Az emlékművet egy távoli vidékről érkező szerző is ünnepelte, Nagai Kafú (1879–1959), a modern kori Japán egyik legnagyobb írója. Kafú Zola rajongójából Maupassant csodálójává lett. Amerikai tartózkodása után – ahol idejét paradox módon a francia nyelv elsajátításával töltötte, hogy eredetiben olvashassa a mester írásait – 1907 júliusától 1908 májusáig Franciaországban élt. Az Ima Maupassant szobránál 58 1909-ben jelent meg a Furanszu monogatariban (Franciaországi történetek). Mint írja, amint megérkezett Párizsba, „leborultam az emlékmű lábai előtt”. A Monceau parkban tett látogatását elbeszélve felteszi magának a kérdést, vajon mit szólt volna Maupassant a neki állított szoborhoz, amelynek nemcsak „csáberejét”, de „leírhatatlan melankóliáját” is kiemeli. Mindezt azonban nem az alkotás kvalitása miatt kérdezi, hanem amiatt, amit Maupassant életében számtalanszor kinyilvánított: nem akarja, hogy képmása nyilvánosságra kerüljön.59 Végül Kafú így összegez: „Ennek a szobornak köszönhetően a Kelet egy távoli országának szülötte, mint én, nem riadt vissza és eljött […], hogy tisztelete jeléül mélyen meghajoljon Ön előtt”, majd szimbolikus virágcsokrot helyezett el az emlékmű lábánál. Verlet alkotása, mint láttuk, a külföldi irodalmárok képzeletét is megragadta. Az emlékmű nemcsak megidézte számukra az író emlékét: a híres liseuse, az egyszerre elegáns és titokzatos, csábos és megközelíthetetlen párizsi nőről alkotott ideálkép levette őket a lábukról. Ma az interneten Párizs szerelmeseinek weboldalai, az irodalomszerető utazók blogjai tanúsítják szerte a világban, hogy nagyon sokan vannak, akik elődeiket követve elzarándokolnak a szoborhoz. Kovács Anna Zsófia művészettörténész a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Gyűjteményének munkatársa.
173