9 minute read

ÚJ ÉV, ŐSI RITMUSOK

„A matematikának és a zenének is van egy szimbólumokból álló szaknyelve, s azzal megragadhatjuk az általunk létrehozott vagy felfedezett mintázatokat. A zene sokkal több a kotta öt vonalán le-fel táncoló fél- és negyedhangjegyeknél. S a matematikai szimbólumok is csak akkor kelnek életre, ha az elmében megszólal a matematika.”

Marcus du Sautoy – az Oxfordi Egyetem matematikaprofesszora

Advertisement

Talán nem tévedés azt állítani, a zene egyidős az emberiséggel, de a hagyományos értelemben vett komoly zeneelmélet az ókori görögökhöz köthető. Az első hangjegy leírása Püthagorasz (Kr. e. 570–495 között élt matematikus) nevéhez köthető. Feljegyzéseit, és az azokból kibontakozó zeneelméleti alapokat az ókori rómaiak is átvették, mely később a középkori zenében (Kr. u. VI. sz. – 1450 körül), majd a reneszánszban fejlődött tovább (1450 körül – 1600 körül, erre az időszakra datálható a billentyűs hangszerek megjelenése). Minden évszázad hozzáadott valami újat az alapokhoz. A barokkban jelent meg az opera, az oratórium, a szvit és a szonáta, a klasszicizmusban pedig előtérbe került a szimfónia, a szonáta és a versenymű. A XIX. század vált a romantikus zene korává, majd a XX. századra már egyre többféle irányzat jelent meg, nem volt egységes komolyzenei stílus, az 1920-as években pedig megjelentek az elektromos hangszerek.

A XXI. századra annyi zenei stílusirányzat alakult ki, hogy számontartani is kihívás. Jelenleg megközelítőleg 18 nagyobb csoportba tudjuk a stílusokat besorolni, azon belül pedig több, mint 150 alkategóriát különböztetünk meg. Bármely stílushoz is húzzon a szívünk, egyvalamiben mind egyetérthetünk: zene nélkül az életünk annyira üres lenne, mint az a bútorozatlan lakás, ahol a legkisebb lépések visszhangjai tompán pattannak fülünkbe a lepergett festékű falakról.

De mi is a zene jelentősége, és hogyan hat a mindennapi életünkre? A szemünkkel ellentétben a fülünket nem tudjuk becsukni, így minden hang hatással van ránk tudatosan vagy tudattalanul. Utóbbi esetben csak gondoljunk a reklámok különböző dallamaira, menynyire meg tudnak tapadni már az első hallgatásuk után is, és képesek váratlanul vissza-visszatérni egyes külső ingerek hatására. A zene remek stresszoldó hatással rendelkezik, megadja az alapütemet az edzéseinkhez, fáradtabb, levertebb napjainkon pedig feltöltődhetünk, kikapcsolódhatunk segítségével.

Mivel a hangok elsősorban az érzelmeinkre hatnak, egyre elterjedtebbé vált a zeneterápia alkalmazása. A zene alapvetően rendből és harmóniából áll, melyet lelkünk

„Festményekkel díszítjük a teret, zenével díszítjük az időt” - ismeretlen

építésére, sebeink gyógyítására tudatosan használhatunk. A zeneterápiának két értelmezése van. Szűkebb értelemben klinikai jellegű, alapvetően gyógyító, és a patológiával, betegséggel, de legalábbis krízishelyzettel kapcsolatos terápiát értünk alatta. Tágabb értelemben pedig szocializációt jelent, melynek célja a kultúraközvetítés, és olyan tanulási problémákra és nevelési hiányosságokra koncentrál, amelyeknek közvetlen hatása van a személy egészségére és jól-létére. Mivel ez egy igen összetett témakör, a gyógypedagógia részre nem térnék ki részletesen, viszont, ha valaki szeretne elmélyülni a zeneterápia gyógypedagógiai alkalmazásában, bátran keressen rá Kiss Virág Phd. vizuális nevelő és művészetterapeuta előadásaira.

Pár évvel ezelőtt részt vettem egy előadáson, amit Novák Anikó tartott. (Ő a szimfonikus világzene és a felemelő modern klasszikus zenei stílus egyik kidolgozója, valamint az uplifting classical képviselője és megteremtője.) Mivel emlékeimben a szolfézs úgy élt, hogy kis bogyókat rajzolgatunk egy füzetbe, majd lepötyögjük őket zongorán, nem hittem volna, hogy ennyire érdekes is lehet a szolfézsoktatás, de hihetetlenül kellemes csalódás volt az ott töltött 4 óra. Az egyik legmaradandóbb élmény számomra az volt, amikor a lélekhangszerekről mesélt. Ezeket a lélekhangszereket 3 csoportba soroljuk, melyek párhuzamban állnak az emberi test szerveivel, szervrendszerével: húrosok = idegrendszer, ütősök = szív, fúvósok = tüdő. Képesek egymástól független tevékenykedni, de összehangolt munkájuk nélkülözhetetlen az egészséges szervezet, ép lélek számára. A zene nem csak az emberekre van gyógyító hatással. Manapság egyre többen tartják lakásban négylábú kedvenceiket, akiknél gyakorta előfordul a szeparációs szorongás, melynek számos kiváltó oka lehet: előfordulhat bántalmazott kutyusnál, aki fél egyedül lenni; okozhatja nem egészséges kötődés kialakulása vagy figyelemfelhívás. Olyan esetekben is előfordulhat, ha például a szomszédban felújítás zajlik, és egy hirtelen bekövetkező nagy hanghatásra a kutya megijed, a gazdi pedig nincs a közelben, hogy a viselkedését korrigálja, vagy a gazdi rossz viselkedési formát erősít meg azzal, hogy a kutya félelmét megdicséri (megsimogatja, megöleli, amikor a kutya fél, ezzel megerősítve benne, hogy ha ilyen hangot hall, félnie kell). Az ilyen szeparációs problémával rendelkező kutyák egy kis csoportjánál is alkalmazni kezdték a zeneterápiát. Otthon a gazdi egy általa választott zenét, lejátszási listát indít el, miközben nyugodt légkört teremt a lakásban (mindenki pihen, nem járkálnak a lakásban fel-alá, mint takarítás közben). Később a kutya összeköti ezt a nyugalmi állapotot azzal a zenével, amit ebben a nyugalmi állapotban hallott, így, ha a gazdi elhagyja a lakást, négylábú társa nem kezd el áriázni a szomszédok nagy örömére. Természetesen sok idő, mire ez az új szokás berögzül, ill. nem alkalmazható minden kutyánál, ezért ilyen probléma esetén érdemes konzultálni egy oktatóval.

Nemcsak a zenehallgatás építi a lelket, hanem maga a zenélés is. Bár elfogult vagyok egyes hangszereket illetően, aki sosem tanult még egyen sem játszani, azoknak elsősorban a dobokat ajánlanám. Nem kell hozzá szolfézs ismeret (zenész körökben ezért is van annyi vicc a dobosokról), viszont a két agyfélteke összehangolt működése szinkronba hozza a testet és a lelket.

Bármilyen hangszert is válasszunk, mindegyikre igaz, hogy bemelegítés nélkül nem szabad elkezdeni a gyakorlást. Azt is mondhatnánk, a gyógytorna együtt jár a zenével. Ízületeink védelme érdekében lassú, körkörös

mozgásokat érdemes végeznünk, ugyanis így az ízületi folyadék folyamatos termelődése biztosított, mellyel megelőzhető az ízületi kopás vagy az ínhüvelygyulladás – elvégre a táncosok sem a dolgok közepébe vágva indítják az edzésüket, hanem pontosan felépített bemelegítő mozdulatsorok után végzik el a gyakorlataikat.

Nem számít, hogy a zenét ’belülről’ műveljük vagy ’kívülről’ szemléljük, hogy a hangszerek összhangját részesítjük előnyben, vagy a számítógépen komponált elektronikus hangokat, amíg biztosítjuk vele testünk és lelkünk épségét. NRGMarket Plus Kft. Energiahatékonyság Üzletág

Képek forrása: Unsplash

A kriptovaluták veszélybe sodorhatják a klímaváltozás elleni küzdelmet

A növekvő kereslet a bitcoinra kisiklathatja a globális felmelegedés megfékezésére tett erőfeszítéseket, mivel az egyre népszerűbb digitális pénz kibocsátásához hatalmas mennyiségű energiára van szükség.

Abitcoinnal kapcsolatban régóta megy a vita, hogy kriptodeviza mennyire tölthet be pénzhelyettesítő funkciót, ér-e egyáltalán valamit a dolog, vagy csak a történelem legnagyobb buborék fújódását láthatjuk. Kevésbé volt reflektorfényben a bitcoin és más kriptodevizák kapcsán az előállításhoz szükséges energiafelhasználás kérdése. Akadémiai körökben, illetve környezetvédelemmel foglalkozó szervezeteknél többször próbálták már erre felhívni a figyelmet, azonban az átütő hatás elmaradt.

Az elmúlt hetekben talán azért szólt nagyot a kritika, mert Elon Musk, a tech szektor legbefolyásosabb személye fogalmazott élesebben. Pár hónapja még azt jelentette be, hogy cége likviditásából 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt bitcoint, és a jövőben a vásárlásoknál elfogadják majd a bitcoint fizetőeszközként. Elon Musk múlt csütörtökön azonban már úgy fogalmazott, hogy aggasztónak tartja a bitcoin előállítás növekvő energiaigényét.

Ez az energiaigény tényleg brutális méretűre nőtt, és jelenleg egy közepes méretű nyugat-európai ország éves energiafelhasználásának felel meg. A Cambridge-i Egyetem statisztikája szerint a bitcoin előállítás éves energiaigénye 133,68 terrawattóra körül lehet, ami meghaladta Svédország 131 terrawattórás 2020-as felhasználását, és közel háromszorosa a hazai, magyar éves felhasználásnak. Az egyetem szerint ez csak egy alapbecslés, az energiafelhasználás ennél lehet lényegesen rosszabb attól függően, hogy milyen korszerű, hatékony számítógépekkel „bányásznak”.

"A bitcoin tranzakciónként több villamos energiát használ fel, mint bármely más, az emberiség által ismert módszer". Ez a mondat már Bill Gates szájából hangzott

el a New York Times-nak adott interjújában, hivatkozva a Holland Központi Bankra, amelynek számítása alapján minden egyes bitcoin tranzakcióhoz átlagosan 300 kilogram szén-dioxidra van szükség, ami egyenértékű durván 750.000 Visa-kártya mágnescsíkjának lehúzásával. A Digiconomist szerint egyetlen bitcoin tranzakció nagyjából 707,6 kilowattóra villamos energiát használ fel, ami megegyezik egy átlagos amerikai háztartás által 24 nap alatt felhasznált energiával.

Ez azért van, mert szinte az összes kriptovaluta, beleértve a bitcoint is, minden egyes tranzakciót az úgynevezett nyilvános főkönyvben dokumentál, ami segít abban, hogy a tranzakciók átláthatóak és biztonságosak legyenek a manipuláció lehetősége nélkül, ugyanakkor folyamatosan további informatikai tárhelyre vagy "blokkokra" van szükség. Hozzáadódik a problémához, hogy a bányahálózatok nagyrészt Kínában találhatóak, ami villamos energiájának nagy részét olyan fosszilis tüzelőanyagok elégetésével termeli meg, mint például a szén, és ahogy a kriptopénz egyre népszerűbbé vált, a hozzá kapcsolódó energiafogyasztás 10-szeresére nőtt 2017 óta. A Nature Climate Change szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint a növekvő kereslettel lépést tartó bitcoin kibocsátása 2030-ra kudarcra ítélheti a globális felmelegedés korlátozásának célját. Jelenleg a szállítást, a lakhatást és az élelmiszer-előállítást tartják a klímaváltozás legfőbb hozzájárulóinak. Ez a kutatás bemutatja, hogy a bitcoint is csatolni kell a listához.

Más vélemények szerint a kriptobányászat energiaigénye segíthet jövedelmezőbbé tenni a megújuló forrásokból származó energiatermelést, így támogatva a zöldenergia-termelő beruházásokat. Ez azonban egyelőre egy nagyon optimista forgatókönyvnek tűnik, és sokkal valószínűbb, hogy a szabályozó hatóságok, jegybankok, akik egyre nagyobb aggodalommal figyelik a környezetszennyező fizetőeszköz terjedését, kaphatnak egy újabb érvet a klímavédelemmel az állami kontroll alól kikerülő pénzteremtés erőteljesebb szabályozására.

Kelner Máté

Képek forrása: Freepik Prémium, Unsplash

ICONS

GoGreen Icons sorozatunk keretében a jövőben is szeretnénk lehetőséget biztosítani a különböző erőműtípusok megismerésére. Látogatást szervezünk szél-és vízerő20 művek mellett biogáz- és szalmatüzelésű erőművekbe, az ország első önálló akkumulátoros energiatárolójának megtekintésére, illetve egyéb kisebb napelemes rendszerek megtekintésére is lehetőséget kínálunk.

Az események ingyenesen látogathatók, de a létszámkorlát miatt regisztrációhoz kötöttek. Regisztrálni a GoGreen honlapján folyamatosan lehet a GoGreen Icons regisztrációs űrlap kitöltésével, a megtekinteni kívánt erőműtípus megjelölésével. A jelentkezőket a részletekkel kapcsolatban e-mailen értesítjük. Tartsanak velünk!

ZÖLDHÍREK

a nagyvilágból

KANADÁBAN MARAD A HIDEGRIASZTÁS

Riasztást adtak ki a hideg miatt a kanadai hatóságok több körzetben is, miután a hőmérséklet mínusz 40 fok, vagy az alá is süllyedt. A sípályák bezártak, a családi házak mögötti ideiglenes jégpályák használata pedig tilos. Az erős szél miatt a hőmérséklet akár mínusz 55 foknak is érezhető. Hasonló hideg sújtott le erős havazással Az Egyesült Államok nyugati részére is.

Forrás: https://index.hu/kulfold/2021/12/28/ kanada-hideghullam-havazas/

ÚJ MELEGREKORD AZ ÉSZAKISARKVIDÉKEN

Új hőmérsékleti csúcsot, 38 Celsius-fokot mértek a 2020-as júniusi hőhullám idején Szibériában, ez a valaha feljegyzett legmagasabb érték az északi sarkkörtől északra. A hivatalos rekordot a Meteorológiai Világszervezet (WMO) jelentette be. Vezetője, Petteri Taalas szerint „a rekord a klímaváltozás jele, és arra utal, hogy meg kell kongatni a vészharangot”.

Forrás: https://greenfo.hu/hir/hivatalos-38-celsiusfok-az-eszaki-sarkvidek-melegrekordja/

VÁLTOZNAK A SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS SZABÁLYAI BUDAPESTEN

2022 januárjától az FKF valamennyi begyűjtési rendszerében az italos, kombinált kartondoboz (pl. TETRAPAK) a kék helyett a sárga fedelű kukába, azaz a kevert csomagolási hulladékok közé kerül. Az új szabályozás célja a szelektív hulladék minőségének javítása, megkönnyítve ezáltal annak feldolgozását, újrahasznosítását. A továbbiakban is fontos, hogy a dobozokat lapítva helyezzük el a gyűjtőkbe, hogy minél több helyet takarítsunk meg.

Forrás: https://greenfo.hu/hir/januartol-a-papirhelyett-a-muanyag-koze-kell-dobni-a-kombidobozokat/

VERSENYKÉPES LEHET A ZÖLDHIDROGÉN?

A következő években kiemelt szerepet kaphat a zöldhidrogén, mely a 2050-es klímacél eléréséhez is kulcsfontosságú lehet. Gazdaságossága nemcsak a rekordmagas szén-dioxid kibocsátási árakban rejlik, hanem – részben a magas földgázárak miatt – előállítása is olcsóbb lett, mint a karbonintenzív módon előállított szürke hidrogéné. Az Európai Bizottság által decemberben publikált klímacsomagban a zöldhidrogénnek fontos szerep jut a földgáz kiváltását célzó tervekben.

Forrás: https://www.portfolio.hu/ gazdasag/20211224/zoldhidrogen-boom-johet-avilagban-a-kovetkezo-evekben-517926

MUNKÁBAN A HORNSEA 2

2021 októberében helyezték üzembe a világ legnagyobb szélerőműfarmjának, a Hornsea-nek második részegységét. A Nagy-Britannia keleti partjai mellett található erőmű két részegysége együtt mintegy 2,3 millió brit háztartás számára elegendő áramot termel. A tervek szerint a farm négy részegységből áll majd összesen 6 gigawatt kapacitással, ami nagyban hozzájárulhat Nagy-Britannia 2050-es karbonsemlegességi céljának eléréséhez.

Forrás: https://greenfo.hu/hir/hivatalos-38-celsiusfok-az-eszaki-sarkvidek-melegrekordja/

This article is from: