SZÍNHÁZ
Vasvári Csaba: „A droid még nem boldogul a színházban” Karácsony Ágnes
2018.04.17. 17:48
AJÁNLOM
Florian Zeller A kulisszák mögött című darabját eddig még nem játszották Magyarországon. Most a Szentendrei Teátrum és a Rózsavölgyi Szalon közösen mutatja be. Szentendrén április 27-én, a Szalonban április 29-én lesz a premier. Ördög Tamás rendezésében fellép Spolarics Andrea, Sztarenki Dóra, Kardos Róbert és Vasvári Csaba, akivel arról is beszélgettünk, miért kerülnek veszélybe az élő, emberi kapcsolatok a virtuális világban. Belesve a darab kulisszái mögé – a kapcsolatok hiányát is látjuk, az egymás mellett elbeszélést, a félreértéseket. Nem véletlen, hogy a kortárs darabok szívesen emelik be témáik közé a kapcsolatok kudarcát, válságát. Ugyanis a legbonyolultabb emberi helyzetek fakadnak mindebből, abból, hogyan rázzák szét a viszonyainkat, barátságainkat, családi szituációkat az őszintétlen mondatok, ki nem beszélt érzések, elhallgatott dolgok.