__MAIN_TEXT__
feature-image

Page 1

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS ÉS KÖRZETE

2020. augusztus 7., XXX/32.

SZUPERINFÓ ONLINE HIRDETÉS FELADÁS: WWW.FELEGYHAZAINFO.HU


Nyáresti koncert a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekarral

Tekintettel a nyár elején tartott szabadtéri koncert sikerére, ismét élvezhetjük a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar előadását.

Ezúttal 2020. augusztus 7-én (pénteken) 20 órakor lépnek fel a Béke téri szökőkútnál. Mint a magyarországi amatőr fúvószenekari élet egyik fontos műhelye, a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar célja, hogy napjaink egyik nagyon gyorsan fejlődő hangszeres formációját a lehető legsokoldalúbban mutassa be a közönségnek. Mind a repertoár kialakítása, mind a szereplések, fellépések sokasága azt eredményezi, hogy városunk és szűkebb-tágabb környezetünk megismerheti a modern fúvószenekart. Eredeti fúvószenekari darabok, komolyzenei átiratok, indulók, filmzenék, átiratok, könnyűzenei számok átiratai szólalnak meg fellépéseiken. Élvezzük hát újra együtt magával ragadó előadásukat ezúttal is.


Színes „Napközi Erzsébet-táborok” a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskolában

A nyári szünetben, július utolsó napjával lezárultak az intézmény iskoláiban szervezett „Napközi Erzsébet-táborok”.

A hagyományőrző, környezettudatos és sporttáborok öt héten keresztül 9 turnusban érdekes, tartalmas programokat kínáltak a diákok számára a József Attila Általános Iskola székhelyintézményében és a Platán Utcai Tagintézményben. A táborok tematikái az „Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány” előre meghatározott szakmai iránymutatása mentén valósultak meg, melyek a környezettudatosságra, egészséges életmódra, önismeretre, sportra, a helyi értékekre és kultúrára, valamint a művészetre nevelésre épültek leginkább. Az ismeretek átadása mellett a gyermekek sokoldalú személyiségfejlesztése is feladat volt. A táborok által fejlesztő társasjátékokat is sikerült beszerezni, melyeket a továbbiakban is használni tudnak az iskola pedagógusai és tanulói. A Félegyházi Kalandtúra teljesítésével még jobban, mélyebben megismerték a táborozók városunk nevezetességeit. A heti programok lebonyolításában a szervező és táboroztató pedagógusok segítségére voltak: a kiskunfélegyházi Szakmaközi Művelődési Ház Mesepontja, a Kiskunfélegyházi Egészségfejlesztő Iroda, a Déli Agrárszakképzési Centrum kiskunfélegyházi tangazdasága, a Kiskun Múzeum, a Borvirág Táncegyüttes Egyesület részéről Keserű Benedek, a Félegyházi Szabadidő és Sport Nonprofit Kft. A pedagógusok önzetlen segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg a rengeteg színes program. Nem utolsó sorban a családoknak segítettek az intézmény iskolái a gyermekek számára nyújtott szakszerű és biztonságot jelentő nyári szünidei programokkal. A gyermekek örömteli pillanatai az intézmény honlapján megtekinthetők.


HOUSE36 INGATL ANKÖZVETÍTŐ IRODA A Kossuthvárosban 400 m2-es, üres építési telek eladó: 7,9 M Ft. Tel.: 06-70/409-9549 A Kossuthvárosban 802 m2-es, két utcára nyíló építési telek eladó: 14,9 M Ft. Tel.: 0670/409-9549 Kiskunfélegyházán, a Csanyi út közelében, aszfaltozott út mellett 5300 m2-es, körbekerített, 2 bejárattal rendelkező területen három, összesen 1060 m2 alapterületű (további beépítés is lehetséges) felépítménnyel rendelkező ipari ingatlan/iparterület/üzem eladó. Tel.: 06-70/409-9549 A Petőfi lakótelepen eladó 2 szobás lakásokat keresek reális áron. Állapot mindegy. Tel.: 0670/409-9549 Sürgősen eladó vagy problémás (végrehajtás, eszközkezelés stb.) lakása van? Cégünk KÉSZPÉNZES ajánlatát NE HAGYJA KI! Megtekintés után 24 órán belül ajánlattétel! A részletekről egyeztessünk telefonon. Tel.: 0670/409-9549 Teljesen leválasztott házrészeket keresek Kiskunfélegyházán Ügyfelem részére. Állapot mindegy. Tel.: 06-70/409-9549 Kiskunfélegyházán belvárosi, tégla építésű családi házat keresek Ügyfelem részére. Ár az állapot függvénye: max. 40 M Ft. Tel.: 0670/409-9549 Belvárosban max. II. emeletig 2-3 szobás lakásokat keresek ügyfeleim részére max. 20 M Ft-ig. Gyors fizetés. Tel.: 06-70/409-9549 Kossuth utcai, teljesen felújított, erkélyes lakás tárolóval és garázzsal együtt, teljes berendezéssel eladó: 22,9 M Ft. Tel.: 0670/409-9549 Kiskunfélegyházán felújított, ízléses, 1 szobás lakás a lakótelepen a legjobb áron eladó! Bővebb információ: a HOUSE36 Ingatlanirodában (Kkfháza, Kossuth u. 15. Nyitva: hétköznap 9-18 óra között. E-mail: csaba.szalontai@h36.hu Irányár: 9,9 M Ft. Tel.: 06-30/161-2393 Kiskunfélegyházán 1 szobás házrész sok műszaki felújítással eladó. Cserélt elektromos rendszer, vízvezetékek, burkolatok, nyílászárók. Utcai bejárat, nincs közös udvar! Bővebb információ a HOUSE36 Ingatlanirodában! (Kkfháza, Kossuth u. 15. Nyitva: hétköznap 918 óra között). E-mail: csaba.szalontai@h36.hu Irányár: 8,9 M Ft. Tel.: 06-30/161-2393

I M P R E S S Z U M Kiskunfélegyháza város és körzete Szuperinfó

Megjelenik Kiskunfélegyházán és a környező településeken minden pénteken 20.000 példányban. Lapzárta: kedd 16 óra Felelős kiadó: Bozsó István Szerkesztőség: 6100 Kiskunfélegyháza, Dr. Holló Lajos u. 2. Telefon/fax: 76/430-455, 76/560-375 Mobil elérhetőség: 06-30/429-7812 Internet: http://www.szuperinfo.hu E-mail: kkfhaza@szuperinfo.hu A megjelent hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállal.

Kiskunfélegyházán 2 szintes családi ház eladó. Erkély, terasz, garázs, fúrt kút van. Bővebb információ a HOUSE36 Ingatlanirodában (Kkfháza, Kossuth u. 15. Nyitva: hétköznap 9-18 óra között). E-mail: csaba.szalontai@h36.hu Irányár: 29,9 M Ft. Tel.: 06-30/161-2393 Kiskunfélegyházán a Bankfaluban építési telkek különböző állapotban eladóak a HOUSE36 Ingatlaniroda kínálatában. (Kkfháza, Kossuth u. 15. Nyitva: hétköznap 9-18 óra között). E-mail: csaba.szalontai@h36.hu Irányár: 4,99 M Ft-tól. Tel.: 06-30/161-2393 Kiskunfélegyházán 1 szintes, 4 szobás, gázfűtéses családi ház garázzsal eladó. HOUSE36 Ingatlaniroda vásárlói részére ingyenes hitelügyintézés. (Kkfháza, Kossuth u. 15. Nyitva: hétköznap 9-18 óra között). Email: csaba.szalontai@h36.hu Ár: 25,6 M Ft. Tel.: 06-30/161-2393 Tiszaalpáron folyamatosan karbantartott ház száraz falakkal, javított tetővel, gázfűtéssel a környékben a legjobb áron eladó. Bővebb információ a HOUSE36 Ingatlanirodában! (Kkfháza, Kossuth u. 15. Nyitva: hétköznap 9-18 óra között). E-mail: csaba.szalontai@h36.hu Ár: 7,3 M Ft. Tel.: 06-30/161-2393 Tiszaalpáron teljesen felújított 2 szobás ház eladó. Kitűnő lehetőség, ilyen a közelben nincs! Bővebb információ a HOUSE36 Ingatlanirodában! (Kkfháza, Kossuth u. 15. Nyitva: hétköznap 9-18 óra között). E-mail: csaba.szalontai@h36.hu Ár: 9,9 M Ft. Tel.: 06-30/161-2393 Jászszentlászlón összközműves, 3 szobás, gázfűtéses ház csendes utcában eladó. CSOK, Hitel, Babaváró kölcsön ügyintézése a HOUSE36 Ingatlanirodában, egyeztetett időpontban lehetséges. (Kkfháza, Kossuh u. 15. Nyitva: hétköznap 9-18 óra között. Email: csaba.szalontai@h36.hu Ár: 9,9 M Ft. Tel.: 06-30/161-2393 Vásároljon Babaváró kölcsönből családi otthont! Ingyenes hitelügyintézés, pénzügyi és ingatlan tanácsadás. Legyen Ön is a HOUSE36 Ingatlaniroda ügyfele! Időpont egyeztetés szükséges. e-mail: csaba.szalontai@h36.hu Ár: megegyezés szerint. Tel.: 06-30/161-2393 Készpénzes vevőm számára keresek azonnal beköltözhető lakást reális áron. Elérhetőségem: 06-30/352-7572

