162
nagyobb és a legnehezebb művészet. Várni! És higyje el, addig boldog az ember, amíg tudja, hogy van miért várni! - Maga tud bölcselkedni. Én nem tudok. -Én egyebet is tudok, György. Tudok dolgozni is azért, akit szeretek. Akár padlót is sikálnék, ha kell, és akkor is boldog lennék. - De én nem. Én nem akarok nyomorúságban és szegénységben élni és nem akarom nélkülözésbe vinni azt, akit szeretek. Alkonyodni kezdett. Fölálltam. Késő van, menjünk haza. György elkísért a kapuig. - Holnap délután újra eljövök, - mondta, elmegyünk megint egy nagyot sétálni. Kezet csókolt és elment. Utána néztem, amíg az Üllői-útra befordult. Lassan mentem föl a lépcsőn. Mintha egy jéghideg kéz szorította volna össze a szívemet. Az az érzésem volt, hogy sohasem látom többet.