


Idén 780 éves a Rába-parti település. Ennek apropóján nyílt meg az a kiállítás, amely Körmend múltjából sorakoztat fel képeket. 2. oldal
Hetven éves lett Szabadi István esperes, a körmendi református gyülekezet lelkipásztora, aki hamarosan befejezi az aktív lelkipásztori szolgálatot.
4. OLDAL
Ne feledjük azokat a hétköznapi körmendi hősöket, akik bátran álltak ki az igazságért, akik tetteikkel hozzájárultak a forradalom eszméjéhez és küzdöttek a közös célért! 5. OLDAL
Körmend város ünnepnapján kitüntetések átadására került sor a Batthyány Örökségközpont színháztermében. Dr. Paizer Ildikó, Scheiber Mihály, valamint Sabáli László és Sabáli Lászlóné kaptak elismerést. 3. oldal
Dr. Már Gyula nyugalmazott veszprémi érsek Gondolatok a keresztény hitről címmel a Battyhyány Örökségközpont Színház aulájában tartott előadást. 6. OLDAL
Iványi Béla történész-levéltáros munkássága számos ponton kapcsolódik a Batthyány család múltjához és a levéltárához. Halálának 60. évfordulójára emlékeztek. 7. OLDAL
Körmend anno - képek a múltból címmel nyílt kiállítás a Batthyány-kastély egykori kocsiszínében, a mai városi kiállítóteremben.
IV. Béla király 1244-ben adományozott városi kiváltságlevelet Körmendnek, így az idén kerek – 780 éves évfordulót – ünnepel a Rába-parti település. Ennek apropóján nyílt meg az a kiállítás, amely Körmend több mint százéves múltjából sorakoztat fel képeket. Az archív fényképek jó része Tóth László (Dodó), hajdani fotós-újságíró, szerkesztőségünk tagjának munkája.
A kiállítás anyagát Mecsériné Doktor Rozália, a Faludi Ferenc Könyvtár nyugalmazott vezetője, Jámbori Tamás gimnáziumi tanár, fotós és Móricz Péter, a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum intézményvezetője válogatták.
A kiállítást dr. Vörös Ottó tanár, a Csaba József Honismereti Egyesület elnöke ajánlotta a közönség figyelmébe, kiemelve, hogy egy település képben való dokumentálása kiemelkedő jelentőségű.
– Ezt elsőként Vizi László könyvtárvezető ismerte fel – hangzott el,
majd a „dokumentálók” – a helyi fotósok, valamint a gyűjtőhelyek, feldolgozók – munkáját illette dicsérő szavakkal dr. Vörös Ottó. – A kiállítás széles közönséghez szól, mindenki megtalálhatja a saját emlékeit és talán éppen ezért is jött létre - fűzte hozzá a szónok.
A rendhagyó tárlat Körmend 780 éves történelméből – a 20. század elejétől az 1970-es évekig – mutat be képeket épületekről, utcákról, amelyek egy része már a feledés homályába merült. A kiállítás időutazás is, egyúttal rávilágít arra, hogy egy város múltját, jelenét, jövőjét mennyire meghatározza a környezet, az épített örökség és a benne élő emberek.
A kiállításon szereplő dokumentumok a Dr. Batthyány-Strattman László Múzeum és a Faludi Ferenc Könyvtár állományából származnak. A Körmend anno című tárlat november 30-ig látogatható. n RV
A Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban mutatták be Pintér György legújabb, A „Várkerti” - avagy egy szükségből született iskoláról című könyvét, amely az Olcsai-Kiss Zoltán Iskola elődei, az Állami Általános Leányiskola és a Várkerti Általános Iskola történetét mutatja be.
Pintér György kötete hiánypótló és rendkívül érdekes, ha belekezd az olvasó nem tudja letenni és egyhuzamban elolvassa. Egyfelől azért, mert sok minden ismerős, másfelől meg azért, mert rengeteg új – vagy talán inkább elfeledett – információt vonultat fel a kiadvány.
A Szülőföld Kiadó gondozásában megjelent színes kötet bemutatója Ady Endre Üzenet egykori iskolámba című versével indult, amelyet –Wágner Dávid gitárjátéka után –Vadász Emma Villő, gimnáziumi tanuló szavalt el az egybegyűlteknek. Fazekasné Mittli Piroska , az Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola igazgatója örömmel tett eleget annak a felkérésnek, hogy méltassa a várkertis kötetet. Mint mondta, a szerzővel, Pintér Györggyel régi ismerősök, 1988 és 2002 között egy tantestületben dolgoztak.
– Gyuri nagyon agilis, ugyanakkor rendkívül precíz, nagy szaktudású és széles látókörű. Egy cseppet sem lepődtem meg, amikor az elmúlt években sorra jelentek meg könyvei. Ezer szállal kötődik a Várkerti iskolához, ott tanult, ott volt diák, szülei meghatározó tagjai voltak az intézmény tantestületének, csakúgy mint később testvére is – hangzott el a könyvbemutatón. Fazekasné Mittli Piroska személyes emlékeit is idézte: 2002-től nevelője, 2004-től igazgatóhelyettese, 2013-tól igazgatója a Várkerti jogutód intézményének. Ő a tízedik, nőként a harmadik vezető az iskola történetében.
A könyv – amely fotókkal és korabeli cikkekkel gazdagon illusztrált – elsőként az előzményeket vázolja fel, felvillantja a körmendi közoktatás történetét a háború végétől egészen 1948-ig. Aztán a Várkerti iskola
kerül fókuszba, a szerző részletesen bemutatja, hogy a jelenlegi Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola előélete mennyire változatos volt egészen addig, míg el nem foglalta végleges helyét – negyven évvel ezelőtt – a Hősök tere mellett. Legendás igazgatókról, tanárokról, tanítókról és iskolai eseményekről, ünnepségekről is szó esik a könyv-
ben, amely Farkas János, a Kölcsey Utcai Általános Iskola korábbi igazgatója, matematika-fizika szakos tanár, dr. Szinetár Csaba biológus-tanár, hajdani várkertis diák, Kiss Albert építészmérnök, Tóthné Szabó Katalin tanár és dr. Szabó Barna polgármester személyes emlékeivel, valamint archív fotókkal zárul. n RV
Körmend város ünnepnapján – október 28-án – kitüntetések átadására került sor a Batthyány Örökségközpont színháztermében. Dr. Paizer Ildikó, Scheiber Mihály, valamint Sabáli László és Sabáli Lászlóné kaptak elismerést.
Október 28-a kettős ünnep Körmend életében: 1244-ben ezen a napon adományozott kiváltságlevelet a városnak IV. Béla király és 1870ben ezen a napon született dr. Batthyány-Strattmann László hercegorvos is, akit II. János Pál pápa 2003-ben avatott boldoggá Rómában. A rendszerváltozás óta ez a nap hivatalosan is Körmend város ünnepnapja, amikor a képviselő-testület elismeréseket adományoz mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárulnak a település hírnevének öregbítéséhez és kiemelkedő tevékenységükkel erősítik a lokálpatriotizmust. Ebben az évben négyen kaptak elismerést, a díjakat dr. Szabó Barna polgármester adta át. Dr. Paizer Ildikó kiemelkedő egészségügyi és szociális munkásságáért a Körmend Város Érdekében Kifejtett Tevékenységért-díjat vehette át az ünnepségen. A doktornő 1979-ben Körmenden érettségizett, majd a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát 1985-ben. Az egyetemi évek után a körmendi kórházban helyezkedett el, 25 évig az aktív belgyógyászati osztályon dolgozott főorvosként. Belgyógyász, üzemorvostan és háziorvosi szakvizsgát tett, valamint diabetológia licenc vizsgát is szerzett. Podiater diplomáját 2019ben vehette kézhez, így professzionális egészségügyi szakemberként, speciális orvosi végzettségével a láb elváltozások diagnosztizálásával és kezelésével, valamint a megfelelő prevencióval foglalkozik. A főorvosnő munkájára a magas színvonalú szakmai képzettség, a betegek iránt tanúsított kiemelkedő felelősségérzet jellemző. Rendszeresen tart előadásokat, sokat tett, tesz a körmendiek egészségmegőrzéséért.
Scheiber Mihály Boldog Batthyány-Strattmann László-díjban részesült. Méltatásában elhangzott, hogy Körmenden született, az általános iskolát is itt végezte, majd Székesfe -
hérváron érettségizett. A Miskolci Egyetemen 1974-ben szerzett gépészmérnöki diplomát. Feleségével együtt Székesfehérváron kezdett dolgozni, de folyamatosan kereste a lehetőséget, hogy visszatérhessen szülővárosába. Ez 1981-ben sikerült, idővel egy kereskedelmi és műszaki magánvállalkozást is indított Körmenden. Scheiber Mihály hatodik generációs körmendiként azonnal kereste a kapcsolatot a városban működő egyesületekkel, alapítványokkal, hogy bekapcsolódjon a településért tevékenykedők körébe. A Városi Vegyeskarnak 29 évig volt elnöke, de tagként ma is énekel.
