Szombathelyi Riporter

Page 13

Hatékonyság és megbízhatóság az ingatlan értékesítésben Az utóbbi időben egyre több olyan ügyféllel találkozunk, aki el szeretné adni az ingatlanát, de az ingatlanközvetítői munkával kapcsolatban nagyon sok kérdése merül fel. Miért jó ingatlanközvetítőre bízni otthonunk eladását? Kivel szerződjünk? Mire kell figyelni? Ezekre a kérdésekre ad választ Szandi László az ingatlanközvetítéssel foglalkozó Otthon Centrum szombathelyi irodájának értékesítési vezetője. Az ingatlanközvetítés is egy szakma, és mint minden szakmában itt is vannak különböző kvalitásokkal rendelkező szakemberek és cégek egyaránt. Aki szeretné rövid időn belül, jó piaci áron, korrekt ügyintézéssel, biztonságban tudva magát értékesíteni ingatlanát, az ezt mindenképpen bízza szakemberre. Az azonban nagyon fontos, hogy hogyan választunk ingatlan tanácsadót, illetve céget. Sokszor hallani, hogy a választás során csak a közvetítői százalék számít (a különbség sokszor csak 1%), a szakmai tudást, rátermettséget, a szolgáltatás színvonalát sokan elfelejtik. Pedig gondoljuk csak át, ez mennyire számít, hiszen sokszor többet veszíthetünk, mint amit a kevesebb jutalék kifizetése jelentene, nem beszélve arról, hogy egy ingatlan eladása során legtöbbször egy élet munkájáról van szó. Egy jó tanácsadóval (és nem ügynökkel) az oldalán kevésbé hoz majd megalapozatlan döntéseket az eladó a tájékozatlanságából fakadóan. Mindig tudja majd, hogy mit és miért kell tennie. Mindenképpen egy jó nevű, ismert ingatlanközvetítő céggel érdemes leszerződni, amely régóta a piacon van, jó hírnévvel, referenciákkal, kapcsolatokkal rendelkezik, hiszen ez vevői oldalról is egyfajta garanciát jelent. A tapasztalat elengedhetetlen ebben az iparágban is. Fontos, hogy ismerje a helyi piacot, naprakész legyen az ingatlanpiaci helyzettel kapcsolatos kérdésekben és kövesse figyelemmel a törvényi szabályozók változásait. Nagyon sok az un. „szerencsevadász”, aki néhány hónapig próbálkozik, majd abbahagyja a tevékenységét. Őket igyekezzünk elkerülni. Ne írjunk alá olyan szerződést, ahol a webes megjelenésért, a regisztrációért, a hirdetésekért, a bemutatásért és egyéb tevékenységekért is előre díjat számolnak fel, illetve egyéb rejtett költségre kötelezhetnek bennünket. Ugyancsak ne írjunk alá olyan szerződést, amely alapján az ingatlaniroda egyszerű elállás esetén is kérheti a teljes közvetítői díjat. A szerződés minden pontjával érdemes tisztában lenni, ami nem egyértelmű, azt inkább kérdezzük meg kétszer, minthogy abból később problémák származzanak. Ha mindezeket figyelembe véve keresünk ingatlanközvetítőt biztosan korrekt ügyintézésben lesz részünk. Az Otthon Centrum szombathelyi irodájában tanácsadóink OKJ-s szakmai végzettséggel rendelkeznek, illetve több éves tapasztalatuk az ingatlanpiacon eredményezte azt, hogy az elmúlt években sok száz elégedett ügyfélnek segítettünk ingatlana értékesítésében, illetve új otthona kiválasztásában. Büszkén mondhatjuk el, hogy az elmúlt években a válság ellenére az eddigi legsikeresebb éveket zártuk és az Otthon Centrum országos hálózatában - több más értékes díj mellett- megszereztük az Év irodája címet, amelyet kiemelkedő eredményeinkért, vidéken a legtöbb ingatlan eladásáért és kimagasló ügyfélkiszolgálásunkért kaptuk meg. Válasszák a szakértelmet és a megbízhatóságot! x

Riporter

2012. március

13


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.