VII. Bábos Drámaíró Verseny

Szó az ... olvasóhoz

Nagy örömmel és várakozással köszöntök mindenkit itt a Napsugárban. Öröm ez számomra, hiszen négy éven keresztül sajnos nem tudtuk megrendezni a Bábos Drámaíró Versenyt különböző okok miatt, mint például a 2020-as Covid miatti lezárások, majd az új épületünkbe való beköltözésünkkel járó feladatok sokasága... De mi sem mutatja jobban kitartásunkat és szeretetünket a magyar bábos dráma iránt, hogy most itt vagyunk.

Eredeti célunk az volt mintegy tíz esztendővel ezelőtt, hogy megmutassuk az arra érdeklődőknek, hogy van élő magyar bábos dráma, és hogy az előadásaink szövegeit nem csak a fiókból húzzuk elő, hanem ma élő kortárs alkotók is hozzájárulnak munkánkhoz. De maga a verseny természetesen nem csak erről szól.

Arról is, hogy itt társulatok, jelen esetben a szegedi, és a kecskeméti bábszínházak színészei, rendezők, igazgatók, zeneszerzők, tervezők találkozhatnak, és új kapcsolatokat teremthetnek. Nagy vágyunk volt az is, hogy megismerjük mások munkametódusát, amelyet legjobban így tehetünk meg, ha együtt dolgozunk.

És igen, vágyakozom, hiszen számtalan előadásban vehettem részt magam is, együtt dolgozva sok-sok kollégával, akikkel azóta barátként tekintünk egymásra.

Szerintem így lesz ez most is.

Lenkefi Zoltán, igazgató – Békéscsabai Napsugár Bábszínház

A csoda újraindul

A Bábos Drámaíró Verseny történetében az első években más szerepben álltam a színpadon, hiszen sokszor én adtam át szót a megnyitó személyének, vezettem le a nyitó vagy éppen záró eseményt, írtam blogot, tudósítottam a 3 nap történéseiről. Így némi elfogultsággal tudok tekinteni a rendezvényre, erre a nagy játékra, amely vár ránk, Önökre a következő 72 órában. Na és nem titkolom, irigykedem is egy kicsit, mert a rapid tempó, komfortzónán kívüli munkafolyamat ellenére varázslatos hangulata van a bábos drámaírónak. Beszippant, magával ragad, és nem enged, még az eredményhirdetés utáni napokban sem. Olyan, mint egy fesztivál, ahova beköltözik az ember, megszűnik a külvilág, nem követi a hazai és nemzetközi eseményeket, sokszor nyomasztó híreket, nincs ideje online hírportálokat, közösségi oldalakat böngésznie. Ilyenkor Egy cél lebeg mindenki előtt: szülessen meg az előadás, amelyre normális esetben több hét áll rendelkezésre. Közhelyes, de igaz mondás: az út a fontos nem a cél. Egy olyan út, amelyhez nincs meg előzetesen a térkép, nem ismerjük az útvonalat. Azt tudjuk, hogy remek útitársakkal, az utazás során felmerülő nehézségeket leküzdeni képes alkotókkal, előadókkal tesszük meg a távot. És ha nem is ott lyukadunk ki, ahol eredetileg terveztük, akkor is feledhetetlen kalandban lesz részünk. Ahogy készültem az eseményre, visszanéztem a régi írásokat, emaileket, és kezembe akadt az első beköszönő írásom. Hogy is kezdődött?

„Ugrás a sötétbe, avagy 72 óra ámokfutás

Ugye hívogató, csábító a cím, a felütés? Főleg ha egy bábszínházi eseménnyel hozható kapcsolatba. Erre felkapja a fejét a kedves blogolvasó, és azonnal rohan a színház jegyirodájába. Vagy nem? Meglátjuk. Minden esetre izgalmas vállalkozásba fogott a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, hiszen az immár XIX. alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Drámaíró Verseny mellett annak bábos változatát szervezi az elkövetkező 3 napban. Előbbi egy - a Békéscsabai Jókai Színház szervezésében nagy múlttal, a bábszínházi változat pedig remények szerint bíztató jövővel rendelkező esemény.”

Bizony, 10 évvel ezelőtt még csak reménykedni lehetett, hogy a próbálkozás, az új forma sikeres lesz. Az első verseny végeztével érezni lehetett, hogy igen, ez bejött, folytatni lehet és kell. Fülbemászó dallamok, manapság is idézett poénok, remek előadások, szakmai és baráti kapcsolatok kialakulása közepette jutott el a történet a 6. szeánszig, amelyről az akkori egyik író, Adamik Zsolt bejegyzésére bukkantam:

„Még mindig az életem egyik legcsodálatosabb 4 napjának hatása alatt zsizsegek, mocorgok, pergek, meg pörgök. A végén már azt vettem észre, hogy puncsolósszörnnyé válok: mindenkinek hálálkodom, mindenkinek fürdök a figyelmében, és minden és mindenki szeretve van. Ajánlom kipróbálásra. Felemelő dolog hálásnak lenni. Felemelő dolog 12 óra meló után nyomni egy entert, odaírni, hogy VÉGE, és rájönni, hogy megcsináltad. Aztán rájönni arra, hogy Ezek az emberek megcsinálják: a legkirályabb Perényi Balázs rendező és az egész trupp úgy volt zseniális, ahogy csak egy zseniális trupp lehet.

Ezek megcsinálták. Deúgy. ÚGY. Nincsenek szavak.

A tervezők megépítettek egy három méteres majmot. Órák alatt. A zenészek meg... te, ezek úgy építettek fel egy lúdbőrös dalt az egyik kotlott versből, a Holdbuszozósból, ahogy egy sebész sebész, vagy egy madárdalárus KÖLT. Csodás arcok.”

A rendezvény felívelő pályája ezen a ponton megtört: covid, energiaválság, bezárások, szünet, csend. Láttuk, megéltük, hogy milyen hatásokat váltott ki ez az időszak. Félő volt, hogy egy ilyen hosszú pauza után már nem lehet újraéleszteni a drámaírót. Szerencsére a Napsugár Bábszínház vezetői, tagjai nem adták fel, nem hagyták feledésbe merülni, elmúlni ezt az egyedi projektet. Új helyszínre költöztek, új terveket szőttek, és eldöntötték, hogy folytatják. Pályáztak, nyertek, terveztek. És most újra itt vagyunk, elindul a varázslat, pár szóból, egy cikk címéből egy éjszaka alatt bábos dráma születik, bábok kelnek életre, díszletek, jelmezek készülnek, és a harmadik napon megtörténik a csoda: három előadáson fog a közönség nevetni, elgondolkodni és tapsolni, sokat. Az írók, rendezők, színészek, technikai segítők pedig kapnak egy olyan csomagot, amelyben nevetés, izgalom, összekacsintás, némi egészséges feszültség és rengeteg pozitív energia van. Kívánom, hogy minél nagyobb legyen ez a pakk, és a tartalmából még sokáig lehessen meríteni, egy-egy emléket elővéve jó érzéssel gondoljanak vissza a résztvevők a VII. Bábos Drámaíró Versenyre.

Varga Tamás, alpolgármester – Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata

Akik együtt dolgoznak

Békéscsabai Napsugár Bábszínház

Mi, akik mindennapjainkat a Napsugár Bábszínház falai között éljük, tudjuk, hogy a bábjáték nagyon sokat tud adni. Feltölt, beszippant, pihentet, érzelmeket generál (de még milyeneket), összeköt, kikapcsol. Azon dolgozunk, hogy ezt Neked megmutassuk, kedves néző! Hogy részese lehess a csodának! Ez mindig is így volt, most azonban sokkal több lehetőségünk nyílik erre egy olyan környezetben, ami csak ezért van, csak a bábjátékról szól!

Annyi tervünk van arra, mit adhatnánk még Neked. Van már babaszínházunk a legkisebbeknek, játszunk bérletben és családoknak, van felnőtteknek szóló sorozatunk, interaktív előadássorozatunk, játszóházaink, készítünk előadásokat a középiskolás korosztálynak, vannak kiállításaink. Ez sem kevés, de mindig kitalálunk valami újat, valami mást! Valamit, ami akár Neked is érdekes lehet! Tesszük ezt immár 20 éve, töretlen lelkesedéssel, hatalmas játékkedvvel.

A megújulás, a kísérletezés része a Bábos Drámaíró Verseny és a Nemzetközi Bábfesztiválok megszervezése is.

Szegedi Kövér Béla Bábszínház

2021-ben 75 éves lett a szegedi Kövér Béla Bábszínház. Igy mára már 78 évesek vagyunk! Kövér Béla – bábszínházunk alapítója – érettségire készülő, nyolcadik osztályos piarista gimnazista volt, mikor cserkésztársaival (tanári és szülői támogatással) megalakították a Kamara Bábszínházat Szegeden, 1946-ban. Céljuk volt „egy állandó jellegű, nívós bábszínház felállítása Szegeden, melyben a végső fokon is megmarad a meseszerűség”. A műkedvelő regöscserkészek már ekkor célként tűzték ki maguk elé, hogy a városunkban állandó bábszínház létesülhessen. 1964-től a társulat, már Szegedi Bábszínház néven szerepelt. Számos siker, nehézség, költözés és fenntartó-váltás után 1987-ben a társulat számára elkészült a bábszínház jelenleg is működő épülete. 1993-ban önálló városi fenntartású intézmény lettünk. A következő évadunkban az alapítónk után fia, Kövér László került a bábszínházunk élére. 1996-ban a bábszínház felvette az elhunyt dr. Kövér Béla nevét. 2020ban Kiss Ágnes vette át bábszínházunk vezetését, az intézmény művészeti vezetője Schneider Jankó lett.

Abban a csodában telhetnek a mindennapjaink, olyan helyen alkothatunk, ahol a végtelen fantázia az elsődleges munkaeszközünk. Ebből csírázik, ebből bomlik ki előadásaink világa, szóljon az tipegőknek, gyerekeknek, felnőtteknek akár, egy igen erős közösségi élményt teremtve.

Kecskeméti Ciróka Bábszínház

A közel 60 éves múltra visszatekintő Ciróka Bábszínház 2001-től az ország első, újonnan épített bábszínház épületében várja látogatóit.

Széles korosztályt felölelő műsorkínálatában megtalálhatóak a négy éven aluliaknak készült, első színházi élményként kínált előadások, az óvodás és iskolás korosztályt megszólító produkciók, a középiskolások körében népszerű osztálytermi előadások, és a felnőtt előadássorozatok is.

A színház kiemelt feladatának tekinti a bábszínházi műfaj sokszínűségének bemutatását, a hagyományőrzést, a kísérletezést. Társadalmi szerepvállalás jegyében előadásaival jelen van a helyi kórház gyermekosztályán, szociális otthonokban, kulturálisan szegregált kistelepüléseken.

Állandó házigazdája a kétévente megrendezésre kerülő Magyarországi Bábszínházak Találkozója országos rendezvénynek, amely a hivatásos bábszínházak, a pályakezdők és a képzésben résztvevők kiemelkedő szakmai eseménye.

A jelenleg 29 fős társulat munkája elismeréseként az elmúlt két évtized során több mint negyven szakmai és fesztiváldíjat kapott.

NAPSUGÁR BÁBSZÍNHÁZ

Megkezdődött a 72 órás

bábszínházi „viadal”

Ami az ihletet adta

2019 óta először rendezték meg, immáron hetedik alkalommal a Bábos Drámaíró Versenyt: a COVID, és a színház költözködése után végre alkalom nyílt a megvalósítására.

A megnyitón Lenkefi Zoltán igazgató tűzte ki a verseny célját: “Bemutatni, hogy van élő, bábos dráma.”

Szerencsére úgy tűnik, akad szép számmal ehhez értő ember: három író vállalta el azt a kicsit sem egyszerű feladatot, hogy egy éjszaka leforgása alatt megalkotnak egy húszpercesfélórás szöveget.

Drubina Orsolya, Hanula Zsolt Péter és Graf Dorka hosszú folyamat elé néznek: még azt sem lehet elmondani, hogy a téma megkönnyítette a dolgukat. A “jelige”, aminek jegyében a drámákat el kell készíteniük, a Békés Megyei Hírlap szalagcímeiből került kiválasztásra, olyan gyöngyszemekből, hogy “Repült a légierő vezére” vagy “Klónozott szellem”. Végül az eredetileg mezőgazdasági témával foglalkozó, félreértésre és eltérő értelmezésre szinte buzdító, “Vannak szép csövek, de sok az aszott szem” került kihúzásra.

A reakciók széles skáláját olvashattam le az írók arcáról: volt, aki meglepődött, örült neki (“Sikítófrászt kapok” /Drubina Orsolya/), és volt, akit sokkolt a téma. Egy biztos; nem lesz vele könnyű dolguk.

A kész művek nem is a gyerekeket, hanem a felnőtteket hivatottak megcélozni; nincsenek gátak, megvalósíthatnak bármit (a racionalitás és az idő határain belül).

A nyüzsgés nagy volt a témaosztás után: Graf Dorka egy félrehallásra akart építeni, a csövek egy gyárat juttattak eszébe. Drubina Orsolya gondolkodott horrorban és paródiában is, de elsőként mindenképpen egy csésze kávéban. Hanula Zsolt Péter az eredeti cikkből való kiindulást is fontolgatta, külön kiemelve, milyen jó a hangulat; alkotáshoz való.

A munka, a nyüzsgés már most is beindult, milyen lesz ez még itt az elkövetkezendő napokon, amikor a próbák is kezdetüket veszik!

Molnár Eszter

Drubina Orsolya író

Amikor fiatalon eldöntöttem, hogy színházcsináló leszek, már akkor is úgy képzeltem el, hogy ez nem csak abban merül majd ki, hogy a színpadon állok, vagy rendezek. A színház egy nagy sajt, s én, mint egy kis sajtkukac, jól átjárom, minden részébe belekóstolok. Számomra az, hogy rendezőasszisztensként létezem, vagy színészként, esetleg ruhatárosként, mind ugyanazt a lelkesedést, ugyanazt a lelkiséget jelenti.

A színházzal foglalkozó gondolataim a Mesteremberek között vannak otthon. Hiszek abban, hogy van egy kis csapatunk, s együtt kitaláljuk, mi hogyan legyen, a falu aprajanagyja segít, lehoz a padlásról egy vaskádat hajónak, vagy szabnak-varrnak a háttérben a szurkolóink. Néha be kell menni felmosni a színpadot, máskor pedig kiállni a közönség elé, és játszani. A különbség csak ennyi.

Az egyetemen, kis ösztöndíjamat színikritikák írásával próbáltam kipótolni, melyek a Tiszatáj folyóiratban jelentek meg, de nagyon kifárasztottak, úgyhogy elkezdtem verseket írni, hogy ne égjek ki. Csak úgy önmagam számára. Főleg prózaverseket. Aztán ezek is megjelentek a Tiszatájban, ezeket pedig elolvasta Rózsa Teodóra, aki a szegedi Kövér Béla Bábszínház színművésznője. Nála beszélgettünk egyszer, rózsaillat, gyertyafény, ahogy kell, s azt mondta, szerinte nekem drámákat kellene írnom, van is rá most egy lehetőség a bábszínházban, egy kikötés van: legyen benne sárkány. Valamiért nem tudtam egy „valódi” sárkányos mesét elképzelni, ezért elgondolkoztam azon, mi is a leglényege ennek a lénynek. Repül, tüzet okád, félünk tőle, nagy és misztikus. Ám legyen. Az én darabom egy repülőtéren játszódik, ahol Kis Sára semmiképp sem tud átmenni a kapun, a bőröndjében mindig találnak valamit, amiért nem szállhat fel a gépre. Ezek a bőröndlakók később átváltoznak az említett szörnnyé, és a szereplőmnek szembe kell néznie velük... Ez lett a Sárkányterminál című első drámám. Felnőtteknek szóló bábmese. Megírtam, s azt mondtuk, oké, most küldjük el véleményezésre azoknak, akik értenek hozzá. Jelentkeztem vele a szabadkai Népszínház drámapályázatára, ahol végül nyertem, így fel is olvasták a Felolvasószínházban. Megboldogult Radnay Annamária akkor ott volt, látott engem és valamit bennem, tudtomon kívül elküldte a Sárkányterminált a Nyílt Fórum pályázatára, ahová szintén beválogatták. Ide már szerzőként vártak. A drámafejlesztés és a színpadi szövegekről való együtt gondolkodás mindenkor hasznos, és természetesen teljesen elbizonytalanító. Megtanultam, hogy a bizonytalanság jó. Ébren tart. Tanít figyelni, kikövetkeztetni, utat találni, megmártózni, kikészülni, újra belevágni.

Abrak a bajra

Szereplők:

Máté- a fiú, szerelmes lesz Évibe, Anya és Apa gyermeke – élő ember

Évi- a lány, szerelmes lesz Mátéba, Anyu lánya – élő ember

Anya

Apa

Anyu

Pszichológus (hang)

Mentős (hang)

Mazdások

Kezdőkép:

Éjszaka van, egy hatalmas kukoricát látunk, mintha panelház lenne, a kukoricaszemek pedig a panel ablakai. Egyik másik világít, valamelyikben éppen kiszellőztetik az ágyneműt, valamelyikben valaki cigarettát szív, nézi, a füst merre száll, egyikben látjuk, hogy épp egymást ölelik a szeretők, másikban hangos kiabálások között behúzzák a függönyt-

Első jelenet:

Apa: Akkor te viszed el Mátét ma?

Anya: Nem találom a slusszkulcsom, annyira tudom pedig, hogy beleraktam a táskámba, csak nem látom, hogy hová, a szemüvegemet se találom…

Apa: Máté! Nem láttad anyád kulcsát?

Anya: Kitakarítottam a hűtőt, akkor még megvolt, mert tudom, hogy láttam… vagy lencsében voltam?

Apa: Negyed van!

Anya: El kéne indulnunk, a múltkor is lekéstük a tanévnyitón a beszédet…

Apa: Máté! Gyere! Anyád már ideges!

Anya: De hát ilyen nincs! Nem lehetek ilyen béna!

Apa: Máté!

Anya: Bejöttem, cipő le, kézmosás, fogashoz fordulok, átmegyek ide, benézek a szobába, semmi változás, kifordulok, minden ugyanúgy, ahogy hagytam, és akkor ránézek a… ! Na, itt is van, igen! (Megtalálja a kulcsot a mosogatótálca mellett.)

Apa: Fél múlt öt perccel.

Anya: Menjük Máté, indítom a kocsit! (Anya ki, Máté jön elő.)

Apa: Hát te meg hogy nézel ki?

Máté: Hogy?

Apa: Ne játszadozzunk már! Hát hol van az inged, hol van az egyennyakkendőd?

Máté: Nincs. Nem is volt.

Apa: Nem, mi?

Máté: Így megyek.

Apa: A fenéket! Mozgás azonnal vissza!

Máté: Te mondod meg?

Apa: Hát ki?

Máté: Na, ne nevettess már!

Apa: Én is elkésem miattad.

Máté: Igen? És mégis honnan?

(Anya jön be.)

Anya: Mi van rajtad?

Máté: Az ünneplőm.

Apa: Így akar… Hát így akar menni. És már háromnegyed van.

Anya: De hát én kivasaltam már tegnap mindent!

Apa: Máté, háromig számolok…

Máté: Jó, én léptem, erre nincs időm, szevasztok!

Második jelenet:

(Évi és az anyukája egy hajóban a nyaralásukon hullámoznak (ez lehet a kukoricaház is akár eldöntve), vagy vízibicikliznek.)

Évi: Totál kiszáradok.

Anyuci: Ugyan már, egy kis napfény kell a bőrünknek. A D-vitamin nagyon-nagyon szépít. Soha ne mondj le a szépségedről Évikém.

Évi: Jó, hát én nem mondok le, csak azt mondom, hogy eszünkbe juthatott volna egy két literes ásványvíz is, mielőtt kihajózunk.

Anyuci: Igaz, ami igaz, a hidratált bőr, az Évikém, az mínusz tíz év. Legalább!

Évi: Akkor én nem iszom többet egy kortyot se.

Anyuci: Mit mondasz?

Évi: Tizenhatból tíz az hat, és akkor nekem lőttek.

Anyuci: Ne csacsiskodj!

Évi: Amúgy is láttam, hogy Instán Máté kiket követ.

Anyuci: Kiket?

Évi: Sokkal idősebbeket, mint én. Tök sokat a 11 A-ból, meg van egy 12 D-s lány, azt is szétszivecskézte a múltkor, de én már rá se bírok nézni egyikre se.

Anyuci: És szerinted levegyük a felsőnk? Itt úgy se lát senki!

Évi: De mondjuk szerintem Tinderen is fent van Máté, tökre lefogadom, hogy fent van…

Anyuci: Folyton foltosra barnulok, és van az a pánt nélküli ruhám, tudod, az a kék, és mi lenne, ha most nem lennék fehér sehol sem.... én leveszem ezt a felsőt.

Évi: De regisztráljon fel, akinek hét anyja van. Szarok rá. Most legyek ott csak azért, hogy…

Anyuci: Csinálsz rólam egy képet, ha megkérlek? De úgy felülről, tudod…

Évi: Tudom. Add ide.

Anyuci: Ott a strandtáskában találod alul, a naptej alatt.

Évi: De Máté egyébként tuti nem jár senkivel, mert arról már tudnék.

Anyuci: Megvan?

Évi: Keresem.

Anyuci: Gyorsan, mert most jó így rajtam a nap, aztán már nem olyanok lesznek a fények!

Évi: Keresem!

Anyuci: Én is felregisztráltam a múlt hónapban egy társkeresőre, ki tudja, talán akad valaki az én horgomra is!

Évi: Szerintem vagy kint hagytad a parton, vagy a kocsiban, vagy elhagytad, mert ez nincs itt.

Anyuci: Ugyan már, add ide, csak lusta vagy belekotorni! Nem lehetsz ilyen béna!

(Anyu feláll, széles mozdulatokkal kutakodik a táskában.)

Évi: Nem vagyok béna! TE vagy a béna! Tudod mit? Csináld magad az egészet!

(Próbálnak helyet cserélni, beborulnak a vízbe.)

Harmadik jelenet:

Máté: Tessék, megjelentem, itt vagyok.

Pszichológus: Ülj csak le nyugodtan. Vagy akár le is heverhetsz, ahogy neked a legjobban esik.

Máté: Jaj, nem maradok én olyan sokáig.

Pszichológus: Ha nem akarsz, nem kell. Semmi sem kötelező.

Máté: Vicces. Azt hittem, hogy az igazgatói intőim után köteleztek engem arra, hogy rendszeresen eljárjak ide, de az is lehet, hogy csak álmodtam az egészet.

Pszichológus: Miért vagy ilyen feszült, Máté?

Máté: Nem vagyok feszült.

Pszichológus: És milyen volt a napod?

Máté: Semmilyen.

Pszichológus: Bővebben?

Máté: A semmi az semmi. És a semmi, az végtelen.

Pszichológus: Bánt valami?

Máté: Akarja, hogy bántson?

Pszichológus: Én segíteni szeretnék neked.

Máté: Csak hogy nekem arra nincs szükségem.

Pszichológus: És meg tudnád fogalmazni, hogy mire van?

Máté: Meg.

Pszichológus: És el is tudnád mondani?

Máté: El.

Pszichológus: És?

Máté: Igen?

Pszichológus: Hogy akkor el is mondod nekem?

Máté: Ja! Magának nem. Mehetek?

Pszichológus: Próbáljuk meg ezt újra a jövőhéten, ha van hozzá kedved. Jó?

(Máté el)

Negyedik jelenet: (A kukoricapanel előtt a játszótéren)

Évi: És van nálad?

Máté: Ühüm.

Évi: Mennyi volt?

Máté: Ne törődj vele!

Évi: Jó. És kösz!

Máté: Ugyan. Tessék. (Átadja neki a snüsszöket, mind a ketten feltapasztanak egy párat az ínyükre, és felülnek a hintákra.)

Évi: Hogy lehet, hogy ez a nap is annyira ugyanolyan, mint a többi? Érted?

Máté: Soha nem akartam semmi mást, mint ezt itt…

Évi: Rólam se tud senki igazán semmit. Talán nincs is mit. Átlagosnak születtem. Kár érte.

Máté: Honnan veszed ezt?

Évi: Anyámtól.

Máté: Hülye liba. Egyszer ki fogok lőni innen. Tudod?

Évi: Persze! Te különleges vagy!

Máté: A csillagos égig és sose nézek vissza! (egyre gyorsabban hajtja magát a hintán)

Évi: A sztratoszféráig és még onnan is túl!

Máté: A lehetetlenen is túl!

Évi: Az anyámon is túl!

Máté: Az apámon is túl!

Évi: A túlon is túl!

Máté: Túúúúl! Szétpattan az agyam!

Évi: Máté, én rosszul vagyok!

Máté: Akkor álljunk meg! Gyere, leveszlek!

Évi: Hányni is fogok.

Máté: Semmi baj, fogom a hajad.

Évi: Ne haragudj!

Máté: Ugyan már!

Évi: Tényleg ne haragudj, én igazából most próbálom először.

Máté: Miért nem mondtad?

Évi: Mert úgy örültem, hogy hívtál, és…

Máté: MI a baj?

Évi: És… nem érzem a karom… és…

Máté: Évi, jól vagy?

Évi: és… a fejemben benne van valaki, hozzám beszél, nem akarok válaszolni…

Máté: Zöld vagy Évi!

Évi: Te meg szép!

Máté: Vettél be még valamit?

Évi: Csak, hogy ne izguljak annyira, úgy be tudok szorongani…

Máté: Évi, maradj így, oké? Fogjad a lábam. Jó?

Kórházi hang: Békéscsaba, mentő.

Máté: Elnézést, de a kórház?

Kórházi hang: Békéscsaba, mentő.

Máté: Ja, de én a mentőt akartam, akkor ez a jó szám, elnézést, ki kell jönniük a Tengeri utca 8-hoz, itt vagyunk a játszótéren. Azt hiszem, hogy mérgezés.

Kórházi hang: Maradjon vonalban, küldjük a kocsit.

Ötödik jelenet:

Anya: Köszönjük a meghívást!

Apa: Persze, hát csak civilizált emberek vagyunk, nem?

Anyuci: Kávét, teát, sütit?

Anya: Semmit, köszönjük.

Apa: De, hát, én kérek valamit, ha már…

Anyuci: Csak nyugodtan.

Apa: És maga?

Anyuci: Nekem ilyenkor már nem szabad.

Apa: Ugyan, hát… ugyan… hát magának? Magának szabad…

Anya: Mennyire hiányzik innen egy légkondi.

Anyuci: Meg egy jobb kilátás.

Apa: Akkor én kérek egy…

Anya: Rátérhetnénk a tárgyra?

Anyuci: Persze. A maguk fia…

Anya: Ahogy a maga lánya is.

Apa: Esetleg egy jó forró teát, azt meginnék. Citromosat, cukorral.

Anyuci: Semmi esetre sem szeretném, ha tolakodásnak vennék…

Anya. Annak vesszük.

Anyuci: A maguk fia hibájából az én lányomat…

Anya: Kényszerítették? Nem emlékszem rá!

Anyuci: De ugye mi nem voltunk jelen… Mondani bárki mondhat bármit.

Anya: Számomra teljesen egyértelmű, hogy mi történt.

Anyuci: Én is úgy vélem, hogy a történet egyszerű.

Anya: Igen? MI a történet?

Anyuci: Az, hogy a maguk fia rossz hatással van Évikére… és…

Anya: A Máté nem tömködött semmit a maga lányának szájába…

Anyuci: De hozta, és megkínálta…

Anya: És ő meg elfogadta…

Anyuci: És a mentőt kellett…

Anya: És azt a Máté hívta ki…

Anyuci: Nehogy már ez legyen itt az érv…

Anya: A Máténak nem kell az Évikével találkoznia, ha az Évike nem akar.

Apa: Találkozni? Nem kell.

Anyuci: Az Évi nem fog akarni.

Anya: A Máté meg még úgyse.

Anyuci: Jó.

Anya: Jó.

Apa: Köszönjük a vendéglátást, minden nagyon finom volt.

Hatodik jelenet:

(Máté feje Évi ölében, egymást nézik.)

Máté: Töredékét se tudja senki annak, ami bánt engem. Nekem nincsenek barátaim. Fogalmam sincs, hogy azt hogy kell csinálni.

Évi: Nekem sincsenek.

Máté: Néha úgy érzem magam, mintha örökre bebábozódtam volna. Ki akarok törni, ki akarok szabadulni, csak nincs bennem tartalom, amit megmutathatnék, üresen állok, nem jönnek jól a szavak a számra, és

olyankor nagyon szégyellem magam.

Évi: Mutasd meg magad nekem.

Máté: Évi, szerinted tényleg érdemes élni?

Évi: Nem tudom (megcsókolja Mátét). Szerinted?

Máté: Aham (Máté is megcsókolja Évit) és most szerinted?

Évi: Aham (csók) és most szerinted?

Máté: Aham (csók) de szerinted?

Évi: Akkor szökjünk meg.

Máté: Adom. De hová? Meg miből?

Évi: Nem szabad a részletekre koncentrálni.

Máté: Rád fogok csak koncentrálni, és ahová mész, oda én is, és amit te javasolsz, azt majd megfogadom én is, és ahogy látod a világot, azt majd átvilágítom magamon, és

Évi: Menjünk Máté, menjük!

Máté: Évi…

Évi: Igen?

Máté: Semmi.

Évi: Akkor gyere utánam.

Hetedik jelenet:

Évi és Máté stoppolnak

Évi: Nem baj, majd a következő.

Máté: Pontosan két és fél órája mondtad ezt először.

Évi: Ó, hát az semmi.

Máté: Éhes vagyok.

Évi: Nézd, mintha lassítana!

Máté: Dehogy is.

Évi: Mondom! Megállt, menjünk!

Pszichológus: Nocsak, hát ti?

Évi: Mi? Hát… merre tetszik menni?

Máté: Megvárjuk a következőt, köszönjük!

Évi: Ne csináld már!

Pszichológus: Telekgerendásig nálam jók vagytok.

Évi: Remek, akkor indulás!

Pszichológus: Máté, te nem szállsz be?

Évi: Hogy? Ti ismeritek egymást?

Máté: Nem.

Pszichológus: Máté járt hozzám…

Máté: Növényeket locsolni.

Pszichológus: Néha megkértem rá.

Máté: A szomszédunk a néni.

Évi: Nem lesz ebből baj?

Máté: Csak vigyen, engem a többi nem érdekel.

Pszichológus: És ti éppen…

Évi: Nyaralunk.

Pszichológus: Vagy úgy. Telekgerendás szép hely. Sok a pad. Meg kitűnően gyúrják ott a kolbászt.

Évi: Köszönjük. Az pont jó lesz.

Máté: Csak messzebbre kéne majd eljutnunk.

Pszichológus: Néha az utazás maga a cél, nem pedig a…

Máté: Közhely.

