A felkészülés helye

A dunamelléki lelkészképzés helyszínét és a hozzá tartozó diákotthont is magába foglaló Ráday Háznak nemcsak a falai újultak meg, de a közösségi élet is új lendületet vehet benne: az együttlakásnak és a teológiai évek ideális eltöltésének is új irányt szabtak.

Három és fél évvel a tragikus tűzeset után ismét megnyitotta kapuit az újjáépült Ráday Felsőoktatási Diákotthon, és a budapesti református teológia is visszaköltözhetett az azzal szomszédos, felújított épületszárnyba a Ráday utca 28. szám alá. A tanári kar és a diákok is fellélegezhettek: ezzel véget ért az az átmeneti időszak, amíg különvált a képzési helyszín és a diákoknak otthont adó kollégiumok élete – ha nem épp otthonról ingáztak a hallgatók. Az, hogy ismét egy épületben élnek és tanulnak a hitéleti szakos egyetemisták, újra összekovácsolhatja a számos krízist megélt közösséget. A Dunamelléki Református Egyházkerület fenntartásában működő diákotthonban a teológusok számára kötelező a bentlakás, míg a vallástanárjelöltek választhatnak, hogy bent laknak vagy bejárnak az órákra. A kilencvenhat kollégistából ahogy korábban, úgy most sem mindenki a Hittudományi Kar hallgatója, huszonöten a Károli egyetem másik karán, vagy másik egyetemen tanulnak. Újdonság, hogy ettől az évtől házaspárok is bent lakhatnak a kollégiumban, és egy akadálymentes szobát is kialakítottak.

Az új épületben újra lefektették az együttélés legfontosabb pilléreit – számolt be érdeklődésünkre Szabóné László Lilla református lelkész, teológiai oktató, a Ráday Felsőoktatási Diákotthon új vezetője. „A diákotthon először is Krisztus-központú, hiszen egyfajta tanítványi kapcsolatban élnek és tanulnak az itt lakók, Krisztusra és egymásra figyelve. Másrészt diákközpontú, támogató közeget szeretnénk teremteni, hiszen ismerjük és tiszteljük azokat a korosztályi adottságokat, szükségleteket és kihívásokat, amelyekkel ide érkeznek a hallgatók – ezekben az években függetlenednek otthonról, itt tanulják meg az önellátást, a hétköznapi élet minden olyan sajátosságát, amelyet az egyetemi kurzusok nem érintenek. Harmadrészt, egyházközpontú szemléletben élünk itt együtt. A teológusévek nem csupán az Isten-ismeret elmélyítéséről szólnak, hiszen a teológia és majd a gyülekezeti szolgálat is az egyházhoz kapcsolódik, a református felekezet és a dunamelléki egyházkerület szellemiségén, vízióján, tradícióján és új hajtásain tájékozódunk. Ezt a párbeszédet élénkítheti, hogy a Püspöki Hivatal, a teológia és a diákotthon egy épületben kapott helyet.”

Az együttélés számos területén megújulást hozhat a kollégium megújult nevelési koncepciója – tette hozzá. Újdonság, hogy szilenciumi rendet vezettek be: reggelente egy félórás idősávban a diákotthon területén csendet tartanak. Ha valakinek van igénye, egyéni csendességét az újonnan kialakított kápolnában közösségben, vezetett módon is gyakorolhatja. „Az egyéni csendesség nem kötelező, de ha valaki nem éli, akkor sem veheti el ezt a lehetőséget a másiktól. A vizsgaidőszakokban pedig ugyanúgy fontos, hogy bizonyos terekben tartsuk a csendet.” Újdonság az is, hogy a diákotthon minden emeletén létesültek tanulószobák, és szorgalmazzák tanulópárok szerveződését is. Szeretnék kialakítani a segítségkérés kultúráját is a diákotthon falain belül – hangsúlyozta. „Olyan közösség kívánunk lenni, akik egyrészt figyelünk egymásra, másrészt pedig megkeressük a módját annak, hogy ha valaki valamiben elakadt, megfelelő segítséget kapjon. Reméljük, hogy egy idő után természetessé válik, hogy egyikünk sem tökéletes.”

