Petőfisajtó 2014 március

Page 1

„NYITOTTAK VAGYUNK A VILÁGRA”

PETÕFI A Petõfi Sándor Székhelyiskola havilapja Ára: 50 Ft Idén februárban ismét megrendezésre került az alsós farsang, aminek a része volt a felvonulás, amely nekünk, negyedikeseknek fél négykor kezdõdött. Elõtte az osztályunkban tombolát húztunk, majd átöltöztünk a jelmezünkbe.

S

2014. március

ajtó VII. évfolyam 3. szám

Itt a farsang! jelmeze volt. A jelmezversenyben az osztályunk tanulója, Sifter Olivér, második helyezést

volna, az énekelhetett és akár táncolhatott is. Matyi, az osztálytársunk lufi bohócnak öltö-

ért el. Õ cápának öltözött. A felvonulás után visszatértünk az osztálytermünkbe, ahol diszkót rendeztünk. A padokat és székeket elh ú z ko d t u k . Aki szeretett

zött, és hajtogatott különféle figurákat, például kardot, kutyát és virágot. Hárman énekeltek, eközben mi jól szórakoztunk. Ahogy közeledett a buli vége, mindenki átöltözött és az osztálytermet is visszarendeztük. Mindenki boldogan tért haza. Nagyon jó volt a farsang és azt reméljük, hogy lesz még több ilyen csodálatos napunk! Tóth Nikolett, Magna Zsuzsa 4.a

A maradék idõben elmehettünk a büfébe is, ahol fánkot, pizzát és üdítõt árultak. Amikor visszaértünk az osztályba már indulhattunk is a farsangi felvonulásra. Az osztályunkban az összes lány, meg a tanár nénik is ördögnek öltöztek. A fiúknak is sokféle ötletes


2

2014. március

A Nyugat szerkesztõségében

(novella) Ez talán már kissé régebben elkezdõdött. Lehet, hogy mikor az elsõ gondolat rímbe rendezõdött bennem. Vagy, amikor leírtam az elsõ szót. Esetleg már születésemtõl így tervezte el a Sors. Azonban a Sors kiszámíthatatlan és nem tudhatom, ez a találkozás mit tartogat. József Attila:

Március Langy, permeteg esõ szemerkél, új búza pelyhe ütközik. Kéményre gólya s a levert tél jeges csúcsokra költözik. Zöld robbanásokkal kitört a kikeleti víg erõszak. Asztalos mûhelye elõtt remény legyint meg, friss fenyõszag...

Mikor versemet – nem kevés bátorságot összegyûjtve –, a szerkesztõségbe küldtem, még nem tudtam, mennyit remélhetek. Hiszen ezt most sem tudom! Rettegek és ujjongok is egyben a találkozástól. Aznap, amikor megtudtam, hogy ott várnak, nagyon megörültem, de most félek és izgulok. A ház átlagos, fõvárosi épület. De belülrõl! A magyar irodalom legjava nyüzsög ott. Talán éppen Ady vagy Babits jön majd velem szembe. Egy kedves úriember eligazít. Az irodában nincs semmi különös, íróasztal, szekrények és rengeteg papír. Aztán Osvát kedvesen üdvözöl. – Nos, térjünk is a tárgyra. Az ön verse felettébb jó, de még van rajta egy kis javítanivaló. Utána talán közölhetjük is a következõ számban. Hát, jó, nekem nagyon is jó! A Sors talán mégis kegyes… Varga Tamara 8.b

1848/49: – 1848. február 23. Párizsban kitört a forradalom. – 1848. március 3. Kossuth elmondta híres felirati beszédét – 1848. március 13. Bécsben kitört a forradalom. Metternich megbukott, a császár ígéretet tett az alkotmányra, sajtószabadság lépett életbe. – 1848. március 15. A bécsi forradalom hírére a pesti fiatalok a cselekvés útjára léptek. Reggel a Pilvax kávéházból indultak el történelmi útjukra. – 1848. március 17. Az uralkodó nádori hatalommal ruházta fel István fõherceget, aki a király szóbeli beleegyezésével Batthyány Lajost nevezte ki Magyarország elsõ felelõs miniszterelnökévé. – 1848. március 23. Batthyány miniszterelnöki körlevélben elrendelte a jobbágyfelszabadítást, utólagos állami kárpótlással. – 1848. április 11. V. Ferdinánd szentesítette az új törvényeket. (áprilisi törvények) – 1848. július 11. Kossuth elmondta híres megajánlási beszédét. A legendás felkiáltás: „megadjuk” kétszázezer újonc és 42 millió forint hitel megszavazását jelentette. – 1848. nyár-õsz Harc a szerb felkelõk ellen. – 1848. szeptember 5. Széchenyit megrendült idegállapotban Döblingbe szállították.


2014. március

3

a szabadságharc és forradalom eseményei – 1848. szeptember 11. Jellasich horvát bán átlépte a Drávát, és a fõváros felé nyomult. Batthyány beadta lemondását. – 1848. október 3. Az udvar elfogadta Batthyány lemondását. Ugyanakkor a törvények ellenére feloszlatta az országgyûlést. Jellasichot kinevezték teljhatalmú királyi biztossá. – 1848. október 30. Móga altábornagy vonakodott Jellasichot egészen Bécsig üldözni, mivel a határ átlépése már több lett volna, mint önvédelem. Október 30-án Kossuth közbelépésére mégis elõrenyomultak, de Schwechatnál a császári sereg megállította õket. Kossuth a lemondott Móga helyett Görgey Artúrt nevezte ki a feldunai sereg parancsnokává. Görgey ütõképes sereget kovácsolt a hadból. – 1848. december 2. Az udvarban lemondatták V. Ferdinándot, és helyébe Ferenc Józsefet ültették trónra – 1848. december 16. Windischgrätz vezetésével kb. 44 ezer katona lépett országunk területére. A fõváros felé tartó, túlerõben lévõ sereggel Görgey nem vállalt csatát. Perczel Mór viszont, aki vállalta az ütközetet december 30-án csatát vesztett.

– 1848 vége 1848 utolsó napjaira világossá vált, hogy a fõváros nem tartható. – 1849. január 5. Windischgrätz bevonult Pestre. Hadjáratát gyõztesnek vélte, Batthyányt fogságba vetette, és hozzálátott az 1847-es állapotok restaurálásához – 1849. március 11. Bem serege beveszi Nagyszebent. Az ellenséges erõk kimenekültek az országból: Erdély felszabadult. – 1849. április-május A tavaszi hadjárat – 1849. április 14. A Függetlenségi Nyilatkozat.

verte. – 1849. augusztus 9. Miután a magyar fõsereg Dembinski vezényletével Szõreg mellett csatát vesztett, a fõvezérséget Kossuth Bemre bízta. Bem augusztus 9-én Temesvárnál veszi át a parancsnokságot, ahol a magyar csapatok megütköztek Haynauval. A csatában elfogyott a tüzérség lõszere, Bem megsebesült, így a magyar sereg elvesztette az ütközetet. – 1849. augusztus 13. Kossuth a reménytelen helyzetben lemondott, a haditanács és a kormány Görgeyt teljhatalommal ruházta fel. Augusztus

– 1849. május eleje Megalakult az új kormány. – 1849. június Betört az országba az orosz Paszkievics herceg 200 ezer fõs serege – 1849. július 2. Haynau támadását Görgey igen kemény csatában vissza-

13-án Görgey Világosnál Paszkievics seregei elõtt letette a fegyvert. – 1849. október 6. Haynau parancsára ezen a napon Aradon kivégeztek tizenhárom honvédtábornokot, és ugyanezen a napon Pesten kivégezték Batthyány Lajost is.


4

2014. március

Az elsõ felsõs farsangom Izgatottan vártuk az osztálytársaimmal az idei farsangot, hiszen ez egy kicsit eltért a megszokottól. Tavaly még irigykedve hallgattuk a felsõsöket, amikor a felsõs farsangról meséltek. Az osztályközösségünk egy kis rövidke mûsorral készült. Mi is, mint a többi osztály elõször felvonultunk, utána bemutattunk egy rövid produkciót. Az eredményhirdetés után Robi bácsi és a 8.a néhány tanulója egy meglepetés produkcióval kedveskedett a megjelenteknek. Megkóstolhattuk a büfé gazdag kínálatát, a finom pizzát és a fánkot is. Utána fergeteges bulit csaptunk és rengeteget táncoltunk. Még vége sem lett a bulinak, de már a jövõ évi farsangot tervezgettük. Sághy Viktória 5.a


