Župnijski utrip - Lüktető élet 12/2012

Page 12

VALLÁSI FOLYÓIRATOK Arra buzdítunk benneteket, hogy továbbra is fizessetek elő a vallási folyóiratokra (Družina, Ognjišče, Hitélet). Ha ez anyagi terhet jelent, azt javaslom, hogy fogjatok össze ketten-hárman és együtt fizessetek elő egy folyóiratra. Fontos, hogy vallási téren is informálódjunk. Amikor meglátogatom a családokat és a betegeket, nem kerüli el figyelmemet, hogy az emberek a legkülönfélébb újságokat járatják, de a vallási folyóiratok iránt nincs érdeklődés vagy pénz. A hit évében újítsuk meg érdeklődésünket a vallásos témák, tartalmak iránt.

A FŐOLTÁR FELÚJÍTÁSA A napokban szállították el restaurálásra a Szent Katalin-főoltárt. A folyamat azzal kezdődött, hogy a restaurálási szándékot bejelentettük a Szlovén Köztársaság Műemlékvédelmi Hivatalának. A hivatal részéről két szakember is Lendvára látogatott, megvizsgálta az oltárt és engedélyt adott a beavatkozásra. Ezt követően felkutattunk egy elismert restauráló műhelyt, amely szintén megvizsgálta az oltárt és felmérte az állapotát. A két vizsgálatot követően a plébános találkozót szervezett a restaurálókkal és a műemlékvédelmi hivatal munkatársaival. Ezen egy részletes jegyzőkönyv készült, amely tartalmazza a beavatkozások pontos leírását és részletezi a műemlékvédelmi hivatal teljeskörű felügyeletét. Egyben pénzügyi tervet is készítettünk, illetve árajánlatot (50 ezer euró összegben) kaptunk, amely azonban nem végleges, mert az évszázadok folyamán legalább kétszer új réteget vittek fel az oltárra. Ez már bebizonyosodott a tabernákulum restaurálásánál is, amely esetében eljutottak az alaprétegig. Ez ezüstből készült, amelyen arany szőlőfürtök és búzakalászok vannak. A főoltár barokk korból származik. A legigényesebb magyar barokk stílusról van szó, és valószínű, hogy az oltárt Magyarország területén készítették. Sajnos mindmáig nem sikerült felkutatni az időpontot és a műhelyt, ahol a főoltár készült. Teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy az oltárt a templom építését anyagilag is támogató Eszterházyak készíttették. A templomot 1751-ben szentelték fel, és úgy véljük, hogy már ebben az évben ott állt a tabernákulum, amely jelenleg már restauráláson van. Andrej Hozjan professzor, a maribori Bölcsészkar oktatója az Eszterházyak eisenstadti (Ausztria) archívumaiban kutat plébániatemplomunk főoltára elkészülésének ideje, illetve a műhelyre vonatkozó adatok után.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.