Ezzel együtt törekedni fognak arra, hogy a diákok minden területen fejlődjenek egyetemi éveik során. Életviteli tanácsadással is segítik majd a kollégistákat, a témák között van a hatékony idő- és pénzbeosztás, a gazdaságos főzés és vásárlás, valamint a környezetkímélő takarítás is. Ezekről a kéthetente összehívott otthonórákon esik majd szó, ahol a különböző területeken járatos meghívott vendégek mutatnak be a mindennapokban nélkülözhetetlen módszereket, amelyeket a fiatalok már nem feltétlenül hoznak magukkal otthonról. A diákotthon vezetője szerint már ez is ízelítőt ad a lelkészi pályára készülőknek abból, hogy az egyházban élőktől sokat tanulhatnak: van, amihez mások jobban értenek.

A kollégistákat felnőtt embereknek tekintik, akik megválaszthatták, az épület melyik részén szeretnének lakni, és most először a szinteket is koedukálttá tették. „Korábban ebben a diákotthonban volt egy fiúszint, egy lányszint és egy vegyes szint. Miután leégett az épület, a diákok kikerültek más kollégiumokba, ahol már nem különültek el nemek szerint az egyes szintek, akár még a szobák sem. Nálunk természetesen ez nem így van. Csak fiú- és csak lányszobák vannak, de a folyosókon belül lakhatnak lányok és fiúk is, hiszen minden szobához saját fürdőszo-

ba tartozik, így ebből nem adódhat kellemetlenség. Ezt a diákok kérték, és ami miatt megadhatjuk a bizalmat ennek, az az, hogy az egyházban nők és férfiak szoros közelségben dolgoznak együtt, ezért jó, ha gyakoroljuk, hogyan tudjuk tiszteletben tartani a nemiségünk határait. Ezekben az években fonódnak szerelmek is, és a keresztyén diákok jó, ha megtanulhatják tisztelni, hogy Isten a szexualitást a házasságba adta.” Mindez arra a közös célra is rávilágít, hogy az egyházi szolgálatra készülő diákokat kísérő lelkészek és egyetemi oktatók már a teológusévekben szeretnének olyan közeget létrehozni, ahol meg lehet beszélni mindent ahelyett, hogy párhuzamos valóságot hoznának létre – tette hozzá a diákotthon vezetője.

Az önállóságra és a felelősségvállalásra nevel az is, hogy a bentlakó hallgatók szolgálócsoportokat alakíthattak, és ők maguk dönthetnek arról is, miként szeretnének lakóközösségük, de akár más szükségben lévők felé is szolgálni az adott tanévben. A többi közt missziói, diakóniai, az egészséges életmódot segítő, közéleti és médiaszolgálat is alakult. Minden csoport választ magának egy vezetőt, akinek a felügyelete alatt önszerveződő és önképző módon felelnek egy-egy területért. Ezzel abban is szeretnék megerősíteni a diákokat, hogy jól működtetni egy közösséget nem egyemberes feladat. „Az egyházban még mindig sokakban él az a felfogás, hogy a lelkész kapja a fizetést, ezért ő csinál mindent. Miközben a gyülekezetek szolgáló csoportokkal tudnak működni. Ezt itt gyakorolhatják a diákok, ezért sem lenne jó, ha felülről megkapnák, hogy pontról pontra mi a feladatuk, ehelyett kreatív módon dolgozhatják ki saját terveiket. Főleg, hogy épp most szeretnének leválni a szülői tekintélyről is, kialakítva a maguk működését.” Úgy látja a diákotthon közösségét, mint akik egy nagy asztal köré telepedtek le, ahol Krisztus ül az asztalfőn. „Mindannyiunknak van feladata és felelősségi köre, de ő lát minket vendégül, és miatta vagyunk itt” – összegezte a diákotthonnal kapcsolatos vízióját. Az együttélés új koncepciója a hallgatókkal együttműködve bontakozik ki, de a diákotthon vezetése szorosan együttműködik az egyházkerület által a teológiára kirendelt spirituálisokkal is. Hosszú ideje Bölcsföldi András egyedül látta el ezt a feladatot, 2020 legvégén azonban csatlakozott hozzá egyetemi lelkészként Káposztásné Horváth Tünde református lelkész is, aki az idei tanévtől kibővült megbízással látja el a szolgálatát.

