PécsiBölcsész, 2013. május

Page 6

KAPTÁR ÁRVAI PÉTER

„A MOSTANI KORMÁNYZAT, HA KONFLIKTUST LÁT, MÓDOSÍTJA AZ ALKOTMÁNYT” A negyedik alaptörvény-módosításról és annak politikai következményeiről Dr. Kákai Lászlóval, a Politikai Tanulmányok Tanszékének tanszékvezetőjével beszélgettünk. PécsiBölcsész: Politikailag mennyire igazolható a mostani alkotmánymódosítás? Dr. Kákai László: Politikailag minden módosítás indokolható. Alkotmányozáshoz szükséges többséggel rendelkező párt nyilvánvalóan élhet ezzel a jogával, sőt ennek politikai értelemben vett legitimitását senki nem vonhatja kérdésbe. PB: Akkor milyen probléma van a módosítással? K.L.: Az nyilvánvalóan már más kérdés, hogy egy 2011 áprilisa óta hatályos Alaptörvényt kell-e ilyen mélységben és mértékben revízió alá venni. Persze van az átmeneti rendelkezések kérdése, amikkel kapcsolatban az Alkotmánybíróság döntése nyomán kellett módosítani. Erre az Alaptörvény elfogadásakor nem figyelt a törvényalkotó, és ezzel megágyazta magának a politikai kockázatot. De a módosításoknak ez csak egy része. Számos olyan dolog is bekerült az Alaptörvénybe, ami eredetileg nem abba való. Tehát a konkrét hétköznapi életviszonyokat rendező törvények, mint az adótörvények, bizonyos értelemben a választási szabályok vagy a röghöz kötés kérdései. Ezeket nem az Alaptörvényben szokták szabályozni, ezekre egy demokráciában megvannak a jogszabályi lehetőségek. PB: Mi lehet annak az oka, hogy mégis alkotmányi szintre lettek emelve ezek a szabályozások? K.L.: Ez nyilvánvalóan inkább a magyar politikai viszonyok felé kanyarít minket el, hogy a kormány és az ellenzék közötti kapcsolatrendszer olyan mértékben feszültségektől terhelt, hogy a normális politikai kultúra nem alakult ki. Ebből származik az a sajnálatos dolog, hogy minden kormányváltáskor a kormányzó pártokon változtatáskényszer uralkodik el. Ez adja az egésznek a problematikusságát, hogy bizonyos tekintetben a

konszolidált demokráciákat túllépve , kénye-kedve szerint próbál alkotmányozni a mostani kormányzat. Tehát ha valahol politikai konfliktust lát, akkor úgy oldja meg, hogy módosítja az Alaptörvényt. PB: Lesz ebből precedens? Mennyiben folytatódhat ez a fajta „problémamegoldás” akár a mostani, akár a következő kormányok részéről? K.L.: Az alapkérdés az, hogy milyen választási eredmény születik. Ha a mostani kormánykoalíció marad, akkor igazából nagy változás nem fog következni. PB: Akkor lesz hatodik, nyolcadik, tízedik alkotmánymódosítás is? K.L.: Elképzelhető. Mert az első négy évben az alapkérdések elfogadtatása volt az elsődleges cél, hogy a kormányzati prioritásokat jogszabályi környezetbe ültessék át. A következő lehet egy konszolidációs időszak, ha ehhez megvan a többségük, hiszen az alaptörvény-módosítás kétharmados többséget igényel. Ha ez megvan, akkor még látni fogunk módosításokat. Nagy átalakításokat én úgy gondolom, hogy már nem, de számos esetben hozzányúlhatnak a szöveghez. PB: És egy esetleges ellenzéki győzelemnél? K.L.: Ha kétharmados ellenzéki győzelem születik, akkor nagy valószínűséggel minden megy a kukába. Ha nincs kétharmad, akkor meg gúzsba van kötve a kormány keze, négyéves vergődés áll előtte. Mert az, hogy a parlament bizonyos törvényalkotói jogkörét beszűkítette az Alaptörvény, fennmarad 2014 után is. PB: A „demokráciaféltésből” az ellenzék képes lehet politikai tőkét kovácsolni? K.L.: Egyelőre úgy tűnik, hogy nem. Az alaptörvény-módosítás a magyar társadalom ingerküszöbét nem lépte át. Ha most megkérdeznénk az egyszerű polgárokat, hogy miről szól a negyedik alaptörvény-módosítás, hát már annak is örülni kellene, ha meg tudnák mondani, hogy módosították az Alaptörvényt. Így én úgy vélem, hogy ennek túl nagy politikai hatása Magyarországon sem várható. Az, hogy majd a következő időszakban, a választáshoz közeledve mi történik, azt nem tudom, de valószínűleg nem az Alaptörvény lesz az a terület, ahol a pártok a fő ütközeteket meg fogják vívni a 2014-es parlamenti választások előtt.

6 PB 2013 majus.indd 6

5/21/13 10:16 AM


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.