók, napellenzők, árnyékolók beszerelése és javítása. www.hoffmannredony.hu
06-30/209-5987, 06-1/262-4724 info@hoffmannredony.hu info@hoffmannablak.hu 1161 Bp., Rózsa utca 37.
RÉGISÉG
2 kg törtezüstért akár 500 000 Ft-ot, 50g 14 karátos törtaranyért akár 1 000 000 Ft-ot fizetünk! Törtarany és fazonarany felvásárlás! Fazonarany: akár 26 000–46 000 Ft/g
Minden fajta MAGAS ÁRON!
ÓRÁK
Minden fajta mechanikus óra
TAKARÍTÁS
Ezüstök! 150 Ft/g-600 Ft/g-ig
Ezüst készletek kanalak, villák – hiányos is KORREKT, MEGBÍZHATÓ, LEINFORMÁLHATÓ
TAKARÍTÁS, HÁZTARTÁSBELI mu nkákat vállal középkorú megbízható hölgy. Tel.: 06-30/621-3857
ELADÓ VAGY e ladott házak kitakarítását vállalom, akár hétvégén is. Telefon: 06-20/566-5193
TÁRSKERESÉS
HÖLGY KOMOLY k apcsolatot keres 30-80 éves korig. Hívjanak bátran! +36-20/626-0334 TETŐ
TETŐ MESTER! J avítás, felújítás. Kisebb-nagyobb kőműves munkák. Király Ferenc Tel.: 20/447-2337
TETŐFEDÉST, KISEBB JAVÍTÁSOKAT, bádogozást, ereszcsatornázást, széldeszkázást, teraszkészítést, lapostető szigetelést, kúpcserépkikenést, Lindab lemezelést (7.500/m2), S.O.S. munkákat vállalok. Nyugdíjasoknak 28% kedvezmény, május 31-ig. 06-30/124-5181
ÁCSMUNKÁT, BÁDOGOSMUNKÁT, tetőfedést, komplett tetők cserepeslemezelését, beázás-megszüntetést, kisebb-nagyobb javítást, tetőlécezést, széldeszkázást, kúpkikenést, tetőáthajtást vállalok. Kedvezmény 40% 2025.05.25-ig. Tel.: 06-30/408-5557
ÁCSMUNKA, TETŐFEDÉS ,cserepeslemezelés, trapézlemezelés, tetőjavítás, cserépfedés, ereszcsatornázás, lapostető-szigetelés, SOS egyéb javítások! Kedvezmény 30% 2025.05.31-ig. Tel.: 06-20/977-2731
TETŐFEDŐ MESTER v állal bádogos, ácsmunkát, cseréplemez átrakást, cseréplécezést, kisebb tetőjavítást, lapostető szigetelést anyaggal együtt is. Ingyenes felmérés, azonnali kezdés. Tel.: +36-20/240-1572
BRILIÁNS FELVÁSÁRLÁS
20.000 Ft/g-tól NEMZETKÖZI ÁRAK
KIMAGASLÓ ÁRAK
ARANY, EZÜST PÉNZEK, PAPÍRPÉNZ, VALUTA
06-1/209-4245, 06-20/200-6084 dinasztiagaleria11@gmail.com • www.dinasztiagaleria.hu 1117 Kőrösy József utca 7-9. Fehérvári úti Vásárcsarnok fsz., PORCELÁN ÉS EZÜST ÜZLET (virág soron) Nyitvatartás: H–P: 1000–1700
IDŐSOTTHONI ELHELYEZÉST KERES, VAGY ÁPOLÁSRA SZORUL?
A segítségre sokszor éveket kell várni és anyagilag is megterhelő. Nem rendelkezik elegendő jövedelemmel?
SEGÍTÜNK!
Gondoskodunk Önről egy életen át családi közösségben, akár luxus körülmények között, Budapesttől csak 30 perc távolságra! Keressen minket telefonon vagy e-mailen keresztül otthonában történő ingyenes tanácsadásért!
www.elsoeletjaradeki.hu +36 30 222-0575
Törtezüst: akár 250 Ft/g (hiányos étkészletet is) Törtezüst, fazonezüst: 300–1000 Ft/g Antik bútort, teljes hagyatékot vásárolunk!
HÁZHOZ MEGYEK
06-30/944-7935 galeria.louis@gmail.com
RÉGISÉGET, HAGYATÉKOT v ásárolok! Órákat, könyveket, porcelán-kerámia tárgyakat, érméket kitüntetéseket, aranyat, ezüstöt, festményt, és teljes hagyatékot is egyben. Díjtalan kiszállás. Tel.: 06-70/592-0863
SZOLGÁLTATÁS
SZELLŐZŐRENDSZER TISZTÍTÁS, fertőtlenítés, huzatfokozók kiépítése. Kivitelező nyilatkozat kiállításával szakembertől. Reál is árak, díjtalan kiszállás és felmérés. www.atrium98.hu Telefon: 06-70/330-5928, 06-70/293-7050
LAPOSTETŐ-SZIGETELÉS -f elújítás-javítás (PVC bitumenlemez) szakembertől, 35 éve a szakmában, reális árak, díjtalan kiszállás és felmérés. www.atrium98.hu Telefon: 06-70/330-5928, 06-70/293-7050
BETONOZÁS,TÉRKÖVEZÉS útépítés, aszfaltozás, kőműves munkák kerítés építés. Telefonszám: 06-70/561–51-97
ÁCSMUNKA, KOMPLETT te tőkészítés, tetőjavítás, bádogosmunka, Lindab-lemezelés, ereszcsatornázás, széldeszkázás, tetőszigetelés, beázás-javítás, kúpkikenés. Kedvezmény 30% 2025.05.31-ig. Tel.: 06-30/550-0768
RÉGI TETŐ f elújítást, cserépforgatást, lapostető szigetelést, palatető javítást, komplett ács- bádogos munkák, homlokdeszka javítást és dobozolást, festést vállalunk saját anyaggal is. 25% kedvezmény május 31-ig. +36-20/446-3387
ÁCS, -TETŐFEDŐ bá dogosmester! Kisebb-na gyobb tetőjavítás, beázás-megszüntetés, kúpki kenés, széldeszkázás, karcoltlemez, cserepesle mez-fedés minden színben, méretben. Szakszerű, precíz munkavégzés garanciával! Komplett tetők ácsmunkái. Kedvezmény 30% 2025.05.31-ig. Tel.: 06-20/225-6401
TETŐFEDŐ, BÁDOGOS! Tetőfedés, cserepesle mezelés május 10-ig 30% kedvezménnyel! SOS javítások, teraszépítés, kúpcserép kikenés, szél deszkázás, ereszcsatorna, kéményjavítás. Tel.: 06-30/782-0429
RÉGI TETŐFELÚJÍTÁS, t etőkészítés, bádo gos, ácsmunka, cserepeslemezelés, kúpki kenés, széldeszkázás, ereszcsatornázás. Tel.: 06-20/362-8311, 06-30/511-4550
ÁCS, TETŐFEDŐ, b ádogos munkát vállalunk. Palatetők felújítása, új tetők, teraszok, garázsok építése. Lapostető szigetelés. Lindab cserepeslemez kedvező áron bármilyen tetőre. Saját anyaggal dolgozunk. 20% kedvezmény május 31-ig. Ingyenes felmérés. Tel.: +36-70/401-2749
asszisztens@elsoeletjaradeki.hu Albertirsa, Csobánka
IMPRESSZUM
Kiadó: Közérdekű Média és Reklám Kiadói Kft. • Szerkesztőség: szerkesztoseg@szuperinfo.hu
• A kiadásért felel: A kiadó ügyvezető igazgatója • Főszerkesztő: Lizák Anna
• Szerkesztő: Budai Klára • Tördelés: Fekete-Korpás Krisztina • Hirdetésfelvétel: budapest@szuperinfo.hu, 1094 Bp. Balázs Béla u. 27. Tel.: 06-20/347-1442
• Terjesztés: terjesztes@szuperinfo.hu • Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. Székhely: 1225 Bp., Campona u. 1. Harbor Park, DC 10 ép. • Felelős vezető: Horváth Gábor nyomdaigazgató A Kiadó a megjelentetett hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja.