Olvass bele A KULTÚRAKIRAKAT
Koldusok operája | Brecht: Koldusopera / Budaörsi Latinovits Színház, Szentendrei Teátrum 1
Posted on 2020. február 1. szombat Szerző: olvassbele.com
Tóth Zsuzsanna | „Mert sötétben él az egyik És a másik fényben él És a fény, az messze látszik Ám nem látható az éj.”
Mintha
mostanában
egyre
több
budapesti
látogatna el színházat látni Budaörsre. Legalábbis némely
előadáson
sok
ismerős
arccal
lehet
találkozni. Nem véletlenül. A Budaörsi Latinovits Színház az elmúlt években nívós előadásokkal örvendeztette meg a nézőket. Sőt! Azt is írhatnám, kifejezett színházi ínyencségekkel. Csak néhány kiváló előadás a repertoáron lévő kínálatból, amit
volt
szerencsém
látni,
s
amely
több
mint
figyelemreméltó: Liliomfi, A sötétség hatalma, Elektra. Ezek sorába csatlakozott most a decemberben bemutatott Koldusopera. Emlékezetemben
több
Koldusopera-előadás
él,
színháztörténeti jelentőségűek is. Brecht drámája, Kurt Weil zenéjével, rendkívüli népszerűségnek örvend, s szinte bizonyos, hogy a színházbarátok zöme nem is egy színpadi megvalósítást látott belőle. (Régebben mondhatni az általános műveltség része volt a brechti epikus színház jellemzőinek ismerete, az elidegenítő effektus fogalma.) A
Polly (Kurta Niké), Maxi (Brasch Bence)
londoni Kolduskirályt meg Bicska Maxit, a szoknyabolond bűnözőt nagy színészek bravúros alakításaként tartjuk számon, ahogy néhány rendezés nagyszerűségét is dicsérhetjük. Előzmény bőven van. Maga a darab valószínűleg azért is népszerű, mert lehetőséget nyújt húsbavágóan jelenidejű tartalmak közvetítésére (nem csak ma), noha Brecht már 1928-ban megírta – John Gay azonos című, 18. századi műve alapján. Akkoriban, úgy tűnik, nagy keletje volt a kortárs drámának, hiszen a Vígszínház, Heltai Jenő fordításában, már 1930-ban bemutatta. De hagyjuk a történeti áttekintést.
Peacockék (Takács Kati, Ilyés Róbert, Kurta Niké)
Mitől más és mitől izgalmas az az előadás, amelyet a Budaörsi Latinovits Színház a Szentendrei Teátrummal közösen jegyez? A Junior Príma-díjas fiatal színész-rendező, Fehér Balázs Benő munkáját eredeti, már-már üde, következetesen végigvitt elképzelés megvalósításának tartom. Igaz, ennek oltárán időnként feláldoz valamicskét a feszes tempóból, mégis a brechti színház lényegét ragadja meg. A legfeltűnőbb – legalábbis számomra – a stilizált mozgások rendszere, amely az előadás kohéziós alapját adja. A színészek marionett jellegén néha átüt emberi arcuk, s ez a különös kettőség új dimenziókat nyit. Mindezzel éppen az elidegenítés érzetét erősítik, noha az előadás számos pontján nagyon is valódinak érezzük a szándékoltan túlrajzolt alakokat.