Idősek figyelem! Nincs lépcsőzés, nincs közös költség! Kiskunfélegyházán házrészek felújításokkal a város különböző részén eladóak. Bővebb információ a HOUSE36 Ingatlanirodában! (Kkfháza, Kossuth u. 15. Nyitva: hétköznap 9-18 óra között). E-mail: csaba.szalontai@h36.hu Irányár: megegyezés szerint. Tel.: 06-30/161-2393 Eladó a Móraváros frekventált részén egy 85 m2-es, jó minőségű téglaház 466 m2-es telken. Megegyezés után azonnal költözhető. Irányár: 26 M Ft. Érd.: 06-30/352-7572 vagy az attila.heder@h36.hu elérhetőségen. Eladó lakást keresek készpénzes vevőm számára Kiskunfélegyháza belvárosában I-II. emeletig. Elérhetőségem: 06-30/352-7572 Kossuth u. leágazó utcájában 70 m2-es, felújítandó belső házrész eladó 520 m2-es telken: 11 M Ft. Tel.: 06-70/291-9802 Félegyháza és Tiszaalpár között szépen rendben tartott, 3 szobás, 115 m2-es tanya eladó 3600 m2 területtel, betonúthoz 250 m-re: 8,9 M Ft. Tel.: 06-70/312-5719

Jászszentlászlón 150 m2 alapterületű, szigetelt, tégla építésű, 3 szobás ház 9052 m2 területtel, gazdálkodásra alkalmas melléképületekkel, 8 és fél ha erdővel és 17 ha szántóval eladó. Tel.: 06-70/312-5719 Kiskunfélegyházán, a belváros szélén lekerített, saját használatú, 248 m2-es udvarral, 77 m2-es, 2 szobás és mellette külön bejáratú, 20 m2-es, 1 szobás belső házrész eladó. Irányár: 13,2 M Ft. Tel.: 0670/312-5719 Kossuthvárosban, 536 m2-es telken 110 m2-es, tágas, akár 4 szobássá alakítható családi ház rendezett, térköves udvarral, vállalkozásra alkalmas, 120 m2-es, fedett, fűthető, betonos résszel, sok melléképülettel eladó. Irányár: 21,9 M Ft. Tel.: 06-70/3125719 Kiskunfélegyháza központjában, mégis csendes utcában 60 m2-es, kétszobás, részben felújított külső házrész melléképületekkel eladó. Irányár: 10,9 Ft. Tel.: 06-70/312-5719

Kiskunfélegyháza központjában, nagypolgári stílusú, galériázható, 128 m2-es, 3 szobás társasházi lakás új gázcirkó fűtésrendszerrel, kis tárolóval eladó. Irányár: 12,9 M Ft. Tel.: 06-70/312-5719 Kiskunfélegyházához 10 percre, Selymes kedvelt részén 2888 m2-es területen 3 szobás, 85 m2-es, jó állapotú, központi fűtéses tanya eladó. Irányár: 9,9 M Ft. A tanyán 1200 férőhelyes, kacsatömésre alkalmas létesítmény van, engedéllyel, teljes felszereléssel (daráló, ketrecek, tömőgép, ventilátor, párásító rendszer, 2 db takarmány siló stb.) melynek irányára további 4,5 M Ft. Tel.: 06-70/312-5719 Kiskunfélegyháza központjában 45 m2-es, 1,5 szobás, középső házrész kis lekerített udvarrésszel, 4,9 M Ft irányáron eladó. Tel.: 06-70/312-5719 Jó állapotú, legalább kétszobás, fürdőszobás házrészt keresek Kiskunfélegyházán ügyfeleim számára. Tel.: 06-70/312-5719


Kiskunfélegyházán, a Petőfi lakótelepen 1 szobás, 33 m2-es, teljesen felújított, szigetelt társasház első emeletén otthonos, kellemes kis lakás eladó. Irányár: 11,9 M Ft. Tel.: 06-70/312-5719 Kiskunfélegyházától 10 percre, Haleszban 1075 m2-es területen 28 m2-es, 1 szobás, alápincézett házikó, amely kis ráfordítással lakhatóvá tehető, várja új tulajdonosát. Irányár: 4,5 M Ft. Tel.: 06-70/312-5719 Kiskunfélegyházán, a Majsai úton III. emeleti, 54 m2-es, 2 szobás, felújított lakás eladó. Irányár: 15,9 M Ft. Tel.: 06-70/3125719 Kiskunfélegyháza kedvelt kertvárosi részén, a Móravárosban 2 szobás, 80 m2-es, összközműves családi ház 468 m2-es telken, 25 m2-es, gázfűtéses, két helyiségből álló melléképülettel, műhellyel, ólakkal, garázzsal eladó. Irányár: 22,5 M Ft. Tel.: 06-70/312-5719 Kiskunfélegyházán, a Móravárosban 380 m2-es telken 180 m2-es, 5 szobás, kétszintes, alápincézett, tégla építésű, felújítandó családi ház eladó. Tel.: 0670/312-5719 Lakás ár alatt házat kaphat! Kiskunmajsán, a központ közelében 65 m2-es lakótér akár több generációra is kialakítható. Csak a HOUSE36 kínálatában! E-mail: robert.santa@h36.hu Irányár: 6.500.000 Ft. Tel.: 06-70/795-9017 Nem kell az újítással bajlódnia, szigetelt a ház és a födém is, új műanyag nyílászáró. 100 m2-es lakótér Kiskunmajsa közkedvelt utcájában! A HOUSE36 kínálatában! E-mail: robert.santa@h36.hu Irányár: 24.000.000 Ft. Tel.: 06-70/795-9017

Nagycsaládosok figyelmébe ajánlom! Kiskunmajsán, frekventált helyen, 105 m2es, 5 szobás családi ház eladó! A HOUSE36 kínálatában! E-mail: robert.santa@h36.hu Irányár: 21.900.000 Ft. Tel.: 06-70/7959017 Eladó Kiskunfélegyháza belvárosában egy 51 m2-es, tégla építésű, 2 hálószoba + nappali, konyha, étkezős, földszinti lakás. A HOUSE36 kínálatában! E-mail: robert.santa@h36.hu Irányár: 17.500.000 Ft. Tel.: 06-70/795-9017 Kiskunmajsa kedvelt részén, fiatalos házak szomszédságában eladásra kínálok egy 2 szintes, 4 szobás, tégla építésű házat bruttó 84 m2 alapterülettel. Hétvégi háznak vagy állandó lakhatásra is alkalmas. Csak a HOUSE36 kínálatában! E-mail: robert.santa@h36.hu Irányár: 19.200.000 Ft. Tel.: 06-70/795-9017 Kedvelt családias övezetben 2 szintes ház Kiskunfélegyházán eladó. Szigetelt, tetőtér beépítéses, 5 szobás családi ház kb. 160 m2 lakótérrel. A HOUSE36 kínálatában! Email: robert.santa@h36.hu Irányár: 29.900.000 Ft. Tel.: 06-70/795-9017 Eladó Kiskunfélegyháza kertvárosában egy 2,5 szobás, 72 m2-es, tégla építésű lakás 200 m2 saját kerttel és garázzsal. A HOUSE36 kínálatában! E-mail: robert.santa@h36.hu Irányár: 17.990.000 Ft. Tel.: 06-70/795-9017 Fiatal párnak első közös otthona lehet! Kiskunfélegyháza kertvárosában kínálom eladásra egy 1 szobás, kb. 40 m2-es házrészt azonnal költözhető, üres állapotban. A HOUSE36 kínálatában! E-mail: robert.santa@h36.hu Irányár: 6.600.000 Ft. Tel.: 06-70/795-9017 Kiskunfélegyháza központjában 93 m2-es, 3 szobás, nagypolgári stílusú társasházi lakás eladó. Irányár: 20,5 M Ft. Tel.: 06-70/3125719 Kiskunfélegyházán, tágas, összközműves telken 95 m2-es, háromszobás és összkomfortos, „patinás” belvárosi ház eladó. A HOUSE36 kínálatában! E-mail: robert.santa@h36.hu Irányár: 24.800.000 Ft. Tel.: 06-70/795-9017

L AKOSSÁGI INGATL AN Kiskunfélegyházán a városközponthoz közel jó állapotban lévő HÁZRÉSZ eladó. Ingatlanosok kérem mellőzzenek. Érdeklődni a 06-70/201-5339-es telefonszámon lehet. Eladó HALESZBAN 1.079 m2-es ZÁRTKERT, kövesúttól 700 m-re. Benne 20 m2-es épület felújítást igényel. Fúrt kút, termő almafák, bekerített, kert végén vermelt pince, ólak. Irányár: 2.300.000 Ft. Tel.: 0670/231-6716

Szentesi úton belső lekerített HÁZRÉSZ 50 m2 +20 m2 bővíthető, központi fűtéssel eladó: 6.500.000 Ft. Tel.: 06-20/323-9663 BUGAC falu központi körzetében, 3 szoba összkomfortos CSALÁDI HÁZ melléképületekkel, 723 m2-es telken eladó. Fűtés gázkonvektorokkal+ berakott cserépkályhával. Irányár: 13,8 M Ft. Érd.: 0630/748-6916 PÁLMONOSTORÁN 3 szobás HÁZ eladó. Konvektoros, konyha, fürdő, előszoba, több melléképület. Tel.: 06-70/235-0956 Széchenyi u. 13. szám alatt ÉPÍTÉSI TELEK eladó. Tel.: 06-20/946-4881 CSALÁDI HÁZAMAT eladnám vállalkozásnak nagyon jó helyen a műhelyrész azonnal elfoglalható. Tel.: 06-20/477-8706 IPARI INGATLAN eladó Gátéron főút mellett. Felépítmény: 300 m2, Telek: 1152 m2. Irányár: 18.900.000 Ft. Tel.: 06-70/3352718 GÁTÉRI, 2+fél szobás, összkomfortos CSALÁDI HÁZ, 1.597 m2-es telken, 13.500.000 Ft-ért, bútorozottan eladó. Telefon: 06-70/612-3584 Csólyosi út elején 120 m2-es összkomfortos TANYA eladó. 5.755 m2-es földterülettel, tágas garázsokkal, műhellyel, mely vállalkozásra is alkalmas. Városi víz, gáz, ipari áram van. Igény szerint földterület vásárolható hozzá. Érdeklődni: 06-20/2396355 Kiskunfélegyháza és környékén CSALÁDI HÁZAT, HÁZRÉSZT keresek. Tel.: 06-30/1825195 Német partnereim részére KERESEK családi házat, tanyát, nyaralót. Tel.: 06-30/282-9225 Félegyházától 5 km-re, 110 m2-es, 3 szobás, összkomfortos TANYA 2.877 m2 területen tavacskával, teraszos-kemencés melléképülettel magában vagy a körülötte lévő 6,4301 ha földterülettel együtt eladó. Tel.: 06-70/330-9419 SELYMESI gondozott HOBBIKERT faházzzal, szerszámossal, külön kis pincével eladó. Víz, villany van. Uitt.: stabil ZSÁKOLÓ KOCSI, kétkerekű KÉZIKOCSI, 6 db HULLÁMPALA (160x110-es) és egy 4 m-es kétágú LÉTRA eladó. Tel.: 06-30/665-5499 Eladó TANYA Kiskunfélegyháza XI. kerületben a Bugaci útban 3.700 m2-es földterülettel. Melléképületek, ipari áram, fúrt kút van. Tel.: 06-30/391-6712 Kiskunfélegyháza, Arany János u. 1. sz. alatt 1020 m2-es ÉPÍTÉSI TELEK egyben vagy ketté osztva is eladó. Óvoda, iskola, bölcsőde és minden más szolgáltatás 100200 m-en belül. A telken építhető (három szint + tetőtér) társasház (9 db 80 m2-es CSOK lakás + 9 garázs) is, melyhez tervek állnak rendelkezésre. Tulajdonostól eladó. Érd.: 06-30/702-5047

Kiskunfélegyháza Bikahegyben TELEK eladó. Érdeklődni: 06-20/240-0735 (15 óra után) Kiskunfélegyházán a Kossuthvárosban a Dayka u. 43. szám alatti 4 lakásos sorházban egy 2 szobás, különportás, 64 m2-es, téglaépítésű HÁZ, kis udvarral, melléképülettel és garázzsal eladó. Tel.: 0630/396-5129 Eladó Kkfháza, Molnár B. u. 45. sz. alatt 1 szobás, belső kis LEGÉNYLAKÁS (48 m2en 5 helyiség) csendes helyen, nagy portán, egy szomszéddal. Azonnal beköltözhető, bővíthető. Rezsije nagyon kicsi. Irányár: 3,4 M Ft. Tel.: 06-20/386-3761 Tiszaalpár, Deák F. u. 52. szám alatti régi építésű CSALÁDI HÁZ mindenhez közel, kis portával eladó. Ár: 5.800.000 Ft. Érd.: 0630/873-0018 Bajcsy utcában 933 m2-es telken 100 m2es, különportás, régi építésű CSALÁDI HÁZ eladó. Irányár: 23 M Ft. Tel.: 06-20/4690901

899 m2-es ÉPÍTÉSI TELEK a Bankfaluban a Kéve utcában eladó. Érdeklődni a 0620/314-0624-es telefonszámon. Petőfiszálláson TANYA 5.295 m2-es tanyaterülettel és 2,5 ha szántófölddel eladó csendes, nyugodt környezetben. Irányár: 6,7 M Ft. Tel.: 06-20/613-9267 Móravárosban I. emeleti, 54 m2-es, részben felújított WIMPI lakás eladó. Tel.: 0670/240-6073 Ingatlanosok kíméljenek. TELEK eladó Tiszaalpáron a strand lejárótól 200 m-re, 900 m2. Érdeklődni 06-70/3369789 Petőfiszálláson a Péteri tótól kb. 300 m-re, 1 ha területtel jó állapotban lévő 100 m2-es TANYA eladó. Tel.: 06-30/542-1560 Kiskunfélegyházán sarki, kétgenerációs, 150 m2 hasznos alapterületű CSALÁDI HÁZ, 600 m2-es teleken, melléképülettel eladó a Perczel utca 40. szám alatt. Irányár: 38 M Ft. Megtekinthető telefonos egyeztetés után. Tel.: 06-30/373-7234


Kiskunfélegyháza, XI. ker. 409. szám alatti TANYA eladó 5.000 m2 bekerített területtel, ipari árammal, kútakkal együtt. Irányár: 8 M Ft. Igény esetén 1,5 ha földdel is. Megtekinthető telefonos egyeztetés után. Tel.: 06-30/3737234 Kiskunfélegyháza belvárosában, a Móra F. u. 18. szám alatt 1.085 m2-es telken fekvő, felújításra szoruló, régi építésű CSALÁDI HÁZ eladó. Ár: 15,9 M Ft. Tel.: 06-20/362-0258 Kiskunfélegyházán, Kossuthvárosban, régi építésű saját udvarral rendelkező CSALÁDI HÁZ eladó. Irányár: 14.500.000 Ft. Érdeklődni a 06-30/488-4561-es telefonszámon. Több generáció számára alkalmas különportás, két épületből álló CSALÁDI HÁZ eladó Kiskunfélegyházán frekventált helyen. Érdeklődni a 06-70/420-4300-as telefonszámon. TANYA eladó Bugaci útban, 5. dűlő Felsőgalamboson. Teljesen összkomfortos, víz, gáz, háromfázis villany, 7.000 m2-en fekszik. 1.000 m2-es udvar bekerítve, a többi kert, sok melléképülettel, gyümölcsfákkal, fóliasátorral. Csere is érdekel társasházi lakásra vagy leválasztott házrészre. Tel.: 0670/904-6161 Kiskunfélegyháza központi részén, Jókai utca elején 67 m2-es, 2 szobás leválasztható HÁZRÉSZ eladó. Többéve lakatlan a belső házrész. Irányár: 7.500.000 Ft. Tel.: 0670/249-4263 Lakiteleki Tősstrandhoz (Lakitelek, Tegez u. 2/A) közeli 288 m2-es TELEK, stabil, MOBILÉPÜLETTEL, villannyal, zuhanyzóval, vízzel (hidroforral) pecásoknak vagy más célra eladó. Irányár: 2 millió Ft. Tel.: 0620/522-5456 Eladó a Dózsa György utcában egy 62 m2es középső HÁZRÉSZ. Két éve felújított, új tetőszerkezetű, csatornázott, központi fűtéses, 2 szobás, 2 garázzsal, kerékpártárolóval, parkosított hátsókerttel, kamrával, melléképületekkel. Csere is érdekel ráfizetéssel. Irányár: 12 millió Ft. Tel.: 06-70/320-3948 Jászszentlászlón a Zsolnai utcában, duplaportás, 3 szobás HÁZ, lakható melléképülettel eladó. Rövid határidővel költözhető. Tel.: 06-30/969-8897 Építési teleknek, városközponti LEBONTANDÓ HÁZ eladó a Berzsenyi utcában. Te.l: 0620/982-4354 Kiskunfélegyházán TANYA eladó, állattartásra is alkalmas. Ipari áram víz villany van. Tel.: 0670/619-8651 Eladó a Szent Imre herceg utcában középső, összkomfortos HÁZRÉSZ (szoba, konyha, fürdő, folyosó helyiségek) konvektoros fűtéssel. Melléképület tartozik hozzá. Tel.: 0670/779-5190, 70/356-9320 Megtekintés telefonos egyeztetés alapján. Eladó utcafronti 1 szobás, összkomfortos HÁZ, konvektoros fűtéssel, alacsony rezsivel, jó állapotban. A házhoz tartozó melléképületben 2 garázs, kamra, a ház alatt pince található. A ház többi részében 1 tulajdonosnak, 2 üzlete üzemel. Érd.: 0630/327-8345 Kiskunfélegyháza, XI. kerületben szoba, konyhás TANYA, a betonúttól 50 m-re eladó. Villany, víz van, gáz a dűlőben. A terület új ház építésére is alkalmas. Irányár: 2,2 millió Ft. Tel.: 06-30/643-6696 Eladó a Dayka utcában 640 m2-es telken, 100 m2-es CSALÁDI HÁZ, beépíthető tetőtérrel, melléképülettel. Irányár: 21 M Ft. Érd.: 0620/498-5989

LAKÁS Móravárosban 4 családos társasházban I. emeleten egy 60 m2-es, nem felújított, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, szigetelt lakás, hozzátartozó 2 garázzsal és füvesített kertrésszel eladó. Tel.: 06-20/266-9551 Kiskunfélegyházán KERESEK 1 vagy 1,5 szobás földszinti, vagy I. emeleti LAKÁST. Tel.: 06-30/183-5170 Belvárosban eladó 97 m2-es, igényesen berendezett lakás a II. emeleten. Nappali + 3 szoba, 2 erkéllyel, garázs az udvarban. Tel.: 06-20/925-5755

Kossuth utcán I. emeleti, 77 m2-es, nappali + 3 szobás lakás eladó vagy kisebb családi házra cserélhető. Továbbá Bankfaluban ÉPÍTÉSI TELEK is eladó. Érd.: 06-70/3647978 SZEGED Mars tér mellett, 2 szobás, 54 m2es, felújított lakás eladó kocsi beállási lehetőséggel. Tel.: 06-70/235-2084, 76/656-528 130 m2-es NAGYPOLGÁRI LAKÁS a központtól néhány percre eladó. Kívülről felújításra szorul, belül egy festésmázolással birtokba vehető. Nappali, 3 szoba, nagy konyha. Új gázkazán, kicserélt villanyvezetékek. Parkolási lehetőség az udvarban. Csere is érdekel. Irányár: 12,9 M Ft. Telefon: 06-20/277-0353 (visszahívom) Kiskunfélegyháza belvárosában eladó egy tégla építésű, 56 m2-es, 2 szobás, IV. emeleti, erkélyes, felújítandó lakás. A közvetlen közelben Lidl, vasútállomás, buszmegálló. Irányár: 14.500.000 Ft. Érdeklődni az alábbi telefonszámokon: 0670/270-2033, 06-20/310-2544, 0670/387-1516 SZEGED BELVÁROSI (Párizsi körúti) III. emeleti, 39 m2-es garzon, gázkonvektoros, déli fekvésű, téglaépítésű, jó elrendezésű lakás kis rezsivel, mindenhez közel, berendezéssel együtt, azonnal beköltözhetően eladó. Irányár: 16 M Ft. Tel.: 06-20/552-8626 I. emeleti, Móra téri, 50 m2-es, erkélyes lakás eladó. MOST LETT FELÚJÍTVA: új fürdőszoba, taposó, burkolatok, új nyílászárók, új festés. Tel.: 06-70/886-7163 Eladó egy földszinti, egy szobás, felújított lakás az Arad utcában. Érdeklődni: 0670/459-2122 Megvételre keresek magánszemélyként 1+2 fél szobás, erkélyes lakást. Lehet felújításra szoruló is. Tel.: 06-30/375-5596 Petőfi lakótelepen IV. emeleti, zárószinten lévő, 63 m2-es, erkélyes, felújított lakás eladó. Ár: 13 M Ft. Tel.: 0670/590-2696 Eladó 65 m2-es, felújítandó, földszinti, társasházi lakás közel a Kossuth utcához, autó udvari beállási lehetőséggel. Belvárosi, 2 szobás lakáscsere érdekel I. emeletig. Tel.: 06-70/283-3132 Kiskunfélegyházán a Molnár Béla utcában, 2 és félszobás, I. emeleti, felújított lakás eladó 3 külön bejáratú szobával és közös tárolóval, utcára néző erkéllyel. Tel.: 0630/481-0167 Belvárosi, 2 szobás, erkélyes lakás, saját tárolóval, felújítva, tulajdonostól eladó. Érdeklődni: 06-70/336-9789

ALBÉRLET 2 szobás, Kossuth utcai, bútorozatlan lakás kiadó. Tel.: 06-30/953-0286 Szépen felújított, berendezett kis rezsijű, 2 szobás, légkondicionált, 4 emeletes Petőfi lakótelepen lévő házban lakás igényesnek szeptembertől kiadó. Telefonszám: 0620/942-4648 Móravárosi, 1+2 fél szobás, bútorozatlan lakás nem dohányzók részére kiadó. Tel.: 06-20/390-8881 Igényesen felújított, 63 m2-es, II. emeleti részben bútorozott lakás, garázzsal kiadó a Bajcsy utcán. A garázs méret miatt inkább tároló. 2 havi kaució szükséges. Érd.: 0620/448-2140 (20-21 óra között) Családi ház emeleti részén gázfűtéses, bútorozott szoba kiadó konyha és fürdőszoba használattal, egyedülálló férfi részére. 25.000 Ft+rezsi/hó. Kaució szükséges. Tel.: 06-20/206-5015 Petőfi lakótelepen 2 szobás, felújított lakás kiadó. Bérleti díj: 75.000 Ft/hó+rezsi. 2 havi kaució szükséges. Tel.: 06-20/544-3675 ÜZLET Az AP-Faktúra Kft. telephelyén 150-650 m2-es raktárak/üzemhelyiség KIADÓ. Érdeklődni munkaidőben a 06-30/9381090-es számon.

Bugac-Alsómonostoron 90 m2 nagyságú helyiség kiadó. Jelenleg presszóként üzemel. Élelmiszerboltnak vagy raktárhelyiségnek megfelelő. Érdeklődni telefonon: 06-20/234-7842 Kisebb-nagyobb RAKTÁRAK és MŰHELY bérelhető 100-700-1.500 m2 felületekkel. Érdeklődni: 06-20/944-8789 Kiskunfélegyházán a Kossuth Lajos utcán ÜZLETHELYISÉG kiadó. Igényesen kialakított, WC, kézmosó, klíma is található benne. Tel.: 06-30/218-0765

KIADÓ AUTÓKERESKEDÉSNEK 2.500 m2-es TELEPHELY kiadó. Tel.: 06-20/953-5666 GARÁZS kiadó a Kalmár József utcában, Báder söröző mellett igényes, zárt, védett udvarban. Érdeklődni kizárólag személyesen délelőttönként a Piac melletti Hunvér Kft. Kulcsmásoló boltjában, Dinnyés Gyula. Városhoz közel gazdálkodásra alkalmas, összkomfortos TANYA gyümölcsössel, 7 ha földterülettel kiadó. Ár: 100.000 Ft/hó. Tel.: 06-30/356-1315 BÉRELHETŐ!!! Óriási lehetőség! Tiszaalpáron bérbe adjuk 120 m2–es jól felszerelt asztalos műhelyünket, speciális gépekkel együtt. Nagyobb helyre lenne szüksége vállalkozásához? Raktárunkban 800 m2-en, lehetőleg raklapos termékek bérraktározását vállaljuk. Érdeklődni a 0630/943-7106-os telefonszámon lehet C SERE Eladnám vagy elcserélném Haleszban, kövesúthoz közel, 3 szobás, padlásteres CSALÁDI HÁZAMAT kiskunfélegyházi lakásra. Az épület 2 telekkel rendelkezik. Rajta 200 db fenyővel (3 évesek), és sárgabarackos ültetvénnyel, egy fóliával. Csak kimondottan rendezett lakáscsere érdekel. Tel.: 06-30/536-2145 ELVESZET T 2020. július 21-én a reggeli órákban Kiskunfélegyházán a Kazinczy utcában az Ügyvédi Munkaközösség előtt PÉNZT TALÁLTAM vásárlási szelvénybe hajtva. A jogos tulajdonos a következő telefonszámon érdeklődhet: 06-30/631-6404 EGÉSZSÉG

ROLLÁTOR és bontatlan csomagolású FELNŐTT PELENKA L és XL méretekben eladó. Tel.: 06-70/338-0506 Használt BETEGÁPOLÁSI CIKKEK, GYÓGYÁSZATI ESZKÖZÖK kifogástalan, újszerű állapotban, az új áruk töredékéért eladók Karcagon! Motorosan állítható, 220 cm hosszúságú fekvőfelületű ápolási ágy kapaszkodóval, felfekvés elleni matraccal, dönthető, magasságállítható guruló ágyasztallal, továbbá összecsukható, 120 kg-ig terhelhető kerekesszék emelt fejtartóval, vízszintesig dönthető magas háttámlával, párnázott ülőlappal, ajándék asztallappal, valamint fémvázas, gurulós fürdetőszék (szoba WC). Tel.: 06-30/4999300

FELHÍVÁS LAKHATÁST ADOK ingyen, fiatal, egyedülálló, magyar hölgynek, kevés háztartási munkáért. Érd.: 06-70/229-0735 GÉP- JÁRMŰ UTÁNFUTÓ kiváló állapotban eladó. Tel.: 0670/420-4300

SIMONYI AUTÓBONTÓ (Kiskunfélegyháza, Csongrádi út 34. – Vásártérrel szemben). Tel.: 76/713-226, 06-30/943-5102 OPEL ASTRA G 1,2 Sedan benzines, 2001es, magyarországi, első tulajdonostól, 97.200 km-rel, törés- és rozsdamentes állapotban eladó. Tel.: 06-30/508-9988 LADA SAMARA 1500-as, 1993-as évjáratú, megkímélt állapotú, fehér színű, téli gumival, alufelnivel, vonóhoroggal, tetőcsomagtartóval, szivargyújtós kis kompresszorral eladó. Műszaki 2021. máj. hóig. Tel.: 06-20/464-6009 SUZUKI SWIFT 1,0 GL benzines autó eladó. 2003-as évjárat, 2021. 05. hóig van rajta műszaki. Érd.: 06-30/364-8168 Kis testű ROBOGÓ újszerűen eladó. Tel.: 0630/856-1660 2003-as SUZUKI SWIFT megkímélt állapotban eladó. Tel.: 06-30/425-5965 SUZUKI IGNIS eladó 140.000 km-rel. Tel.: 06-06-30/598-4162 DAEWOO 1,6 benzines, családi, 2003-as évj. és OPEL VECTRA 98-as évjáratú friss műszakival, klímával, jó állapotban üzembentartóival eladó. Tel.: 06-30/4507426

VEGYES Bútorasztalos vásárol antik, régi bútorokat-tárgyakat és veterán autókat, motorokat, kerékpárokat. Tel.: 06-30/9151072 Eladó SZŐLŐDARÁLÓ, SZŐLŐPRÉS, fa HORDÓK, műanyag CEFRÉS HORDÓ, új KÁVÉFŐZŐ, BABAKOCSI, BABAHORDÓ, BABARUHÁK (kislány) Tel.: 06-70/2773875

120 l-es BOJLER jó állapotban, több féle ASZTAL, 120-as ablakhoz KARNISOK FÜGGÖNNYEL, RADIÁTOROK és 190 l-es BETONKEVERŐ eladó. Tel.: 06-20/4646009 HASZNÁLT TOLL felvásárlása a LEGMAGASABB NAPI ÁRON, nagytételben is! Helyszíni átvétel! Átvételi ár: 1.000 Ft/kgtól 4.000 Ft/kg áron. Tel.: 06-70/226-5672 KERTI KIÜLŐK rönkfából, csomoros nyárból eladók készletről, azonnal vihetők. Szállításban segítek. Részletfizetés megoldható. Tel.: 06-70/424-7820 GARÁZSVÁSÁR augusztusban minden szombaton Kiskunfélegyháza, Városkert 26. szám alatt 8-13 óráig. Régiségek, kerékpár, kazán, dobozos kukoricamorzsoló, Jancsi kályhák, petroforfőző, parasztcsillár és sok minden más. Tel.: 06-30/577-4274 Eladó HINTAÁGY új huzatokkal, íróasztalos SZEKRÉNYSOR, 4 személyes REKAMIÉ, 2 db HEVERŐ, FRANCIAÁGY, jó állapotú BELTÉRI FEHÉR AJTÓK (4 db üveges és 3 db sima), vmint. egy ROTÁCIÓS KAPA. Tel.: 76/378-156 (esti órákban) Eladó 20 m3 lisztsiló, gépi lisztszita, tésztanyújtó, alumínium takarmánytároló tartályok, palackozó gépsor, vmint. veterán Volvo 244, Citroen XM 2.0 kombi, Citroen C5 kombi, 1,6 TDI 2006-os évj. Tel.: 0630/409-2101

TŰZIFA eladó! Nyár, fenyő: 14.000 Ft/m3, akác korlátozott mennyiségben: 30.000 Ft/m3, konyhakészen: 4.000 Ft/100 kg házhoz szállítva (fűrészelt szél). EUTR: AA3193275 Tel.: 06-70/453-9869 KOPASZBARACKOT keresek cefrének 200250 kg-ot. Tel.: 06-30/955-2455 Kiskunfélegyházán eladó: FŰNYÍRÓ, CIRKULA, Whirlpool típusú automata MOSÓGÉP hibás ajtóval, régi típusú FAPÖRZSÖLŐ, kézi SZERSZÁMOK, BALTÁK, LAPÁTOK, tekerős KUKORICAMORZSOLÓ stb. Telefon: 06-70/773-1506

Eladó magasnyomású MOSÓ-STERIMÓ, 200 kg-os, tolósúlyos, jó állapotban lévő VASMÁZSA, jó állapotú RUSZKI SZIVATTYÚ, régi, kézi hajtású PÖRKÖLŐ, KERESZTVÁGÓ FŰRÉSZ, 100-120 l-es BOROSHORDÓK, KERTI SZERSZÁMOK, MŰANYAGLÁDÁK, 3x4 m-es SZŐNYEG, 5 m-es, 30-as GÉGECSŐ, régi réz PERMETEZŐ, 90 éves CSERÉPTÁL, nagy tekercs MADÁRHÁLÓ, alumínium BAROMFI ETETŐ-ITATÓ, SZENNYVÍZ SZIVATTYÚ, 50 m-es, vastag HOSSZABBÍTÓ, KERÉKPÁR, színes TV (2 db) olcsón és 220-as AGGREGÁTOR. Tel.: 06-20/985-4862 (délután) ÓCSKAVASÉRT házhoz megyek. Uitt.: LOMTALANÍTÁST VÁLLALOK. Tel.: 0620/925-5968 Elektromos BICIKLI, MOUNTAIN BIKE, 28-as (félváltós) KERÉKPÁR, 51 cm színes TV és 109 cm LCD TV, VIDEO LEJÁTSZÓ, MOSÓGÉP, LG automata MOSÓGÉP, eladó. Tel.: 06-20/527-2477 Eladó jó állapotban lévő sarok ÜLŐGARNITÚRA. Színe barna, ágyneműtartós, széthúzhatós. Tartozik hozzá 1 db fotel. Tel.: 06-30/286-8778, 0630/853-7994

HÁZTARTÁSI GÉPEK JAVÍTÁSA: centrifuga, mosógép, porszívó, kávéfőző, vasaló, hajszárító, takarítógép, mikrohullámú sütő, varrógép stb. Redőny, reluxa alkatrészek! Automata mosógépek garanciával eladók. Kkfháza, Bajcsy-Zs. u. 27. Tel.: 06-30/9037689 Eladó Kiskunfélegyházán használt, de megkímélt állapotú FENYŐBÚTOR GYERMEKSZOBÁBA (akár két gyermek részére), cseresznye színű, íves sarok ÍRÓASZTAL, ÁLLÓPOLC, 24-es kontrás, sárga-fehér Hawaii lány KERÉKPÁR megkímélt állapotban. Érdeklődni: 0670/293-2365-ös telefonszámon. Szeletelt TÉGLA, belső szelet: 2.600 Ft/m2 helyett 2.200 Ft/m2. Kiszállítás megoldható (Bugac-Alsómonostor). Ugyanitt kb. 2.500 db kisméretű TÉGLA 60 Ft/db áron eladó. Tel.: 06-70/453-9869 Eladó fenyő EMELETES ÁGY (90x200), BORDÁSFAL, TŰZHELY, HŰTŐ, FÉG KONVEKTOROK, teleszkópos KERÉKPÁR, HASIZOMGÉP stb. Érd.: 06-70/330-0073


ELADÓ!!! Profilváltás miatt eladó gépek: CNC, automata hatfejes FÚRÓGÉP, ÉLZÁRÓ,900-as FŰRÉSZ, 2 db hidraulikus VESSZŐHÚZÓ, TEXILIPARI GÉPEK. Érdeklődni a 06-30/943-7106-os telefonszámon lehet.

ÚJ SZOLGÁLTATÁS (már 3 éve). KISKUNFÉLEGYHÁZÁN FELESLEGESSÉ VÁLT DOLGAIT INGYEN ELSZÁLLÍTJUK. Eladná, kiürítené házát, hobbiját, nyaralóját, garázsát, üzletét stb. de nem tudja megoldani? Mi padlástól a pincéig díjmentesen elszállítjuk. Lantos László 0670/321-6868 (Kiskunfélegyháza)

Eladó négyrészes, natúr, világos SZEKRÉNYSOR, három személyes, kihúzható, ágyneműtartós KANAPÉ és kiváló állapotban lévő Pierre Cardin négy funkciós BABAKOCSI. Érd.: 06-70/3343586 Gyönyörű egyedi ÍRÓASZTAL: 7.000 Ft, fonott FOTEL, fonott SZENNYESTARTÓ, fürdőszoba SAROKPOLC, ELŐSZOBA FAL aranyszínű akasztóval, bükkfából, gyönyörű TÜKÖR, gyönyörű kerettel (70x80 cm-es): 6.000 Ft/db, könnyűzenei BAKELIT LEMEZEK (hazai és külföldi) gyűjtőknek: 1.500 Ft/db eladók. Tel.: 06-20/524-1856 (8-17 óráig)

ŐSZI- és KAJSZIBARACK értékesítés a Marillen Kft-nél! Minimum 10 kg-os tételekben. I. o. őszi 400 Ft/kg, II. o. 300 Ft/kg, I. o. kajszi 800 Ft/kg, II. o. kajszi 650 Ft/kg. Magozott, fagyasztott meggy 500 Ft/kg. Kiadás: hétköznap 7.00–17.00–ig. Tel: 70/332-0528

EGYÉB KERESÉS Régi motorokat keresek: Simson, MZ, ETZ, JAWA stb. Tel.: 06-20/572-5142 Dunnát, párnát, régi használt tollat veszek, hívásra házhoz megyek. Tel.: 06-30/4674542 Vásárolok: porcelánokat, szobrokat, dísztárgyakat, régiségeket. 06-70/228-2994 Használt tollat, dunnát, párnát, egyéb dísztárgyakat, régi parasztbútorokat veszek. Hívásra házhoz megyek. Tel.: 06-30/1646336 Vásárolok régi, feliratos üvegeket, színes szódásüveget, komplett hagyatékot. Tel.: 06-70/881-4767 Felvásárlás! Hagyatékból származó régi tárgyakat, karórát, faliórát, zsebórát (üzemképtelent is), porcelánokat, nippeket, csillárokat, fali tányérokat, antik bútorokat, képeket, ezüst evőeszközöket, ezüst tárgyakat, könyveket, stb. illetve teljes hagyatékot (akár nagyobb értékűt is) vásárolok azonnali készpénzfizetéssel. Hívjon bizalommal! Tel.: 06-30/396-4495

MEZŐGAZDASÁG Kiskunfélegyházától 2 km-re, betonúttól 300 m-re 6,8956 ha FÖLDTERÜLET eladó. Tel.: 06-70/225-4664, 20/804-9688 Saját termelésű BURGONYA eladó Kiskunfélegyháza, Tegez u. 3. sz. alatt. Telefon: 06-70/379-5894 Függesztett MŰTRÁGYASZÓRÓ, függesztett VASFOGAS, 11 leveles TÁRCSA, KONKOLYOZÓ eladó. Tel.: 06-20/386-2148 BURGONYA 20 Ft/kg-tól eladó. Érdeklődni a 06-30/954-6674-es telefonszámon. Eladó 5/4 colos horganyzott FÓLIAVÁZ ajtókkal szellőzőkkel 12 m-es, 45 m hosszú, KPE 5/4 colos és egy colos LOCSOLÓCSŐ és hozzátartozó IDOMOK valamint kis MÁZSA 50 kg-ig mérő súlyokkal, FATEKNŐ, 2 db TÁRCSATENGELY, rotációs kapához 2 vas KÖRMÖS KERÉK, TRITIKÁLÉ és KUKORICA is eladó. Tel.: 06-30/327-8345

SZÁNTÓFÖLDET BÉRELNÉK hosszútávra (magas bérleti díj) Kkfháza, Gátér, Petőfiszállás, Pálmonostora, Tiszaalpár vonzáskörzetében. Érdeklődni 06-20/6294303-as telefonszámon. Eladó a Bugaci útban 1 ha FÖLDTERÜLET a volt Kókai műhellyel szemben. Tel.: 0670/322-1287 Kb. 10 q KUKORICA eladó. Tel.: 06-70/2361910 Kiskunfélegyházán keresek saját részre eladó SZÁNTÓ földterületet, lehet tanyával is, legalább 2 ha-t. Tel.: 06-30/731-4544 TRAKTORT keresek 40-100 LE-ig, saját részre, MTZ nem érdekel. Ugyanitt: nyers, édes FŰSZERPAPRIKA aug. közepétől eladó. Tel.: 06-30/731-4544 SZÓJADARA házhoz szállítással. Tel.: 0630/228-0881 GYŰRŰSHENGER szállítókocsival eladó. Valamint kombinátor fogasos, 3 m-es függesztett MŰTRÁGYASZÓRÓ eladó. Tel.: 06-70/521-0170 BIRKAHÚS rendelhető, negyedben, félben házhoz szállítva valamint tisztított KUKORICA és egy kb. 60 l-es SZŐLŐPRÉS eladó. Tel.: 06-70/327-4021 Eladó KUKORICA és ÁRPA. Érd.: 0630/260-5154 BÚZA, ÁRPA és körbálás LUCERNA jó minőségű tárolóból eladó. Tel.: 06-30/3301666 Körbálás SZALMA (hálós) és ROZS zsákolva eladó Petőfiszálláson. Tel.: 06-20/992-1506 Kiváló minőségű TERMŐFÖLD VIRÁGFÖLD eladó. Akár házhozszállítással is 4.500Ft/m3. Érdeklődni: 06-30/943-1426

ÁLL AT Vörös TOJÓTYÚK házhoz szállítva 750 Ft/db. Tel.: 06-20/204-2382 Fekete PULI kölykök eladók. Tel.: 0630/389-6230 Mindennemű és korú KECSKÉK eladók. Tel.: 06-20/550-2147 VÁGÓCSIRKE Petőfiszálláson eladó. Tel.: 06-30/283-2179 Vörös, kettős hasznosítású CSIRKÉK eladók: 1,5-2 kg súlyúak. Tel.: 06-70/2616111, 30/287-2154 Hasított SERTÉS eladó. Tel.: 06-30/2062373 Kukoricás KAKASOK, konyhakészre felpucolva eladók. Uitt.: TÖRPE TYÚKOKAT keresek megvételre. Tel.: 06-70/209-7443 ANYADISZNÓ továbbtartásra vagy hizlalásra, 14 db választási MALAC, 1 db 1,5 éves KOS, 3 db növendék KOS, középméretű LÓ (fehér fekete foltos) eladó. Érdeklődni minden nap 17-18 óra között a 06-30/618-9630-as telefonszámon lehet.

7 hetes MINI YORKI fiú kiskutyák oltva, féregtelenítve, gondos gazdit keresnek. Szülők is megtekinthetők. Tel.: 06-30/2602831 Hónapos fekete tarka BIKÁK eladók, vagy cserélhetők. 06-30/229-0328 Tavasszal született KISCICÁK ingyen elvihetők. Tel.: 06-30/676-4455 YORKI szuka kiskutyák eladók. Tel.: 0620/239-9560 3 db PÓNI KANCA, 3 db ANYABIRKA 5 bárányával és egy KOS eladó. Tel.: 0620/386-2148 10 hetes MALACOK eladók. Érdeklődni a 0620/443-2013-es telefonon. BORDER COLLIE kiskutyák eladók, augusztus 12-től elvihetők. Tel.: 06-30/3301666

MUNK AALK ALOM Döner Kebab Express gyorsétterem ELADÓ és KONYHAI KISEGÍTŐ munkakörbe női és férfi munkatársat keres. Tel.: 06-20/3258516 KERTÉSZETBE női és férfi munkaerőt keresek. DIÁK munkaerő is szóba jöhet. Napi fizetés, munkába járás megoldható. Tel.: 0620/210-2300 (Sinkó) SZAKÁCSOT keres a Csillag Vendéglő. Jelentkezni személyesen nyitvatartási időben.

LAKATOST, SZERKEZET LAKATOS, MG GÉPSZERELŐ, HEGESZTŐ szakmunkást azonnali kezdéssel felveszek. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezni 06-30/9152077-es telefonszámon. (Hannelore Kft.) Kiemelkedő kereseti lehetőséggel keresünk BETANÍTOTT MUNKÁRA FÉMMEGMUNKÁLÁSRA és önállóan dolgozni tudó CNC ESZTERGÁLYOS és MARÓS kollégákat egyműszakos munkarendben. Feltétel: érettségi bizonyítvány. Érd.: naponta 18-20 óráig a 06-20/468-8636-os telefonszámon –Smart-Tech Kft.Önálló munkavégzésre képes LAKATOS szakembert felveszek. Tel.: 06-70/533-5699 (Pinczel) Ott lakással, ellátással férfi munkaerőt keresek ÁLLATGONDOZÁSHOZ. Tel.: 06-30/579-0404 (Kovács) Kiskunfélegyháza, Holló L. u. 28. számú társasház KÖZÖS KÉPVISELŐT keres. Jelentkezni írásban. Pályázatokat kérjük a Szuperinfó Szerkesztőségébe leadni 2020. aug. 31-ig. A Heaven Diner gyorsétterem keres ütőképes csapatába gyakorlattal (de nem feltétlen végzettséggel) rendelkező gyorséttermi SZAKÁCSOT vagy FELSZOLGÁLÓT. Tel.: 0670/658-9618


A Kiskunfélegyházi Suzuki Szerviz AUTÓSZERELŐ, KAROSSZÉRIALAKATOS és GUMISZERELŐ munkatársat keres. Tel.: 06-20/433-1580 A Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. felvételt hirdet TEMETKEZÉSI SZERTARTÓ munkakör betöltésére. Előny „B” kategóriás jogosítvány. Fiatal munkavállalók jelentkezését is várjuk. Bővebb felvilágosítást nyújt: Tigyi Márton műszaki igazgató Tel.: 06-70/321-0576 munkaidőben. Jelentkezéseket az fvnp@fvnp.kiskunfelegyhaza.hu e-mail címen, vagy levélben a 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 8. sz. alá várjuk.