Évi: Kifizetjük ám a benzint!

Máté: Indulhatunk?

Pszichológus: Kérlek.

Nyolcadik jelenet:

Nyolcadik jelenet:

Évi és Máté Telekgerendáson

Évi: Jó fej volt a szomszédotok, gyorsan meg is érkeztünk, nem dumálta végig az utat, hagyta, hogy szóljon a zene, ha mindenkinek ilyen jó lakóközössége volna…

Máté: Más volt most, mint szokott.

Évi: Én is más vagyok, mint szoktam. Teli vagyok álmokkal, Máté! Micsoda nap!

Máté: Milyen jó, hogy eljöttünk, itt mintha a levegő is teli lenne másmilyen porral, másmilyen dohossággal, mint otthon. És az már nekem elég.

Évi: Nem fogunk kiégni, mint a kukoricások.

Máté: Mi nem! Soha! Teli töltünk majd minden napot egymással, találunk majd újabb, és újabb arcokat, akiket szerethetünk. Minket nem fognak csak úgy leszüretelni!

Évi: Micsoda út!

Máté: Csak várd ki a végét! Elköltöttük az ebédlőben a pénzemet majdnem teljesen, nálad van még?

Évi: Annyi van, hogy ha eljutunk valameddig, akkor ott majd kitaláljuk.

Máté: Ez is megáll, szerencsénk van! Hahó!

Mazdások: Na, mizu srácok?

Máté: El tudtok dobni minket valameddig?

Mazdások: Naná! Gyertek csak!

Máté: Kösz nagyon!

Évi: És meddig vinnétek?

Mazdások: Aki kíváncsi hamar megöregszik! Évi: Nekem nem tetszenek.

Máté: Ugyan már, ne félj, amíg engem látsz, nem lesz para.

Mazdások: Beugrotok vagy sem?

Máté: Jövünk.

Mazdások: És mi járatban viszed a kiscsajt magaddal?

Máté: Csak úgy.

Mazdások: Csak úgy, jó, ez jó, fasza! És ti együtt vagytok amúgy?

Máté: Mi közöd van hozzá?

Mazdások: Hát le ne harapd már a fejem, nem kell rögtön ugrani!

Máté: Nem ugrottam.

Mazdások: Kicsit nagy az arc, az a baj!

Máté: Csak mondtam, hogy a mi dolgunk.

Mazdások: Szép szája van nagyon.

Máté: Igen.

Mazdások: Meg amúgy nem csúnya. És hány évesek vagytok?

Évi: Húsz.

Mazdások: Jaj, kislány, ugyan, ugyan.

Máté: Álljatok meg, ki szeretnénk szállni.

Mazdások: Most nem tudunk, autópálya ez, haver.

Máté: Mikor jöttünk fel rá? Én nem vettem észre. Ez már az? Hol lehet azt látni?

Mazdások: Mi bajod van? Idegesnek látszol. Lazuljál el. Ne pattogjál annyit.

Máté: Csak kérdeztem. Nem látszik annak.

Mazdások: Nézzél akkor jobban ki. Itt nem lesz megállás egy ideig. Majd ha jön egy benzinkút. Akkor. Akkor talán.

Máté: Mi az, hogy talán? Ki szeretnénk szállni.

Mazdások: De te nem szeretnél, kislány, ugye? Te itt maradnál velünk! Látom ám rajtad!

Máté: Fejezzétek be!

Mazdások: Mit? De hát mi nem csinálunk semmit! Ha a kicsi fiúnak nem tetszik valami, akkor a kicsi fiút akár ki is rakhatjuk itt. Ezt a kislányt pedig megnézzük közelebbről.

Máté: De hát ez autópálya! Azt mondtátok!

Mazdások: Akadhatnak kivételek. Csak megnyomom a féket, és neked good bye, ha akarom! De hát miért is akarnám? Nem? Hát nem?

Máté: Van pénzem. Csak engedjetek el.

Mazdások: Még az is van? Nagyon jó, akkor a kislányt felcsípjük, a pénzedet meg eliszszuk!

Máté: Úristen, Évi! Ne haragudj!

Mazdások: Már miért haragudna? Jól fog szórakozni!

Máté: Anyátokat! (Máté megfogja a soffőr nyakát, és fojtogatni kezdi. A kocsi megpördül, ütközés és fék hangok, majd futás, az éjszakai kukoricásban, lihegés, újra futás)

Máté: Hallod még őket?

Évi: Ne állj meg!

Máté: Eltévesztem az irányt itt, minden ugyanolyan! Nem tudom, hogy merre van az előre!

Évi: Nem merek megállni, gyere, könyörgöm, nem találhatnak ránk!

Máté: Felhívom a szüleimet! Ne aggódj, ők majd kivisznek innen minket!

Évi: De hol vagyunk? Merre lehetünk? Ne csapjunk nagyobb zajt! Én annyira félek!

Máté: Kijutunk. Kövessük azokat a szép csöveket ott fenn. Jó? Gyere utánam!

Évi: Hívd őket, kérlek, az enyém lemerült.

Máté: Nekem is már csak két egység.

Évi: Annyi elég lesz. Meg fognak találni. Meg fognak találni. Meg fognak találni.

Máté (hosszan csöng ki, de végül felveszik): Anya, Apa!

Anya hangja: Máté! Már mindenhol kerestünk! Istenem, hol vagy? Évi veled van?

Máté: Velem.

Anya hangja: Hol vagytok??

Máté: Nem tudom.

Anya hangja: Ne szórakozzál velem, kisfiam.

Máté: Anya, baj történt.

Anya hangja: Jézusom! Mondjad már!

Máté: Nem tudom pontosan, hogy hol vagyunk, érted? Valami kurva kukoricaföldön lapítunk, anya, gyertek el értünk! Kérlek!

Anya hangja: Adjad Évit, mert egy szót sem értek!

Évi: Csókolom!

Anya hangja: Mi történt?

Évi: Mi stoppoltunk, és megszöktünk azoktól.

Anya hangja: De kiktől? Mi? Hová tettétek a józan eszeteket? Mi? Nem hiszem el!

Évi: Engem akartak.

Anya hangja: Úristen!

Évi: De Máté elkezdte fojtogatni…

Anya hangja: Kit? Mit csináljak? Tartsatok ki!

Kérlek, tartsatok ki, gyerekek!

Máté: Megosztom a helyzetem, itt leszünk.

Kilencedik jelenet:

Anya, Apa, Anyuci, Évi, Máté- Nappali, otthon

Apa: Ki kezdi?

Máté: Hát, ha így kérdezed, akkor senki!

Apa: Kisfiam! Ez itt most nem vicc.

Máté: Senki sem nevet.

Anya: Gyerekek, ez hatalmas felelőtlenség volt. Ezt ti is tudjátok.

Évi: Igen.

Anyuci: Ennyi nem elég.

Évi: Mit mondjak?

Anyuci: Bocsánatkéréssel tartozol.

Évi: Igen? És miért?

Anyuci: Mert nem szóltál, hogy elmész, mert nem tudtam, hogy hol vagy, mert ennyi félelmet kellett átélnem!

(csönd)

Évi: És szerinted nekem mit kell átélnem melletted nap, mint nap? Leszel szíves megmondani, hogy mikor felejtettél el az anyám lenni? Hogy mikor lett minden fontosabb, mint én? Ha figyelsz rám, ha meghallgatsz, akkor…

Anyuci: Na, de Évi!

Évi: Most nincs nadeévi! Most az egyszer nincs! Most végig fogsz hallgatni! Kell, hogy engem is szeressenek, érted? Én vagyok a lányod, és rám kell vigyáznod. Ez lenne a dolgod!

Anyuci: Kislányom…

Anya: Mi most megyünk.

Máté: Nem megyünk sehová. Én nem tágítok innen.

Apa: Na, de Máté!

Máté: Sehova. Évi nélkül nem. Ebben a családban meg lehet fulladni

Anya: Mátékám…

Máté: Nem érdekelnek az elvárásaitok, amiknek én úgysem tudok megfelelni.

Apa: Nem eszik olyan forrón azt a kását. Itt vagytok, biztonságban vagytok, higgadjunk le.

Máté: Apa, kérlek, most az egyszer, nézz a szemembe, és mondd el, hogy kit látsz!

Hát, ki vagyok én? Egy senki. Egy semmi. Egy nagy nulla.

Anya: Dehogy vagy az!

Anyuci: De pedig az!

Anya: Miért a te lányod talán jobb? Az ő ötlete volt.

Anyuci: És akkor már rögtön rá kell kenni?

Anya: Én ugyan nem kenek semmit. Ezt valaki vagy látja, vagy nem.

Anyuci: A fiadnak lehetett volna annyi esze.

Anya: De hát a kisasszony parancsol neki.

Anyuci: Világos, akkor a te fiad meg beleugrik a kútba.

Anya: Semmi esetre sem. Vezetik az orránál fogva!

Anyuci: Ugyan már, hát annyira más mozit nézünk mi így mindannyian!

( Ahogy pattognak az anyukák, úgy emelkedik a pattogatott kukorica szintje körülöttük a szobában.)

Apa: Ki éhes? Van vajas, sós, vagy natúr.

Máté és Évi kézen fogva áll, a popcorn pedig csak emelkedik, lassan betemet mindenkit, elnyomja a hangokat is, távolodunk a képben, már az egész kukoricapanel kezd kipattogni, a fiatalok pedig üveges szemmel ropogtatni kezdik a szemeket és minket néznek.

VÉGE

Fodor Orsolya rendező ... és a játszók

Fodor Orsolya vagyok, Magyarországon alkotok szabadúszó színházi rendezőként, bábrendezőként. Emellett dramaturgként, tanárként és előadóként dolgozom számos együttműködésben, kollaborációban. Munkáimban fontos szerepet tulajdonítok a műfajok kölcsönhatásának, a tudásmegosztásnak, valamint az alkotói szerepek közötti átjárhatóságnak és a folyamatos újradefiniálásnak. A színház a legfontosabb kommunikációs csatornám. Az utóbbi időben az autofikciós formátumok, a talált terek lehetőségei, valamint a bábszínház, mint filozófia foglalkoztat. Kutatásom fókuszában a tér szakralitása áll. Legfontosabb munkám, a Johanna, egy üres medencében játszódik, ahol saját vallási múltamon keresztül a sebezhetőség identitásformáló erejét vizsgálom egy látomás-lecture performansz formájában.

Gyarmati Éva vagyok, színész.

Miskolcon születtem, Balatonlellén nőttem föl, Kaposvárra jártam gimnáziumba, azután évekig Budapesten éltem, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen diplomáztam, ezt követően pedig Békéscsabára költöztem – 2017 szeptembere óta élek itt és dolgozom a Napsugár Bábszínházban.

Nem készültem bábszínésznek, mégis így hozta a sors, és ez egy rendkívül izgalmas kihívás számomra. Bár az egyetemen érintőlegesen már találkoztam a bábszínház műfajával, igazán a Napsugaras próbafolyamatok és előadások alkalmával lett lehetőségem megismerni ezt a csoda-világot és elmélyedni titkaiban.

Legelső bábom egy kismanó volt, akit Takknak hívnak, és aki a Csíkos csoda című babaelőadásunkban szerepel.

Szeretem, hogy itt minden nap lehet valami újat tanulni, szeretem, hogy fel tudok nézni tehetséges kollégáimra, akikkel a magánéletben is szívesen töltjük együtt az időt, szeretem, hogy gyerekeknek adhatunk örömöt, nevetést, élményt a munkánkkal, szeretem a családias légkört és a vidám hangulatot, ami a Bábszínházban uralkodik.

Bár minden eddigi munkámban találtam olyan dolgot, amit élveztem és értékeltem, ha ki kellene emelnem közülük a szívemnek legkedvesebbeket, akkor a következő előadásokat választanám: A helység kalapácsa, Vadhattyúk, Pán Péter, Léghajó a Bodza utcában, Hétszínvirág és Paprika Jancsi.

Szekeres Máté vagyok, 29 éves. Két éve szereztem diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakán. Pályámat a Ciróka Bábszínház társulati tagjaként kezdtem. A véletlen szülte, hogy színházzal kezdtem foglalkozni, mint ahogy az is a véletlenek sorozatának az eredménye, hogy a bábszínház szerelmese lettem. Számomra a bábműfaj egy végtelen asszociációs labirintus, amiben szeretek csapatban, vagy akár egyedül is eltévedni.

Nikodémusz Hajnalka Halihó! Sziasztok! Emlékeztek rám? Igen én vagyok az, a jógázó béka a gomba alól, és Jeremiás a hóember, és Lola malac és Fiametta kisasszony dadája, és én vagyok Pinokkió is. Már soksok éve játszom veletek, és nektek, lehet, hogy már a szüleitek is kalandoztak velem a mesék világában, és remélem még a ti gyerekeiteket is szórakoztathatom még. Nagyon szeretem Szegedet, a Tiszát, a házakat, tereket… Itt születtem, nőtem fel alapítottam családot, született három lányom. De amióta először beléptem a bábszínházba elvarázsolt, azóta két családom van, a bábosok, és ti is kedves közönség! Remélem hamarosan újra találkozunk, és együtt élünk át új kalandokat a bábszínház csapatával új vizeken. Tehát kalandra és mesére fel!! Hajrá Ja, és ha az utcán találkozunk nyugodtan hívjatok Hajninak arra is hallgatni fogok!

Presits Tamásnak neveztek el a szüleim, egy Balaton közeli kisvárosban, a Szent György-hegytől körülbelül 5 km-re, abban az évben, amikor a Japánok kitalálták a ‘Hello Kitty’ macskát. Én is macskaféle vagyok. A kínai horoszkóp szerint Fa-Tigris. A Fa-Tigris szeret játszani, szeret szerepelni, szeret a középpontban lenni. Az ‘aszcendensem’ is Oroszlán, „az is egy macska, csak egy kicsit nagyobbacska” – írja „Rímhányó”. Tűzhányó teremtette a Tanúhegyeket is, ahol születtem, és ahol szőlőt művelhettem nagyapámmal, édesapámmal a Szent György-hegyen, a bazaltorgonák alatt. Bennem is ég a tűz, hömpölyög a láva, de akkor még nem sejtettem, hogy az életem egészen más lesz, mint a környezetemben élőké. Budapestre kerültem, a Nemzeti Színházhoz, ma Pesti Magyar Színháznak hívják. Ott lettem színész. Hosszú „szakmai út” vezetett Szegedre. Feleségem vezetett be a bábszínház rejtelmeibe, néztem az előadásokat, eljutottam néhány bábfesztiválra, és annyira megtetszett, hogy 2016 tavaszán felvételt nyertem ebbe az intézménybe. Rajongok a bábokért, imádok gyerekeknek játszani, és nem is gondoltam prózai színészként, hogy ennyire csodálatos és sokrétű kihívás bábokkal és tárgyakkal modellezni világunkat és az érzéseinket. Egy újabb tudással gazdagodtam, még mindig játszom felnőtt prózai és zenés színházat, de már másképp! A bábozás megtanított precízebbnek, lényegre törőbbnek és alázatosabbnak lenni. Visszahat az életemre is. Kisebbik lányom már Szegeden született. Neki is sokat bábozom. Ő is egy macska: Oroszlán.

Czumbil Emőke Nagyon szeretek csodát teremteni. Emlékszem, kisgyerekként, mikor megtudtam a Mikulás meg az Angyal mibenlétét, cseppet padlóra kerültem. Aztán jött az első karácsony, amikor már én is angyalkodhattam, és a szüleimmel együtt varázsolhattam a kistestvéremnek –imádtam azt az időszakot, amikor ő még nem látott be a színfalak mögé, csak tiszta szívvel elmerült a megteremtett pillanatban. Ma már a gyermekeim arcán láthatom viszont ezt a fajta, semmihez sem hasonlítható örömöt, és ezért végtelenül hálás vagyok a Jóistennek, mint ahogy azért is, hogy Ő már a felvételin tudta, amit akkor én még nem, hogy a bábszínház nagyon hasonlít a karácsonyra. Az alaphelyzet ugyan az: a csodát csak hittel lehet megélni; ezért is szeretem azokat a bábszínházi formákat, amiben eltűnik a mozgató. Jól esik belemerülni a próbafolyamatba, kiszámolni, lemérni, technikailag kitalálni, előre összekacsintani, hogy na itt majd biztos le fog esni az álluk a csodálkozástól.

És ha szerencsénk van, akkor a teremtett világ önálló életre kel, hogy nekünk is leeshessen az állunk a csodálkozástól.

... életképek ...

Graf Dorka

Sötét van

Graf Dorka vagyok, és ha a szakmámat kérdezik, általában nem tudok válaszolni. Kicsit szégyenlősen szoktam bevallani, hogy író, esztéta vagyok. Általában terelem a témát, elkezdek beszélni a kutyámról, mondok pár röhejes információt, hogy nem tudok biciklizni vagy imádom a gagyi horrorfilmeket.

Gyerekkoromban semmit sem tudtam arról, mit csinál egy író, bár nagypapám is az volt. Nem láttam írni, csak annyit tudtam, hogy amikor nem vagyok nála, akkor könyvek születnek valahogy, valamilyen varázslattal, érthetetlen módon, hogy mindenhol könyvek vannak, még a fiókokban is. A könyvek szeretete pedig egészen addig vitt, hogy nagyjából 13 évesen döntöttem el, én is író leszek, jelentsen ez bármit. A szüleim pedig, bár maximálisan támogattak, borzasztóan aggódtak is amiatt, hogy egy újabb művész lesz a családban. Ebből az aggodalomból (is) tudtam, hogy nagyszerű kaland lesz írni.

Az ELTE bölcsészkarán végeztem szabad bölcsészeten, aggasztóan sokáig tanultam filozófiát és irodalomtudományt, hogy aztán a családi vállalkozást vigyem tovább a testvéremmel, ami pedig a reklámszakmához tartozik leginkább. Eközben természetesen körbepublikáltam a magyar sajtót, kritikáim, tudósításaim, beszámolóim jelentek meg kulturális eseményekről, majd végül tárcáim, novelláim és az első regényem részletei.

Az első könyvem 2019-ben jelent meg a XXI. század kiadó gondozásában, Puncs címmel. Igazi minimalista regény egy fizetős tanár-diák viszonyról, belevaló, pimasz elbeszélővel, egy huszonéves lány pokoljárása. A Puncs után egy évvel jelent meg első, tinédzsereknek, fiatal felnőtteknek szánt regényem a Manó Könyveknél a Nincs idő címmel. Kihívás volt gimnáziumi közegbe helyezni egy erős női karaktert, a naplóján keresztül betekintést engedni a legbelsőbb gondolataiba, kihúzni őt egy bántalmazó kezei közül. A két könyv sikere egyszerre hatott bénítóan és inspirálóan: jelenleg egyszerre három köteten dolgozom, de nehezen válok meg tőlük, nehezen adom ki a kezemből még őket. 2024-ben elnyertem a Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjat, így alkalmam nyílt befejezni az egyelőre Angyalföld munkacímre hallgató regényemet, mely öt gyilkos tiniről szól. Mindig fiatalok, mindig kegyetlenség. Minden megjelent írásom és könyvem ellenére, lélekben még mindig az a kislány vagyok, aki nem tudja, hogy mit csinál egy író. Nem is beszélve a színházról. Jelenleg éppen drámaírást, dramaturgiát tanulok, és egyelőre csak azt érzem, hogy minden megválaszolt kérdésemből születik még 2-3 újabb rejtély – belemásztam egy irdatlan fekete lyukba, ami a színház. És bár tényleg rettegek, hogy kijutok-e valaha ebből a fekete lyukból, sikerül-e bármi, amit eltervezek, a kalandvágy szerencsére még hajt, a megszállottság pedig visz előre.

(Szereplők:

Peti – alapvetően higgadt, de amikor megismerjük, éppen szorong a sötét és a bezártság miatt. Titokban teljesen odavan Hildáért, kezdeményezni nem mer.

Hilda – kiszámíthatatlan, nem tudni, hogyan érez Peti iránt.

Erik – impulzív, dühkitörésekre hajlamos, túl sokat káromkodik. Bár Peti jó barátja, mindent ő sem tud róla.

Eszter – Hilda barátnője, általában reakció vagy válasz helyett csak rágót csámcsog.

Szabolcs – irritáló gyerek az osztályban, egyfolytában pánikol.

Helyszín: ismeretlen, átláthatatlan, elhagyatott, lepusztult gyárépület/gazdasági épületben, folyosókon, nagyobb termekben, lépcsőházban, stb.)

Teljes sötétség, vihar hangjai. Villámlás világítja meg egy gyárépület belsejét: minden lepusztult, kábelek, csövek, bontott tégla szerteszét. Középen Peti áll. A háttérben morgolódás, káromkodás hallatszik.

Peti: Higgyetek nekem, nem akartalak titeket megölni, nem akartalak titeket bántani. Hát kicsit eltévedtünk, ez van. Szerintem mindjárt meglesz, hogy merre is van a kijárat. Meg a vihar is mindjárt elmegy, kicsit kitisztul az ég, és akkor fogunk látni egy kicsit jobban. Isten a tanúm rá, hogy ez az egész csak egy jó kalandnak indult. Nem gondoltam, hogy bent ragadunk. (újra villámlik) Tényleg, nem akartam, próbáljuk meg úgy felfogni, hogy ez olyan, mint... egy kaland.

Erik (a háttérből): Meg a faszt.

Peti: Jó, hát az elején az volt a terv, hogy ez... vicces lesz, móka. Jobb, mint biliárdozni.

Erik: Ez egy szétrohadt épület, nekem meg biztos összeaszott minden agysejtem, hogy támogattalak.

Peti: Most ugye megint meg kellene köszönnöm?

Erik: Hát legalább, ilyen kurva jó barátod vagyok.

Ijesztő hangot hallanak a távolból. Erik (kicsit zihálva, hadarva): De én mondtam, hogy ne ide jöjjünk, nem értem, hogy ez egyáltalán, hogy jutott, pont ez a szarság, az eszetekbe. (a háttérben elszalad pár diák) Én mondtam, hogy a leégett malomba menjünk, bazmeg, erre nem, nektek pont ide kellett. Ezek meg itt élvezik, hogy szaladgálnak, a faszom se tudja hol, én már azt se tudom, melyik szinten vagyunk, annyit lépcsőztünk, egyik oldalon fel kettőt, aztán az oldalsón félemeletet le, aztán ott hátul a kurvaanyámba még négyet lefelé, aztán a csigalépcsőn meg fel, bazmeg, meg semmit se látni, villany sehol bazmeg, nyomkodom a kapcsolókat, mint egy köcsög, bazmeg, semmi, bazmeg, örülök, ha nincs itt valami kettyós vagy kísértet bazmeg...

Peti: Néha nem próbálnál meg nem káromkodni? Vágod, úgy beszélni, mint egy ember.

Erik: De megpróbálok. (újabb csapat diák szalad el a háttérben vihogva) Bazmeg. Ha legközelebb valaki azt meri mondani, hogy „csapatépítés” meg hogy „a közös kaland összehozza az osztályközösséget”, akkor itt dögöljek meg de úgy pofán fogom ba...

Peti: Erik! Szépen!

Erik: Fejbe kólintom, Peti, fejbe fogom kólintani.

Peti: Erik... Kólintani?

Erik (kimérten, modorosan): Péter, kérlek, itt dögöljek ketté, ha nem.

Peti: Próbáld meg máshogy felfogni! Vedd úgy, hogy tényleg, ez egy kaland!

Erik: Kaland? Mi vagyok én? Indiana Jones? Vágod, hogy akkor szaladhatunk a szikla elől? Meg nem abban olvad le a csávók arca? Ne röhögj már ki, ez most para!

Peti közben dúdolja az Indiana Jones zenéjét. (Újra diákok csörtetnek át a háttérben, lánynevetés, hallani Peti és Erik nevét is. Villámlások.)

Erik: Legalább becsajoznánk. Legalább enynyi örömöm lenne.

Peti: Ugyan kit szednél fel?

Erik: Szandrát vagy Timit. Mirit, Lillát vagy Esztert is akár. Nem tom. Vagy Blankát, Julit. Mesit? Esetleg. Krisztát nem. Semmiképp. Hilda a tiéd, vágom. Bár amilyen ütemben nyomulsz... Két mondatod között lenne időm meg....

Peti: Erik!

Erik: Lenne időm megkérdezni, inna-é velem egy teát. Ne nézz így.

Peti: Nem is látod, hogy nézek.

Erik: Attól még ne csináld. Hallom! (halkan) Bazmeg.

Peti: Hagyd már abba. Tényleg. (Hilda nevetése a háttérben)

Erik: Na, az emlegetett szamár. (vágyakozva) Bár anyádat emlegetném, feltűnhetne a semmiből itt előttem...

Peti: Hagyd már anyámat. Így is tutira egy ideg! Bele sem merek gondolni, mi lehet otthon...

Erik: Nem bírja ki, hogy pár órát magára hagyod, vagy mi van?

Peti: Fel kellett volna hívnom, de az hagyján, hogy nincs térerő, le is merültem. Neked van térerőd?

Erik: A f... fityfenét. Azt se tudom, hol a telefonom.

Erik közben szórakozottan fütyüli az Indiana Jones zenéjét.

Hilda: Na mi van, srácok? Féltek a sötétben?

Erik (gúnyolódva): Mi van, srácok, féltek a sötétben, nyehehe. Eddig ezen gondolkoztál, hogy mit kellene beszólni? Éppen próbálunk rájönni, hogy hol vagyunk és hogy jutunk ki. Ti meg szaladgáltok körbe-körbe, mintha szelfi központ lenne ez a fosadék hely. Eszter, veled is mi van már? Nem

tűnt fel, hogy eltévedtünk?

Eszter csámcsog, nem válaszol.

Erik (Petinek): Oké, őt lehúzom a listámról. Sötét, majd villámlik, Peti egyedül marad, többi szereplő eltűnik a színről.

Peti: Próbálok nem pánikolni. Fel kellett volna hívnom anyámat. Mindig halogatom, egész egyszerűen, amikor tárcsáznom kell, akkor lelassulok, annyira nincs kedvem hozzá. Nézem a kijelzőn a feliratot, hogy „anyu”, és azt érzem, hogy ólomból van a kezem. Nem is tudom, hogy menynyi idő telik el, mire végre elhúzom jobbra a nyomorult képernyőt és elkezd kicsöngeni. És mindig ugyanazt játsszuk el. Mintha mi sem történt volna. Nem beszélünk arról, hogy éppen mi van otthon, hogy volt-e munkában, hogy ma is kellett-e neki egy kis „segítség”, értsünk ez alatt bármit is. A hangján úgyis hallom, hogy aznap a kis segítség éppen feles pohárban vagy máshogy történt.

*

Sötét, majd villámlás. Egy patkány egy kukoricacsövet rágcsál, mögötte átsuhan egy árny.

*

Sötét, majd villámlik. Szabolcs szaladgál, mögötte Erik.

Erik: Állj már meg, te húgyagyú.

Szabolcs: Miért nem mondtátok, hogy baj van? Miért nem mondtátok, hogy eltévedtünk? Itt fogunk meghalni! Mind itt halunk meg!

Erik: Dehogy halunk itt meg, te baromállat. Sustorgás, nevetés, pici hörgés, ijesztő hangok hallatszanak.

Szabolcs (rémülten): Ezt te is hallottad?

Erik (ingerülten): Itt állok melletted, ba... Még jó, hogy hallottam.

Szabolcs: Mi volt ez a hang? Kísértet? Démon?

Erik: Hagyjad már magad, komolyan, akkora szégyen, hogy itt pánikolsz ilyen lóba... ilyen óriási testtel ilyen gyáva legyél. Újabb ijesztő hangokat hallani.

Szabolcs: Krisztus a kereszten! Mind itt halunk meg!

Erik: Édes Istenem, tényleg Krisztus a keresz-

ten, kérlek, segíts rajtunk, először Szabolcsot öljék meg a démonok.

Sötét, majd villámlik, Erik és Szabolcs eltűnik, helyettük lányok beszélgetnek, a telefonok zseblámpafénye cikázik mindenfelé.

Lány 1: Nálatok van mobilnet?

Lány2: Net? Még térerő sincs! A nyomorult reflektor miatt pedig merülök le, mint állat. 8%...

Lány3: Szerintem szóljunk Petiéknek, hogy tök jó volt ez a gyárasdi, imádom az ilyen elhagyatott épületeket...

Lány1: Jaja, én is imádom!

Lány3 (megpróbálja befejezni a mondatot): Szóval! Imádom az ilyen elhagyatott épületeket, de most már igazán mennék haza.

Háttérben Szabolcs visítva, sírva elszalad.

Lány 2: Mondanám, hogy igyunk meg hazafelé még valamit, mert hát, valahogy meg kellene menteni ezt az ordenáré bulit, de ilyen esőben? Az is csoda, hogy ha a szüleim beengednek az előszobába, amennyire csatakosan haza fogok jutni.

Háttérben Szabolcs most a másik irányba szalad el.

Lány 1: Ezzel is mi van már megint.

Lány 3: Legutóbb akkor volt ilyen, amikor azt hitte, hogy az iskolai portás szerelmes belé. Emlékeztek? Nem akarta használni a főbejáratot, és a kocsifelhajtón kommandózott át a sorompó alatt...

Hilda: Lányok, szerintetek Petivel minden oké?

Lány 2: Mire gondolsz?

Lány 3: Hát nem egy nagy szószátyár gyerek, bár néha megered a nyelve és akkor igazán vissza kell fognom magam.

Lány 2.: Nehéz olyankor elviselni, az igaz.

Lány3: Miről beszélsz? Annyira szexi, hogy belehalok...

Hilda: Nem furcsa nektek?

Lány 1: Szerintem valami másról akarsz beszélni, csak nem mered kimondani.

Sötét, majd villámlik. A színen most Erik és Peti.

Erik: Szerinted mikor jönnek rá, hogy idebent ragadtunk?

Peti: Amíg nem szólsz nekik, külön-külön, egyesével, addig nem.

Erik: Szabolccsal mi legyen?

Peti: Hadd szaladgáljon. Telefonod meglett?

Erik: Nem, és már nagyon kellene egy normális zseblámpa. A víz is kiver már ettől a helytől. Igyekszem nem cidrizni, de egyfolytában látok valamit a szemem sarkában. Elegem van az esőből, a viharból, a villámlásból, a többiekből. Kikészít a sötét.

Peti: Az engem is.

Szabolcs a háttérben sírdogál, lányok kuncogása, és valami más, ijesztő hang is hallatszik.

Erik: Hülye ötlet volt idejönni.

Peti: Aggódom anyámért.

Erik (felröhög): Túl sokat gondolsz anyádra. Megértem amúgy teljesen, én is túl sokat gondolok anyádra. (Peti oldalba vágja.) Jó, vágom. Na, figyelj. Próbáljuk meg a jó oldalát nézni.

Peti: Van jó oldala?

