Beszélgetés a Mészáros házaspárral

Egy plébániánkra járó lelkes család felnőtt tagjait, Mártit és Zolit kértük, hogy mondjanak pár szót magukról…

Hogyan találtatok egymásra?

Márti: Mi Zolival az unokaöcsémen keresztül ismerkedtünk meg. Mindketten a szegedi Piaristákhoz jártak, barátok lettek és így a közös programokon kerültünk egymás látószögébe. Közel másfél évig barátkoztunk, közelebbről megismertük egymást. Aztán a barátságból szerelem lett és most itt vagyunk.

Zoli: Márti jól összefoglalta a lényeget, és hát ennek már majdnem 18 éve. Olyan rég volt, és én nem is emlékszem olyan pontosan, mint ő. Persze minden más fontos dolog benne van a telefonomban!

Mivel foglalkoztok a szakmai életben?

Márti: Én jelenleg hitoktatóként dolgozom, és két plébániához is tartozom. Az egyik a Szent Imre, a másik pedig a Szent Gellért. Ennek a két plébániának az iskoláiban és óvodáiban hitoktatok. Zoli: Én szoftverfejlesztő mérnök vagyok egy amerikai cégnél. Bár mérnök fizikusként végeztem, mégis az informatika irányba vitt el szakmai érdeklődés.

Részt vettetek plébániánk nyári nagytáborában. Márti, hogyan értékelnéd ezt a tábort?

Márti: Nyári táborok megszervezése önmagában egy elég érdekes dolog. Pedagógusként nem is érzem magam igazán jó szervezőnek, de

azt tapasztalom folyamatosan, hogy jó csapatban könnyebben megoldhatók ezek a dolgok.

Az előzetes szervezés mindig elég nagy stressz számomra, de amikor a megvalósulás után visszagondolok, nagy hála van bennem. A plébániai nagytábor kifejezetten jó élmény számunkra. A gyerekeink is, még a mai napig emlegetik, felidézik az egyes eseményeket.

Melyik a kedvenc korosztályod, ha a hitoktatásról van szó?

Márti: Ez nagyon érdekes kérdés és a válasz nem is olyan egyszerű. Eredetileg én óvónői végzettséggel rendelkezem és munka mellett szereztem meg a hitoktatói diplomámat. Ezzel együtt óvodától középiskoláig mindenféle korosztályt taníthatnék. Mégis egyértelműen a kicsikkel, az óvodásokkal és alsósokkal találom meg legjobban a hangot. Az óvodásoknál úgy érzem, hogy bárhol, bármilyen új csoportba kerülök, rögtön egymásra tudunk hangolódni. Persze ugyanezt elmondhatom az alsó tagozatosokról is. A felsőben, a kamaszokkal való kapcsolódás már sokkal nagyobb készületet igényel a részemről. Velük úgy érzem, hogy hangnemet kell váltanom, át kell programoznom magamat, a gondolataimat.

Más-más plébániákon nőttetek fel, mást hoztatok magatokkal. Mik ezek a dolgok?

Márti: Én egy Csongrád megyei kis faluból, Pitvarosról származom, ott bizony nem igazán volt megengedett a templomba járás. Az iskolában sem néztek túl jó szemmel ránk, nem is túl sok gyerek járt hittanra, de én nagyon szép emlékeket őrzök azokról a plébánosokról, akik gyerekkoromtól ifjú koromig hitben kisértek. Ott nálunk sok minden kötődött a hagyományokhoz, viszont itt, a Szent Gellért

plébánián nagyon szeretem, hogy mindig nyitottak az új dolgokra és hihetetlenül befogadó a közösség. Zoli: Nekem gyerekkoromban jó baráti közösségem volt a plébánián. Szívesen jártam hittanra, és bár a szüleim nem voltak túlságosan templomba járók, mégis fontosnak tartották a vallásos nevelésemet. Felnőtt fejjel látom most, hogy milyen hasznos, amikor a szülők és gyermekek is megtalálják a megfelelő közösségeiket.

Hogyan kapcsolódtok az itteni közösséghez?

