Pilis-Dunakanyari Hírmondó 2017.05.

Page 2

2

XIV. évfolyam, május

Új sávok, új lámpák – új remény a közlekedőknek

A kis-Duna ág átkelői 2020 után épülhetnek meg

EUROVELO 6 – kijelölték a hidak helyszínét A találkozón elhangzott, a kormány turisztikai szempontok alapján döntött úgy, hogy a kerékpárút a szentendrei-szigeten haladjon keresztül, ám fontos volt az is, hogy a szigeti települések össze legyenek kötve a jobb parttal. A környezet védelme érdekében ezért egy kerékpáros-gyalogos híd megépítését szorgalmazzák. Bárhol is épül majd meg a VisegrádKisoroszi híd, Dunabogdánynak az öt kilométeres bicikliútjával mindenképpen csatlakoznia kell. Az egyeztetés végén azzal minden résztvevő egyetértett, hogy a Hajós utcánál legyen a hídfő, így a jobb parti kapcsolódás átkerült Dunabogdány közigazgatási határán belülre. Az egyeztetésen Sajtos Sándor polgármester hozzászólásában elhangzott, hogy Tahitótfalu évekkel ezelőtt kezdeményezte egy tűzoltóőrs és mentőállomás megépítését, amely a Tildy Zoltán hídon keresztül tenné elérhetővé a szigeti településeket. Lévén, hogy csak egy gyalogos-kerékpáros híd megépítését támogatják, Révész Máriusz kormánybiztos jelezte, hogy a Tahitótfaluban létesítendő katasztrófavédelmi központ megépítését minden módon szorgalmazni fogja. A megbeszélésen szó esett a szigeten áthaladó kerékpárút nyomvonaláról is. Ezzel kapcsolatban az érintettek jónak tartanák, ha az épülő kerékpárút egyben árvízvédelmi töltés is lenne, a várható többletköltségek miatt azonban erre nem kaptak ígéretet a településvezetők. Az egyeztetést helyszíni bejárás követte, ahol a felek megtekintették a leendő híd helyét, és azt, hogyan oldható meg Dunabogdánnyal az összekötés kiépítése.

Monostor már régóta vár A monostori híd kérdése több mint egy évtizedre nyúlik vissza. Akkoriban az M0-s híd mondhatni társberuházásaként szerepelt egy közforgalmú átkelő megépítése. Vitatható érdekellentétek és az álláspontok befagyása után várhatóan a nemzetközi kerékpárút hozza meg a sziget déli csúcsán lévő falu számára a megoldást. Az önkormányzat a napokban kapta kézhez a Fővárosi Vízművek levelét, mely szerint az egyetlen helyszín, ahol a közszolgáltató engedélyezi a híd megépítését, az a Határcsárdai átkelő melletti terület. Molnár Zsolt hangsúlyozta, legfőbb célkitűzésük, hogy Szigetmonostor a Szentendrei-sziget környezetvédelmét szem előtt tartva fejlődhessen. Áprilisi ülésén a testület felhatalmazta a településvezetőt az állásfoglalásnak megfelelő megállapodás aláírására. – Az eltelt sok év után most azt szeretnénk, ha minél hamarabb megépülne ez a híd! – Korábban Szentendre három becsatlakozási pontot jelölt ki, a Postás strand és a belváros lehetősége mellett a Határcsárda is szerepelt az elképzelések között. Telefonon már előzetesen egyeztettünk Verseghi-Nagy Miklóssal, aki szintén elfogadta a Fővárosi Vízművek állásfoglalását. Májusban kerítünk sort egy, a dunabogdányihoz hasonló egyeztetésre, ahol szándékaink szerint hivatalosan is megállapodnánk a kerékpáros-gyalogos híd helyéről.

A közelmúltban kormánydöntés született az EuroVelo6 nemzetközi kerékpárút Dunakanyarban haladó nyomvonalának kijelöléséről. A Szentendrei-szigetre bevezetett szakasz ügyében elsőként – Schuszter Gergely polgármester kezdeményezésére – Dunabogdányban tartottak egyeztetést. A helyszínbejáráson részt vett Révész Máriusz kormánybiztos, Berencsi Miklós, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kerékpáros főosztályának vezetője, Pest megye főépítésze, a Fővárosi Vízművek, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park képviselői, valamint a felső Duna-szakasz érintett településeinek képviselői is. A kijelölt helyszín több, nem csupán a környezetvédelmi szempontnak felel meg, de a monostori hídfő már a komphoz vezető aszfaltos útba is be tud becsatlakozni, közvetlenül a Dunaparton. Így csak az EuroVelo szabványnak megfelelő kiegészítéséket kell kiépíteni. Kivitelezés szempontjából mindenképpen gyors megoldást kínál ez az alternatíva. – Azt gondolom, hogy a komp megmarad, hiszen az autós forgalom lebonyolításához továbbra is szükséges a működése. Annyi változás lesz, hogy a sötétedés utáni személyszállításról már nem kell gondoskodnia a Dunai átkelőnek. A polgármester szerint a szigeten haladó gerincúton felfestéssel, vagy átminősítéssel vegyes forgalmú útként nem célszerű a majdani EuroVelo kerékpárutat létrehozni. A reggeli és a délutáni forgalom a Sziget úton ugyanis olyan intenzív, ami aggodalomra ad okot a kerékpárosok biztonságát tekintve, mert veszélyeztetné a kétkerekűn közlekedőket. Szigetmonostor ezért a gerincút és a Duna vonala közötti, önkormányzati tulajdonban lévő hat méter széles utat szeretné a beruházáshoz felajánlani.

Leányfalu kimaradt A most indult tárgyalássorozat részvevője volt a kezdetektől Leányfalu is. A projektben hangsúlyozott célkitűzésekhez – amelyek elsősorban turisztikai vonatkozásúak – a nagyközség számos létesítménnyel kapcsolódhatna. Többek között a Termálfürdő, a parti sétány és a Hajóállomás is a Dunakanyar látogatóinak kikapcsolódását szolgálja. – Amint értesültem a Szigetmonostor és Szentendre közötti átkelő ügyében tervezett egyeztetésről, kértem, Leányfalu részvételét is biztosítsák a szervezők a megbeszélésen. Korábban, mikor még kérdéses volt a 11-es menti, vagy a szigeti nyomvonal, Dunabogdánnyal együtt kértük, hogy ha nem is a főút mellett halad el a kerékpárút, akkor is csatlakozhassunk a rendszerhez. Ez a két település az, Szentendrétől északi irányban, ahol több kilométer hosszan már most is megvan a kiépített bicikli út, ezért különösebb ráfordítást a csatlakozás nem igényelne – adott hangot véleményének Losz­mann János, Leányfalu polgármestere. Elmondta, hogy a nyomvonallal kapcsolatos döntést megelőzően, a Versenyképes Közép-Magyarországi Operatív Program keretében egy 270 millió forintos támogatási kérelmet nyújtottak be, hogy az EuroVelo 6 beruházás költségeihez ilyen módon

A Pilis-Dunakanyari régió 13 településének független lapja.  Alapítva 2004ben  Kiadó: Szólabda Stúdió  Főszerkesztő: Csatordai Katalin  Olvasószerkesztő: Dallos Nagy Kriszta  Munkatársak: Huszár Diána korrektor/szerkesztő riporter  Ferenczy Barbara PR-manager  Reklámfelvétel: a szerkesztőségi elérhetőségeken  Nyomdai előkészítés: KOCKA  Szerkesztőség levelezési címe: 2000 Szentendre, Duna-korzó 18. Mobil: 06(30)986-2737, E-mail: pilis.dunapress@gmail.com; www.dunakanyar.hu  Terjeszti a kiadói hálózat  Nyomda: Délkelet-Press Kft. ISSN 1786-1802

is hozzá tudjanak járulni. A projekt megvalósulásával Leányfalunál már csak a település északi határának Tahi hídfővel való összekötését kellett volna kiépíteni. – Úgy vélem Leányfalu kétségbe nem vonható turisztikai potenciáljának kiaknázása érdekében mi valóban minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy kapcsolódhassunk a hálózathoz.

Most azonban kettős a csalódás. Azon túl, hogy bár nem hivatalos forrásból, de értesültünk róla, hogy a VEKOP programba benyújtott kérelmünk nem nyert támogatást, jelen állapotot tekintve, ezzel a döntéssel a Leányfalu teljes hosszában kiépülő EuroVelo szabványos kerékpárút lehetőségével már nem számolhatunk. Ráadásul, ha a falu északi végétől a Tildy hídig sem épül ki egy használható becsatlakozás, azzal kerékpáros zsákfaluvá teszik a településünket. – Bízom benne, hogy a

döntéshozók ismernek az üggyel kapcsolatban minden körülményt, mert amikor eldőlt, hogy az EuroVelo6 a szigeten legyen, amely döntést mi természetesen elfogadjuk, nem gondolhatták komolyan, hogy a hálózatnak nem kell, hogy egybefüggő kapcsolata legyen a jobb parti településekkel. Ám ha megépül a két híd, akkor a kettő között, ha nem is szabványos, de használható ráhordó kerékpárútnak kellene lennie. A kapcsolódási lehetőségeket megvizsgálva, a polgármester akár a Pócsmegyer és Leányfalu között önálló projektként tervezett harmadik kis-Dunai hidat is megfelelőnek tartaná. Ennek – ahogyan lapunk márciusi számában is olvashatták – hídkijelölő tanulmánya már elkészült. A folyamatban lévő engedélyezési eljárások lezárultával megkezdik a terveztetést, hogy amen�nyiben a szükséges anyagi forrás rendelkezésre áll, az építés azonnal megkezdődhessen. A szigetre be-, illetve kivezető nemzetközi kerékpárút kijelölése tehát megtörtént, az EuroVelo 6 projekt keretében ehhez két kerékpáros-gyalogos híd létesül a kis-Duna ágon. A közúti forgalom kizárásával járó hátrányok csökkentése érdekében a kormányzati képviselők a kormánydöntést támogató előterjesztésben javaslatot tesznek a Tahitótfalui tűzoltóőrs és mentőállomás megépítésére is. A hidak tervezésére vonatkozó közbeszerzési eljárást 2018 elejére írják ki. A megvalósítás így már biztosan a következő kormány feladata lesz, várhatóan 2020-ban. Ferenczy Barbara

mEGNYITOTTuNK Már reggelivel is várjuk! 8:00–11:00 Menü házi szörppel 1350 Ft Hétfőtől péntekig 11:00 –15:00

Mathias Rex Étterem és Panzió 2000 Szentendre, Kossuth Lajos utca 16. www.mathiasrexhotel.hu

Étterem nyitva tartás: minden nap 8:00–22:00 Asztalfoglalás: 06-20-200 9977

Rendezvényterem: esküvő, születésnap, céges rendezvények

Egészen biztosan komoly figyelmet igényel majd az autósoktól eleinte, hogy helyesen használják az M0 végcsomópontjában lévő megújuló és bővülő körforgalmat. Aki Békásmegyer irányából érkezik, gyakorlatilag a megszokott módon tud az áruházakhoz eljutni, a többi becsatlakozásnál azonban változások lesznek. Szentendre és az M0 felől is két-két sávban lehet majd behajtani. Arra azonban figyelni kell, hogy hol szeretnék elhagyni a csomópontot, nem mindegy ugyanis, melyik sávot választják. Ebben sematikus ábrákkal kiegészített útirányjelző táblák segítik majd a közlekedőket – tudtuk meg Kósa Veronikától. A Magyar Közút megbízott kommunikációs osztályvezetője hozzátette, újdonság lesz, hogy a körforgalomba való belépést közúti jelzőlámpák szabályozzák majd. „A jelzőlámpa rendszer forgalomfüggő üzemmódban (nem fix program alapján) fog működni. A választott forgalmi sáv a körpályából kivezeti az autóst a választott irányba. A körpályán belül iránytévesztés, váltás nem lehetséges, mivel az egyes forgalmi sávok közé telepítendő gömbsüvegsor fizikailag megakadályozza a sávváltást.” Az összesen 290 millió

forintos beruházás harmadik üteme április 20-án kezdődött el. Ebben az építési periódusban a kivitelező Swietelsky Zrt. a bevásárlóközpontok oldalán dolgozik az átalakításon, ahogyan a naponta arra

autózók tapasztalhatják is. Ezen a ponton plusz egy sávot építenek, vagyis a jövőben az Auchan felől már nem egy, hanem két sávon hajthatunk be a körforgóba. Annak érdekében, hogy mindehhez elegendő hely legyen, a szakemberek három terelőszigetet építenek át. A munkák ideje alatt továbbra is egy sávon, a szokott rendben lehet vezetni, csak kisebb fennakadásokkal kell számolni. Azokat a munkafolyamatokat, amelyek komolyabb torlódást okozhatnak – így a teljes útfelületet érintő marást, aszfaltozást és burkolatjel festést – éjszakai műszakban végzi majd el a kivitelező. A csomópont befejezését egyelőre 2017. második negyedévére ígérik.

Polgárpukkasztó csábítás

Ismét nyitva a Mathiász Szentendrén! Új színt hoz a szentendrei vendéglátásba az április végén újranyitott Mathias Rex Étterem és Panzió. A Kossuth Lajos utcában olyan gasztronómiai élményt kapnak a vendégek, mely egyszerre táplálkozik a hagyományból, és tekint előre a modern konyha újdonságai felé. Az étterem felejthetetlen ízeit egyként kínálja a szentendreieknek és az idelátogató turistáknak. Mindenki számára érdekes kalandnak ígérkezik a Jókai bableves krémes változata csülöknyárssal, de a maceszgombócos ka­csa­ra­gu­le­ves és a rántott borjúláb céklával tálalva is izgalmasan hangzik. A minőségi bisztróételek felé nyit a séf, aki attól sem riad vissza, hogy „polgárpukkasztó” fogásokat is tálaljon. Mit szólnának mondjuk egy panírozott májashurkához? Esetleg egy velőscsontból készülő majonézhez? Azok számára is érdemes lesz a Mathias Rexbe betérni, akik meleg ebédet szeretnének fogyasztani a hétköznapokon. Kétfogásos menüvel készül a vendéglő hétfőtől péntekig, melynek ára 1350 forint. Ezek a fogások is friss alapanyagokból készülnek. A konyhában saját készítésű, durumlisztből gyúrt házi tésztát használnak. Az étlapon olyan ételek is szerepelnek, melyeket laktóz- és gluténérzékenyek is fogyaszthatnak. A fogások mellé természetesen

italt is ajánl a Mathias Rex Étterem. A harmincöt fős terasz látványkonyhája nem csupán a pavlovi reakciókat indítja be, de vizuális élményt is kínál, így a kíváncsiskodók végignézhetik, miként kerül a tányérra az ínycsiklandó étel. Péntektől vasárnapig pedig élőzene is jár a vacsora mellé – nem is akármilyen! – de legyen ez egy új hely felfedezésének jutalma… A Mathias Étterem és Panzió vezetői a jövőben arra törekednek, hogy a sokrétű kulturális és gasztronómiai élményt szerző vendégeik eltöltsenek még pár napot Szentendrén. Erre helyben is lehetőségük van, hiszen az étterem mellett egy 27 fős panzió is működik. A komplexum – kiegészülve egy hatvan főt befogadó pincével – lehetővé teszi, hogy céges rendezvények, családi események otthona is lehessen. Rendszeresen tartanak itt üzleti reggeliket is. S ha már a reggelinél járunk: a látogatók minden nap 8-11 óra között betérhetnek egy omlettre, egy sajtkrémmel kínált bundás kenyérre, de akár kecskesajtkrémes ciabattát is választhatnak sült császárral a nap első étkezéseként. Rendszeresen visszatérni mindenképp érdemes lesz, ugyanis az étlapon szereplő ételek mellett a séf új és új ajánlatokkal lepi meg az ínyenceket. Emellett pedig programajánlatokkal is készül majd az újranyitott Mathias Rex Étterem és Panzió Szentendrén. (x)


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.