Chapter 1 Neurovascular Network as Future Therapeutic Targets
Yujie Chen, Yang Zhang, Zhenni Guo, Ling Liu, Feng Gao, Yanfeng Lv, Meng Zhang, Xiaochuan Sun, Andre Obenaus, Yi Yang, Jiping Tang, Hua Feng, and John H. Zhang
Abstract In recent years, endovascular treatment, including pharmaceutical drugs and intervention therapy, has become one of the most effective strategies for stroke patients. However, neurobiological and neurovascular functions, before, during and after endovascular therapy, have not been fully addressed and remain to be clarified. It is extremely important for basic neurovascular scientists and clinicians to understand the neurobiological and neurovascular fundamentals of neuroimaging mismatches and the infarct size of stroke patients, hyperperfusion or hypoperfusion after thrombolysis or thrombolectomy, and brain swelling and hemorrhage after successful thrombolectomy. These clinical mismatches and complexities after endovascular therapy are related to active tissue connections in the neurovascular
Author contributed equally with all other contributors.Yujie Chen and Yang Zhang
Y. Chen
Department of Neurosurgery, Southwest Hospital, Third Military Medical University, Chongqing, China
Departments of Anesthesiology, Neurosurgery, Neurology and Physiology, Neuroscience Research Center, Loma Linda University, Loma Linda, CA, USA
Department of Pediatrics, Loma Linda University, Loma Linda, CA, USA
Y. Zhang
Department of Laboratory Medicine, Southwest Hospital, Third Military Medical University, Chongqing, China
Z. Guo · Y. Yang
Department of Neurology, The First Hospital of Jilin University, Changchun, Jilin, China
L. Liu
Department of Neurology, The People’s Hospital of Nanpi County, Nanpi, Hebei, China
F. Gao
Department of Interventional Neurology, Beijing Tiantan Hospital, Capital Medical University, Beijing, China
© Springer International Publishing AG, part of Springer Nature 2019
M. Lou et al. (eds.), Cerebral Venous System in Acute and Chronic Brain Injuries, Springer Series in Translational Stroke Research, https://doi.org/10.1007/978-3-319-96053-1_1
1
Y. Chen et al.
network and the function of neurobiological and neurovascular components after stroke. This comprehensive review summarizes the fundamental neurobiology and neurovascular function in endovascular therapy for stroke patients, using both basic science research and clinical studies, with a focus on cerebral hemodynamics, cell energy metabolism, and neurovascular injuries such as brain swelling, hemorrhage or over-reperfusion. A major emphasis is the potential role of cerebral collateral circulation and venous circulation during and after endovascular therapy. It is clear that the cerebral hemodynamic balance, venous function, and autoregulation are all involved in endovascular therapy.
Keywords Neurovascular network · Cerebral veins · Stroke
Abbreviations
CBF Cerebral blood flow
CBF Cerebral blood flow
CFI Collateral flow index
CO2 Carbon dioxide
CPP Cerebral perfusion pressure
CT Computed tomography
CTA computed tomography angiography
CTP Computed tomography perfusion
CTV Computed tomography venography
Y. Lv
Department of Interventional Neurology, The First People’s Hospital of Shijiazhuang City, Shijiazhuang, Hebei, China
M. Zhang
Department of Neurology, Daping Hospital, Third Military Medical University, Chongqing, China
X. Sun
Department of Neurosurgery, The First Affiliated Hospital of Chongqing Medical University, Chongqing, China
A. Obenaus
Department of Pediatrics, Loma Linda University, Loma Linda, CA, USA
J. Tang · J. H. Zhang (*)
Department of Anesthesiology and Physiology, Loma Linda University, Loma Linda, CA, USA
H. Feng (*)
Department of Neurosurgery, Southwest Hospital, Third Military Medical University, Chongqing, China
Department of Pediatrics, Loma Linda University, Loma Linda, CA, USA
e-mail: fenghua8888@vip.163.com
DSA Digital subtraction angiography
DVP Draining vein pressure
DWI Diffusion weighted imaging
ECD Echo color Doppler
EG Emptying gradient
ET Emptying time
FG Filling gradient
FLAIR Fluid-attenuated inversion recovery
fMUS Functional micro-ultrasound
FT Filling time
GOS Glasgow outcome scale
HBinF Head inflow
HBoutF Head outflow
MCAO Middle cerebral artery occlusion
MRA Magnetic resonance angiography
MRI Magnetic resonance imaging
MRV Magnetic resonance venography
NIHSS National Institutes of Health Stroke Scale
NO Nitric oxide
OPS Orthogonal polarized spectral
PDGF Platelet-derived growth factor
PDGF-BB Platelet-derived growth factor-BB
PPARγ Peroxisome proliferator-activated receptor-gamma
rCBF Relative cerebral blood flow
rCBV Relative cerebral blood volume
ROS Reactive oxygen species
rtPA Recombinant tissue plasminogen activator
RV Residual volume
SPECT Single photon emission computed tomography
SSS Superior sagittal sinus
SWI Susceptibility weighted imaging
VEGF Vascular endothelial growth factor
VV Venous volume
1 Introduction
Despite decades of efforts in basic and clinical research worldwide, stroke remains an intractable disease associated with high morbidity and mortality. Since 1847, R. Virchow’s observation that venous thrombi often migrate to the lungs and other organs, which were subsequently named “embolism” and “thrombosis”, the origins of ischemia, has altered our understanding of stroke [1, 2]. Since then, neurologists started to emphasize the vascular cause of ischemic stroke and prevention in the 1950s, which was followed by the introduction of endovascular therapies in the
1980s and recombinant tissue plasminogen activator (rtPA) in the 1990s [3, 4]. These strategies tended to retard ischemia progression and to re-establish vascular reperfusion. To date, these strategies remain at the frontline of early treatment after stroke [5], partially due to failures related to clinical translational studies of neuroprotective drugs based on the concept of neuroprotection to reduce infarction since 1980s [6].
Upon entering the twenty-first century, the concept of the neurovascular unit presented by Lo del Zoppo and Iadecola et al., gained attention for the discovery of novel strategies for stroke patients [7–9]. In this unit, neurologists attempted to emphasize and protect connections among vulnerable neurons, simultaneously supporting astrocytes and endothelial cells, not only to reduce infarction but also to regenerate and reorganize the ischemic brain tissues after stroke [10, 11]. Thus, the blood brain barrier, as the classical and most typical structure in the neurovascular unit, has become the hot topic for stroke research [12]. However, additional cellular populations and other structures are also present in the central nervous system, such as microglia, pericytes and venules, among others, all of which influence the outcomes of stroke patients [13–15]. Hence, the vascular neural network might provide an advanced comprehension of the neurobiology of stroke, shedding new light on the neurovascular network, reperfusion control and vein drainage during endovascular therapies for stroke patients [16–18] (Fig. 1.1).
Fig. 1.1 History of stroke pathophysiology
Y. Chen et al.
As we have introduced, endovascular treatment, including pharmaceutical drugs and intervention therapy, has become one of the most effective strategies for stroke patients since the late twentieth century [19]. However, the neurobiological and neurovascular functions before, during and after endovascular therapy have not been fully addressed and remain to be clarified, which might unveil important pathophysiologies related to clinical mismatches and complexities after endovascular therapy related to active tissue connections in the neurovascular network and the functions of neurobiological and neurovascular components after stroke. Therefore, in the present review, we will summarize the fundamental neurobiology and neurovascular function in endovascular therapy for stroke patients, using both basic science research and clinical studies focusing on cerebral hemodynamics, cell energy metabolism, and neurovascular injuries such as brain swelling, hemorrhage or overreperfusion. A major emphasis of this review is the potential role of cerebral collateral circulation and venous circulation during and after endovascular therapy.
2 The Mismatch Between Preclinical Models and Clinical Types
Stroke can be divided into two main types: ischemic stroke due to lack of blood flow and hemorrhagic stroke due to bleeding, with a subtype of subarachnoid hemorrhage by aneurysm rupture. Despite preventive strategies, current therapies include intravenous thrombolysis and thrombectomy for ischemic stroke, emergent surgery for hemorrhagic stroke, followed by monitoring and various neuroprotective treatments for better outcomes [20–24]. Nevertheless, these strategies could alleviate stroke patients at a certain level, but they supply unexpected and new problems for the neurologist, such as cerebral hemodynamics, cell energy metabolism, as well as neurovascular injuries such as brain swelling, hemorrhage transformation or over-reperfusion.
Rethinking the critical reasons for these unsatisfactory outcomes and unexpected problems in current therapies for stroke patients, we may want to know whether previous research aims addressed the correct target and whether our research methods were appropriate. Like all disappointing experiments, the first and foremost response is to go back to the basics, especially our preclinical models and to understand the pathophysiology after stroke.
In recent years, the most popular stroke model is middle cerebral artery occlusion (MCAO) in rodents, which is induced by nylon suture insertion into the unilateral middle cerebral artery for 2 h, followed by suture withdrawal and recanalization. Typically, this model causes a massive ischemic lesion in the rodent brain, similarly to stroke patients at a certain level. Whether 2 h’ ischemia/reperfusion really matches the clinical situation, or 1 h or 4 h or long of ischemia/reperfusion would be optimal remains unknown. It is known that short-time ischemia might have a neuroprotective effect and be considered an ischemic precondition, and long-term
ischemia might cause a large parenchymal lesion and hemorrhagic transformation. Nevertheless, various types exist in the clinical setting, from transient ischemic attack to longer term endovascular recanalization with over-perfusion, brain swelling, hemorrhagic transformation, or non-perfusion.
