Orosdy Dániel: Kapuk a Túlvilágra – Lucio Fulci élete, pályája és filmjei
Bevezető A nagyközönségnek Lucio Fulci neve minden bizonnyal nem mond sokat. Hangzásra talán ismerős lehet az átlag néző számára is, ám az olasz rendező alapvetően a horrorrajongók kultfigurája. Kultuszt teremtett a köreikben, méghozzá a szó eredeti értelmében: a borzalmakat kedvelők szűk, ám annál elfogultabb rétege rajong a filmjei stílusáért és szélsőségeiért, ők alkotják a „kultusz hívőit”2. Nem csoda tehát, hogy az egyszerű mozibarát nem tud a neve hallatán valamilyen filmre asszociálni. Ha mégis olyasvalakire akadunk, akinek eszébe jut valami Fulciról, az illető minden bizonnyal a Zombit vagy A pokol hét kapuját fogja említeni. A maga módján mindkét mű jól sikerült, értékes alkotás, Fulci mégsem lenne igazán elégedett, amiért legjobb esetben is csak horrorok – méghozzá a hagyományosan alantasabbnak tartott gore-ban3 dúskáló horrorok – rendezőjeként tartják számon. Már életében ambivalensen viszonyult pályája alakulásához: tetszelgett a rémisztés auteurjének szerepében, ugyanakkor dühös volt korábbi, sikeresnek mondható filmjeinek elfeledése-ignorálása miatt. Jelzésértékű, hogy a szakmai vakvágányra tévedő direktornak a magánélete is bővelkedett a tragédiákban, és a balszerencse még a halálban sem hagyta el. Egy napon hunyt el az elismert Krzystof Kieslowskival (Veronika kettős élete – 1991, Három szín-trilógia), így a média elsősorban a jeles lengyel rendezővel foglalkozott, az újság2 A kultusz (cult) a vallásban nagyjából a magyar szektának felel meg. A vallási kultusz marginális helyét a hit „fővonalához” képest az okozza, hogy hívei eltérő gyakorlatot követnek, vagy a főbb alapelveket elfogadva egyéb módon különböznek azonos vallást követő társaiktól (például előtérbe helyeznek egy szent személyt vagy helyet). 3 Ld. Kislexikon.
13