Szűcs Ferenc emlékezete

Egykori tanítványok, kollégák, pályatársak, barátok idézték fel a tudós lelkipásztor emlékét, aki mindenkinek példát adott az Istenben való bizakodás derűjéből.

Dr. Szűcs Ferenc (1942–2020) református lelkipásztor, teológiai tanár és a Károli Gáspár Református Egyetem volt rektora emlékének szentelt konferenciával kezdődött a Ráday Ház megnyitását ünneplő Ráday-napok programkínálata 2022. szeptember 29-én, csütörtökön. A megemlékezés apropóján arról beszélgettünk Bogárdi Szabó István korábbi dunamelléki püspökkel és zsinati lelkészi elnökkel, ki is volt Szűcs Ferenc, és milyen lelki és szellemi örökséget hagyott hátra barátainak, kollégáinak, tanítványainak és az utókornak.

Tanító, kolléga, barát

Bogárdi Szabó István másodéves teológusként találkozott először Szűcs Ferenccel. „Felettünk járó diáktársunk, Nagy Péter néhai budafoki lelkipásztor, aki sógora volt Szűcs Ferencnek, meghívott többünket, hogy menjünk ki Pomázra, mert az ottani fiatal lelkipásztortól érdemes rendszeres teológiát tanulni. Így találkoztunk Szűcs Ferenccel és családjával. Másfél-két éven át kéthetente, sőt, valamikor hetente jártunk hozzá. Feladatokat is kaptunk tőle: el kellett olvasnunk az általa kijelölt

anyagokat, de teszteket, esszéket is íratott velünk. A bemagolást később felváltotta a közösen gondolkodás, a kérdezés, a dialógus. Nagyon hamar potenciális kollégákként tekintett ránk” – idézte fel a volt tanítvány.

Az órák a parókián folytak, így a hallgatók félig-meddig belecsöppentek a lelkészcsalád életébe is. Megismerték Szűcs Ferenc feleségét, Zsuzsa asszonyt, és az iskolából hazaérkező gyerekeket. „Szűcs professzor úr zárkózott, szemérmes ember volt. Mindig annyit mutatott meg magából, amennyi szükséges volt. Ezzel egyébként szépen meg is tanított bennünket a lelkészi élet egyik legnehezebb részére: hogy mit jelent parókián élni, mit jelent közösségben élni, mit jelent az, hogy mindig nyitva van az ajtó. Abban az időben jöttekmentek az emberek, hiszen, ahogy mondani szokás, a parókia fala üvegből van. Függöny azért nem árt az üvegfalra, mert a lelkészt látni kell, de mást nem feltétlenül.”

Szabó István negyedéves volt, amikor Szűcs Ferenc óraadó és spirituális lett a budapesti teológián. „Engem ott már nem tanított, de a kapcsolatunk tovább mélyült. Amikor ösztöndíjat kapott Amerikába, ötödévesként helyettesíthettem Pomázon, de visszatérése után is felkért egy-két vasárnapi szolgálatra. Emlékszem, egyik igehirdetésem után, amely a tékozló fiúról szólt, levette a polcról nagyapámnak, Szabó Imrének a prédikációs kötetét, A tékozló fiú útját, letette az asztalra, és azt mondta, hogy addig nem jöhetek ki ebédelni, amíg azt el nem olvasom. Csapnivaló volt a prédikációm, és ő így tanított meg engem arra, hogy a szószéken nem lehet blöffölni. Örökké hálás leszek neki ezért.”

A tanulmányok befejeztével sokáig levelezésre korlátozódott a kapcsolatuk, de később Szűcs Ferenc lett Szabó István doktori témavezetője. „Megelőlegezte azt a bizalmat, hogy tanítótársak leszünk, és ezt a bizalmat mindvégig megőrizte. Meghívott a tanszékére óraadónak, innentől szinte mindennaposak lettek a találkozásaink. Amikor később megválasztottak püspöknek, a felesége, Zsuzsa áthívott egy kávéra a lakásukra, és ott mindketten értésemre adták, hogy mindig szívesen látott vendég vagyok, és ha elunom a hivatal zajongását, nyűgét, náluk mindig megpihenhetek. Jó barátságba jöttünk egymással, a legkisebb gyermeküknek a feleségem és én lettünk a keresztszülei.”

A legfontosabb örökség

Szűcs Ferenc rendszeres teológusként dogmatikát és etikát oktatott, ezekben a tárgykörökben született

a legtöbb publikációja, de rendkívül tájékozott volt a biblikateológiában, továbbá érdekelte a misszió és a katechetika is. Hosszú ideig az egyházkerület katechetikai előadója volt, vagyis rálátása volt a hitoktatásra. „Mindig izgatta a gyülekezetépítés, rendkívül mély és bölcs igehirdetéseiből sokat lehetett tanulni. Óráinak az volt az egyik titka, hogy tanítványainak megelőlegezte azt a bizalmat, hogy egyrészt lelkésztársak lesznek, másrészt együtt gondolkodó társak, mert a dogmatika mégsem megtanulhatatlan tudomány” – emlékezett vissza rá Bogárdi Szabó István.

