Kiskunfélegyházi Szuperinfó 2025. október 31.

Page 1


KISKUNFÉLEGYHÁZA

2025. október 31., XXXV/44. Kiskunfélegyháza, Dr. Holló L. u. 2. Tel.: 76/430-455 web: szuperinfo.hu e-mail: kkfhaza@szuperinfo.hu

Az aranykor orvosai – 50 éve a gyógyítás szolgálatában

A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kiskunfélegyházi telephelyén beszélgettünk Dr. Nyúzó Bálinttal, Dr. Rigó Imre Jánossal és Dr. Letoha Viktória Máriával. Munkatársaink 1975 óta dolgoznak a Kiskunfélegyházi Kórház megbecsült orvosaiként és elhivatottságukkal, szakmai tudásukkal, valamint emberi hozzáállásukkal generációk számára mutattak példát. Az interjúban felelevenítették pályájuk kezdetét, a kórház aranykorát, valamint azokat az emlékezetes pillanatokat, amelyek meghatározták hivatásukat és közösségünket.

A fejlődésben nem volt megállás

A kezdetek – „Kezdő orvosként nagy lelkesedéssel estünk neki a medicinának.”

Dr. Nyúzó Bálint kardiológus főorvos felidézte, hogy milyen volt akkoriban fiatal pályakezdő orvosként elindulni a gyógyítás útján: „Innovatívak voltunk, nem csak magunkról beszélek, hanem mindenkiről, ugyanis akkor indult be igazán a különböző szakterületeken a szubspecialitás, és ebből lettek a mostani szakirányok, mint például a reumatológia. Ekkor élte virágkorát az orvosi szakma, mi pedig ezt nagyon élveztük.”

„1975-től egészen a 2000-es évekig látványos fellendülésen mentek keresztül a vidéki kórházak is” – idézte fel Dr. Rigó Imre János, a kórház elismert nőgyógyász főorvosa. Elmondása szerint ebben az időszakban olyan mértékű szakmai és technikai fejlődés zajlott, amely alapjaiban formálta át a gyógyító munkát.

„Hihetetlen nagy változások történtek ezekben az évtizedekben, és hála a Jóistennek, még mi is részesei lehettünk ennek a korszaknak. A mai napig élvezzük a gyümölcseit” – mondta.

A főorvos mosolyogva tette hozzá, hogy pályafutása alatt több mint 6000 gyermek születésénél segédkezett, ami számára a hivatás egyik legnagyobb ajándéka.

Dr. Letoha Viktória Mária számára a kezdetek legszebb emlékei közé tartozik a kivételes csapatszellem, amely a kórházban uralkodott és azóta is kitart.

„Amikor Nyúzó Bálinttal együtt kezdtem, valóban csodálatos közösség alakult ki. Szinte családias volt a légkör – öröm volt bejárni dolgozni. Olyan hangulatot teremtettünk, amilyet kevés helyen tapasztal az ember.”

A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház és Kiskunfélegyházi telephelye nevében is hálás szívvel köszönjük Dr. Nyúzó Bálint, Dr. Rigó Imre János és Dr. Letoha Viktória Mária öt évtizedes, példamutató munkáját. - olvasható a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház közösségi oldalán.

INGATLAN

Eladó 80 m2-es, 3 szobás, összkomfortos, külső HÁZRÉSZ városközponthoz közel, de mégis csendes utcában. Nyári konyha, műhely, garázs, konyhakert tartozik az ingatlanhoz. Tel.: 06-20/9393267

Bugac, Ady Endre utcában kétrendbeli CSALÁDI HÁZ eladó. 1400 m2 telek. Ólak, szerelőaknás garázs. Tehermentes, azonnal birtokba vehető. Ár: 19.9 millió Ft. Tel.: 06-70/453-9449

Kiskunfélegyháza központjához közel nagyon jó kertes CSALÁDI HÁZ eladó. Tel.: 06-30/182-5195

XI. kerületben, kövesút mellett, padlástér beépített, 100 m2-es, 3 szobás CSALÁDI HÁZ szerelőaknás garázzsal, vegyes tüzelésű fűtéssel, puffertartállyal eladó. 380 V van. Érd.: 06-20/478-1376

Gátéron Dózsa György. u. 40. szám alatt CSALÁDI HÁZ eladó. Kiskunfélegyházi lakás csere érdekel. Az ingatlan fent van az ingatlan.com és az OTP oldalon. Megtekinthető. Irányár: 38 millió Ft. Érdeklődni: 06-20/978-2386

1.200 m2-en teljes felújítást igénylő, komfort nélküli CSALÁDI HÁZ eladó

Kiskunfélegyházán a Balassa u. 3. szám alatt. Uitt.: hagyatékból eladó régi típusú HÁLÓSZOBABÚTOR, SZEKRÉNYSOR, KANAPÉ, kihúzhatós HEVERŐ, ASZTAL, régi KONYHABÚTOR, KÁLYHA. Tel.: 06-70/336-2809

Kiskunfélegyházán központhoz közel eladó 125 m2-es, 4 szobás, nappalis, összkomfortos CSALÁDI HÁZ. Tel.: 06-30/618-3270 18 óra után

Bugac, Bem utcában felújítandó „kocka” CSALÁDI HÁZ eladó. Ár: 18.500.000 Ft. Tel.: 06-70/453-9449 Vekerhát 1. sz. TANYA és ERDŐ eladó. Ir.ár: 5,9 M Ft. Tel.: 06-30/637-4453

Városban lévő különportás, 4 szobás CSALÁDI HÁZ sürgősen, ÁRON ALUL eladó. Tel.: 06-70/433-6315

Keresek városközponti részen összkomfortos, jó állapotú kertes családi házat. Tel.: 06-30/182-5195

Bugacon a Kossuth utcában, 1970-ben épült, 2 szoba, összkomfortos, gáz és vegyes tüzelésű, felújításra szoruló, „kádárkocka” típusú CSALÁDI HÁZ, melléképületekkel, 200 négyszögöl területű portán eladó. Érdeklődni: 06-20/2405014, 06-30/760-5541

Hagyatéki házak eladása és ezzel együtt teljes kipakolása, lomtalanítása, kitakarítása! Hívjon most! Tel.: 06-30/617-7471

ELADÓ a városközpontban felújított 50 m2-es utcai HÁZRÉSZ és egy belső, teljesen lekeríthető, felújítandó HÁZRÉSZ, nagy telekkel. Érdeklődni: 06-70/2279033 telefonon.

Eladó 36 m2-es HÁZRÉSZ a városközpont közelében, közel a főutakhoz, de mégis csendes utcában, melléképületekkel. Víz, villany, gáz külön mérőórával. A ház csatornázott. Tel.: 06-30/459-0989

Mérd fel a hitelképességedet díjmentesen, kötelezettségek nélkül! Új lehetőségek a hitelpiacon!! Itt a 3%-os kamatozású rendkívül kedvezményes lakáshitel. Továbbá Munkáshitel, Babaváró, FalusiCSOK, CSOKPlusz tanácsadás. Ingyenes előminősítés több banktól extra kamat kedvezményekkel a HOUSE36 Ingatlanirodában. Hívj bátran! Héder Attila 06-30/352-7572

Eladó részben felújított, de felújításra szoruló, saját udvaros, 3 félszobás 50 m2-es, teljesen leválasztott, különálló, középső HÁZRÉSZ. Tel.: 06-30/184-2496

Eladó Kiskunfélegyházán a Móravárosban szépen karbantartott, háromszintes, szigetelt, alacsony rezsiköltségű, családi ház jellegű SORHÁZI LAKÁS, fűtött garázzsal és pincével. Érdeklődni: 06-20/939-3267

Kiskunfélegyházán a Kossuthvárosban felújításra szoruló, összkomfortos 72 m2-es CSALÁDI HÁZ egy 32 m2-es lakható melléképülettel, 641 m2-es telken eladó. Tel.: 06-30/240-4746

ELADÓ Kunszálláson 540 m2-es telken KÉTRENDBELI TELJESEN FELÚJÍTOTT 115 m2 lakóterületű, azonnal beköltözhető, hitelképes CSALÁDI HÁZ. Iskola, óvoda, bölcsőde 50 m. Érdeklődni: 06-20/962-0562

ELADÓ LAKHATÓ TANYA Kunszálláson, kövesúthoz 80 m-re. Víz, villany, vezetékes gáz van. Melléképület és borospince az udvarban. Autópálya le- és felhajtó 3 km. Irányár: 19.5 M Ft. Érdeklődni a 06-70/631-4451 és a 06-70/418-0570es telefonon.

Kiskunfélegyházán, Kossuthvárosban egyszintes CSALÁDI HÁZ (4 szoba, étkező), pincével, melléképülettel tulajdonostól 1/1 tulajdoni hányaddal eladó. Telefon: 06-30/990-1838 476 m2-es ÉPÍTÉSI TELEK eladó a Kossuthvárosban az Apaffy u. 11. szám alatt. Irányár: 12 M Ft. Tel.: 06-30/5296554

Német partnereim részére keresek családi házat, tanyát, nyaralót. Tel.: 06-30/282-9225

GARÁZS

Kiadó GARÁZS a Majsai úti garázssoron. Tel.: 06-20/243-2978

Kossuth utcán zárt udvarban GARÁZS kiadó. Érdeklődni: 06-20/367-9567

LAKÁS

Belvárosban, a Molnár Béla utcában I. emeleti, 68 m2-es, 2+fél szobás, igényesen felújított (LG klímák, H-tarifás mérőóra, műanyag nyílászárók, új beltéri ajtók, beépített konyhagépek, felújított elektromos hálózat, alacsony rezsi). Irányár: 53.900.000 Ft Tel.: 06-30/391-7324

Eladó a Petőfi lakótelepen Asztalos János utca elején I. emeleti, 2 szobás, 55 m2-es szigetelt lakás. Tel.: 06-70/379-4222

Petőfi lakótelepen az Asztalos János 18. szám alatt 1+2 félszobás, klímás, laminált padlós, új nyílászárós, redőnyös, zuhanykabinos, erkélyes lakás eladó. Tel.: 06-70/230-1510, 06-70/587-7672

Kiskunfélegyházán a Kossuth u. 25-27. szám alatt III. emeleti, 49 m2-es, 2 szobás lakás eladó, azonnal költözhető, igény szerint felújítandó. Irányár: 34 M Ft. Tel.: 06-31/200-6711

Jó állapotú I-II. emeleti lakást keresek Kiskunfélegyházán Tel.: 06-30/182-5195

ALBÉRLET

KIADÓ Kiskunfélegyházán a Wesselényi u. 59. sz. alatt, 2 db STÚDIÓ LAKÁS és 2db 2 SZOBÁS LAKÁS, 80.000 Ft135.000 Ft-ig. + rezsi. Kéthavi kaució szükséges. Érdeklődni a 06-70/9058574-es telefonon.

Kiskunfélegyházán a Kossuth utcán másfél szobás, földszinti, külön mérőórákkal felszerelt lakás, leinformálható 1-2 fő részére, hosszú távra kiadó. 2 havi kaució szükséges. Háziállat kizárva. Érdeklődni: 06-70/295-9785

Albérletbe kiadó 2 szobás galériázott, 60 m2-es lakás +garázs. Bérleti díj: 110.000 Ft+rezsi. 2 havi kauciót kérek. Kisállattartás és dohányzás nem megengedett. Tel.: 06-30/953-0286

Kossuth utcára néző, 2 szobás, erkélyes, magas földszinti, bútorozott lakás, csendes lakókörnyezetben kiadó. Kisállat és dohányzás kizáró ok. Csak közjegyző előtti szerződéskötéssel. 2 havi kaució szükséges, min. 1 éves bérlet. Ár: 130.000 Ft + rezsik. Tel.: 06-70/334-6632

Eladó vagy kiadó 2 és fél szobás, IV. emeleti, erkélyes lakás. Nyílászáró cserélt, redőnyös, laminált padlós szobák, hideg burkolatos helyiségek, 2 éve cserélt fürdőkáddal. Valamint 6 szobás CSALÁDI HÁZ városközponthoz közel eladó vagy kiadó. Érdeklődni: 06-20/579-2286

Reális áron keresek lakhatás megoldást KISKUNFÉLEGYHÁZÁN hosszú távra, állandó lakcím bejelentkezés lehetőséggel! Nagyon fontos! Vagy idős néninél segítséget, bevásárlást, takarítást vállalok lakhatással hosszú távú szerződéssel vagy lakhatás segítség házért! Nagyon komolyan érdekel megoldás! Tiszta, megbízható, nem dohányzó vagyok nehéz helyzetből, egyedülálló. Csak komoly rendes ajánlatokat várok! Állandó munkahellyel rendelkezek! Tel.: 06-30/2829393

KIADÓ NOVEMBER 1-től városközpontban (33 m2-es, új modern kialakítású, bútorozott) lakás csak hosszú távra. Leinformálható, egy személy részére vagy külföldön dolgozó. Dohányzás, kisállat kizárva. Irodának is kiváló! Tel.: 06-30/369-7727

KIADÓ

BÉRELHETŐ 9 személyes KISBUSZ Kiskunfélegyházán. Bérelhető napokra, hetekre vagy hosszabb időre is. Ár: 1 nap: 26.000 Ft, 2-5 nap: 24.000 Ft/nap, 6-10 nap: 22.000 Ft/nap, 10 nap felett egyedi ár (napi limit: 350 km felett 50 Ft/km) Kaució: 125.000 Ft. Az autó CASCO biztosítással, Assistance szolgáltatással és autópálya matricával rendelkezik. E-mail: partsvan2016@gmail.com Tel.: 06-20/203-3009

FELHÍVÁS

IDŐSEK GONDOZÁSÁT szeretettel vállalom eltartási szerződéssel, életjáradékkal. Gondoskodás a mindennapokra – Rappel Melinda: 06-30/7119699

Kedves Félegyháziak! Ezúton szeretném értesíteni Önöket, hogy Kiskunfélegyházán a Platán utcai Általános Iskolában továbbra is gyűjtik a MŰANYAG KUPAKOKAT a kerítésen belül elhelyezett SZÍV ALAKÚ GYŰJTŐBE Török Janika támogatására. Kérem, hogy aki teheti, ezután is juttassa el a KUPAKOKAT az iskolába. Köszönettel: Török Janika édesanyja JÁRMŰ

SIMONYI AUTÓBONTÓ (Kiskunfélegyháza, Csongrádi út 34. – Vásártérrel szemben). Tel.: 06-30/663-1495, 06-30/943-5102 RÉGI MOTORKERÉKPÁROKAT Simsont, Mz-t, Jawat, vásárolok! Üzemképtelenül, hiányosan is! Tel.: 06-20/572-5142

Új, laprugós UTÁNFUTÓK 4 év műszakival, használt utánfutó áron eladók. Tel.: 06-70/424-7820

UTÁNFUTÓ eladó. Tel.: 06-70/632-5836, 06-70/341-4736

Készpénzért megvásárolom használt utánfutóját, büfékocsiját, autószállítóját, lakókocsiját. Tel.: 06-70/341-4736

UTÁNFUTÓ friss műszakival eladó. 100x135 cm méretű, jó állapotban. Tel.: 06-20/406-0501

Vásárolok: Terra kerti traktort, Simsont és Babetta kismotorokat. Tel.: 06-30/353-4619

SUZUKI SWIFT 2001-es jó állapotban, friss műszakival 350.000 Ft-ért eladó. Tel.: 06-20/275-7760

VEGYES

Kerti kiülők, hintaágyak, wc-k eladók. Szállításban segítek. Tel.: 06-70/424-7820

Megbízható VASGYŰJTŐ vásárol VASHULLADÉKOT réztárgyakat, rézvezetéket, alumíniumot, akkumulátort, azonnali készpénzfizetéssel. Tel.: 06-30/469-9956 (Papp Zoltán) Kemény tölgyfából koloniál BÚTOROK: 1 db kombinált szekrény, 2 db éjjeli szekrény, 1 db francia ágy, 1 db TV szekrény, 1 db komód, 1 db könyves szekrény, ELŐSZOBAFAL (3 ajtós, tükrös, akasztós, polcos, fogasos, cipősszekrény) eladó. Tel.: 06-70/420-4300

LUNA LUX Salgótarján MSZ 8830 fehér SPARHELT jó állapotban eladó. Tel.: 06-30/907-1218

HÁZTARTÁSI GÉPEK JAVÍTÁSA: centrifuga, mosógép, porszívó, kávéfőző, vasaló, hajszárító, takarítógép, mikrohullámú sütő, varrógép stb. Redőny, reluxa alkatrészek! Automata mosógépek garanciával eladók. Kkfháza, Bajcsy-Zs. u. 27. Tel.: 06-30/903-7689 (Kovács Tibor)

Bontásból CSERÉP és TÉGLA, Electrolux villany-gáz GÁZTŰZHELY FAMÁZSA, KM8 komplex ROBOTGÉP, oszcillációs VENTILÁTOROK, SZŐNYEGEK, KEMPING SÁTRAK eladók. Tel.: 06-30/998-8555 KÖNYVHAGYATÉKOT, KÖNYVTÁRAT vásárolok készpénzért. Telefon: 06-30/276-7093

LAKÁSKIÜRÍTÉS, LOMTALANÍTÁS! KISKUNFÉLEGYHÁZÁN FELESLEGESSÉ VÁLT DOLGAIT INGYEN ELSZÁLLÍTJUK. Eladná, kiürítené házát, hobbiját, nyaralóját, garázsát, üzletét stb. de nem tudja megoldani? Mi padlástól a pincéig díjmentesen elszállítjuk. Lantos László egyéni vállalkozó Tel.: 06-70/321-6868 (Kiskunfélegyháza)

2 személyes, szétnyithatós REKAMIÉ, PÓNI LOVASKOCSI és SZERSZÁMOK eladók. Tel.: 06-20/623-0833

ÉTKEZÉSI BURGONYA, TAKARMÁNYBURGONYA, KÁPOSZTA eladó. Tel.: 06-70/262-8310

Ablak, erkélyajtó, üvegfalak kitűnő minőségben, bontásból Németországból. Tel.: 06-30/282-9225

ÓCSKAVASÉRT házhoz megyek. Uitt.: LOMTALANÍTÁST VÁLLALOK. Tel.: 06-20/925-5968

ELADÓ: kis asztalok, kis szekrény, vitrines szekrény, fotelek, székek JELKÉPES ÖSSZEGÉRT. Ugyanitt 2 db indukciós főzőlap, 2 db műanyag kerti szék, varrógép, 900 W-os fűnyíró, új kis bogrács, 28”-os női kerékpár, infralámpás talpmasszírozó. Telefon: 06-20/323-3950

KÖVIDINKA SZŐLŐ Kiskunfélegyházán, Wartburg KERÉK felnivel, bordás

CSÖVEK: 200 Ft/kg eladók. Tel.: 06-70/504-8777

2 db fűrészporos KÁLYHA eladó. Ár: 10.000 Ft/db. Tel.: 06-20/554-6670

Ezüst- és lucfenyők karácsonyfának eladók Nagykanizsán, 4000 db 1500 Ft/ db ártól. Készpénzes viszonteladók, vállalkozók jelentkezését várom. Tel.: 06-70/424-7820

KTM Kettler, Puch és Herkules KERÉKPÁROK , működő világítással ELADÓK. Telefon: 06-20/342-0577

Jó állapotbú, barna SAROKÁGY 270x180 cm-es 75.000 Ft-ért eladó. Tel.: 06-30/609-6260

Szeletelt TÉGLA, belső szelet: 2.700 Ft/ m2. Kiszállítás megoldható (BugacAlsómonostor). Tel.: 06-70/453-9869

KERES

Párnát, dunnát, régi használt tollat, régi festményeket, porcelánokat, régi érméket/pénzeket veszek. Tel.: 06-70/346-1334

MEZŐGAZDASÁG

SZÁNTÓFÖLDET vásárolnék BácsKiskun és Csongrád-Csanád vármegyében. Tel.: 06-70/453-9214

Bérbeadó SZÁNTÓFÖLDET keresek Gátér területén. Tel.: 06-70/219-6963 Deák 500 ha termőföldet vásárolnék KISKUNFÉLEGYHÁZA, BUGAC, KUNSZÁLLÁS, NYÁRLŐRINC vagy környékén. Telefon: 06-70/4537205

KUKORICA, BÚZA, ÁRPA eladó Pálmonostorán. Minimum vásárolható mennyiség: 2 q. Tel.: 06-30/293-1940

Penészmentes körbálás SZALMA tárolóból kis- és nagy tételben eladó. Telefon: 06-70/408-9917

Vetésre alkalmas ÁRPA, TRITIKÁLÉ eladó. Tel.: 06-30/401-5098

SÜTŐTÖK eladó Petőfiszálláson. Tel.: 06-70/510-1704

Kiváló minőségű, házi, őrölt

FŰSZERPAPRIKA eladó. Tel.: 06-70/3638813, 06-20/335-8018

Kis bálás SZALMA eladó. Tel.: 06-70/5229880

SZÁNTÓFÖLDET, KASZÁLÓT bérelnék/ vásárolnék Petőfiszállás, Kiskunfélegyháza, Gátér, Pálmonostora, Tiszaalpár környékén. Bérlet esetén magas bérleti díjat fizetek. Tel.: 06-20/629-4303

MTZ-550 típusú megkímélt TRAKTOR, 3 fejes LAJTA EKE, 8 leveles TÁRCSA, függesztett TOLÓLAP és FOGASOK eladók. Érd.: 06-20/974-6406

Kukorica, búza, árpa, zab mind idei aratású, kis és nagy tételben egyaránt eladó!

Tel.: 06-20/629-4303

Kiskunfélegyházán, - Gátérhoz közelebb eső részen - eladó az egy táblában lévő, művelés alatt álló SZÁNTÓ: 9,975

Ha - 210,67 AK és legelő: 15,054 Ha88,87 AK. Irányár: 44,8 M Ft. Tel.: 06-30/617-7471

Tritikálé, árpa és búza tisztítva kapható Kecskeméten. Tel.: 06-20/941-5540

Fedett helyen tárolt kis bálás BÚZASZALMA kapható Kecskeméten. Tel.: 06-20/941-5540

7,2 ha ERDŐTERÜLET eladó Kunszálláson. Tel.: 06-70/420-4300

ÁLLAT

Gyöngyös, pulyka rendelhető házhoz szállítással. Előrendelést felveszünk: 30/339-1042

Törpetyúkok, kakasok, gyöngyösök, 1 db 10 hónapos kos eladó. Tel.: 30/647-7011 120-150 kg közötti HÍZÓK eladók. Tel.: 06-20/342-1803

Hasított SERTÉS és SOVÁNY LIBA eladó. Tel.: 06-70/264-2423

Hízó sertés ELADÓ, 250 kg-os. Irányár: 850 Ft/ kg. Telefon: 06-30/295-4772

Kiváló állományból való kettős hasznú tojó JÉRCÉK kaphatók továbbtartásra és vágásra. Tel.: 06-30/514-1088

MALACOK eladók Fülöpjakabon. Tel.: 06-20/561-3146

Nagy súlyú hízók eladók. Tel.: 06-20/2984979

8 hónapos BAKKECSKE eladó. Tel.: 06-20/571-0489

BARNA TOJÓ TYÚK jól tojó 15 db-tól 1.200 Ft/db; 30 db-tól 1.100 Ft/db. megrendelhető. facebook:.monikafarm2

Telelon: 06-30/860-2627; 06-30/8351121

20-25 kg-os MALACOK eladók. Tel.: 06-70/327-4021

200 kg körüli, húsjellegű HÍZÓK eladók. Tel.: 06-70/343-3072

TÁRSKERESÉS

Egyedül élő 60-as férfi, komoly kapcsolat reményében társat keres. Telefon: 06-20/666-9426

160/50/50 éves, csinos, agráregyetemre járt hölgy társat keres. Tel.: 06-30/5842816

43 éves sikeres vállalkozó férfi keres komoly kapcsolatra barátnőt. Gyönyörű házam és lakásaim, új autóm van. Telefon: 06-30/455-8832

TALÁLJON TÁRSAT, TÁRSKÖZVETÍTŐ SEGÍTSÉGÉVEL! TELEFONSZÁM: 06-30/355-2039

MUNKA

Tapasztalt, precíz KŐMŰVES munkatársat felveszünk! Ha szeretnél egy rugalmas, régóta működő csapat tagja lenni, korrekt fizetésért, hosszú távon dolgozni, jelentkezz: 06-70/270-1628 (BRT Kft.)

Kiskunfélegyházán lévő SHELL

BENZINKUTAKRA keresünk jó kommunikációs készséggel rendelkező SHOP ELADÓ munkatársat. Fényképes önéletrajzokat a shell412560@gmail. com e-mail címre kérünk

40 éves, sokoldalú IRODAI MUNKATAPASZTALATTAL rendelkező nyugdíjas nő, 4 órás állást keres. Tel.: 06-20/373-3886

A Kiskun Farm Kft. felvételt hirdet kiskunfélegyházi telephelyére ELLETŐS és BORJÚGONDOZÓ munkakörbe. Saját gépjármű szükséges. Tel.: 06-30/6580459

Cukrászdába keresünk munkájára igényes, dolgozni vágyó PULTOS kollégát. Tel.: 06-70/597-2404 (F-Duó Kft.)

PORTÁS munkatársakat keresek Budapest és környéki telephelyre. 8 órás bejelentés, utazási költségtérítés. Kiss Zoltán: 06-30/655-9488

KERTÉSZETBE (paradicsomos) férfi munkaerőt keresek egész évi folyamatos munkára. Tel.: 06-30/625-5809 (18 óra után) -Ladányi kertészet„SZENTKÚTI TEJ KFT” Petőfiszállási

Tejüzeme munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe:

•GÉPKOCSIVEZETŐ (áruterítői feladatok) •RAKTÁRI árukiadó (részmunkaidő is lehetséges) •ÜZEMI

TERMÉKCSOMAGOLÓ Jelentkezését várjuk: e-mailben: a penzugy@szentkuti-tej.hu személyesen az üzemben: Petőfiszállás, Arany J. u. 1. vagy a 06-20/439-4611-es telefonszámon.

SZOBAFESTŐT vagy szobafestésben jártas segédet keresek. Tel.: 06-70/5852636 (Görög Attila) ÁCS szakmában jártas dolgozót felveszek. Tel.: 06-70/457-2084 (Magas Építőipari)

Cukrászdába keresünk munkájára igényes, kreatív, dolgozni vágyó PÉKCUKRÁSZ kollégát. Tel.: 06-70/597-2404 (F-Duó Kft.)