2.1 Recanalization Leads to a Small Infarction
As suggested by the guidelines, if thrombolectomy is performed and the clot is removed within 6 h after stroke onset, no infarction or a small infarction will be detected in patients. However, after 2 h of MCAO, the large infarction observed in rats does not match the clinical situation. For example (Fig. 1.2), a 70-year-old female ischemic stroke patient was admitted 3 h after losing consciousness. Immediate computed tomography angiography (CTA) indicated that her left internal carotid was occluded. Interventional surgery was performed, and the clot was removed within the first hour after emergency administration. She then recovered consciousness and muscle strength of the right limb back to level III. Head CT reexamination only showed a small infarction in the left hemisphere. In comparison to the infarction at 2 h in the MCAO rodent model, the ischemic lesion in this patient was much smaller. This is the first type of mismatch between the preclinical model and the clinical type. Sometimes researchers have considered this phenomenon as a species difference, but the precise difference is unknown.
2.2 Unsuccessful Recanalization Leads to a Small Infarction
However, a failed thrombolectomy or unsuccessful clot removal within 6 h after stroke must also be addressed. Another 61-year-old male patient (Fig. 1.3) with a history of smoking suffered from left limb paralysis and alalia for 5 h. Physical examination indicated dysarthria, left facial paralysis, left arm muscle strength level zero, left leg muscle strength level I, and National Institutes of Health Stroke Scale (NIHSS) of 15 points. During surgery, digital subtraction angiography (DSA) indicated stenosis in the proximal middle cerebral artery with thrombosis at the distal end of this vessel. After thrombolectomy and balloon dilatation, DSA showed successful recanalization. However, 5 min later, the artery occluded again. Clearly, this patient experienced middle cerebral artery occlusion for a long time, greatly exceeding the suggested recanalization time window. However, surprisingly, physical examination at 24 h after surgery indicated clear consciousness, mild dysarthria, left arm muscle strength level IV, left leg muscle strength level V, and NIHSS of 3 points. More importantly, the head computed tomography (CT) examination did not reveal a large infarction. This phenomenon represents another type of mismatch between the preclinical model and the clinical situation because unsuccessful
Y. Chen et al.
Fig. 1.2 Case I: recanalization leads to small infarction. A female ischemic stroke patient, 70-yearold, was admitted at 3 h after conscious lost (a). Immediate digital subtraction angiography (DSA) indicated her left internal carotid occluded (b). Interventional surgery was performed and the clot was removed within the first hour after administration in emergency (c, d). After then, she recovered consciousness and the muscle strength of right limb backed to level III. Head computed tomography (CT) reexamination only showed small infraction in left hemisphere (e). Comparing to the infarction in 2 h’ middle cerebral artery occlusion (MCAO) rodent model (f), the ischemic lesion of this patient is much smaller
thrombolectomy/clot removal induced much smaller infarction than 2 h in the MCAO rodent model. Furthermore, previous studies have indicated that the poststroke ischemic lesion in rodents automatically vanished after several months, even in the absence of treatment. Whether this phenomenon can be classified as a species difference or something else remains to be determined.
Fig. 1.3 Case II: unsuccessful recanalization leads to small infarction. Male patient, 61-year-old with smoke history, suffered with left lime paralysis and alalia for 5 h. Physical examination indicated dysarthria, left facial paralysis, left arm muscle strength level zero, left leg muscle strength level I, and the National Institutes of Health Stroke Scale (NIHSS) is 15 point. During surgery, the digital subtraction angiography (DSA) indicated the stenosis in the proximal of middle cerebral artery with thrombosis in the far-end of this vessel (a, b). After thrombolectomy and balloon dilatation, DSA showed successful recanalization (c). But 5 min later, the artery occluded again (d). Clearly, this is a patient with middle cerebral artery occlusion for a long time, way beyond the suggested recanalization time window. But, surprisingly, physical examination at 24 h after surgery indicated clear consciousness, mild dysarthria, left arm muscle strength level IV, left leg muscle strength level V, with 3 point on NIHSS. More importantly, the head computed tomography (CT) examination did not show large infarction exist (e)
2.3 Recanalization Leads to Bleeding, Edema, and Massive Infarction
Despite these two cases with surprisingly good outcomes, the following case may attract a large amount of attention in our clinical practice. A 71-year-old male patient (Fig. 1.4) suffered from right limb weakness and speech difficulty for 7 h.
Y. Chen et al.
Fig. 1.4 Case III: recanalization leads to bleeding, edema, massive infarction. Male patient, 71-year-old, suffered with right limb weakness and speaking difficulty for 7 h. Emergency computed tomography (CT) showed no infarction at 4 h after stroke onset, and urikanase 60 k unit was administrated intravenously. After admission, magnetic resonance imaging (MRI) indicated left internal carotid artery occlusion and left basal ganglia infarction (a). digital subtraction angiography (DSA) was performed and urikanase 30,000 unit was intraarterial injected for thrombolysis (b, c). The left internal carotid artery recanalized (d), but unfortunately, left basal ganglia bleed at 2 h after urikanase administration (e), and this patient died at 23 h after stroke onset. Meanwhile, the 2 h’ middle cerebral artery occlusion (MCAO) model failed to produce those pathologies, some rodent model even followed with hemorrhagic transformation (f)
Emergency CT revealed no infarction at 4 h after stroke onset, and a 60-k unit of urikanase was administered intravenously. After admission, magnetic resonance imaging (MRI) indicated left internal carotid artery occlusion and left basal ganglia infarction. DSA was performed, and 30,000 units of urikanase was injected intraarterially for thrombolysis. The left internal carotid artery was recanalized, but unfortunately the left basal ganglia bled at 2 h after urikanase administration, and the patient died at 23 h after stroke onset. Such a case may occur infrequently in the clinic, but the reason for the occurrence of thrombolectomy or thrombolysis following over perfusion, brain edema, hemorrhage or sometimes massive infarction remains to be elucidated [25]. The 2-h MCAO model failed to produce those pathologies, and some rodent models even showed hemorrhagic transformation. As proposed in our previous reviews and other studies, blood brain barrier disruption and vasogenic edema may be the underlying cause of these events. However, the effects of blood brain barrier disruption and vasogenic edema in this situation remain to be described.
Y. Chen et al.
2.4 Vein Compression Involved in Reperfusion Injury
We usually focus on the arteries during the treatment of a stroke patient. However, the following case indicates that changes occur in the cerebral venous system. An 80-year-old male patient (Fig. 1.5) suffered with aphasia and right limb paralysis for 3 h when he was transferred to the emergency room. The NIHSS was evaluated as 22 points, and rtPA was administered for 30 min without change. The head CT perfusion (CTP) indicated a cerebral blood volume lower than normal in the left temporal lobe. CTA revealed left internal carotid artery occlusion, blood supply compensation by the anterior communicating artery, and occlusion of the left middle cerebral artery. The neurologist made great efforts in the operating room, and the occluded arteries finally recanalized at 10 h after stroke onset. Unfortunately, massive middle cerebral artery infarction occurred after recanalization. Magnetic resonance angiography (MRA) at 16 h after surgery indicated much more abundant vascular imaging of the left middle cerebral artery than the right side, while the magnetic resonance susceptibility weighted imaging (SWI) indicated that ipsilateral venous imaging was much weaker than the right side. The massive brain swelling suggested that this patient needed decompression, but his family gave up. This patient underwent a successful recanalization surgery but had a bad outcome. Why the ipsilateral venous system collapsed after recanalization remains unknown. A reasonable assumption is that the patient had venous infarction and subsequent hemorrhagic transformation.
2.5 Infarction Is Reversible Even After Days
Traditional understanding treats stroke as a catastrophe due to unsatisfactory outcomes of patients irrespective of treatment. However, a few fortunate patients, like this 76-year-old female patient (Fig. 1.6) with a middle cerebral artery occlusion, had a head CT showing no infarction on the first day. Thrombolectomy surgery was successfully performed and clots retrieved, but the patient remained in a coma. On day 7, head CT reexamination revealed a large low density, but this patient
Fig. 1.5 (continued) changed. The head CT perfusion (CTP) indicated cerebral blood volume lower than normal at the left temporal lobe (a). Computed tomography angiography (CTA) showed the left internal carotid artery occlusion, blood supply was compensated with anterior communicating artery, and the left middle cerebral artery also occluded (b). Neurologist made great efforts in operation room, and the occluded arteries finally recanalized at 10 h after stroke onset (c). But unfortunately, the massive middle cerebral artery infarction occurred after recanalization (d). Magnetic resonance angiography (MRA) at 16 h after surgery indicated vascular imaging of left middle cerebral artery was much abundant than right side (e), while the magnetic resonance susceptibility weighted imaging (SWI) indicated the venous imaging of ipsilateral was much weaker than right side (f). The massive brain swelling suggested this patient needed decompression, but his family gave up
Fig. 1.5 Case IV: veins compression involved in reperfusion injury. Male patient, 80-year-old, suffered with aphasia and right limb paralysis for 3 h when he was transferred to emergency room. The NIHSS was evaluated at the level of 22 point, and rtPA was given for 30 min, but nothing
Fig. 1.6 Case V: infarction is reversible even after days. Female middle cerebral artery occlusion patient, 76-year-old, head computed tomography (CT) showed no infarction at the first day (a, c). Then thrombolectomy surgery was successfully performed and clots were retrieved (b, c), but the patient was still in coma. On day 7, head CT reexamination showed large low density existed (d), but this patient recover consciousness at day 12, then CT on day 14 showed the infraction area significantly reduced (e) and the patient awaked with aphasia
recovered consciousness on day 12. The CT on day 14 showed a significantly reduced infarction area, and the patient woke with aphasia. This may be similar to the long-term outcomes observed in rodents, but the brain tissues were clearly damaged during the first few hours after stroke onset. Thus, we must determine how to repeat this favorable outcome.
3 Establishment of New Stroke Pathophysiology to Address Clinical Issues
Based on the above cases in clinical practice, we might wonder why these preclinical models did not match and mimic the actual clinical manifestations. Perhaps other pathophysiologies were missed.