Változatos (nem mezőgazdasági!) munkára keresünk dohányzásmentes csapatunkba fiatal, kiskunfélegyházi férfi munkatársat. Érd.: csak személyesen. Időpont egyeztetés: 06-30/943-4012 (Gyürky L.) Hungary-Meat Kft. kiskunfélegyházi munkahelyre, felvételre keres műszaki végzettségű (villanyszerelő, gépszerelő, géplakatos, ipari gépész, vízvezeték szerelő) munkavállalókat KARBANTARTÓ munkakörbe. Érdeklődni, jelentkezni a jozsef.toth@hungarymeat.hu e-mail címre küldött önéletrajzzal lehet. Pályakezdők jelentkezését is várjuk!

Kiskunfélegyházán lévő SHELL BENZINKUTAKRA keresünk jó kommunikációs készséggel rendelkező, nem dohányzó SHOP eladó munkatársat. Fényképes önéletrajzokat a shell412560@gmail.com e-mail címre kérünk. Heti egy-két napra damilos fűkaszával dolgozni tudó személyt alkalmaznék. Jó kereseti lehetőség. Tel.: 06-30/330-1666 (Faragó) Jogosítvánnyal rendelkező KARBANTARTÓ és ehhez hasonló munkákhoz értő munkatársat keresünk. Tel.: 06-20/4999700 (Gábor Speed Kft.)

Megbízható, önállóan dolgozni tudó BURKOLÓ munkatársat keresek azonnali kezdéssel. Tel.: 06-70/678-9198 (Nagy Zoltán) Megbízható, önmagára is igényes hölgy lakások, családi házak takarítását vállalja. Tel.: 06-70/201-6417 KŐMŰVEST és SEGÉDMUNKÁST keresek. Bér megegyezés szerint. Érdeklődni: 0630/413-3237 (Tajti) A Cleaner Guys Kft. alkalmi munkavállalókat keres IPARI TAKARÍTÁSRA. Jogosítvány előny! Tel.: 06-30/670-2005 KŐMŰVEST és KŐMŰVES SEGÉDET keresek. Tel: 06-20/919-6245 (Richárd) Lakiteleki MOL Töltőállomásra MUNKATÁRSAT keresünk hosszútávú munkalehetőség. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a benzinkut12@gmail.com címen lehet vagy a töltőállomáson.

TÁRSKERESŐ 60 éves (170 cm magas, 80 kg) minden káros szenvedélytől mentes férfi, korban hozzáillő társat (alacsony, vékony hölgyet) keres. Tel.: 06-70/248-8825 Megbízható párját keresi 72 éves özvegyasszony. Tel.: 06-30/879-9777 TÁRSKÖZVETÍTÉS minden korosztálynak. Tel.: 06-30/355-2039 36 éves, szép szőke hölgy barátot keres. Tel.: 06-20/295-9206 60 éves férfi korban hozzáillő hölgyet keres. Tel.: 06-70/602-4010

SZOLGÁLTATÁS FŰKASZÁLÁS, parlagfű irtás motoros fűkaszával. AUTÓ és EGYÉB SZÁLLÍTÁS 2 t-ig. TŰZIFA VÁGÁS szalagfűrésszel. Tel.: 0620/986-2300 SZOBAFESTÉST, MÁZOLÁST, TAPÉTÁZÁST, DÍSZITÉST GIPSZKARTONOZÁST, HOMLOKZAT és SZÉLDESZKA FESTÉST, BURKOLÁST és LAMINÁLT PARKETTA lerakását vállalom. Tel.: 06-70/201-8044 FÜRDŐSZOBA SZERVÍZ! Fürdőkádak, zuhanytálcák és fürdőkabinok elsárgult, repedezett, penészes felületeinek újra szilikonozását, felújítását valamint tusolókabin összeszerelését, beépítését vállalom. Tel.: 0620/997-2792 CSŐSZERELŐ vállal víz- és fűtésszerelést, konvektorok cseréjét, javítást, fürdőszobák teljes és részleges felújítását, csőtörési hibák javítását, új fürdőszobák készítését, szennyvíz bekötést. Vegyes tüzelésű kazánok cseréje és újak beépítése, átfolyós gáz-vízmelegítők vízkőtelenítése! Tel.: 06-30/295-9601 GÁZKAZÁNOK karbantartása, javítása és beüzemelése. Baxi, Buderus, Ferroli, Saunier Duval, Hajdú, Biasi, Fondital készülékek szervizelése. Gázhálózatok és készülékek időszakos műszaki biztonsági felülvizsgálata. Tel.: 06-70/622-2755 Veszélyes FÁK KIVÁGÁSÁT, korona igazítást és erdő gyérítést vállalok. Tel.: 06-20/6222492 Villanyszerelési munkát vállalok lakosságnak és vállalkozásnak, számlaképesen. Tel.: 0630/371-4198 Vállalok mindenféle LAKATOS munkát. Könnyűszerkezetes épületek, polikarbonát tetőrendszerek, kovácsolt kerítések, kapuk, tolókapuk, garázsok gyártása, telepítése. Tel.: 06-20/464-1379 SZOBAFESTÉST, teljes lakásfestést, tetőáthajtást, kőműves munkákat vállalok megfizethető áron. Telefon: 06-30/651-7118 FÜRDŐKÁD-FELÚJÍTÁS igényesen, kívánt színben, garanciával. Telefon: 06-30/9982485 KÖNYVELÉS, ADÓTANÁCSADÁS, BÉRSZÁMFEJTÉS teljes körű adatszolgáltatással, társaságok, egyéni vállalkozások, családi gazdaságok részére. Cégalapítás, egyéni vállalkozói engedély kiváltásának ügyintézése, adószámos őstermelők, magánszemélyek adóbevallásainak elkészítése. Tel.: 76/468544, 06-20/529-2230


Vállalunk mindenféle magasban végzendő, nehezen megközelíthető munkát (festés, szigetelés, tisztítás, javítás, galambriasztás) ALPINTECHNIKA SEGÍTSÉGÉVEL. Keressen bizalommal Telefon: 06-70/612-1796 e-mail: alpintechnika@build-air.hu

NYÍLÁSZÁRÓK UTÓLAGOS SZIGETELÉSE, passzítása, beállítása, zárcseréje, hőszivárgás mérése. Redőnyök, rovarhálók, árnyékolók, szalagfüggöny, harmonikaajtók készítése, javítása. www.peneszeltavolitasa.hu Tel.: 0630/294-6022, 06-50/114-2644 (díjtalan hívás DIGI-ről). FA KIVÁGÁS, korona igazítás, fűnyírás, fű- és gazkaszálás. Emelőkosaras munkák. Tel.: 0670/238-3065 –Balaton ZsoltSZOBAFESTŐ-MÁZOLÓ-TAPÉTÁZÓ mester vállal szobafestést, mázolást, tapétázást, gipszkartonozást. Gyors, precíz, számlaképes munka. Hívjon a 06-20/363-1800-as telefonszámon bizalommal. Árajánlat ingyenes. Uitt.: Haleszban 4.029 m2-es, bekerített ÉPÍTÉSI TELEK eladó.

ÉPÍTÉSI TÖRMELÉK ELSZÁLLÍTÁSÁT, BONTÁST, LOMTALANÍTÁST, ZÖLDHULLADÉK ELSZÁLLÍTÁSÁT vállalom. Tel.: 06-30/916-3059 TETŐJAVÍTÁS! Tetőátrakás, lécezés, kúpkenés, kémények bontását, felújítását vállalom. Hívjon bizalommal. Tel.: 0630/322-8929 Ács, bádogos munkát, tetőjavítását, cserép átrakást, lécezést, verébdeszka cserét, javítást vállalunk. Csatorna, oromszegély szerelést, párkányok fedését, lemezfedést garanciával, megfizethető áron, díjmentes kiszállással. Fa kivágás alpin technikával. Tel.: 06-70/648-4337 KŐMŰVES MUNKÁT vállalok! Térkövezés, régi épületek teljeskörű felújítása, új épületek, garázsok stb. fa és fémtetővel, kerítések, térbetonozás stb. számlaképesen. Tel.: 06-20/237-2840 Hosszított, zárt KISTEHERAUTÓVAL, max 1 tonna teherbírásig, hétköznap, heti 1-2 FUVART vállalnék, csak belföldön. Érd.: 0620/967-0803 BALÁZS REDŐNY! Műanyag és faredőnyök, szúnyoghálók készítése, javítása 24 órán belül, hétvégén is. 0670/374-3864

LOMTALANÍTÁST VÁLLALOK! HÁZAK, LAKÁSOK, TANYÁK ÖRÖKSÉG UTÁNI VAGY CSAK KÖLTÖZÉS MIATTI LOMTALANÍTÁSA PINCÉTŐL – PADLÁSIG. UITT.: MELLÉKÉPÜLETEK, GARÁZSOK BONTÁSÁT IS VÁLLALOM. TEL.: 0620/577-4717 –HALASI JÓZSEFTeljeskörű KŐMŰVES munkák: felújítás, garázs, járdaépítés, szigetelés és hidegmelegburkolási munkálatok elvégzése érdekében hívjon a 06-70/356-3330-as telefonszámon. Tetők javítását, átrakását, beázások megszüntetését, kémények bontását, felújítását, verébdeszkák, széldeszkák cseréjét vállalom. 06-20/354-4495

“Nem ezt akartam, nem így akartam, szerettem volna még élni, de a halál könyörtelen volt, el kellett menni.”