Erik (erőltetetten): Mit vagy már ilyen negatív!? Nézd, nem olyan ronda ez a hely. Kicsit retkes meg ergya, de vannak itt szép csövek.

Szabolcs megint átszalad a háttérben, egy árny követi. Peti elkezdi fütyülni megint az Indiana Jonest.

Erik: Figyu, próbáljunk meg szétválni. Peti: Jó, és? Ha megvan a kijárat, akkor meg mit csinálunk?

Erik: Üvöltesz, bazmeg, hogy erre gyertek, és akkor arra megyünk!

*

Sötét, majd villámlik. Erik keresi a kiutat. Teljes a sötétség, tapogatózik, ijesztő hangokat hallani: csámcsogás, apró lábak hangjai.

*

Sötét, majd villámlik. Eszter áll a színpad közepén.

Eszter: Az van, hogy egy kicsit elegem van. Mármint nem ebből itt, amit itt bohóckodunk. Jó, de, ha őszinte akarok lenni, akkor ebből is. Nem jó kedvemben fújom a rágóból a buborékokat. A pszichológusom mondta, hogy rágózzak, hátha meg-

nyugtat, ha már semmi más nem vált be. Egyébként már rájöttem, hogy milyen íze van a rágónak. Áfonya? Dehogy. Egy hónapja a nagyszüleim pálinkát főztek, megéreztem a cefre szagát és akkor jöttem rá, hogy hónapok óta ezt, ezt rágom. Nem is az ízét, a szagát rágom, undorító, komolyan mondom. De még ez a legkevésbé rossz szokás, amivel oldani tudom a szorongásomat. Nem vicc. Egész listám van, hogy miért szorongok. Nyilván, jelenleg az van az élen, hogy itt fogok megdögleni, mert lássuk be, ennél még egy buszbaleset is elviselhetőbb lett volna, az gyorsabban történik, talán nem nézem végig, hogy egyesével mindenki meghülyül. Aztán a szorongási listámon utána jön apám és anyám meg a két nővérem. Miért? Mert abszurd klisé az egész családunk. Ültél már négy orvossal egy vasárnapi ebédnél? És tudod, hogy ki javasolta a Hubabubát? Ki volt az a jóravaló pszichológus? A nagynéném. Arról ne is beszéljünk, hogy ki a nőgyógyászom. Nálunk egy év végi osztályzat nem csak egy jegy. Hanem a jövőnk záloga, na, szóval kicsit nagy a nyomás, hogy mit kell elérni. És a nyomás mellett, a jegyeim és az iskola miatti szorongásom után meg a jövőm miatti szorongás jön, hogy igazából teljesen mindegy, hogy én mit szeretnék. Még mielőtt beszéltem volna, ki volt jelölve az irány. És most? Valószínűleg, mielőtt még össze fog aszódni az egész kis nyomorult testem ebben az épület, mielőtt megzabálnak a patkányok, még begyullad az állkapcsom, annyit rágom ezt a szart, ami jelenleg egy kicsit sem segít.

Fúj egy buborékot, kipukkasztja, majd elsétál. Mögötte patkányok szaladgálnak.

*

Sötét, majd villámlik. Peti keresi a kiutat a másik irányba. Neki megy egy társának, továbbmegy.

*

Sötét, majd villámlik. Peti és Hilda egy padon évődnek.

Hilda: Peti, miért van az, hogy mi nem szok-

tunk kettesben lenni?

Peti: Mármint? Mire gondolsz?

Hilda: Hogy mindig van veled vagy melletted valaki. Vagy ha végre tudnánk beszélni, akkor elkezded nyomkodni a telefonod, közlöd, hogy most sietsz haza, vagy akármi, én meg ott maradok és nézek magam elé.

Peti: Nem tudom, nekem ez nem tűnt fel.

Hilda közelebb húzódik, Peti egy darabig tűri, majd megpróbál arrébb húzódni.

Hilda: Zavarban vagy?

Peti: Nyilván. Mármint, most érted, ez az egész... Tavaly már elmondtam, hogy hogyan érzek, hogy nem tudok csak a barátod lenni és egészen konkrétan lepattintottál.

Hilda: Nem pattintottalak le.

Peti: Ó, dehogynem. A „ne hari, de majd később dumáljunk erről” az rohadtul lepattintás.

Hilda (kis szünet után): Oké, de nem gondoltam, hogy egy évig így alig fogsz hozzám szólni!

Peti: Mit kellett volna tennem? Minden héten újra próbálkozni?

Hilda: Hát...

Peti: Persze, megalázni magam egyfolytában, az szórakoztatott volna.

Hilda: Sohasem szórakoztatna, ha rosszul érzed magad. Sajnálom, igazán. Hülye csitri voltam. Most is az vagyok, de most...

Peti: De most mi? Sötét van és könnyebb erről beszélni?

Szabolcs visítva átszalad, Peti egészen közel hajol Hildához.

Sötét, majd villámlik. Peti és Erik egymással szemben.

Erik (ingerülten): A kurva isten ba... Oké, ne haragudj, nagy levegő, bazmeg, nem káromkodok. De ezt most jól elszartad, nem akárhogy.

Peti: Én? Komolyan én?

Erik: Én mondtam, hogy ne ide jöjjünk.

Peti: Azért olyan nagyon nem ellenkeztél! És jobb ötleted sem igazán volt. Mindenki kihúzta magát a programszervezés alól. És

még te mondtad, hogy ha valami ijesztőt csinálnánk, az összekovácsolna, meg mittomén.

Erik: Leszarom, Peti, már órák óta itt kergetjük mindannyian egymást, már tuti mindenki tud róla, hogy fingunk sincs arról, hogy hogyan jutunk ki innen, az előbb elkapott Miri és Lilla, hogy mikor megyünk már haza, kezdenek idegesek lenni, meg Szabi is kezd kicsit kifordulni magából.

Peti: Láttam én is, hogy Szabi motyog a fal felé fordulva.

Erik: De akkor most mit csináljunk?

Sötét, villámlik. Peti a színpad közepén.

Peti: Amióta apám meghalt, anyám nem a régi. Nem ugyanaz. Nem, nem is az, hogy iszik. A gyász. A gyász eszi meg belülről és a gyász eszi meg az életünket. Nem hagyhatom egyedül. Fél, szorong, retteg, hogy velem is történik valami. Mindig vele vagyok, és amikor iskolában vagyok, vagy akár csak egy órára elmegyek otthonról, akkor is kapcsolatban vagyunk. Egyfolytában és folyamatosan. Mintha egy lény lennénk. Nem hagyja, hogy egyedül legyek, hogy magamban legyek. Azt mondja azért, mert félt. Én úgy hiszem, azért, mert saját magát félti. Nincs egy gondolatom sem, amit ne ő töltene ki. (Egy árny megy át mögötte.) Anyám és anyám gyásza lett az életem, miközben én még nem éltem. Ismételgeti, hogy nem érthetem a fájdalmát, elvesztette a társát, élete szerelmét, az apámat. Ő pedig nem érti, hogy nekem milyen, hogy elvesztettem az apámat. Én nem beszélek róla. Nem beszélek róla, mert valakinek erősnek kell lennie. És kettőnk közül nyilvánvalóan nem anyám az. Ő gyászol, én erős vagyok. Otthon, pont úgy érzem magam, mint itt. Lepusztult minden, és nem látni semmit. Kiút nincs.

Sötét, majd villámlik. Erik keresi a kiutat. Erik (magának): Erik, itt fogsz, bazmeg, megbaszódni. Kaland, mi?

Elkezdi dúdolni az Indiana Jones zenéjét, tapo -

gatózik tovább. Mögötte egy árny utánozza a mozdulatait, mintha gúnyt űzne belőle.

Erik (továbbra is magának): Milyen barát az ilyen, aki ilyen helyzetbe hoz már, de tényleg.

Sötét, majd villámlik. Erik meglátja, hogy Szabolcs az árnnyal egyezkedik. Mellette patkányok kukoricát esznek.

Erik: Hát, bazmeg. A szar barát is barát. Erik el, Szabolcs a sötétben motyog tovább.

*

Sötét, majd villámlik. Erik egy padnál fűzi Esztert.

Erik: Nekem kezd ebből az egészből elegem lenni. Elfáradtam, fázom és éhes vagyok. (Eszter nem válaszol, csak csámcsog.) Ez már nem kaland. És ha még egyszer meghallom, hogy Peti az anyja után vekeng, pofám verem.

Eszter megkínálja Eriket rágóval. Erik teli szájjal dúdolja az Indiana Jonest, megpróbálja a sötétben átkarolni Esztert.

*

Sötét van, a vihart hallani, sűrű villámlások. Hilda, Erik, Peti, Szabolcs és mindenki más veszekednek, nem érteni minden szavukat. Az árny körüljárja őket. A nagy veszekedésből kihallatszik Peti és Erik veszekedése. Erik: Ne gyere megint az anyáddal, mert tele van a kibaszott hócipőm azzal, hogy te kiért, hogy mikor és mennyit aggódsz! Én is, meg itt mindenki más is haza akar jutni! Peti: De értem és tudom, hogy ti is haza akartok menni, de ne toljátok rám mindennek a felelősségét, nem gondoltam, (elkezd hadarni) nem gondoltam, hogy egy labarintus van idebent, hogy eltűnnek az ajtók és nem találjuk a kijáratot! Meg kell várnunk a reggelt, nincs más lehetőség, csak az, hogy világosban jobban tudunk tájékozódni, vagy legalább látunk, mert most... tudom, hogy féltek, hogy kezdünk meghülyülni, árnyakat látunk, de nincs itt semmi, (hisztérikusan hadar, zihálva beszél, mögötte van az árnyalak), higygyetek nekem, én pontosan tudom, milyen, amikor valami követ és elnyom és rád telepszik és nem hagy levegőhöz jut-

ni... Ti innen hazamentek, de rám ugyanez vár otthon!

Sötét, majd villámlik. Valahol megszólal egy telefon, a csengőhangja az Indiana Jones főcím dala. Hilda nyugtatgatja Petit a háttérben

Erik: Cső, mami!

Mindenki egyszerre: Bazmeg, Erik. Erik: Mami, figyu, szólj már valakinek, itt vagyunk a határi úton a rohadt siló mögötti épületben és azt se tudjuk, merre vagyunk arccal előre, küldj már valakit ide, ... Erik telefonbeszélgetése elhalkul. Kezd kivilágosodni, de továbbra is esik.

*

Erik a padnál még mindig fűzi Esztert, nem szólnak egymáshoz, csak csámcsognak. Boldognak tűnnek. Többiek a háttérben várakoznak, Szabolcs sehol. Halk veszekedést

lehet hallani, Peti és Hilda egymás után jönnek oldalról.

Peti: Hilda, komolyan, kérlek szépen, hagyjál békén. Menjél Erikékkel. Hagyj. Ha eddig nem kellettem neked, ne most találd ki, hogy mégis csak érdekellek, szánalomból nekem ne játszd itt az agyad, menjél, én még szeretnék maradni.

Hilda: Peti, most komolyan nem jössz velünk? (megfogja Peti vállát)

Peti: Komolyan nem fogod fel, hogy látni sem akarlak? Rád sem bírok nézni!

Hilda: Peti, szépen kérlek...

Peti nem válaszol. Leül a földre. Erik is mintha megpróbálna egy lépést tenni barátja felé, de nem mer megszólalni.

Peti: Hagyjatok. Jobb itt, itt legalább csönd van, az árnyak csöndesek, nem beszélnek, és anyám itt nem ér el.

VÉGE

Maróthy Anna Zorka rendező ... és a játszók

Zorka vagyok, bábszínházi rendező. Meg úgy alakult, hogy lassan most már bábszínházi tervező is.

És majd hamarosan illusztrátor és grafikus is.

Nagyon szeretem Bródy Verát, Lázár Ervint, Réber Lászlót meg a képregényeket is.

Mert valami nagyon egyszerűt mondanak a világról, nagyon egyszerűen. És ez az egyszerűt mondás a legnehezebb a világon. A fontosat látni. Valahogy ezt tudja a bábszínház is szerintem, és remélem, hogy egyszer majd én is egy kicsit jobban fogom ezt tudni. Például egy bemutatkozásban, vagy egy történet elmesélésében, ami csak egy szmokingos oroszlánról szól, de közben meg arról, hogy mit jelent mondjuk a barátság. Csak egy ilyen laza tollvonással felrajzolni, hogy mi a szeretet, vagy valakihez tartozás. Azt hiszem, az lenne a pályám csúcsa.

De azért jöjjön még néhány konkrétum, mert a bemutatkozás műfaja megkívánja:

Jelenleg szabadúszó vagyok, és tervezéssel, rendezéssel, szövegkönyv írással foglalkozom.

Most kezdek el egy illusztrátor és grafikus képzést. Nagyon sok gyerektábort szerveztem már életemben.

Dolgoztam egy rövid ideig otthonban élő gyerekekkel is, és még szeretnék a jövőben. Huszonnyolc éves vagyok, és végre megtanultam, hogy mi az a fermentálás.

Szeretem az erdőket, de néha hiányzik a város.

A hat éves húgom érti a világon a legjobban a vicceimet. Egyszer túléltem egy motorcsónak balesetet, meg egy végzetesnek tűnő lódarázs leszámolást is.

Van egy kutyám, aki talán a legnagyobb csibész a föld kerekén. És azt hiszem, hogy minden fontosat elmondtam.

Horgas Ráhel vagyok, 28 éves. Budapesten születtem, majd miután diplomát szereztem a Színház- és Filmművészeti Egyetem Bábszínész szakán, 2022-ben Kecskemétre költöztem, hogy a Ciróka Bábszínházban kezdhessem a pályát, mint társulati tag. Egyre közelebb kerül hozzám a báb műfaja, mert úgy érzem és tapasztalom, hogy rengeteg érdekes és színes rétege van, én pedig szeretek felfedezni.

Lendváczky Zoltán vagyok. 2008-ban végeztem a Színház és - Filmműveszeti Egyetem bábszínész szakán. Gyerekkoromtól vonzódom a film világához, ezért már jó korán elképzeltem, hogy filmszínész leszek. Rajongtam a moziért és a filmekért. Miután felmehettem a vetítőbe még jobban elvarázsolódtam. Aztán jóval később a színház közelébe kerültem, egyszerűen vonzott a dolog. Megfordultam kisebb és nagyobb társulatokban, mígnem az egyikben, kezembe került egy báb. Fodor Tamás a Stúdió K akkori vezetője, a színházi élet megkerülhetetlen mestere, ikonja adta a kezembe. Azóta is hálás vagyok neki, hogy megismertette velem ezt a műfajt, ami olyan színes, gazdag spektruma a színpadi gondolkodásnak, kísérletezésnek az egyéni vízióknak, és kitűnő alkotóknak, ami nélkül nem érdemes értékes, érvényes, korszerű és izgalmas színházat csinálni.

Rácz Mihály

Szeged kellős közepén pottyantott le a gólya, erre a földgolyóra. Aztán nőttem, játszottam, cseperedtem, amit úgy éreztem megszerettem. Ilyen volt a színház is, gondoltam, -be kéne ezt biflázni. Cegléd tanoda, három évem oda. Suli végén Kövér Béla Bábszínházba, na itt szerettem a bábozásba. Jó pár év telt itt szerelemben, ezért is mentem el az egyetemre. Na jó, ez csak főiskola, de nem vagyok a rím faragók felső foka. Marosvásárhely a hely hol ezt elvégeztem, visszajöttem, de nem végeztem. Egy évtized, sőt már régebb óta, hogy itt vagyok, örülök bábszínház, hogy benned dolgozhatok!

