A tisztulástól az új életig

Írta: Bacsa Dávid atya

Kedves Testvéreim!

Egy komoly vizsgára, egy családi évfordulóra előre készülünk. Az előbbinél több időt fordítunk a tanulásra, az utóbbinál gondosan választjuk ki a szerettünknek az ajándékot. A húsvéti ünnepre is készülünk, mégpedig böjttel. Testileg és lelkileg. De mégis mi az értelme a böjtnek, s mégis hogyan kapcsolódik ez a megújuláshoz és az új kezdethez?

Az ősegyházban, vagyis az első keresztények idején a böjtnek rendkívül gyakorlati oldala volt: mesterségesen éhes maradok (nem eszem) és így emlékeztetem magam arra, éhes legyek az Istenre is, ne csak az ételre. Az el nem költött pénzt jótékonyságra fordították, így gyakorolva a felebaráti szeretetet. Az adakozás megtanította őket arra, hogy a szívük ne a pénzhez tapadjon. Hiszen egyedül a pénz (mammon) szerepel Isten ellentéteként a Szentírásban (Mt6,24). Mert akinek pénze van, megoldhatott vele mindent, és úgy érezhette, hogy nincs szüksége az Istenre. S az önzés erősödésével elzárja magát lelkileg másoktól (nem tud együttérezni) és Istentől.

A keresztény hagyomány pénteken (Jézus halála napján) tart húsböjtöt. De nem az az igazi böjt, hogy a legjobb és legdrágább halételeinket pénteken esszük. A böjt nem külső formalitás. Például 7 év alatti kisgyermeknek, 60 év fölötti idősnek nem kell böjtölnie, hiszen az előbbinek kiegyensúlyozott táplálékra van szüksége, a másiknak a gyógyszerek miatt nem mindegy, hogy mikor mit eszik. A böjt szellemiségét hangsúlyozva a pénteki hústilalmat ki lehet váltani jócselekedettel. Hiszen Istenre figyelünk így is a másik emberrel való kapcsolatunkban. Isten teszi velünk a jót, ezért mi is tegyünk másokkal! Isten együtt érez velünk, mi is érezzünk együtt valakivel! Akár pénzben, akár szóban. Kérdezzük meg minél több embertől, hogy: „Hogy vagy?” Valakinek nagyon sokat tud ez a rövid mondat jelenteni. A nagyböjtben nemcsak a húsról mondhatunk le, hanem a szenvedélyeinkről is. Csoki, kávé, cigi. Ezzel bizonyítva, hogy én uralom a testemet, ösztöneimet, nem pedig a testem és az ösztöneim rabja vagyok.

Amikor egyre többször hallgatunk a lelkiismeretünkre, s követjük a szívünkben szóló Isten szavát, egyre inkább kimozdulunk a belső várkastélyunkból. Így indulunk el a tanítványság útján. A nagyböjt a tanítványság útjára készít fel, hogy a negyven nap után bensőleg megtisztulva várjuk Jézus feltámadását. És ez egyben számunka az új remény, az új élet kezdete is.

Bacsa Dávid atya

Szegeden születtem hallássérült szülők gyermekeként. Kilencéves korom óta élek hallókészülékkel. Két éve szenteltek katolikus pappá, és Szentendrén vagyok lelkipásztor. Nehézségeim ellenére a barátaim és a tanáraim mindig mellettem álltak, megtanítottak, arra, hogy ne adjam fel, merjek küzdeni az álmaimért; és a megszerzett tudást mások javára használjam fel.