A katolikus egyház képviselő-testületében elsősorban gazdasági ügyekkel foglalkozott, de tagja volt az első önkormányzati testületnek is. Megalakulásától a mai napig vezeti a Dr. Batthyány-Strattmann László Kórházért Alapítványt, amely fennállása óta – mai értéken – 200 millió forinttal segítette a körmendi és környékbeli betegek magasabb színvonalú szakellátását. Tagja a Körmendi Lions Klubnak, és a szervezet által működtetett alapítványnak is, amely széles körben végez karitatív, segítő tevékenységet.
A Pro Urbe-díjat ebben az évben Sabáli Lászlóné és Sabáli László vehették át. Sabáli Lászlóné Szombathelyen született, felsőfokú tanulmányait Pécsett végezte, magyar-ének szakos tanár, zeneiskolai szolfézstanár lett. 1961-ben a szombathelyi Madrigálkórus alapító tagjai között szerepelt, a mai napig az egyesület aktív tagja. 1970-2007 között a Körmendi Zeneiskola szolfézstanára volt, 1973-tól a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium énektanáraként és karvezetőjeként tevékenykedett. 1982-től a Körmendi Városi Vegyeskar karnagya. Sabáli Lászlóné meghatározó szerepet tölt be ma is Körmend kulturális életében. 2007-ben ugyan nyugdíjba vonult, de továbbra is folytatja karnagyi munkáját a vegyeskar élén.
Sabáli László Pécsett született, valamennyi iskoláját szülővárosában végezte. 1970-ben zongora, szolfézs és általános iskolai ének tanári diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Iskola pécsi tagozatán. Ugyanebben az évben került Körmendre, a zeneiskola zongoratanára, majd 1974-től – 34 éven át – az intézmény igazgatójaként dolgozott.
Sabáli László Vas vármegye és Körmend kulturális életének kiemelkedő alakja, a Szombathelyi Madrigálkórus és a Körmendi Városi Vegyeskar tagja és zongorakísérője. Koncertzongoristaként a hazai pódiumokon kívül szlovén, olasz, oszt-
KÖRMENDI HÍRADÓ • Körmend város önkormányzatának ingyenes lapja
rák, német, svájci és finn hangversenytermekben is fellépett. Az ünnepi gálaműsorban fellépett a Sabáli házaspár két leányunokája, Sejla és Anna Vörös Attila, a Körmendi Kastélyszínház Társulat tagja Kanizsa József Körmendi Himnusz című versét szavalta el, a Városi Vegyeskar tagjai pedig dallal köszöntötték a kitüntetetteket. Rajtuk kívül a Körmendi Alapfokú Zene- és Táncművészeti Iskola művésztanárai szereztek felejthetetlen perceket az ünneplő közönségnek. A gála a Batthyány Örökségközpont aulájában pezsgős koccintással ért véget. n RV
Felelős kiadó: Dr. Kovács Juliánna ügyvezető igazgató Kiadó: Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Szerkesztőség címe: 9900 Körmend, Szabadság tér 7., e-mail: tamas.tremmer@maraton.hu, Nyomdai munkák: Mediaworks Hungary Zrt.
A lap alapítója: Körmend város Önkormányzata • Megjelenik 5000 példányban, évi 18 alkalommal. • Terjeszti a MédiaLOG-DMHM
A Szerkesztőség fenntartja magának a jogot az olvasói levelek tartalmának szerkesztésére és közlésére. A Szuperinfó Magyarország Média Kiadói Kft. politikai hirdetéseket nem fogad be.
Frim Jakab és Frim Antal körmendi szülőházának falára helyezett el emléktáblát az önkormányzat, valamint a Csaba József Honismereti Egyesület.
A mai Rákóczi Ferenc és Deák Ferenc utca sarkán áll az az épület, ahol a magyarországi gyógypedagógia két megalapítója, Frim Jakab, valamint Frim Antal született. Előbbi 1852, míg utóbbi 1855 májusában jött világra a Rába-parti településen. Emlékükre helyezett el márványtáblát az önkormányzat nevében dr. Szabó Barna polgármester, míg az „ötletgazda” Csaba József Honismereti Egyesület képviseletében dr. Vörös Ottó elnök. Amennyiben egészen pontosak akarunk lenni: pótolták a régi táblát, ami a társasház külső felújítása során eltűnt.
és dr. Vörös Ottó elnök
– Meggyőződésem, hogy az ilyen kezdeményezések tudják felhívni a mostani, és a jövő generációinak számára a figyelmet: állj meg itt egy pillanatra, és gondolkozz el, milyen értékek is rejlenek Körmenden, amit nem is sejtettél –mondta dr. Szabó Barna, aki ezt követően röviden felidézte a Frimtestvérek életútját, munkásságát.
– Körmendiként tehát legyünk büszkék arra, hogy a magyarorszá-
gi gyógypedagógia megalapítói városunkban látták meg a napvilágot – zárta szavait a Rába-parti település polgármestere.
A táblaavatást követte a Várostörténeti Akadémia legújabb előadása, ahol szintén ezt a témát járták körbe. A polgármesteri hivatal nagytermében A gyógypedagógia kialakulása Magyarországon címmel tartott érdekfeszítő prezentációját dr. Molnár Béla egyetemi docens. n MW
Hetven éves lett Szabadi István esperes, a körmendi református gyülekezet lelkipásztora, aki hamarosan befejezi az aktív lelkipásztori szolgálatot - ez is elhangzott az Őrségi Református Egyházmegye központi reformáció ünnepségén, amelynek ebben ez évben Körmend adott otthont.
Az Őrségi Református Egyházmegye az ország huszonhét egyházmegyéje közül területileg a legnagyobb, de lélekszámában a legkisebb. Ide tartozik a teljes Vas vármegye és Zala vármegye kétharmada. A területen 17 lelkipásztor szolgál, közülük az egyik Szabadi István, aki 37 esztendeje vezeti, erősíti a körmendi gyülekezetet, emellett 2021 ősze óta esperesként is szolgál az őrségi egyházmegyében.
A Reformáció Emléknapjához kapcsolódó ünnepségen házigazdaként Szabadi István hirdetett igét a körmendi református templomban, majd úrvacsoraosztásra került sor. Az istentisztelet záró részében elhangzott, hogy Szabadi István október 28-án betölti a 70. életévét, ami a református egyház törvényei sze -
rint azt jelenti: befejezi az aktív lelkipásztori szolgálatot.
– Mielőtt a körmendi hívek kétségbe esnének, jelzem, hogy a nagytiszteletű esperes 2025. június 30-ig helyettesítő lelkészként még marad. Ebben az átmeneti időszakban kell megtalálni a méltó utódját – mondta az ünnepségen Szentgyörgyi László egyházmegyei lelkészi főjegyző.
Dr. Juhász Sándor főgondnok személyes hangvételű beszéddel búcsúztatta Szabadi Istvánt, aki három éve, esperessé választásakor így fogalmazott:
– A jó hír megerősíti a csontokat, olvassuk a Szentírásban. Ha jó hírek jönnek a gyülekezetekből, örömmel tölt el. Felüdít, feltölt az Isten előtti csend, ami mindannyiunk életében elengedhetetlenül fontos. Felüdít
a léleksimogató zene, a természetjárás, a lelki testvérekkel való beszélgetés, de legfőképpen drága családom közelsége
Az esperes-lelkipásztor elérzékenyülve fogadta a méltató szavakat, egyúttal köszönetet mondott családjának, különösképpen feleségének, Szabadiné Varga Annának, aki sokat segített esperesi és lelkipásztori munkájában. – Életben maradni, hitben maradni, helyben maradni! –zárta szavait.
Az ünnepi alkalmon – amelynek jelmondata Soli deo gloria, vagyis Egyedül Istené a dicsőség – köszöntötték az egyházmegyei gondnokokat, valamint a körmendi református asszonykör tagjait, akik minden egyes alkalommal segítik a gyülekezet programjait. A reformáció ünnepét megtisztelte jelenlétével és köszöntőt is mondott dr. Szabó Barna polgármester, valamint Czafit Csaba alpolgármester. n RV
Az alakuló ülést követően munkához látott az új körmendi képviselő-testület. Az önkormányzat tagjai az októberi ülésükön 16 napirendi pontot tárgyaltak meg.
Polgármesteri beszámolóval kezdődött az ülés, ebben dr. Szabó Barna (Fidesz-KDNP) tájékoztatta a testületet, hogy a két közgyűlés között eltelt időszakban milyen lépéseket tett a város érdekében. Ugyanezt tette meg a két alpolgármester, Faragó Gábor (Fidesz-KDNP), valamit Czafit Csaba (Változást a Városért Egyesület) is. A negyedik napirendi pontban a közétkeztetés kapcsán a közbeszerzési eljárás indítását tárgyalták. Arról döntöttek a képviselők, hogy Körmend városában 2+2 évre fognak közétkeztetés-ellátásra pályáztatni. Az a cél, hogy javuljon a helyi menza kínálata, a gyermekek szívesen fogyasszák el az ételt, ezért kevesebb ételhulladék keletkezzen. A polgármester jelezte, nagy örömére szolgál, hogy a kiírás legnagyobb újítása az, hogy Körmenden is bevezetésre kerül a svédasztalos ebédétkezés az iskolákban. A gyerekek minden nap több főétel közül maguk választhatnak. Ez a kezdeményezés már mér -
hetően jó tapasztalatokkal bír az országban. A képviselő-testület egyhangúlag elfogadta az előterjesztést.
Az ülésen a város pénzügyi átvilágítását is megtárgyalták a képviselők.
Ugyancsak egyhangúlag fogadták el azt, hogy az Aktív Rába Szövetség által kiírt pályázatra támogatást nyújtsanak be. Ezzel a Rába-parti csónakkikötő épületébe naperőmű rendszert telepítenének, így a száraz szállás hűtését/fűtését klímaberendezésekkel oldanák meg.
A kastélyunk déli kapuját díszítő Herkules-szobrok felújítását a magas önerő miatt egyhangúlag nem támogatta a testület.
Zárt ülés keretében a Körmend Múltja, Jelene és Jövője Alapítvány kuratóriumi tagjait és felügyelőbizottsági tagját is megválasztották.
Mivel Zsebe Ferenc (VVE) az alakuló ülés időpontjában nem tartózkodott itthon, ő most tette le a képviselői esküt. n TT
A forradalom eszméit tovább kell éltetnünk. A nemzet, a mi kis közösségünk képes arra, hogy elődeink örökségén bátran szembenézzünk minden kihívással! Együtt, egymásért! Minderről dr. Szabó Barna beszélt a forradalom kapcsán.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékezete élénken él a magyar társadalomban. Október 23-án kezdődött a nép harca a szovjet elnyomás ellen, amely világszerte felkeltette a figyelmet a magyarok vágyára: a szabadságra. – Ez egy olyan nap, amikor kifejezhetjük összetartozásunk, együtt gondolkodásunkat, hiszen az 1956os forradalom évfordulója nem csupán a múlt megidézése, hanem a szabadság és az emberi méltóság iránti vágy örök érvényű jelképe. Az 1956-os forradalom nem csak időszakos lázadás volt, hanem a magyar nemzet hosszú évek óta tartó elnyomás elleni kitörése – mondta ünnepi köszöntőjében dr. Szabó Barna polgármester. Hozzátette: – 1956-ban a magyar nép egy emberként állt fel az elnyomó rendszer ellen, hogy visszaszerezze sza-
badságát és függetlenségét. Azok az emberek, akik kiálltak a szabadságért, nem csupán a politikai elnyomás ellen lázadtak, hanem az emberi méltóságért, az igazságért és a jövőért is harcoltak. A forradalom résztvevői nem csupán a pillanatnyi helyzet ellen küzdöttek, hanem mélyebb és időtálló értékekért és a következő nemzedék boldogságáért. Az 1956-os forradalom egyik legfontosabb üzenete, ami nekünk, a forradalmárokat követő generációknak örökre megőrizendő érték: a nemzet egysége. A forradalmi események gyorsan elértek a helyi közösséghez és Körmend lakói is csatlakoztak a tüntetésekhez. Városunkban is élt a szabadság utáni erős vágy. Az 1956-os események hatására a lakók megmozdultak, békésen, de határozottan kifejezték elégedetlenségüket
az elnyomó rendszerrel szemben. Kiálltak azokért az eszmékért, amelyekért a fővárosban harcoltak: a szabadságért, a függetlenségért, a nemzeti önrendelkezésért. Körmenden ugyan nem voltak jelentős fegyveres összecsapások, a politikai ellenállás és a helyi közösségi összefogás mégis fontos része volt a forradalomnak.
– Ne feledjük azokat a hétköznapi körmendi hősöket, akik bátran álltak ki az igazságért, és akik tetteikkel hozzájárultak a forradalom esz -
méjéhez és együtt küzdöttek a közös célért!
Körmend lakói akkor és ma is példát mutattak összetartásból és szolidaritásból. Az 1956-os forradalom tanítása nem csupán a múltba mutat, hanem útmutatóként szolgál a jelen kihívásaihoz is. Ahogyan akkor, közösen álltunk ki a szabadságért, úgy ma is közösen nézhetünk szembe bármilyen nehézséggel. Az ünnepségen a Rázsó Technikum diákjai adtak műsort.
Dr. Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek Gondolatok a keresztény hitről címmel tartott előadást október 29-én Körmenden a Battyhyány Örökségközpont Színház aulájában a KÉSZ Körmendi Csoport szervezésében, szép számú hallgatóság előtt.
„Hit nélkül nem lehet senki sem kedves, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azt, aki őt keresi” (Zsid 11,6). Az úr Jézus szavainak a célja a hit ébresztése és jutalmazása. Ezért gyógyítja meg a kafarnaumi pogány százados szolgáját, mert „ekkora hittel még Izraelben sem találkoztam” (Lk 7,9). A kánaáni pogány asszony leányát ezekkel a szavakkal gyógyítja meg: „Asszony, nagy a te hited. Legyen hát akaratod szerint!” (Mt 15,28). A ruháját megérintő, vérfolyásos asszonynak pedig ezt mondja: „Leányom, hited meggyógyított. Menj békével, és maradj egészséges!” (Mk 5,34) Ezzel kezdte előadását dr. Márfi Gyula. A nyugalmazott veszprémi érsek jelezte, a Római Birodalomban Kr.u. 313-ig, a milánói edictum kiadásáig üldözték a keresztényeket; vadállatok elé dobták, keresztre feszítették illetve elégették őket. A XVIII. sz. második felében elterjedt „felvilágosodás” egyúttal a szellemi elsötétedés korszaka is volt: az evangéliumokat hazugságok és tévedések gyűjteményének minősítve. (Ezen nem lépett túl az úgynevezett mítoszelmélet és a formatörténeti elmélet sem.)
Az 1789-es nagy francia forradalomban véres keresztény üldözés történt. Az 1950-es évektől KeletEurópában a proletár diktatúra és az azt követő kommunizmus már nemcsak a keresztény hitet, hanem Isten létezését is tagadta, mondta. Jelenleg 73 országban 360 millió keresztény szenved üldözést, átlagosan naponta 16 keresztényt ölnek meg. Az erőszakos cselekményeknek közel háromnegyedét a világ lakosságának egyharmadát sem kitevő keresztények ellen követik el. De vértelen, ideológiai alapú üldözés folyik az EU-ban is. Akik az EU-t lelkileg megalapozták a XX. század közepén, ők még mélyen hívő keresztények voltak. A 2004-ben elfogadott alkotmányban azonban már szó sem eshetett Európa keresztény gyökereiről (annál inkább a görög-római hagyományok és a felvilágosodás jelentőségéről). Mostanság Lengyelországban is megkezdték a közintézményekből e keresztény emlékek
eltűntetését, folytatta gondolatmenetét a nyugalmazott érsek.
Ma már hazánkban is jelenik meg olyan, szerzetes pappal készült interjú, amely szerint fölösleges a gyászolókat „vallásos szósszal leöntött kenetteljes válaszokkal” vigasztalni; elég, ha azt mondjuk: „együtt érzek veled, osztozom fájdalmaidban és kétségeidben is…”
Szerinte megállapítható, hogy a szeretet elszakadt a hittől, és ezért elszakadt a tízparancsolattól is.
A „szeretet nevében” abortálunk magzatokat, megáldjuk az egyneműek „házasságát”, az élettársak kapcsolatát, megszabadítjuk szenvedéseiktől a gyógyíthatatlan betegeket eutanáziával, és a többi.
Ezt követően az előadó hitünk alapvető igazságaival foglalkozott:
1. Hiszek a mindenható atyában. 2. Hiszek Isten egyszülött fiában, aki harmadnapon feltámadt a halálból. 3. Hiszek a szentlélekben, urunkban és éltetőnkben.
Az anyagvilágban lévő rendből és a teremtett világ szépségéből a gondolkodó és szépérzékkel rendelkező ember képes felismerni a rendezőt, a törvényhozót, a művészt. A modern fizika megállapította, hogy az
anyagvilág nem tölti ki folyamatosan sem a teret, sem az időt. Még a legkeményebb gránittömb is tele van üregekkel. Az anyagi részecske pedig a másodperc tört része alatt is többször megsemmisül és létrejön, valamiképpen lebeg a lét és nemlét határán. Az, hogy mi az anyagot folyamatosan létezőnek érzékeljük, a megsemmisülések és létrejövések gyors egymásutániságának köszönhető….
A mi hitünk nem vakhit, hanem vannak racionális alapjai. A kereszthalált halt Jézusról zsidó és pogány források is tanúskodnak (Talmudok, Josephus Flavius, Tacitus). Jézus a hatalmas Római Birodalom egyik eldugott gyarmatának, Palesztinának azon részén élt, Galileában, amelyre a júdeai zsidók is gyanús szemmel néztek. Tanítása pedig tele volt a kortársai által elfogadhatatlannak tűnő állításokkal: Jézus Istenné tette magát” (Jn10,33), „Én és az atya egy vagyunk” „Aki engem látott, az atyát is látta.” „Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok” (Vö. Jn10,30; 14,9; 8,58). De Jézus akkor is Istenné teszi magát, amikor bűnöket bocsát meg, például egy bénának vagy egy rosszhírű asszonynak (vö. (Lk 5,30-7,48).
Ugyancsak Istennel való egyenlőségét fejezi ki, amikor tanítását egy szintre helyezi Isten tanításával. (vö. Mt 5,21-48). Alaposan megbotránkoztak a hallgatói akkor is, amikor testét az örök élet kenyerének nevezte: „Aki eszi az én testemet, és issza
az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom az utolsó napon.” (Jn 6,54-55) De Jézus erkölcsi tanítása is elfogadhatatlannak látszott: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét mindennap, és úgy kövessen” (Lk 9,24). „Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért” (Mt 5,44). „Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa” (Lk 6,20)
Az általa végrehajtott csodák (a víz borrá változtatása, a kenyérszaporítás, betegek gyógyítása, halottak föltámasztása) hatására tömegek tolongtak Jézus körül, de amikor a csodáit beszüntette (például: nem szaporított több kenyeret), a tömegek kihátráltak, az Olajfák hegyén még tanítványai is magára hagyták (vö. Mk 14,50)
És a tanítványok ennek ellenére égis elindultak hirdetni az evangéliumot. Igehirdetésük centrumában –Jézus szenvedése és kereszthalála mellett – elsősorban a feltámadásról szóló tanúságtételek álltak (vö.ApCsel 10,39-43; 1 Kor 15,3-9;1Jn 1,1). Ha Jézus nem támad fel a halálból és nem győzi meg tanítványait, a kereszténység nem születhetett volna meg.
A hit birtoklásához mégis elengedhetetlen a szentlélek Isten „megvilágosító és megerősítő kegyelme”. „De azt sem mondhatja senki: Jézus az úr, csak a szentlélek által” (1Kor 12,3), zárta gondolatmenetét dr. Márfi Gyula. n SZIGETI LAJOSNÉ
Via et Veritas et Vita, Út, igazság, élet címmel nyílt kiállítás a Batthyány-kastély felújított kápolnájában. A tárlat liturgikus és népi emlékeket mutat be élet és halál témájában.
A kiállítás megnyitójára teljesen megtelt a kastély kápolnája. Elsőként a Városi Vegyeskar adta elő a Batthyány Ödön által komponált Ave Maria című művet. Móricz Péter történész, múzeumvezető bevezetője, köszöntője után Kiss László esperes-plébános szólt az egybegyűltekhez. Elfogadta a meghívást dr. Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke is, aki a kiállítás egyediségét és fontosságát hangsúlyozta.
Bebes Árpád, néprajzkutató, a kiállítás kurátora a tárlat felépítéséről, tárgyi gazdagságáról beszélt. Mint mondta, több kiállított tárgy a helyi múzeum tulajdona, de a körmendi Szent Erzsébet Plébániától, valamint Peresznyéről, a Magyarországi Horvátok Keresztény Gyűjteményéből is kölcsönöztek tárgyi emlékeket.
A tárlat egy éven át – 2025. október 31-ig – látogatható, a múzeum nyitvatartási idejében. n R.V.
A szeretet jegyében adott Szekeres Adrien rendkívül nívós koncertet Körmenden, ahol férje, Kiss Gábor szolgáltatta a zenei aláfestést, a vokalista pedig kisebbik lánya, Kiss Emília volt.
Zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők a körmendi evangélikus templomot. Aki elment a koncertre, az nem is bánta meg, ugyanis az Artisjus-díjas énekesnő, Szekeres Adrien azt a nívót hozta, amit a szervező Művészetek Randevúja ígért: igényes lírai dallamokat hallhattunk roppant színvonalas előa -
dásban. Az egyes dalokhoz fűzött kis „széljegyzetek” pedig betekintést engedtek mindenkinek az alkotás csodás, egyedülálló világába.
A koncerten elhangzott számok amúgy egyenként is megérhetnének egy „misét”: a Hallelujah és az Ave Maria tényleg csodálatosan szólt az alkalomhoz illő környezet-
ben, de a nézők a Híd a folyón, a Kikötők és az Olyan, mint te után is vörösre tapsolták a tenyerüket. Szekeres Adrien férje, a zeneszerző Kiss Gábor pedig bebizonyította, hogy egy „szál” zongorával is lehet olyan zenei aláfestést szolgáltatni, ami önmagában is élményt jelentene. A vokalista Kiss Emília aranyosan tette a dolgát, édesanyja minden rezdülésére figyelt. Összességében lélekemelő vasárnap délutáni programnak bizonyult Szekeres Adrien körmendi koncertje, ami stílszerű felvezetése volt a közelgő adventi időszaknak. n VAOL.HU
Iványi Béla történész-levéltáros kiterjedt munkássága számos ponton kapcsolódik Vas megyei települések – kiemelten Vasvár és Körmend – helytörténetéhez, a Batthyány család múltjához és levéltárához, valamint a domonkos rend történetéhez.
Iványi Béla halálának 60. évfordulója alkalmából a vasvári és a körmendi múzeum együttműködve az OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoportjával, a Vasvár Népfőiskola támogatásával megemlékezést szervezett. A körmendi előadásokra október 29-én, Körmend város ünnepnapjához kapcsolódóan került sor a polgármesteri hivatalban.
Orsós Júlia és Körmendy Kinga, az OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport tagjai, Rácz György, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főigazgatóhelyettese és Móricz Péter, a körmendi múzeum vezetője tartottak előadásokat. A résztvevők hallhattak Iványi Béla és a politika kapcsolatáról, a levéltáros Akadémiai Könyvtárban őrzött hagyatékáról, Iványi azon tervéről, hogy egy nyugat-magyarországi főúri levéltárat kellene létrehozni Keszthelyen a Festeticsés a Batthyány családi levéltárak anyagából, valamint Iványi körmendi éveiről.
magyar alkotmány- és jogtörténetet tanított a debreceni, majd a szegedi egyetemen. Levéltári kutatásain keresztül főként jogtörténettel és művelődéstörténettel foglalkozott. Nyugalmazását követően 1938-ban elvállalta a körmendi Batthyány levéltár gondozását. Tevékenységében az volt a teljesen újszerű, hogy az addigi levéltárosokkal szemben ő nemcsak az iratok megőrzését, hanem publikálásukat is fontosnak tartotta. Körmendi Füzetek címen egy évente két füzetből álló forrásközlő sorozatot bocsátott útjára. Ennek 4. köteteként jelent meg 1943-ban a Képek Körmend múltjából című kiadvány, mely az első összefoglaló mű városunk történetéről.
A Nagykanizsán született Iványi Béla az első világháborút követően
1945 tavaszán és nyarán a kastélyban őrzött Batthyány levéltár a
szovjet katonák pusztításai miatt végveszélybe került. Kőszegi János iskolaigazgatónak, Kevey István főszolgabírónak és Peszeszér József főkertésznek azonban sikerült megmenteni a levéltár anyagának kastélyudvarra kiszórt nagy részét. Ekkor kapott nagy jelentőséget, hogy a három körmendi megmentővel Iványi jó kapcsolatot alakított ki körmendi kutatásai folyamán, sikerült megismertetnie velük a levéltár óriási jelentőségét, így a levéltár megmentésében közvetve Iványi Béla is fontos szerepet játszott. A megmentett dokumentumok aztán Keszthelyre kerültek, ahol Iványi újra rendezte az anyagot, s amely onnan 1953-ban az Országos Levéltárba került, ahol jelenleg is a magyar történelem kiemelkedő forrásaként szolgál. n MP
Körmend Város Önkormányzata a Kulturális és Innovációs Minisztériummal együttműködve, a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2025. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2024/2025. tanév második és a 2025/2026. tanév első félévére vonatkozóan.
1. A pályázat célja
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer (a továbbiakban: Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer) célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatása.
2. A pályázók köre
Az ösztöndíjpályázatra azok a települési önkormányzat területén lakóhelylyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 1. mellékletében szereplő felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali munkarend) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat.
Az ösztöndíjra pályázhatnak a 2024 szeptemberében felsőoktatási tanulmányaik utolsó évét megkezdő hallgatók is. Amennyiben az ösztöndíjas hallgatói jogviszonya 2025 őszén már nem áll fenn, úgy a 2025/2026. tanév első félévére eső ösztöndíj már nem kerül folyósításra.
Az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be azok a hallgatók is, akiknek a hallgatói jogviszonya a felsőoktatási intézményben a pályázás időpontjában szünetel. Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a 2024/2025. tanév második félévére a beiratkozott hallgató aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezzen.
Amennyiben a pályázó a támogatást ismételten igénybe kívánja venni – a vonatkozó jogszabályok biztosította keretek között –, úgy az ösztöndíj-pályázatot a következő évi pályázati fordulókban újra be kell nyújtania.
A pályázat kötelező mellékletei:
a) A felsőoktatási intézmény által kibocsátott eredeti hallgatói jogviszony-igazolás vagy annak hiteles másolata a 2024/2025. tanév első félévéről.
b) Igazolás a pályázó és a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelméről.
c) A szociális rászorultság igazolására az alábbi okiratok:
A pályázati űrlap csak a fent meghatározott kötelező mellékletekkel együtt érvényes, valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül.
1. A pályázat célja
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer (a továbbiakban: Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer) célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatása.