„Hosszú ideig alkotó tagja volt a THÉMA Egyesületnek, ahová rendszeresen meghívtuk őt előadni, együtt gondolkodni. Ki is fejezte, hogy megtisztelve érzi magát, hogy együtt lehetünk, mi meg annál inkább, hiszen rendkívül bölcs és okos meglátásai voltak számunkra. Érdekelte a Historia Domus, tehát a gyülekezetei történetét ugyanúgy fölkutatta, mint az egyháztörténetet, és amíg be nem állt az ökumenikus tél, addig az ökumenikus munkában is részt vett. Számos írása, publikációja, könyve, tanulmánya maradt ránk, amelyeket érdemes újra és újra elővenni, meríteni belőle. Fontos azonban megemlékezni arról, hogy a teológia különböző ágai mellett a világunk kérdései is foglalkoztatták.”

Betegsége miatt hagyta abba a tanítást néhány évvel a halála előtt, egykori tanítványai azonban megőrzik szellemi örökségét. „Sokat beszélt a józanság erényéről, ő maga is józan ember volt, nem félt a kérdésektől, nem félt a kérdéseket mérlegre tenni. Rendkívüli alapossága mellett is röviden és tömören rá tudott mutatni a lényegre. Tőle tanultuk meg, hogy csak jó kérdésekre lehet jó választ adni, rossz kérdésre legfeljebb véletlenségből. Kérdezni is tanított bennünket. A hit bátorságával mérlegelt mindent, és sosem láttuk igazán kétségbeesni. Példát adott az Istenben való bizakodás derűjéből, és talán ez az egyik legfontosabb öröksége számunkra, amelyet a szívünkre helyezett.”

A koronavírus-járvány miatt korábban nem volt lehetőség tágabb körben és életművéhez méltó módon megemlékezni Szűcs Ferencről, ezért merült fel az az ötlet, hogy a Rádaynapok keretein belül lenne érdemes konferenciát szentelni emlékének. „Kötődött ehhez az épületegyütteshez, itt végezte tanítói szolgálatát, itt élt családjával, ezért is gondoltunk arra, hogy a konferenciát a megépült Ráday Ház átadásához kapcsoljuk” – magyarázta a döntést a korábbi dunamelléki püspök. Hozzátette: ha valaki kézbe veszi és elolvassa majd a konferencián bemutatott prédikációs kötetet, abból maga is láthatja, hogy Szűcs professzor korának egyik legkitűnőbb igehirdetője volt.

„Ót és újat!”

– ezzel a címmel rendezték meg a Szűcs Ferenc emlékkonferen-

ciát a Ráday-napok első napján. Balog Zoltán dunamelléki püspök, zsinati lelkészi elnök áhítatában kifejtette: Szűcs Ferenc igehirdetőből lett tanító, és professzorként is mindig személyesen megszólító lelki üzenete volt előadásának. „Számára a gyülekezet, az egyházi lét nem egyszerűen közeg volt, hanem közösség.” Több mint fél évszázadot átívelő szolgálata egységes maradt az első szószéktől az utolsóig. Ennek a szolgálatnak a terei az idő előrehaladtával bővültek, a lényeg viszont nem változott: Jézus Krisztusról szóló bizonyságtétel maradt. „Az óra és újra felhatalmazott tanítóknak gyümölcstermő élete van, erre tanít Szűcs Ferenc példája.”

Juhász Tamás kolozsvári teológiaprofesszor pályatársként mutatta be Szűcs Ferenc pályáját.

Előadását a közös emlékek felidézése tette személyes hangvételűvé. Nyilas Zoltán északpesti esperes Szűcs Ferencről mint pomázi lelkipásztorról emlékezett meg. „Jelenlétével is formálta életünket” – fogalmazott az esperes. Előadásában rámutatott: Szűcs professzor szolgálata során a tálentum kérdéseire keresett válaszokat, az igényesség és a teljesség elvét tekintve mércének.

Szűcs Ferenc lánya, Szűcs-Ittzés Zsuzsanna fuvolaművész és zeneterapeuta Szűcs Ferenc unokáival közösen Wolfgang Amadeus Mozart, Pierre Max Dubois és Carl Maria von Weber darabjaiból adott elő részleteket.

A konferencián Békési Sándor teológus két új Szűcs-kötetet is bemutatott, mindkettő a Károli Gáspár Református Egyetem gondozásában, a L’Harmattan Könyvkiadónál jelent meg.

Ezek közül az első a professzor doktori disszertációja, Az imago Dei értelmezése a barthi és a Barth utáni teológiában, amely Bogárdi Szabó István szakmai lektorálásában, László Emőke szerkesztői közreműködésével jelent meg. A Szabadság és megkötöttség című könyv pedig Szűcs 1965-től írt igehirdetéseinek gyűjtését tartalmazza, és két oldalát kézzel írt jegyzetei illusztrálják. A kötetet Bereczky Ildikó szerkesztette, és a prédikátor legidősebb fia, Szűcs Tamás írt hozzá glosszát.

A konferencia végén Szűcs Ferenc legidősebb fia, Szűcs Tamás mondott köszönetet a megemlékezőknek és a szervezőknek, külön kiemelve Bereczky Ildikót és Bán Bélát, akiknek köszönhetően megjelenhetett a prédikációs gyűjtemény. „Családunk számára fontos hiányt pótol ez a mai alkalom” – mondta Szűcs Tamás. „Édesapám temetése a járvány korlátozásai között igen szűk körben zajlott, megfosztva minket attól, hogy rátekintsünk a rokonok, barátok, ismerősök, tanítványok alkotta tömegre, azaz arra a közösségre, amely mintegy összegzése lehetett volna életének. Hálás vagyok azért, hogy ezt most méltó módon pótolhattuk be.”

Barna Bálint Képek: Füle Tamás