Soós Emőke – Mi leszeeeel, bábszínééész? Olyan kis hülyéskedős a gyerekeknek? – röhögött fel egy ismerősöm és tartotta fel a kezét, mint egy igazi bábos, akinek már régen járt bábu a kezében.

És igen, az lettem. Nem is sejtettem, mikor gyermekkoromban a székelyudvarhelyi pionírházban Torkos Jancsi koreográfiáját és dalát adtam elő a bábszakkörös társaimnak, hogy később ez lesz a foglalkozásom, ebből fogok úgy ahogy megélni.

2023-ban volt éppen 25 éve, hogy találkoztam a művészi bábjáték világával. Azóta is hiszek a bábu és a közösség erejében.

Volt idő, amikor úgy éreztem, eljött az „ittavégefusselvéle”, de a Nagy Bábjátékos újra megerősítette a zsinóromat és lám, ismét mókázhatok, dalolhatok kedvemre az időm végezetéig.

Spergel Anna

Egyszer volt, hol nem volt, egy harmatos nyári hajnalon megszületett Anna királykisasszony. Bájos ordítása betöltötte a főváros macskaköves utcáit. Ahogy napról napra cseperedett, egyre jobban megismerte a palotát, amelyben élt. Ebben a régi, ódon épületben a királyleányok és királyfiak naphosszat csak tollaslabdáztak. Anna királykisasszony is játszott velük eleinte, ám egy idő után borzasztóan unni kezdte ezt a fajta elfoglaltságot. Ő sokkal inkább szeretett énekelni, táncolni, és bábszínházat játszani. Ezért aztán elhatározta, hogy útnak indul, és megkeresi azt a helyet, ahol a királyleányok és királyfiak kedvenc elfoglaltsága hasonlatos az övével. Addig ment, mendegélt, amíg Szeged városába nem ért. Itt rálelt egy aprócska bábszínházra, amely olyan szép volt a szívének, mint egy ékszeresdobozka. Innentől kezdve minden nap azzal foglalatoskodott, ami a legkedvesebb volt számára. Ha nem hiszed, gyere be a bábszínházba, és járj utána.

Halihó! Sziasztok! Emlékeztek rám? Igen én vagyok az, a jógázó béka a gomba alól, és Jeremiás a hóember, és Lola malac és Fiametta kisasszony dadája, és én vagyok Pinokkió is. Már soksok éve játszom veletek, és nektek, lehet, hogy már a szüleitek is kalandoztak velem a mesék világában, és remélem még a ti gyerekeiteket is szórakoztathatom még.

... életképek ...

Hanula Zsolt Péter

író Ott jön a kaszás

Körülbelül három évvel ezelőtt (41 éves voltam akkor) tűnt fel, hogy a szakmai önéletrajzokból feltűnően elkezdtek eltűnni születési dátumok. Mindennek ideológiai hátterét sejtem is, meg nem is, inkább csak tudomásul veszem. Budapesten, ezen belül Újpesten születtem és nevelkedtem, és ezt valamiért mindig ki is hangsúlyozom, mármint az Újpestet. Máig senki nem tud épkézláb magyarázatot adni rá, hogyan kerültem a helyi amúgy jónevű műszaki technikumba, ahol öt éven át éltem hazugságban, tudniillik, hogy egy szót is értek mindabból, amiről körülöttem beszélnek. 2005-ben megszereztem a diplomám média-kommunikáció szakon, így már papírom is lett a szakmáról, amit akkor már öt éve aktívan űztem. Filmes magazinokban kezdtem publikálni, barátommal és kollégámmal megalapítottuk A hetedik sor közepe című blogot és alkotói csoportot, illetve mindennek elkerülhetetlennek tűnő részeként elkezdtem kitanulni az akkor még csak formálódó közösségi marketing alapjait. Mindez odáig fajult, hogy észre se vettem, hogy már rég szakmát váltottam és újságíró helyett egyszer csak marketinges vált belőlem. Maradva a filmes berkekben, már ilyen minőségben vállaltam munkát a Budapest Filmnél, hogy életemben először rendes állásom legyen, s ne legyek többé számlatömbbel szaladgáló cikkíró. Négy éve Dabason élek, ahol egy nemzetközi nagyvállalat kötelékében dolgozom mint online marketing manager.

2012-ben megnyertem a Fiatal Írók Szövetsége kéziratpályázatát, így hamarosan megjelenhetett első könyvem, A fiúk nem sírnak című novelláskötet. Nem szeretek kapkodni, a második könyvem idén, 2024-ben jött ki, ennek Minden egész a címe. És regény. A kettő között blogok, rövidprózák (megismertem a flash fiction fogalmát!), videoklip-forgatókönyvek, egy e-book. Az elmúlt hét évben azzal szórakoztattam magam, hogy az alapvetően fényképek megosztására kitalált Instagramot használom prózai szövegek publikálására. Úgy tapasztaltam, hogy az, hogy a hétköznapjainkban észrevegyük a csodát, tanulható és tanítható. Mindkettő – tevékenységként és célként is – kedves a lelkemnek. A tanulás fejezetben még igen az elején járok, a tanítás meg nagyképűsködő megnevezése néhány felvillanásnak. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, drámaírás szakon, volt szerencsém Lengyel Pál diákjának lenni. Bábáskodása eredményeképpen írtam is egy bábdarabot, nyertünk vele pályázatot, be is mutatták kétszer, mert hiába volt „csak” bábdarab, és hiába „úgysem felnőtteknek” íródott, Lengyel Pál tanárúr azt verte a fejünkbe, hogy a gyerekek számára készülő daraboknak, előadásoknak kellene a legigényesebbeknek lenniük. Nyelvileg is, következetességben is, mondanivalóban is. Illetve, föltétlenül legyen mondanivalója, egy gondolat vagy érzés (persze pozitív), melyet a gyerek hazavihet a lelkében, eszében. Akkor életre kel majd a színpad. Lélegezni fog. A gyerekek meg még felnőttként is majd visszavágynak.

I. JELENET

Család: APA, ANYA, FIÚ, LÁNY. Szülők középkorúak, gyerekek 17-18 évesek. Kocsiba pakolnak, indulni készülnek. Kapkodás, idegeskedés. Egymás kerülgetése.

Csomagok forgatása a csomagtartóban, hogy elférjenek valahogy, de meggyűlik a bajuk.

ANYA: Naptejet eltetted?

APA: Éééén?!

ANYA leinti és megy vissza a házba; majd ő hozza a naptejet.

APA: Ne úgy tedd már…!

Ezt a FIÚnak mondja, akit pedig nem igazán érdekel az egész csomagelhelyezés.

Jó egy percig elpiszmognak mindezzel. Baloldalon megjelenik NARRÁTOR ZITA mint tv/rádióriporter. Füles a fülén, mikrofonba beszél a közönségnek.

ZITA: Nagy szeretettel üdvözlök mindenkit, itt a helyszínen és otthon a készülékek előtt ezen a csodálatos napon! A mai közvetítésünk során figyelemmel kísérjük a családot, ahogy közös nagy kalandjukra indulnak, olyan utakra, amelyekre mit is mondhatnánk, kiszámíthatatlanok?, rejtélyesek? Én azt javaslom kedves közönségünk, ne dobálózzunk a szavakkal, meg fogjuk látni, hogy alakul a családi kirándulás. A nagy kérdés, hogy sikerül-e megőrizni azt az összhangot, azt a csapatjátékot, ami egyelőre még jellemzi hőseinket. Meleg van, ezt kijelenthetjük, helyenként 35 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet, ami természetesen nem könnyíti meg a családtagok dolgát. Bizony nem! Meglátjuk!

Közben mindenki megtalálja a helyét, APA vezet, ANYA mellette, FIÚ az APA mögött, LÁNY az ANYA mögött.

ZITA: És elindulnak! Ebben a pillanatban már tényleg elkezdődik a színdarab lényegi része, akik most kapcsolódnak be az előadásba, nem maradtak le semmiről, de azért most már találják meg a helyüket legyenek kedvesek és akkor lássuk, hallgassuk a szereplőket!

Az autó és a benne ülők a közönséggel szemben.

ANYA (fontoskodva): Vigyázz, biciklis!

APA (ingerülten, hiszen látja ő): Látom!

A fiú mögötte könyvet olvas mozdulatlanul, a lány meg csak bambul kifele az ablakon.

ANYA (nagyon néz valamit, ami mellett elhaladnak épp): A Karcsiék lassan megmetszhetnék azt a fűzfát. Hullik a levél meg a sok ilyen vacak a kocsijukra. Meg a madarak is rácsinálnak.

APA: Mi közünk hozzá?

ANYA: Csak mondom. Ne értsd félre, kedvelem őket, de, na…

APA: Mi na?!

ANYA: Az Évi nem arról híres, hogy rendet tart maga körül.

APA: De mi közünk nekünk ehhez?!

ANYA: Csak mondom! Ne legyél ideges, Pupuka!

LÁNY: Jézusom, anya! Ne hívd már így!

ANYA: Hogy?

LÁNY: Hogy Pupuka. Annyira kellemetlen.

ANYA: Neked ne legyen kellemetlen, az én férjem. Majd ha neked lesz férjed, azt hívhatod úgy, ahogy te akarod.

LÁNY: Soha nem mennék hozzá olyan férfihez, aki eltűri, hogy Pupukának hívjam.

APA: Na elég ebből! Komolyan mondom… (fiának) Jogsidat elhoztad?

FIÚ (nem néz fel): Már nem kell magunknál hordanunk, digitálisan létezik.

APA: Mi van?

FIÚ: A jogosítványt már nem kell magunknál hordanunk, mert az adatok fel vannak

töltve egy online rendszerbe, ahonnan a rendőr le tudja hívni. Elég egy alkalmazás.

APA: Nem kell magamnál tartanom a jogosítványomat?

FIÚ: Ezt mondtam.

APA (feleségéhez): Őrület. A mi időnkben nem volt ilyesmi.

FIÚ (végig nyeglén beszél): Bocs, hogy rossz időben születtél.

APA: Én ugyan nem születtem rossz időben. Inkább titeket sajnállak!

FIÚ: Engem nem kell, sajnáld a lányodat.

LÁNY: Kussolsz.

ANYA: Hé!

APA: Mindegy, a lényeg, hogy át tudod venni a volánt, ha úgy van.

FIÚ: Ha muszáj.

APA: Muszáj… (cicceg) Miért, nem akarsz vezetni? Akkor minek csináltattuk meg a jogosítványt?

FIÚ: Mert te akartad?

APA: Egy fiú tudjon vezetni!

LÁNY: Miért, egy lánynak nem kell tudnia?

APA: Ne forgasd ki a szavaimat!

ANYA: Ne forgasd ki apád szavait…

LÁNY: De hát ezt mondta!

APA: Azt mondtam… Hé! (Rádudál valakire) Azt mondtam, hogy egy fiúnak tudnia kell autót vezetni.

ANYA: Ezt mondta.

LÁNY: Én is ezt mondom! Hogy ezt mondta! Tehát egy lánynak nem kell!

APA: Az is nagyon jó, ha egy lány is tud autót vezetni, de egy fiúnak egyenesen muszáj. Ezt mondtam.

LÁNY: Nem ezt mondtad.

ANYA: De ezt mondta.

APA: De így értettem! (megint a fiához) De legalább a gitárt se hoztad…

ANYA: Hagyd már!

FIÚ: Eladtam.

APA: Eladtad?!

FIÚ: Eladtam.

APA (gúnyosan nevet): Ezek… te… Tudtam, hogy ehhez se lesz benned elég kitartás.

APA bal keze a kormányon, a jobb kezével gesztikulál. A mögötte ülő fia, aki már ezerszer hallotta ezeket a mondatokat, a könyv-

ből fel sem nézve utánozza le apja mozdulatait; nem is utánozza, hanem tükörként követi le, hiszen tudja fejből minden gesztusát.

APA (tenyerét magyarázóan felfelé tartja, mintha azt mondaná: tessék!): Amikor én voltam 17 éves és az apám beíratott az autósiskolába, (újabb kéztartás: mutatóujját fenyegetően felfelé emelve) minden lehetőséget megragadtam, hogy volán mögött ülhessek! (Most tenyerével elvágó mozdulatot tesz.) Semmi más nem érdekelt!

ANYA észreveszi, hogy fia gúnyolódik, próbálja – anélkül, hogy férje észrevenné – lecsitítani a fiát, rá is csap a kezére. Lányuk nevet; élvezi, hogy apjuk semmit nem vesz észre belőle, anyjuk pedig riadtan próbál véget vetni neki.

Utaznak tovább, felerősödik a zene. (KFT: Balatoni nyár?)

II. JELENET

ZITA (diszkréten törölgeti homlokáról az izzadtságot): Túlvagyunk tehát az első jelenetet, kedves közönségünk, és amit eddig megtudtunk, az egyrészt, hogy valamilyen feszültség már most felfedezhető a szülők és a tinédzser gyermekek között, nem tudom, mennyiben írható ez a reggeli sietség számlájára, másfelől viszont nyilvánvaló hogy az ANYA nevű szereplőnk igyekszik mindig csitítani a feleket, elvenni a konfliktus élét, ahogy ez pozíciójából adódóan persze feladata is. Nagy kérdés, hogy ez az egyelőre még lappangó feszültség mikor csap át tettlegességbe. Továbbra is rekkenő a hőség és ne legyen igazam, bár általában az van, de ez még akár nagyban befolyásolhatja is a történet további menetét. Lássuk, hogyan folytatódik a darab!

LÁNY: Én tudok vezetni.

APA: Micsoda?

LÁNY: Barna megtanított.

APA: Még találkozgattok?

LÁNY: Apa…

APA: És mégis miket csináltok ti?

ANYA: Ne kérdezz már hülyeségeket…

LÁNY: Például megtanít autót vezetni.

APA: Hát ez óriási. Te tudtad ezt?

ANYA: Hát én… Hát hogy autót vezetnek, azt nem.

APA: Komolyan mondom, az eszem megáll. Az ember azt hiszi, van egy rendes családja, akikért dolgozik, akik megbecsülik, erre az egyik titokban autót vezet, a másik meg… nem vezet.

FIÚ: Így van ez. Az ember valóságnak hisz valamit, pedig az csak a saját elméjének szüleménye.

APA: Mi van? Milyen szüleménye? Bolondnak nézel engem?

FIÚ: Nem, csak néha az ember valóságnak hisz valamit, ami valójában csak az ő szemszögéből létezik.

APA: Na tedd le azt a könyvet… Te valóságod, meg én valóságom… Ami van, az van! Ami nincs, az meg nincs! Itt a kezemben a kormány, ez van! Ott a sok kukorica, az is van!

FIÚ: Nekem búzának tűnik.

APA: Hogy volna búza! Nézd már meg! Mi van, rosszul látsz? Városi gyerek…

FIÚ: Egyébként ha így megy tovább, nem fogunk látni se búzát, se kukoricát.

LÁNY: Miért?

FIÚ: Globális felmelegedésről hallottál?

LÁNY: Annyit, mint te a g-pontról.

ANYA: Naaa!

APA: Globális… az. Mert régen nem volt nyár, mi?

ANYA: Óhóóó dehogynem ☺

APA: Te se lennél itt, ha nem lett volna.

LÁNY: Megállhatunk? Hánynék egyet.

FIÚ: Csak hogy tisztázzuk, tehát azt állítod, hogy nincs globális felmelegedés, nem sodródott a kihalás szélére egy halom állatfaj és nem fenyeget éhséglázadás a következő évtizedekben?