Y. Chen et al.
3.1 Emphasis on Recirculation: Both Arterial and Venous Blood Flow
Since the seventeen century, stroke, known previously as cerebral apoplexy, was identified as a major cerebral vascular disorder by Johann Jacob Wepfer [26]. Subsequently in the late eighteen century, Rudolf Virchow defined the pathophysiology of apoplexy as mechanical blood clots that interrupt the blood flow to the brain [27]. Stroke therapy then passed through the time of blood factors and vascular risk factors, entering the time of neuroprotection [26, 28]. However, large clinical trials investigating neuroprotection soon followed but quickly failed due to the difficulty protecting neurons despite ongoing vascular occlusion [6]. This unexpected failure at the clinical level gave rise to two notable events—the use of tPA to recanalize the vessel, and the conceptual change from neuroprotection to neurovascular protection after the early twenty-first century [17, 18, 29–31]. A neurovascular unit takes our understanding of stroke a step further than simply neuroprotection, which focuses more on neuronal cells but is a step short of upstream arteries/arterioles and especially veins/venules, in which smooth muscle cells, pericytes, and vascular endothelial cells play much more important roles in the control of vascular tone, influence capillaries, and in particular clear the venous blood. Thus, a new concept is beginning to take shape regarding stroke pathophysiology—the notion that the vascular neural network may in fact be at the center stage of the entire pathology [17, 18].
Basic Rules for Recirculation (Fig. 1.7)
One of the key issues related to the vascular neural network is that arterial and venous blood flow must be in harmony during circulation. During normal cerebral circulation, cerebral autoregulation prevents and protects the brain from over-flowinduced injury. When the blood flow increases, cerebral arteries contract to prevent excessive blood flow into the brain parenchyma, and when blood flow decreases, cerebral arteries dilate to allow more blood into the brain, maintaining constant total blood flow to the brain [32]. This same principle may apply to the relationship between arterial and venous flows, and the blood entering the brain from the arterial system is matched with the amount of blood exiting the brain via the venous system. In this relationship, veins seem to play a more vital role than arteries in the maintenance of brain blood flow physiology and brain function. Decreases in venous flow and greater venous pressure exceeding the cerebrospinal fluid pressure cause venous dilation and leakage of venules and capillaries, which enhances cerebrospinal fluid pressure, reduces arterial flow and produces a vicious cycle. Reduced arterial flow will form another vicious cycle that the body responds to by increasing blood pressure and dilating arteries, increasing the brain volume and the intracerebral pressure. These two vicious cycles are the basic principles of Starling Resistor Theory, which emphasizes that venous pressure is the key for the cerebral blood supply [33].
Fig. 1.7 Diagrams for the rules of recirculation. The first and foremost rule is arterial and venous blood flow needs to be in harmony during circulation. In normal state and compensated state, cerebral autoregulation prevents and protects the brain from over-flow induced injury. However, in decompensated state, the venous flow decreased and venous pressure is larger than cerebrospinal fluid pressure, causing venous dilation and leakage of venules and capillaries which enhances cerebrospinal fluid pressure, reduces arterial flow and produces a vicious cycle. Reduced arterial flow will form another vicious cycle, that body responds by increase blood pressure and dilation of arteries, increases brain volume, and increases intracerebral pressure. That is why we should examine both arterial perfusion and venous drainage before endovascular treatment. If we improved the venous drainage at this critical moment, the arterial and venous flow may restore to hemostasis and recirculation, and the patients could be really protected after stroke
An acute reduction of cerebral ischemia, but if the arterial flow remains but venous flow decreases acutely by 20%, blood will subsequently accumulate in the capillary system and lead to brain swelling [34] and an increase in intracranial pressure that causes hyperemia [35, 36], a flow decrease to no-flow [36, 37], and even capillary hemorrhage [35].
Anatomy of the Cerebral Venous System
The cerebral venous system contains sinuses, veins and venules of the brain and can be divided into the superficial venous system and the deep venous system. The superficial system comprises sagittal sinuses and cortical veins, which drain the superficial surfaces of both cerebral hemispheres. They are interlinked with anastomotic veins of Trolard and Labbé. Thus, the superolateral surface of the hemisphere drains into the superior sagittal sinus, while the posteroinferior aspect drains into the transverse sinus. The deep system consists of the lateral sinus, straight sinus and sigmoid sinus, along with the draining deeper cortical veins. The entire deep venous
Y. Chen et al.
system is drained by internal cerebral and basal veins, which join to form the great vein of Galen that drains into the straight sinus. Both of these systems mostly drain into internal jugular veins [38–40]. Moreover, the venous valves that prevent the backflow of venous blood have not been described for cerebral veins [39]. Thus, increases in central venous pressure or intracranial venous pressure could easily retroinfluence the hydrostatic pressure of upstream veins and venules and the blood outflow. For example, the enormous pressures generated by power athletes during weightlifting leads to elevations in intracerebral pressure which obstruct venous outflow leading to conjunctival hemorrhage and elevations in intra-ocular pressure [41].
The entire cerebral venous system is surrounded by adrenergic nerve fibers [42]. However, in contrast to arteries, venules and most cerebral veins do not have smooth muscle cells. Instead, postcapillary venules are covered with pericytes [43], while collecting venules contain stellate periendothelial cells that form a basket-like network around the vessel wall. As the size of the venous vessels increases, even in superficial cerebral veins, no smooth muscle cells are recognizable [44]. Thus, small veins or at least venules cannot contract strongly like arteries, but only mildly change the diameter of the vessels due to pressure changes related to this physiological condition [45] (Table 1.1). Although large capacitance veins are covered with smooth muscle cells, their diameter still mainly depends on the venous pressure because only a few vasoactive agents have the ability to contract them (Table 1.1). Under pathological conditions, the contraction might be attributed to three interwoven factors after brain injury. (1) External compression by edema due to blood brain barrier disruption, swollen astrocyte endfeet [77, 78] and adherent leukocytes
Table 1.1 Possible agents implicated in the contraction of pericytes and smooth muscle cells in the cerebral venous system
Contraction
Pericyte ROS [46]
K+ [52]
Ca2+ [52]
RhoA [56]
Acetylcholine [59, 60]
Dilation
Angiotensin II [47–50] NO [51, 46]
VEGF (initial phase) [53]
VEGF (initial phase) [53]
VEGF (follow-up phase) [53]
VEGF (follow-up phase) [53]
Lipopolysaccharide [54] Adenosine [55]
Bradykinin [55] CO2 [57, 58]
Serotonin [61, 55]
Noradrenaline [59] IL-2 [62]
Lactate [63]
Glucose [66, 67] (loss of contractibility)
Smooth muscle cell
Endothelin-1 [69] (less potent [70]) (less potent [70])
Noradrenaline [73]
Neuropeptide Y (less potent) [76] Neuropeptide Y (less potent) [76]
Endothelin 1 [64, 65]
Histamine [68, 50]
Isoproterenol [61]
NO [71] (but lack of NO synthase NO [71] (but lack of NO synthase [72])
Histamine [74] (in dog, not human [75])
surrounded by other cellular aggregates consisting of fibrin and platelets [79–83].
(2) Active constriction mostly due to pericyte contraction [46, 84] (Table 1.1). (3) Vessel lumina filled with entrapped and aggregated erythrocytes, leukocytes, and fibrin-platelet deposits [78, 80, 81, 85–88].
Venous Flow During Ischemic Stroke
In ischemic stroke patients, blood flow instantly reduces because different kinds of clots block artery lead to brain parenchyma infraction. In the central core regions of the insult, there is almost total cerebral blood flow (CBF) arrest. This area evolves rapidly toward death within minutes. Surrounding this core, CBF levels may fall below functional thresholds yet transiently lie above the threshold of cell death— this zone has been called the penumbra [89]. Unfortunately, edema usually appears in penumbra [90], which leads to increased intracranial pressure. In patients with ischemic stroke, blood flow is instantly reduced because different types of clots blocking the artery lead to infarction of the brain parenchyma. In the central core regions of the insult, there is almost total cerebral blood flow (CBF) arrest. This area evolves rapidly toward death within minutes. Surrounding this core, CBF levels may fall below functional thresholds yet transiently lie above the threshold of cell death; this zone has been called the penumbra [89]. Unfortunately, edema usually appears in penumbra [90], leading to increased intracranial pressure [91], secreted cytokines and chemokines by dying neurons, glia cells [92]. This could cause endothelium dysfunction of cerebral venous system and the secretion of cytokines and chemokines by dying neurons and glial cells [92]. This process could cause endothelial dysfunction of the cerebral venous system [92, 93], which is the initial factor in secondary inflammation and death cascades. Blood brain barrier disruption then causes more damage and forms a vicious cycle [91, 94].
However, injury to the cerebral tissue and veins are usually accomplished with platelet aggregation [93] and thrombosis [95, 96]. A thrombus in the cerebral sinus can cause an increase in intracranial pressure [97], while in cerebral veins, it could lead to venous infarction and brain swelling [98]; even a solitary microthrombus in a venule could lead to infarction followed by cognitive deficits [99]. Furthermore, the reduced venous outflow due to the thrombus and increased intracranial pressure may jeopardize the cerebral perfusion pressure regardless of artery recanalization [34, 84]. This may be one of the key factors underlying the ‘no-flow’ phenomenon [37, 100, 101] in patients with ischemic stroke.
Venous Flow During Intracranial Hemorrhage
Intracranial hemorrhage is the second most common cause of stroke, initiating with brain parenchyma bleeding and hematoma growth, despite direct incentives [102]. Because intracerebral hemorrhage has been considered an arterial hemorrhagic brain injury, little attention has been focused on the role of cerebral veins or venules
Y. Chen et al.
in its pathophysiology [102, 103]. However, during the acute phase of intracerebral hemorrhage, a rapid increase in intracranial pressure due to hematoma formation could cause autoregulation failure and reduced cerebral perfusion pressure [104]. Consequently, the guidelines suggest controlled blood pressure lowering treatment rather than aggressive blood pressure lowering, to maintain the cerebral blood flow [105]. Moreover, recent studies have described new ischemic lesions coexisting with acute intracerebral hemorrhage [106–110], suggesting the possible involvement of small vessel pathogenesis [106, 107].
The main secondary brain injury after intracerebral hemorrhage is thought to be three intertwined degenerative cascades adjacent to the hematoma [111], including inflammation [112], red cell lysis and iron deposition [102, 113], and thrombin production [102, 113]. Moreover, in addition to the ischemic lesions near the hematoma, some remote ischemic lesions have also been found [104]. Similar to the ischemic brain injury reviewed above, all of these pathophysiological factors could directly and indirectly cause cerebral venule endothelial dysfunction, microthrombus formation and eventual out-flow reduction. Combined with other pathophysiological mechanisms, such as oxidative stress and apoptosis, among others, these factors could also lead to blood brain barrier disruption, brain edema, and hydrocephalus, further increasing the intracranial pressure and initiating a vicious cycle [111]. However, most intracranial hemorrhages occur in hypertensive patients, the hypertensive vasculopathy, and arteries/arterioles and veins/venules can cause a ‘stroke-prone state’ to lower the threshold threshold [104] and out-flow dysfunction [114].
Venous Flow During Subarachnoid Hemorrhage
Subarachnoid hemorrhage is a special subtype of intracranial hemorrhage, caused by bleeding into the subarachnoid hemorrhage. For a long time, cerebral vasospasm has been considered the classic cause of delayed neurological deterioration after aneurysmal subarachnoid hemorrhage, leading to cerebral ischemia and infarction and thus to a poor outcome and occasionally death [115, 116]. However, recent clinical trials have demonstrated marked prevention of vasospasm with the endothelin receptor antagonist Clazosentan, yet the patient outcome did not improve [117, 118]. These disappointing results reminded researchers to refocus their strategy during early brain injury [119–121], but this concept is limited to neurons and overlooks the functions of other cell types. Fortunately, recent evolving concepts, such as the neurovascular unit [122], vascular neural network [17, 18] and vasculoneuronal-glial triad model [123], have noted the contributions of cerebral microcirculation. However, they all maintain cerebral veins and venules at a distance. Rethinking the failed Clazosentan clinical trials, there may be a missing factor compared with arteries such as endothelin, which has less potent constrictor abilities in cerebral veins [70], which means [70]. Thus, the powerful endothelin receptor antagonist Clazosentan may not alleviate the ‘vasospasm’ in the cerebral venous system after subarachnoid hemorrhage. Moreover, Clazosentan did not prevent the
formation of microthrombi [124]. Recent studies have also demonstrated vasospasm in deep cerebral veins after subarachnoid hemorrhage [125], with a significant decrease in diameter at 1 day and a peak at 5–7 days after subarachnoid hemorrhage [17, 18]. Whether the diameter of cerebral venules decreases after subarachnoid hemorrhage remains controversial [126–129]. In addition, subarachnoid hemorrhage elicited time- and size-dependent increases in rolling and adherent platelets and leukocytes in cerebral venules [130], leading to microthrombi and microvascular stasis [126, 131]. Similarly to other brain injuries, subarachnoid hemorrhage can also cause brain edema [123, 132, 133] and hydrocephalus [134, 135] followed by cerebral hypoperfusion [136], as reviewed above.
Cerebral venous thrombosis [137–140] or stenosis [141] is also an uncommon etiology of subarachnoid hemorrhage, most of which are perimesencephalic subarachnoid hemorrhage [142–144]. Potential causes may be an elevated intracranial venous pressure or mechanical swelling of the intracranial venous system, leading to variant cerebral venous drainage [145–149], arteriovenous malformation [150], and eventually vein or venule breakdown [136, 139, 151]. In these patients, increased intracranial pressure forced blood into the subarachnoid space and along the optic nerve sheath into the pre-retinal space, or decrease in venous return to the cavernous sinus or obstruct the retinochoroidal anastomoses and central retinal vein, culminating in venous stasis and hemorrhage, then exhibit Terson Syndrome at eyes [152–155].
Venous Flow During Traumatic Brain Injury
Traumatic brain injury is defined as impact, penetration or rapid movement of the brain within the skull that results in an altered mental state [156]. It comprises two injuries: primary and secondary injuries [157–160]. The primary injury occurs simultaneously with the impact that caused the injury, which explains why this injury is not amenable to acute intervention. This stage of cerebral injury is characterized by direct tissue damage and impaired regulation of the CBF and metabolism. Previous studies have shown that cortical CBF significantly decreases after the preliminary stroke [161–163]. During this phase, when CBF does not meet the cerebral metabolic needs of the tissue, this uncoupling can initiate interwoven pathophysiological responses leading to delayed, non-mechanical impairment of neuronal structure and function.
Early after head trauma, the blood brain barrier breaks down due to direct and indirect causes, resulting in a biphasic response [164]. There is a rapid endothelial disruption and swelling of perivascular astrocytes near the sites of the traumatic core, possibly correlated with transient disruption of the blood-brain barrier leading to cerebral edema [164, 165] followed by morphological changes in the endothelium of all vessels that are most marked in arterioles and venules [164], especially venules leading to macroscopic secondary petechial hemorrhage [166, 167]. However, the early breakdown of the blood brain barrier is not correlated with leukocyte adhesion [168]. Similarly to other brain injuries, edema can also lead to a
Y. Chen et al.
vicious cycle of brain edema between increased cerebral venous pressure and increased ICP [91]. Additionally, endocrine dysfunction may also aggravate this cycle by altering the variant cytokines associated with the hemodynamic changes [169–171].
Another major secondary insult after traumatic brain injury is the microthrombus, which forms in arterioles and venules of all sizes [172]. A recent study demonstrated that microthrombi occluded up to 70% of venules and 33% of arterioles, suggesting that the immediate post-traumatic decrease in cerebral blood flow is not caused by arteriolar vasoconstriction but by platelet activation and the subsequent formation of thrombi in the cerebral microcirculation [173]. This phenomenon may be a consequence of the observation of leukocyte-platelet aggression only in cerebral venules [173].
Recirculation as an Emerging Understanding of Stroke and Other Acute Brain Injuries
Taken together, we believe that the cerebral venous system plays an important role in the pathophysiology of brain injury. In extreme pathophysiological conditions such as traumatic brain injury, neurodegenerative diseases, intracerebral or subarachnoid hemorrhages, and cerebral ischemic patients with diabetes or hypertension, different types of direct or indirect injuries could cause cerebral venous endothelial dysfunction and then trigger a series of interwoven secondary pathways such as thrombosis, blood brain barrier disruption, and inflammation, among others. Together with acute cerebral vascular autoregulation failure after brain injury, these pathophysiological changes eventually lead to recirculation characterized by postcapillary venule, vein and sinus stenosis or vasoconstriction, increased cerebral venous pressure, cerebral venous reflux or steal. Recirculation ultimately reduces the cerebral blood flow, further activating the detrimental pathophysiological mechanisms and then enhancing the brain injury.
Based on the close relationship between the cerebral venous system and brain injury, we propose cerebral recirculation as a new concept that is one step closer to the original concept of the vascular neural network based on an emerging understanding of the important roles of the cerebral venous system in the pathophysiology of brain injury. The physical components of recirculation also include post-capillary venules, small veins, sinuses and large extracranial drainage veins. The recirculation, therefore, expands the concept of the vascular neural network and other pathophysiology theories to focus on the potentially important functional roles of the cerebral venous system during initial brain injury, evolution and outcome.
In our opinion, the concept of recirculation improves upon the vascular neural network model of brain injury pathophysiology because most brain injury events affect and are affected by the cerebral venous system that is not included in the vascular neural network, excluding postcapillary venules and small veins. As a consequence of cerebral blood flow autoregulation, slightly reduced damage in the cerebral venous system does not immediately cause clinically evident brain injury,
but it could be considered as a unique underlying disease. Once this fragile balance is broken, the arterial brain injury will be exposed to the formidable force of the cerebral venous system. The brain needs the energy provided by normal blood flow and its disposal of metabolic waste, not just stagnant arterial blood.
According to the concept of the vascular neural network, one of the key features of the pathophysiology of brain injury is the potential for therapeutic targeting to promote reperfusion [17, 18]. Clearly, our missing factor of previous treatment, the recirculation, is another key feature of reperfusion. Considering the events after brain injury, recirculation might be more appropriate as another essential feature of the vascular neural network model for analysis of the pathophysiology of different types of brain injury. Like the cerebral arterial system, veins also play a key role in ischemic and hemorrhagic stroke, neurodegenerative diseases, multiple sclerosis, leukoaraiosis [174], and brain surgery [175–177]. As described above, current vascular recanalization treatments and neuroprotective treatments are not fully satisfied by researchers, doctors and patients. Cerebral recirculation is, therefore, a useful integrated model that is relevant to brain injuries involving both sides of the cerebral vasculature.
3.2 Define Venous Function after Acute Arterial Stroke
Since the cerebral venous system also defines the course of stroke progression, we might wonder when and how to exam venous functions during the rapid pathophysiological changes that occur after stroke, which could provide useful information and guide treatment.
Situations to Evaluate Venous Function
First and foremost, during cerebral ischemia with massive brain infarction, sometimes with early malignant brain edema, the neurologist should pay more attention to the venous function prior to endovascular treatment. As discussed in section “Anatomy of Cerebral Venous System”, the cerebral venous system lacks smooth muscle cells and cannot resist compression by malignant brain edema. The venous system will collapse, and the drainage will significantly decline or even shut down. In 2009, Yu et al. retrospectively analyzed 14 consecutive patients with large middle cerebral artery infarction and images of the cerebral venous system [34]. They found that 80% of the patients suffered from abnormal ipsilateral cranial venous drainage within 48 h after the clinical signs of fatal brain edema and transtentorial herniation, and 100% of the patients exhibited a drainage deficit at day 5. The others, without malignant infarction and fatal edema, all exhibited ipsilateral dominant or symmetrical bilateral venous drainage, which may be more compensational under the condition of increasing intracranial pressure.
Y. Chen et al.
Second, when patients with subarachnoid hemorrhage have clinical signs of increased intracranial pressure, with or without severe brain edema, the venous drainage function should be evaluated before anti-vasospasm treatment or triple H therapy. In a well-known clinical observation conducted in 2003 [129], Uhl et al. analyzed capillary density by orthogonal polarization spectral imaging in patients with subarachnoid hemorrhage, and they found that the microvessels were compressed by brain swelling and microthrombosis after aneurysm rupture. However, after decompression and clipping to reduce intracranial pressure, they did not observe significant changes in the arterioles, but the blood flow in the venules increased almost 70%. These microcirculatory changes cannot be detected by traditional angiography or transcranial Doppler sonography, but they may play a pivotal role in the clinical outcome after surgery [129]. Another case reported by Ryu et al. in 2011 [178], described a 40-year-old female subarachnoid hemorrhage patient with severe vasospasm in the middle cerebral artery. After symptoms of the vasospasm were alleviated by intra-arterial nimodipine infusion, MR diffusion-weighted imaging (DWI) detected a small, acute ischemic lesion in the ipsilateral basal ganglia and diffuse vasogenic edema in the colocalized area. This might be a typical situation according to the Starling Resistor Theory, as we review in section “Basic Rules for Recirculation”, indicating that possible decreases in venous flow lead to reduced arterial flow and artery dilation-induced increases in brain volume and intracranial pressure to form a vicious cycle. In addition, the loss of autoregulation in smooth muscle cells of arteries and reperfusion injury could impair the blood brain barrier, which was another cause of vasogenic edema. Therefore, in this case, a pre-evaluation of venous function was necessary prior to anti-vasospasm treatment.
In section “Anatomy of Cerebral Venous System”, we summarize the vasodilators used for pericytes and smooth muscle cells. Clearly, the veins are not sensitive to these factors. Therefore, before administering vasodilators to patients to increase cerebral perfusion, cerebral venous function should be considered because the vasodilators may dilate smooth muscle cells in arteries but not veins. By employing this concept, Dr. Xiaochuan Sun in our group successfully treated the brain edema in a patient with subarachnoid hemorrhage after clipping surgery (Fig. 1.8). This patient suffered from aneurysm rupture and subarachnoid hemorrhage, emergency clipping surgery was performed, and nimodipine 10 mg was administered intravenously for the first 3 days at a rate of every 8 h to prevent vasospasm, which is the classical and currently most frequently used treatment. The patient recovered from somnolence to consciousness on day 3 after surgery. However, unfortunately, she worsened and became comatose with mydriasis after only 24 h. The head CT revealed a left frontal parietal subdural hematoma and massive brain swelling. At this critical moment, we considered the veins, and the computed tomography venography (CTV) on day 5 showed ipsilateral transverse sinuses hypoplasia and a straight sinus diameter of only 1.1 mm. Therefore, we stopped nimodipine and administered mannitol and furosemide. On day 7, the patient came out of the coma, and the head CT indicated a third ventricle reoccurrence and significantly decreased brain swelling, which eventually disappeared by day 10. The straight sinus diameter dilated to 1.9 mm on
Fig. 1.8 Case VI: combined factors for the venous drainage. This patient suffered with aneurysm rupture and subarachnoid hemorrhage, emergency clipping surgery was performed and nimodipine 10 mg was given intravenously for first 3 days at the rate of every 8 h to prevent vasospasm, which is the classical and most used treatment nowadays. And she did recover from somnolence to conscious at day 3 after surgery. However, unfortunately, she got worse and went coma with mydriasis only 24 h later, head computed tomography (CT) showed left frontal parietal subdural hematoma and massive brain swelling (a). The computed tomography venography (CTV) at day 5 showed ipsilateral transverse sinuses hypoplasia and the straight sinus diameter is only 1.1 mm (c). Therefore, we stopped nimodipine and gave mannitol and furosemide instead. At day 7, the patient got out of coma, and head CT indicated the third ventricle reoccurred and brain swelling significantly decreased (b), then eventually gone by day 10. The straight sinus diameter dilated to 1.9 mm at 14 days after surgery (d), and Glasgow Outcome Scale (GOS) was evaluated at the level of 5 points, patient was then discharged from hospital. Three month after surgery, she fully recovered and CTV reexamination showed the straight sinus diameter is 4.5 mm this time (e)
day 14 after surgery, the Glasgow Outcome Scale (GOS) was evaluated at the level of 5 points, and the patient was then discharged from the hospital. Three months after surgery, she fully recovered, and CTV reexamination revealed a straight sinus diameter of 4.5 mm.
During acute central nervous system injuries such as intracerebral hemorrhage, subarachnoid hemorrhage, and traumatic brain injury, with elevated intracranial pressure and brain edema, greater attention should be focused on the venous
Y. Chen et al.
Fig. 1.9 Evaluations of cerebral venous system in acute brain injuries. (a) Representative 7 T magnetic resonance imaging (MRI) image for normal human brain. (b) Representative 1.5 T MRI image for the brain of stroke patient. (c) Statistical analysis of the vessel length (%, ipsilateral vs. contralateral hemisphere) in the brain of traumatic brain injury patients for 1, 3, 7 days. N = 5, Data was presented as Mean ± SEM, * vs Sham group, P < 0.05. (d) Representative image of vessel painting for the brain in rats. (e) Representative image of vessel painting for the brain in subarachnoid hemorrhage (SAH) rats. The veins initially disappeared after stroke or traumatic brain injury, but at 24 h after traumatic brain injury, more veins were observed compared to the contralateral side. Furthermore, the vessel painting indicated microvessels significantly decreased after SAH
drainage. Dr. Obenaus in our group analyzed the vessel density and vessel length in rats by MRI, especially susceptibility-weighted imaging (SWI) venography (Fig. 1.9). His results showed that the veins initially disappeared after stroke or traumatic brain injury, but at 24 h after traumatic brain injury, more veins were observed compared with the contralateral side. Furthermore, vessel painting indicated that the microvessels significantly decreased after subarachnoid hemorrhage.
Another random document with no related content on Scribd:
név, melyet fönséged előtt kimondani mindenesetre vigyázatlanság lenne!
– Ma sokat meg lehet engedni egy magyar embernek – jegyzi meg a nádor – én kiváncsi vagyok tudni e fiatal tisztnek véleményét!
– Mosolyog a főherczeg, egy nyájas tekintettel fordulván Kisfaludy felé – nos, ki volna ön szerént a legérdemesebb ember Zalában?
– Gróf Festetics György! – mondja Kisfaludy némi reszketegséggel, hol a nádorra, hol pedig herczeg Batthyányira nézvén, ki ragyogó képpel tanuskodék e jelenetnél.
– Tudja, hadnagy úr, hogy ő kamarás kulcsát veszté el?
– Tudom, fönséges uram.
– A vétket is ismeri, hadnagy úr?
– Jelen valék, fönséges uram, a nevezett gyűlésen.
– S mit tart ön ama vétekről?
– Magam is elkövettem volna, fönséges uram! – mondja Kisfaludy határozottan.
– Ön, ki a hadsereget követé?
– Hadsereget, fönséges uram, és nem népfölkelést, mit az ellenség gyilkolással boszulna meg.
– Jót áll ön, hogy Festetics ezt gondolta?
– Fönség… az én jótállásom…
– Ha a fővezér hitt az ön szavának, elegendő arra, hogy én se kételkedjem.
– Nem vagyok méltó, hogy Festeticsnek saruját megoldjam.
– Hol van ő most? – kérdi a főherczeg.
– A Lajtáig kisért bennünket, fönség! – mondja Batthyányi –kiséretemben volt ismeretlenül.
– Tehát ennyi összeesküvő? – mosolyog a főherczeg.
– Kegyelemért esedezünk, – mondja Batthyányi a főherczeg előtt megállva.
A főherczeg néhány pillanatig szótlanul állt, aztán főudvarmesteréhez, gróf Szapáryhoz fordulva mondja:
– Ön is egy véleményen van ez urakkal?
– Nem tagadhatom, fönség.
– Fogjon tollat, – mondja a főherczeg a grófnak, – s írja:
– Készen vagyok, – felel Szapáry hivatali buzgalommal.
– Irja meg gróf Festetics Györgynek, hogy visszamenet Keszthelyre megyek.
– Fönség!… mondják elbámulva a körülállók.
– Kénytelen vagyok feloldozni őt, ha önöket nem akarom összeesküvőknek tartani.
– Szapáry még mindig elbámulva tartja a tollat, a nélkül, hogy írna.
– Nos!… kegyelmet kértek önök,… miért e bámulás? – vagy túlszigorú vagyok?
– Nem találunk szavakat! – szólal meg Batthyányi.
– Semmit se mondjon herczeg! – mondja derülten a nádor –látom, önöket nagyon sokáig hagyták búsulni, – s ime, most már örvendeni is csak nagy nehezen tudnak.
– Talán majd azt is megszokjuk!
– Jót állok érette, – szól lelkesülten a főherczeg – hiszik önök?
– Hinnünk kell, midőn fönséged mondja.
– Így van jól, – herczeg! – szól befejezésül – én Budán lakom, –nagy hegy; de járt út lesz odáig.
– Búcsut járunk oda! – mondja Batthyányi.
– Ezt cselekedjék önök! – legalább a magyarok meggyőződnek, hogy Budán nem csak volt igazság, hanem van is!
VIII.
(Keszthelyi napok.)
Néhány éve már, hogy a keszthelyi intézet fennáll, s a harmadik évben már 70 fiatal ember járt a gazdasági leczkékre, kisebbnagyobb szorgalmúak, – no, de csakhogy jártak, előljáróban ennyi is elég volt; mert akkor is meg volt az a régi jó közmondás, hogy a ki a malomba jár, könnyen ellisztesedik; tehát ragadt rájuk valami a jóból.
A gróf, napkelte után már a veteményesek között szaladgált, s minthogy saját huszonnégy emberéből még egyet sem látott a szabadban, elment a lakásáig, melynek ajtaján egyik tanár boszúsan zörgetett, míg végre a kapus csakugyan beereszté.
– Mi baj? – kérdi a gróf a tanárt.
– Méltóságos uram, ezekre az ifjú urakra akarok rezzenteni, felét ma zár alá teszem.
– A világért sem! – mondja a gróf, a tanár előtt belépvén a folyosóra, – még utóbb szétfut valamennyi.
– De már csak nem csókolunk nekik kezet, méltóságos uram!
– Még azt is, csak tanuljanak valamit, igenis; – mert tetszik tudni, igenis, kéremássan, – a jó lovat simogatni kell, igenis – hogy az abrakot megegye, igenis.
A tanár tehát hasztalan beszélt, mert a gróf fölsietett a lépcsőn s a hálóterem ajtaját nagy vigyázattal benyitotta és a hortyogó fiatalságot kényelmesen megvizsgálhatta, ott fekszik valamennyi darabszám huszonnégy, egyetlenegy sem hiányzik, – egyetlenegy sem különb, vagy alábbvaló mint a másik, javában alszik mind a huszonnégy.
Már a sort végigjárta a legnagyobb csöndességben, hanem midőn visszajőne, a teremnek kellő közepén álló asztalt nem tudta elkerülni, egy jókora lökés nélkül, mire a legéberebb gyakornokokból egyik mégis fölébredt s midőn a grófot meglátta, elordítja magát:
– Jaj, a gróf úr itt van! – mire a népség mozogni kezdett, hanem a gróf lefogta a fiatal embert a dunna közé, hogy a feje is alig látszott.
– Kérem alázatosan! – esedezék a gróf, – föl ne keljen az ifiur, igenis, mert meghűtené magát, igenis; – beszéli még odább, szüntelen gyömöszölvén az ifiurat a dunna alá, – ezerszer engedelmet kérek, igenis, hogy ilyen korán itt alkalmatlankodom, igenis; mert tetszik tudni, igenis, az ilyen vén bolond, mint én, igenis, már ilyenkor rég nem tud aludni, igenis, aztán itt háborgatom az ifiurakat, igenis, még egyszer engedelmet kérek, igenis.
De hiába védelmezte magát a gróf, mert a sok gyakornok ész nélkül kapkodta fel a ruhát – és volt annyi sütni valójuk, hogy értették a dolog velejét, hogy a gróf nem azért kelt föl, mert aludni nem tud, hanem mivel nem akar és készebb magára ölteni a hibát, hogy az ifju urak nyújtózkodása megszégyenítőbb legyen.
Elment a gróf ezer engedelemkérés mellett s a huszonnégy fiatal ember félöltözötten, borzas fejjel állt össze, megosztozván hiven a nagy szégyenen; végre küldöttséget választottak, mely a grófnál bocsánatot kérjen, jövendőre becsületszóra igérvén, hogy hasonló panasz nem lesz.
Már most méltóztassék megitélni, melyik volt jobb orvosság: a grófé, vagy a professzor uré? ki első dühében összekorhelyezte volna az egész bandát, aztán nehány órára bezáratta volna őket, s végre a huszonnégyből az első napon megszökik tizenkettő, másnapon pedig ott hagyta volna az intézetet a másik tizenkettő. (Összesen: huszonnégy.)
Szent lőn a béke, hanem alig egy hónap mulva sűrűn jön a panasz, hogy az egyik tanár irgalmatlanul bánik a tanitványokkal, kik
már megunták a pokróczkodást és az intézetet odahagyással fenyegették.
A főkormányzó bement a grófhoz, s minthogy a panaszt ez ügyben többször megtette, mai jelentését azzal végezte, hogy a tanár urat irgalmatlanúl el kell csapni.
– Hivassa el hozzám ebédre! – mondja gróf.
– Ebédre? – csudálkozik az igazgató.
– Igenis ebédre!
– Talán nem értette méltóságod, mikor mondám, hogy az embert el kell csapni, mert ez be nem látja, hogy minő goromba fráter, –megmondani pedig senki sem fogja neki.
– Csak hivassa el ebédre, igenis! – folytatá a gróf, s az igazgató boszúsan távozott a teremből, hogy a gróf kivánsága szerint rendelkezzék, s midőn delet harangoztak, a tanár úr már a grófnál volt.
Vigan folyt az ebéd, a tanár úr a grófnak tőszomszédja volt, s egyszersmind igen élénk párbeszédet folytatának, a gróf úgy alkalmazván a beszédet, hogy a tanár úrnak ritka tudománya nagyon is kitűnt; mire a gróf azt mondja a mellette ülő jószágigazgatónak oly hangosan, hogy a tanár is bizonyosan megértette.
– Denique a professzor úr ritka tudományú ember, igenis, – mint minden kálomista ember, igenis!
Megint más tárgyra mentek át, s ezuttal a szó az asztalnak a másik oldaláról jött, hol az egyik vidéki vendég azt vitatá, hogy az ország nem érti még igazán a «Georgicon» hasznát, s éppen ezért az ilyen ország nem érdemes rá, – mire azt mondja a gróf.
– Nos, – mit mondana kegyed, ha én lebontatnám?
– Hogy jól tette! – válaszol a kérdett.
– Hát önök, uraim! – mit mondanak? – kérdi a gróf a többit, – kik azonban felelet nélkül hagyták a kérdést, mintha a gróf nézetéhez akarnának csatlakozni.
– Senkisem felel? – kérdi ujra a gróf, s éppen a a szomszéd tanárhoz fordul – nos, ön sem mond semmit?
– De mondok, ha meg nem haragszik a gróf.
– Tehát jól tenném?
– Bolondul tenne, méltóságos uram, – engedelmet kérek! teszi hozzá később a tanár, gyengítni akarván a hirtelen szót.
– No lássa igazgató úr, igenis, – mondja a gróf a másik szomszédnak, – hogy a professzor úr mily őszinte és becsületes ember, igenis, mint minden kálomista ember, igenis.
– Meg tán egy kissé goromba is! – mondja maga a tanár előbbi hirtelenkedését mentegetve.
– Na, – nevet a gróf, – mint minden kálomista ember, igenis.
Ezen naptól fogva a tanár sokkal vigyázóbb lőn, tanítványaival kiméletesebben bánt; de azok is meghallván a dolgot, elnézőbbek lőnek oly ember iránt, kinek jó tulajdonai egy kis gyöngeségnek elnézését okvetlenül megérdemlik.
Így törte meg egy nagy ember az előfordult nehézségeket, –szíve gyakran vérzett, a vér nála sebesebben járt, mint másnál; de lánczra verte a szenvedélyt, s a tréfának könnyű fegyverével győzött önmaga és mások ellenében, s az intézet üdvös hatása gyökeret vert, s mint a vízcsöpp, mely a papiron odább ázik, – mentek szét a jó példák, és a somogyi rengeteg erdők fejsze alatt ritkultak meg, s a makkoltató helyeken néhány év alatt buzakalász rengett.
Míg a házi dolgok igy folyának, szellemének röptét gátolá az a súly, mely a kegyvesztésből nehezedik reá.
A nagy világ elmaradt a háztól, csak a legbizalmasabb barátok mertek egy-egy látogatást koczkáztatni, s így a keszthelyi szellem
lefogva volt a kis városban, melyet a dúsgazdag magyarok helyzetüknél fogva messze elkerültek.
Egy reggel belépett a cseléd, s egy levelet hozott, mely a tengeri város, Velenczének postaczimét viselé, s a levélnek czímén fölül a nádori irodának fölirata látszék.
A gróf izgatott lőn, midőn a levél külsejét megnézé, s midőn a cseléd kiment, az asztalra helyezé a levelet, melynek tartalmát még gyanítani sem lehetett.
Néhány óráig tartott e kínos gyötrelem, s még nem bontá fel a levelet, melynek tartalmából akármit inkább várt, csak jót nem, még pedig annál inkább, minthogy itt-ott sugdosni kezdték, hogy a lajtai táborban valaki megismerte, s e vakmerőség okvetlenül szigorú rendszabályokat von maga után.
Míg így tűnődik, az előteremben szörnyű kemény kopogást hall, milyet még parasztcsizmával sem igen fogna valaki végbevinni; s minthogy az illető már vagy öt percz óta szakadatlanul kopog a padlón, a gróf nem birván különben is izgatottságától szabadulni, kinyitja az ajtót, s egy idegent lát, ki háttal feléje, rettenetesen vastag csizmatalpakkal járkál föl alá, s még az ajtónyilás sem veszi ki sodrából, tehát megvárja a gróf, míg megfordul, – s ime az új vendég nem egyéb, mint Bowring.
– Maga, vagy a lelke? – kérdé felderülten a gróf.
– Hány óra, kedves barátom? – kérdi az angol.
– Most mindjárt tizenkettő lesz.
– Éppen a lelkek órája, kedves grófom, – hanem remélem, ebédet főzetett, s akkor aztán nemcsak lelkestül, hanem testestül jöttem meg, – miből csakugyan jó darab maradt meg, – ámbár a magyarországi utak kevés dicséretére mondva, – kicsinyben mult, hogy ezen tisztes példánya az angol szívósságnak ketté nem törött.
– Csakhogy szerencsésen ide ért ön – s ha parancsolja rögtön tálaltatok.
– A világért sem – én ma őzpecsenyét akarok enni.
– Úgy késő estig kell várnunk, míg a vadászok lelőnek egyet.
– Azt nem várjuk, mert remélem, hogy egy óra alatt utitársaim hoznak vagy kettőt.
– Uti társak?
– Csak nem képzeli a gróf, hogy ily hosszú útra magam induljak el?
– S honnét?
– Igen természetes, hogy Bécsből, honnét tizenketted magammal indultam meg, s én most csak szállásrendezőnek jöttem előre, hogy herczegeimnek és grófjaimnak alkalmas tanyát rendeljek.
A gróf nem érti a dolgot, s az asztalon még mindig fölbontatlanul a levél.
– Bowring barátom – mondja a gróf némi komolysággal –meggondolták önök, mit cselekesznek?
– Ej, ej! gróf úr – tréfál az angol – én azt véltem, hogy sokkal szivesebben fogadják az olyan vendégeket, kik mint mi, még –őzpecsenyét is hoznak.
– Jó – én nem bánom, ha önök Keszthelyen meg merik sütni.
– De meg is merjük enni, – nevet az angol.
– Kenyeret persze nem hoztak önök magukkal.
– De azt már csak kapunk itt, remélem? – tréfálkodék Bowring.
– Úgy ebéd előtt nem bontom fel ezt a levelet, – mondja a gróf, inkább magának mint a vendégnek.
Az angol a levélre nézett, s látva, hogy az Szapáry levele, megfogja a gróf kezét.
– Nem kétlem, hogy a keszthelyi pinczékből kerül jó bor is.
– Még ez a kulcs megmaradt nálam, mondja a gróf.
– Ne búsuljon, gróf, – a kamarás-kulcs is itt lesz nemsokára.
– Nem hiszem, hogy önök meghozták volna.
– Nem, – hagyja helybe Bowring – majd meghozza a nádor.
– Keszthelyre?
– Hát miért nem olvasta el ön e levelet, melyben Szapáry tudtul adja, hogy a nádor személyesen akar Keszthelyre jönni, – én tizenkettedmagammal az előcsapatot képezem.
A gróf karjai reszketének, s a levelet alig birta feltörni, melynek tartalmát is már nem maga, hanem Bowring olvasta föl, közelébe hajolván, mintegy maga akarván nagyobb igazságért fölmondani a levélnek szavait.
A gróf oly meghatott volt, hogy még akkor is egy helyben állt, midőn Bowring szobájába ment. – aztán jóval később egy tok-fiókú asztalból egy bankjegycsomót markolván ki, elment a «Georgicon» felé, s a hány gyakornokot talált elő, mindenkinek adott valamit, – s mikor már nem talált embert, kit megajándékozhatott volna – elment a füvészkertbe, s azon szobában, hol a fűmagok álltak, egy alapítványlevelet készített, melynek értelménél fogva negyvenezer pengő forintot ajánl, melynek kamatján három magyar nemes ifjú neveltessék a katonai intézetekben, – s midőn ez éppen készen volt, meglátott valakit az ablak alatt elmenni, – kirohant, egy pár bankjegyet nyomott a markába, – s minthogy a melegágyak közt is meglátott egy embert, azután már messziről kiabált, hogy el ne szalaszsza.
Midőn így minden pénzét elosztogatta, befordult a a kastély udvara felé, s a mint a kertajtónak kilincse után nyulna, egy kis parasztfiú sietve nyitotta ki az ajtót.
– Ki vagy te, édes fiam? – kérdi a gróf, zsebében kotorászva, hol még némi aprópénz volt, és keresett egy huszast.
– Én, méltóságos uram, kis majoros vagyok.6)
(Ennek nem elég egy huszas!) – mondja magában a gróf; aztán pedig hangosabban kérdi: – És mi vagy a kis majorosok között?
– Botos7) vagyok, – méltóságos úr.
– Jaj, hát tetőled fél a többi.
– Remegnek, ha látnak! – mosolyog a fiú, megszokván, hogy a gróffal egész bátorsággal lehet beszélni.
Ennek már nem adhatok három huszasnál kevesebbet! mondja a gróf, zsebjében markolászván, s a mint kihúzta pénzét, látja, hogy nincsen több nála huszonöt garasnál, – azt odaadja a fiúnak ezen szóval:
– Ne, édes fiam, itt van huszonöt garas – most nincsen több pénzem, hanem adósod maradok öt forinttal! Aztán a kastélyba sietett.
A politika nehéz tudomány, mégis sokan megtanulták; hátha egyszer azt is megtanulnák, hogy egy jó szóért az ingünket is odaadjuk.
IX.
(Egyik csomó helyett másik.)
Míg a bécsi vendégek a kastélyban mulattak, Baltaynak kocsija a szent Ferencz-rendiek zárdája előtt állt meg, s a nagy hintóból először a kis fiú, utána a tanító, végre Baltay úr mászott ki, az utánuk érkezett kocsiról András szállt le, megtapogatván mindent, nem törött-e el valami, a mit az urfinak, meg a szent atyáknak felkötöztek, hogy az úrfit könyv mellé szoktassák; mert a gyerek otthon nagyon a deákszó után éhezett, s az öreg úr Keszthelyre szánta.
Baltayt nagyon megviselte az út, de egyszersmind jó barátokat lelvén a kastélyban, úgy intézkedett, hogy egy álló hétig Keszthelyen marad, egyszersmind azt is gondolta, hogy majd itt könnyebben megszoktatja a gyereket, ki már a harmadik napon Keszthelynek minden zegezugát ismerte, s lejárt a rétre lapdázni a jó pajtások között.
Hamar akadt pajtása a fiúnak, kinek valamennyi diák közől legszebb vörös nadrágja, és legaranyosabb zöld mentéje volt, melyen annyi volt a sujtás, mintha egy tál mácsikot döntöttek volna rá, – s így a pajtások szivesen szegődtek hozzá, kivált mikor a füszeres boltból egy nagy koszorú fügét hozott ki, s a fiúk között mind elosztogatta.
Repült a lapda, a fiuk nem kimélték egymást, és Imre úrfi vörös nadrágja a réten elnedvesedett lapdától olyan almafoltokat kapott, hogy akármi szürkének sincsenek különb foltjai, csakhogy a mi szürke, csak lovon áll jól, nem mindig kapós a vörös nadrágon.
Na, de ez még hagyján.
A mint a rétnek egyik árkán átjártak a diákok, egy vékony deszka volt minden átjáró, de annak nem hagyott békét a sok diákgyerek:
mert a mint észrevették, hogy a padló hintálódzik, egyik sem ment át a nélkül, hogy egy kissé meg ne hintáltassa magát, s a mit egy diák elkezdett, utánna tette a többi.
Imre úrfi nem nézhette sokáig ezt a mulatságot, hanem addig nyugtalankodott, míg oda eresztették s a fiú nagy kedvét találá benne, mikor a deszka fel és alá dobálta.
Néhány kópé már rég mulatta magát azon, hogy a vörös nadrágon milyen szép almás foltok vannak, hanem ez még nekik nem volt elég, szerették volna látni, mikor a gyerek alatt a deszka és a vörös nadrág az iszapba pottyanna, vajjon milyen lenne akkor?
Imre mindig nagyobbat ugrott fölfelé; hanem aztán nagyobbakat is esett lefelé, mikor a deszka csakugyan ketté durrant, s a gyerek éppen olyan mélyen sülyedt, hogy csak az nem látszott rajta, a mi vörös.
A sok élhetetlen diák szétfutott, s a réten sarjút teregető emberek közől csak egynek volt annyi esze, hogy elgondolta, hogy e sok diák valamitől megijedt, tehát elment az átjáróig, hol Imre az iszapból kimászni semmikép sem tudott.
A mi emberünk nem volt más, mint Holvagy Pista, ki nem sokat okoskodott, hanem a partról lenyujtá hosszú sipújjú ingét, miben a megrémült gyermek egész erővel megkapaszkodott, és nagy nehezen kivált az iszapból azon veszteséggel, hogy egy pár sarkantyús csizmája benragadt a sárban.
Pista ölbe vette a gyereket, s a legközelebbi utczán a városba menvén, saját házukhoz bevitte.
Midőn a gyermek a rémülettől lassankint észre tért, arra kérte Pistát, hogy csak András bácsiért küldjön el; mert tudta a gyerek, hogy az ugyan a legjobban megszidja, de legkönnyebben is segél rajta.
Pista maga ment el a kastélyba, hol Andrást a kapuban pipázgatni lelte, s midőn félrehíva tudtára adá, miért jött, elhagyta
alunni a pipáját, zsebébe dugta és kettős lépésben ment el Pistáékig.
Midőn a vörös nadrágot meglátta, a mint a napon szárogatták, András nem tudta nevetés nélkül megállni, hanem bemenet mégis fölkapta előbbeni formáját, s ezt mondá:
– Máskor legalább vesse le az úrfi a vörös nadrágot, ha a pocsétában akar mászkálni, mert lássa az ilyen vörös posztó drága, s egy vak koldus eléldegélne esztendeig az árán.
A gyermeknek két öreg könycsepp folyt le két orczáján, mert érezte, hogy Andrásnak ugyan igaza van, s midőn András kezét elkaphatta, égő arczához érinté, mire aztán András is elhallgatott a korholással; hanem hagyta a gyereket, kit inkább az ijedtség fogott el, mint egyéb baj; azért hagyták nyugodni, s minthogy Pistának felesége meg az öreg asszony úgyis az ágy szélét ülték, Pista azt mondja Andrásnak:
– Kedves jó barátom, – kerüljön ide előre, – gyújtsunk pipára, –mondja még odább, – aztán egy pohár bor is kerül; elbeszélgethetünk, míg a gyerek nyugszik.
– Köszönöm az emberséget, – viszonzá András a szivességet, az asztalhoz menvén – volt ma már részem benne, akár megfürödhettem volna.
– Csak jó ember ez a mi grófunk – mondja Pista – ez aztán az ember, meg az az enyingi herczeg.
– Jó barátom, talán járt azon a mi vidékünkön?
– Enyingre való vagyok, hát hogy ne jártam volna arra?
– Úgy az én uramat is ösmeri talán, az öreg Baltayt?
– Ösmerem hát, biz ösmerem ám, – még az öcscsét is ösmertem, az isten adjon neki nyugodalmat a másvilágon, biz az szegény tovább is élhetett volna.
– Hát hallotta, barátom, miképpen halt meg?
– Nem hallottam, hanem láttam, hisz ott voltam, mikor halva feküdt a gyöpön.
– Ejnye, édes jó barátom, de jó, hogy találkoztunk, ugyan mondja meg hát nekem, melyik állt hozzá közelebb, az a gróf Dunay, vagy a másik?
– Egyik sem volt közelebb, mint a másik, bátyám, – beszéli Pista; – mert ott a hely ki volt mérve.
– Ugyan már most mit gondol, kedves jó barátom, melyik lőtte agyon?
– Azt gondolom, bátyám – hogy egyik sem.
– Hej öcsém!… mondja András fölegyenesedve… de szeretném, ha én gondolhatnám ezt, aztán másnak nem volna oly nehéz hinni, mint nekem.
– Nagyon akarja tudni, bátyám?
– Öcsém, ha te azt tudnád, a mit én tudok!
– Még sem lenne az annyi, édes bátyám, mintha maga azt tudná, a mit én tudok.
– Ugyan mivel oldozhatnám meg a nyelvedet öcsém?
– Pápista ember kend, bátyám?
– Az vagyok, öcsém!
– No hát mit csinálna kend, ha valaki a haló ágyán pap helyett meggyónna valamit, s mikor már aztán meggyónna egy nagy vétket, még sem halna meg az az ember.
– Furcsa dolog, öcsém, azt tartom, ha a pap megállja szó nélkül, én sem adnám a dolgot odább.
– No hát én sem adom odább, bátyám.
– De tudod, ki ölte meg?
– A mint az isten fejünk fölött van, és az isten napja besüt ránk az ablakon, úgy tudom, ki ölte meg és egykor a bizonyítványt is kezükbe adom.
– Hát mikor lakol meg az igazi bűnös?
– Ne avatkozzunk az úristen dolgába, bátyám, azt tartom, keményebben lakolt, mint az én eszem gondolja.
– Öcsém… én magyar ember vagyok…
– Meg én is… mondja fölkelve Pista a padról, honnét az öreget idáig csak ülve hallgatta.
– Annál jobb, kedves öcsém – azért csak annyit mondok – akár meghaljak annyi titokkal is, mennyit most mondtál nekem; de ha csak annyit mondhatnál az én uramnak, hogy nem Dunay lőtte meg az ifjú urat, hanem hogy földerül egykor általad a titok… megáld érte a magyarok istene… ne kérdezd… én tudom, hogy miért.
– Bátran megmondhatom, bátyám, – de most többet fogóval sem húznak ki belőlem.
– Eddig van?
– Nincsen több! hagyá helybe Pista, s Andrást haza ereszté, megigérvén, hogy a fiúnak reggelig is jól gondját viseli, reggel pedig úgy is haza mehet, csak ruhákat küldjenek utána.
András kétszer is a pipa után nyúlt, hogy a félbehagyott dohányt majd kiszívja, de annyira megszállta fejét a gond a hallottak után, hogy mire kivette a tűzszerszámot, elfeledkezvén a pipáról, megint visszatette.
András mindenféleképen hányta-vetette, hogy az öreg úrnak így meg úgy mondja meg, de csak nem esett ki egy is úgy, a hogy ő szerette volna; azért abbahagyta a fejtörést; hanem neki vágott a kastélynak, abban pedig egyenesen a nagyságos úr szobájának tartott.
Röviden elmondta a történetet a gyerekkel, de csak olyanformán, hogy ne a gyereket sajnálja beszéd közben, hanem a szép vörös nadrágot.
– Bizony, kár azért a gyönyörű vörös posztóért.
Üsse meg a kő a kend drága posztóját, mintha még nem kerülne egy nadrág ára, – hanem fogjon kend Baltayt, ha ezt a kölyket is elemésztik.
– Ejnye, de hamar meglódul a nagyságos úr, – csak nem halódik mindjárt, ha egy kis diákkópéságba esik.
– Nojsz, a másiknál is mindjárt ott kezdték, hogy meghalt.
– Jó, hogy eléhozta a nagyságos úr.
– Talán jó kedve van kendnek András, hogy ott tapogatja kend, a hol legjobban fáj?
– Ne busuljon a nagyságos úr, – előre is mondom, nem tudja, mit akarok mondani.
– Hallott kend valamit? – kérdi Baltay megszelidülve, egyszersmind helyet foglalva egy nagy székben.
– Nagyságos uram!… megmondtam régen, hogy nem nyugszom addig, míg az ifjú grófot tisztára nem mosom nagyságos uram előtt.
– Jól van, András, jó, – kend igen jó ember, – ha kenden állna, még a feketét is fehérre mosná.
– Ha lehet, megcselekszem, nagyságos uram, – hanem ezt a munkát magamra vállaltam, remélem, meg is lesz!
– Nagy fába akarja kend belevágni a fejszét.
– Már fogom a nyelét, bizonykodék András olyan hangon, melyre a nagyságos úr érdemesnek tartotta fölnézni, András pedig bizton tudta, hogy a nagyságos úr nagyobb figyelemre méltatta, tehát a rövides beszédet nem folytatá, míg meg nem kérdezték.
Ennyi fogást okvetlenül meg lehet engedni az olyan embernek is, mint András, ki maga a megtestesült hűség és megcsontosult becsületesség; hanem neki is jól esik, ha egy pillanatban egy ártatlan fogást használ arra, hogy ura több figyelmet adjon neki, mint a mennyit egy cselédnek odavetni szoktak.
– Nem bánom András – szólal meg Baltay, – hogy kend így utána lát ennek a szomorú dolognak; de lássa kend, a hol eddig nem tapogatott ki senki semmit, ezután hasztalan keresgél kend ott már.
– Nagyságos uram, nem is utczaszélen járok ám utána, hanem azt mondom, hogy nyomon vagyok.
– Vak nyom lesz az! – tamáskodék Baltay mintegy ingerkedve Andrással.
– No hát… Isten úgyse nem Dunay lőtte meg az úrfit.
De már ezt olyan kemény hangon mondá András, hogy Baltay nem tudta ülve megállni, hanem kikelt a székből, s Andrástól a folytatását kérte.
András híven elbeszélte, a mit hallott, az elbeszélés után pedig Pistáért küldött el – Baltay pedig némán lépegetett végig a nagy szobában, ki-kitekintgetvén az utczára, ha már jön-e az ember?
András gyertyákat gyújtott, hogy a setétséget kiszorítsa a szobából, s midőn a meggyújtott gyertyákat az asztalra tette, Bowring úr kopogott be az ajtón.
– Éppen jókor, mondja Baltay! s elmondá néki az előbbeni jelenetet, s az angol szivesen maradt, hogy a beszélgetésnek tanuja lehessen.
Pista megérkezett.
Az angol rögtön fölismerte Pistát, hanem úgy állt a kandalló mellett, hogy az rá ne ismerhessen és hagyta beszélgetni őket
minden közbeszólás nélkül.
– Fiam – mondja Baltay, – én szivesen hinném, a mit mondasz.
– Én pedig nem erőltetem nagyságos urat.
– Be tudnád ezt bizonyítani?
– Mikor itt lesz ideje, nagyságos uram!
– Láttad azt is, mikor meglőtték!
– Azt nem láttam, uram – pedig közel voltam.
– Közel voltál?… kérdi Baltay gyanakodva.
– Én is ott voltam akkor! – szólt közbe Bowring – s ez a fiú velem volt! – teszi hozzá Bowring, hogy az öreg úrat útbaigazítja.
– Ám védjétek, édes fiam, az élőt, – mondja Baltay indulat nélkül, – én – őt soha sem vádolom.
– Nagyságos uram!… szól Pista,… nagy magyarnak tartják a nagyságos urat, legyen biró nagyságos uram maga, – nálam van papiroson a dolog – én nem értek sokat az ilyen dologhoz, – egy szóra odaadom a kész igazságot, – hanem ha az én két orczámat szégyen éri azért, hogy elvádoltam valakit, kérem átossággal, –megérdemlem-e én?
– Megállj, fiam! inkább halj meg, – mondja Baltay.
– Ilyenformán gondoltam én is legjobbnak, okoskodik Pista, – de tán megérjük az időt, hogy a napja megkerül a szónak, – addig is isten velünk.
András Pistát kisérte ki; Baltay pedig Bowringgal fogott kezet, s a nyakas magyarnak nagyon jól esett, mikor az az angol keményen megszorítá kezét.
(Békeremények.)
Midőn maga maradt az öreg, végig gondolá mindazt, mi öcscsének halála óta történt. – Etelkének férjhezmenetelét, Imrének fölfogadását, és Galiba Pál tabuláris prokurátor úrnak tett igéretét. E három tárgy untig elegendő volt arra, a mit épen most csinál, hogy saját fejét vakarja; mert ezt már csakugyan nem lehetett volna Andrásra bízni, ki a dolgot hihetőleg sokkal gorombábban vitte volna véghez.
Mentséget ugyan talált, mert Imréből embert fog nevelni, – s a Baltay-családnak legalább is leszen annyi jó tulajdonsága, mint egy divatlapi novellának, hogy folytatása következik, hát ezt nem bánta meg; de hogy gyanút gerjesztett magában Dunay iránt, s ime az elhamarkodásnak bizonyul; ez olyan öreg hiba, a miért más embernek aligha engedné el a rovást.
Sok volt egyszerre a tünődés, elő kelle hát venni azt a jó házi orvosságot, az alvást; és hogy még magyarabban essék ki az egész dolog, – azt gondolja, jobb lesz erről máskor gondolkodni.
Andrást rég várja már, hogy leszedjen róla egyetmást, de az még valahol lenn van, azt véli Baltay, esze ágában sincs, hogy a gazda már lefeküdjék; tehát maga teszi meg a kemény szolgálatot, s leveti a mentét, mi annyiból nagyon egészségére vált, hogy míg kihuzakodott belőle, vagy hármat roppant a háta, s alig tette le fejét, rögtön el is aludt.
András azonban nem ólálkodott a cselédek között, hanem először is gróf Dunay inasához ment, kit épen a kapu alatt fogott el, s azt kérdi tőle: – Öcsém! ki van otthon?
