ROST |7| 2019/2

|7|

IRODALMI LAP 2019/2

KULCSÁR EDMOND 3 vetület KERTAI CSENGER 4 A megváltásról 5 Az elhagyatottságról DIÓSZEGI ÉVA 6 Duna-parton HAJÓS ESZTER 6 kint Nap (garden party) 22 szélnek fogjuk-e hívni (száraz kert) JUHA MÁRK 7 Lángoló Casablanca KÖRTESI MÁRTON 8 Fagyöngy NAGY MÁRTA JÚLIA 10 A lárok természete TÓTH RÉKA ÁGNES 11 Eperföld HALMI TIBOR 15 Közönyösen veszít SZEPESI KORNÉL 16 Celofánragyogás BALOGH ANETT 23 spirál KÖRÖSZTÖS GERGŐ 24 Non omnis moriar, solum botulus KOZMÁR KLÁRA 25 Köldöküreg BÁNYAI TIBOR MÁRK 27 Harántolt szorítás

TA RTA LO M

NÉVERI CINTIA 2 Vasárnap délelőtt

NÉVERI CINTIA

Vasárnap délelőtt az ABC előtti téren egy rózsaszín széldzsekis kislány egy galamb szemébe néz, majd megkérdezi tőle: hogy állunk Istennel? a galamb olyasmiket akart mondani, hogy 5 órája repült, amikor felkelt a nap, és azok a fények, hogy egészen sokszor nem kap levegőt, ha szeles az idő, de inkább nem mondott semmit, korán reggel volt még

2

KULCSÁR EDMOND

vetület

először nyúl volt aztán dinoszaurusz végül aránytalan arckifejezés mosolyogni próbált szarva nőtt mozgatta szemeit jobbra-balra ki-ki nyitotta a száját elalvás előtt mindig játszottam a kezeimmel lámpaoltásig néztem az árnyékokat a mozgást ami már nem a sajátom de a szamárfüles falvédőé a frissen bronzozott kályháé kutya vagy bálna sokszor csak öt vékony kikerekedett ujjperc lerágott körömház elkorhadt fa ágai közé kulcsolt reszketés

3

KERTAI CSENGER

A megváltásról Hogy van megváltás, talán a legnehezebb, amit le lehet írni.

Ebbe a mondatba almafák ragadtak, néhány sör, az utcafront zöldjei nem feledtetik, hogy a versben mégis ott hagytak, a levegőn lassan elrohadni.

Mégis szeretlek! – te hibásan megkomponált összefüggés.

Beethoven süket fülei vagyok, leradírozott feszület, a földre helyezett gyengeségeid.

Bennem a rózsaszín alkonyat.

4

Az elhagyatottságról Borbély Szilárdnak Az elhagyatottság a megváltás következménye, hogy majd egyszer elrohadsz.

Saját magad bizonyossága vagy, egy halott szája tele gyönggyel, mondod, hogy majd jobb lesz, megjön a virág, a tavasz, de tudod, hogy te már nem vagy, csak valaki más szétszórt igazgyöngye maradsz.

5

DIÓSZEGI ÉVA

Duna-parton

Egy ideje figyeltem őket: a férfi a csónak szélén ül, a nő a térdig érő vízben áll.

Beszélgetnek, nevetgélnek, néha belekortyolnak a laposüvegbe.

Minden mozdulatuk természetes, mint csónak oldalán a rozsda.

A túlparton lovak isznak.

Semmit sem láttál ebből, aludtál, mint minden közös élményünkkor.

A csónak eltűnt, mire felébredtél.

A lovak szomorúfűzként figyeltek.

Fotóztál párat. Itt is voltunk.

Képtelen voltam felállni.

Pálinka illatot hozott magával a szél.

Az utolsó hullám vagyok, ami elmerül a folyóban.

6

HAJÓS ESZTER

kint Nap (garden party)

nőttek a fák. nőtt a tyúkhúr. nem volt ablak a házon. én itt lakom, ez a kertem. mondta, mikor érkeztünk. nem volt kert a házban. ültünk a kövön. a fal is kőből. nem volt hideg. ment a Nap, valamerre. kint. nincs hideg, mondta. nem is hideg volt. sötét se, pedig nem kapcsolt lámpát. nappal van.

7

JUHA MÁRK

Lángoló Casablanca Az utazási iroda műanyag pálmafái alatt ülök. Platon Karataev szól a rádióból és koncentrálnom kell, hogy ne felejtsek el levegőt venni. Az egyik ügyintéző – egy fiatal hölgy – az asztal mögött a számítógépet nyomkodja. Azt képzelem, hogy aknakeresőzik, és két üres mező között vacillál. Ha a rosszat találja el, Casablanca felrobban… Casablancába akarok utazni.

Picit reménykedem benne, hogy a rosszat találja el…

Az utóbbi időben megszállottja lettem a katasztrófáknak. Ez így nem teljesen igaz. Ha meggyújtok egy gyufát, és az ujjaim közé csíptetve megvárom, amíg végig ég és megperzseli a körmömet, azt csak azért teszem, hogy utána figyelni tudjam, miként gyógyul a seb. Legalább harmincszor végignéztem egy dokumentumfilmet a háború utáni Németországról, csak azért, hogy lássam, miként épül újjá Berlin… Szóval ez az új megszállottságom nem teljesen a katasztrófákról szól, de azok is kellenek hozzá. Értik…

Casablanca számomra egyet jelent Bergmannal és Bogarttal, az Africa Corps.-szal és a 60-as évek kábítószeres hippifantazmagóriáival. Nem tudok máshogy gondolni rá, mint egy vetítőgépben forgó celluloidszalagra. Közben meg azt is tudom, hogy igazából semmit sem tudok Casablancáról.

Talán már senki sem…

Félrepillantok, és észreveszem a falra tűzött óriásposztert.

8

Egy koktélos pohárban fürdőző playboy nyuszi mosolyog rám a tengerpartról, és felette felirat hirdeti: Fedezd fel a szabadságot! A kép vonzereje megrémít. Kell néhány másodperc, hogy megnyugodjak és átgondoljam a helyzetet…

A képről hiányzik egy lelőtt bennszülött, minimum egy alkoholmérgezés és az utazási iroda apró makettje, amint benne ülök, és velem szemben az ügyintéző aknakeresőzik. És persze a poszter a falról, amin ugyanez a kódszerű mintázat sorakozik, megsokszorozva, a végtelenségig…

Gondolatmenetemből a felhúzhatós bohóchal térít magamhoz, ahogy nekiütközik az akvárium falának. Az ügyintéző kisasszony a playboy nyuszi mosolyával felém fordul és megkérdezi: Hova is utazik valójában?

9

KÖRTESI MÁRTON

Fagyöngy

Áll a fagy még fenn az égen, orcáján megáll a könny, lámpafényes derengésben strázsál egy komor fagyöngy.

Izzó téli éjszakában folt az isten homlokán: égbenyúló nyírfaágon meztelen, meddő magány.

Csüng a csöndben, leng a szélben, táncot jár a híd felett, egymagától nincs ki féljen, szemtanúk rá nincsenek: csillagok sem böknek át a dermedt szmog reflektorán, nem láthat, csak önmagát a gyöngy, mint ég vásznán az árny.

S elfakul, majd feldereng és átsüt rajt a pirkadat: nyaldossák a lángok, mintha összerágott szilvamag – éghetetlen szénszemében szikrázó napfényparázs, meztelen lomb mellkasában lüktető szívdobbanás.

10

NAGY MÁRTA JÚLIA

A lárok természete Most nem a virágzó indákkal behálózott kertekről akarok beszélni, melyeknek ölében a családi boldogság, mint tengermélyi, húsos szörnyike, jóllakottan szuszog.

Azok a növények, amikről szó esik ma, nem rejtenek pufók lényeket, akik szeme csukott mindenre, ami nem puha, nem sima, nem ragyog.

Vannak a szerelemnek efféle vadhajtásai.

Ezek benövik a szádat, ha meg akarsz szólalni.

Ezért beszélek addig, amíg hagynak.

