Élet.történetek.hu

Page 1

-50%

Award-winning cybersecurity you can trust.

2019. május 9.

BUY NOW

Nem extrém kalandok – Színpadon láthatók Lengyel Nagy Anna megcsavart történetei 2017. JÚLIUS 18. 15:05 - SZERZŐ: GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ

2019. május 9.

Egy asszony leveleket ír „malenkij robotban” meghalt apjának, akivel életében egyszer találkozott és akinek elvesztéséért a rendszerváltás után megalázó „kárpótlást” kap; egy nő kislánykorában kóros önbizalomhiányban szenved, majd beleszeret abba a nála jóval idősebb fér ba, aki először veszi emberszámba, csakhogy ez a fér az ő imádott nővérének férje, és innentől kezdve bűntudat és önvád lesz az élete. Ez a két sors jelenik meg a színpadon az Élet.történetek.hu című előadásban, amelyet július 15-én mutat be az Orlay Produkció Szentendrén a Ferenczy udvarban, Egri Kati és Egri Márta tolmácsolásában. Az író Lengyel Nagy Annával a bemutató előtt beszélgettünk.

– A darab első részének címe Levél apámhoz, a másodiké Nővérek. Hogyan találkozott e két igaz történettel? – Egész életemben vonzottam a történeteket, és vonzódtam is hozzájuk. Azt hiszem, „történetérzékenynek” születtem, erre nem is kellett képeznem magamat. A történetek szinte besétálnak hozzám. Ha az embernek vannak csápjai, egy-két mondattól gyanút fog, hogy emögött lehet valami. Ezekre az intuíciókra sok mindent alapoztam életemben: a történetek olykor kötetekké álltak össze, máskor lapokban, antológiákban vagy éppen rádiós formában jelentek meg. És bőven akadtak olyanok is, amelyeket még sohasem publikáltam. Most is van egy rovatom a Kossuth rádió Szombat délelőtt című műsorában: apróhirdetésekre válaszolok, amelyeket ötletszerűen választok ki a nagy tömegből, és felhívom a hirdetőt. És akár keréktárcsát akar eladni, akár olaszt tanulni, akár éppen társat keres, a nagyon rövid beszélgetés során mindig nagyon hamar oda lyukadunk ki, hogy ki ő és mi a mögöttes története. Vakrepülés az egész. Néha magam is megdöbbenek, mi minden húzódik meg a keréktárcsa árnyékában. Az emberi tényező a fontos. Ezt kell megvalósítanom négy percben.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.