2. Pályázók köre
Az ösztöndíjpályázatra azok a települési önkormányzat területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akik:
a) a 2024/2025. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások; vagy
b) felsőfokú végzettséggel nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek;
és a 2025/2026. tanévtől kezdődően a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 1. mellékletében szereplő felsőoktatási intézmény keretében teljes idejű (nappali munkarend) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni.
A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik a 2025. évi felsőoktatási felvételi eljárásban először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe és tanulmányaikat a 2025/2026. tanévben ténylegesen megkezdik.
A pályázat kötelező mellékletei:
a) Igazolás a pályázó és a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelméről.
b) A szociális rászorultság igazolására az alábbi okiratok:
A pályázati űrlap csak a fent meghatározott kötelező mellékletekkel együtt érvényes, valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül.
A pályázat benyújtásának módja és határideje (mindkét esetben)
A pályázatbeadáshoz a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (a továbbiakban: EPER-Bursa rendszer) egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése: https://bursa.emet.hu/ paly/palybelep.aspx
Azok a pályázók, akik a korábbi pályázati években regisztráltak a rendszerben, már nem regisztrálhatnak újra, ők a meglévő felhasználónév és jelszó birtokában léphetnek be az EPER-Bursa rendszerbe. Amennyiben jelszavukat elfelejtették, az Elfelejtett jelszó funkcióval kérhetnek új jelszót. A pályázói regisztrációt követően lehetséges a pályázati adatok rögzítése a csatlakozott önkormányzatok pályázói részére. A személyes és pályázati adatok ellenőrzését, rögzítését követően a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva a települési önkormányzathoz kell benyújtaniuk a pályázóknak. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes. A pályázati kiírásban meghatározott valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül. A benyújtott pályázatok befogadását az önkormányzat köteles az EPER-Bursa rendszerben igazolni. A be nem fogadott pályázatok a bírálatban nem vesznek részt.
A pályázat rögzítésének és az önkormányzathoz történő benyújtásának határideje: 2024. december 4.
A pályázatot az EPER-Bursa rendszerben kitöltve, véglegesítve, onnan kinyomtatva, aláírva kizárólag a lakóhely szerint illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatalához kell benyújtani.
Egyik típusú pályázat esetében sem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki:
- honvéd tisztjelölt, rendvédelmi oktatási intézmény tisztjelöltje, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományú hallgatója, a rendészeti képzésben részt vevő ösztöndíjas hallgató;
- doktori (PhD) képzésben vesz részt;
- kizárólag külföldi intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban és/vagy vendéghallgatói képzésben vesz részt;
- akiről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a pályázat benyújtásakor a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló, valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett;
- aki a pályázat benyújtását megelőző három naptári éven belül az államháztartás alrendszereiből juttatott valamely támogatással összefüggésben a támogatási szerződésben/támogatói okiratban/ ösztöndíjszerződésben foglaltakat önhibájából nem vagy csak részben teljesítette.
A gyász egy természetes reakció a veszteségekre, ami mindig teljesen egyedi folyamatként jelenik meg az ember életében. Félreértésekről, tévhitekről, modern szakmai megközelítésről és a gyászolók támogatásának lehetőségeiről hallhattak többet a résztvevők az október közepén megtartott Gyász és megbékélés című előadáson a könyvtárban.
Vajdáné Jakab Judit és Balogh Dénes, a Napfogyatkozás Egyesület országos gyászkísérő hálózatának szakemberei ezúttal Körmenden tartották meg ismeretterjesztő célú előadásukat. A szervezet bemutatását követően a gyász szakmai meghatározásai, a gyászreakciók jellegzetességeit mutaták be. Az előadók kiemelték, a gyász egyedi folyamat, amelyben a szélsőségek is természetesek lehetnek.
Szó esett a leginkább elterjedt megközelítésről, a gyász szakaszokra való felosztásáról is, melyhez
sok félreértés kapcsolódik. Ezzel kapcsolatban elhangzott, fontos az, hogy ne akarjunk megfelelni egy merev elméletnek. A személyes tapasztalat és az újabb kutatások is arról beszélnek, hogy a gyász nem egy kiszámítható, egyenes folyamat jól meghatározható állomásokkal, hanem inkább egy gubancos és viharos időszak, ahol az érzelmi mélységek és magasságok is elfogadhatóak. Több olyan elméletet is bemutattak, melyek ezt sokkal inkább figyelembe veszik, és melyekhez köny-
Mindenszentek ünnepén, november elsején az összes szentről megemlékeztünk.
A Mindenszentek a megdicsőült egyház ünnepe, azoké, akik győzelemmel harcolták meg a földi küzdelmet, és már Isten szeretetében, országában vannak, bennünket pedig a példájukkal lelkesítenek. Halottak napján, november másodikán az elhunyt szeretteinkre gondolunk, értük imádkozunk. Mindenki igyek-
szik ebben az időszakban, hogy megadja nekik a tiszteletet, virágot, koszorút visznek az emberek a sírokra.
Október utolsó és november első hétvégéjén megteltek a sírkertek. Körmenden is nagyon sokan gyújtottak gyertyát, mécsest, hogy elhunyt szeretteikre emlékezzenek. n TT
nyebb kapcsolódni annak a gyászolónak, aki próbálja megérteni, hogy mi is történik vele.
A szakemberek több olyan eszközt is bemutattak, amelyek ezen szakmai alapok mentén tudnak hatékony segítséget nyújtani a gyászfeldolgozásban, legyen szó halálesetről, vagy más jellegű veszteségről. Kiemelték a segítség kérésének és
Mikor a hervadás varázsa megreszket minden őszi fán, gyere velem a hervadásba egy ilyen őszi délután.
Ahol az erdők holt avarján kegyetlen őszi szél nevet, egy itt felejtett nyár-mosollyal szárítsuk fel a könnyeket.
Hirdessük, hogy a nyári álom varázs-intésre visszatér, s a vére-vesztett őszi tájon csak délibáb-varázs a vér.
Hirdessük, hogy még kék az égbolt, ne lásson senki felleget, hazudjuk azt, hogy ami rég volt, valamikor még itt lehet.
Ha mi már nem tudunk remélni, hadd tudjon hinni benne más: hogy ezután is lehet élni, hogy tréfa csak az elmúlás.
A nyári álmok szemfedője övezze át a lelkedet, amíg a tölgyek temetője hulló levéllel eltemet.
elfogadásának fontosságát is. Az egyik leghatékonyabb módja a segítségnyújtásnak az önsegítő gyászcsoport, ami a sorstársközösség erejével támogatja a résztvevőket. Az előadók szervezésében november 8-án indult ilyen csoport Szombathelyen, melyre várják az érdeklődőket. n BD
A mikulásvirágról köztudott, hogy nehéz megfelelően gondoskodni róla. Ezért azt hihetnénk, hogy aki nem vérbeli kertész, az jobban teszi, ha elkerüli a színes dísznövényt. Ez azonban nem igaz, hiszen ha néhány egyszerű tippet megfogadunk, és bevetünk pár trükköt, akkor hoszszú ideig élvezhetjük a mikulásvirág társaságát.
Íme néhány fontos információ a Stars for Europe (SfE) szakértőitől, a mikulásvirág gondozásával járó kihívásokról, és arról, hogyan kerüljük el a lehetséges kockázatokat, és neveljünk egészséges növényeket.
Óvjuk
A mikulásvirág, ami nálunk éppen a hideg, sötét, téli időszakban a lakás színfoltja, valójában egy trópusi növény, mexikói gyökerekkel. Származási helyén egész évben méteres bokrokban nő, enyhe időjárási körülmények között. Ezért nem meglepő, hogy nehezen viseli hazánk hűvös, sötét és csapadékos teleit. Éppen ezért ügyelni kell rá, hogy sose legyen 12 fok alatti hőmérsékleten, és óvjuk a huzatos helyektől is, mert már rövid idő alatt képes megfázni. Ha ez bekövetkezik, néhány napon belül elhullajtja leveleit. Érdemes erre már a vásárlás pillanatában is odafigyelni! Ne vegyünk olyan helyen mikulásvirágot, ahol azt kint, a hidegben, vagy az üzlet huzatos, bejárathoz közeli részén tartják, mert könnyen lehet, hogy ez a növény már megfázott, és hazaszállítása után egy-két nappal elveszti leveleit. Fontos az is, hogy alaposan becsomagolva vigyük magunkkal a virágostól, mert a hazaúton is huzatot kaphat. Otthonunkban érdemes először egy hűvösebb pontra helyeznünk, aminek hasonló a klímája, mint az üzletben volt, és lassan szoktassuk hozzá végleges pozíciójához. Keressünk ehhez egy huzatmentes pontot a lakásban, ahol a hőmérséklet 15-22 fok között van, és a felület sem hideg, amire helyezzük.
A mikulásvirág nem csak a meleget szereti, a fényigénye is igen magas. A sötétség olyan számára, mint a méreg, így szakértők szerint az üzletek sötét sarkaiban tartott növényt inkább ne vásároljuk meg. Otthonunkban télen akár direkt napsütésnek is kitehetjük növényünket, kifejezetten igényli a sok fényt.