A spirituálisok így a közösségszervezésen túl a hitéleti szakos diákok lelki támogatására is nagyobb hangsúlyt fektethetnek. Mivel rendszeresen jelentkeznek nők is teológiára, az egyházkerület jónak látta, ha nőre bízza ezt a feladatot. „Az a célunk, hogy a női lelkészek is bátran, hivatásukban megerősítve tudjanak szolgálni az egyházunkban, és hogy azon áldás legyen” – számolt be az új spirituális.

Közös szolgálatukról elmondta: egyéni lelkigondozói beszélgetésekkel segítik az egyházi pályára készülő fiatalokat. Káposztásné Horváth Tünde az első évfolyamosok számára havonta tematikus beszélgetéseket is meghirdet, hogy a fiatalok a hivatásukra, az egyházi szolgálatukra és a diákotthoni közösségükhöz való viszonyukra védett és támogató légkörben reflektálhassanak. „Szeretnénk, ha nemcsak akkor fordulnának hozzánk, ha baj van, és egyfajta szakmai hátteret is szeretnénk biztosítani a lelkészi pályára készülőknek, legyen szó a kollégiumi bibliaóra

megtartásáról vagy a reggeli imaközösség vezetéséről.” Elsődleges feladatának azt tartja, hogy támogassa annak a kultúrának a kiépülését, hogy a teológusok tudjanak egymásra barátként és szakmai szövetségesként tekinteni. Ezek a kapcsolatok ugyanis erőforrásokká válhatnak a későbbi szolgálat idején. Ugyanez igaz a teológusok és a nem hitéleti szakos diákotthonlakók kapcsolatára is, amelynek később lelkészként, presbiterként, szolgálattevőként is hasznát vehetik. A leendő vallástanárokra is szeretnének odafigyelni, hiszen ők is egyházi pályára készülnek – hangsúlyozta a spirituális. A kétheti otthonórákon ezért mostantól nemcsak a „világi szakos” diákotthon-lakók, hanem a teológusok és a vallástanárjelöltek is

részt vesznek. Azt, hogy a diákévek ne csak az akadémiai tudás megszerzéséről, hanem az egyházi szolgálatban fontos készségek elsajátításáról is szóljanak, a teológiai oktatók is fontosnak tartják. Siba Balázs dékánhelyettes évek óta kötetlen beszélgetésekre hívja össze a tanári kart, hogy meglátásaik és ötleteik megosztása gazdagíthassa a teológusképzést. A kollégium és a teológia újranyitásával a lelkesedés az oktatókban is megnőtt. „A visszaköltözés a közösség megújításában is fontos lépés lehet. Pizzasütő nap, filmklub, közös éneklés és sok más inspiráló ötlet elkezdett megvalósulni a kollégák között a hallgatókkal való kapcsolat színesítésére” – számolt be. Bár a tanárok is kezdeményeznek a hallgatók körében igen népszerű személyes mentori beszélgetéseket, a teológia közösségének az ereje leginkább a diák-diák kapcsolatokban van. Az elmúlt évek krízishelyzeteiben a diákmentorok jelentették a legnagyobb támaszt a hitéleti szakos hallgatóknak. A tanárok mentorképzéssel segítik ezt a szolgálatot, de megnyílni leginkább a hasonló korú és élethelyzetű diákoknak tudnak a fiatalok.

Az együttlakással spontán találkozások is könnyebben kialakulhatnak – erről Friderikusz Márton ötödéves teológushallgató, a Hallgatói Önkormányzat elnöke beszélt megkeresésünkre. „Ezzel az erős háttérrel, amit a teológiai oktatás, a megélt lelkiélet és a jó testvéri közösség ad, jó érzés beleállni egyre komolyabb szolgálatokba, a megszerzett tapasztalatainkat pedig visszaforgatni és

megosztani egymással.” A diákvezető nem hallgatja el azt sem, hogy az elmúlt évek a teológusokat is megviselték. „Vannak még be nem forrt sebek, többen kicsit bele is fáradtunk a folytonos helyzetváltozásba, alkalmazkodásba. De a több éves száműzetésből most végre megérkeztünk, biztonságban érezzük magunkat, idővel pedig újra az otthonunknak nevezhetjük ezt a helyet. Izgatottan, imádságos lelkülettel várjuk az áldásokat, amelyek el vannak készítve a mostani és az elkövetkező teológusgenerációk számára, tudva, hogy a befektetett munka meghozza gyümölcsét.”

Jakus Ágnes Képek: Bölcsföldi András, Füle Tamás