Márti: Az évek alatt egyre több minden vált vonzóvá számomra, de ugyanezt elmondhatom a családom nevében is. Ahova sikerült először bekapcsolódnom, az a Kályha klub volt akkor, amikor még nagyon kicsik voltak a gyerekek. Tetszett a személyes megszólítás, amit aztán én is igyekeztem tovább adni. Szintén ez a személyes megszólítás volt az, ami bennünket a kis családos közösségünkkel, a Parázzsal összekapcsolt. Később az Anyaklubba és a Karitász csoportba is becsatlakoztam, de egyre több plébániai programban is igyekszem részt venni. Hitoktatóként a tavalyi évtől tevékenykedem ezen a plébánián is. Zoli: Én eleinte nem voltam túl aktív közösségi tag, most sem mondanám annak magamat, de Márti kedvéért igyekszem azzá válni. Igazából most már a gyerekek is erősen motiválnak. Az Apaklubba –bár nem túl rendszeresen – és a kiscsaládos Parázs közösségbe tartozom.

A gyerekeitek cserkészkednek, ministrálnak. Ezzel kapcsolatban mik a tapasztalataitok?

Márti: Nagy öröm számomra, hogy a gyerekek is szívesen bekapcsolódnak ezekbe a közösségekbe. Azért azt nem állíthatom,

hogy mindig szívesen jönnek, és eleinte ez egy nagyon kemény küzdelem volt köztünk. Sokszor a kényelmi szempontok próbálták felülírni ezeket az alkalmakat, de Zolival következetesen nem engedtük őket lazsálni. Igyekeztünk saját példával is elől járni, néhol a szülői szigor győzedelmeskedett, de most már a közösség vonzereje és az atyák lelkesedése is egyre nagyobb erővel bír. Barátokat találtak maguknak, ahogyan mi is, és ez nagyon fontos számunkra. Zoli: Őszintén szólva nekem is sokszor nehezemre esett jó példával elől járni, de Márti nem hagyott magunkra ezekben a „nehéz időkben”. Félretéve a viccet, közel tartotta a Szentlélek tüzét hozzánk. Igazából a családi és a közösségi kapcsolataink is megerősödtek ezáltal.

Miért jobb közösségben lenni, mint anélkül?

Márti: Talán sokak gondolataiban megfogalmazódott már, ahogy bennem is, hogy a mai világban közösség nélkül, gyökértelenül létezni nem lehet. Amit most stabilnak érzek körülöttünk, az mindenképpen ez a közösség. Ez a plébánia egy olyan megtartó erő, amibe erősen tudunk kapaszkodni. Ezt már a gyerekek is kezdik érteni, érezni. Zoli: A mi általunk képviselt értékrendet sokkal könnyebben tudjuk így átadni a gyerekeinknek, és a környezetünknek is példát tudunk mutatni.

Hogyan töltekeztetek a nyáron?

Márti: Nekem, mint pedagógusnak egy kicsit mindig könnyebb helyzetem van, mint Zolinak. Én emiatt a gyerekekkel gyakran ki tudok szakadni otthonról. A nyár nagyon sokszor azzal telik, hogy hosszabb-rövidebb programot csinálunk. Ezen a nyáron is sikerült eljutni rokonokhoz, barátokhoz. Volt közös családi nyaralás Orfűn, eljutottunk Zoli nővéréékhez Dániába. Úgy éreztem, hogy ezekből sok

erőt tudok meríteni. Az idei évben négy táborba sikerült beszerveznem magam, ami először egy kicsit megterhelő volt, de utólag azt éreztem, hogy rengeteg jó dolgot kaptam ezektől. Zoli: Nekem az is nagyon sok erőt tud adni, ha csak nyugodt körülmények között, rohanás nélkül, például együtt reggelizik a család. A nyár erre mindig jó alkalom, mert évközben túl sok a kapkodás. Az is jólesett, amikor a család közösen ki tudott szakadni a mindennapi életből. Szeretünk utazgatni, szerencsére erre idén nyáron is adódott alkalom.

Milyen tanácsot tudnátok adni a fiataloknak?

Márti: Én a saját példámból látva arra biztatok mindenkit, hogy igenis érdemes várni az igazira. Ne ugorjanak bele feleslegesen kapcsolatokba, csak azért, mert azt érzik, hogy nyomás van rajtuk a környezetük részéről. Úgy érdemes választani párt, hogy értékrendben is összepasszoljanak, hiszen ezt majd képviselniük kell a gyerekek számára is. És fontos, hogy legyen humor a kapcsolatukban. Zoli: Volt egy piarista tanárom, aki igen okosan megfogalmazta, hogy a külsőn túl lássuk meg a belsőt, és bár ez nem mindig könnyű feladat, érdemes olyan társat választani, aki szellemileg-lelkileg is igazi társ lesz. Mellesleg az sem árt, ha képes elviselni a rigolyáinkat.

Készítette: Nyiri Andrea, Nyiri Szabolcs