Stephenie Meyer: A burok

Sajog a szívem, miközben várok a pengére. Minden dobbanásnak neve van.

Jamie, Jamie, Jamie. Mi lesz most veled?

– Ravasz – morogja a férfi, és nem úgy hangzik, mintha hozzám beszélne. – Biztos Hajtó. Ez pedig csapdát jelent. Honnan tudták? – Az acél eltûnik a torkomról, csak hogy egy kôkemény kéz vegye át a helyét.

Alig kapok levegôt a szorításában.

– Hol vannak a többiek? – faggat, miközben fojtogat.

– Egyedül vagyok! – hörgöm. Nem vezethetem oda Jamie-hez. Mi lesz majd Jamie-vel, amikor nem térek haza? Jamie éhes!

A férfi gyomrába vágom a könyököm – ez nagy fájdalommal jár. A hasizmai éppen olyan kôkemények, mint a keze. Ez nagyon furcsa. Az ilyesfajta izmokat a kemény élet, vagy az elhivatottság hozza létre, a parazitákra meg egyik sem jellemzô.

Még csak fel sem sóhajt, amikor megütöm. Elkeseredetten beletaposok a sarkammal a rüsztjébe. Ez váratlanul éri, átmenetileg elveszíti az egyensúlyát.

Kicsusszanok a szorításából, de elkapja a zsákomat, és visszaránt magához. A keze visszalendül a torkomra.

– Kicsit ingerlékeny vagy ahhoz képest, hogy békés testrablónak kellene lenned, nem gondolod?

A szavaiban nincs semmi értelem. Eddig azt hittem, mind egyformák. De most úgy tûnik, nekik is megvannak a saját elmebetegeik.

Vonaglok és karmolok, megpróbálom kitépni magam a fogásából. A körmöm a karjához ér, de ettôl csak erôsebbé válik a szorítása a torkomon.

– Tényleg meg foglak ölni, te nyomorult tolvaj. Nem blöffölök.

– Akkor tedd meg!

Hirtelen levegô után kezd kapkodni, és azon töprengek, hogy a kapálódzó végtagjaim találták-e el vajon. Nem érzem, hogy bármimet is beütöttem volna.

Elengedi a karom, és elkapja a hajam. Itt a vég. El fogja vágni a torkom.

Testemet megfeszítve várom a pengét.

De a keze a nyakamon matat, az ujjai durvák és melegek a bôrömön. A másik keze lazábbá válik a torkomon.

– Lehetetlen – sóhajtja.

A kéz eltûnik a torkomról, és valami koppan a padlón. Elejtette volna a kést?

Azon gondolkozom, hogy tudnám megszerezni. Talán össze kéne esnem. Nem fogja elég szorosan a nyakam ahhoz, hogy ne tudnék kicsúszni a markából. Azt hiszem, hallottam, melyik oldalra esett a penge.

A férfi megpördít magam körül, keze még mindig a torkomon. Valami kattan, és fény vakítja el a bal szemem. Levegô után kapok, és ösztönösen megpróbálok elhajolni elôle. A férfi szorítása megint erôsebbé válik. A fény most a jobb szemembe világít.

– Nem tudom elhinni – suttogja. – Te még mindig ember vagy.

32