Tüskés nyúlványaik hol karok, hol lábak, és ha meghallanak, odasettenkednek, átkarolnak hátulról, térdre kényszerítenek, csak adjam fel az összes büszkeségem, mintha az ínség nem kényszerítene amúgy is erre, igen, előbb-utóbb mind feladjuk, és hogy növesztünk-e magunkból egy puttó, egy medúza és egy medveállatka hármas nászából fogant lárocskát, ami szentté avatja a mi kettősünket, arra szerintem nincsen még használható képlet.

11

Te, ez ugye nem, én nem tudom, nem értem, de akkor, végül is, most már úgyis, nahát, ki gondolta volna, és társaik, ezek a félbehagyott mondatok, mint korán lemetszett, nemkívánatos nyúlványok a kertben, ahol Minta úr és Minta asszony szándékoznak berendezkedni, és most belesápadtam a saját ostobaságomba, hogy merem őket ilyen mereven kategorizálni, mintha lennének ők, és lennének én, meg a nyúlványaim, mert úgy érzem, belőlem nőnek ki, mondom, hogy a szerelem vadhajtásai ezek, tudom, fárasztó, de még egy párszor el fogom mondani, mert a növényeknek nincs hangja, és valakinek reagálni kellene, ők csak jönnek és rám simulnak, megkarcolnak, lehorzsolnak és beterítenek, így leszek a mélyükön szuszogó életke, életkém, a szörnyem és istenkém, ami kormányozza a téglák és a fűszálak metszéspontjából kiinduló, egyre távolodó vonalakat, melyek közt sűrűsödik valami, és így épül fel az, amit hátrahagytam.

A romjaimból, igen, mert én kőből vagyok, ezt annyian mondták már, nem a hajtásaim, hanem azok, akik állításuk szerint húsból voltak és éltek.

12

Voltam már sokszor botor, sokszor használhatatlan, álltam tótágast és zuhantam a fűbe, hogy ez nekem nem megy, mert a felfordult tájban az összes bárányfelhő két vállra fektetve béget, így reményt keltenek bennem, hogy lehet így is élni, fejjel lefelé.

Csak néztem ezt, és tűrtem, hogy összecsomagolják, fóliába tekerik, ami az enyém volt, és egy szót sem szólhattam, de egy idő után – már nyomta a fejemet a talaj – nem akartam a szállítókba kötni, még ha nem is ingyen viszik el a lomot, ami nem fog beférni az új helyre, mit féltsek közülük, elkerekedik a szemem, ilyen is van, annak örülni, hogy legalább vége van, hogy vége van, hogy vége van. És ilyesmikből nőnek ki a szerelem vadhajtásai, amikről dadogok, felnégyelhet a kertváros geometriája, mindenhol csak a szögek meg az élek, meg az őket összetartó pontok, Szabály úr és Sablon asszony, engem meg felkavarnak és szétcincálnak és összeraknak ezek a ravasz fraktálok, így, kábulatban, zavargó örvényükbe dőlök, így zuhan rám egy puha, sima, fehér álom, amelyben

13

egy osztrigaforma, csorbacsík vigyorú kis kő vibrál, megtelik vízzel, felpuhul, aztán, mikor már kipukkadna, összeráncolódik, aszottan pulzál, hogy aztán megint kisimuljon és megteljen vízzel, és ezt az álmot álmodom minden édes éjjel.

Belémnőttek a kis gonoszok, így lettek ereim a kőben. Mondtam, hogy százszor elmondom, vannak a szerelemnek efféle vadhajtásai, de tűrjük meg őket, csak egy kicsit, kérlek, hogy kivétel legyek egy avítt szabályban, és erősítsem, amit sosem láttam.

14

TÓTH RÉKA ÁGNES

Eperföld

milyen lesz majd az a másnap képzeltem el előtte sokszor fehér ágy csövek klórszag valami ami emlékeztetni tud már csak délben hívtatok én egy idegen kádban álltam kiengedtem a csapot az eperföldön álltunk ketten járatokat ástunk a homokba ezerfelé futó folyosókat a slagot a földre tetted azt mondtad te tanítottad meg a vizet szaladni folyóid tiszták és kiismerhetetlenek és tudod hogy kell visszaszorítani a gátak mögé az elszabadult napokat hogy ne rágja meg őket a cserebogár most az ágyon fekve kérdezed miért rózsaszín ott az a tincsem kiszáradt kutak az éjszakák tüdődben szivárgó artériák és nem is rózsaszín elzárhatnám végre a csapot de nem így képzeltem el hogy ha éjjel beveszek valamit az reggelre téged öl meg

15

HALMI TIBOR

Közönyösen veszít Az ismerősök elől könnyű elbújni, csak ne vegyenek észre, ez a legfontosabb.

Mert ha valahogy megsejtik szándékod, ahogy elfordulsz, megpillantják arcod vörösét, mint megmásíthatatlan jelet, az többé már nem bújócska, hanem a szemek furcsa ingamozgása, minden akciót mellőző üldözésjelenet.

A barátokkal nehezebb. Őket félsz elhagyni. Mégis folyton összerezzensz eléd táruló látványuktól. Mert mit is mondhatnál. Mennyi ígéret, vád és alku halmozódott fel a rémüldöző időben, hány és hány megszellőztetett égbolt, eldőlt dominóház, és mennyi tanulság nélküli éjszaka.

Az idegenekkel a legjobb, ahogy szembejönnek az utcán, habkönnyű ruhájuk leng a szélben, felszabadító tudni, hogy velük még annyi mindent kezdhetsz.

16

SZEPESI KORNÉL

Celofánragyogás Vonattal, busszal, millió átszállással, nyugtalan sétával és nyűggel érkezem. Gyomrom az ébredés óta görcsöl, epeízű a szám. Evésre gondolni se merek, gyomorsav marja a szám. Pozitív benyomást szeretnék kelteni, de, ha bármit is iszom, az ki fog jönni. Izzadok, ő meg csak mesél.

Láthatólag semmit sem észlel az állapotomból. Ennyire naiv? Rám telepszik az idő. Vizslatom hová tudnék hányni, igennel és nemmel válaszolok. Tátott szájjal bámul hosszú másodpercekig. Feltűnt neki. Valami baj van, kérdezi, nem ilyennek képzeltél? De, igen, ilyen naiv, gondolom, és deigen, mondom ki hangosan, pusztán hosszú volt az út, elfáradtam, meg szerintem a gyomrom is elrontottam, dadogom a választ. Ó, szegény, menjünk haza, néz rám nagy szemmel, mit ügyetlenül húzott ki, nem sűrűn csinálja, különleges az alkalom. Dehogy, nagyon örülök, hogy végre találkoztunk, felelem. Hallgat. Láthatóan elfogadta, ő sem úgy tervezte, és még csak nem is sejti, hogy csak arra tudok koncentrálni, hogy visszaszorítsam a reggelimet. Szeretne kicsit sétálni, beülni valahova, úgy szórakozni, mint a többiek, a korabeli lányok, a fiúkkal, kiket érdekesebbnek tartanak maguknál.

Válaszoljak választékosabban? Ő aztán biztosan nem az ilyen fiúkhoz van szokva, mint én. Nem akarom elbaszni. Hiszen olyan törékeny. Annyira ártatlan. Szívesen megcsókolnám, itt és most, elkapnám, ledönteném, leszaggatnám a ruháit!

Nem. Ő nem ez a lány. Elszégyellem magam. Hát ilyeneket gondolok? Tényleg ezt tenném vele? Vele, aki értelmiségi

17

szülők lánya, aki bizonyára színötös tanuló, liberális elveket vall, nincs okostelefonja és hosszú órákat tölt külföldön múzeumnézéssel. Nem, Ő nem ilyen modorhoz szokott. Össze kell szednem magam, hogy hozni tudjam azt a szintet, amit elvár. Igyunk valamit, csúszik ki a számon. Talán az majd jót fog tenni, mosolygom zavartan, és tudom, hogy ez nem így van. Ugyanazt a deci bort kortyolom egy ideje, és figyelem, ahogy az éppen aktuális olvasmányáról vagy az amatőr színházi körről mesél, ahová nemrég iratkozott be. Ez hát a terv, itt várom, hogy teljen az este és múljanak a gyomorpanaszaim, hogy tudjak végre arra koncentrálni, amiért ideutaztam.