Női és férfi munkaerőt keresek kereskedelembe, (szakképesítés nem feltétel) és férfi munkaerőt ház körüli munkára. Szállást biztosítok. Tel.: 06-20/467-0993 (Kiss Katalin)

A Kiskun Farm Kft. kiskunfélegyházi szarvasmarha telepe MŰSZAKVEZETŐ kollégát keres B kategóriás jogosítvánnyal. Tel.: 06-30/115-8830 8-16 óráig

CNC gépkezelőket (lemezdaraboló, élhajlító gépek kezelésére), ipari festőket, fényezőket, porszórókat, festő előkészítőket, CO2 hegesztőket, és repasszosokat, csiszolókat, fémipari összeszerelőket keresünk (pályakezdőket is). Magas bejelentett órabér, szállás és utazás biztosított. Tel.: 06-70/908-7935, 06-70/3665722, e-mail: hegeszto2016@gmail.com (For Job Kft.)

SZOLGÁLTATÁS

SZOBAFESTÉST – MÁZOLÁST –TAPÉTÁZÁST – GIPSZKARTONOZÁST, laminált padló lerakást, burkolást, hőszigetelést és kisebb kőműves munkákat vállalok. FÜRDŐSZOBA SZERVIZ! Fürdőkádak, zuhanytálcák és fürdőkabinok felújítását valamint tusolókabin összeszerelését, beépítését, FÜRDŐSZOBÁK ÁTALAKÍTÁSÁT, TELJES KÖRŰ KIVITELEZÉSÉT vállalom. www. hazrenovalas.hu Tel.: 06-20/9972792

Ács, Tetőfedő, Bádogos munkát vállalunk A-Z-ig. Ingyenes helyszíni felmérés. Tel.: 06-30/760-5814

BÁDOGOS-, ÁCSMUNKÁK. Tetőfedés, javítás, új tető készítés, komplett tetőfedés, cserépcsere, bádogos munkák. Kisebb és SOS. munkák. 15% kedvezmény december 20-ig. Tel.: 06-30/7331091

Vállaljuk családi házak, vályogházak, panellakások felújítását! Kőműves munkákat. Hideg/meleg burkolást, térburkolatok és térbetonok készítését. KISEBB JAVÍTÁSOKAT IS VÁLLALUNK!!! SZÁMLAKÉPESEN TEL: 06-70/579-5654 Kocsis Péter József e.v

Fürdőkád-felújítás igényesen, kívánt színben, garanciával. Telefon: 06-30/9982-485 www.kadfelujitas.eu

Redőny, rovarháló, árnyékoló, harmonikaajtó javítás, készítés! Nyílászárók, szigetelése, passzítása, beállítása, zárvasalat, szellőző beépítés! Penészmentesítés! www.peneszeltavolitasa.hu Telefon: 06-30/294-6022

ASZTALOS MUNKÁK kedvező áron. Javítás is. Tel.: 06-70/677-7210

Tetőjavítást, ereszcsatornázást, kúpkenést, kéményjavítást, vakolást, festést, szigetelést vállalok. 06-70/2482987, 06-30/734-6255 B. Tamás CSALÁDI HÁZAKNÁL TAKARÍTÁST, teljes körű GONDOSKODÁST vállalok időseknél valamint GYERMEKFELÜGYELETET vállalok. TELEFON: 06-30/698-2705

Redőnyszerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök javítása, újak készítése rövid határidővel. Gurtnicsere hétvégén is. Tel.: 06-20/354-4495

"Szomorú az út, mely sírodhoz vezet. Neked már megpihent elfáradt szíved. Nehéz idők jönnek, Nélküled kell bírni, dolgos két kezedet nem tudjuk feledni. Búcsú nélkül bennünket itthagytál, számunkra szörnyű fájdalmat okoztál. Az Élet megy tovább Nélküled, olyan soha nem lesz már, mint Veled."

Dósai László

halálának 14. évfordulóján. - Szerető felesége és családja -

AlfaCleaning: szőnyeg, kárpit, matrac, autóbelső, tisztítása/mosása. www.alfacleaning.hu Tel.: 06-20/288-3919

TAKARÍTÁST VÁLLALOK magánházaknál, irodákban hétköznap délelőttikora délutáni órákban (4-6 órában). Precíz, lelkiismeretes munka, megbízhatóság. Tel.: 06-20/566-9334

"Lelked, mint fehér galamb, csendesen messzire szállt.

Hiába keresünk, könnyes szemünk már többé nem talál.

De tudjuk, hogy a csillagok között a legfényesebb Te vagy, utat mutatsz, mert szívünkben örökre itt maradsz."

GYÁSZHÍR

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy

Lajos Andrásné

szül.: Fazekas Erzsébet Luca

89 éves korában, 2025. október 24-én elhunyt. Drága szerettünk temetése 2025. november 7-én

10 órakor a kiskunfélegyházi Felsőtemetőben lesz, a római katolikus egyház szertartása szerint. Lelki üdvéért az engesztelő szentmisét 2025. november 7-én

7 órakor Szent István templomban mutattatjuk be. - Gyászoló család -

Veszélyes FÁK KIVÁGÁSA, FAVÁGÁS, FŰKASZÁLÁS, ZÖLDTERÜLET karbantartása. Rövid határidővel vállalok magánszemélyeknek, cégeknek, társasházaknak, lakótömböknek, zöldterület karbantartást: veszélyes fák kivágását, fűnyírást, fűkaszálást, sövénynyírást, favágást, fakitermelést, bokrok és cserjék irtását, kertgondozást. Ingyenes személyes felmérést és árajánlatot biztosítok Ügyfeleimnek. Hívjon bátran! Tel.: 06-30/813-5963 Tóth Imre E.V. Szőnyegét elvisszük, mossuk, szárítjuk, visszavisszük. info@alfacleaning.hu Tel.: 06-20/288-3919