ANYA: De hát most nyílt egy új TESCO az uszoda mögött…

APA: Édes fiam, ha komolyan úgy gondolod, hogy a világvége fenyeget, akkor tulajdonképpen, minek csinálunk bármit? Akkor minek ülünk ebben a kocsiban, minek

utazunk el?

FIÚ: Rátapintottál a lényegre! Talán nem kellene mindenhova autóval mennünk, hogy mentsük, ami menthető!

APA: Várjál csak… Hát én most világosodtam meg. Szóval te meggyőződésből nem akarsz autót vezetni! Mert ezzel megmented a Földet! Te, a szelektív szemétgyűjtés akkor mégse jött be?

FIÚ: Miért olyan hihetetlen, hogy az ember maga perzseli fel a bolygót?

APA (gúnyolódva): Igen… Lehet, hogy már nem is lesz hova hazajönnünk. Lehet, hogy egy kupac hamu lesz a házunk helyén.

ANYA: Nem zártad el a gázt?

LÁNY: Nézzétek, napraforgók!

APA: Jézus Krisztus, gyere le. Zene. Who: My Generation.

III. JELENET

ZITA (időközben rövidnadrágra meg valami nyárias felsőre vetkőzött, napszemüveg, szalmakalap): Ó azok a régi nyarak… Emlékszem, apukám mindig kivitt magával horgászni a Tiszához, ő sört kapott, én Bambit, valakinél mindig volt egy rádió, amin korabeli slágerek szóltak, hejj, bizony kedves közönségünk, azt kell mondjam, akkor még tudták a rádióban, mitől döglik a légy, ha szabad így fogalmaznom…

ZITA annyira belefeledkezik saját szövegébe, hogy észre sem veszi, ahogy lassan besétál az autó elé.

ZITA: …most viszont az a nagy kérdés… Dudálás, fékcsikorgás. ZITA ijedten elugrik az autó elől, apa kiált utána: APA: Hogy mér kolbászolsz itt, az a nagy a kérdés, te…!

Apa méltatlankodik, anya hevesen egyetért. Egyszer csak valami furcsát vesznek észre az úton maguk előtt.

APA: Na mi van itt…

ANYA: Mi ez a sok autó?

LÁNY: Mi az, miért álltunk meg?

ZITA (a semmiből előpattan): Na ezt akartam

még elmondani!

(majd vissza el)

LÁNY: Mi van már?

APA: Áll a sor.

LÁNY: Azt látom.

ANYA: Valami nagy baj lehet.

APA: Ááá… (leinti) Nem kéne pedig ilyenkor.

ANYA: Biztos baleset.

LÁNY: Pfff…..

APA (ablakon kihajolva előre): Mi van ott?

EGY HANG: Nem tudjuk mi se! Nem látni.

APA: De jó.

EGY HANG: Eltorlaszolták az utat!

APA: Mi?

EGY HANG: Most azt mondja valaki, hogy elállják az utat. Tüntetnek a gazdák!

ANYA: De miért?

FIÚ: Olvastam erről valamit. Pocsék volt a termés idén. Hatalmas a veszteség.

ANYA: És mit akarnak?

EGY HANG: Pénzt.

LÁNY: Tőlünk?

IV. JELENET

Mindenki halálos unalomban. Talán már egy órája is ott állnak a dugóban. ZITA elterülve az út mellett, valami búzaszálat rágcsál. APA fején borogatás. Zene – REM: Everybody Hurts.

APA: Mondtál valamit?

FIÚ: Kellett volna?

APA: Mondjuk, hogy miért nem akarsz vezetni.

FIÚ: De hát állunk.

APA: Nem most! Egyébként. Minden fiú akar vezetni.

FIÚ: A te világodban.

APA: Ne gyere már megint ezzel! Egy világ van, az, amelyikben a fiúk akarnak autót vezetni!

FIÚ: Akkor én tehát valami félresikerült gyerek vagyok. Talán nem is vagyok ember. Lehet, hogy ufó vagyok. Éjjelente köröket rajzolok búzamezőkbe…

APA: Ez kukorica!!! Sose mondtam, hogy félresikerült vagy! Amikor kitaláltad, hogy te zenélni akarsz, abban is támogattalak. Er-

re föl most hallom, hogy eladtad a gitárt is…

FIÚ: Kellett a pénz.

APA: Mégis mire?

FIÚ: Hogy megkenjem a vizsgabiztost.

APA: Tessék?

FIÚ: Kellett a pénz, hogy le tudjam fizetni a vizsgabiztost.

APA: Te lefizetted a vizsgabiztost? Hogy átengedjen?

FIÚ: Besoroltam egy kanyarodó sávba, de továbbra is az egyenesen haladó sáv lámpáját figyeltem, ami zöld volt. Az enyém viszont piros. Az oktató fékezett le. Meg akart buktatni. De felajánlotta, hogy egy bizonyos összegért úgy tesz, mintha ez nem történt volna meg.

APA: De miért?

FIÚ: Mit miért?

APA: Miért volt erre szükség?

FIÚ: Most mondtam el.

APA: De miért nem tudtad megcsinálni rendesen? Hogy az isten ba---

ANYA: Banális véletlen volt csak az egész!

FIÚ: Mert gyűlölöm! Gyűlölök vezetni! Gyűlölöm az egész ku---

ANYA (énekelve): Kukorica Jáááánoos!

LÁNY: Ismét megjegyezném, hogy engem ellenben érdekel a vezetés. Csak az meg téged nem érdekel.

FIÚ: Igen, apa. Igazán fókuszálhatnál a másik gyerekedre is. Ő is ugyanúgy megérdemel egy esélyt, akkor is, ha nem fiú, és nem is igazán okos.

LÁNY: Kussolsz. De amúgy jól beszélsz.

ANYA: Elég legyen most már ebből… Mindenki egyszerre beszél, mondja a magáét, káosz, hangzavar. Egyedül APA hallgat, fejét a kormánykerékre buktatva, ő tűrőképessége határához ért.

ZITA: Való igaz, emlékszem a karrierem elején nekem is meg kellett küzdenem a férfi kollégákkal, hogy komolyan vegyenek. Ez férfidolog, mondták, tudják, azon a lekezelő hangon, ahogy csak a férfi riporterek tudják mondani. Ami azt illeti, otthon sem támogattak. De én nem adtam fel…

ANYA: Nem igaz, komolyan, hogy nem lehet

veletek sehova eljönni, mert rögtön kikezditek szerencsétlen apátok… Pupuka, jól vagy? Na most nézd meg, mit csináltál, kellett ez, de tényleg? Mindent megadunk nektek, taníttatunk, öltöztetünk, etetünk és akkor ez a hála…

FIÚ: Nem is kell engem emberszámba venni, hiszen úgyse illek bele a családi vérvonalba, ami nyilván a tizenhatodik századik visszamenőleg csak és kizárólag kiváló és főként lelkes vezetőket termelt ki magából, lovaskocsi-hajtókat, hogy mást ne mondjak, de beszélhetünk arról is, hogy…

LÁNY: Egészen megdöbbentő, hogy a 2024ben arról kell győzködnöm felnőtt embereket, hogy nőként képes vagyok ugyanolyan jól autót vezetni, mint egy férfi, és meg kell mondjam, anya, legalább tőled nagyobb támogatást vártam volna el, de úgy látszik, neked nagyon is megfelelnek ezek a tradicionális sémák…

APA (ordítva): ELÉÉÉÉG!!!!

Elsötétülés, mennydörgés, villámlás, fékcsikorgás, majd utána a néma csönd.

V. JELENET

APA a motorháztetőn egyfajta meditációs pózban. Lábai keresztbe, tenyerét felfelé tartva, szeme csukva, mozdulatlan. A többiek hatalmasra kerekedett szemekkel, csodálkozva-rémülten figyelik. Lassan mernek csak megmozdulni, közelíteni felé. Csak sustorogni mernek.

LÁNY: Mit csinál?

ANYA: Meditál, nem?

LÁNY: De akkor nem így kéne tartania az ujjait? És mutatja anyjának hogy érti: mutató és középső ujját összeérintve a hüvelykkel, a maradék kettő szélesen eltartva; a klasszikus gján mudra ujjtartás. De anyja csak vállat von, ő nem ért ehhez.

ZITA is megrendült állapotban, de összeszedi magát, visszatuszkolja a fülest, fogja a mikrofonját és próbálja meginterjúvolni a családtagokat. Anyához közelít.

ZITA: Hozzád fordulok elsőként… Azt hiszem, hogy erre a fordulatra egyikünk sem

számított a mai napon… Van-e elképzelésed, hogy tulajdonképpen… Hát hogy most mi van?

ANYA: Még sosem láttam ilyennek.

ZITA: Köszönöm. A fiúhoz fordulok most, tőled kérdezem, mi történt édesapáddal?

FIÚ: Azt hiszem, az eddig is nyilvánvaló volt mindenkinek, aki követte az eseményeket, hogy apám világképe cérnaszálon függ. Nem újdonság ez annak, aki olvasott már bármit a témában, az ilyen alkatok tíz körömmel ragaszkodnak saját valóságukhoz, miközben pedig dolgozik bennük egyfajta kognitív disszonancia, amivel ha nem foglalkoznak, az olyan előre nem látható következményeket vonhat maga után, amivel most is szembesülni vagyunk kénytelenek.

ZITA (elismerően): Tényleg okos ez a fiú, na. Nem véletlen, hogy a család minden bizalmát belé vetette, így az sem, hogy miután az édesapa úgy érezte, meginog valami, amit addig szilárdnak gondolt, mindez pedig olyan sokkos állapotot idézett elő benne…

Nem veszi észre, hogy időközben APA lassan, nyugodtan kinyitotta a szemét és odalépett mellé. Most elveszi tőle a mikrofont és mindenki megdöbbenésére énekelni kezdi a Sunshine Reggae-t. Megtért valami új, békés tudatállapotba. Éneklés közben szeretetteljesen fordul a családja minden tagjához, egy ölelés itt, egy fejsimogatás ott. Elindul a kocsisor. De ők még maradnak. Intenek a mögöttük lévőknek, hogy kerüljék ki őket. Összeölelkezve nézik a tájat és dülöngélnek a zene komótos tempójára. Együtt énekelnek. Valahonnan előkerül egy gitár is, a FIÚ nagyon megörül neki és vígan pengeti. Kukoricacsutkát tolnak a szájukba, mintha dzsanga lenne. ZITA félénken közelít. Maguk közé invitálják őt is. Mindenki együtt van. Itt a világ-

VÉGE

Ecsedi Csenge Berta rendező ... és a játszók

Ecsedi Csenge Berta vagyok, Zalaegerszegen születtem, és pár éve újra otthonom lett ez a város. Dolgozom színészként, rendezőként, dráma tanárként, kulturális szervezőként.

A színház mindig is az életem középpontja volt, mindössze öt éves voltam mikor a celldömölki Soltis Lajos Színház tagja lettem, ahol napjainkig is dolgozom. Művész családból származom, anyukám színésznő, apukám képzőművész volt, így nem véletlen, hogy én is erre az útra tévedtem. Kamasz koromban vonzott a nagyváros így Budapestre mentem tanulni a Vörösmarty dráma tagozatára, a gimnázium mellett továbbra is dolgoztam színészként vidéken. Érettségi után pedig Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színházban is elkezdtem előadásokban szerepelni, táncolni. Itt játszottam először beavató színházi előadásban, ami annyira megtetszett, hogy később jelentkeztem a Káva Részvételi Színház színész-drámatanár szakára. Mindezek mellett 2011-től elkezdtem gyerekekkel foglalkozni, színjátszó csoportokat, nyári táborokat vezetni. A tanítás fontos része az életemnek, jelenleg is van egy saját színi iskolám a Szabad-kör. 2017-ben felvételt nyertem a Színház és Filmművészeti Egyetem bábrendező szakára és végül 2022-ben Svájcban végeztem az Accademia Teatro Dimitri -Master of Arts szakán. Jelenleg a Kollázs Kulturális Egyesület elnöke vagyok, ahol gyerek és felnőtt előadásokat is készítünk. Célunk, hogy olyan vidéki településekre is minőségi kulturális programokat tudjunk eljuttatni, ahova kőszínházi vagy bábszínházi előadásokat nem forgalmaznak, elsősorban Zala és Vas vármegyében. Az utóbbi években elkezdem a színház pedagógiát önismereti és terápiás módszernek tekinteni, és kollégáimmal, barátaimmal ezt fejleszteni. Úgy érzem, hogy ez az út lett az én utam, amiben a közösségi színház több mint egy munkahely. Számomra az alkotás folyamata a tréningek és az ott megtapasztalt élmények lettek a fontosak. Igyekszem ezt a színvonalat megtartani színházi munkáim során is, és rendezéseim során egyaránt. A színház egy nagy játék és én szeretek játszani.

Fülöp Joci vagyok. 1978-ban születtem. Feleségemmel, Papp Eszterrel négy gyermeket nevelünk.

Szeretet éhségből, kapcsolódni vágyásból indultam a színészet felé. Egy idő után a bábszínház felé vezetődtem, amiért nagyon hálás vagyok. Azt hiszem egyre jobban szeretek kapcsolódni az emberekkel: nézőkkel, alkotótársakkal, a megszülető anyaggal. Hálás vagyok!

Dupák Fanni vagyok, idén diplomáztam az Újvidéki Művészeti Akadémia magyar nyelvű színész szakán. 2009-ben tapasztaltam meg először igazán a színpad erejét. Éveken keresztül szerettem volna részt venni versmondó versenyen, de a szinte érthetetlenségig fajuló beszédhibáim miatt a tanáraim sosem engedték. Egy egész nyáron keresztül minden hétköznap logopédushoz jártam és rengeteg verset olvastam. Ezek által tudtam először megélni, hogy beszélhetek bármiről, minden érzést megélhetek szabadon. A színház pedig csak tetőzte ezt az élményt. Itt bárki lehetek, és nem fontos, hogy ki vagyok. Az önkifejezés mellett nagyon fontos még számomra a színház közösségi ereje. A színház által több leszek, akár színészként, akár nézőként élem meg az élményt és szeretném is kipróbálni magam, amiben csak lehet.

Rózsa Teodóra a nevem, bábozás a kenyerem. Már, vagy 25-ször virágzott azóta a Tisza Szegednél, amióta először húztam fel a kesztyűt, azaz egy kesztyűsbábot. Beleszerettem. Beszippantott ez a sokrétű, sokszínű világ. Töretlenül hiszek a mesékben, és persze a tündérekben, manókban, sárkányokban és azt sem bánom, ha éppen” lóvá tesznek”. Remélem soha nem fogy ki a szél a vitorlánkból, hiszen játszani, játszva nevelni, együtt nevetni jó! Leszel a játszótársam?

Csortán Zsóka

Mint pittypang a szélben így repültem én is a mesék, a történetek birodalmába, ahol részesévé váltam egy csodapalota felépítésének. Olyan palota ez, mint egy barátságos kis kunyhó, nincs benne arany, gyémánt, de aki ide belép elvarázsolódik, és bármi lehet. Bábszínház. Szeretem benne a játékot, a kreativitást, az előadások megszületésének minden pillanatát: a gondolkodást, a fa illatát, a vésőt, a festéket a kezemen, a tollat, a szövegkönyvet és szeretem, amikor készülő bábu tekintete először találkozik az enyémmel. Szeretem a várakozás csöndjét, amikor a gyerekzsivaj elcsitul és tágra nyílt tekintetek szegeződnek a színpadra. Szeretem a tátott szájú gyerekarcokat, a harsány nevetést, a sugdolózásokat. Ilyen ez a palota, itt vagyok itthon, és „kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám”. Hozzánk.

