a kiegyensúlyozatlan mérleg nyelve. Néma csend lepte el őket. Senki sem jelentkezett, hogy kérdést tegyen fel az előadónak. (Persze, Aomaménak úgysem volt szándékában válaszolni.) Az emberek csak szótlanul vártak a soha vissza nem térő alkalomra. A nő kissé felszegett állal, ajkába harapva méregette őket sötét szemüvegén át. – Fogalmatok sincs, ugye, hogy ki vagyok, hová tartok és mit fogok csinálni?! – mondta nekik Aomame anélkül, hogy a szája megmozdult volna. – Ti meg oda vagytok szögezve és nem tudtok semerre elmozdulni. Se előre, se hátra. Nem úgy, mint én. Nekem halaszthatatlan dolgom van. Elintézendő küldetésem. Ezért haladok előrefelé. Végezetül be akarta mutatni különleges fintorait, de meggondolta magát. Körülményes lett volna ismét visszarendeznie a vonásait. Nem ért rá akkor efféle hiábavalóságokra. Hátat fordított hát ennek a népségnek, és óvatosan elindult lefelé a vészkijárat lépcsőin, talpán érezve a fokok hideg, durva tapintását. Az éppen áprilisba hajló idő miatt felélénkült hideg szél felborzolta a haját, ettől előbukkant Aomame szabálytalan formájú bal fülkagylója.
27