MENU
TOMPA ANDREA: VÍZBEAVATÁSOK A Kurázsi papáról 2008. október, Folyóirat
A nézőket kihajóztatják a Szentendrei-szigetre, és ez maga a beavatás gesztusa, melyet hangsúlyoznak is: „magunk mögött hagyjuk a várost”. William Forsythe, a koreográfus a bécsi Impulstanzon bemutatott egy installációt. A helyszín az osztrák Parlament volt, munkáját koreografált tárgyaknak nevezte, és ezt a címet adta: Szétszórt tömeg. Az egyik teremben több száz fehér léggömböt engedett fel, különböző magasságokra. Az ember belépett, egyetlen pillanat alatt felmérte, hogy mit kap. Ennyi? – kérdezte csalódottan. (Ennyi a nagy koreográfus, Forsythe? Egy csomó lufi?) Ennyi – állapíthatta meg pár perc múlva, nincs semmi „produkció”, némi halk, fehérzaj-szerű zene szól. Ezután következett az ő munkája, a nézőé. Átadja magát, elfelejti a kintlétet, saját magára figyel, meditál. Mintha ember alkotta fenséges természetben lenne. Aztán százezer évig nézheti, amit meglát hirtelen. Az osztrák Parlamentben sok száz lufi alatt és között, félórányi álldigálás után a szemlélő tudja: a hirtelen meglátott kevés sok, és az a sok benne (is) van. Az az asszociációsor, amely a befogadóban a megélés hatására létrejön, rendkívül változó, mégis van egy közös generátor: maga a végtelenül tág értelmezési mezőket nyitó Mű. A
Kurázsi
papa
helyspecifikus
előadás; az in situ típusú előadásokat az angolszászok nyomán site speci‐ ficnek hívja a szaknyelv. „Helyre készülő” előadások léteznek errefelé is,
de
a
képzőművészet,
az
installáció, másrészt a költészet felé elmozduló produkciók (bár már a megfogalmazás „elmozdulás”
azt
is
rossz:
feltételezi,
az hogy