INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2018. DECEMBER 21. • XXIII. ÉVFOLYAM • 50. SZÁM
WWW.OROSCAFE.HU
2
Testületi ülés
– Huszonegy napirendet tárgyaltak
TISZTELT OLVASÓINK! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Orosházi Élet önkormányzati hetilap 2019-es első lapszáma január 11-én jelenik meg. A szerkesztőség
Pluszforrások az idősekért
3
– Energetikai korszerűsítések
Értékelt az ONKC
7
– Remeklő utánpótlás, többre hivatott felnőtt együttes
Ölelésből sosem elég
8
– Karácsony táján még nagyobb szükségünk van a szeretetre
A karácsonynak nem az ajándékozás a legfőbb üzenete
Ünnepváró készülődés
Mai lapszámunk
AJÁNDÉK ÜNNEPI MELLÉKLETTEL jelent meg.
Karácsony Orosházi
AZ
ÜNNEPI MELLÉKLETE
Gyönyörű karácsony szálljon a világra
H
etek óta készülődünk. Futunk a dolgunk után, de közben el-elcsípünk pár percet, talán egykét órát is, hogy ajándékot vásároljunk, karácsonyi menün törjük a fejünket, egyeztessünk a családdal, csomagoljunk, fenyőfát vegyünk, mézeskalácsot süssünk. Tesszük mindezt azért a bizonyos estéért, amikor mindannyian összegyűlünk a fa körül, és könnyes-nevetve megajándékozzuk egymást a legfontosabb dologgal: a szeretetünkkel.
Wass Albert: Karácsonyi mese K is idő múltával nagyapánk megszólalt ott a kandalló mellett a maga érdes vénemberhangján: – Aztán tudjátok-é – kérdezte –, hogy miképpen keletkezett tulajdonképpen a karácsony? – Akkor született a Jézus Krisztus – felelte Margit húgom okosan új babaháza előtt térdepelve, s nagyapánk bólintott rá. – Ez igaz – mondta –, mert hogy ő volt az Úristen legnagyobb karácsonyi ajándéka az emberi világ számára. De maga a karácsony már régen megvolt akkor. Ha ideültök mellém a tűzhöz, elmondom, hogyan keletkezett. (...) – Hát az úgy volt – kezdte el, miután nagyot szippantott a pipájából –, hogy réges-régen, amikor Noé apánk unokái megépítették volt a Bábel tornyát, s annak ledőlte után nem tudták megérteni egymást többé, mert az önzés összezavarta a nyelvüket, az irigység és az elfogultság egyre jobban és jobban kezdett elhatalmasodni ezen a földön. (…) A rest lopni kezdett, a tolvaj gyilkolni, s a kéregető rágyújtotta jótevőjére a házat. Addig-addig, hogy egy napon aztán az Úristen odafönt az égben megsokallotta az emberek gonoszságát, s rájok szabadította a sötétséget és a hideget. A nap eltűnt az égről, a vizek befagytak, s a rablógyilkos számára nem termett többé semmi az elrablott földön. (…) Mikor pedig már közeledett
erősen az idő, mikor minden emberi életnek el kellett volna pusztulnia a földön, az Úristen odaintette maga mellé kedvenc angyalát, a Világosságot, és ezt mondta neki: „Eridj le, hű szolgám, s nézz körül a földön, melyet gonoszsága miatt pusztulásra ítéltem. Vizsgálj meg minden embert, asszonyt és gyermeket, s akiben még megtalálod egy csöpp kis nyomát a jóságnak, annak gyújtsál gyertyát a szívében. Én pedig majd az utolsó előtti napon alánézek a földre, s ha csak egy kicsike világosságot is látok rajta, megkönyörülök az emberi világon, s megváltoztatom az ítéletet, amit kiróttam rája.”
világot, mert nem talált benne sehol egy fikarcnyi jóságot sem. Lassanként kiért a városból, s ahogy a dűlőúton haladt fölfele a hegyek irányába, egyszerre csak összetalálkozott a sötétben egy emberrel, aki egy döntött fát vonszolt magával kínlódva. (...) „Minek kínlódsz ezzel a fával? – kérdezte meg az angyal. – Hiszen ha tüzet gyújtanál belőle magadnak itt, ahol állsz, megmelegedhetnél mellette.” „Jaj, lelkem, nem tehetem én azt – felelte az ember. – Asszonyom, s kicsi fiacskám van otthon, kik fagynak meg, s olyan g yöngék m á r ,
Ezt mondta az Úristen, s a Világosság angyala alászállott a földre, hogy teljesítse a parancsot. A föld sötét volt és hideg. Mint a csillagtalan, zimankós téli éjszaka, olyan. Az emberek tapogatózva jártak az utcákon, s akinek még volt egy darabka száraz, fagyott kenyere, az elbújt vele a pincék mélyére, hogy ne kelljen megossza mással. (...) Az angyal nagyon-nagyon elszomorodott, hogy hasztalan járta az emberi
hogy idáig nem jöhetnének el. Haza kell vigyem nekik ezt a fát, ha bele is pusztulok.” Az angyal megsajnálta az embert, és segített neki a fával, s mivel az angyaloknak csodálatos nagy erejük van, egyszerre csak odaértek vele a sárból rakott kunyhóhoz, ahol a szegény ember élt. Az ember tüzet rakott a kemencében, s egyszeriben meleg lett tőle a kicsi ház, s míg egy sápadtra éhezett asszony s egy didergő kisfiú
(részlet)
odahúzódtak a tűz mellé melegedni, az angyal meggyújtott egy gyertyát az ember szívében, mert jóságot talált abban. „Édesanyám, éhes vagyok...” – nyöszörögte a gyermek, s az asszony benyúlt a rongyai közé, elővett egy darab száraz kenyeret, letörte az egyik sarkát, s odanyújtotta a gyermeknek. „Miért nem eszed meg magad a többit? – kérdezte az angyal. – Hiszen magad is olyan éhes vagy, hogy maholnap meghalsz.” „Az nem baj, ha én meghalok – felelte az asszony –, csak legyen mit egyék a kicsi fiam." S az angyal ott nyomban meggyújtotta a második gyertyát is, és odahelyezte az aszszony szívébe. A gyermek leharapott egy kis darabot a kenyér sarkából, aztán megszólalt: „Édesanyám, elhozhatom két kis játszótársamat a szomszédból? Ők is éhesek, s nincs tűz a házukban. Megosztanám velük ezt a kis kenyeret, meg a helyet a tűznél!” Az angyal pedig meggyújtotta a harmadik gyertyát is, és odaadta a kisfiúnak... S pontosan ekkor érkezett el az utolsó előtti nap, és az Úristen alánézett a földre, s a nagy– nagy sötétségben meglátott három kis pislákoló gyertyalángot. És úgy megörvendett annak, hogy az angyal mégis talált jóságot a földön, ha nem is többet, csak hármat, hogy azon nyomban megszűntette a sötétséget, visszaparancsolta a napot az égre, s megkegyelmezett az emberi világnak.
Mert a vége úgyis ez. Ennek kell lennie, hiszen csak így van értelme a hetek óta tartó készülődésnek, az éjszakába nyúló sütés-főzésnek, a nagy gonddal összeválogatott ajándékoknak. Ez jár a fejünkben, amikor hosszasan tanakodunk a családdal, mit kapjon Béla bácsi, hiszen már alig mozdul ki a házból, de a rejtvényfejtés frissen tartja az elméjét, vagy a nagymamának, aki még mindig eljár énekelni a népdalkörbe, miközben minden hétvégén megfőzi a család kedvenc húslevesét. A szeretet mozgat minket, még ha ezt a hétköznapok hajtásában, az ünnepek előtti napokban felhalmozódott számtalan teendő intézése közben nem is érezzük. Talán visszagondolunk gyermekkori
karácsonyokra is, a csillagszóró fényére, a kíváncsiságra, amely hetekig furdalta az oldalunkat. Újra átéljük a rokonok, a vendégek érkezését, az izgatott várakozást a gyertyagyújtásra, az illatok, a fények és a zene magunkba engedését, a kézfogást, a simogatást, az ölelést, a rohanást az ajándékokhoz, a közös vacsora élvezetét, majd a viszszatérést a karácsonyfához, az ajándékokhoz, és az álomba zuhanást a szeretet és a hálaérzés felragyogásával. Hálásak vagyunk a családért, a hűségért, a nyugalomért, a tetőért a fejünk felett, a melegért az otthonunkban. Csupa olyasmi, amit nem tudunk megérinteni, érezni viszont annál inkább képesek vagyunk. Talán eszünkbe jut, hogy a Jézuska kétezer éve sem hozott semmit, hiszen nem volt neki semmije. Ő csak békét hozott, csendet a szívbe: szeretetet, amely a világ legbékésebb állapota. A karácsony a születés ünnepe, hagyjuk hát, hogy átjárja a szívünket, hogy bennünk is megszülessen egy kis lángocska, ami aztán eloszlatja az egész elmúlt év sötétségét, beragyogja az örömöket, beburkolja a nehézségeket. És mondjuk sokszor a családunknak, barátainknak, rokonaiknak a legfontosabb szót: szeretlek. Pernyés Edit
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Orosházi Élet KÖNYVBEMUTATÓ önkormányzati hetilap 2018-as első lapszáma január 12-én jelenik meg.
Fotó: Kecskeméti K.
Az illusztrátorként és grafikusként ismert Mester Kata volt a gyermekkönyvtár december 19-re szervezett, az Eötvös iskola diákjainak tartott foglalkozásának előadója. A gyerekek amellett, hogy jobban megismerkedhettek munkáival, kreatív foglalkozáson vettek részt. Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola tanulói gyűltek össze december 19-én a Justh Zsigmond Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárában, ahol Mester Kata illusztrátor és grafikus tartott nekik előadást és kreatív foglalkozást. Nem volt ismeretlen a diákok számára munkássága, hiszen nap mint nap találkozhatnak Mester Kata munkáival az Eötvös iskola aulájában lévő mesefalon, amit ő festett. A program részeként a gyerekek megnézhettek olyan könyveket, melyeket illusztrált, és megismerkedhettek „Játsszunk együtt” című, novemberben megjelent családi foglalkoztatófüzetével is. BZ
Ünnepvárás: Jézuska Járat, idősek köszöntése és adventi koncert az iskolában A városban karácsony előtt majd minden intézményben, idősek otthonában, klubban rendeztek meghitt hangulatú ünnepségeket. – Azt kívánom Önöknek, hogy nagyon sok olyan kellemes emléket tudjanak nyújtani saját maguknak és családjuknak, ami hosszantartó élményt nyújt majd az évek során. Remélem,
mindannyian békés, boldog családi körben tudják tölteni az ünnepeket. Emellett köszönet illeti az intézmény dolgozóinak egész éves munkáját, mert mindent megtesznek azért, hogy az ellátottak jól érezzék magukat, és be tudjanak illeszkedni a társadalomba – mondta a Harmónia és Fordulat Klub karácsonyi ünnepségén Dávid Zoltán polgármester. Több mint száz gyermek
Megemlékezés Szokásos évenkénti megemlékezésükön díjat adtak át a Roma Kisebbségi Önkormányzat képviselői december 18-án.
A megjelenteket Nagy Károly Lajosné köszöntötte. Beszédében megemlékezett a Nemzetiségek Napjáról és felidézte az ünnepnap létrejöttét. – 1995-ben még Kisebbségek Napjaként nevezeték az ünnepet, majd 2012-ben kapta a Nemzetiségek Napja elnevezést. Ez a nap többről szól, mint puszta megemlékezésről. December 18-án tisztelgünk évezredes történelmünk, a sokszínűség, a multikulturalizmus és a békesség
álma teljesült a Jézuska Járat jóvoltából. Idén is az Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálata segített a kívánságok összegyűjtésében és a beérkezett ajándékok kiosztásában. A Jézuska Járat még Petrus Márta orosházi író fejéből pattant ki, majd 2012-ben meg is valósult. – Úgy hiszem, hogy sokak számára hozza el az idei Jézus-
Fotók: Rosta Tibor, Bakos Viktória, Kecskeméti Krisztina
ka Járat a karácsony csodáját, sok olyan gyermek számára, akik talán már nem is hittek ebben a csodában. A Jézuska Járat ereje nemcsak abban rejlik, hogy elhozza a vágyott ruhát, játékot, könyvet, vagy mindazt, ami a kívánságlistán szerepelt, hanem abban is, hogy újra fényt gyújt a szívekben, újra felébreszti a reménységet, és közben szebbé teszi a jelen karácsonyát, és hitet ad következő karácsonyokhoz is
– mondta a rendezvényen Bojtor István alpolgármester. A Vörösmarty általános iskola diákjai adventi koncerttel készültek az ünnepekre. – A karácsonynak nem az ajándékozás a legfőbb üzenete, mégis ezen az estén senki nem tér haza ajándék nélkül. Minden egyes műsorszám egy meglepetés a képzeletbeli karácsonyfa alatt – hangzott el a Vörösmarty iskola karácsonyi műsorának felvezetésében. OÉ
Minden kedves olvasónknak áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánnak az orosházi média munkatársai.
előtt – mondta beszédében. A rendezvény díszvendége dr. Miszlai Judit, az Orosházi Polgármesteri Hivatal jogi csoportjának tagja volt, aki ajándékcsomagot és oklevelet vehetett át, mellyel a Roma Kisebbségi Önkormányzat az évek óta tartó segítő munkáját köszönte meg. TD
WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL