Renraku Arkológia: Lezárás

Page 49

kel bombázták kiszolgáltatott elméjét. Emlékezett a lefokozására, amikor egy árnyvadász csapat behatolt az arkológiába és ellopott egy fontos kutatási anyagot. Épp ő posztolt, és Tadashi nagyon dühös volt. Megfeddték, partnere azonban nem kapott fenyítést. Nyilvánvaló helyzet volt, a partnere és Tadashi japánok voltak, ő pedig gaijin. Feldühítette a kivételezés. Dühös lett a Renrakura, dühös lett a vállalatra. Még több kép. A lánya, akit már nyolc éves kora óta nem látott. Azt mondta Deus majd segít, hogy újra együtt lehessenek. A lány felemelte a kezét és játékosan megdorgálta az apát engedetlenségéért. Arra kérte, hogy becsületesen dolgozzon. A férfi zavart volt. Az ex-felesége már évekkel ezelőtt elhagyta az arkológiát, és visszaköltözött Chibába. Egyedül kellett a lányának idejönnie Seattlebe? Hiszen csak kilenc éves! A stimulálás még hosszú órákig tartott. A férfi múltjából és jelenjéből arcok bukkantak elő – kedveskedtek, suttogtak és megfélemlítettek. „Szabad lehetsz” – mondták az arcok – „erős lehetsz ismét, mint voltál, csak engedelmeskedned kell!” Először ellenállt, de a képek később gonoszabbak, groteszkebbek és sokkal kétségbe ejtőbbek lettek. Undorító, kimondhatatlan dolgok – az ágy alatt lapuló szörnyeteg, amelytől kiskorában félt, a bátyját meggyilkoló férfi kéjes arckifejezése és más rémképek. Ráeresztették rémálmait, majd kinevették és meggyötörték megsebzett lelkét. A rémálmok között néha szerelmes és boldog képek bukkantak elő, hogy fájdalmasabb legyen a veszteség. És végül, bár nem volt nyilvánvaló, de minden képben Deus nyújtotta a megváltást. Végül persze megtört, és Deus elé került. Istenszerű, ragyogó feketeruhás öregemberként jelent meg előtte Deus. Magához ölelte, és addig tartotta, míg zokogása el nem lágyult. Az apakép megnyugtatta a férfit, hogy mostantól minden rendben lesz. Nem lesz több hang, harag vagy fájdalom. Most már Deushoz tartozik, és semmi sem bánthatja ismét. Az MI így újraalkotta a megtört Vörös Szamurájt. Összerakta elméje széttört részleteit. Mikor mindezzel kész lett, egy új Kék Szamuráj született, Deus katonája, aki gondolkodás vagy megbánás nélkül ölné meg akár saját társait is, ha a szükség úgy hozza. Végül a katona meghalt. Deus elküldte a jelet, a férfi szíve pedig leállt. Ahogy látjátok a kondicionálás igen kiterjedt. A folyamat hasonlóan zajlik minden alany esetében, és a megismert részletek alapján vegyszereket, emlékeket, valamint műérzet hurkokon keresztül kivitelezett újraprogramozást is magában foglal. Egyelőre nem tudjuk, hogy vissza lehet-e programozni a Sávozottakat, mivel mindegyik elkerülhetetlenül meghalt, ahogy a kezükbe került. • Hogyan viselkednek miután Kékek lettek? Nem tudom elképzelni. Mi történik az áldozatok személyiségével? • Socio Pat • A Kékek teljesen másképp viselkednek, mint a Fehérek vagy a Zöldek. Szinte egyetemesen arrogánsak. Szánalmasnak látják a Fehéreket, és lenézik a Zöldeket. Tolerálják és segítik őket, de talán nem is annyira titkosan úgy gondolják, hogy ők Deus

teremtményeinek koronái. Ez a megosztottság néha nekünk kedvez. A Kékek gyakran fordulnak Zöldek ellen, mivel időnként ellenérzéseik merülnek fel az általuk végzett kegyetlen és embertelen kórházi kísérletekkel szemben. Nem tudjuk, miért különbözik ennyire a két csoport, valószínűleg a kondicionálási folyamatuk különbözősége miatt adódnak a különbségek. • Vándorsólyom A Kékek rosszak, de mégis csak a kezdetet jelentették. Egy, talán két hete Deus kikísérletezett egy újfajta Kék egységet, amit csak Kaméleonnak hívunk. Az egység kiberszeme teljesen emberinek fest, de utánozhatja a Kékek, Zöldek vagy Fehérek kinézetét is. Egész csapatokat veszítettünk el a kórházakból kimenekített áldozatok között megbújó rohadékok miatt. A Kékek azonban nem csak (meta)humánokból állnak. Az arkológiában élő paraállatok többsége is kibernetikus beépítéseket kapott, és mostanra Deust szolgálja. • A dolgok sosem lesznek egyszerűbbek… • Fekete-szemű Susan A ZÖLDEK Keveset tudunk csak a Zöldekről. A Sávozottak közül ők lépnek a legtöbbször kapcsolatba a foglyokkal. Tudósok, bürokraták és technikusok alkotják a csoport magját, ők végzik Deus kísérleteit, és ők kezelik a foglyokat. Sokan közülük olyan világi feladatokat látnak el, mint például a víztisztítók, légcserélők, hidroponikus kertek és gyárak üzemeltetése, a szerelési munkálatok elvégzése és így tovább. Deus sokukba ültetett képességhuzalozást, hogy többféle feladatra is alkalmasak lehessenek. A foglyok kezelése és a kísérletek mellett a Zöldek állítják helyre az Ellenállás által okozott károkat. Az Ellenállás persze kihasználta ezt, és többször kelepcébe csalták a Zöldeket, így mostanra Kékek vagy robotok is segítik a Zöldek munkáját. Az Ellenállás egyik tagja, Takashi Hiraga túlélte mind a zombiszobákat, mind az ólakat (kórházi szekciók, ahol az MI szolgái sebészeti kísérleteket hajtanak végre). Sokakkal ellentétben Takashi józan eszének megtartása mellett mondhatja ezt el magáról. Története az egyik zombiszobában kezdődik.

A Kékek körülöttünk mozogtak. Kábítóbotokkal terelgettek minket egy hatalmas szobába. A járólapok szinte fagyosak voltak, ezért egyik lábamról a másikra ugráltam, hogy fenntartsam vérkeringésem. A ruháinkat már régen elvették, ezért szorosan egymás mellé állva melegítettük egymást. A szobában rengeteg kétméteres fémtömb állt. Minden tömb szélén sötét képernyőjű monitorok álltak, és zöld trutymúval teli zsákok csüngtek. Mint alvó kígyók, a fémtömbök végéből vékony kábelek csüngtek alá, egy csatlakozóval a végükön. Megtapintottam a nyers bőrt frissen beültetett adatjackem szélein. A Zöldek ekkor özönlöttek be a szobába. Nem hittem el, amikor megláttam köztük egyik régi ismerősömet, Hiroshi Ushidát, az arkológia vezetőjét. „Hiroshi-sama” – kiáltottam neki. Reméltem, hogy felismer, és nem jutott ugyanarra a sorsra, mint a többi Sávozott. Reméltem, hogy nem vált belőle emberi robot, felismer, és kimenekít erről a szörnyű helyről.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.