2014. március New Yorkban született, 1969. július 24-én, amerikai énekes, színésznõ, táncos, divattervezõ és producer. Szülei Puerto Ricó-i származásúak. Gyerekkora óta énekesnõ és táncos szeretett volna lenni, ezért 19 évesen 1988-ban beiratkozott egy New York-i tánciskolába. Akkoriban Manhattani klubokba járt fellépni, ezzel kereste kenyerét. Lopez azonban ezzel nem elégedett meg: elkezdett szereplõválogatásokra járni, míg egyszer felfigyeltek tánctudására, így megkapta az egyik mellékszerepet az In Living Color címû amerikai vígjátéksorozatban. Jennifer zenei karrierje 1998-ban kezdõdött, amikor a Sony leszerzõdtette egy önálló album kiadására. Lopez debütáló albuma, az On the 6 1999. június 1-jén jelent meg és rögtön a Billboard 200as lista elsõ 10 helyezettje közé került. Második nagylemeze, a J.Lo 2001. január 23-án jelent meg és a Billboard 200-as lista elsõ helyén debütált. Amikor filmje a Szeretném, ha szeretnél szintén elsõ helyezést ért el Lopez lett az elsõ színész-énekes, akinek albuma és filmje ugyanazon a héten csúcspozíciót tudott produkálni. A J. Lo album sikerén felbuzdulva az énekesnõ úgy döntött, hogy piacra dobja az album remix változatát is, ami 2002. február 5én jelent meg. A lemez rögtön a Billboard 200-as lemezeladási lista elsõ helyén debütált, és ezzel az eredménnyel ez lett az elsõ remixalbum a zenetörténelem során, ami az említett lista elsõ helyén nyitott. A lemez készítõi között volt P.

5

S Z T ÁR L E S Õ Jennifer Lynn Lopez Diddy, Fat Joe és Nas is. 2002. november 26-án jelent meg harmadik stúdióalbuma This Is

rolást az USA-ban. Jennifer 2007-ben tért vissza az ötödik angol nyelvû albumával. A 2.

Me... Then címmel. Az album a 2. helyezést ért el az amerikai Billboard 200-as listán. Az I'm Glad címû dal videoklipje az 1983-as Flashdance címû filmet dolgozta fel, és ami perhez is vezetett szerzõi jogokra hivatkozva. A pert késõbb ejtették. A lemezbõl 6 milliót példányt adtak el világszerte, ebbõl Amerikában 2,5 millió fogyott. 3 évet kellett várni a rajongóknak, így a Rebirth címû negyedik Jennifer Lopez album 2005. március 1-jén megjelenjen. A sikeres debütálás ellenére a lemez nem lett túl sikeres, azonban elérte a platinalemez beso-

klip a Hold It Don't Drop It címû számhoz készült. Ez a dal azonban korlátozott megjelenést kapott, csak Európa egyes részein jelent meg, az USA-ban nem adták ki. A kevésbé sikeres szereplésekhez az is hozzátartozik, hogy törölték a maxi fizikai megjelenését Lopez terhessége miatt. A dalhoz készült videót terhessége alatt vették fel. A 3. kislemeznek a Brave címû címadó dalt tervezték, de a Brave album alacsony fogyása miatt ezt elvetették. Ennek ellenére kitûnõ eredményeket ért el a dal klip nélkül is néhány listán.


