COMITATUS FOLYÓIRAT
Versek
I. évf. 1. szám
Gősi Vali versei Gyönyörű terhünk (Zoli fiam emlékére, aki az idén lenne 33 éves, de már örökre 26 éves marad, és édesapjának, akinek fájó sebére én sem adhatok gyógyírt, hiszen fiunk hiánya, a hatalmas űr közös fájdalmunk) Barlang mélyén, megkövült kincsek ős-titkáról suttog úgy a múlt, ahogy bús-mozdulatlan sötét szemed óvó leple, szempillád alól valami időtlenségben rejtőző mély titok lopódzik „azóta” felém hangtalanul, míg végre egy fukar könnycsepp csiszolatlan, apró gyémántként lassan a tenyerembe hull, elárulva rút kétkedésem, s szinte vakít a szégyen, amiért ebben a furcsa, kínzó időtlenségbe kétkedve kutatom megkövesült, rejtett fájdalmadat, amely - már tudom örökre a kettőnk gyönyörű terhe, bús titka marad… Elengedtük. Elment örökre a végtelenbe a fiam, a fiad…
Minden MOST van Megállt az idő, minden végtelen. Régóta kívül élek - ha élet ez még mindenen. Kívül élek a mán, kívül a tegnapon, kívül a reménytelen, rejtelmes holnapon. Már sírni sem tudok hangtalan, néma létemen. Most csak hű társam, a jó csend van együtt velem. Hallgat a végtelen, valamit vár talán … Hallgat a csend is némán, együtt pihen velem, és most ketten reménykedünk, én és a csendem egy derűs, boldogabb életen e végtelen, üres létpillanatban, ahol megállt az idővel kicsit sodró sorsom is... Lehet, hogy alszik, pihen ő is kicsit, és éppen a kékszárnyú békéről álmodik, s vele száll minden, mi szomorú, oda, hol nem dúl háború, mindenki boldog, és senki sem szomorú. Oda, hol nincs bánat, nincs már szenvedés, csak derű van, mosoly, és nincsen éhezés. Ketten vagyunk jóideje már ebben a félénken, tétován meg-megrezzenő
27