Beszámoló
Koordináció 2024 – Polacskó Dani
T Elnökség, szakmai bizottság, ex-alelnök úr, kedves kollégák!
Történelmi koordináción vagyunk túl, volt hideg is meleg is, de elöljáróban mindenkinek szeretnék gratulálni; valóban minden idők egyik legjobb hangulatú koordinációs tábora volt!
A magunk módján sikeresnek tartom az előkoordinációnkat es a besíelő napot is. A kitűzött anyaggal fel tudtunk készülni, az ezzel kapcsolatos észrevételeimet lentebb részletezem.
A csoportkiosztás érdekesnek bizonyult, hiszen összeállni látszott egy rettegett dream-team, ahol összefújta a szél a legrenittensebb alakokat. Itt kell megjegyeznem, hogy nem annyira renittensek, csak mernek kérdezni, és amit mi még kevésbé szeretünk, mernek megkérdőjelezni, ráadásul nem szakmai alap nélkül.
Bemutatkozásuk úgy kezdődött, hogy a csoport fele megtagadta a vox átvételét, mondván, hogy ők nem kiváncsiak egy egyoldalú kommunikációra. Engem megzavart egy kicsit ez a fordulat, és utólag már belátom, hogy valóban belekényelmesedtünk a hierarchikus kommunikáció ezen formájába, hiszen mondhatja a nagyszajú, úgyis én duruzsulok mindenki fülébe.
A kommunikációs “szerszámosládát” bizony le kellett porolni, mert nem mindig enyém volt az utolsó szó, ezért az érveket katonásabb sorrendbe kellett állítani, a kiadott feladaton nem lehetett utólag javítani, jaj elfelejtettem, meg elmondom menet közben címszóval. Jobban át kellet gondolni, megtervezni a mondanivalót, cserébe sokkal befogadóbbak voltak, persze ha az érvek megállták a helyüket.
A szakmai anyagtól el kellett térnem. Ezek az oktatók a szakma „krémje es rémje”. Több száz napot töltenek havon, évente több száz “igazi” vendéggel. Nem tarthattam nekik mintából, körbeállós, kesztyűdobálós, névtanulós bemelegítést, Nem tarthattam egyenes siklásban dőlöngélést, meg guggolást, nem magyarázhattam nekik a vendégélményről, mert arról ők sokkal többet tudnak nálam.
Helyette kíváncsiak voltak újdonságokra, új gondolatokra. Na ez persze forró levesnek bizonyult, de összességében egy három napos tartalmas szakmai vita zajlott, ahol úgy érzem, nem csúszott ki a kezem közül az irányítás. A kérdezések, megkérdőjelezések kivaló alkalmat nyújtottak, hogy néhány gondolatot, egy erős, és technikailag kifejezetten konzervatív szakmai csapattal megvitassak. Ennek kivonatolt eredményét, néhány szösszenet formájában, lentebb részletezem.
A tábor programjai alapvetően zökkenő mentesen zajlottak. Az apres ski programhoz a kiképzők sokkal nagyobb aktivitása szükséges. Ha tetszik nekünk, ha nem, ez a síelés, de meg inkább a vendég élmény szerves része. Ha ezt nem akarjuk akkor inkább ne csináljuk, mert ez nem volt minta.
Volt egy számomra megdöbbentő, es személyemet melyen sértő mozzanata az eseményeknek;
Az osztrák díszvendégeinket 20:00 órára vártuk
19:58 perckor a hallban lézengtem, és megpillantottam Katit, magányosan egy kanapén ülve, a laptopjába mélyedve, régi fényképeket rakosgatott egyik mappából a másikba
- “Arra gondoltam ezeket majd kivetítjük azon”- mutatott láthatóan pánik rohamban, a terem végében megbújó, közepes méretű, sötét tv-re.
- “Kati! Mikor jönnek? Mi a program? Hol lesz az ünnepség?”
A hallban kb. 20-30 ember lézengett hozzám hasonlóan, de egyetlen kiképző vagy aspiráns sem volt sehol.
Katinak megmondtam, hogy nincs vetítés, a gyerek játszóról eldobáltam a plüssállatokat, egy béna színpadot rögtönözve ezzel, berohantam a pálinka kóstoló terembe, és vészriadót fújva, megpróbáltam beterelni a “jatékba” belemelegedett 60-70 embert. 20:01 -kor írtam egy üzenetet a közös csoportba, riadoztatva a még mindig sehol sem lévő csapatunkat (Idopont csekkolhato az uzenetekben)
Eközben kirohantam a bejárathoz, és fogadtam a vendégeket. Bekísértem Katihoz őket, és mivel a lebonyolítást Katival ketten rögtönöztük, “kéretlen ceremóniamesterként” terelgettem a vendégeket, hogy mikor lépjenek színpadra. Mivel Zsuzsiék nem látták az előzményeket, jókat nevettek ezen, en meg velük nevettem, hiszen a helyzet komikus volt, es miért komolykodnánk fölöslegesen, amikor összeálltak a dolgok.
Mindeközben az “álomcsapatom” a háttérben hozta a formáját; többek közt például Fussi úrnak füttyögtek. Persze aki nem tudja, hogy szezononként 2-3százmillió forintnyi síbérletet vesznek tőlük, és évente legalább kétszer együtt vacsoráznak Budapesten, az tiszteletlenségnek vehette. Mindenesetre jó tűzoltóként hátrasündörögtem, es próbáltam őket csitítani. Bár Ágoston szerint a síoktató személyiségéről fogalmam sem lehet (lentebb kifejtem), mégis egy rögtönzött pszichológiai trükkel, nem tanári szigorral „csissegtem” rájuk (bár biztos az is hatott volna ), hanem mintegy partnerként beállva, “belső” emberként tereltem őket a hátsó részbe Közben Kati visszatalált a szerepébe, beszélt, előadott, fordított (okvolt egy segédtolmács is). Egy szó, mint száz, az eseményt profin lehoztuk. A Kati es en.
Ekkor jött a hidegzuhany; a fent leirt esemény sorozat adrenalin hatása alatt, a terem kozepen álltunk, nevetgéltünk, amikor Ágoston mellem lepett, hátbavert, es fennhangon kijelentette, hogy egy igazi vadparaszt vagyok, és mit pojácáskodom itt.
Aki ismer tudja, hogy nem vagyok egy higgadt figura, de majdnem leütöttem.
Természetesen ezt csak a vicc kedvéért írtam, mindenesetre mélyen megbántott. Talán nem mindenki tudja, de régóta nem szívleljük egymást. Én vagyok minden, ami ő nem akar lenni, ő pedig minden, ami én nem akarok lenni. Ezzel nem is lenne baj, akár ki is egészíthetnénk egymást.
De Nem volt ám ez mindig igy; A st Antoni intersí felkészülésen, talán egy demo táborban, talán a kongresszuson, Ágoston kiállt a csapat elé, és a következő beszédet mondta: “ Gratulálok a csapatnak! Amikor hallgatlak titeket, olyan szakmai mélységeken vitatkoztok, amit én már nem értek. Amikor síeltek, olyan íveket húztok amit én már nem tudok lekövetni. Szeretnék a hattérbe vonulni, es a háttérből támogatni a szakmát.”
Akkor, ott katarzisom volt. Ő volt a példakép, az etalon, a sportemberek netovábbja. Akkor azt gondoltam, ha eljön az idő, én is ilyen szeretnék lenni; Aki felismeri, aki belátja és aki “bevallalja”. 2011-t irtunk ekkor.
Nehany evvel kesobb, az 1*-os képzésen hiány volt előadóból, “síoktató személyisége” témakörben. Lelkes szakszervezeti tagként, posta-fordultával jelentkeztem is a feladatra. Megjegyzem 1998-ban tartottam először ugyanezt az előadást a Ravasclettoi liftházban 120 hallgatónak. Valószínű akkor nem volt más erre alkalmas (Bartus, KTA, Giba, Demeter, HorvathR.,stb).
Lényeg a lényeg, hogy tanár úr azonnal válaszolt is, röviden, nyilvánosan, írásban: “ nem szeretnem, hogy ezt a témát te közvetítsd!”.
Akkor ez nagyon rosszul esett, megalázva éreztem magam. De joga es hatásköre is volt hozzá, ezért kellő önkritikát gyakorolva, elfogadtam a döntést.
A mostani koordináción történt incidens azonban feltépte a sebeket. És bar a tanár urat (majdnem) mindenki szereti, (majdnem) mindenki tiszteli, es SENKI sem szeretne megbántatni, de nálam most betelt a pohár, es ki merem mondani, hogy MEZTELEN A KIRALY!
Ezért szeretnem kérni Ágostont, hogy amilyen önkritikát én tanúsítottam, ugyanolyan önkritikával gondolja át a minta alapú síoktató képzéseken vállalt gyakorlati szerepet!
Ezzel zárom is a személyes sérelmeimet taglaló sorokat, és szeretnénk a koordináción tapasztaltakra kitérni.
Tényleg jól sikerült, tényleg jó volt a hangulat. De általános visszhang volt (es most itt messze nem az en SNI-s csoportomra gondolok), hogy kizárólag a kiképzők (csoportvezetők) személyisége mentette meg a tábort. Szakmailag üres volt, mondanivaló nem volt, csak hangzatos lufikat puffogtattunk. Kérek mindenkit, hogy ne sértődjön meg! Ezek valós háttérvélemények, es egyszer az önvállveregetés helyett, halljuk meg a kritikát! Hiszen a csapattal nincs baj! Jó az alapanyag (ezt mondtak is), csak nincs szakmai termék.
Értik ők, hogy intersí, de tényleg azt gondoljuk, hogy vendégélményhez több közünk van mint annak aki évi 150-200 napot síel VENDÉGEKKEL. (Mert tudniillik mi nem vendégekkel síelünk, es itt nem a “gyalogra” gondolok, hanem az alárendelt viszonyra-hallgató, vizsgázó, stb) És ha már felvállaltam a hálátlan szerepet, tovabbmegyek. Ez nem egy újdonság, es nem az exalelnökünkre fogható (bar újabb könnyű megoldás lenne), hanem évek óta tapasztalható tendencia. A szakmai tenger szélén úszunk körbe körbe egy örvényben (ezt sem én találtam ki, de tetszik).
Amiről az elő koordináción beszélgettünk, az szerintem jó irány, de el kellene engednünk azokat a berögződéseket, azokat az évtizedes nagy igazságokat, amik az örvényben tartanak.
Gondolati reformok kellenek, ha kell, szerezzünk friss gondolatokat. Kati mindig azzal jön, hogy persze, en biztos vissza akarom hivni a regieket :).
Dehogy akarom!! Azzal lehet, hogy megfordítanánk az örvényt, de nem lépnénk ki belőle Es amikor azt mondom szerezzünk, nem arra gondolok, hogy “hívjuk meg a Tumbászt egy előadásra, aztán magunk között jól beszéljük meg, hogy “havava”. Ha jónak tartjuk vonjuk be! Szakmai alapon!!! Mi dontsuk el, hogy kit, de a dontes szakmai alapu legyen, ne az legyen az érv, hogy “majdnem ellopták TŐLÜNK az SMSZ-t”! Mi vaaan?
Nézzünk körül, hogy a tényleg aktív síoktatók közül, hány smsz tag van!
Úgy gondolom, hogy a siszakma (technikailag) orias revolucio vagy inkabb elhuzodo evolucioban van. Sok-sok eleméről már 15 éve beszélünk, de nem tudunk kilépni az örvényből, és sajnos mi magunk vagyunk az akadály. Mi öregek. A carving forradalmat meg úgy ahogy, erőből túléltük (már aki), de igazából csak a régi “jó”, biztonságos tudásunkat erőltettük bele. Az íveket tudtuk forradalmasítani, de a technikainkat nem.
Én vagyok a példa, hogy senki ne sértődjön meg: beszélünk a föl-le mozgás eltűnéséről, aztán ugralunk mint egy bakkecske, vagy nagyon “modernül” benyeljük, az elrontott ívekből mellbevágó kezelhetetlen erőket. Es ez csak egy apró vízcsepp abból a több hektoliterből, ami az örvényben tart.
