Belépés
Rovatok
Keresek...
Narancs címlap
Kultúra
Zene
Opera
Extra sajt Rossini: A sevillai borbély László Ferenc
2017/31. (08. 03.)
Egy nyári, szabadtéri vígopera-előadáson sok mindenre szinte bombabiztosan számíthat a jórészt indokolt előítéletekkel rendelkező operabarát: a hangosítás esetlegességétől a kötelező jópofáskodásig, a szereposztás kiegyenlítetlenségétől a dalizó játékmodorig.
Épp csak arra nemigen számít ilyenkor a verzátus néző, hogy felül kell majd vizsgálnia a saját előítéleteit. Márpedig a jelen sorok írója épp erre kényszerült múlt szombat este, Szentendre főterén ücsörögve, ahol éppenséggel Kero rendezésében és vadonatúj, kortársian szlengesített magyar szöveggel játszották Rossini legnépszerűbb vígoperáját. Korántsem csupán az újszülöttek tájékoztatására közlöm, hogy az ötvenes évek (vagyis Szinetár Miklós, Vámos László és Békés András pályakezdése), illetve az ezredvég (vagyis Kovalik Balázs berobbanása) között eltelt évtizedek legígéretesebb és leginkább formátumos új operarendezője Kerényi Miklós Gábor volt. Ezt a tényt mára az idősebbek is könnyen elfelejthették, különösen az utóbbi pár év néhány kevéssé lelkesítően sikerült Kerooperarendezését látva, amelyek rendszerint a hipermaiság látszatának hajszolásán, valamint a rendezői védjegynek tekinthető kényszeres túlmozgatáson (lásd még: horror vacui) csúsztak el. Mindezek ismeretében tért vissza most a kritikus 25 év elteltével, szigorúan Kero nyomában Szentendrére, ahol a rendező 1992 után újra színre hozta A sevillai borbélyt. Hipermai modorban, nyüzsgő túlmozgásokkal – és összességében remekül. Rossini operája persze eredendően jól bírja a felforgató közelítéseket, ám ez önmagában nem magyarázhatja meg kielégítően az előadás váratlan frenetikumát. Ahogy nem magyarázhatja meg azt a kötelező nyárias szabadosság és a hely szelleme sem. Nem, a szokott kerói eljárást ezúttal az alkotó- és játszótársak szerencsés kiválasztása igazolta fényesen, ha tetszik, részben visszamenőleg is igazolva néhány korábbi rendezésének kiinduló koncepció ját. Ám itt most jóval messzebbre jutott a vállalkozás. Galambos Attila új szövege például nem egyszerűen szlengesen vicces-vicceskedő, de helyenként megható tehetséggel és lényegi hűséggel ülteti át a librettó szellemes fordulatait. Például a korábbi magyarítás (a Harsányi Zsolt szövegét átdolgozó Blum Tamás munkája), egyébként ugyancsak leleményesen, az olasz szöveg „különösen szerencsés helyzet” értelmű makaróni-metaforáját így tette át: „Erre a húsra az égből hull a mártás.” Itt most „extra sajt