Hitből épült dolgok

HITBŐL ÉPÜLT

DOLGOK

Varga László lelkészt régóta ismerik határozott kiállásáról, elszántságáról. Politikusként fontosabb volt számára az őszinteség, mint a frakciófegyelem. Hogyan erősítette meg a gyülekezeteket, a templomokat, amelyekben szolgált? És megakadt-e a prédikációban, amikor a szószékről meglátta jövendőbeli feleségét? Nyolcvanhat évesen hogy látja, mit tenne másként? A Dunamelléki Református Egyházkerület korábbi püspökhelyettesével beszélgettünk.

Több helyen volt segédlelkész. Egy interjúban mondta korábban, hogy javasolná a mai teológusoknak, hogy több helyen próbálják ki magukat, mielőtt egy helyen hosszabb időt eltöltenek. Milyen tapasztalatokat szerzett?

Minden szolgálati helyemen tanultam valami fontosat. Fóton exmisszusként – azaz még teológusként – voltam segédlelkész. Ott láttam először, amint a lelkész áldozati vasárnapot hirdet. A felajánlott adományokat borítékokban a kijelölt vasárnapon helyezték az úrasztalára a gyülekezeti tagok. A gyűjtésnek ez a módszere aztán a legtöbb szolgálati helyemen jól működött, például Seregélyesen is, ahol a szőlőhegyi templomban szin-

te le akart szakadni a mennyezet amikor megérkeztem. Ennek a felújítására hirdettem áldozati vasárnapot, néhány hónap alatt felújítottuk, mehettem a következő szolgálati helyemre. Ezekben az években Monoron, Izsákon, Kunszentmiklóson, Kecskeméten is szolgáltam, mint segédlelkész.

Amikor Tiszakécskére kerültem lelkésznek, azt ígértem, hogy egy év alatt helyrehozzuk a templom csonka tornyát. A templom 1944-ben több találatot kapott, a torony rádőlt az iskola épületére. 1966. január elsején hirdettem meg, hogy pünkösdkor áldozati vasárnap lesz. Hozták az emberek a borítékokat, és amikor a presbiterekkel összeszámoltuk a pénzt, többen sírtak. 126 ezer forint adomány érkezett, további 60-70 ezer forintnyi adományt cetliken vállalásként ígértek a gyülekezeti tagok, a költség 80 százaléka azonnal összejött. Mindig azt képviseltem, hogy ha már a költségek 20-30 százaléka megvan, el kell kezdeni a beruházást, mert az Úr Isten látja az akaratot, és segít a többi pénz előteremtésében. Ezért mondom, hogy sokszor hitből épültek a dolgaink. Nehezen találtunk kivitelezőt és építőanyagot, végül fa helyett kisvasútsínekből épült a torony váza, emiatt magasabb a torony, mint az eredeti. Bádogot nem lehetett kapni, a mérnök vett horganyzott bádogcsatornát, a munkásai kiegyengették, azzal fedték be. Csak ezután kértem a presbitériumot, hogy a parókián bent fürdőszoba és mosdó lehessen.

Napjainkban a gyülekezetek sok helyen áldozati vasárnap helyett uniós vagy kormányzati forrásokra támaszkodnak. Ön szerint mi változott?

Amikor parlamenti képviselő voltam elhatároztuk, hogy az egyházak támogatását rendbe tesszük, beállítunk egy rendszeres támogatást is. Én ezt nagy döntésnek tartottam, örültem. Egy magas beosztásban dolgozó, református egyházi vezető akkor azt mondta nekem: „Figyeld meg, amint állami támogatásra számíthatnak a gyülekezetek, nem a saját áldozatukra, lefele fog haladni az egyház.” Úgy látom, igaza lett. Most, mondhatni, rászakadt a Nemzeti Bank az egyházra. Talán már maga alá is temetett bennünket. Ettől még óriási dolog, amit a kormány tesz az egyházakért, hogy még az üres templomok felújítását is támogatták Baranyában – ez szerintem nemzeti értékmentés.

Huszonnégy évig volt főjegyző, vagyis valaki helyettese. Három ciklusban espereshelyettesként, egy ciklusban püspökhelyettesként dolgozott. Őszintén, nem szeretett volna valahol első számú vezető, például püspök vagy esperes lenni?

Püspök nem. Esperes lettem volna. Egyszer Szamosközi István, aztán Tóth Károly püspök kétszer is kifejezte a szándékát, hogy szeretnék, ha én lennék majd a Bács-Kiskunsági esperes. De mindhárom ciklusban azzal fogadtak, hogy „ott, ahol ezt eldöntik, azt mondták, hogy nem te leszel az esperes.” Sosem mondták ki, de egyértelműen az Állami Egyházügyi Hivatalra (ÁEH) utaltak.

Nem érezte úgy akkor, hogy mindig második?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem ezt, persze, hogy éreztem. Viszont a legtöbb ember, akik mellett főjegyző voltam, nem érzékeltette velem, számítottak a munkámra, a tanácsaimra, az ötleteimre.

A főjegyzőket korábban a presbitériumok választották. A legutóbbi tisztújítás óta a főjegyzőkről az egyházmegyei, illetve az egyházkerületi közgyűlés dönt az elnökségek javaslata alapján. Mit gondol erről, akit négyszer főjegyzőnek választottak?

Ezt nem tartom jónak. Szerintem ez egyértelműen a zsinat-presbiteriánus elvvel ellenkező változás. Nincs olyan legitimitása annak, akit a közgyűlés tagjai választanak az esperes vagy püspök javaslatára, mint akit a presbiterek titkos szavazáson választottak meg.

Mit tart a püspökhelyettesi időszakának legfontosabb döntésének, ügyének?

A kárpótlások rendezését. Kész volt az állam részéről a lista, hogy melyik gyülekezet mikor kapja meg a következő években a kárpótlást az egykori iskolájuk vagy más ingatlanjuk után. Javaslatomra az egyházkerület felvette a teljes összeget banki hitelben, így az igénylő gyülekezeteknek azonnal kifizettük a kárpótlás összegét, ők nyilatkoztak arról, hogy a kárpótlás rendezését az állammal szemben az egyházkerületre bízzák. A gyülekezetek 90 százaléka élt a lehetőséggel, vagyis azonnal pénzt kaptak, és nem kellett egyesével egyeztetniük az állammal. Az egyházkerületnek mindez azért volt jó, mert az évek múlásával a kárpótlás mértéke valamivel emelkedett ingatlanonként. Így végül 120 millió forintot kapott pluszban az egyházkerület, amely fedezte a banki kamatok költségét, és a maradék pénzből fel tudtuk újítani az egyházkerület székházában működő internátust.

Ezután főigazgatója volt a Dunamelléki Református Egyházkerület Székházának és Konferenciaközpontjának, ahol később, 2019-ben tragikus tűzeset történt. Újjáépítették a diákotthont és felújították az egész épületet. Hogyan éli meg mindezt?

A tűz óta egyszer voltam csak ott, megviselt. Béreltem akkor egy kis lakást a Rádayban, a tűz a fürdőszobát és a konyhát kiégette, de a személyes holmijaim megmaradtak. Most azok a részek is felújításra kerülnek, amelyeket mi anno nem tudtunk megújítani.

Főigazgatói-főjegyzői időszaka egyik fontos döntésének tartja, hogy beengedtek a szabad szobákba a teológusok mellé világiakat. Miért tartotta fontosnak, hogy a teológusok olyanokkal éljenek egy közösségben, akik nem lelkészek lesznek?

Ismeretségek, barátságok szövődtek, sok kapcsolat a kollégium falain túl évek, évtizedek után is megmaradt. Hiánypótló lehetőség. A külsősök bentlakási lehetősége már az 1930as évek végén megvolt. A határon túliak jellemzően féláron lakhattak, sőt közülük többen ingyen laktak bent, így segítettük őket.

Beszéljünk a politikáról! Parlamenti képviselő volt, de kevésbé közismert, hogy már az 1980-as években városi tanácstag volt – lelkészként – Kecskeméten. Hogyan fordulhatott ez elő?

A szocializmus alatt minden testületben ki volt adva, hogy hány férfinak, hány nőnek, hány munkásnak, hány értelmiséginek kell lenni. A városi tanácsokban jellemző volt, hogy egyházi személyeknek is kellett lenni, Kádárék ezzel szemléltették, hogy lám, vallásszabadság van.

Ön volt az emberarcú egyházi képviselő a tanácstagok szemében?

Tényleg így volt, de ez óriási dolog volt az egyháznak is. Ha az egyháznak valamire szüksége volt, én mehettem az osztályvezetőkhöz vagy akár a tanácselnökhöz a kérésemmel. Számos dolgot tudtam így intézni: az Emmaus-ház építéséhez például egy telekkisajátítást. Tanyát vettünk, ahol aztán felépítettük az ifjúsági központot. Akkoriban az egyház nem vehetett csak úgy akármit. Volt, hogy a tanácsnak volt szüksége az egyház segítségére. Kodály Zoltán születésének 100. évfordulójára Kecskeméten harangjátékot akartak indítani. Nyugat-Németországból lehetett csak megrendelni, az egyházkerületen keresztül segítettem szerezni a kecskeméti tanácsnak százezer nyugatnémet márkát 1983ban. A tanácselnök annyira hálás volt, hogy karácsonykor a főtéren református dicséretek szólalhattak meg a harangjátékból.

A rendszerváltás után megválasztott képviselőként is dolgozott a városházán.

Sőt, három hétig polgármester voltam Kecskeméten, miután a képviselők által választott Bányai Endre nyolc nap után lemondott. A taxisblokád idején Kecskeméten is volt útlezárás, többen, képviselők kértük a polgármestert, hogy menjen, beszéljen a taxisokkal, fuvarozókkal. Egy óra után feldúltan jött vissza a hivatalba, hogy ő erre nem alkalmas. Úgy emlékszem, a rangidősnek kellett volna helyettesíteni, az MDF frakciónkban volt nálam idősebb tag, de ő ódzkodott attól, hogy a pulpitusra kiüljön, beszéljen. Én voltam a második a sorban.

Nem szerette volna, hogy polgármesterré válasszák a képviselőtársai?

Ha nem lelkész lettem volna, engem választanak, de nekem a lelkipásztori hivatás többet jelentett annál, hogy feladjam a palástom a polgármesterségért.

De 2010-től egy cikluson át volt parlamenti képviselő a KDNP frakciójában. Volt, hogy a lelkiismeretével szemben kellett szavaznia a parlamentben?

Nem, de három olyan eset volt, amikor nem értettem egyet azzal, ahogyan a frakció előzetesen döntött, és én a szavazás időpontjában inkább kimentem az ülésteremből és ittam egy kávét. A konkrét témákra már sajnos nem emlékszem.

Két kecskeméti szocialista politikus 2014-ben azzal vádolta meg, hogy ügynök, vagyis besúgó volt az előző rendszerben. Feljelentette őket rágalmazás miatt. Mi lett az ügy vége?

A bíróság kimondta: engem figyeltek meg, tehát nem én tettem jelentést, hanem rólam tettek jelentéseket. Az iratokat magam is kikértem az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából. Az ügy a Kúriáig ment, végül 800 ezer forint kártérítést kellett fizetniük rágalmazás miatt azoknak, akik Kecskeméten a Kossuth szobor előtt hangosbemondóval vádoltak meg, hogy ügynök voltam.

Haragszik rájuk?

Nem, azóta is beszélünk.

Bocsánatot kértek?

Nem, egyszer sem. Pedig az első bírósági tárgyaláson azt mondtam, ha elnézést kérnek és a sajtón keresztül lehozzák, hogy tévedtek, elállok a pertől. Nem voltak rá hajlandók, ők vitték el az ügyet a Kúriáig.

A közelmúltban volt a hatvanadik házassági évfordulójuk. Mit jelent Önnek a felesége?

Ő a másik felem, kiegészített vele az

Úr Isten engem. Ő sokkal közvetlenebb az emberekkel, mint én. Sokszor segített ki, mert én nehezen beszélgetek csak úgy, ha nincs különösebb oka. A feleségem ebben sokkal ügyesebb nálam.

Hogyan ismerkedtek meg?