A mikulásvirág kedveli a meleget, de nem a forróságot! Legjobban
18-20 fok közötti hőmérsékleten érzi magát. Éppen ezért ne helyezzük fűtőtest, kandalló vagy olyan sütő közelébe, amit gyakran használunk. Ha padlófűtésünk van, akkor pedig mindenképpen asztalra, vagy magasabb helyre tegyük, hogy távol legyen a direkt fűtéstől, ami kiszáríthatja. Fontos, hogy minél melegebb van, annál több vizet igényel majd a növény.
A túlzásba vitt öntözés az egyik leggyakoribb probléma a mikulásvirág esetében. Az enyhe szárazságot például jobban viseli, mintha eláztatjuk. Ettől függetlenül semmi esetre se hagyjuk teljesen kiszáradni, ha a felszíntől mérve 2-3 centiig már száraz a föld, akkor locsoljuk meg. A locsolás mennyisége és mértéke emellett függ a környezet hőmérsékletétől, a páratartalomtól és a kaspó méretétől is. Az egészen kicsi, 6 cm körüli növények például több öntözést igényelnek, mint a nagyobbak,
mert kevesebb földjük van, ami hamarabb kiszárad. Ideális esetben szobahőmérsékletű, lágy vizet vagy langyos esővizet használjunk az öntözéshez. Ha olyan régióban élünk, ahol nagyon kemény a csapvíz, itt érdemes szűrni azt és úgy locsolni vele. A mikulásvirágot felülről, alulról vagy merítéssel is lehet öntözni. Utóbbi azért hasznos, mert az egész földlabda meg tudja szívni magát, így hosszabb ideig bírja öntözés nélkül. Ha ezt választjuk fontos, hogy
a merítés után 15 perccel öntsük le a felesleges vizet a csepegtetőtálcáról, vagy a kaspóból, hogy ne menjen tönkre szeretett növényünk. Ha követjük ezeket a tippeket, és a vásárláskor jó minőségű mikulásvirágot választunk, minimalizáljuk a sikertelen nevelés kockázatát. Ha a növény lombozata sűrű és egészséges, valamint a színes levelek közepén lévő apró bimbók még zárva vannak, bátran vigyük haza!
Körmend városgondnoksága a Bartók lakótelepen november 5-8. között lombkorona metszést végzett. Ezt követően november 11-étől kezdődnek el az aszfaltozási munkák.
Ennek keretében új burkolatot kap a kerékpárút/járda a Hunyadi- és Somogyi utcák között.
Kérjük, ebben az időszakban gépjárműveiket máshol elhelyezni szíveskedjenek, a parkolónak a platánfák alatti szakaszát hagyják szabadon!
A figyelmeztetés ellenére a területen hagyott gépjárművekben esetlegesen keletkező károkért a városgondnokság felelősséget nem vállal!
Megértésüket köszönjük!
A Körmendi Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (továbbiakban: Kttv.) 45.§ (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet pénzügyi ügyintézői (könyvelési, pénzügyi elszámolási) munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidős
A munkavégzés helye: Körmendi Közös Önkormányzati Hivatal (9900 Körmend, Szabadság tér 7.)
A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök: A rendelet 1. melléklet 19. pontja szerinti pénzügyi és számviteli feladatkör.
Jogállás, illetmény, juttatások: A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi
CXCIX. törvény rendelkezései, valamint az Önkormányzat költségvetési rendelete az irányadó.
Pályázati feltételek: magyar állampolgárság; cselekvőképesség; büntetlen előélet; szakirányú közép- vagy felsőfokú képesítés.
Pályázat elbírálásánál előnyt jelent: felsőfokú képesítés; mérlegképes könyvelői végzettség államháztartási szakon; közigazgatási szervnél pénzügyi területen szerzett szakmai tapasztalat; ASP gazdálkodási szakrendszerének ismerete; közigazgatási alap- vagy szakvizsga.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: 87/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 1. melléklete szerinti önéletrajz; végzettséget, képesítést igazoló okiratok másolatai; 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány; nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a Kttv. 84-85.§-a szerinti összeférhetetlenség nem áll fenn; nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul a pályázati anyagban szereplő személyes adatainak a pályázati eljárással kapcsolatban szükséges kezeléséhez.
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör a pályázat elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2024. november 20. 16.00 óra
Pályázat benyújtásának módja:
A pályázat benyújtható személyesen vagy postai úton a Körmendi Közös Önkormányzati Hivatal címére (9900 Körmend, Szabadság tér 7.).
A borítékon kérjük feltüntetni: „Pályázat pénzügyi ügyintézői munkakörre”
A pályázat elbírálásának módja:
A beérkezett pályázatok formai és tartalmi megvizsgálását követően az előírásoknak megfelelő pályázók személyes meghallgatáson vesznek részt.
A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelenné nyilvánítsa. dr. Stepics Anita jegyző
Csak egy érintés, s kézben van a menetjegy
A napokban lezárul az úgynevezett POSterminálok telepítése a Volánbusz járművein, így hamarosan már a társaság valamennyi helyközi járatán fizethetünk – az eddigi fizetési lehetőségek mellett – bankkártyával vagy okoseszközökkel.
A készülékek telepítése az előzetes terveknek megfelelően halad, így az autóbuszok nagy részén már most elérhető a lehetőség, azaz nemcsak a gyors és kényelmes online csatornákon, de a fedélzeten sincs feltétlenül szükség készpénzre, hiszen egyetlen érintéssel vásárolhatunk menetjegyet vagy bérletet. A fejlesztés része a tarifareformnak, amely elsősorban az új vármegye- és országbérletek
bevezetése révén tette olcsóbbá és jóval könnyebbé, egyszerűbbé is az utazást országszerte.
A Volánbusz idén nyár elején kezdte meg a készpénzmentes fizetés kiterjesztését valamennyi helyközi járatára. Június vége óta már több mint 4000 autóbuszt szerelt fel terminállal a vállalat, és országszerte 15 szerelőcsapat dolgozik folyamatosan azon, hogy mind az 5330 darab, helyközi közszolgáltatást ellátó buszon elérhetővé váljon az elektronikus jegy- és bérletváltás. A terminálok természetesen nemcsak bankkártya, hanem a fizetésre alkalmas applikációval rendelkező okoseszközök (telefon, okosóra) használatát is le-
hetővé teszik. A készpénzmentes fizetési lehetőségről az autóbuszokon elhelyezett matricákról és az autóbusz-vezetőktől is tájékozódhatunk. n KH
A hagyományoknak megfelelően a I-VI. korcsoportos diákok részére ismét megrendezésre került a körmendi kastélypark közösségi területéről kiindulva a mezei futóverseny.
Az időjárás előrejelzés alapján napsütés és 18 C fok várta volna a résztvevőket és szurkolókat, de a verseny előtt egy nappal már esős időjárás előrejelzés érkezett. Szerencsére a szitáló eső az általános iskolások versenyének kezdete előtt megállt, így a verseny körülményei az ideálishoz közelíttek.
A versenyt egyéniben és csapatban is I-VI. korcsoportba tartozó tanulók részére hirdették meg Körmend Várkert zöld lombjai között. A versenyre a Rázsó, Kölcsey középiskolák, Olcsai, Somogyi, Batthyány, Szent Gotthárd, Csákánydoroszló, Ják, Bajánsenye általános iskolák érkeztek.
A verseny lebonyolításához elengedhetetlen regisztrációt az eleinte szitáló eső miatt csak egy autó csomagtartójában tudták elvégezni a jegyzőkönyvvezetők, ami a szervezőket is nagy kihívás elé állította.
A napsütésmentes időjárás ellenére a rendezvényre a kísérő testnevelők mellett kilátogatott sok szülő, nagyszülő és érdeklődő. A verseny jó hangulatban, óriási teljesítményekkel színesítve, barátságos légkörben zajlott.
Nem csak az első három helyezettet értékelték, hanem a 4-6 helyezettek is helyi jellegzetességű éremmel gazdagodtak. A díjazást az idei évben első alkalommal, a Magyar Olimpiai Bizottság segítette, sporttal kapcsolatos csodálatos évkönyveket biztosította a diákoknak. A szervezők részére örömteli volt, hogy minden résztvevő iskola legalább egy versenyzője valamilyen érem díjazásban részesülhetett. Köszönet a Körmend Város Önkormányzatának, a Körmendi Kulturális Központnak, Körmendi Rendészeti Technikumnak, Bankó Zoltánnak (EÜ biztosítás) és a rendezvény versenybíróinak! 2025 őszén folytatás!