Revolúció, reformáció, frissítés kell! Nekem, nekünk van meg kb 3-5 évünk (van, akinek tobb, van akinek kevesebb), hogy megalapozzunk és helyet adjunk egy olyan fejlődési iránynak, ami nem az egyéni pozíciók megtartásának függvénye. A szakma mar elment mellettünk, ez nem kérdés. Most van lehetőségünk megágyazni a következő generációnak, mert ne legyenek kétségeitek; a reformokat már nem mi fogjuk megcsinálni!
Dalos váratlan lemondása mögött is valami ilyesmit érzek. Ok, hülye volt, béna volt, sokan nem is értették (es nem is fogják). En egy kétségbeesett segélykiáltást lattam benne. Ő is változást akart. Hogy jót vagy nem jót, meg hogyan az mar mindegy is.
A technikai táborokon 4-6 résztvevő van, ebből 2, a Makai Gabesz meg a Benczúr Gyuszi, ja és még én is jelentkeztem! Nyugdijasklub.
A 2000-es években 40-50 fős “demo táborok” voltak. fiatalokkal, oktatókkal, jó síelőkkel. Csollány, Maugli, Dalos, Tumbász, stb volt a termék akkor. Akkor ők/mi voltunk a fiatalok, es mi akkor kaptunk lehetőséget (kitartas kellett hozzá az igaz).
Kicsit elkalandoztam. Huszárvágással visszatérek ahhoz a technikai irány-gondolathoz, ami a koordináción (es azóta) fogalmazódott meg bennem, es amit külföldi oktatókkal, amit magyar versenyzőkkel, amit a saját gyerekeimmel (nem versenyzők) tapasztaltam. Összedobálok most néhány, talán meghökkentő, gondolatot. Az is lehet, hogy nem igy lesz, de ha igen, akkor nem mondhatjátok, hogy nem szóltam.
Nem tudok itt teljes rendszert felvázolni Próbáljatok nyitottan fogadni, és nem azt megmagyarázni, hogy mi miért nem tudjuk:
⁃ egy oktatókat képző tömörülésnek meg kell határozni azt A sítechnikát, ami soha-nincs laboratóriumi körülményekre, és őstehetség tanítványra vonatkozik, ahelyett hogy “mindent lehet a maga helyén” alapon maszatolunk a több csilliárd körülmény-tanítvány-hangulat-stb variációs megoldások között
⁃ Ugyanez vonatkozik a tematikára. Egy irány, amitől el lehet (es persze mindig kell is) térni.
⁃ Ahogy nincs carving technika meg normál technika, úgy nincs olyan technikai szabály ami csak alap-, vagy csak magasiskolára vonatkozik. Az alap iskolában használt végrehajtásoknak, vagy a magasiskolából visszavezethetőnek, vagy abba az irányba építőnek kell lennie.
Itt jegyzem meg hogy szakmai vitákon sokszor elhangzik, hogy persze, ez így van, aztán tanítunk egy pizzás repülőt!!!
Es akkor az a bizonyos örvény:
-a hóeke nem fékezésre való!! -az iv bekormányzása aktív, kikormányzása passzív (szemben az több évtizedes ténnyel)
-a tempó kontroll nem a kikormányzás végi, sí-keresztbe engedéssel történik -nincs „léc-hossz” irányú előre hátra mozgás
-nincs elnyelés az ív végén (csak ha elrontottuk)
-a helyes technika, top kivitelezéset nem lehet SL léccel megsíelni- csak ha elcsaljuk vagy ha 180kg-mal tudunk guggolni és teljesítettünk már FIS SL futamot -a versenytechnika ( incl. CTT) nagyobb hangsúlyt kivan. El kell engedni az önvédekező magyarázkodást, hiszen aki nem tudja megsíelni, az nem is értheti, miről mond ítéletet
További sikeres együttműködést kivánok magunknak, nyitottsággal, befogadással es belátással!
Katinak pedig bölcs vezetői döntéseket kivánok, mert ő van abban a helyzetben, hogy ezt elinditsa!