18

Kimegyek a mosdóba, megmosom az arcom jéghideg vízzel.

Beesett és karikás szem, falfehér bőr, reménytelennek tűnik az este. Kifelé jövet megpróbálom összeszedni magam, nagy terpeszben megállok az asztalunk előtt, állítólag ettől magabiztosabbnak érzi magát az ember. Mantrázni kezdem magamban: most már minden rendben, most már minden rendben. Komoly tekintettel bámul rám az itallap mögül.

Aztán elneveti magát. Biztos mozgott a szám. Leteszi a lapot, kisietünk az épületből, felhív magához. Otthonos kis lakás, de a feltűnően nagy rendből következtetek, hogy biztos még a lábát is leborotválta, készült a szexre. Ügyetlenül veszem le a cipőm, ő már benn van, mutat könyveket. Egész szép gyűjteménye van, Szophoklész meg az ókori görögök, színháztörténet, vega szakácskönyv, egészséges élet meg művészet, zavarba hoznak, hogyan szóljak hozzá. Úgy érzem, le vagyok maradva, hogy sokkal nagyobb rálátással bír a világra. Ez másrészt csábítóvá is teszi. Aztán leül. A Macbookja régi, újra ledöbbent a rend, tudom, hogy kupis, a

youtube-ot böngészi. Él-hal Piafért, legalábbis ezt mondja. A szoba igényes, kellő gondossággal berendezett, de vannak oda nem illő tárgyak, amire az ember felkapja a fejét és értetlenül néz. Rögtön szemet szúr egy ilyen, apró porcelán elefántokból álló gyűjtemény, egyesével celofánba csomagolva. Hosszasan nézem, semmi extra, olcsó szarok, de miért csomagolták őket egyesével. Kimegyek a mosdóba, amíg ő a zenékkel bíbelődik.

Kintről hallom, ahogy a szobában felcsendülnek a francia dallamok. Feltekeri a hangerőt. Biztos nem szeretné, hogy a kellemetlen hangok megszakítsák az est idilljét. Görcsösen ülök a vécén, semmi nem jön, bár hangos a zene, próbálom halkan csinálni. Közben a mosdókagylót nézem, azt mondják, nem jó, ha egy helyiségben van a vécé a fürdővel, széklettel szennyeződik a fogkefe a levegőben terjedő baktériumoktól.

Izzadok, a halántékomon lüktet egy ér, felállok, lehúzom a semmit. A tükrös szekrényt vizsgálom, ezt soha nem tudom megállni, hogy idegen helyen ne tegyem, sokat elárul.

Rengeteg gyógyszer, de nincs időm velük foglalkozni, hallom járkál a lakásban, már rengeteg ideje benn lehetek.

Mielőtt becsuknám, az apró celofánba csomagolt szappanokra leszek figyelmes. Olyanok, miket szállodákban adnak. Apró jelei a gondoskodásnak, hogy mindenből adagokat kapunk, még egymásból is. Becsukom a szekrényt, megmosom, majd a fülledt kéztörlőbe temetem az arcom. Mikor kilépek, ott áll, kezében egy boros palack. Tölt. Nekem is. Visszanyelem a savam. Kortyolok, ő lehúzza. Nem tudom a bortól vagy a pillanatnyi örömtől csillog a szeme, hogy szól a kedvenc előadója, hogy itt vagyok vele, hogy talán úgy érzi szerelmes, mert ezt jelentik az apró gesztusok, a néma egyetértés. Aztán nézem, ahogy leül, kissé esetlenül, a szoknyája felcsúszik, látom, hogy simára szedte a lábát, s mint valami elvarázsolt

19

hercegnő a meghatódottságtól könnyezve énekel: Non, Je ne regrette rien! Lassú táncba kezd, színpadiasan, én megint teljesen beleizzadok. Felém közelít, a szívem majd kiugrik, nem, nem, nem, semmit sem bántam meg, suttogja és táncol, a szeme könnyezik. Nem tudok mit kezdeni a helyzettel.

Kibújik a harisnyából, újra erősen hasít belém a fájdalom, a gyomromba, a tarkómba, úgy érzem, zsibbad a fejtetőm, hogy nem érzem a végtagjaim. Minél jobban koncentrálok a meztelen lábfejre és a formás testre, annál jobban erősödik a fájdalom. Hajnali kettő is elmúlt, a francia előadók sorra váltják egymást, Charles Aznavour a bohém időkről énekel, a szobában egyre nagyobb a cigarettafüst. Ekkor kezd a kanapéra húzni. Megállunk, elkezdi óvatosan levenni a pólómat, egy antik hamutálba pöcköli a hamut, stílusos, de ez sem illik a lakáshoz, gondolom, aztán kipattintom a melltartóját. Helyes kisfiús mellek, hegyes bimbók. Finoman csúsztatja apró hideg kézfejét a farmeromba. Halál szaga lesz a leheletemnek. Legbelül felizzik bennem a pokol és én a legmélyebb bugyra felé tartok.

20

Tizenegy előtt pár perccel ébredtek. A számon és a pólómon vörös hányásmaradék. Ott fekszik mellettem, nem lélegzik.

Felugrom a kanapéról, üvölt a zene, kirántom a jackdugót. Kisiettek a konyhába, kinyitom a fiókokat, majd a fürdőszobában ugyanígy teszek. Az apja csak azt kérte tőlem szedjem össze és hozzam el a gyógyszereit, de ne szeressek bele. A gyógyszereket egy nejlonszatyorba dobálom, közben azon gondolkodom, most mit csináljak és ezt hogyan magyarázom ki. Meg fog ölni. Ez már biztos. Végem van, el kell tűnnöm a városból. Kinn vörösen izzik a nap, még egy pillantást vetek a kanapén fekvő testre, látom, ahogy

az elefántok celofánján szikrát vet a fény. Aztán behúzom a függönyt. Mikor a cipőmbe bújok, érzem, hogy figyel valaki.

Megfordulok. Ő az. Lesápadok, nem hiszek a szememnek.

Meglepetten néz rám, mosolyog és fintorog a másnaposságtól.

Hát, te meg hová sietsz? Mereven néz a szemembe. Én csak, haza kell mennem. Elkapom a tekintetem. Azt hittem, hogy te... Mit hittél? – kérdezi rögtön. Azt hittem, tudod. Hogy meghaltál. Rámpillant, felkacag, aztán elkomolyodik. Vicces fiú vagy, de néha egyáltalán nem tudom mi a faszról beszélsz.

Te ájultál el az este, mondja. Újra lesütöm a szemem és a kilincs után nyúlok. Várj, mondja, és lehajol, beköti a cipőm.

Magasra emelem a fejem, nem tudom a padlót nézni. Ettől függetlenül remek este volt, ismételjük meg, mondja. Állok, kezemben a nagy zacskó gyógyszer, fel sem tűnik neki. Majd beszélünk, hadarom, és kilépek az ajtón.

21

HAJÓS ESZTER

szélnek fogjuk-e hívni (száraz kert)

láttam a sepergetéseket. nem tudtam eldönteni, összeseprik-e vagy szét. láttam a szeleket is sepregetve jönni. majdnem mondtam, összesepert a betonon egy kertet a szél. ezt valamiért hamarább, mint hogy te vagy ő. vagyishogy fordítva. a fák körül nincs is föld, sőt, most látom, ez egy épület. akkor nem is szél. vagy hogy de mégis, csak az a kérdés, szélnek fogjuk-e hívni, ha idebent. vagy kertnek, ha. ha ez lesz a kint, akkor ablak se kell. csak valahogy a vizet kellene behozni, mármint ki. mert a felhők, gondolom, nem fognak szépszerével. nem mennek be a kosárba, amiből majd felengedni a plafonra. és akkor lehetne sepregetni a felhőket, igen valószínű. meg hová esnének az esők, lenne-e hová leesni.