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal akik, ismerték és szerették, hogy

Czombos János

teste, lelke 85 éves korában 2020. július 31-én türelemmel viselt hosszú betegség után megpihent. Temetése 2020. augusztus 11-én 10 órakor lesz a Felsőtemetőben, a római katolikus egyház szertartása szerint. Lelki üdvéért az engesztelő szentmisét 2020. augusztus 11-én 7 órakor a Szent István templomban mutattatjuk be.

Soha el nem múló szeretetünk őrködik nyugalmad felett!

- Gyászoló család -

Rövid határidővel vállalok magánszemélyeknek, cégeknek, társasházaknak, lakótömböknek, zöldterület karbantartását: fűnyírást, fűkaszálást, sövénynyírást, favágást, fakitermelést, bokrok és cserjék irtását, erdőgyérítést, kertgondozást. Ingyenes személyes felmérést és árajánlatot biztosítok Ügyfeleimnek. Hívjon bátran! Tel.: 0630/813-5963 Tóth Imre E.V. Kivehető fogsor készítése, javítása, fogpótlás, alábélelés, kapocs, törésjavítás garanciával. 30/908-1798.

Teljes körű LOMTALANÍTÁST, UDVARTAKARÍTÁST, ÉPÜLETBONTÁST, sitt és zöldhulladék, elektronikai HULLADÉK szállítását vállalom. Elérhetőség: 0670/403-1327 Alfa Cleaning: szőnyeg, kárpit, matrac, autóbelső, forróvizes tisztítása. www.alfacleaning.hu 06-20/288-3919 Redőnyök javítását, készítését, reluxák, szúnyoghálók és gurtnik cseréjét vállalom. Tel.: 06-70/546-4742, 06-70/248-2987 DUGULÁSELHÁRÍTÁS éjjel-nappal, garanciával! Tel: 06-70/774-4184 (Országh Miklós) TETŐJAVÍTÁST, tetőátrakást, kúpkenést, széldeszkázást, tetőszigetelést, kémények javítását vállaljuk. Tel.: 06-70/248-2987, 06-70/546-4742 Bármilyen ácsmunkát, széldeszkázást, bádogosmunkát, ereszcsatornázást, tetőáthajtást, Lindab-lemez felrakást vállalok anyagbeszerzéssel, kedvezményes áron. Tel.: 06-30/641-7614 LUX SZÁRAZ TISZTÍTÁS! Kirby habos tisztítás: kárpit – szőnyeg – atkátalanítás – GOMBÁTLANÍTÁS – pollen szűrés. Akció nyugdíjasoknak és kismamáknak! Lakás: Kkfháza, Szendrey u. 42. Tel.: 06-20/3917703, 30/320-0631 KÖLTÖZTETÉS, ÁRUFUVAROZÁS helyben az ország és EU egész területén ponyvás teherautóval, igény esetén rakodókkal. Tel.: 06-70/511-1200 –Tóth József–

“Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Aki szeret, az soha el nem feled. Számunkra Te soha nem leszel halott, ragyogni fogsz, mint a csillagok.” Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy

Nemcsok Jenőné szül.: Jakab Julianna

78 évesen 2020. július 28-án elhunyt. Temetése 2020. augusztus 7-én 9 órakor lesz az Alsótemetőben, a római katolikus egyház szertartása szerint. Lelki üdvéért az engesztelő szentmisét 2020. augusztus 9-én 10.30 órakor az Ótemplomban mutattatjuk be. Soha el nem múló szeretetünk őrködik nyugalmad felett!

- Gyászoló család -

TÁVIRÁNYÍTÓ PÓTLÁS, kapunyitómotor javítás, kamera, riasztó szerelés. Tel.: 0630/525-7611 FESTŐ CSAPAT munkát vállal. 06-30/7270828 FOGSOROK JAVÍTÁSÁT Kiskunfélegyházán vállalom. Tel.: 06-70/453-5350 TETŐJAVÍTÁS! Széldeszkák cseréjét, festését, kémények felújítását, ereszcsatorna készítését vállalom. Tel.: 06-20/299-2233, 70/287-7851 SZOBAFESTÉST kedvező áron vállalok. Tel.: 06-30/727-0828 Redőnyexpressz! Műanyag, fa, alumínium redőnyök készítése, javítása, napellenzők készítése! Tel.: 06-70/455-4655 Vízvezeték-szerelés, új fürdőszobák elkészítése, burkolása, felújítása, csatornázás, szobafestés és kőművesmunkákat vállalunk, (számlaképesen), rövid határidővel. Érd.: 0630/249-7855, 30/970-1558 SZIGETELÉS! Vizes és salétromos falak bontás nélküli szigetelése rövid határidővel, garanciával. Lakott épület nem akadály! www.alaszigeteles.hu Tel.: 06-30/851-8118 SORSELEMZÉS, kártyajóslás, családi, párkapcsolati problémák, szerelemkötés, átok-rontás levétele. Hívásra házhoz megyek. Tel.: 06-30/924-3867 KŐMŰVES munkák, villanyszerelés! Mindennemű építés, javítás, tető, felújítás. Kivéve gáz. Király Ferenc 06-30/701-7839 KÚTFÚRÁS. Tel.: 06-30/554-5544

Vállalom új tetők készítését, bádogos-, ácsmunkát, tetőfelújítást, széldeszkázást, Lindab-lemez felrakást akciósan, anyag+munkadíjjal. Kiszállás ingyenes. Mindenre 10% kedvezmény 2020. augusztus 20-ig. Tel.: 06-30/375-9762, 70/655-9878 Redőny szerelés-javítás: alumínium, műanyag, fa. Gurtnicsere. Szúnyogháló készítés. Király Ferenc 06-20/515-3094 Ács, tetőfedő, bádogosmunkát, tetőjavítást, kúpozást, széldeszkázást, Lindablemezelést, trapézlemezelést, ereszcsatornázást, tetőtisztítást, szigetelést, régi házak bontását vállalom. Kiszállás ingyenes. Tel.: 06-70/257-8945, 06-30/7495485 Gurtni csere, új redőny készítése, faredőny javítás hétvégén is, gyors precíz munka. 0630/900-8159, 70/227-6273

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, szomszédoknak, munkatársaknak, barátoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik szeretett Férjem, Édesapánk, Nagypapánk

Tajthy Jenő

temetésén megjelentek, sírjára megszámlálhatatlan virágot és koszorút helyeztek, fájdalmunkban velünk együttéreztek. Külön köszönet a Palestrina Kamarakórusnak a feledhetetlen búcsúztató énekükért.

- Gyászoló család -

Megbízható, precíz munkavégzéssel!! Vállalok ácsmunkát, bádogozást, tetőfedést, tetőfelújítást, kéményszegést, kúpozást, tetőáthajtást, cseréplécezést, ereszcsatornázást, lambériázást, lapos- tető szigetelést, Lindab-lemezelést, széldeszkázást, valamint a ház körüli javítással kapcsolatos munkákat, anyagbeszerzéssel. Tel.: 06-20/922-8543 TETŐJAVÍTÁS! Tetőátrakását, kúpok kenését, széldeszkák cseréjét, ereszcsatorna készítését vállaljuk. Tel.: 0630/832-7025, 20/299-2233

OK TATÁS Közel a városhoz tanyán vállalom sérült és normál fejlődésű gyerekek fejlesztését, felügyeletét GYÓGYPEDAGÓGUSKÉNT. Ár: megegyezés szerint. Tel.: 06-70/333-5848 Magánóra angoltanárral, minden szinten. Tel.: 06-30/813-5962 Humán tantárgyakból korrepetálást, javítóvizsgára, érettségire készítést vállalok általános- és középiskolásoknak. Korrekt módon, áron. Tel.: 06-30/742-2581 Egyetemi diplomával MAGYAR és TÖRTÉNELEM tantárgyakból, valamint NÉMET nyelvből érettségire, pótvizsgára és ESZPERANTÓ, NÉMET nyelvekből minden szinten, minden korosztálynak nyelvvizsgára való felkészítést és korrepetálást vállalok. Tel.: 76/461-832 (17 óra után) „Emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, mert akit szeretünk, nem felejtjük el.”

EMLÉKEZÜNK

Zolnai Imre Sándor halálának 5. évfordulóján.

- Szerető családja -

„Nem ezt akartam, nem így akartam, szerettem volna még élni, de a halál könyörtelen volt, el kellett menni. Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rólam szóltok mosolyogjatok, emlékem így áldás lesz rajtatok.”

EMLÉKEZÜNK

Dencs Jánosné szül.: Bódog Mária

halálának 11. évfordulójára soha el nem múló szeretettel.

- Férje és családjai -


12

2020. augusztus 7.

Profile for szuperinfo

Kiskunfelegyhaza 2020.08.07  

Kiskunfelegyhaza 2020.08.07  

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded