Héliosz




AJKA








térítéses






BETEGSZÁLLÍTÁSt





az egész ország területén, előre egyeztetett időpontban fekvő és ülőbetegszállító gépkocsival






06-70/63-65-474









Héliosz
térítéses
az egész ország területén, előre egyeztetett időpontban fekvő és ülőbetegszállító gépkocsival
06-70/63-65-474
A jövő évi költségvetésben a háború és a szankciók okozta nehéz gazdasági helyzet ellenére is 3307 milliárd forintot biztosít családtámogatásokra a kormány – közölte a VG.hu Hornung Ágnesnek, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkárának a közösségi oldalára hivatkozva.
Hornung Ágnes azt írta, a jövő évi büdzsé is bizonyítja, családbarát kormányzás folyik, hiszen a családtámogatásokra fordítható keret három és félszer magasabb a 2010-esnél. Jövőre 1300 milliárd forintra emelik a pénzbeli ellátásokra – például az anyasági támogatásra, a GYED-re, a CSEDre, a GYET-re, a GYES-re, a GYOD-ra, és a családi pótlékra – rendelkezésre álló összeget, ami több mint 10 százalékos növekedés az idei évhez képest.
Jövőre a CSED-re fordítandó forrás 12 százalékkal, mintegy 18 milliárd forinttal lesz magasabb, a GYED-re 14 százalékos növekedéssel 49 milliárd forinttal több áll rendelkezésre, az emelt összegű Babaváró támogatásra pedig – amelyet a 30 év alatti nők mellett jövőre továbbra is igényelhetnek a 30
és 40 év közötti nők is, ha igazolják várandósságukat – 27 százalékkal, 49 milliárd forinttal magasabb összeget szánnak jövőre.
A költségvetés értelmében a fiatalok 2024-ben továbbra is élhetnek a 25 éven aluliak személyi jövedelemadó-mentességével, az édesanyák gyermek születése vagy örökbefogadása esetén 30 éves korukig adómentesek maradnak, továbbá az első sikeres nyelvvizsgadíj, a KRESZ-tanfolyamdíj és -vizsgadíj megtérítését is biztosítja a kormány jövőre – közölte az államtitkár. A családi adókedvezményre, a négy vagy több gyermekes édesanyák, a 25 év alatti fiatalok és a 30 éves korukig gyermeket vállaló nők személyi jövedelemadó-mentességére 2023-hoz képest 31 milliárd forinttal magasabb
összeg, összesen 606 milliárd forintot fordítanak.
A család és a magánélet közötti minőségi kapcsolat biztosítása érdekében a bölcsődei ellátás férőhely-bővülésével párhuzamosan folyamatosan emelkedik az ellátórendszer működtetését biztosító támogatások összege; a 2010-es öszszeghez képest már több mint hét és félszer akkora összeg áll majd rendelkezésre jövőre.
Az államtitkár kiemelte: a kormány az elmúlt 13 évben több mint harmincra növelte a családtámogatási elemek számát, és továbbra is határozottan kiáll azok megtartása és megújítása mellett annak érdekében, hogy a családoknak a leghatékonyabb segítséget nyújtsa.
MW
Energiatanúsítás, épülettervezés. Kalocsai
Gábor, Ajka Gyepesi út 7, www.lloydepiteszet.hu <06/30/398-1011
CSALÁDI HÁZ ELADÓ
dály! < 06/30/348-0414
Ajkán ipari ingatlanok 20-140 nm raktárnak, műhelynek kiadók. <06/20/938-7256
Devecser központi részén 100 nm-es üzlethelyiség kiadó. Érd.: < 06/30/9396436
Vegyes kemény tűzifa konyhakészen szállítással eladó!
EUTR szám: AA3029464 <06/70/360-4519, Ajka
Bakonypölöske Önkormányzata építési telkeket értékesít 160 Ft/nm-es áron. Érdeklődni személyesen a Polgármesteri Hivatalban illetve a < 06/20/573-7114 telefonszámon lehetséges.
Eladó ingatlanokat keresek. Jelzáloggal terhelt sem aka-
Királypitonok és gabonasiklók tenyésztőtől eladók. AB2381128 < 06/30/9427708
Hűtőgép, mosógép, mosogatógép, bojler, mikró, stb. Szerviz. Helyszíni javítás hétvégén is! Hűtő-fűtő klíma forgalmazás, telepítés, karbantartás! Felújított háztartási gépek adásvétele. Használt, megunt kishibás gépét reális áron megveszem. Horváth Zoltán Ajka. < 88/215-655, 06/30/979-2937
Szobafestést, mázolást, tapétázást vállalok. Piller Norbert < 06/70/431-8653
Duguláselhárítás kamerás rendszerrel, csőtörések bemérése (víz-, gáz-, padlófűtés) csatornacsövek nyomvonalkeresése.
<06/20/984-4667
Aszfaltozás, térkövezés, útépítés, gépi földmunka.
<06/20/331-3460
Toló kapuk, úszókapuk, lépcsők, kovácsoltvas jellegű kapuk, kerítések,
német nyelvtudással
• könyvelő német nyelvtudással
• szabász
íves polikarbonát tetők, egyéb lakatosmunkák.
<06/30/972-6335
Víz-fűtésszereléssel kapcsolatos munkákat vállalok, a kisebbektől a nagyobbakig, rövid határidőkkel. Kenyeres Viktor <+36/30/881-1874
Teljes körű lakásfelújítást, bontás, térkövezést vállalunk. Érd.: < +36/70/2742501
Ácsmunka, tetőjavítás, tetőfedés, bádogosmunka, cserepeslemezelés, széldeszkázás, tetőáthajtás, ereszcsatornázás, kúpkikenés egyéb javítások országosan ingyenes kiszállással. Kedvezmény 15 % 2023. augusztus 31-ig. <06/30/928-9443
Tetőfedés, ácsmunka, bádogosmunka, kúpkikenés, széldeszkázás, cserepeslemezelés, trapézlemezelés, ereszcsatornázás, tetőjavítás, cseréplécezés, tetőszigetelés anyagbeszerzéssel ingyenes kiszállással. < 06/30/749-5485, 06/20/227-6965
Villany- és vízszerelés, egyéb háztartási munkák, gázkészülékek karbantartása <+36/70/772-3171
JÁRMŰ
Kisteherautó bérbeadó. <06/30/228-3350
Készpénzért autóját, teherautóját megvásároljuk.
Házhoz megyünk. Teljes körű
• CNC marós
• szerszámkészítő
ügyintézés! < 06/70/6697777
Készpénzes autófelvásárlás korrekt áron, teljes körű ügyintézéssel, díjmentes kiszállással. <+36/20/5758581
Roncsautó felvásárlása megegyezés szerint. Totálkáros autók is érdekelnek. < +36/20/409-3098
Gitároktatást vállalok Ajkán gyermekek és felnőttek részére is. < 06/30/9427708
A dohányzás nemcsak az egészségre jelent veszélyt, hanem a munkakapcsolatokra is - derült ki egy új kutatásból. Egy év alatt így ugyanis akár egy héttel is kevesebbet tölthetnek munkával, mint azok, akik nem gyújtanak rá.
A nemdohányzók számára bosszantó lehet látni a dohányosokat, akik naponta több alkalommal eltűnnek dohányozni, egy alkalommal pedig akár 15-20 percet is távol vannak az asztaluktól, a munkájuktól – írta meg a Life.hu.
Persze annyira nem lehet zavaró, ha a munkahely engedi,
hogy a nemdohányzóknak is lehetőségük nyílik kicsit kiszabadulni a munakhelyükről, például elszaladni a postára feladni néhány csekket. Azonban ha szigorú a munkahely és nem engedélyezi a kijárást, akkor bizony bosszantó tud lenni, hogy a dohányosok több alkalommal szakítják meg a munkavégzést másoknál.
A brit Nemzeti Statisztikai Iroda adatai szerint a dohányosok több mint fele, egészen pontosan 52 százalékuk naponta több alkalommal is elhagyja a munkahelyét dohányzás miatt, amely átlagosan 20 percet vesz igénybe alkalmanként.
Ez alapvetően nem jelent hosszú időt, azonban egy évben körülbelül 39 órányi cigiszünetet is jelenthet összesen, ami a nyolcórás munkarendhez mérten egy óra híján egy teljes munkahétnek felel meg. MW
ÁLLÁS
Karosszéria javításban jártas munkatársat keresek kiemelt bérezéssel. R-Petrol Kft. < 06/30/444-8510
A Devecseri Városüzemeltetési Nonprofit Kft Devecser Használtcikk piacra hajnali munkakezdéssel alkalmi munkavállalókat felveszünk jegyszedői munkakörbe. Feltételek: gépjárművel való munkába járás. Érdeklődni 7-12ig az alábbi telefonszámon: < 06/20/285-8940, 06/88/514-635
Lakatost, hegesztőt, vagy fémiparban jártas munkaerőt keresünk, jó kereseti lehetőséggel. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. <+36/30/972-6335, Adonyi 2008 Kft.
Ajkai telephelyre, 24 órás portaszolgálat ellátására keresünk aktív, vagy nyugdíjas munkatársakat., egyéni
06-30/357-2009
ajkaszuperinfo@gmail.com
vállalkozói igazolvány előny. Érd.: < 06/70/361-1330, munkanapokon 9.00-16.00ig Browning Securite Kft
Pékségbe eladót felveszünk. Teljes munkaidős foglalkoztatásban. Aktív nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Kereskedelmi végzettség előny. Jelentkezni rövid önéletrajzban: rc.decor.allas@gmail.com e-mail címen, Róz Pékség&Cofee Shopp
Érdeklődni személyesen: Európa Pékség
Ajka, Alkotmány utca 28. Lazzinetti Kft.
