36 63
Implantológia Implantológia
Dr. Simon-Fiala Donát, dr. Eördegh Gabriella, dr. Antal Márk (SZTE Fogorvostudományi Kar, Konzerváló és Esztétikai Fogászati Tanszék, Szeged)
NÉHÁNY GONDOLAT AZ IMPLANTÁCIÓS LENYOMATVÉTELRŐL Bevezetés Manapság az implantációs pótlások világszerte számos kezelési terv részét képezik. Fogorvosok, fogszakorvosok sorra készítik az implantátumokon alapuló kezelési terveket. Mind a nemzetközi szakirodalom, mind a kutatások és a tudományos előadások túlnyomó része az implantátumok behelyezésével, pozícionálásával, a protetikai felépítmények formájával, illetve az esztétikai minőséggel foglalkozik. Vizsgáljuk és kutatjuk a csontpótlásokat, a periimplantitiszek okait és kezelési lehetőségeit. Számtalan dolgot lehetne még felsorolni, de van néhány olyan kérdés, amelyről valamiért igen kevés szó esik. Az egyik ilyen kérdés a lenyomatvételi technikák és lehetőségek témaköre. Az elmúlt 20-30 évben ugyan volt pár olyan kutatás, melyben vizsgálták, illetve összehasonlították a különböző lehetőségeket, de ezek egy része vagy figyelmen kívül maradt, vagy sokszor el sem jutott a praktizáló fogorvosokhoz. Jelen összefoglalóban igyekeztünk összegyűjteni az elérhető dokumentációkat, kutatásokat, és megpróbálunk néhány olyan fontos részletet kiemelni ezekből, melyek segíthetnek a mindennapi döntések meghozatalában.
Alapok Az egyik legelső tényező, amit el kell fogadnunk, hogy az implantátum nem a fog alternatívája. Természetesen, bizonyos értelemben - nagyon sok aspektusban - helyettesíti azt, de sok tulajdonságában egyáltalán nem úgy viselkedik. Ezek egyike a csontban való rögzülés, mellyel jelen közleményben nem kívánunk foglalkozni, de a fogak felfüggesztésével, és az annak okozataként megvalósuló fiziológiás mozgásokkal mindenki tisztában van. Ugyanígy közismert az implantátumok osszeointegrációja, és az ennek következtében létrejövő teljesen szkeletális rögzülés - amely ugyan enged valamennyi mikro-mozgást -, de ez nagyságrendekkel kisebb a fogakénál. Az implantológia „hajnalán” még divatos volt az implan-
tátumok fejrészeit közvetlen a beteg szájában lecsiszolni (vagy becsiszolni), de ezt manapság már az egyszerű mozgásbeli különbség miatt is elvethetjük. Addig, amíg egy A-szilikon (vagy poliéter) lenyomat megfelelő precizitást biztosít egy fogakon elhorgonyzott híd lemintázásához, addig ez nem mondható el egy direkt-zárt kanalas lenyomatvételről, amennyiben ez a becsiszolt implantátum fejrészekről készül. Ettől függetlenül azonban fontos megjegyezni, hogy a közlemények és kutatások többsége nem talált érdemi különbséget a szilikon és poliéter lenyomatok között. Természetesen nem tekinthető egyértelműen szakmai hibának az implantátumok felépítményeinek a közvetlen lemintázása. Azonban pont az az előnye az implantációs technológiának, hogy mind a végleges felépítmény individualizálható - és ez egyértelműen jobban kivitelezhető szájon kívül -, mind a csavaros pótlások széles tárháza rendelkezésre áll.
Szóló implantátumok Az implantációs pótlások esetében a lenyomatok alapjában véve más elven működhetnek, amennyiben figyelembe vesszük a fenti lehetőségeket. Teljesen más irányelv követendő szóló implantátumra készítendő korona esetében, mint a több implantátumon elhorgonyzott pótlásoknál. Szóló implantátumok esetében nincs érdemi különbség a nyitott- és a zárt kanalas lenyomatvételi technikák között. Néhány közleményben összehasonlították a zárt- és a nyitott kanalas lenyomatvételi technikákat, és érdekes módon az eredmények ellentmondásosak. Több közleményben is úgy találták, például Papaspyridakos és mtsai 2014-ben, hogy részleges restaurátumok esetén nincs lényeges különbség a zárt- és a nyitott kanalas technikák között. Bár a nyitott kanalas technikának sok előnye van több implantátum esetén, de szóló implantációs eseteknél ezek az előnyök nem érvényesülnek annyira. Ezen túlmenően azonban, amennyiben mégis a nyitott kanalas tech-