2. Hallomás
A hangok csendesek voltak és közelrôl jöttek, és bár én csak most hallottam meg ôket, nyilvánvalóan egy párbeszéd kellôs közepébôl származtak. – Attól tartok, hogy ez már túl sok neki – jelentette ki az egyik. Halk hang volt, de mély, hímnemû. – Túl sok lenne bárkinek. Ilyen durvaságot! – Hanghordozásából kihallatszott a visszatetszés. – Csak egyszer sikoltott – emlékeztette egy magasabb, éles, nôi hang némiképp diadalmasan, mintha nyerésre állna egy vitában. – Tudom – ismerte el a férfi. – Nagyon erôs. Másoknak sokkal nagyobb traumát okoznak sokkal kisebb dolgok is. – Biztos vagyok benne, hogy nem lesz semmi baja, higgyen nekem. – Azt hiszem, hivatást tévesztett. – A férfi hangja nem volt mentes némi éltôl. Szarkazmus, jött az információ a nyelvbankomból. – Talán magának is Gyógyítónak kellett volna mennie, mint nekem. A nô olyan hangot hallatott, ami meglepôdöttnek tûnt. Nevetett. – Hát azt kétlem. Mi, Hajtók másfajta diagnózisokat részesítünk elônyben. A testem ismerte ezt a szót, ezt a kategóriát, hogy Hajtó. Végigfutott tôle a hátamon a rettegés hidege. Maradványreakció. Nekem természetesen semmi okom nem volt arra, hogy féljek a Hajtóktól. – Idônként elgondolkodom azon, hogy a maga szakmájában valóban mindenki immúnis-e az emberiesség nevû kórra – tûnôdött hangosan a férfi, még mindig bosszúságtól keserû hangon. – Az erôszak a maguk által választott élet része. Megmarad-e vajon elegendô a gazdatestük eredeti temperamentumából ahhoz, hogy élvezetüket leljék a szörnyûségekben? Meglepett ez a vád, ebben a hangnemben. Ez a párbeszéd majdnem olyan volt, mint… mint egy vita. Valami, amit a gazdatestem jól ismert, én viszont soha nem tapasztaltam. A nô védekezôvé vált. – Az erôszakot nem mi választottuk. Élünk vele, ha muszáj. És maguknak, többieknek nagy szerencséjük, hogy páran közülünk elég erôsek a kellemetlenségek vállalásához. A mi munkánk nélkül darabokra hullana a békéjük. – Valaha talán így is volt. A maguk szakmája, úgy hiszem, nemsokára idejétmúlttá válik. – Ennek az állításnak a cáfolata ott fekszik az ágyon. – Egy fiatal emberlány, magányosan és fegyvertelenül! Ez valóban hatalmas fenyegetés a békénkre nézve. 15