Bock Hungária Kft. (Nemesvámos) folyamatosan fejlődő műanyag-fröccsöntő üzemegységébe keresünk megbízható, motivált munkaerőt:
• szerszámfelrakó
• gépbeállító lakatos
Munkavégzés helye: 8248 Nemesvámos, Huszárok útja 2.
• alapanyag feltöltő
• műszakvezetőgépbeállító
A Mi világunk az Ön lehetősége. Legyen Ön is a sikeres
Bock Hungária Kft. csapatának tagja!
Megemelt bérekkel várjuk új munkatársaink jelentkezését!
Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, várjuk jelentkezését önéletrajzának megküldésével az allas@bockhungaria.hu e-mail címre. Bővebb felvilágosítást a 06/70/520-7410-es telefonszámon tudunk nyújtani.
Ajka egyik legnagyobb magyar tulajdonban lévő stabil vállalata az Ajkai Elektronikai Zrt. munkatársakat keres a következő pozíciókba:
Elvárás: középfokú végzettség, három műszak vállalása, mérőeszközök (tolómérő, mikrométer) kezelésében való jártasság
Elvárás:
8 általános iskolai végzettség, több műszak vállalása
Feladatok: hidegalakító gépi berendezések javítása, karbantartása
Elvárás:
műszaki beállítottság, több műszak vállalása
Előny: hegesztő vizsga, targoncavezetői vizsga, gépjavításban való jártasság
Szerszámkészítő, vagy géplakatos végzettségű szerszámjavításban jártas szakembert keresünk hosszú távra, két műszakos munkavégzéssel
Feladatok: lemezalakító, egyedi és sorozatszerszámok javítása, karbantartása.Javításhoz szükséges gépek kezelése (élköszörű, lapcsiszoló).
Elvárás:
szakmunkás vagy középfokú végzettség, gépjavításban szerzett tapasztalat, pontos, precíz munkavégzés, két műszak vállalása
Feladatok:
sajtológépek kezelése, beállítása
Elvárás:
műszaki beállítottság, több műszak vállalása
Előny:
hasonló területen szerzett tapasztalat
Jelentkezni személyesen, az Ajkai Elektronikai Zrt. Ajka, Gyár u. 35. címén, illetve az allas@ajkaelektron.hu e-mail címen lehet.
Megjelenik: Ajka-Devecser és környékén minden pénteken 18 000 példányban.
Lapzárta: hétfő 16.00 óra Kiadó: Hírhozó 2000 Kft.
Ügyvezető igazgató: Kertész Zsolt
Szerkesztőség, hirdetésfelvétel: 8400 Ajka, Petőfi Sándor u. 13-15. Nyitva tartás: Hétfőtől-Szerdáig: 8-16; Péntek: 8-14
Tel/fax: 88/200-843 Mobil: +36/30/954-9086
E-mail: szuperinfoajka@gmail.com www.szuperinfo.hu
Nyomtatás: Comorn Lapmanager Kft.
Terjeszti: Westpost Kft.
Az újságban megjelenő politikai vagy társadalmi célú hirdetések nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség vagy a kiadó véleményét.
Ajkai telephelyre három műszakos munkarendbe keressük új nagykorú pályakezdő, nyugdíjas munkatársainkat könnyű fizikai munkára.
Jelentkezzen a 06/20/267-9727 telefonszámon.
Keressük új munkatársunkat!
Minőségirányítási technikusok jelentkezését várjuk ajkai partnercégünkhöz, legalább egy év autóipari, minőségügyi területen szerzett tapasztalattal, folyékony angol nyelvtudással szóban és írásban.
Várjuk mielőbbi önéletrajzát az idb.quality@gmail.com e-mail címre.
Ajka egyik legnagyobb magyar tulajdonban lévő és folyamatosan fejlődő gyártó vállalata, az AE-Plasztik ZRT. az alábbi munkakörbe
FELADATOK:
• alkatrészek gépből való eltávolítása, vizuális ellenőrzése, csomagolása
ELVÁRÁSOK:
• pontos, precíz munkavégzés
• min. általános iskolai végzettség
• 3 műszakos munkavégzés vállalása
Jelentkezni, érdeklődni az AE-Plasztik Zrt. székhelyén (8400, Ajka Gyár u. 35.) vagy a hr@ae-plasztik.hu e-mail címen lehet.
1,0 m x 1,0 m x 1,70 m, 33 cm hosszú
89.000 Ft fuvarral Tel: 06/20/242-1864
30 m2 -es garázsok, raktárak épülnek villannyal, billenőkapuval, közvilágítással, kamerával.
Ipari parkban, aszfaltos úton megközelíthető, jó buszközlekedéssel. Minden egységben lehetőség van esetleges vízhálózat kiépítésére. Érdek lődés után, áprilisban kezdődő építéssel.
24 egység! Akár vállalkozás céljára is! Nincs építményadó. A tervek és az építkezés megtekintésekor a foglaló 2.000.000 Ft, a teljes vételár átadáskor fizetendő. Hitel igénybe vehető.
Ár: 7.275.000 Ft.