6

2014. március

Bábszínház a suliban Nagy öröm ért bennünket januárban, mert itt a suliban részt vehettünk egy bábelõadáson. A kis vakond címû darabot tekinthettük meg. A szereplõk a vakond, a sün, az egér, Moha, Páfrány, gróf, Csibészke, Rumcájz és a katona. A történet egy erdei bálról szólt, ahol egy grófnak volt egy asszonya, aki a legszebb akart lenni a bálon, amihez egy vakond szõrére volt szüksége. Egyik nap megjelent egy vakondtúrás az erdõben. A süni és az egér nagyon

úgy vélték, hogy egy mini vulkán. Aztán egyszer csak egy vakond jelent meg a vakondtúrás tetején, ekkor mindenki igencsak meglepõdött. Ezután a többi szereplõ is megjelent a színen és igencsak érdekes történet alakult ki a bábok által. Örülök, hogy részt vehettem ezen az elõadáson, és az külön jó volt, hogy még az iskolából sem kellett elmennünk, hanem helybe jött a bábszínház. tanakodtak, hogy mi az. Elõször azt hitték, hogy egy kút, majd

Sinkovicz Kristóf 4.c

„Állati” érdekes AZ IMPALÁK LÉGI VÉSZJELZÉSEI

A REPÜLÕMÓKUS FEJEST UGRIK A BIZTONSÁGBA

Az impala nemigen tehet mást, mint hogy minden erejét összeszedve menekül, ha gepárd üldözi az afrikai szavannában. Menekülése elõtt azonban még igyekszik figyelmeztetni a közelben lévõ antilopcsordát. Kinyújtott lábakkal mintegy 3 m magasra ugrik, és a farán található mirigyekbõl jellegzetes szagot bocsát ki. Az ugrás, az erõs szag és az impala cikcakkos futása egyértelmû üzenet a mintegy 200 egyedbõl álló csorda számára: menekülni kell!

A mókusok általában kénytelenek lemászni a földre, ha át akarnak jutni egy távolabbi fára. A repülõmókusnak jobb módszere van: repülõmembránján, azaz a mellsõ és a hátsó végtagjai között feszülõ szõrös bõrhártyán siklik a levegõben. Amikor aztán leereszkedik, begyûri a membránt a hasa alá, hogy fel ne bukjon. Ha ragadozó, például nyest, üldözi az ágak között, a levegõbe veti magát, kifeszíti repülõmembránját, és átejtõernyõzik a szomszéd fára. Végtagjai állásának változtatásával szabályozza a membránt, és farka kormánylapátként funkciónál.


2014. március

7

A Zsinagógában jártunk Ötödik osztályosként eddig kétszer voltunk a Zsinagógában foglalkozáson. Elõször mindig megnéztük a kiállított mûveket, m a j d kézmûveskedtünk. Elsõ alkalommal Katona Szabó Erzsébet kiállított képeit láthattuk. A mûvésznõ mindenféle anyagból készíti a munkáit. Ezután mi is dolgozhattunk, mégpedig papírra. Bármit felrajzolhattunk, amit szerettünk volna, majd kivágtuk azt, és aláraktunk egy másik papírt és végül lefújtuk színes festékkel. Második alkalommal több mûvész munkadarabjait láthattuk. A mûvek megtekintése után, álarcot készíthettünk,

farkast és medvét. Az álarcok készítése közben bemehettünk egy fekete ponyvával leterített bódéba, ahol egy vízzel teli lavórban egy olyan ember alakú szobrot helyeztek el, amely olyan anyagokból készült, hogy az átlagos vízben 20 perc alatt elázott. Nagyon jó, hogy idén is eljutunk a Zsinagógába, mert mindig érdekes, figyelemfelkeltõ dolgokkal találkozhatunk. Köszönjük Gitta néninek és Tamás bácsinak, hogy elvittek bennünket. Gulás Rebeka 5.a


8

2014. március

Március Az év harmadik, 31 napos hónapja a Gergelynaptárban. Március nevét Marsról, a háború római istenérõl kapta. Az ókori Rómában szerencsét hozónak tartották, ha a háborút ez idõ tájt indítják. A 18. századi nyelvújítók szerint a március: olvanos. Az Arvisurák szerint Kikelet hava. A népi kalendárium Böjt máshavának (vagy másképpen Böjtmás havának) nevezi. A horoszkóp csillagjegyei közül az alábbiak esnek a március hónapba: Halak (február 19.–március 20.) és Kos (március 21.–április 19.). Március folyamán a Nap az állatöv csillagképei közül a Vízöntõ csillagképbõl a Halak csillagképbe lép. A március minden évben a hét ugyanazon napjával kezdõdik, mint az adott év novembere, szabályos években pedig mint a február.

Szerkesztõ: Kõrösi Beáta tanító néni

Márciusi színezõ


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.