22

BALOGH ANETT

spirál

máshol közben sámándobok bőrfeszülés ennyiért csak bögrekocc és lázkiütés álmaid-film monitorok minden falon torokfalon végigcsorgó egy alkalom ülésre kent túlpörgetett poszttrauma érintetlen zebratestek képalbuma pótvetítés érdektelen heteidből levedléshez magadra vett hetedik bőr spirállá vált szabadidős tevékenység ökörnyálba kapaszkodás felébrednék nyelvek alatt felvillanó rendszerhiba megrágott és tenyérbe hányt kényszerima szájpadlásra kövesedett korallzátony beakadó fogaskerék gyomortájon gátlóközpont átmeneti zavara hátradőlve oázis és szahara önhibából késleltetett belezüllés bögrekocc és sámándob és megfeszül és

23

KÖRÖSZTÖS GERGŐ

Non omnis moriar, solum botulus a töltés sikerének mértéke feszesség a feszességé a görbület a hurkában nem lakik más csak gyűlölet mégsem szűk mégis szúr ahogy ölel a bél megverték a faszom ha hazajön megverem én is minek ment oda fél a széptől elernyed örömömben egymásnak nyomódik pörc és húsdara túl tágas a bél benne rángatózni vágyni a hurka elhagyását egy pillanat enyve tompítja a szúrást csak ami nem hal meg az lát a vonuló vadludak hurka és faszának v-alakján csomót tekergő repedést

24

KOZMÁR KLÁRA

Köldöküreg

Üresen kínálkozik a szűzfehér, szagtalan vetél el. Érintetlen, ami máskor beporzásra nyitott és elvárt. És ott a lepotyogni képtelen fekete: az idei és tavalyi lehetőség közös ideje az ágakon. Jövőre már eleve halott anyag fakad a rügybe kódolt fonnyadásból. Felismerhetetlen, idegen, és ami mögötte van formátlanul.

A peteérési folyamat csak termékbemutató.

Látványnak épp elég, impotens esztétika.

S közben az időtlen látszattermékenység tombol a monitorokon: a National Geographic nem ma lett pornó csatorna. Az érintetlen, tiszta természet genetikája: emberi fogyasztásra alkalmatlan mintákhoz való igazodás.

De a terméketlen nem életképtelen, csak makettszerű, és ami mögötte van céltalanul.

Mikor a maradék, az alkalmatlan újra értelmet nyer: a férfiak mellbimbóiból fakadó indokolatlanul sűrű, fekete tej. S az ember lábujjainak újra nélkülözhetetlen szerepe lesz a túlélésben.

De a fiatal ág visszavágása, a gyökér eltávolítása az abortuszi metszés erőszakos aktusát idézi.

25

Egy érdektelen, rutin késmozdulat, a megrepedt bőr mentén a magzat amputálása, érzéstelenítve fosztani meg a szervezettől valami félig készet.

A köldöküregbe nem lesz mit visszagyömöszölni.

A gőzölgő nyílás kifosztva, a vezeték elapasztott, néma forrása egy emlékezet előtti kornak, magán hordozva a beavatkozás félreérthetetlen nyomait.

S ami a férfiakat illeti: örökké funkciótlan.

26

BÁNYAI TIBOR MÁRK

Harántolt szorítás Lobog a máj, nem bírod el, szaladsz a templomba, repedés a falban, hozzátok beszélek, eleve vesztes, a fényt hozom, mondom, en arkhé én ho logosz, látok, de nem nézek, hallok, de nem hallgatok, ízlelek és tíz ujjal szorítom a rácsot, harap, a csecsemő szájára ütsz, sirály a hattyú a fehérbalatonban, egy részt az abortuszfogó, egy részt a küretkanál, vicsorogsz a képeken gyerekkorodban, nem jó, hogy vagyok, te az asszonyok között.

27

I M P R E S SZ U M KIADÓ, FELELŐS KIADÓ: BORDÁS MÁTÉ SZÉKHELY: 5435 MARTFŰ, MANDULA U. 56.

FELELŐS SZERKESZTŐ: BORDÁS MÁTÉ SZERKESZTŐK: KOVÁCS GERGŐ, TANCSIK BRIGITTA LAPTERV: BORDÁS ORSOLYA

FACEBOOK.COM/ROSTLAP SOUNDCLOUD.COM/ROSTIRODALMILAP ROSTIRODALMI@GMAIL.COM

/100