VILLANYSZERELÉSI munkát vállalok kedvező áron, rövid határidővel. Lakások, házak hálózatának korszerűsítése, új építmények kivitelezése. Számlaképes vállalkozás! Bolvári Zoltán Tel.: 06-30/424-3940

Kedvező áron vállalok szobafestést, glettelést, mázolást. Tel.: 06-30/625-0567

Favágás! Veszélyes helyen lévő fák kivágását, koronaigazítást, erdő gyérítést vállalok, elszállítással vagy a helyszínen gallyaprítással. Ugyanitt udvar takarítást, zöldhulladék elszállítást is vállalok. Tel.: 06-30/248-8208

Víz-, gáz-, központifűtés-szerelés, teljes körű anyagbeszerzéssel 20–40% kedvezménnyel 2025. december 31-ig részletfizetési lehetőséggel is! Telefon: 06-30/206-1577

REDŐNY szerelés-javítás: alumínium, műanyag, fa. Gurtnicsere. Szúnyogháló. Király Ferenc Tel.: 06-20/447-2337 Emelőkosaras autóval FAVÁGÁST vállalunk. Uitt.: emelőkosaras autó bérelhető. Tel.: 06-70/453-0803 Szabó Árpád

REDŐNY MESTER Bíbor György. Gurtni csere, régi redőnyök, szúnyoghálók javítása. Tel.: 06-20/616-5434

TÉRKÖVEZÉS! Térkövezést vállalunk! Meglévő térkő javítását, ha megsülylyedt, feljött javítását is vállaljuk. Tel.: 06-30/248-8208

KÖNYVELÉS, ADÓTANÁCSADÁS, BÉRSZÁMFEJTÉS teljes körű adatszolgáltatással, társaságok, egyéni vállalkozások, családi gazdaságok részére. Cégalapítás, egyéni vállalkozói engedély kiváltásának ügyintézése, adószámos őstermelők, magánszemélyek adóbevallásainak elkészítése. Tel.: 76/468-544, 06-20/529-2230

Gurtni csere, műanyag és faredőnyök készítése, javítása! Tel.: 06-70/5775008

“Emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, mert akit szeretünk, nem felejtjük el.” EMLÉKEZÜNK

Czakó Mihályné

szül.: Szabó Rozália halálának 5. évfordulóján

Czakó Mihály halálának 30. évfordulóján. - Szerető családjukés

"Megpihent szíved, szemed álomba merült. Felszállt a lelked, angyalok közé került. Angyalként jössz el hozzánk, éjjel csillagként ragyogsz, igaz nem látunk, de tudjuk, fentről mindig ránk mosolyogsz."

GYÁSZHÍR

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy

Vizi Sándor

a Pálmonostorai Polgárőr Egyesület elnöke, járási koordinátor

73 éves korában, 2025. október 24-én elhunyt. Drága szerettünk temetése 2025. november 7-én 13 órakor lesz a kiskunfélegyházi Felsőtemetőben, polgári gyászszertartás szerint.

Soha el nem múló szeretetünk őrködik nyugalmad felett! - Gyászoló család -

ÁCS MESTER Zomborcsevics Gergő. Tetőfedés, beázások megszüntetése, bádogos, kőműves és festési munkák. Tel.: 06-30/429-2343

Jövendőmondás, kártyajóslás négy fajta kártyából, teljes körű sorselemzés, átok, rontás feltárása, párkapcsolat. Forduljon bizalommal Marika nénihez! Tel.: 06-30/152-6798

LOMTALANÍTÁST VÁLLALOK! HÁZAK, LAKÁSOK, TANYÁK ÖRÖKSÉG UTÁNI VAGY CSAK KÖLTÖZÉS MIATTI LOMTALANÍTÁSA. FELESLEGESSÉ VÁLT DOLGAIT ELSZÁLLÍTOM PINCÉTŐL A PADLÁSIG! TEL.: 06-20/577-4717 –HALASI JÓZSEF-

Redőnyszerviz! Szúnyoghálók, új redőnyök készítése, gurtnik, zsinórok cseréje, hétvégén is. Tel.: 06-70/2482987, 06-30/734-6255

"Suhanva száll az élet tova, ami elmúlt, nem jön vissza soha. Bár lassan mindent elveszítünk, de lesz kit örökké szeretünk."

EMLÉKEZÜNK

Juhai János

halálának

14. évfordulóján.

- Szerető családja -

TETŐ MESTER! Javítás, felújítás. Mindenféle kőműves munka. Király

Ferenc Tel.: 06-20/447-2337

KÚTFÚRÁS. Tel.: 06-30/554-5544

Homlokzat- és tetőszigetelés, teljes körű anyagbeszerzéssel 20–40% kedvezménnyel 2025. december 31-ig részletfizetési lehetőséggel is! Telefon: 06-30/206-1577

MÓRAVÁROSI KUTYAKOZMETIKA. Tel: 06-70/967-1884

KÖLTÖZTETÉS, LOMTALANÍTÁS, SZÁLLÍTÁS! Elérhető áron, pontos munka! Tel.: 06-30/469-9956, 06-20/614-3744 e-mail: lomtalanitas. info61@gmail.com

Kőműves- és tetőmunkák teljes körű anyagbeszerzéssel, 20–40% kedvezménnyel. 2025. december 31-ig részletfizetési lehetőséggel is! Telefon: 06-30/206-1577

TETŐFEDÉST, JAVÍTÁSOKAT, bádogozást, ereszcsatornázást, széldeszkázást, teraszkészítést, lapostetőszigetelést, kúpcserépkikenést, Lindab lemezelést, S.O.S. munkákat vállalok. 30% engedmény, november 20-ig. Tel.: 06-30/1245181