Isten útjai kiszámíthatatlanok. Hat hónapra Izsákra rendeltek ki segédlelkésznek, biztos azért, hogy megtaláljam a leendő feleségem. Mondhatni, romantikus történet a miénk: a szószékről, prédikáció közben vettem őt észre. Én szeretek a gyülekezeti tagok szemébe nézni igehirdetés közben, így látom, figyelnek-e. Pásztáztam a sorokat, megakadt a szemem a harmadik sorban egy kék szempáron. Mondtam is magamban, de helyes! A prédikációval nem akadtam meg, hála Istennek. Ahogy befejeztem, lejöttem a szószékről, beültem a mózesszékbe, és megkérdeztem Sanyi bácsit, a lelkésztársam, hogy ki ez a kékszemű, barnahajú lány. Cséplő Ilonának hívják – mondta.

Egy pillantásból hogyan lett hatvan év?

Szokás volt, hogy valamelyik presbiter meghív ebédelni vasárnaponta. Pár hét múlva húsvétkor épp ez a család hívott, délutánra visszahívtak társasjátékozni. Így kezdődött, aztán október elsejével áthelyeztek Kunszentmiklósra. Mielőtt eljöttem, tisztáztuk, hogy ez több kedves ismeretségnél, barátságnál. Visszajártam Izsákra. A következő év februárjában megvolt az eljegyzés, július végén az esküvő. Így lett az izsáki hat hónapból hatvan év.

Van négy gyermekük. Hány unokájuk van?

Az igazság az, hogy öt gyermekünk volt. A feleségem első terhessége ikerterhesség volt. Ez csak szülés közben derült ki, még nem volt ultrahang. Hetedik hónapban beindult a szülés, megszületett Ilonka másfél kilósan, akkor lett furcsa az orvosnak, mert legalább három kilósra tippelte a magzatot. Így derült ki, hogy ketten vannak. Katika, mire megérkezett, életképtelen volt, hat órát élt csupán. Ilonkának inkubátorra lett volna szüksége, de akkor Kecskeméten még nem volt, Budapesten és Szegeden foglaltak voltak, Pécsen lett volna, de azt mondták, nem bírná ki az utat. Az orvos azt mondta, imádkozzak és próbáljak kapcsolatok útján inkubátort szerezni. Nem értettem, ha nincs hely, mégis mire gondol. A lelkészi hivatalban asztalomra dőlve imádkoztam, felnéztem, felhívtam a rádiót. Akkoriban gyakran kértek így az emberek egymástól gyógyszereket, de a hölgy, aki felvette a telefont, azt mondta, értsem meg, ezt nem mondhatja be. Csüggedten, gyalog indultam vissza a kórházba, rohantak felém, hogy telefon jött, vihetjük Ilonkát. Kiderült, hogy akivel a rádiónál beszéltem, telefonált az illetékes minisztériumba, ahonnan egy befolyásos elvtárs szólt a SchöpfMerei Kórháznak, hogy fogadjanak egy kecskeméti csecsemőt. Igaz, amikor a mentővel megérkeztünk, egy nővér még kiabált, hogy hova hozzuk. Ilonka lányunk két hónapig volt a pesti kórházban. Két és fél kilósan vihettük haza.

Hogy tudták feldolgozni ezt a csodát és ezt a tragédiát?

Katika elvesztése nagyon nehéz volt. Végigzokogtam a temetését. Segítenem kellett az élő gyermekemet, ez kötötte le az idegeimet. Ez a csoda és tragédia viszont megerősítette a házasságunkat.

Hány unokájuk van? Dédunoka?

Tizenegy unokánk van. Dédunoka még nincs, szeptemberben volt a legidősebb unokánk, Kata esküvője. Várjuk a dédunokákat.

Nehéz elképzelni, hogy Varga László tétlen, csak pihen. Dolgozik valamin?

Egy életműkönyvön. Fekete Zsuzsa újságíró készített velem néhány éve interjúkat, ez lesz a könyv alapja. Ötven példányban jelenik meg, magánkiadásban. Nem nekem fontos ez, hanem az utánam következőknek, például a gyerekeimnek, unokáimnak. Ők kérték.

Van bármi, amit megbánt az életében?

A tetteim, döntéseim nem bántam meg, de többször kellett volna higgadtnak maradnom, időnként nem azonnal kimondani, amit gondolok. De vallom, hogy „az Úr Istennek nagy tetteivel” jártam. (Zsolt. 71,16 – Károli)

Hegedűs Márk Képek: Füle Tamás, Kalocsai Richárd