Biró Gyula Színész, bábos. De leginkább bábos-színész. Állítólag kényszeresen rendmániás, olykor introvertált, de elvileg vicces. Vannak dolgok, amiket nem szeretek, de a jó musicaleket, a videójátékokat, a misztikus sorozatokat és a bőrcuccokat például igen. Nagyon érdekel a mozgásszínház és a bábszínház kapcsolata. Ez a fúzió inspirál leginkább, ebben az egybeolvadásban látom a legnagyobb kihívást és szakmai kiteljesedést. 2015 óta vagyok a Békéscsabai Napsugár Bábszínház állandó tagja. A bábjátékkal legelőször 2013-ban, az I. Bábos Drámaíró Versenyen találkoztam, mint színész. Mivel hagyományos színházi közegből érkeztem, újszerűen hatott rám és izgalmas volt megtapasztalni, hogy mennyire absztrakt gondolkodás, mennyi kreativitás és milyen összetett felépítés jellemzi a bábszínházi alkotói munkát. A Békéscsabai Napsugár Bábszínház vezetőségének köszönhetően újabb és újabb lehetőséget kaptam, hogy kipróbáljam magamat a bábjáték különböző stílusaiban. Innentől egyenes út vezetett számomra a bábművészet felé. 2015-ben a Békéscsabai Napsugár Bábszínház társulatához szerződtem. Olyan űr töltődött be az életemben, ami mindig jelen volt, de nem tudtam magam sem, hogy mi az. Idővel rá kellett jönnöm, hogy az alkatom túlságosan behatárol színészként hagyományos színházi előadásokban. Viszont annak a lehetősége, hogy bábszínpadon bármi lehetek, valamint az a fajta művészi szabadság és az a folyamatos, komplex összművészet, ami egy bábszínházi előadás megszületésekor jelen van, kivételes és mámoros. Ez az, ami igazán feltölt a munkám során.

... életképek ...

Akik a ritmust adják

Lenkefi Péter szövegíró, dalszerző, énekes. Első zenekarát 14 éves korában alapította. Hoszszabb szünet után 2008-ban életre hozta az ÉdesKeserű Zenekart ami 2015-ig működött. Zenekara nevéhez fűződnek pld. a Miniszter, a Hatalom vagy a Vörös Csilla c. dalok. Két leánygyermek apja, boldog házasságban él. És ha mindez még nem lenne elég, munka gyanánt több saját vállalkozást is vezet.

Lenkefi Zoltán (Blattner Géza–díjas) 2000-ben végzett a Képzőművészeti Egyetem Látvány- és bábtervező szakán, ezután családjával visszatért Békéscsabára. 2005 januárjától a Békéscsabai Napsugár Bábszínházat vezeti. Hangszeres múltjának köszönhetően játszik a Napsugár zenekarában, a Rokodálban basszusgitáron, vagy amin kell.

Lovas Gábor a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán Festő szakon végzett. Képzőművész, zenész. 2004 óta kiállító alkotó. Számos csoportos kiállítás résztvevője, egyéni kiállításokkal is bemutatkozott Pécsett és Békéscsabán. 2005-2013 között a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola művésztanára volt, 2013-tól a Békéscsabai Napsugár Bábszínház munkatársa. Ezen kívül bábszínházi előadásokban közreműködő, és Békéscsaba egyéb kulturális rendezvényein fellépő zenész.

Rákóczi Antal vagyok 46 éves, a bábszínház egyik hangtechnikusa, díszletfestője, zenésze. Újkígyóson élek családommal, két gyermekem van. 7 éve kerültem a színházba, előtte családi vállalkozásunkban dolgoztam. A munka mellett 16 éves korom óta zenekarokban dobolok, énekelek, saját zenekaraim lemezeinek dalait írom és adom ki. A színházban zenészként szerepeket is kapok, néha dalokat komponálhatok, ami nagy öröm számomra. A drámaíró versenyek állandó zenekari tagjaként a közös dalszerzésben és annak eljátszásában veszek részt.

A háttérben játszók

Horosz Kata

Magyar Képzőművészeti

Egyetem

Látványtervező Kar

Az 1. csapat asszisztense

Kasa Blanka Magyar Képzőművészeti

Egyetem

Látványtervező Kar

A 2. csapat asszisztense

Racsmány Boriska Magyar Képzőművészeti

Egyetem

Látványtervező Kar

A 3. csapat asszisztense

Blogíró

Molnár Eszter

Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

12. B. osztályos tanulója

Önkéntes

Lenkefi Luca

Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus

Gimnázium

13. osztályos tanulója

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház csapata:

Műsorvezető: Bernt Richárd

Hang: Patkás János

Fény: Balázs Csongor, Szathmári Donát

Műhelyben dolgoznak, technikai háttér: L. Deák Réka, Majthényi Dániel, Savolt-Klemm Szilvia, Vidáné Patai Mária, Szabó József, Krajcsó Pál, Gazsó Zoltán, Nemes Gábor, Mező Katalin, Nagy Ildikó

Szervezés: Araczki Magdolna

Szervezés és kommunikáció: Varga Anna

A Fajó János Alkotóház (Szent-Györgyi Albert középiskola) diákjai közel 38nm reklámfelületet festettek meg a megnyitó előtti délelőttön.

Akik vitatkoznak

Turbuly Lilla író, színikritikus. Eddig 14 önálló kötete jelent meg, ír ifjúsági és felnőtt regényeket, verseket, novellákat és mesekönyveket. Több gyermek- és ifjúsági színdarabját bemutatták. 2019-ben szerzőként vett részt a Bábos Drámaíró Versenyen. Színikritikusként a Magyar Narancs, a Kútszéli Stílus és a Tánckritika szerzője, utóbbi kettőnek szerkesztője is. Tagja a Színházi Kritikusok Céhének, melynek 2018 és 2022 között az elnöke is volt.

Fotó: Kopecskó János

Jászay Tamás színikritikus, szerkesztő, egyetemi oktató, kurátor. Diplomáit a Szegedi Tudományegyetemen szerezte, majd itt is doktorált, jelenleg az Összehasonlító Irodalomtudomány Tanszéken kutat és tanít. 2008-ban a Revizor - a kritikai portál (www.revizoronline.com) alapító szerkesztője, 2021 óta főszerkesztője. Az utóbbi években a független színházi szcéna működésében alaposan kiképezte magát: kurátorként, válogatóként több hazai fesztivál és befogadóhely, illetve külföldi színházi szakembereknek szóló rendezvény válogatója. 2003 óta ír színikritikákat: az elmúlt két évtizedben ezerötszánál több cikke jelent meg tucatnyi hazai, illetve külföldi nyomtatott vagy online sajtótermékben. Szerencsésnek mondja magát, mert így vagy úgy, különböző minőségeiben és posztjain, de szinte állandóan a színház körül foglalatoskodik. Ha dióhéjban kellene megmondani, mi érdekli úgy igazán, akkor is csak azt tudná mondani, hogy a színház, szóljon az gyereknek vagy felnőttnek, beszéljen szavakkal vagy mozdulatokkal, képekkel vagy hangokkal.

Fotó: Éder Vera

A nevem Szenteczki-Csipei Judit. Gyermekkoromtól kezdve, 25 éven keresztül a néptánc szerves része volt az életemnek, a Magyar Táncművészeti Egyetemen táncos és próbavezetői, majd néptáncpedagógusi végzettséget szereztem.

Amatőr táncegyüttesek művészeti és tánckarvezetője voltam, így a színpad világa nem áll távol tőlem.

Színházba és gyermekem mellett bábszínházba járó, kultúrakedvelő vagyok.

Jelenleg Békéscsaba MJV, Oktatási, Közművelődési és Sport Osztályának osztályvezetője vagyok.

Fotó: Horcsák András

• Abrak a bajra (író: Drubina Orsolya, rendező: Fodor Orsolya)

• Sötét van (író: Graf Dorka, rendező: Maróthy Zorka)

• Ott jön a kaszás (író: Hanula Zsolt Péter, rendező: Ecsedi Csenge)

A legjobb író: Drubina Orsolya

A legjobb rendező: Maróthy Anna Zorka

A legjobb színésznő: Spergel Anna (Kövér Béla Bábszínház)

A legjobb színész: Szekeres Máté (Ciróka Bábszínház)

Közönségdíj: Drubina Orsolya: Abrak a bajra

Ami eddig történt

• Süvölvény Expressz (író: Fekete Ádám, rendező: Bartal Kiss Rita Blattner Géza –díjas)

• A pokolalatti, avagy az alagút vége (író: Orbán János Dénes József Attila - díjas, rendező: Veres András Blattner Géza –díjas)

• Hópihe csókja (író: Szálinger Balázs József Attila - díjas, rendező: Hoffer Károly)

Az MTVA különdíját, mely egy hangjáték megírására szóló lehetőség, Fekete Ádám kapta.

A debreceni DESZKA fesztivál különdíját Szálinger Balázs vihette haza.

A legjobb rendezés díja: Veres András

A közönségszavazatok alapján a legjobb darab díját Fekete Ádám: Süvölvény ekszpressz című bábjátéka kapta.

A zsűri által legjobbnak ítélt író: Szálinger Balázs

A legjobb férfi bábszínész: Czumbil Örs, Békéscsabai Napsugár Bábszínház

A legjobb női bábszínész: Szőts Orsi, Békéscsabai Napsugár Bábszínház

A legjobb tárgykultúra és bábmozgatás díja: Bartal Kiss Rita

A legjobb vendég bábművész különdíja: Szörényi Júlia, kecskeméti Ciróka Bábszínház

A legizgalmasabb karakter különdíja: Aracs Eszter, kecskeméti Ciróka Bábszínház

• Győző és a Koffertigrisek (író: Szabó Attila, rendező: Csató Kata)

• Lomtalanítás (író: Kolozsi Angéla Blattner Géza –díjas, rendező: Antal Attila)

• A Cseppnyi Önbizalom Kútja (író: Bertóti Johanna, rendező: Kovács Eszter Petra)

A legjobb író díja: Szabó Attila

A közönségszavazatok alapján a legjobb darab díját Bertóti Johanna: A Cseppnyi Önbizalom Kútja című darabja kapta.

Legjobb rendező: Antal Attila

Legjobb dramaturgiai darab különdíja: Kolozsi Angéla

Legjobb színész: Mészáros Mihály, Békéscsabai Jókai Színház

Legjobb színésznő: Szőts Orsi, Békéscsabai Napsugár Bábszínház

Legizgalmasabb karakter: Presits Tamás, Békéscsabai Jókai Színház

Legjobb vendégszínész: Nagy Mónika, debreceni Vojtina Bábszínház

• Ami fénylik (író: Markó Róbert, rendező: Kolozsi Angéla)

• Allergia-avagy a diadalmas kispárna (író: Szabó T. Anna József Attila - díjas, rendező: Kuthy Ágnes)

• Atkák-párnakomédia egyformákra és különbözőkre, emberekre és másokra (író: Vörös István

József Attila - díjas, rendező: Katkó Ferenc)

vvA legjobb dráma: Szabó T. Anna: Allegria avagy a diadalmas kispárna

A közönségszavazatok alapján a legjobb előadás: Vörös István: Atkák–párnakomédia egyformákra és különbözőkre, emberekre és másokra

A legjobb színésznő: Telenkó-Oláh Tímea , debreceni Vojtina Bábszínház

A legjobb színész: Schneider Jankó, debreceni Hepp-Trupp Társulat

A legizgalmasabb férfi karakter: Bonczidai Dezső, marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház

A legizgalmasabb női karakter: Spergel Anna, szegedi Kövér Béla Bábszínház

A legjobb rendező: Kuthy Ágnes, kecskeméti Ciróka Bábszínház

Különdíj: a Békéscsabai Napsugár Bábszínház háttérműhelyei

Különdíj: Rokodál zenekar

• A víz elrablása, avagy Lina és a nagyhatalmú karbantartó esete (író: Pozsgai Zsolt, rendező: Szenteczki Zita)

• Csatornajárás (író: Sebők Borbála, rendező: Szilágyi Bálint)

• Oázis (író: Tóth Réka Ágnes, rendező: Varsányi Péter)

A legjobb dráma díját Tóth Réka Ágnes: Oázis című darabjával nyerte.

A legjobb előadás díját Pozsgai Zsolt: A víz elrablása, avagy Lina és a nagyhatalmú karbantartó esete című darabja, illetve az azt színre vivő csapat nyerte.

A közönég legjobb előadás díját Pozsgai Zsolt: A víz elrablása, avagy Lina és a nagyhatalmú karbantartó esete című darabja nyerte.

A legjobb rendező: Szilágyi Bálint

A legjobb színész Kalocsányi Gábor, pécsi Bóbita Bábszínház

A legjobb színésznő: Fekete Gréta, debreceni Vojtina Bábszínház

A legváltozatosabb karakter: Balázs Csongor, Békéscsabai Napsugár Bábszínház

• Őrangyalok (író: Berg Judit József Attila - díjas, rendező: Lázár Helga)

• VIVIKEKE, H.C. Andersen meséje nyomán (író: Tasnádi-Sáhy Péter, rendező: Rumi László Blattner Géza –díjas )

• Mit vegyek fel? (író: Szabó Borbála, rendező: Somogyi Tamás)

A legjobb dráma díját Szabó Borbála: Mit vegyek fel? című darabjával nyerte.

A legjobb előadás díját Berg Judit: Őrangyalok című darabja, illetve az azt színre vivő csapat nyerte.

A közönség legjobb előadás díját Szabó Borbála: Mit vegyek fel? című darabja és az azt színre állító csapat nyerte.

A legjobb rendező: Rumi László

A legjobb színész: Kosznovszky Márton, zalaegerszegi Griff Bábszínház

A legjobb színésznő: Szőts Orsolya, Békéscsabai Napsugár Bábszínház

A legizgalmasabb karakter: Szucher Ágnes, sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház

• Az oroszlánok nem fáznak (író: Turbuly Lilla, rendező: Bereczki Csilla)

• A Búhordó új bánata (író: Adamik Zsolt, rendező: Perényi Balázs)

• ODABENT, A FRIGÓBAN (író: Dániel András, rendező: Halasi Dániel)

A legjobb szövegajánlat: Adamik Zsolt: A Búhordó új bánata

Legjobb rendező: Bereczki Csilla (Turbuly Lilla: Az oroszlánok nem fáznak?)

Legjobb színész: Balázs Csongor (Békéscsabai Napsugár Bábszínház) a Madárdal-árus szerepéért Adamik Zsolt: A Búhordó bánata című bábjátékában.

Legjobb színésznő: Szívós Réka (veszprémi Kabóca Bábszínház) a Búhordó szerepéért Adamik Zsolt: A Búhordó bánata című bábjátékában.

Legizgalmasabb karakter: Biró Gyula (Békéscsabai Napsugár Bábszínház) Huba szerepéért Turbuly Lilla: Az oroszlánok nem fáznak? című bábjátékában. Legjobb előadás: Turbuly Lilla: Az oroszlánok nem fáznak? Rendező: Bereczki Csilla Közönségdíj: Adamik Zsolt: A Búhordó új bánata Rendező: Perényi Balázs

Támogatók:

Kulturális és Innovációs Minisztérium

Készült: Békéscsabai Napsugár Bábszínház Lenkefi Zoltán igazgató 5600 Békéscsaba, Gyulai út 2/1. Telefon: 66/333-261

E-mail: napsugarbabszinhaz@gmail.com Grafikai munkák: Lenkefi Réka

A kiadványt összeállította: Varga Anna