Áramhálózat felújítása és kiépítése, teljes körű anyagbeszerzéssel 20–40% kedvezménnyel 2025. december 31-ig részletfizetési lehetőséggel is! Telefon: 06-30/206-1577

KÖLTÖZTETÉS ÉS BÚTORSZÁLLÍTÁS. Tel.: 06-70/433-9159

Csöpög, folyik, nem működik, felszerelni, leszerelni, javítani, karbantartani kell? Hívjon bizalommal! Lakások teljes körű VILLANYSZERELÉSÉT és VÍZSZERELÉSÉT, valamint kisebb gázszerelési munkákat vállalok. Tel.: 06-70/1445024 (Seres)

FAKIVÁGÁS! TŰZIFA darabolást, hasogatást, behordást, TELEKTISZTÍTÁST, ZÖLDHULLADÉK elszállítást, BOZÓTÍRTÁST, FŰKASZÁLÁST vállalok. Ingyenes felmérés, rövid határidő. Tel.: 06-20/360-7144 Bokor Sándor ev. Ácsmunka, SOS tetőjavítás, tetőkészítés, cserepeslemezelés, bádogosmunka, széldeszkázás, ereszcsatornázás, lapostető-szigetelés anyagbeszerzéssel! KEDVEZMÉNY 38% 2025.11.31-ig. 06-30/749-5485 Kőművesmunkát, illetve festést, javítást vállalok. Tel.: 06-30/625-0567

TETŐJAVÍTÁS! Tetőátrakás, lécezés, kúpkenés, kémények bontását, felújítását vállalom. Hívjon bizalommal. Tel.: 06-30/322-8929

"Hosszú az út mely a sírodhoz vezet, üres a ház Nélküled. Nagyon hiányzol, Nélküled nehéz, fáj a magány. Ha Rád gondolok könny mossa arcomat.

Szívemet a bánat és a fájdalom tépi szét.

Köszönöm a 60 évet, soha, soha nem feledlek, még élek a szívembe zárlak Téged."

EMLÉKEZÜNK

Endre István

halálának

1. évfordulójára.

- Szerető feleséged és családod -

ÁCSMUNKÁT, SOS bádogosmunkát, tetőfedést, komplett tetők cserepeslemezelését, beázás-megszüntetést, kisebb-nagyobb tetőjavítást, tetőlécezést, széldeszkázást, kúpkikenést, tetőáthajtást vállalok. KEDVEZMÉNY 40% 2025.11.25ig. 06-30/408-5557

REDŐNY-SZAKI fa, műanyag redőnyök, szúnyoghálók javítása, gurtni csere. Baló Zsolt 06-20/500-7912

Vízvezeték-szerelés, új fürdőszobák elkészítése, felújítása, burkolása. Szennyvízcsatornák kiásását, új külső vízrendszer kiépítését és egyéb terepmunkákat vállalunk rövid határidővel. Érd.: 06-30/249-7855

Redőnyszerviz, gurtnicsere! Redőnyjavítás, új készítése, gyors, precíz munka! Hétvégén is! Tel.: 06-70/227-6273, 06-30/900-8159

OKTATÁS

Matematikából KÖZÉP és EMELT érettségire felkészítés, korrepetálás, napi anyag követése minden szinten, személyre szabott órákon, akár kiscsoportban is. Tel.: 06-30/399-2460 8. osztályosoknak középiskolai felvételi felkészítés MATEMATIKÁ-ból egyéni vagy kiscsoportos órákon, 30 éves tapasztalattal rendelkező magántanárnál. Tel.: 06-306518326

"Küzdelmes volt az út, mely most véget ért, Fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, Szeretetünk elkísér égi otthonodba."

GYÁSZHÍR

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Dr. Sasi István András

81 évesen, 2025. október 23-án elhunyt. Drága szerettünk temetése 2025. október 30-án 14 órakor lesz a a kiskunfélegyházi Felsőtemetőben, a római katolikus egyház szertartása szerint. Lelki üdvéért az engesztelő szentmisét 2025. október 30-án 17 órakor a Szent István templomban mutattatjuk be. Soha el nem múló szeretetünk őrködik nyugalmad felett! - Gyászoló család -

"Szomorú az út, mely sírotokhoz vezet. Megpihent a drága anyai és apai szívetek. Virágot viszünk egy néma sírra, de ezzel Őket nem hozhatjuk vissza. Tudjuk, hogy nem jöttök, de olyan jó várni, hazudni a szívnek, hogy ne tudjon fájni."

EMLÉKEZÜNK

Szűcs-Szabó Sándorné szül.: Dósa Mária

halálának 2. évfordulóján

- Szerető családjukés

Szűcs-Szabó Sándor

halálának 4. évfordulóján.

“Pihenj csendesen a csillagok közt, hol nincs már több fájdalom. De szívünkben itt leszel, míg élünk e világon!”

Szabó Imréné

szül.: Király Rozália Julianna halálának 5. évfordulóján. - Szerető családja -

“Elmentetek tőlünk egy csendes hajnalon, köszönni, búcsúzni nem volt alkalom. Az idő nem gyógyítja sebeinket, mert Ti igazán szerettetek bennünket. S ha van halál után is élet, a Jóisten segít újra megtalálni Titeket."

ifj. Urbaniczki Mihály halálának 15. évfordulóján

id. Urbaniczki Mihály halálának 2. évfordulóján.

- Gyászoló család -

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.