borozo-2013-nyar

Page 32

B O R Á S Z P O RT R É Bernáth Péter írása

Elsõ a racionalitás A mai világban nem egyszerû a borászatok élete. A nagyok nem ritkán hitelekkel tudják csak fenntartani magukat, míg a kicsik sok esetben a minõség oltárán áldozzák fel az életben maradást. Nos, a versendi Kovács-Harmat Pince egyik csoporthoz sem tartozik, mindent saját erõbõl vagy pályázatok segítségével oldanak meg, s mégis jól mûködik a gépezet. Az alapító, Kovács László a házigazdánk.

Fotó: Wéber Tamás

Amikor Versendre ér az ember, akkor nehezen tudja elhinni, hogy a faluban rejtõzik az a pince, amelynek forralt borára még a messzi Budapesten is felkapják a fejüket. Kicsit olyan, mintha egy szigeten lennénk a tenger közepén. Minden olyan távolinak tûnik innen, szinte háborítatlannak. Az elhelyezkedésbõl és a hagyományokból fakadóan azt gondolnánk, hogy fehérboros túrának nézünk majd elébe, azonban hamar kiderül, hogy errõl szó nincs, a környék talán leggazdagabb szortimentjével rendelkezik a Kovács-Harmat Pince. Így vall errõl Kovács László: Alapvetõen a fajtaborokat kedvelem, ezért cuvée-t csak a legritkább esetben készítünk. Talán azt lehet mondani, hogy egyfajta hidat is képez a mi kis pincénk, hiszen Villányban a vörösborok dominálnak, a Pécsi borvidéken pedig inkább a fehér fajták, míg nálunk mindkettõ megtalálható, egyenlõ mértékben. Található itt a juhfarktól kezdve a pinot-kon át egészen a cabernet-kig bezárólag minden. De mindjárt lemegyünk a másik pincébe, ott megmutatom. Az invitációnak nem is tudtunk ellenállni, amíg ballagunk az Orasje pincesoron lefelé, életfilozófiájából kapunk egy kis ízelítõt: Már összesen több, mint 6 hektáron termelünk, szépen lassan fejlõdünk, korszerûsítünk. Habár nem vagyunk egy nagy pince, de a fejlesztést és a racionális gazdálkodást nagyon fontosnak tartom. Anélkül nem tudnánk továbbhaladni. Úgy gondolom, hogy a termelés felsõ határa nagyjából negyvenezer palack lehet, de annál többet nem is akarnék. Nekem nem az 32 Pécsi BOROZÓ

a célom, hogy minden évben prémium borokat állítsak elõ, ahogy az sem, hogy a multiknak termeljek több tízezer palackot. A kettõ között elhelyezkedõ réteg az, akit elsõsorban ki akarok szolgálni. Könnyen iható, könnyed borokkal, magas minõségen. Ehhez az elvhez annyira tartja is magát, hogy még az egyetemi kluboknak eladott ún. student boroknál is ragaszkodik a magas színvonalhoz. Cserébe a diákok egy-egy fesztivál alkalmával már messzirõl megismerik a standot a jellegzetes emblémával: „Te, ez a KovácsHarmat!” – hangzik fel sokszor. Az új pincébe leérve új hordókat, s nagy fémtartályokat találunk, természetesen megkóstoljuk rögtön a tartalmukat. S ahogy ízleljük a tételeket – a korábban felsoroltakhoz még egy jó merlot is csatlakozott – megértjük azt, amirõl László eddig beszélt. Lágy, gördülékeny borokat kapunk, hol egy kis cseresznyés illattal, hol egy kis hordófûszeres háttérrel vegyítve, élmény a májusi délutánban kóstolni. Késõbb a pince elõtt folytatjuk a diskurzust, igencsak felhõs, morcos az égbolt, márpedig az nem jó, hiszen jelenleg is nagyon sok a munka a Kovács-Harmat Pincében. Új szõlõtõkék sarjadnak a közeli domboldalon, fele Irsai Olivér, fele királyleányka, a karózás még hátravan. De a vendég az elsõ, mondja házigazdánk. Biztosak vagyunk benne, hogy még visszatérünk ide, ha máskor nem is, talán egy újjáélesztett Versendi Juhfark Fesztiválra.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.