John Scalzi
– Nem maradt utána ürülék. Elnevettem magam. – Néha meg kell kérdôjelezzem a humorotok nyilvánvaló hiányát. Úgy értettem, hogy túlságosan is meg volt rettenve ahhoz, hogy bármit is mondjon. – Úgy véltük, pont azért hagytál vele ott bennünket. – Igen, persze. De ha tudom, hogy tábornok, nem tettem volna ki ilyen próbatételnek. – A szüleimre mutattam. – Nem akarom, hogy bármi kellemetlenségük legyen abból, hogy szórakoztam ezzel a figurával. – Nem hiszem, hogy egy ilyen magas rangú katonát, aki ilyen messzire eljön, bármivel is el tudnád téríteni a céljától. Egy csomó frappáns válasz tolakodott a nyelvem hegyén, és könyörögtek, hogy süssem el ôket. De nem tettem. – Gondolod, hogy valami komoly ügy hozta ide? – kérdeztem végül. – Ô egy tábornok – felelte Apacuka. – És most itt van. Folytattam a távcsôvel figyelést. Rybicki tábornok – ezek szerint ez a neve – enyhén oldalra fordult, és ráláttam az arcára. Jane-hez beszélt éppen, aztán apuhoz fordult, és neki is mondott valamit. Egy kicsit anyut figyeltem, de az arca nem árult el semmit. Akármirôl is volt szó, nem tette ôt túl boldoggá. Jane ekkor elfordította a fejét, és pont rám nézett, mintha tudná, hogy figyelem. – Hát ezt meg hogy csinálja? – Amikor Jane még a Különleges Erôknél szol gált, az ô testét még a sorállományúakénál is trükkösebbre turbózták a gene tikusok. De akárcsak apu, ô is normál emberi testet kapott, amikor leszerelt. Már nem szuperhôs. Csak pokolian jó megfigyelô. Ami majdnem ugyanaz. Zsenge ifjúságom alatt legalábbis semmilyen csibészségem nem kerülte el a figyelmét. Anyu visszafordult Rybicki tábornok felé, aki ismét hozzá beszélt. Apacukára néztem. – Csak azt szeretném tudni, miért pont a cirokföld közepén beszélgetnek. – Rybicki tábornok azt kérdezte a szüleidtôl, hogy hol tudnának zavartalanul beszélgetni – mondta Apacuka. – Külön kérte, hogy olyan hely legyen, ahol Fundaluka és én nem hallhatjuk.
36