Eredmények:
I. korcsoport (2016), 611 m, fiú, egyéni: 1. Farkas Benedek (Olcsai), 2. Bakó Levente (Olcsai), 3. Takács Bálint (Olcsai). Csapat: 1. Olcsai (Farkas Benedek, Bankó Levente, Takács Bálint), 2. Ják ( Kovács Bálint, Máté Gergő, Szabó Ármin), 3. Ják ( Németh Nimród, Molnár Roland Hunor, Elek Nándor). Lány,
egyéni: 1. Horváth Panna (Batthyány), 2. Tőke Dorottya (Olcsai), 3. Cirfusz Hanna Lilla (Olcsai). Csapat: 1. Olcsai (Tőke Dorottya, Cirfusz Hanna Lilla, Varga Jázmin), 2. Somogyi ( Horváth Tíria Melinda, Debreceni Dorka, Földes Réka). II. korcsoport (2014-2015), 1953 m, fiú, egyéni: 1. Németh Dávid (Szentgotthárd), 2. Fenyvesi Dominik (Olcsai), 3. Mesics Vencel (Szentgotthárd). Csapat: 1. Szentgotthárd (Németh Dávid, Mesics Venczel, Nagy Noé ), 2. Olcsai (Tőke Benedek, Nagy-Menich Péter, Klobetz Marcell ), 3. Somogyi ( Balogh Botond, Tőke Milán, Varga Kristóf ). Lány, egyéni: 1. Albert Abigél (Bajánsenye), 2. Szuhogyi Zsófia (Olcsai), 3. Vámos Hanna (Somogyi). Csapat: 1. Olcsai (Joó Luca Hanna, Maráczi Zsófia, Czál Enikő), 2. Olcsai (Szuhogyi Zsófia, Bódis Mirabella, Tóth Irina Gerda), 3. Somogyi (Vámos Hanna, Varga Regina, Somogyi Emma). III. korcsoport (2012-2013), 1953 m, fiú, egyéni: 1. Fenyvesi Olivér (Olcsai), 2. Káldi Dorján (Bajánsenye), 3. Mészáros Máté Milán (Olcsai). Csapat: 1. Olcsai (Fenyvesi Olivér, Mészáros Máté, Csapó Máté ), 2. Somogyi (Wágner Bence, Károlyi Noel, Farkas Marcell), 3. Ják (Sánta Botond, Kondora Nimród Alex, Szőllős Benjamin). Lány, egyéni: 1. Fülöp Alina (Olcsai), 2. Paál Veronika (Olcsai), 3. Mészáros Dorka Sára (Olcsai). Csapat: 1. Olcsai (Fülöp Alina, Paál Veronika, Mészáros Dorka Sára), 2. Batthyány ( Henics Dorottya, Tomasics Luca, Székely Gréta), 3. Somogyi ( Deli Annamária, Csillag Nóra, Kiss Csenge).
IV. korcsoport (2010-2011), 3906 m, fiú, egyéni: 1. Velekei Péter (Somogyi), 2. Káldi Mózes (Bajánsenye), 3. Tőke Domonkos (Olcsai).
Csapat: 1. Somogyi (Velekei Péter, Urbán Ábris, Lakner Benett ), 2. Batthyány ( Molnár Gergő, Varga Mátyás, Horváth Levente). Lány, 1953 m, egyéni: 1. Montvai Bori (Bajánsenye), 2. Korona Panka (Somogyi), 3. Póczek Léna Pálma (Somogyi). Csapat: 1. Somogyi (Montvai Bori, Póczek Léna Pálma, Korona Panka, Tóth Zsófia).
FOTÓK: JT
A szomorkás idő ellenére, szülők és diáktársak bíztatása közepette jó hangulatban telt a futóverseny
Csapat: 1. Rázsó (Takács Rajmund, Molnár Ádám, Stejner Bendegúz).
Lány, 2153 m, egyéni: 1. Barbalics Julianna (Rázsó), 2. Sütő Viktória (Rázsó), 3. Mühl Jázmin (Rázsó).
Csapat: 1. Rázsó (Barbalics Julianna, Sütő Viktória, Mühl Jázmin). VI. korcsoport (2005-2007), 4306 m,
V. korcsoport (2008-2009), 4306 m, fiú, egyéni: 1. Szalai Benjamin (Kölcsey), 2. Gueth Zalán (Kölcsey), 3. Takács Rajmund Péter (Rázsó).
fiú, egyéni: 1. Kovács Richárd (Rázsó), 2. Száraz Alex (Rázsó), 3. Csillag Olivér (Kölcsey). Csapat: 1. Rázsó (Kovács Richárd, Száraz Alex, Horváth Martin). Lány, 2153 m, egyéni: 1. Döbör Lili (Rázsó), 2. Pungor Boglárka (Kölcsey), 3. Ferencz Ajsa (Kölcsey). Csapat: 1. Kölcsey (Döbör Lili, Pungor Boglárka, Ferencz Ajsa). n BARANYAI SÁNDOR
A közelmúltban újból diákolimpián vettek részt a körmendi birkózópalánták. És ha már ott voltak, érmeket is hoztak haza.
Nagykanizsán rendezték meg a Nyugat-Magyarország Területi U10, U11, U13 Szabadfogású Diákolimpia Id. Tóth István Emlékversenyt. (A versenyzők a diákolimpián az iskolájukat is képviselik.)
A KV Birkózó SE Körmend egyesület tagjaként U11 korosztály 63 kilogrammos súlykategóriában Dancsecs Olivér (Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskola
tanulója) és U13 korosztály 63 kilogrammos súlykategóriában Csillag Levent e (Olcsai-Kiss Zoltán Általános iskola tanulója) volt ott a kanizsai szőnyegen.
Mindketten éremmel térhettek haza: Dancsecs Olivér második, Csillag Levente pedig harmadik helyezést ért el, tájékoztatta lapunkat Bartók Zsolt, a fiúk trénere.
Furcsa véget ért a Körmendi FC-Szarvaskend SE mérkőzés a vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Az öltözői balhé után a játékvezetők rendőri segítséget is kértek.
A Vas vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában igazi szomszédvári derbinek számít a Körmendi FC - Szarvaskend SE összecsapás. Ezúttal is fordulatos rangadó volt, ahol a meccs utolsó negyed órája és a lefújást követő események sem mondhatóak mindennaposnak.
Az elmúlt években rendre a Szarvaskend jött ki jobban ezekből az összecsapásokból. Az idén azonban a Körmend eddig jobban teljesített, a Szarvaskend pedig gyengélkedett az elmúlt hetekben, volt esély tehát a hazai, körmendi győzelemre. A Körmend számára jól is alakult a mérkőzés, sokáig vezetett a csapat 1-0-ra, ám a vendégek a 79. percben egyenlítettek, sőt, a 86. percben a
győzelmet jelentő gól is megszerezték. Ezzel tehát fordítottak és 2-1-re nyertek is a vendégek. A percekkel a vége előtt elhullajtott pontok miatt sokakban gyűlt fel feszültség. Lapunk birtokába került a mérkőzés jegyzőkönyve, amelyben Ódor Ádám Csaba játékvezető leírta, hogy a meccs után több hazai rendező minősíthetetlen stílusban szidta őt, szerinte volt, aki vélhetően ittas állapotban tette mindezt. Jelezte továbbá, hogy az öltöző folyosóján dulakodás alakult ki a játékvezető körül, „egy be nem azonosított hazai néző hátulról megütött a derekamon, nem nagy intenzitással”.
A közelharc hevességét érzékelteti a következő bejegyzés a jegyző -
könyvben: „dulakodás bontakozott ki az öltözői folyosón, ahol a többi rendező és a hazai csapat 6-os számú játékosa, Osvald Milán védett minket tisztességesen, a komolyabb atrocitást elkerülve”. Sőt, később a játékvezető öltöző ajtaját is megrúgták kívülről, valamint az egyik rendező a palackos ás -
ványvizet is elvette a játékvezetőktől. A bírói hármas nem érezte magát biztonságban, ezért Ódor Ádám bejelentést tett a segélyhívó központnak. Rövidesen ki is érkezett két rendőr a sporttelepre. Végezetül a játékvezető megjegyzi, hogy „rendőri kíséretben távoztak a sporttelepről”. n VAOL.HU
Az esetet követően a klub Budai József elnök által aláírt közleményt tett közzé, melyet változtatás nélkül adunk közre. Eszerint:
„A Körmendi FC ezúton reagál a mérkőzést követően a játékvezető által megfogalmazott jegyzőkönyvi bejegyzésekre. Fontos számunkra, hogy minden mérkőzésünk barátságos és sportszerű légkörben zajlódjon, s mély sajnálatunkat fejezzük ki, ha bárki a mérkőzést követően tiszteletlen bánásmódban részesült. Klubunk elkötelezett a fair play és az együttműködés iránt, és határozottan elítéli az erőszak bármely formáját, amely nem fér bele sem a klub, sem a labdarúgás értékrendjébe.
A játékvezetői beszámolóban megfogalmazott események kivizsgálását megkezdtük, és az előzetes meghallgatások alapján pontosítások szükségesek. A beszámolóval ellentétben a játékvezetők a szűk öltözői fo -
lyosón nem vonultak be az öltözőjükbe, amely akadályozta a közlekedést mind a játékosok, mind a technikai személyzet számára. Ennek következtében a játékvezető dereka irányába tolás történt a hely szűke miatt – nem támadó szándékkal. A játékvezető részéről az pedig tejesen valótlan közlés volt, hogy rendőri kíséret mellett hagyták el a sporttelepet. Ugyanis a rendőrök jóval a játékvezetők távozása előtt elhagyták az öltözőt, a sporttelepet, mivel nem akadt dolguk.
A kialakult helyzet tisztázása érdekében klubunk kész együttműködni az illetékes hatóságokkal, és további lépéseket foganatosítunk a jövőbeli incidensek megelőzése érdekében. A Körmendi FC elkötelezett a biztonságos és sportszerű környezet fenntartása mellett, és minden szükséges intézkedést megtesz, hogy hasonló események ne történjenek meg.”
Idén Körmend városát díszítik majd fel a csákánydoroszlói Gyurján Jánosék, hogy minden korosztály számára örömöt szerezzenek advent kezdetétől vízkeresztig.
Rövid időn belül országos hírnévre tett szert Gyurján János, aki évek óta építgeti a karácsonyi mesevilágát Csákánydoroszlón. A megszállott gazda évről-évre bővítette a díszkivilágításukat, aminek eredményeként már buszos kirándulók jöttek hozzá nézelődni. Azonban idén odáig jutottak, hogy kinőtték a helyet. De pánikra semmi ok, idén is lesz mesevilág!
Decemberre immár 15. alkalommal épül fel a karácsonyi meseház, ám most nem a hagyományos helyszínen, azaz Csákánydoroszlóban, hanem Körmenden, ahol a Batthyány-kastélyban és a Fő téren vará-
zsolnak majd egy nagyot Gyurján Jánosék.
– A jubileum kapcsán döntöttünk úgy, hogy megpróbáljuk nagyobb tömegek számára is elérhetővé tenni ezt a látványosságot. Körmend részéről megvolt a fogadókészség, így odaköltözünk most. A karácsonyi meseház lényegében a kastély udvarán, valamint az egyik kiállítótermében lesz látható, de mi díszítjük fel a Fő teret is. Óriási kihívás ez a számunkra, ami rengeteg munkával jár. Reméljük, hogy jól sikerül, és valamennyi korosztálynak örömöt tudunk szerezni – fogalmazott Gyurján János. Hozzátette: a korábbi
látványosságok még bővülni is fognak ezúttal.
– A karácsony szelleme az emberek szívében lakozik, és úgy gondolom, hogy az elmúlt 14 évben nekünk sikerült eljutnunk oda. Ezt bizonyítja a több tízezer látogató, aki eljött Csákányba, hogy megnézzen bennünket. Bízunk abban, hogy Körmendre is rengetegen ellátogatnak majd – zárta szavait a messze földön híres Meseház megálmodója.
A tervek szerint november 30-a és január 5-e között lesz majd látható Körmend új látványossága, melynek egyes elemei már 85 százalékban készen is vannak, de a munka természetesen folytatódik.
– Lényegében már márciusban megkezdődtek az egyeztetések Gyurján Jánossal. Örülünk a Meseháznak, és persze annak is, hogy a Fő teret is ők díszítik. Most kifejezetten nagy összefogás tapasztalható Körmenden, mert a karácsony re-
Vasvár, Járdányi út 15. Tel./Fax: 94/370-117
Nyitva: hétfő–péntek: 9–17 • szombat: 9–12
mek alkalom arra, hogy a városlakók közelebb kerüljenek egymáshoz. Mi az ígéretünket betartva életet szeretnénk vinni a városba, kiemelten a centrumba, ahol kulturális programok, színes látványosságok várják majd az érdeklődőket. Persze az sem fog csalódni, aki a gasztronómia szerelmese – mondta dr. Szabó Barna polgármester, aki külön kiemelte, hogy ez csak egy folyamat kezdete, még számos ötlet, terv van a tarsolyukban. n KH
kivágása biztonságosan
Vas és Zala megyében! Költségmentes árajánlat adás helyszíni felméréssel. Herczeg Péter +36 30 231 3361
több típusban
Bükk-fenyő ágykeretek, matracok
Termékeink:
• épületfák: erdei(borovi), luc, vörösfenyő, igény esetén faanyagvédelemmel ellátva, gyalulva
• műszárított, asztalos minőségű pallók, deszkák erdei(borovi), luc, vörösfenyő, többféle minőségben 0-I.oszt., I.oszt., I-II.oszt.
• hajópadlók
• lambériák
• íves faházborító
• mikrobordázott padlóburkolat
• OSB lapok
Kitűnő minőség, kedvező áron, közvetlenül a gyártótól! Kérje személyre szabott árajánlatunkat!
EL ÉRH ETŐSÉGE IN K: Iroda: 0694/526-018, Mobil: 0630/563-9102
E-mail: martonfakft@gmail.com Web: www.martonfakft.hu 9934 Felsőjánosfa, Kossuth L. utca 38.
KÖZELEG A KARÁCSONY, kedvezményes ajánlatainkkal méltó emléket állíthat elhunyt szerettei számára. AKCIÓ! KÉSZLETEN LÉVŐ SÍREMLÉKEKRE 10, ill. 20% KEDVEZMÉNYT BIZTOSÍTUNK! Az akció november 30-ig tart.
Látogasson el facebook oldalunkra: Ruzsa László kőfaragó
Az NB I-es kosárlabda-bajnokság 9. fordulójában szoros meccsen két ponttal múlta felül hazai pályán az Egis Körmend a Kecskemét gárdáját.
Az NB I-es kosárlabda-bajnokság 9. fordulójában közvetlen riválisát, a Kecskemétet fogadta szombaton az Egis Körmend együttese. Ha van meccs, amire azt lehet mondani, hogy kötelező a győzelem, az éppen ez. Bár a szurkolók a meccsen nem így érezhették, hiszen végletekig kiélezett párharcot láthattak. Szerencsére azonban a Körmend „behúzta” a győzelmet: Egis Körmend–Duna AszfaltDTKH Kecskemét 82-80 (12-17, 3227, 22-18, 16-18).
A mérkőzés végén a hazaiak szakvezetője, Forray Gábor az alábbiakat nyilatkozta: – Fizikálisan nem voltunk a legjobb állapotban, a csapatból többen is betegeskedtek az elmúlt napokban. Nem volt könnyű dolgunk, mert a játékosokon érződött a fáradtság, és az ellenfél is alaposan felkészült a játékunkból. Eddig a tervezett eredményt elértük, szeretnénk a szünetet jól kihasználni, és kellő
önbizalommal folytatni a bajnoki szereplésünket. n VAOL.HU
Egy nemrég végzett kutatás szerint a jelenleg alkalmazott antibiotikumok 50 százaléka hatástalan – ez pedig a kórokozók ellen alkalmazott gyógyszerek indokolatlan használatának is köszönhető. Ezért fontos, hogy csak akkor írjon fel antibiotikumot az orvos, ha a betegséget bizonyítottan baktérium okozza.
A hűvösebb idő beköszöntével egyre több gyermeknek fáj a torka, füle. Ez lehet egy egyszerű nátha, de akár a tüszős mandulagyulladás jele is, így nem árt orvoshoz fordulni. – Az elmúlt években a streptococcus által kiváltott megbetegedések, így például a tüszős mandulagyulladás tünetei megváltoztak, ezért nagy segítség a házi gyermekorvosoknak, ha helyi labordiagnosztikai eszközökkel is alátámaszthatják diagnózisukat – fejti ki dr. Bence Zsófia házi gyermekorvos, a K&H jövő gyógyítói díj zsűritagja. – Így elkerülhetjük a felesleges antibiotikumkúrát, ami azért is fontos, mert túlzott használatuk felgyorsítja a bacilusok ellenállóképességének kialakulását. Szerencsére a modern orvosi eszközök, például a helyben elvégezhető gyorstesztek 5 perc
alatt kimutatják a baktériumok jelenlétét!
A ’40-es évek legnagyobb orvostudományi áttörése a penicillin, az első antibiotikum alkalmazása volt, amely rengeteg életet mentett meg. A jól alkalmazott baktériumölő gyógyszerek használata ma is nagyon hatékony lehet, hiszen akár 48 órán belül elpusztíthatják a kórokozókat, meggátolhatják szaporodásukat. Ugyanakkor az is bizonyított, hogy a gyakori használattól módosulnak a baktériumok, ellenállóvá válnak az antibiotikumokkal szemben, ezért az indokolatlan esetekben történő használatot vissza kell szorítani. Az antibiotikumrezisztencia ijesztő méreteket öltött: egy nemrég végzett ausztrál kutatás szerint a ma használt antibiotikumoknak majd a fele hatástalan.
A szülők egy része úgy gondolja, az antibiotikumok jelentik minden gondra a gyors megoldást, míg mások semmiképp sem akarnak ilyen gyógyszert adni gyermeküknek, ha nem egyértelmű, vírussal vagy bakteriális fertőzéssel állnak szemben. - Mindkét tábort megnyugvással töltheti el, ha az orvosok szakértelme mellett innovatív műszerekkel végzett vizsgálatok is kimutatják a baktériumok jelenlétét – mondja Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs vezetője.
– A K&H gyógyvarázs program 21 éves fennállása alatt 24 háziorvosi rendelőt támogattunk közel 15 millió forint értékben korszerű orvosi eszközökkel, így a gyermekorvosok helyben végezhetik el azokat a vizsgálatokat, amelyekért eddig szakrendelőbe, kórházba kellett külön elmenni. A rendelői innovatív eszközöknek köszönhetően pontosabb és gyorsabb lehet a diagnózis, így a személyre szabott kezelési terveknek köszönhetően a gyerekek sokkal hamarabb felépülhetnek a betegségekből. n KH