2 minute read

Mi újság a hónap osztályánál?

Januárban a legidősebb alsós osztályközösséget látogattuk meg. Osztályfőnökük, Solymosi Jánosné és diákjai meséltek magukról.

Az osztályodat megkértük, hogy írjanak magunkról néhány gondolatot. Te hogy látod őket?

Advertisement

Ha egy szóval kellene jellemeznem őket, a lelkesedés szó jut eszembe róluk. Nagyon tudnak lelkesedni, például a bibliai történetek iránt. Mostanában a Jelenések könyvéről tanulunk, még a folyosón is elkísérnek és kérik, hogy beszélgessünk róla. Gyakorlatilag bármelyik tantárgyat említhetném, a történelmi olvasmányok kapcsán is a kötelező tudásszinten túl is belemélyedünk egy-egy személy életébe, cselekedeteivel ismerkedünk, mert annyira érdekli őket.

Az egyik legnagyobb létszámú osztály vagytok, hogy sikerült kialakítani, formálni az osztályközösséget?

Az évek során sokat változtak, s ami a legnagyobb munka és a leglátványosabb eredményt hozta, az a közösséggé formálódás. Az első években sok kisebb csoport alakult ki, s nagyon nehezen engedtek magunkhoz kapcsolódni bárkit is, de ez ma már teljesen átalakult. Nagyon befogadó, nyitott osztállyá alakultak, az ötödikes fiúk például gyakran vendégeskednek nálunk.

„A negyedik osztály szerintem a legjobb osztály a világon. Minden osztálytársam barátságos, én ezért szeretem. Első osztályban még nem ismertem mindenkit, mert más oviból vagy csoportból jöttek.. Másodikban alakultak ki igazi barátságok, melyek azóta is tartanak.. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy csintalanok vagyunk.. Sok eredményt értünk már el, sok eredménnyel büszkélkedhetünk.. Nagyon kedves és okos osztály a mienk.. Vendégszeretőek, segítőkészek és szorgalmasak is vagyunk.. Sok a kreatív gyerek és az aktív is. Vannak vicces arcok is az osztályban, vannak játékos gyerekek, sportolók és zenészek is.

Az osztályfőnök, Marika néni nagyon sokat tesz az osztályközösségért, Dóri néni is. Szeretjük Marika nénit, mert nagyon-nagyon kedves és szeret minket, és mi is őt. Idén a Lego a mánia nálunk.. Meg szoktuk ünnepelni a szülinapokat és a jó eredményeket. Nagyon jó ez a közösség, mert nagyon befogadó. A tanárok is kedvesek, jól tanítanak és sokat törődnek velünk.. Sok mindenben segítenek, és az Úr is megáld minket a versenyeken.

Szerintem ez az osztály nem unalmas. Mindig újabbnál újabb kalandokkal vár. Sosem tudhatom, a fiúk elhozták-e a legoikat, a lányok találtak-e izgalmas témát a beszélgetéshez. Ez az osztály egyedi, mindig csinál valamit. Nem csak jó tulajdonságai vannak, de remélem, ezeken még tudunk javítani.

Az én osztályom elsőtől kezdve nagyon sokat változott. A személyiségek is változtak, a viszszahúzódó gyerekből vezető egyéniségű, a szórakoztatóból komoly, a trehányból igyekvő, az önzőből jószívű lett. Ez az osztály, az én osztályom, olyan, mint egy lepke. Eleinte teljesen másnak mutatja magát, de aztán kibontakozik a valódi énje. Ez egy jó közösség, mindenki a maga módján különleges, sokszínű. Nagyon sok mindent köszönhetek az osztályomnak..”

This article is from: